Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

84 éve nem készült ilyen jó King Kong-film

2017. március 23. - Santino89

Rég jöttünk már ki úgy egy moziteremből, hogy aztán egész hazaúton lelkesen és megállás nélkül, majdhogynem versengve idézzük fel egymásnak a film legjobb pillanatait.

– És az milyen volt, amikor a gázálarcban, szamurájkarddal kaszabolt?
– És az milyen volt, amikor a gorilla szétcsapta a helikoptereket?
– Meg milyen jó volt már, amikor a naplementében szaggatták szét azt a csávót?

Talán utoljára kamaszként fordult elő ilyesmi, de úgy látszik, bizonyos blockbusterek még képesek újra ámulatba ejteni.

kong-skull-island-is-set-to-be-one-of-the-biggest-films-of-2017-credit-warner-bros.jpg

A Kong: Koponya szigetben azonban még véletlenül sincs semmi igazán forradalmi, sőt még a forgatókönyve se különösebben jó. Két karakter például egyértelműen csak azért kellett a sztoriba, hogy legyen egy jó csaj, meg egy jó pasi. A korábban az egyébként kiváló Nyár királyait készítő rendező vagy nem hagyta megzabolázni a kreativitását – vagy a Warnernél voltak olyan jóarcok, hogy engedték kibontakozni. Jordan Vogt-Roberts ugyanis a szart is kirendezte ebből a filmből. A sablonsztorit telezsúfolta szimpatikus színészekkel, ötletes, egyedi megvalósításokkal, meg olyan vizuális gegekkel, amelyek folyamatosan fenntartják a figyelmet, és különösen kellemes, emlékezetes szórakozássá teszik emberszabású hősünk legújabb kalandját. Magyarán olyan lazán sikerül többé válnia egy átlag szörnyfilmnél, hogy közben egyáltalán nem akar többnek vagy komolyabbnak tűnni saját magánál, ellentétben Peter Jackson legutóbbi feldolgozásával.

brie-larson-kong-skull-island.jpg

Annak a filmnek is megvoltak a maga erényei, de ez a verzió több okból kifolyólag is jobban sikerült. Egyrészt nincs benne percekig a naplementébe bámulós-óriásmajmos romantikázás, másrészt nincs benne jégen csúszkálós-óriásmajmos romantikázás. Harmadrészt nem húzzák értelmetlenül az agyunkat, meg az időnket, nincs például az elején teljesen felesleges nagyvárosi kalandozgatás, helyette már rögtön az első percekben kapunk ízelítőt a gorillából, nem kell rá órákat várnunk. A készítők pontosan tudták, miért venne jegyet egy ilyen filmre az egyszeri mozinéző: hogy lássa az óriásmajmot, ahogy lezúz más óriásszörnyeket. Nem kell ide a túltolt giccs, nem kell semmi sallang, ez egy szikár, tökös film, ami nem ver át, ami tudja, hogy mit akarsz, és azt nyújtja. Ez a film kivételesen pont olyan fasza, mint amilyen a trailere, csak még sokkal faszább. Mert persze lehetne panaszkodni, hogy miért nincsenek jobban kidolgozva a karakterek, miért ilyen gagyik a párbeszédek, de ugyan, minek? Ki az, aki úgy megy be egy King Kong-filmre, hogy karakterdrámát vár, meg frappáns dialógusokat? Nem, eszelős látványt, megalomániát, izgalmakat, pergős sztorit akarunk, és ez a film mindezt maradéktalanul leszállítja nekünk, ráadásként megkapjuk a rendező úr szürreál ötletkavalkádját. Vogt-Roberts megannyi pályatársával ellentétben nem esett hasra attól, hogy rábíztak egy több százmillió dolláros filmmonstrumot, és nem is vette azt túl komolyan, de nem is lett volna szabad. Megannyi tehetséges független filmes bukik bele ezekbe a középszerű tucatszarokba, de erre a fickóra érdemes lesz ezután is odafigyelnünk.Közben pedig csak úgy mellékesen, de a történet szövetébe mégis szépen belesimulva végigvisz egy szép, drámai szálat, amit meglepően ízlésesen és majdhogynem meghatóan sikerül lezárnia a stáblista alatt. A színészvezetés egyébiránt kiváló, John C. Reilly nyúlja le igazán a show-t, de Sam Jackson papa is bőven odateszi azt, amit oda kell tenni, Brie Larson pedig kiteszi, amit ki kell tenni, Tom Hiddleston meg szintén itt rohangál, hadd örüljenek a csajok is.

