Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet IMAX 3D (SPOILERMENTES) - két Oscar díj jelölés

2016. december 13. - scal

- Most jó vót vagy nem vót jó?

- Sose vót még ilyen jó! Sokkot kaptál!

rogueone_poster_bg.jpg

Az a helyzet hogy egy illúziót kergetünk. És nem csak Te, vagy Én, hanem az egész generációnk. De sajnos már az Episode 1-3 is jelezte hogy ez a megfoghatatlan valami, az esszencia végleg elmúlt. Aztán a tavalyi film beverte az utolsó szöget. Pedig az a nagy helyzet, hogy nem is a filmek változtak, hanem MI. Mert öregek lettünk... Úgyhogy erre a filmre elvárások nélkül ültem be. Eldöntöttem, csak szórakozni akarok, nem érdekel, hogy Geth pislog rám az első percben a Mass Effectből, hogy a látványvilág a Szárnyas Fejvadászt idézi, mindez beszennyezi az élményt. Hát miről tudtam én tíz évesen? Ezekről biztos nem, csak hogy van egy fagyos, jéghideg bolygó, és egyszer csak... tümm... tümm... tümm... wáóóó basszus azok meg mik?

No persze, azért a levegőben is érződött, hogy a tavalyi euforikus hangulatok után, lentebb szállítódtak az elvárások. Egy Kylo Rennel se találkoztam Budapesten, kevesebb a megvehető bizbasz, a rohamosztagosok se parádéznak annyit az országban, sőt maga a nagy Disney is csak 26 TV spotot kreált, meg három mozis trailert. Elvégre ez CSAK egy prequel-sequel-spin off. Az ébredő erővel valami tényleg felébredt, mégpedig a rajongók dühe. Egymás után ébredtek rá - volt akinek ehhez kellett bizony pár nap is -, hogy át lettek baszva. De keményen. Sikerült egy olyan Star Warst elkészíteni, amiben szinte semmi sztárvórsz nem maradt. No gondolta Disney egér, adok én nektek olyan Sztárvárszt, hogy beszartok. És hát mit mondjak, ez kis híján sikerült is. Hogy úgy fogalmazzak, ennél közelebb az eredeti trilógia esszenciájához képtelenség kerülni.

Nagyjából egy héttel járhatunk a Csillagok Háborúja eseményei előtt, tehát a Zsivány egyes hidat képez a Sithek bosszúja, és az Új remény között. Mindeközben önálló filmként meséli el azt, amit eddig egy fél perces 30 fokban megdöntött feliratból tudunk. Azért, ebbe most gondoljunk bele... Történetesen, hogy a lázadók hogyan is szerezték meg a bolygópusztító titkos fegyver tervrajzait, és az információt, hogy Luke hova lőjön. Jól számoltok, ez a nyolcadik Star Wars film, - legyen mondjuk 7.5 - és egyben az ötödik, amiben van Halálcsillag.

star-wars-rogue-one-1.jpg

Persze a forgatókönyv továbbra se nőtte ki gyermekbetegségeit, de azért legalább van egy eredeti és izgalmas története, nem úgy, mint a legutóbbi filmnek. Itt is egy hölgyemény lesz a főszereplő, a meglepően hiteles Felicity Jones személyében, aki hirtelen nem is tudja mi legyen, lázadó, vagy esetleg rohamosztagos. Sajnos az ő karaktere olyan jó, hogy kicsit el is homályosít szinte mindenki mást. Diego Luna személye például arra jó, hogy lássuk a lázadók se egységesek, sőt nem automatikusan jófiúk, és ugyan kapunk egy kis suspenset is, de nem hinném, hogy amolyan kultikus figura válna belőle az évek során. K-2SO a trailerekben olyan menő és humoros robot szintén nagyon mellőzve lett az egész játékidőben, és egy idő után már csak azért bukkan fel, hogy beszóljon valami epéset, emiatt viszont kiszámítható is lesz.

A többiekre kár szót vesztegetni. Egyrészt túl sokan vannak, másrészt nincsenek kellően kifejtve, emiatt sorsuk se érdekes. Bár lehet ez szándékos. Jöhet a spin-off-prequelje hiszen annyira érdekes a marcona zsoldos, meg az önmagát jedinek képzelő vak koldus párosa, hogy üvölt a saját sorozat, anime, tévéjáték, akármi után. Az erő sötét oldalára sikerült tenni egy igazi kis férget, aki azért tuti emlékezetes lesz, Ben Mendelsohnt az isten is birodalmi genya főtisztnek teremtette, a fizimiskája, a nézése, úgy az egész csávó nagyon egyben van. A híresebb színészek közül Mads Mikkelsen végre kapott egy baromi jó szerepet, Forest Whitaker meg szintén itt van. A visszatérő karakterek pedig minden pillanatban ragyognak, amit ezekkel a színészekkel műveltek az áll leejtős, és egyszerre félelmetes is.

És, hogy miért mondtam, hogy meg vannak a gyerekbetegségei? Nos, úgy szeretném már megérni, csak egyszer, hogy valaki, aki meghal, az ne pofázzon még félórát, csak dögöljön meg. Aki meg a karjában tartja, ne üvöltse az égnek, hogy NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! Tehát sajnos helyenként megadta magát a film a giccsnek, de azért nem olyan mértékben, hogy ez halálos dózist jelentsen. A párbeszédek is néhol szájbarágósak, amolyan: Megértették? szintűek. Az első negyedórában annyi helyszín, meg a kiírás, hogy csak kapkodtam a fejem. De itt meg is állnék, mert ez az amit úgy hívok fanyalgás.

rogueone_cast.jpg

Mert ez a forgatókönyv képes volt rá, hogy elképesztő izgalmasan meséljen el valamit, ami már megtörtént, aminek tudjuk a kimenetelét. A film utolsó félórája, negyven perce olyan látványos, grandiózus, és lehengerlő, hogy tényleg nincsenek rá jobb szavak: IGEN BASSZA MEG IGEN! Ezt akartam látni már tavaly is! Utálom azt a szót, hogy fan-service, azt is bedobnám egy űrcsiga gyomrába, aki kitalálta. Az nem fan-service, hogy olyanra csinálunk meg egy filmet, amilyennek annak alapjáraton lennie kell! Amikor kikacsintást kapunk a régi részekre, az meglepő és mulatságos, az nem fan-service. Az beépül a történetbe, és nem kilóg belőle. Lehet támadhattak volna mással is a birodalmiak, de nagyon helyesen lépegetőket hoztak ide is. A lázadók meg X-szárnyúakat, meg A meg B wingeket.

