Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bordói November Nagykóstoló a Winelovers szervezésében (2016.11.26.)

2016. november 11. - Filmbook

Hazánkban a vörösborok kedveltsége megelőzi mind a fehér-, mind a rozé- borokét. A kínálatban fontos szerepet játszanak a klasszikus bordeaux-i szőlőfajták, a cabernet sauvignon, a cabernet franc, valamint a merlot. Ezek aromagazdagsága, potenciálja gyakran komplex, különleges minőségű tételekben ölt testet. A Bordói November programmal a bordeaux-i fajták, és azok házasításából készült borokat helyezik a Winelovers középpontba. Emellett a cabernet franc kiemelt bemutatását tervezik a szervezők, hiszen ez a fajta hazánkban nagy jelentőséggel bír: egyedi karakterével, fűszerességével fajtaborként is magára irányítja a figyelmet.

bordo.jpg

November folyamán, a hűvösebb idő beálltával a vörösborokra fókuszálnak, ezeken belül is elsősorban a nagytestű borok kedvelőinek igyekeznek a kedvében járni. A pincészetek, vendéglátóhelyek mellett a kereskedések, szaküzletek együttműködésére kiemelten számítanak, hiszen a karácsony közeledtével a bor ajándék szerepét is hangsúlyozni szeretnék.

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a bordeaux-i szőlőfajták és azok házasításából készült borok legnagyobb kóstolója, a Bordói November Nagykóstoló, Corinthia Hotel Budapestben. A korábbi évekhez hasonlóan idén is közel 60 kiállító pincészet legszebb tételeit sorakoztatják fel és 2 izgalmas mesterkurzussal készülnek a szervezők a nagyközönségnek.


1.Mesterkurzus:
100% Franc 100% Villány

Előadó: Gere Zsolt és Ipacs Szabó István
Időpont: 15:00-16:30
Jegyár: 5000 Ft

A Villányi borvidék különleges termőhelyének, klímájának és alkotó borászainak köszönhetően az eredetvédelmi törvény követelményeinek megfelelő, 100% villányi cabernet franc-ból készült bort – premium és super premium minőségben – Villányi Franc-nak nevezzük. Elegáns, összetett, gazdag, jó tartású, lendületes bor, illatos fűszerekkel, komoly struktúrával, élénk, feszes savakkal, bársonyos tanninokkal, szép egyensúllyal. Ezt és a borvidék sokszínűségét szeretnénk megmutatni a mesterkurzuson, zászlóshajónk a Villányi Franc kilenc arcának tükrében.

Borsor:
Bock Pince: Villányi Franc 2012
Csányi Pincészet: Chateau Teleki Villányi Franc 2012
Gere Attila Pincészete: Villányi Franc 2012
Gere Tamás és Zsolt Pincészete: Villányi Franc 2011 Válogatás
Malatinszky Kúria Organikus Szőlőbirtok: Kúria Cabernet Franc 2008
Polgár Pincészet: Cabernet Franc 2012
Stier Pincészet: Cabernet Franc 2011
Tiffán Ede és Zsolt Pincészete: Cabernet Franc Grande Selection 2011
Vylyan Pincészet: Villányi Franc 2012


2. Mesterkurzus:

A Top 100 Bor Magazin bemutatja: 2016 legjobb blendjei

Előadó: Dr. Fiáth Attila (egyetemi tanár, MW aspiráns)
Időpont: 17:00-18:30
Jegyár: 7000 Ft

Az év 100 legjobb magyar bora, és az elismerésre leginkább méltó magyar szakemberek – 2016-ban is erről szól a Top 100 Bor magazin. Az idei lapszám kimagasló cabernet sauvignon és cabernet franc fajtaborai, valamint bordeaux-i házasításai a Bordói November Nagykóstolón, ezen az egyedülálló mesterkurzuson mutatkoznak be. Az előadó maga az egyik zsűritag, a Master of Wine címre esélyes Fiáth Attila. A mesterkurzus ára a Top 100 Bor magazin egy példányát is magában foglalja.


Borsor:
A borsort a Top 100 Bor Magazin megjelenése után hozzák nyilvánosságra.
A rendezvény további részleteiért látogassatok el a Winelovers holnapjára.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása