Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tékasztorik

2017. március 08. - scal

A magyar filmek engem mindig képesek meglepni. MINDIG. Amikor már azt hiszed, mindent láttál, akkor jön egy Cop Mortem, egy Vakfolt, vagy egy R.E.M. Miért pont ezt a három retekszar filmet citálom ide a leadben? Mert a Tékasztorik is félprofi/félamatőr film, amire a pénzt úgy gründolták össze a közösségi finanszírozásból. Így mondjuk azt, ebben a ligában játszik. Viszont van egy marha nagy előnye ezekkel szemben. A Tékasztorik nézhető. 

tekasztorik_plakat_v1.jpg

Erről a filmről nem is hallottam, hogy jön – mire jó a reklám –, nem láttam előzeteseket, gondoltam, majd a Filmhéten bepótolom... milyen rosszul gondoltam. Aztán egyszer csak látom, már megy a mozikban, hamarosan jött az angyali üdvözlet, ma van a díszbemutató, nem megyek, hogy a viharba ne mennék. Viszont ha nincs, akit ismerek, aki ismeri Vikut, akkor tuti, hogy nem tudok róla írni időben, mert sajtó nem volt belőle, nem is tervezik, mert minek. Nem tudom, hallottak-e róla a készítők, hogy a rossz reklám is reklám, de ismétlem, ez a film egyáltalán nem lett rossz. És ez az első, amiről szívesen leírom. Nem akar senki többnek látszódni, nem akar görcsölni, nem akar színészkedni, nem egy nagy etvasz egyetlen alkotóeleme sem a filmnek, de amit látunk, az a helyén van.

Adva vagyon egy kis történelem. A film Bihari Viktória – tudjátok, a csaj, aki a fészbukon arról üvöltözik, hogy mindjárt negyvenéves, és még mindig nincs senkije, ÉS ennek dacára mégsem akar összejönni Puzsér Robival – rendkívül sikeres magánéletét vette alapul, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Viku, miután SJW (social justice warrior) szerepkörben tűnt fel, követői száma egyre népesebb lett, blogja látogatottabb, és egy idő után ez a tábor elegendő volt ahhoz, hogy megjelenjen a film alapját képező könyv. Majd most maga a film, ami Viku egy akkori korszakát meséli el, amikor egy videotékában dolgozott, életének nem volt perspektívája, szerette volna megtalálni az igaz szerelmet, kínos randikra és még kínosabb állásinterjúkra járt. Tehát azon korszakát, amikor még a lúzerek táborába tartozott. Azóta Viku ismert lett, előadásokat tart, írástechnikát oktat, és sorolhatnám. De persze továbbra is ontja magából az elképesztőbbnél elképesztőbb történeteket.

Mondhatjuk, most tetőzik népszerűsége igazán, ami egyben valóban felemelő, mert a jelenkori „fiatalos környezet” társadalmunk azt próbálja beléd verni, hogyha nem vagy sikeres harmincéves korodig, akkor lődd fejbe magad. Viku azonban az élő példa, hogy negyvenévesen, egyedülállóként, posztdepressziósként is elérhetsz hihetetlen dolgokat, például tető alá hozhatsz egy jó filmet. Mert persze nagy dolog összehozni egy filmet, gondolok itt a fönt említett páciensekre – de mint az mostanra világosan kiderült, annyira nem egy nagy truváj, csak aztán egy rakás szar lesz. Nézhető, szórakoztató, jó filmet, ami leköt, egészen nehéz. Vikuéknak pedig mindez sikerült. Persze a célközönség a film 90%-ában a szingli csajok, akik folyamatosan gyökerekkel találkoznak, és önbizalomhiányban szenvednek, de mint az eset mutatja, egy férfi is egészen jól szórakozhat.

tekasztorik-a.jpg

Na és ennyi pozitívum után azért essünk túl pár negatívumon is. Először is, Bihari egyáltalán nem tud játszani. Annyira nyilvánvalóan rossz színész, hogy az elképesztő. Talán Cindy Crawford volt ennyire természetellenes a Tiszta játszmában. Vagy várjunk, rossz hasonlat, Howard Stern az Intim részekben. Áááá, de ő meg férfi. Na mindegy, rakjátok össze. Azt hiszem, értitek a lényeget. A film azon részeivel is gondok vannak helyenként, ahol Viku csak egyedül szerepel, de ahol képzettebb színészekkel, ott vágni lehetne a különbséget a vásznon. Idáig színészmesterség, innentől blogger. Minthogy Viku apját Csuja Imre játssza, ez elég gyakran szembeötlő. Csuja egyébként hatalmas fazon, egész film alatt egy DeLoreant próbál indulásra bírni, majd kérném a srácokat a hazai DeLorean szövetségtől, egy alulra írt kommentben nevezzék meg, ki adta kölcsön a kocsiját a négyük közül, bár a szemöldökből van egy sejtésem.