A kis hülye lázadó meg ugyanúgy fönt ücsörög a kis hülye tornyocskájában, a kis hülye sisakocskájával a fejecskéjén, a kis hülye lokátorocskájával a kezecskéjében. A nagy hülye birodalmi katonák meg ugyanúgy hajolnak el balra amikor támad a Halálcsillag, és mindezt kétszer! És jöjjenek a háromszögletű csillaghajók, és legyen támadás, meg kis utászdroid, meg lézer, meg minden! És mindenen látszik, hogy avítt, hogy használt, hogy poros, meg nem mondanád, hogy nem két évvel a Birodalom után készítették a filmet, annyira autentikus, és hű az egész. Ezt hiányolta mindenki az Episode 1-3-ból, hogy még akkor is túlságosan steril és tiszta volt minden helyszín, ha volt egy harminc évnyi eltérés. De itt egész egyszerűen minden passzol, le a kalappal az ILM CGI-sei előtt, sikerült elérniük, hogy a computer technika, stop motion makettnek hasson. Igen, ez itt maga a tömény Csillagok háborúja.

Szóval, ez kell. Már ez kellett volna egy éve is, csak valaki kitalálta valahol, hogy a Birodalmat hívják Első Rendnek és semmi ne hasonlítson semmire. Sőt, lefogadom, ezer elrejtett dolgot csak másodjára, és harmadjára fogunk észrevenni. És a végére azért leírnám, annyira, de annyira reménykedtem benne, hogy ez a film végre tényleg sötét lesz, és darkos, és reményvesztett, egyszóval valami ahhoz hasonló, amit A birodalom visszavágban kaphattam igazán utoljára. De nem mertem kimondani, mert mi van ha nem ez lesz? És de, ez a film végre nem arról szól, hogy sokan tapsolnak, meg mosolyognak és kitüntetéseket vesznek át. Szóval Disney, te egy undorító, aljas, rohadék vagy, de ami jár az jár, ez gyönyörű volt haver. Még egy év a Star Wars VIII-ig. Ezek után, baromi nehéz lesz kivárni.

Ha tetszett a kritika kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!

Ui: a film zenéje meglehetősen semmilyen, lehet ezzel is azt akarták jelezni, hogy nem nem, ez nem a fősodor, ez csak egy Starocska Warszocska, mindenesetre helyenként igazán jobb lehetett volna, fogalmazzunk úgy, hogy elmegy.

Ui2: a filmet aki teheti IMAX 3D-ben nézze, mert szóval vannak filmek, amit csak így lehet igazán élvezni, és ez az. Az utolsó félórát ha nem így nézed, és kicsit is szereted a műfajt, meg fogod bánni.

Ui3: a magyar szinkron nem lett rossz, de hogy Darth Vadernek milyen elcseszettül választottak hangot Kristóf Tibor, Kránitz Lajos, és Hollósi Frigyes után, fel nem foghatom. Merthogy beszél is... sokat. MUHAHAHAHAHAHAHAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.13. 23:36:31

Kár, hogy a Filmbook nem értékeli pontszámokkal is a filmeket. Mondjuk 0 -tól 10-ig. Kíváncsi volnék hányat adnátok erre. (Meg a többi 7 SW részre is.)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.14. 01:09:57

@Sgt Hugo Stiglitz: a bookon az van hogy lecsapódik benned egy érzés miközben olvasol, a titok nyitja az,. hogy mindenkinél más ;)

szerinted hányas szerintünk? ha eltalálod megmondom :D

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.14. 06:47:31

@scal: Nekem a posztod alapján olyan 10/8,5 vagy 10/9 érzésem van. De fingom sincs.

Harmat Árpád Péter · http://tortenelemcikkek.hu/ 2016.12.14. 06:54:18

Tetszett a posztod scal. Kicsit több konkrétum jó lett volna :-) de egyértelműen kiderül a véleményed. :-) Én 15-én csütörtökön nézem a kisfiammal. Várom már. Aztán megírom én is. Az értékelésedre én is kíváncsi lennék. 10 / 7,5 és 10 / 9 közt érzem valahol, abból, amit leírtál. Talán 10 / 8?

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2016.12.14. 09:16:50

Én már az előzőt sem néztem meg. Pedig ÓRIÁSI Star Wars fan vagyok. Először nagyon dühös voltam. Gondoltam magamban bassza meg a disney. Aztán rájöttem, hogy egyszerűen csal eljárt az idő. Az a gond, hogy a Disney alapból is mindent kicsiknek gyárt, szóval csinálják csak a 16 éves főszereplős filmjeiket szarjaikat engem meg hagyjanak békén. Amikor fogták és beszüntették a Lucas games vagy eltörölték az egész utó kánont mert ÉN VAGYOK A KIABASZOTT DISENY és minek filmesítsünk meg egy kibaszott jól kitalált és részletes galaxist inkább majd én kitalálok egy sima legyenek tinik a szereplők és persze CSAJ a főszereplő mert manapság a 12 éves kislányok a nézőközönség. Szóval bekaphatja a mickey egér a disneyvel karöltve. Amúgy ezt a rakjunk mindenhova női főszereplőt? Beakarják hozni a lemaradást vagy mi? :)
Csak egy kérdés még. Most akkor volt benne Kyle Katarn vagy nem?

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2016.12.14. 09:18:30

Ja és a látvány meg már marhára nem tud érdekelni egy filmben sem.

