Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ratchet és Clank – A galaxis védelmezői (2016)

2017. február 07. - scal

A tavalyi utolsó – időrendben az első – videojáték-adaptáció, amelyről még nem értekeztem, a Ratchet és Clank volt, ami egy sikeres PlayStation-brand. Aki nem ismeri, amolyan Galaxis őrzőit képzeljen el, amelyben csak a mosómedve meg Groot szerepel. Az eredeti játék 2002-es, és ennek tavaly megjelent egy HD remake-je vagy inkább újragondolása. Eredetileg 2015-ben akarták kiadni, de aztán jött a nagy ötlet, hogy egyúttal filmet is kalapáljanak hozzá, így aztán a két „terméket” azonos időre pozicionálták. Hogy a dolgot még jobban megkavarják, a játék és a film története nagyban hasonlít. De míg a játék mindenhol pozitív kritikákat kapott, a filmet meglehetősen lehúzták... szerintem érdemtelenül.

unnamed_14.jpg

Miért? Nézzétek már meg a karikát, 6 éven alul ne. Ez egy tökéletes szórakozás a tízéves kölyködnek. PONT. Vita nincs. Ha választanod kell, hogy mit nézel, ezt vagy a Dínó tesót, habozás nélkül ezt nézzétek. Kell neki több? Biztos, hogy nem. Az más kérdés, hogy egy felnőtt tudja-e élvezni? Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy ez már Maci Laci-effektus. Az ilyen filmekről nehogy már 40 éves potrohos kritikusok mondják meg, hogy a hétéves majd élvezi-e, csak mert nincs benne hatvan réteg! A Maci Laci 3D-t már az én korosztályom is egy gyalázatként élte meg, de a gyerekek nem. A Maci Laci 3D azért jó, mert Maci Lacival MINDIG történik valami, és ez a lényeg. Hát Ratchettel és Clankkel aztán annyi minden történik, hogy csak győzzük kapkodni a fejünket.

Sajnos a játékot nem ismerem, mert mai napig PS exkluzív, de remélhetőleg ez majd változik most már a Sony lassú kínhalálával. Viszont a filmet szinte rögtön az Angry Birds után pótoltam, és ha annyira nem is frenetikus, de egy nagyon aranyos filmnek tartom, az az igazi mese, amely nagyon kiveszőben van a mozikból. A legjobb az egészben, hogy nem találni azokat a gyerekbetegségeket, amelyek hemzsegnek a videojáték-adaptációkban. Azon is erősen elgondolkodtam, hogy ha az Angry Birds is jól sült el, és ez is sokkal nézhetőbb lett, mint BÁRMI, amit videojáték-adaptációnak akartak eladni az elmúlt tíz évben, akkor lehet, ez a jó út. Legalábbis az első lépés. Nem élőszereplős feldolgozásokban kell gondolkodni, hanem CGI-animációkban. Mert lássuk be, ha ezt a történetet színészekkel veszik fel, akkor olyan borzadály születik belőle legfeljebb, mint a Tank Aranka.

Hősünk, Ratchet ugyanis egy afféle macskaszerű lény, egy lombax, aki szerelőként tengeti unalmas mindennapjait. Azonban amikor egy nap a galaxis védelmezői meghirdetnek egy ötödik helyet a csapatukban, azonnal jelentkezik, hiszen a gonosz Drek, a blargok vezetője mindennapos támadásaiból neki is elege van, és úgy véli, segítségével a csapat egyszer s mindenkorra legyőzheti a megalomán hadvezért. Drek végső terve minden bolygót elpusztítani a galaxisban, hogy aztán a darabokból összerakja saját külön bejáratú síparadicsomát. Ehhez robothadsereget gyárt, de az egyik selejt öntudatra ébred, és véletlenül összeakad Ratchettel: na, ő lesz Clank, a kis termetű, de annál fifikásabb robot. Ratchet rövid úton megtudja, hogy túl kicsi hősnek, így arra kényszerül, hogy újsütetű cimborájával ketten mentsék meg a bolygót a soron következő támadástól. Ezzel egy csapásra hőssé válik, és a nép követeli felvételét a csapatba. Az igazi gubanc azonban csak ekkor kezdődik.

ratchet-es-clank--a-galaxis-vedelmezoi_1.jpg

Szóval ahogy azt látni, a Ratchet és Clank sztorija eléggé komplex ahhoz, hogy lekösse a nézőt másfél óra erejéig, sőt nekem helyenként úgy tűnt, túlságosan sok mindent zsúfoltak bele, és lehetett volna sokkal hosszabb is, hiszen a játékban nyilván mindenre és mindenkire jut elég idő. Ugyanakkor maga Ratchet és Clank párosa is elég ahhoz, hogy elvigye a hátán a filmet, a Védelmezők bemutatása már egyfajta kritikaként is értelmezhető a jelenleg sztárolt szuperhősfilmek irányába. Merthogy a vezérük, Quark kapitány egy igazi fasz, akit leginkább saját hírneve érdekel, meg hogy rengeteg autogramot adhasson. A legnagyobb stratégiai terv, amit valaha megálmodott, pedig annyi, hogy támadjunk, oszt lőjünk.

Technikailag a film nekem nagyon tetszett: imádom, amikor valami ennyire színes és élénk. Ha valaki a harsány színvilággal nincs kibékülve, vagy ha viszolyog az antropomorf állatkák megjelenítésétől, akkor nála lehetnek ebből gondok. A CGI talán nem a legjobb – a Barbie-filmeket is futószalagon gyártó Rainmaker Entertainment felelős érte, amelynek eddig legismertebb munkája A szörny mentőakció –, de nagyon hozza a játék látványvilágát, szóval a célnak megfelel. Odaát pedig olyan ismert sztárok adták hangjukat a produkcióhoz, mint Paul Gimatti, Rosario Dawson, John Goodman vagy Sylvester Stallone. A hazai szinkronnal is rendkívül elégedett voltam, és hadd jegyezzem meg, hogy Mikó István valami eszméletlen jó Clank hangjaként.

Érezni a szerep iránti alázatot a hangjában, miközben ezer éve a szakmában van, annyi mindennek adta már hangját – de tényleg, spermiumtól kezdve a péniszig –, és semmi manírt vagy fáradtságot nem találni abban, ahogy élettel töltötte meg ezt a kis robotot. Csupa kedvesség és szeretet árad a hangjából, úgyhogy minden tiszteletet megérdemel a művész úr ezért a hozzáállásért. Éppen ezért mindenkinek bátran merem ajánlani ezt a filmecskét – szinkronnal! –, lehet egy kicsit furcsa, egy kicsit Recseg, egy kicsit Kong, de attól még a jobb játékadaptációk táborát erősíti, és ami a lényeg a srácok garantáltan élvezni fogják.

Ha tetszett a kritika, kérlek, lájkold a Facebook oldalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása