Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Inferno

2016. október 12. - scal

Ha egy filmsorozatban öt évvel később érkezik a következő rész, az mindig jelzésértékű. Még akkor is, ha Dan Brown csak három éve méltóztatta megírni Langdon professzor jelenlegi kalandjának regényváltozatát...

inferno-tom-hanks-felicity-jones-poszter.jpg

A sorozatban egyébként is kavarás van, mert elsőként a második regényt filmesítették meg. Ez volt A Da Vinci-kód 2006-ban, majd mivel akkor mindössze egyetlen regény létezett, amiben a szimbólumkutató kalandozott, a sikert viszont meg kellett lovagolni, előkapták az Angyalok és démonokat, ami eredetileg a professzor egyik korábbi kalandját mesélte el. A folytatás már nem muzsikált olyan jól a kasszáknál, de még így is 500 milliót hozott. Vagyis lehetett volna ütni tovább a vasat, csak éppen nem volt miből. A problémát az jelentette, hogy Mr. Barna 2009-ben írta meg a széria harmadik tagját, Az elveszett jelkép címmel, de végül mégsem emellett döntöttek a fejesek amikor folytatást készítettek, hanem megvárták a 2012-es publikálású, és eddigi utolsó regényt, az Infernot.

Na, és akkor egy kicsit a történetről. Ebben a filmben, valami olyasmi van, hogy Danton... vagy nem, az nem az, az valami amerikai szabadságharcos volt. Edmond Dantés... Dalton? Az a izé na, aki megrajzolta a poklot is. Úúúúúh, hogy hívták már, még Pasolini is csinált vele filmet, jah nem az a Boccaccio volt. Alászállt a pokolokra DANTE! Az! Na szóval Dante körül bonyolódik a cselekmény, akiről utoljára egy Pierce Brosnan filmből hallhattál, mert munkássága messze nem olyan ismert mint az első filmben MacGuffinná váló Botticellié... mármint Leonardoé, de a filmben mégis sikerült kellően elmagyarázni, az ok-okozati viszonyokat, hogy azt az is megértse, akinek nincs bölcsész MA-ja. Végső soron a nyomozás most is izgalmas, a filmnek nem ez a baja.

Dante műveiben egy újkori messiás elrejtette az Inferno - pokol portugálul de persze ez is a latinból ered - névre keresztelt emberirtó vírushoz vezető utat. Merthogy sokan vagyunk. Már most is sokan, és mivel ez a galád emberiség képes volt úgy dönteni, hogy fejleszti az orvostudományt, meg bizonyos helyeken diplomatákkal oldják meg a konfliktusokat, amiért régen simán agyonverték egymást, ez a szaporodási ráta nem is fog megállni. Szóval ez a pofa kotyvasztott egy szert, aztán eldugta, mert gondolta, hogy lesz néhány kretén, aki ebben a csodálatos tervében megpróbálná majd megakadályozni, és amikor sarokba szorították ez képes volt megöngyilkolni magát. És emiatt most MINDENKI ezután a szer után kajtat. A WWW... nem, nem, a WMF... az a Lutra album volt... ó bazdmeg itt van a nyelvem hegyén... WMA, nem WHO! Az! Szóval az Egészségügyi Világszervezet, akik értelemszerűen szeretnék megelőzni a katasztrófát, aztán egy másik szervezet, akit a rendkívül karizmatikus Irrfan Khan vezet - akinek egyébként a szemei miatt Steve Buscemi lehetett az egyik apja. A középen pedig ott liheg professzor Langdon, akit mindenki meg akar ölni, ezért, vagy azért.

italy_cinema.jpg

A gárda szinte ugyanaz, Ron Howard rendező ült ismét a nyeregbe, ami engem csak azért zavart, mert azóta csinált egy Tenger szívébent, és már nem tudok csak a Rush rendezőjeként nézni rá. Tom Sellecken pedig látszódnak az évek, de nagyon... hú baszki, ez nem Selleck lesz, ő a Szárnyas Fejvadászban játszott, izé az Indiana Jonesban. Öööö Tom Tom Tom... Tom Hiddlestone? Nem ő túl fiatal. Cruise! Meg van Tom Cruise, ja nem, neki jövő héten jön a filmje. Basszus, hogy a faxba hívják ezt az ürgét, hát nem igaz, hogy nem jut eszembe. Na segítsetek már, a Forrest Gumpban is játszott, nem nem a kutyát, meg most a Sullyban is, meg ő volt, aki beszélt egy labdához is a Számkivetettben... HANKS! Tom Hanks, meg van jól van. Szóval bizony látszódik, hogy eltelt az a bizonyos dekád, de továbbra is hiteles a szerepében, csak hát na, kicsit fáradt.