Fortress 2016.12.14. 09:38:05

@Rainse: Jól kiszúrtál a Disney -vel, hogy nem nézted meg a filmjüket. Kemény vagy! :-)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.14. 13:41:25

@Sgt Hugo Stiglitz: Mi is szeretünk pontozni, de azt még jobban, ha el is olvassák a az írásokat, nem csak egy pontszám alapján érdemlik meg. A fölösleges vitáról nem is beszélve (ez mé' annyi, amikó' az annyi vót). Mondanám szépen is, hogy egy film értékét nem lehet egy számjeggyel leírni, mert annál sokkal komplexebb az élmény, de pl a podcastekben mi is előszeretettel pontozunk, úgyhogy kicsit kamuszagú lenne, de valahol hiszek ebben :)

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.14. 14:14:38

@Santino89: Ma már mindent kifejezünk számokkal is. Értékek mutatják az életszínvonalat, osztályzatok az iskolai teljesítményünket, sok vagy kevés nulla a fizetésünket (munkák értékét) és folytathatnám. Nyilván a művészetek felé haladva a numerikus értékelés kezd pontatlanná válni (bár a nagy aukciós házak nagyon is be tudják árazni minden művészeti "remek" értékét). ... De a filmek világa ... azért valahol a tömegcikkek, az adás-vétel, a biznisz és a kőkemény nyereség-veszteség világa is, képmutatás volna ezt tagadni. Vagy másként kifejezve: nem pontozunk egy Dosztojevszkijt, de a Star Wars egy-egy része simán bukhat ha rosszak azok a bizonyos számok a megfelelő rovatokban.

Összegezve: moralizálhattok ti egy számokkal teli világban azzal, hogy nem értékeltek (magányos szigetet alkotva), de attól mindenki más megteszi, legfeljebb vállat von, és beszerzi máshonnan az infót. Ahogyan most is. :-)

Köldök_szösz 2016.12.14. 14:19:14

Kurvára a 8. résszel kellett volna folytatni, sokan már az előzménytrilógiát sem értették hogy most "jaaa ez az izéj a dárt vedér előtt van jaaaaaaa..."
most erre előre, mögé, közé, alá, felé betoldották ezt a szart mint valami cartoon networkös fan fiction jellegű marhaságsorozat egy hosszúra sikerült részét...

Zirowe 2016.12.14. 14:21:58

Tudom, tudom, vicces dolog a 7. rész "főfegyverét" halálcsillagnak becézni, de akárhogyan is számolom, ez csak a 4. olyan film, amiben szerepel (3., 4., 5. és ez).

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.14. 14:23:56

@Sgt Hugo Stiglitz: "mindenki más megteszi, legfeljebb vállat von, és beszerzi máshonnan az infót. Ahogyan most is"
És ezzel nincs is semmi gond :) bár azt az infót, hogy Scal hanyast adna rá, máshonnan sem lehet beszerezni.
a bevételeket szerintem nem érdemes keverni egy vagy több kritikus szubjektív véleményével, és sok köze nincs is a kettőnek egymáshoz, jó idei példa erre a Suicide Squad.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.14. 15:20:27

@Zirowe: pont az a baj hogy nem vicc :'(

@Sgt Hugo Stiglitz: jajj hát el ne menjél már apám, nyolcas, egy nyolcas, csak maradjál :D szal ráéreztél

@Harmat Árpád Péter: pont azért nem írtam több konkrétumot mert nem akartam rontani az élményt, te is eltaláltad, nekem ez egy nyolcas film, kiemelkedően jó, pláne az idei fősodorból

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.14. 15:33:54

@Santino89: Természetesen nem arra utaltam, hogy azt az infót szerzi be máshonnan bárki is, hogy az ti egyik vagy másik szerzőtök mire hányast adott. Arra céloztam, hogy ha ti nem értékeltek számokkal, más meg igen, akkor máshonnan szerzik be a gyorsinfót. Én is ezt tettem. Megnéztem 3-4 kritikát a filmről, azokat melyek számmal is értékeltek (előbb azt néztem mit adtak, aztán a szöveges részt is elolvastam), majd csak mindezt követően néztem szét például a Filmbook -on is, ahol nincs semmi numerikus értékelés.

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.14. 15:42:15

@Santino89: A másik: a filmvilág szinte kizárólag a számok világában él! Ezt véletlenül tudom, mert van egy barátom, aki LA -ben él (megjárta a Dolby Thetre -t is februárban többször is.)

A lényeg: számok mutatják meg, hogy megtérül e az adott film, számok jelzik az egyes színészek "értékét", gázsiját, besorolását, számok vezérlik a rendezőket is (mennyit költhetnek), számok mutatják meg a nézettséget (a producerek árgus szemekkel figyelik az adatokat a premier bemutatók után), számokkal fejezik ki a tetszést az IMDb -n, a Rotten Tomatoes -on és minden komolyabb filmes oldalon, számok alapján döntene folytatásról, alkalmazott színészekről, költségvetésről, budget -ről, minden ről. Az egész nyavalyás filmipar számokból áll! Akkor miről is beszélünk? :-)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.14. 15:43:47

@Sgt Hugo Stiglitz: Persze, tökéletesen értettelek, meg a szempontjaidat is értem, viszont a többség közel sem ilyen tudatosan tájékozódik, illetve azért természetesen köszi a javaslatot :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.14. 15:52:21

@Sgt Hugo Stiglitz: Azt már fentebb is írtam, hogy egy, de még több szubjektív vélemény pontozásának sincs semmi köze mondjuk a bevételhez, a gázsihoz, meg amiket írtál.
A Filmvilág pl a legrégibb filmes folyóirat, és nem pontoznak, de említhetném a nagyon színvonalas Geekz blogot, ahol szintén nem, és mindkét esetben elmondható, hogy kevesebb lennék, ha nem olvasnám őket.
Valamilyen szempontból pedig nyitott kapukat döngetsz, ugyanis tervezzük, hogy jövőre lesz Filmbook twitter, ahol lesz pontozás, de a kritikák maradnak jelen formájukban.

