Adhattam volna azt a címet is az írásnak, hogy a sötét ötven árnyalata avagy a halál ötven órája, elnézést, két órája. Egy dolog ugyanis biztos: még az Ardennekben is szívesebben farkasszemet néztem volna egy Tigris harckocsival, semmint hogy végig kelljen szenvednem ezt a  majdnem két órát egy olyan film nézésével, amihez képest például a "Vad vágyak"-sorozat klasszikus matinédarabnak számít (oké, az nem, amelyikben John Schneidert megkéseli egy kis lotyó). 

A film, pontosabban az adathordozóra rögzített valami láttán sok dolgon elmerengtem. Az egyik, hogy mi lett a rendezőből, James Foley-ból. Igen tudom, ha nem jó az alapanyag, akkor még a legnagyobb rendező sem tud csodát tenni. De könyörgöm, volt választása! Miért is vállalta el a rendezést? Miért? Aki olyan alkotásokat rendezett, mint a "Glengarry Glen Ross" (1992) Al Pacino-val és Jack Lemmon-al, vagy a "The Chamber" Gene Hackman-el és Faye Dunaway-el...igaz, ami igaz tíz éve nem kapott lehetőséget, mióta a "Vadidegen" (2007) eléggé leszerepelt mind a kritikusoknál, mind a közönségnél. Amit nem értek, mit gondolt az első film fogadtatása után, hogy ezt a történet nélküli agyatlan bájgúnárkodást, bárki is preferálni fogja? 

A másik dolog, ami eszembe jutott a sűrűn megtelt terem félhomályában, hogy megint csak velem van a gond. A szereplők a vásznon bizonyára fanatsztikusan vicces, meghökkentő és elgondolkodtató dolgokat mondanak, de én nem tudok ezeken sem nevetni, sem együttérezni velük, sem elgondolkodni azon, amin nem lehet és ami nem dob fel gondolatokat. Mert hát a gondolatiság körülbelül annyira van jelen a filmben, mint amikor egy kiadós dugás után a pár tagjai azt mondják egymásnak: -Szeretlek bébi! Apropó szex. Ez volt a következő gondolatom, hogy tudniillik, mi a búbánatos franckarika akart ez lenni szeretkezés címén? Valami olcsó tornagyakorlat, amit Cindy Crawford-tól licenszeltek? Vagy egy ingyen tornaóra bemutató, hiszen a Caspar Van Dien hasonmás Jamie Dornan még kidolgozott és felpumpált izmait egy reggeli tornagyakorlat közben is megmutatta. Bizonyára sokat készült rá, hiszen ez volt a film egyik csúcspontja. 

Aztán felmerült bennem az a régóta köztudott tény, hogy egyesek összetévesztik a fikciót a valósággal. Rengeteg kis celebcsirke ült a pemier előtti vetítésen és egyesek arcán vágyakozó kifejezés ült és sokatmondóan sóhajtoztak, amikor a férfi antihős imádata kétes tárgyát yacton, luxusautókon furikázta, valamint amikor csak úgy mellékesen odavetette neki, hogy negyedóránként megkeres 24 ezer dollárt és hogy bizonyítson, mindjárt át is utaltatott egy ekkora összeget hölgye számlájára. Hát ki ne szeretne egy ilyen barátot/szeretőt/férjet/havert? Ki az a tökkelütött, aki nem? Hiszen biztos remek fickó lehet, aki így él, hát nem? 