Egyetlen nagy szerencséje van Vikunak, bár törvénytelenül hangsúlytalan színben darálja el a mondatait: ezek legalább életszagúak, vagyis megtörténtek. Végre azt érzem egy filmben, hogy a párbeszédekkel nincs baj. És bár Viku legtöbbször nagymenőnek szánja ezeket, az előadásmódja ezt rendre megtorpedózza, viszont a poénok így is ülnek, jó értelemben. Aztán az is nyilvánvalóvá vált a film nézése közben, hogy Bihari rajong Kevin Smith filmjeiért, különösen a Shop Stopért. Sajnos az összes jelenet, ami a tékában játszódik, egy az egyben Dante oltásait és vevőközegét juttatta eszembe. Sőt még van egy pornókazetta-rendelős rész is, erről el nem tudom képzelni, hogy mi lehetett. Ha szándékos tisztelgés, akkor menthető az ügy. Értem, hogy a világ különböző pontjain hasonló dolgok esnek meg a videotékákban, de... ezt egyszer már valaki megcsinálta. Jelenetért lehet perelni? Viku helyett is remélem, hogy nem.

Nem tetszett az sem, hogy az operatőri munka csak oké. Egy az egyben olyan érzésem volt, hogy itt most egy mezei VHS-kamerázást láthatunk, profi felszereléssel, ahol az operatőr arra törekszik, hogy mindig mindenki beleférjen a képbe, és ettől a film túlságosan egysíkú lesz. Sehol egy döntés, egy szögbeli eltérés, valami kreatív filmes adalék. Az utolsó gondom pedig egészen magánjellegű. Ő nem más, mint a Viku anyját alakító Görbe Nóra. Nem tudom, hogy találták meg erre a szerepre, de rossz rá nézni. Nem ismertem meg, se az ábrázatáról, se a hangjáról, azt se tudtam, hogy egyáltalán még színészkedik, de hogy ez lett gyermekkorom karate amazonjából, ép ésszel fel nem tudom fogni. Elképesztően rossz volt őt így viszontlátni, bár arról persze nem ő tehet, hogy nem öregedett túlságosan jól.

41117-tekasztorik-2017-csuja-imre-bihari-viktoria.jpg

Ezeket leszámítva nem mondanám, hogy a filmmel nagy gondok lennének. A színészek teljesen rendben vannak, a történet mondjuk olyan, amilyen, de az elejétől fogva tisztába teszi a nézőt, hogy nem azzal akar hódítani, hanem a humorával, és az működik. Rengeteget lehet rajta nevetni, igazi agykikapcsolós film, ahol valójában önmagadon nevetsz, nem Vikun, hanem Vikuval. Éppen ezért sajnálom, hogy nem fog eljutni az emberekhez – hacsak nem szájhagyomány útján –, mert simán megéri a mozijegyet, a rendeltetését is teljesíti, és megérdemelné, hogy az emberek tudjanak róla, ez ismét egy jó magyar film. Csak hát ehhez kellett volna egy sajtóvetítés, mert akkor a Tékasztorikról másik hetven ember is ír az országban, így meg csak én.

Ha tetszett a kritika, kérlek, lájkold a Facebook oldalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Field64 2017.03.08. 06:13:27

Érdekes, amit Görbe Nóráról írsz, mert amikor megláttam a fenti plakáton, épp az volt az első benyomásom, hogy milyen jól öregszik. (Persze lehet, hogy filmen, mozgásban látva esetleg más benyomásom lenne.) Az öregedésről is mást gondolok, mert szerintem az ember igenis tehet arról, hogyan öregszik: foglalkozhat a külsejével, a fizikai kondíciójával, és nem sorsszerű, hogy X év felett le kell pukkanni, mint egy leeresztett lufi.

Örülök, hogy megint van egy megnézésre érdemes magyar film, bár azt hiszem, én kihagyom. Engem a Bridget Jones-filmekkel is már ki lehetett üldözni a világból. :)

Lily Hardy 2017.03.08. 21:35:09

Miért csináljanak sajtóvetítést? Azért, hogy még 70 ilyen írás szülessen?
Jól tudjuk, hogy csak fikázni tudtok mindent. Te, aki még így is jó indulattal írsz a filmről is azt mondod "Bihari egyáltalán nem tud játszani. Annyira nyilvánvalóan rossz színész, hogy az elképesztő" Ugyanazt a filmet néztük???