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.14. 16:08:36

@Santino89: Az lehet, hogy a filmek véleményezésének nincs köze a filmipar pénzvilágához, de maga a filmvilág forog a pénz körül. Óriási biznisz ám ez. Az olaj-, fegyvergyártás-, és drágakő üzletágak után szerintem a filmipar jön rentabilitás terén.

A másik: a Filmvilág és a geekz blog nem pontoznak és ebből az jön le, hogy a számokkal való értékelés a "bad way"? A Filmvilág megteheti (bár szerintem még nekik is kell az innovativitás időnként), a másik a geekz blog számomra tök ismeretlen. Ők volnának a legjobb filmes blog? Ne már. :-)

Végül: ha a Twitteren lesz pontozás de a blogon meg nem, az kábé annyit ér, mint gruppen szexben az apácaruha. :-)

De amúgy mindegy is. Ha nem pontoztok az nyilván a saját döntésetek. Valószínűleg így szoktak meg benneteket. De a most vett Kawámban lefogadom, hogy nőne az érdeklődés irányotokba ha változtatnátok. :-) Mondjuk ahogy nézem így is szépen "termeltek" Gondolom az olvasottságotokat nézve azért csak használtok ti is számokat :-))))

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.14. 16:16:02

... amúgy a geekz blogon az utolsó poszt 2014-es.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.14. 16:18:21

@Sgt Hugo Stiglitz:
Abból, hogy a Filmvilág és a Geekz nem pontoznak, abból az jön le, hogy nem vagyunk egyedül ezzel, és bőven lehet enélkül is jól csinálni. Egyébként érdemes olvasni őket, felkészült, alapos, ízléses, jól megírt cikkeket találsz ott.

Persze, mert vannak amire számok valók, és vannak amire a szavak :)

A látogatottság nagyon leegyszerűsítve két dologtól függ: a visszajáró olvasóktól (nekik mindegy a pontozás), illetve az Index ajánlóitól (szintén nem releváns a pontozás).

Harmat Árpád Péter · http://tortenelemcikkek.hu/ 2016.12.14. 16:22:49

Santino "Sonny" Corleone 1972, 1974
Jó film.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.14. 17:13:10

@Sgt Hugo Stiglitz: hagy kérdezzek már valamit, felmész a Rottenre, számold már meg idén hány retekszar filmre dobtak számokban magas értékeket

azért ne becsüljük már le ennyire az írott szó hatalmát

ennyi erővel lebontható az összes számítógépes játék számok függvényére, de akkor hol marad az élvezet?

Hollywood meg nem számalapú, hanem Pénzalapú, ha a gumikacsa lenne az elfogadott mértékrendszer, és az alapján osztanák a dellát, akkor máris nem a számok hanem a gumikacsák határoznék meg mi és hogy készüljön, mert a végén nem hozza vissza nem hogy a gumikacsák árát, de még a gumikacsákszor gumikacsákét se

2016.12.14. 17:22:25

@Sgt Hugo Stiglitz:

ja, sok esetben megnézik a pontozást, nem olvassák el a kritikát.
igazából minek kritika, pár tőmondat+pontozás elég.

de vannak akik szeretik a "hosszabb" szövegeket, részletesebb elemzéseket, árnyaltabb megközelítést és azok esetleg pontok nélkül is elvannak

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.14. 19:28:59

@scal: Melyik az a retekszar, amire 8 pont felett dobtak mondjuk az IMDb -n? Kíváncsivá tettél!

A másik: nem azt mondtam, hogy a szöveges elemzés ("írott szó") HELYETT kell a numerikus értékelés, hanem azt, hogy MELLETTE!

És végül: Hollywood szám és pénz alapú. Mivel a kettő csak együtt értelmezhető. :-)

A magasröptű gumikacsás dolgot nem kommentálnám :-)

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.14. 19:29:48

@WiteNoir: ... na látod éppen EZÉRT jó, ha van szöveges értékelés is meg pontozás is!

Fortress 2016.12.14. 19:37:24

@WiteNoir: Én speciel elképzelhetetlennek tartom, hogy egy filmelemzés végére ne tegyek konkrét értékszámot is. Egyszerűen csak úgy lehet teljes egy filmelemzés, vagy kritika, ha társul hozzá egy számban kifejezett értékelés is. De ez csak az én véleményem. Azt is megértem, ha egyes blogok/oldalak valamiért tartózkodnak ettől, mert úgy gondolják így jobban elolvassák szöveges adattartalmaikat is.

2016.12.14. 20:06:32

@Fortress:

igen, de ez is csak akkor teljesen pontos, ha ismered az illető pontrendszerét, van akinél a 10/10 csak igazi remekműnek jár, másnál ha nagyon tetszik neki mondjuk egy akciófilm, megadja a 10-et.
vagy éppen amit B-re értékel (ez ugye a 4-es megfelelője lenne), 6/10-re tartja, más pontrendszerében ugyanez 7 vagy 8/10-nek felel meg.

és hát sokszor elég nehéz egy konkrét pontot adni, mert ha így nézem mondjuk 7/10, de ha úgy akkor meg 5/10, attól függ mit értékelünk.

Fortress 2016.12.14. 20:15:01

@WiteNoir: Ebben igazad van. Pont ezért van nálunk deklarált szempontrendszer: filmtress.blog.hu/2016/11/19/szempontjaink

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2016.12.14. 20:35:39

Istenem ennyire összeveszni, hogy van e pontozás vagy sem. Könyörgöm nem tök mindegy? Engem speciel az írott kritika érdekel. Ha pontozást akarsz menjél imdb-re azt ott kapsz annyit, hogy belefulladsz.....jesszusom