S aztán, hirtelen mintegy varázsütésre feltűnt Kim Basinger. Gyermekkorom szexszimbóluma, az istennő maga...félárbócon. Nem, nem az zavar, hogy az arca plasztikai műtétektől és botoxtől felpüffedt. Hiú, legyen az, az ő dolga. Ami engem zavar az az, hogy képes volt azt elhinni, hogy ez egy szerep, amit neki el kell játszania. Pedig valójában nem az, hanem egy hatalmas vicc áldozata lett szegény. Nézzük szerepének esszenciáját: Kim megtanította a BDSM fogásaira a jó Jamie Dornan karakterét, de mivel kiöregedett már, ezért megelégszik mellette holmi tanácsadó szereppel, persze, nyilván ez így szokott történni a valóságban is. Kimben azonban bújkál a kisördög, ezért mindenkit el akar üldözni antihősünk mellől, akit az egy kicsit is megkedvel. Ezt aztán gyorsan rövidre is zárják a film (sic!!!) készítői: miután hősünk fogadott anyja úgy mutatta be Kimet, mint legjobb, gyermekkori barátnőjét, pár perc múltán, miután kiderül, hogy Kim milyen csavaros és ármányos tervvel (nem tudjuk meg mi is lett volna az, de nyilván nagyon furfangos és agyafúrt lett volna) akarta szétválasztani a  fiatal (perverz) párt, már hatalmas pofon és válogatott átkozódások kíséretében utasítja ki a házból. A legjobb szappanopera hagyományok öltenek itt testet. Mellesleg Kim annyira látszik dominának, mint Vin Diesel balettáncosnak. 

Na jó, de mivel folytatódik a sztori? Volt sztori? Kellett folytatódnia? Hát nem. S ennek megfelelően gyakorlatilag megismétlik az első rész történetét, mivel fiatal párunk ismét elmerül különösnek mondható kapcsolatában, persze most már új alapokon, amiből annyit veszünk észre, hogy ugyanazt csinálják, mint előző alkalommal. Persze megjelenik a még ellenszenvesebb - ha az ellenszenvességet lehet még fokozni és az agyalágyult infantilizmust - anti-anti(patikus)-antihős, akit itt Jack Hyde-nak hívnak és nem átall erőszakoskodni a szegény Anastasia Steele-vel, amit az nem hagyhat, hát hogyisne! Hiszen vele még soha nem műveltek olyan dolgot, amit ő nem akart és micsoda perverzió, éppen az irodában. Mindennek van határa. 

Aztán rájöttem: ez valójában egy oktatófilm. Anno Michael Caine kiadott a színészetről egy oktatóvideót, kvázi arról, hogyan legyünk színészek. Ez a film (sic!!!) arról oktat bennünket, hogyan ne csináljunk filmet és hogyan ne legyünk színészek. Minden kellék megtalálható benne hozzá, de most személyes kedvencemet szeretném kiemelni, amely pár másodperces gyöngyszem az örökkévalóságnak. Jamie Dornan letérdel szeretett nője előtt, immáron nem ő az úr, hanem csak egy szolga és rávetve tekintetét elrebegi:-Valójában én nem domináns vagyok, hanem...szadista...! Ezen a  tetőpontként szolgáló jeleneten, heveny allergiás reakció kezdett erőt venni rajtam, bizseregni kezdett a kezem, a lábam, főként a tenyerem, ami annak előjele, hogy jó lenne most alaposan megsuhintani valakit. Aztán eszembe jutott  a klasszikus "Miért éppen Alaszka?" sorozat, amelyben Holling Vincoeur hirtelen ihlettől vezérelve odafordul a Dr. Fleischman-t játszó Rob Morrow-hoz: -Tudja az én nevem nem Holling Vincoeur, hanem ...."Dö Venkőr" (szándékos a fonetikus, franciás kiejtést utánzó átírás). -És mondja, most csodálkozik ezen? Mire a doki fapofával csak annyit mond:-Tudja, tegnap még csodálkoztam volna, de ma már...dehogyis. Amivel annyit akarok mondani, hogy ha egy jelenet eltúlzott reakciókon alapul, az lehet mulatságos és lehet röhejes, nevetséges és agyatlan. Szerintem mindenki ki fogja találni, melyik jelenet, melyik kategória. 

Ja és végül, lányok, az senkinek nem tűnt fel, hogy a valóságban ez a Christian Grey nevű pasas egy kapitális seggfej lenne és ti visítva menekülnétek pár hét után?

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!