Az őt segítő színészekkel sem volt bajom, Khanra már kitértem, Omar Sy pedig egyre közelebb jár, hogy a kedvenc fekete színészem legyen az újkorban, akitől nem kapok agyfaszt. Az ételművész, és a Csokoládé után itt is teljesen rendben van. Felicity Jones jól járt ezzel a szereppel, remélem felkapják a kis hölgyet, mert nagyon megjárta a befuccsolt Pókember reboottal. Jelenléte üdítően hat a stréber, professzort bálványozó és amellett az utolsó pillanatokig kitartó ápolónő szerepében. A legjobban Ben Foster szívta meg ismét, akinek egyetlen valós idejű jelenete sincs. Mindegyik a múltban zajlik, visszaemlékezés, vagy videofelvétel. Ő játssza Zobristet a vírus kifejlesztőjét. Jah és van benne egy bulldogfejű román bige, aki valamiért azt hiszi a Terminátor 3-hoz írt alá...

A film számomra legjobb része, hogy a kétharmadáig Itália csodálatos helyszínein járunk, Firenzében, Velencében, majd a záróakkordban Isztambulban. Az ember legszívesebben már holnap felkerekedne, hogy élőben is megtekintse ezeket a helyeket, az 500-ak termét, a Dózse palotát, a Szent Márk teret, vagy akár csak Velence gyönyörű látképét. Számomra, aki Velence szerelmese még akkor is jó volt látni ezeket ha csak pár percig tart. A finálé pedig kellően grandiózus, hogy aztán elégedetten dőljön hátra a néző... ismét megmenekült a világ... ööö... remélem nem volt túl nagy spoiler. Fontos megjegyezni, hogy a film jelentős részét hazánkban forgatták, - van benne Árpa Attila is, de szerencsére nem fedeztem fel -, meglehet ezért mutatják be nálunk két héttel korábban a filmet mint az USA-ban. És található benne Hans Zimmer-féle muzsika is. Ez utóbbi állítólag, mert szerintem totál jellegtelen.

dante_s_inferno_by_somnium_maris-d68js14.jpg

Persze a film tele van marhasággal. Számomra a legfárasztóbb volt, ez az állandó moralizálás, hogy szabad-e gyilkolni azért, hogy az emberiség fennmaradjon. De ide tartozik Langdon professzor nevetséges amnéziája is - amiből kaphattatok ízelítőt -, vagy az erőltetett és túlkomplikált csavarok, amik inkább ásítást váltanak ki az emberből, semmint elismerő csettintést. És ez a szerelmi szál, amit valahogy be akartak integrálni... minek? Szentimentális lett professzor úr? A főgonosz, aki inkább egy főidióta, és akinek ugyanaz a terve mint Ciarán Hinds-nek a Tomb Raider 2-ben, csak ott nem rizsáztak ennyit fölöslegesen, meg az egy szar B film volt. Hogy a megoldásról ne is beszéljek, mert ott kis híján tökön szúrtam magam. Kvázi kinyírja az egész film lényegét.

Az Inferno tehát az a fajta film, amit annyira csavartak, hogy szinte egyenes lett. A nézőt a legtöbbször nem is érdekli, hogy mi történik, hova a francba mennek, csak MENEKÜLNI kell, mert MENEKÜLNI jó! És bár sokszor kapunk flashbackeket, meg ugyanazt lejátsszák többször, hogy biztos megértsd egy totális katyvasz az egész, aminek a vége szinte paródiába fordul át, és maximum azért nem sejthető, mert a film pörgős, ezt kár lenne elvitatni tőle. De a kevesebb bizony ezúttal sokkal több lett volna. Mindenesetre akinek tetszett az első két rész, annak kár lenne ezt kihagyni, akinek meg nem... az meg... mégis minek nézné pont ezt meg?

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a... öööö... mit is? Jah, meg van persze a Facebook oldalunkat!

Ui: no de mi történt Ignazioval?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nietzsche. 2016.10.12. 22:47:17

Most akkor elemzed a filmet, vagy csak ökörködsz? Az előbbi érdekelne, az utóbbiban nem vagy jó. Egyszer is gyenge poén elsütni, hogy nem jut eszedbe egy színész neve, kétszer már gagyi. Meg amúgy milyen filmes az, aki ezzel poénkodik (vagy pláne ha tényleg fingja sincs Tom Hanks -ről)? Az még gázabb.

Ami Dan Brown -t illeti: nem rossz a fickó. Az Angyalok és Démonok speciel gyenge, de Vatikánt azért jól bemutatja egy érdekes szemszögből. Az Infernóról meg jó lett volna többet megtudni. Csak úgy tűnik nem itt, nem a Filmbook -on. Elökörködted. :-(

Nietzsche. 2016.10.12. 22:48:43

Nem lehet kommentelni?