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.14. 20:42:40

@Rainse: senki nem veszett össze senkivel

kkn 2016.12.14. 20:57:40

Szeretem a SW-t, anno nagyon ütöttek az első részek, most avíttas a kinézete. De ugyanez volt anno Az Orion ürhajó kalandjaival, az Alfa holdbázissal.
De a SW világ bejön, az egész, mégha a régiben az X-szárnyú bekanyarodáskor pont a másik irányba dől a Halálcsillag felett repülve, mint kellene.
Nekem nagyon tetszett az új háromrész is, mert a kornak megfelelően nézett ki. A paradoxonon meg átsiklottam, hogy királyabb a múlt, mint a jövő. A történet más tészta, de megvágva az is elmegy. Otthon a nyálas részeken át tudok tekerni, hehehe.
Mondjuk én sohasem értettem a filmkirikák történetvezetés, színészi játék fikázásait, csak azt látom, szomorú valaki, meg örül, a játék mélységét nem érzékelem, így nekem sok "szar" film jó, hehe

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.14. 22:08:40

@Sgt Hugo Stiglitz:

például ezt

www.imdb.com/title/tt0374887/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2398042102&pf_rd_r=1FQNAQ7M07R01GM9WFYB&pf_rd_s=center-1&pf_rd_t=15506&pf_rd_i=top&ref_=chttp_tt_161

vagy ezt

www.imdb.com/title/tt1832382/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2398042102&pf_rd_r=1FQNAQ7M07R01GM9WFYB&pf_rd_s=center-1&pf_rd_t=15506&pf_rd_i=top&ref_=chttp_tt_109

meg ezt:

www.imdb.com/title/tt3011894/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2398042102&pf_rd_r=1FQNAQ7M07R01GM9WFYB&pf_rd_s=center-1&pf_rd_t=15506&pf_rd_i=top&ref_=chttp_tt_200

vagy ezt:

www.imdb.com/title/tt3322420/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2398042102&pf_rd_r=1FQNAQ7M07R01GM9WFYB&pf_rd_s=center-1&pf_rd_t=15506&pf_rd_i=top&ref_=chttp_tt_250

vagy ezt:

www.imdb.com/title/tt1010048/?ref_=nv_sr_1

meg még egy sereg másikat, de egyébként ennyire ne számokban gondolkodj, mert Rottent írtam, nem IMdb-t utóbbit még mindig jobb oldalnak tartom, Rottenen sokkal rosszabb a helyzet

lehet nem azt mondtad, mégis azzal kezdted, hogy te azzal kezded hogy hányast kapott, és csak utána elolvasod... esetleg... talán

kommentáld nyugodtan... már ha tudsz gumikacsákban gondolkodni :)

@Fortress: az elején én is így voltam vele, mert a régi oldalamon pontoztam, és furcsa is volt, de ma már egyáltalán nem hiányzik

én amúgy nem gondolom, hogy emiatt olvasnának el jobban... sokkal inkább úgy gondolom, hogy azért olvasnak el inkább minket, mert jobban írunk mint mások :D

@Rainse: szerintem beszélgetünk, és miért ne lehetne erről is, 5 éve nem beszéltem erről a témáról :D Star Warsról még nem lehet, mert a nép még nem látta

Terézágyú 2016.12.15. 07:43:27

Akadjatok már le erről a pontozásról: a filmbook posztjai nem azért jók (vagy nem jók), mert ott van/nincs ott a végén egy pontszám...

Az meg, hogy valaki ELŐSZÖR a pontszámot nézi/keresi meg, és csak aztán olvassa el a véleményt, elég gáz - szerintem.

Nietzsche. 2016.12.15. 13:40:45

@Terézágyú: Már ne is haragudj de miért lenne gáz?! Én is gyakran vagyok így vele. Ha gyorsan kell valami infó egy filmről, akkor előbb megnézem hányast ad rá egy mértékadó filmes blog, aztán ha ráérek átfutom persze a szöveges értékelésüket is. DE az első elég gyakran a pontszám. Miért lenne ez gáz. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy egy - egy posztot hogyan, milyen sorrendben olvas végig.

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.15. 14:00:03

@scal: 1. Szerintem szívem joga eldönteni mit olvasok el először. Meg azt is, hogy ellátogatok e a Filmbook -ra, vagy inkább a Smokingon, Supernaturalon vagy az Aeonfluxon néze e utána egy-egy filmnek!

2. Hogy ti jobban írnátok e mint mások, nem tudom. Most ismerkedem veletek. De nagyon sok színvonalas posztot olvasok azért máshol is. Nem látok egyelőre olyasmit, hogy ti annyira elhúzattok volna többiektől. Legalábbis egy centivel sem vagytok jobbak mondjuk az Aeonfluxnál vagy a Hetedik sornál. De én nem vagyok szakértő. Csak egy sima filmszerető, bunkó gépész. :-)

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.15. 14:02:02

@Mr. Rick Blaine: a "szívem joga döntés" úgy látom nálad is fontos dolog a szabad véleményalkotás és tájékozódás alkotmányos primátusának hódolva :-))))

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.15. 14:22:29

@Sgt Hugo Stiglitz: Scalnak is szíve joga úgy gondolni, hogy jobban ír, mint mások :D

A magam részéről nekem sincs bajom azzal, ha valaki csak a pontozást nézi, van, hogy én is csak azt nézem. Jellemzően akkor, ha nem vagyok részletesebben kíváncsi az adott illető véleményére.

Terézágyú 2016.12.15. 15:55:26

@Mr. Rick Blaine:
"Miért lenne ez gáz. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy egy - egy posztot hogyan, milyen sorrendben olvas végig. "

Nekem meg szívem joga azt gondolni, hogy ez gáz :)

Terézágyú 2016.12.15. 15:58:25

@Santino89:
"van, hogy én is csak azt nézem. Jellemzően akkor, ha nem vagyok részletesebben kíváncsi az adott illető véleményére. "

Eszembe nem jutna, hogy azért kattintsak egy blogbejegyzésre, mert kíváncsi vagyok, hogy hány pontot adott rá, de NEM vagyok kíváncsi arra amit írt...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.15. 16:10:03

@Terézágyú: "Oly sok a tennivaló, és oly kevés az idő!"

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.15. 16:11:47

@Sgt Hugo Stiglitz: "Legalábbis egy centivel sem vagytok jobbak mondjuk az Aeonfluxnál vagy a Hetedik sornál."