Ja és a "rossz reklám is reklám" klisét meg felejtsd már el! Lehet, hogy Gábor Zsazsának működik az elmélet, meg a senkiházi celebeknek, de hidd el, ennek a filmnek nem tenne jót, ha mindenki leírná, hú Bihari de nem tud játszani, meg félamatőr a cucc, stb.
Nincs tévéreklám, nincs ezer óriásplakát. Az ember a kritikák alapján tájékozódik, azok meg szörnyűek. Lásd "Csuja egyébként hatalmas fazon, egész film alatt egy DeLoreant próbál indulásra bírni" Máskor figyelj oda rendesen, ha megnézel egy filmet! Vagy inkább ne írj róla!

Field64 2017.03.09. 07:29:55

@Lily Hardy:

„Jól tudjuk, hogy csak fikázni tudtok mindent.”

Ezt gondolom, a kolléga összes írásának ismeretében jelented ki, bár azt nem tudom, a többes szám rajtad kívül még kiket takar.

Miért elvárás, hogy egy filmet kizárólag dicsérni lehet? Miért holtbiztos az, hogy ha például a kolléga szerint Bihari nem tud játszani, szerinted meg igen, akkor egyrészt egész biztosan neked van igazad, másrészt emiatt a kritikának sincs létjogosultsága?

Ha egy filmről kizárólag ömlengéseket, az ájult elragadtatás hangján áradozó beszámolókat szeretnél olvasni, szerintem ne a kritikák közlésére specializálódott blogokban kóborolj, hanem inkább a rajongói oldalakon, jelen esetben akár egyenesen Bihari Viktória blogjában.

Aki nem bírja a kritikát, az inkább ne készítsen filmet (ne szerepeljen benne stb.), mert annak semmi értelme, hogy dugdossa a kritikusok, sőt a közönség elől is, nehogy valaki valahol esetleg rosszat írjon vagy mondjon róla. Ha egy film valóban jó, és megáll a lábán, azt egy negatív kritika se fogja taccsra tenni. Ha meg nem jó, akkor is eltűnik a süllyesztőben, ha sehol egy sort se írtak le róla.

Gery87 2017.03.09. 17:57:51

"Vagy várjunk, rossz hasonlat, Howard Stern az Intim részekben"

Rossz hasonlat...jól játszott...nem igazán értem mi benne "amatőr" ahogy az egyik kritikában írták....
Hogy nem suttognak, meg nem nagytotálba mutatják a képét minden egyes embernek?

Gery87 2017.03.09. 18:07:04

Mondjuk ez a csaj tényleg szörnyen játszik:) De Stern jó volt...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.10. 01:34:13

@Lily Hardy: igen, csak én tudok objektív lenni... te meg nem

@Gery87: Stern is totál amatőren adta... saját magát... és erre még rátett Jáksó szinkronja, aki szintén szörnyen amatőren játszotta saját magát a Vakvagányokban

@Field64: ki kell ábrándítsalak, ezen a plakáton is szörnyű

Field64 2017.03.10. 05:58:58

@scal:

Nekem mindenesetre bejön, pedig nem voltam az a kimondott Linda-fan. Szerintem sok nő szeretne az ő korában csak ennyire rosszul kinézni. :) Mindenesetre majd megnézem a filmet is, és elmondom, milyennek láttam én. Szerintem kifejezetten jól néznek ki együtt Csuja Imivel.

Sigismundus 2017.03.10. 08:34:25

@scal: Ezt a Görbe Nórás dolgot én sem értem, az előzetesek és plakátok alapján egyáltalán nem vészes. Legalábbis, Udvaros Dorottyával összehasonlítva, akivel az évek csúnyábban bántak el. A színészi alakításával volt gond?

A Vakvagányokban amúgy Csiszár Jenő adta akkori önmagát, nem Jáksó.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.10. 12:42:42

@Sigismundus: jah tényleg Jáksó helyettesítendő Csiszárral, aki amúgy sokkal jobb fej mint Jáksó, nem is értem, hogy keverhettem össze a nevüket :D

Nem sokat alakít, szerintem inkább arról lesz szó, hogy míg Udvaros Dorottyán folyamatosan láttam öregedni, Görbe nem igazán szerepelt semmiben most már 30 éve, és sokkolt. Én anno nagyon szerettem a Lindát, bizonyára ezért.