Jancsiszeg1980 2016.10.13. 11:39:47

Ez a nem jut eszembe a neve hülyeség tök felesleges a cikkben. Jelölhetted volna, honnan folytatótid a normális értekezés, hogy át lehessen ugrani.

Kyria 2016.10.13. 18:32:21

A regényt olvastam és számomra a legjobb az volt benne, hogy újra kalandozhattam - még ha most csak képzeletben is - Firenze és Velence csodás helyszínein. Úgyhogy már le is foglaltam szombatra a jegyet. Firenzét egyébként szerintem nem is lehet igazán szavakkal leírni, mert aki nem látta, úgysem tudja elképzelni, mi van ott felhalmozva műkincsekben, építészetben, hogyan uralja az egész várost az a fenséges kupola, micsoda erőd a Pitti-palota, milyen érzés átsétálni az 1300-as évek közepétől ott álló Ponte Vecchio-n és hogy mennyire ott van a levegőben a történelem...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.10.13. 22:24:06

@Mr. Rick Blaine: stop. nem elemzést írok, hanem kritikát, nem lehet 2500-4500 karakterben bármit is elemzésre, ha elemzésre vágysz ajánlom a 10-14-60 oldalas ismertetőinket

a kritika egy szubjektív műfaj, lehet új vagy itt, de én különösen hajlamos vagyok olyan stílusban megírni az adott film kritikáját, mint amilyen stílusban maga a film készült, jelen esetben ha más nem az átment, hogy ökörködök, ahogy Langdon professzor totál komolyan vehetetlen miközben egy kibaszott kávé nem jut az eszébe

"Egyszer is gyenge poén elsütni, hogy nem jut eszedbe egy színész neve, kétszer már gagyi."

ez esetben meg ne nézd a filmet, mert véresre kaparod magad, hogy pénzt adtál ki rá, a kritika ingyenes volt ;)

"Meg amúgy milyen filmes az, aki ezzel poénkodik (vagy pláne ha tényleg fingja sincs Tom Hanks -ről)?"

azért nyugtass meg, hogy van humorérzéked

"Az Infernóról meg jó lett volna többet megtudni."

várj idézek magamtól:

Tom Selleck - bizony látszódik, hogy eltelt az a bizonyos dekád, de továbbra is hiteles a szerepében, csak hát na, kicsit fáradt.
Az őt segítő színészekkel sem volt bajom
Omar Sy rendben van
Irrfan Khan rendkívül karizmatikus
Felicity Jones jól járt ezzel a szereppel
A legjobban Ben Foster szívta meg

= a színészi játékkal sok baj nincs, Hanks kissé fáradt

A film számomra legjobb része, hogy a kétharmadáig Itália csodálatos helyszínein járunk, Firenzében, Velencében, majd a záróakkordban Isztambulban.

= a setting gyönyörű, a fényképezés csodálatos, ez a film legjobb része

És található benne Hans Zimmer-féle muzsika is. Ez utóbbi állítólag, mert szerintem totál jellegtelen.

= a zene szar

Persze a film tele van marhasággal.

= a történet túlbonyolított és fárasztó, hovatovább tényleg az a nagy terv mint a Tomb raider 2-ben 12 éve

A nézőt a legtöbbször nem is érdekli, hogy mi történik, hova a francba mennek, csak MENEKÜLNI kell, mert MENEKÜLNI jó!

= a film pörgős, tele van agyatlan és sokszor logikátlan akcióval

MI egyebet akarsz még megtudni róla? Nem akarod inkább megnézni, ha ennél többet írok az már spolier.

Az IGN 4 pontot adott rá, az SFportal 9-et, szerény véleményem szerint a kettő közt van az igazság egy 6-ka, totál közepes iparosmunka film, ha az első kettő tetszett, vegyél elég popcornt és kólát és ez is fog

Még valami?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.10.13. 22:28:01

@Mr. Rick Blaine:

"Nem lehet kommentelni?"

nem lehet, letiltom azokat, akik nem vevők a humoromra, hát nem igaz, nem lehet ezt megérteni

@Jancsiszeg1980: bocsánat hogy elvettem az életedből kemény egy percet

accattone 2016.10.16. 21:45:44

Dan Brown agyonhájpolt Da Vinci-kódjával sem voltam kibékülve, mert teljesen hiteltelen volt, ahogy a térben és időben egymástól távol eső popkulturális ikonokat összezagyválta. A film meg még szarabb volt, egy pillanatig se gondoltam, hogy egyáltalán lehet belőle adaptációt készíteni. Tom Hanks már abban is fáradt volt. Vagy kedvetlen.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2016.10.17. 15:37:36

Egy film, ahol a hengerpecsétet biofegyverekhez való tárolóban tartják, a vírust meg nejlonzacskóban...
süti beállítások módosítása