ó mondj csak még ilyeneket :) lehet nem véletlen hogy pont ez a két oldal jutott eszedbe :D

amúgy most pl a Satr Wars kritika nézettségét hasonlítgatom össze másokéval :D

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.15. 17:12:22

@scal: Aeonflux és Hetedik sor? Miért pont ez a kettő? Nem tudom. Jókat olvastam róluk.

Petrus Rosidus Maximus 2016.12.15. 17:14:27

@Santino89: Leírtam többször is: a pontozás, UTÁNA a szöveges értékelés. NEM helyette. És nem azt jelenti, hogy ne lennék kíváncsi az illető véleményére.

Nietzsche. 2016.12.15. 17:21:05

@Terézágyú: Szíved joga hogy ne nyalizz a blognak :-)))) DDDD

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.15. 17:33:12

@Sgt Hugo Stiglitz: én magamról írtam, nem rólad.

@Mr. Rick Blaine: Nem nyalizik, épp nem ért velem egyet :)

Gery87 2016.12.15. 18:35:32

"Sajnos az ő karaktere olyan jó, hogy kicsit el is homályosít szinte mindenki mást. "

Persze hogy ő a legjobb, hisz most picsapower van....nyomatni kell ezerrel.
Már a Terminátor akárhányat se néztem meg...
Hiteltelen az egész a 40 kilós kiscsajokkal...hagyjuk már...
Még szerencse hogy a Star Wars univerzum sose érdekelt, nem érvágás ha nem látom...

tjunior 2016.12.16. 08:44:50

Valami ilyesmit éreztem én is. Vannak hibái a filmnek, messze nem tökéletes, de úristen a film utolsó harmada az olyan amiért az ember moziba jár, amit az ember egy Star Wars filmtől vár. Mintha a Jedi visszatér utolsó harmadát nyakon öntötték volna a Birodalom Visszavág esélytelenségével.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.16. 11:33:29

@tjunior: "Mintha a Jedi visszatér utolsó harmadát nyakon öntötték volna a Birodalom Visszavág esélytelenségével."

nagyszerű gondolat! tök jól meghatároztad a dolgot

2016.12.16. 15:00:32

@scal:

ezért jár az ember moziba, ezért néz star wars-filmet?
az esélytelenségért? nem értem

Gery87 2016.12.17. 11:47:45

@scal:

Számomra akkor is hiteltelenek ezek a női karakterek.
Semmi zsándárki nincs bennük...

2016.12.17. 14:44:11

@scal:

igen, de ez független attól amit az illető írt.
én amúgy _kizárólag_ felicity jones miatt néztem meg, kíváncsi voltam ebben hogyan teljesít úgy egészében, a film nem volt rossz,de a végével egyáltalán nem voltam elégedett és ezzel most nagyon-nagyon finoman fogalmaztam.
viszont élvezhetőbb volt mint a borzalmas star wars 7, vagy akár az arrival című oscar-esélyes(?) mű sci-fi dráma

2016.12.17. 14:46:06

(én amúgy nem sötét nyomasztó önfeláldozó stb. történetekért járnék moziba, de manapság majdnem mindent ezzel öntenek nyakon, sötététség, műdráma,akkor már inkább valami melankolikus, keserédes történet, de nem ilyesmi...)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.17. 15:12:19

@WiteNoir: tehát neked mint nézőnek annál több kell, minthogy valósabbnak mutatták a csatát a Zsiványban, mint a legtöbb II. Vh-s filmben :D

kell, hogy a hős, elhajoljon a lézernyaláb elől :D

most gondolj bele mennyien meghaltak, feláldozták magukat, hogy egy kibaszott pen-drive eljusson az űrön keresztül a Lázadók bázisára

szerintem nagyon is realisztikus, a végén, amikor nem nyílik ki az ajtó, és a csávó halálra van ítélve már, akkor sem értelmetlen a halála, mert az adatot még át tudta adni egy olyannak, aki menekülni tudott

sőt a Birodalom végén sokkal több reménytelenség volt mint itt

a Halálcsillag tesztelgetése pedig kurva jól meg volt csinálva, ügyesen kikerülték az anakronizmust, hogy itt még csak városokat kóstoltak be, nem egy egész bolygót, nekem egy az egyben az atombombát és annak tesztelését juttatta eszembe, lehet eddig is annak az allegóriája volt, de valahogy ha messziről látod hogy egy bolygó felrobban nem olyan durva - pláne hogy nem láttál embereket rajta, és így azonosulni se tudtál egy mákszemnyit se -, de így hogy előtte ezekben a városokban játszódott a cselekmény, láttad benne az élő lélegző karaktereket, sokkal durvábban hatott a látszólag kisebb területek elpusztítása

Nietzsche_ 2016.12.18. 15:05:53

Messze volt ez a 8-as szinttől gyerekek! A Star Wars "védjegyek" -et sorra kinyírta ez is, mint a Force Awakens. Csak még durvábban azzal, hogy taccsra tette az összes szereplőt a végére. Barbár húzás volt és balfék is. Ennyire nincs fantáziájuk? Most tényleg. Amellett egy-két valódi közelharc volt benne az űrcsatát leszámítva. Erőlködésnek tűnt nekem az egész. De legalább a gyerekes Jar Jar Bink marhaságok kimaradtak és komolyabban vették az egészet. Ezért és csakis ezért lehet úgy 7-es a film. Maximum.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.18. 15:40:43

@Frank Leone 510: a miért nem teszünk a kritikák végére számjegyet, című rovatunkat hallották...

Nietzsche_ 2016.12.18. 16:43:09

@scal:
Jól van na. Nem a szám, a lényeg. Oké! :)

De a hozzászólásom többi részét fenntartom: a Zsivány Egyes sorra kinyírta a SW védjegyeket. Bár sokan pont azt tartják az epizód fő pozitívumának, hogy megidézi az eredeti részeket. De nem idézi meg, hiszen a legfontosabbakat az erő misztikumát, a jedik és sithek fellépést, a kulcsszereplők életben tartását megszegi.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.18. 19:15:02

@Frank Leone 510: állj, állj állj

az hogy sith el se hangzott az eredeti trilógiában,

a jedik fellépését? amikor kiirtották őket? az a maradék kettő aki túlélte a mészárlást meg épp bujkál?

az erő misztikumát? és Vader az kutyafasza volt? mennyire kellett volna megidézni? ott volt a ledöntött szobor, a vak kínai aki hitt az erőben, épp az, hogy valami olyanban hitt, ami már régen volt, amiben már senki, ami már mendemonda

kulcsszereplők életben tartása? öööö mármint kit láttál te ezek közül feltűnni az eredeti trilógiában, Porkins életben maradt :D

nem értem ezeket az aggályokat, ez nem a védjegyek kinyírása épp hogy a tisztelettel adózása előttük, pl. megtudtunk egy nagyon fontos dolgot, hogy nem véletlenül maradt egy ilyen sebezhető felület a szuperfegyveren, és nem azért mert a Birodalmiak idióták

2016.12.18. 20:09:14

@scal:

április elseje még soká lesz:)

de ettől eltekintve, ez egy mese, szórakoztató legyen ne realisztikus, sötét, nyomasztó, stb.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.18. 22:06:12

@WiteNoir: jah hogy te mesét vártál, hát a hiba az Ön készülékében van

2016.12.19. 00:07:06

@scal:

én még annak is adtam egy kis esélyt hogy valaki, talán épp felicity, megpróbálja elcsábítani darth vadert (miután megtudtam hogy lesz benne).
én naiv:(

Petrow 2016.12.19. 10:03:26

Visszaolvastam az egy évvel ezelőtti írást - beírást, és most is azt mondom, hogy közel 100%-ban egyetértek veled.

Amiben egyetértünk:
- az atombombás hasonlat - pláne, hogy egy ferdeszemű kiscsajt ment meg, mielőtt jön a nagy bumm.
- a helyszínek & szereplők röpködése az első negyed órában; elég nehezen tudtam lekövetni
- a többi szereplő hangsúlytalanná tétele. Hát jah, annyian vannak, hogy a bő két órában is nehéz mindre időt szakítani.
- A Sztárszocska Wárszocska. Nem csak a zene, de a title crawl hiánya, a 'kötelező' űrcsehós jelenet, illetve a fénykard-párbajok elmaradása is azt erősíti, hogy ez az Anthology, és nem a fősodor. És ami a fura, hogy ez tök jól van így.
- a "lebombáztak, de azért még tudok mondani egy monológot" klisé... Kár érte.
- Krennic. Ahhoz képest, hogy egy relatíve súlytalan szereplő, nagyon jó kis fő/al-gonosz lett belőle
- Vader hangja... Basszus, Hollósi halála óta TÉNYLEG nincs használható, mély orgánumú szinkronszínészünk? Papp János pl. nem lett volna jobb Raddus admirális helyett Vadernek? Annak viszont örülök, Jászai váltotta Kerekest Saw Gerrera hangjaként (neki sok mindenkihez passzol a hangja; Forest Whitakerhez pont nem).

Ami még plusz:
- a lore tisztelettudó, de mégis, szellemes fricskája. Lásd, a hamufelhőben repkedés. Gondoltam, "OMG, megint kapunk egy 2012 szerű 'lesprintelem a vulkánt' jelenetet". Han Solo óta tudjuk, hogy nem lehet vakon hipertérbe ugrani... dehogynem, engage, basszameg!
- Jyn beszéde. Uram isten, megint a kötelező heroikus lelkesítő blabla, nevenincs kiscsaj, egy birodalmi csicska fattya fogja majd egybetartani a szövetséget... 'Bocs, de leszarjuk'... Hoppácska.
- pár jelenet erejéig a birodalmi haderő is komolyan vehető; pl. a Jakku-i rajtaütésben azért van súlya, amikor feltűnik az AT-ST, nem úgy, mint a Jedi visszatér farönkös jelenetében...
- Tarkin. Egy újabb réteg plusz a személyiségéhez, hogy azért eléggé intrikus geci volt az öreg.

Amiben eltér a véleményünk:
- K2SO nekem abszolút jól működött comic reliefként, Chewbie/R2D2/C3PO helyettesítéseként.
- "Mads Mikkelsen végre kapott egy baromi jó szerepet" - jah, nettó két perc screen time-mal. Sajnos ő lett ennek a résznek a Phasma századosa.

Ami nem tetszett:
- komolyan, a birodalom elit alakulatai közül SENKI nem kapott FIBUA kiképzést? Elvileg 20+ éve harcban állnak, ehhez képest tízesével, egyesoszlopban futnak be egy kapualjba, egy városi ostrom kellős közepén... Kezdem azt hinni, hogy a Halálcsillagra is azért volt szükség, mert ha városi harcra került a sor, tucatszám hullottak a rohamosztagosok.

Szóval igen, mintha a Jedi visszatér-t láttam volna, fölösleges moralizálás, és ewokok nélkül. Igen, basszus, EZÉRT megy az ember Star Wars filmet nézni. Nekem a Birodalom visszavág mögött - nem szorosan, de stabilan - második az örök rangsorban.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2016.12.19. 10:30:26

Nekem az már fan-service, ahogy a két kellékdroidot berakták a hangárajtóba, mert csak, a "giccs" szónál meg a célt tévesztett halálsugarat követő, mindent és mindenkit elmosó nyálhullám szerepelhetne illusztrációként a Révai-lexikonban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.19. 23:21:31

@Petrow: ez az Petrow látod, tudsz te ha akarsz :D igazából azon agyalok, hogy kéne egy spoiler filled írás is a Zsiványról mert én azt veszem észre a nézőknek sokkal jobban bejön mint a tavalyi rész, a kritikusok viszont nem győznek fanyalogni (pl. amit Danika csinált a Smokingon... és ez az ember filmekről osztja az észt) nem tom egyébként mi a faszt várnak, ha EZ nem volt nekik elég Star Warsos akkor soha semmi nem lesz az, ebben teljesen biztos vagyok

nekem már régen is egyértelmű volt, hogy Tarkin haláláig Vader egy afféle háttérben álló figura volt, aki épp azzal emelkedett fel, és került a középpontba, hogy a vezérkar megdöglött a Halálcsillagon :D

Mads Mikkelsenből nekem ennyi elég volt, nem kellett ezt túldrámázni, nekem jól átjött hogy egy ember feltette az életét arra, hogy szabotálja a Halálcsillagot

a hiba bennünk van, ami jó volt 40 éve, ma már nem az, ilyen hülyeségekre keresik az emberek a választ, hogy a lázadásnak honnét volt pénze menő X-wingekre, régen meg csak néztük hogy fúúúúúúde fassza

a Birodalmiak tunyasága amúgy ismert a történelemből is, bőven elég 20-30 év egy zsarnok hatalomnak, hogy a katonái elkényelmesedjenek, mert nincs állandó veszedelem, ők vannak abszolút hatalmon, és nem gyakorolják a trooperkedést eléggé

ami engem zavar ha már zavar, hogy minek hordanak páncélt ha ennyire szar, hogy még egy lézert se tud elnyelni :D szóval minek? ebbn a világban nagyon nincs más lőszer

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): nem volt az annyira giccses, a droidok nekem se hiányoztak, de van akinek igen :)

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2016.12.22. 09:06:57

Jelzem, az utolsó névsor rosszul kezdődik: Nagy Attila... aztán említődhet a többi színész.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.22. 21:22:30

@wmitty: én nekem Nagy Attila túl semmilyen, én Kristófot tartottam a legjobbnak

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2016.12.22. 21:54:44

@scal: nyilván ezt meg lehetne vitatni (hozzátéve, hogy N.A. a nevezettek közül messze a legjelentősebb színészegyéniség, és ez szerintem kamatozik is a szinkron-alakításában is), de most maradhatunk talán annyiban, hogy egy szimpla felsorolásból indokolatlan kihagyni a nevét

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.23. 10:36:15

@wmitty: Nagy Attila félreértette az egész szerepet, mert valamiért azt hitte, hogy Darth Vader egy robot, ezért színtelen hangon végigolvasta a szövegét, a legcsekélyebb érzelem, stílus, vagy elegancia nélkül. Szerintem a valaha volt legrosszabb szinkron Vaderhez.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2016.12.23. 11:16:35

@Santino89: "félreértette az egész szerepet (...) valamiért azt hitte"
Úgy vélem, semmi okunk ilyesmiket feltételezni.
Nekem N.A. szinkron-alakításáról mindig is egy másik nagyon ismert filmszerepe jutott eszembe: Palvicz Ottó A kőszívű ember fiaiban. Szerintem ugyanazt a tiszti hangnemet, azt a (rang és egyenruha által) magára erőltetett szenvtelenséget jeleníti meg, ami alól a tettei révén tör elő a valódi személyiség, az érzelem.
De, kicsit nagyobb asszociációs ugrással, ugyanide vehetem Vitay tábornokot az Abigélből: ott is a pozíció, a politikai helyzet olyan álarcot, érzelemmentességet kényszerít a karakterre, amit még tetéz a gyermeke jövője miatti aggodalom.
Számomra mindig ezek jelentették azt az előképet, amelyek ismerete pont hogy nagyobb mélységet kölcsönzött Nagy Attila hangjának élvezetéhez.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.23. 11:48:27

@wmitty: Az egész alakítása adja az okot erre az amúgy jóindulatú feltételezésre. Ha nem hitte azt, hogy robot, ha nem értette félre, akkor szimplán borzalmasan játszott. Persze nem biztos, hogy az ő hibája, lehet, hogy a szinkronrendezőé. Mondjuk legkésőbb az "Én vagyok az apád" jelenetnél rájöhettek volna, hogy valami nem kerek. :)

Mindenesetre szerintem nem véletlen nem lett ő Vader hangja a későbbiekben, és ezt a szinkront is csak azok tudják szeretni, akik annak idején csak ezzel láthatták a filmet. Nálad is inkább a nosztalgiát sejtem, nekem ez a magára erőltetett szenvtelenség kissé belemagyarázósnak tűnik.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.23. 12:03:36

@wmitty: Bocs, csak most látom, hogy miből indult a beszélgetés, Nagy Attila ettől függetlenül persze hogy ott lehetne a felsorolásban. És köszi a képet!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.23. 12:07:56

@Santino89: azért nem lehetne ott, amiért eredetileg is kihagytam "de hogy Darth Vadernek milyen elcseszettül választottak hangot Kristóf Tibor, Kránitz Lajos, és Hollósi Frigyes után,"

mert ez a három hang mind jó volt hozzá ezért, vagy azért, még Hollósi is, aki szerintem a legkevésbé volt jó a hármasból

de Nagy Attila ugyanolyan elcseszett választás volt, mint a mostani hang, ergo nem állná meg a helyét, mert a végén azt hinnék magasztalom Nagy Attilát a mostani szinkron tükrében, pedig egyformán szar

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2016.12.23. 12:22:00

Scal, Santino: Természetesen igazak a feltételezések az elfogultság tekintetében. (Hogy is lehetne másképp?! :)

Ugyanakkor amit jeleztem a fentiekben,az tartom: megvan az a háttér, ami jogalapot ad a "találgatáshoz".

Mindenesetre az 1980/81/82-es szinkron születéséről véletlenül épp van első kézből információm. Az alábbi cikk az eredeti formájában (a starwars.hu megszűnése után) már nem található,de véletlenül ráleltem egy olyan hírportálra, ami anno átvette:
royalmagazin.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=268:a-csillagok-haboruja-a-miskolci-szinhazban&catid=35:szinhazi-zsollye

Remélem, kellemes olvasmány lesz.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.23. 12:24:40

@scal: ja, hogy el kellett volna olvasni a mondatot :D

@wmitty: Köszi a cikket is, el fogom olvasni!
süti beállítások módosítása