kong-skull-island-26-1500x844.jpg

Az is egészen fantasztikus, hogy mennyit fejlődött a CGI-technika az elmúlt egy évtizedben. Peter Jackson filmje ilyen szempontból lehengerlő volt annak idején, és a mai napig bőven megállja a helyét, éppen ezért nem éreztem időszerűnek, hogy újra feldolgozzák a témát, de szerencsére a készítők fényesen rám cáfoltak, ugyanis itt annyival valóságosabbnak tűnik a szörny, hogy arra nincsenek szavak. Minden egyes szőrszálat meg lehetne számolni a gorillán, mindegyik vizes, mocskos, véres vagy ezek keveréke. Az összecsapásoknak van súlya, érezni, hogy itt bizony gigászok csapnak össze, amibe beleremeg a föld, amikhez képest mi, meg a szereplők teljesen jelentéktelenek vagyunk, olyan szörnyekhez képest, akiknek egy folyó is csak egy kisebb pocsolya. Közben pedig arról se feledkezzünk el, hogy a filmesek könnyen beleeshettek volna az önismétlés csapdájába, hiszen jórészt azért még emlékszünk az előző Kong-filmre, de nemcsak ügyesen elkerülték ezt, hanem még rá is játszottak az ezzel kapcsolatos elvárásainkra. További nagy előnye még ennek a verziónak az előzővel szemben, hogy bár én itt folyamatosan gorillázok összevissza, a szóismétlés elkerülése végett, de valójában ez a King Kong nem egy gorilla, hanem a legelső filmhez hasonlatosan egy valóságos félisten.

kong-skull-island_w710_h473_2x.jpg

És félreértés ne essék, ez a mozi nem csak a 10+ évvel ezelőtt készült Jackson-féle remake-et múlja felül, a három évvel ezelőtti Godzillával egyenesen feltörli a padlót. Sőt, háromszor körbefutja, és kiveri a szájából a cigit. A Godzillában azzal szívattak minket, hogy sose láthattunk még csak véletlenül se semmit, ami odáig vezetett, hogy a finálé nagynak szánt, de valójában igencsak halovány bunyója már végképp nem érdekelt. Itt a történet egyharmadánál van az a bizonyos helikopteres jelenet, aminél szabályosan leesett az állam, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy mégis, ezt hogyan fogják a későbbiekben felülmúlni, akár a látvány, akár a dinamika, akár az ötletek tekintetében. Aztán pedig ez véletlenül sem okozott gondot a készítőknek. Ha pedig már ennyire összehasonlítgatunk, már csak tiszteletből is idézzük fel az überklasszikus őseredetit '33-ból. Ez a mostani a témának az egyetlen olyan feldolgozása, amelyik felér annak a lassan 100 éves filmnek – ha a filmtörténeti jelentőségéhez nem is, de – a fergeteges tempójához, önfeledtségéhez, bájához, kalandosságához mindenképpen.

kong.jpg

Szóval, ha érdekel egy jó kis óriásszörnyes egzotikus zúzás, vagy Brie Larson feszülős trikóban, vagy hogy egy tehetséges független filmes mit tud kihozni egy A-költségvetésű trashfilmből, akkor ez a te filmed. Ha arra vágysz, hogy mindezt feleslegesen túlírják és túlterheljék vagy felhígítsák, akkor menj bármelyik átlagsablon blockbusterre. Viszont ezt tényleg érdemes moziban megnézni, akármilyen combos tévéd van, akármilyen bika hangfalad, ez egy multiplexben lesz csak az igazi. Mert amikor azt hiszed, már mindent láttál, még mindig jöhet valami, amitől eláll a lélegzeted.

Ha tetszett a kritika, kérlek, lájkold a Facebook odalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2017.03.23. 07:44:29

A látvány rendben volt, de John C. Reilly karaktere volt kb. az egyetlen, akit nem szartam le totálisan. Az izgalmas vietnámi háborús koncepcióval se tudtak igazán mit kezdeni, pedig ez lett volna az, ami kiemeli a filmet az ezer egyéb szörnyfilm közül. A Jackson-féle King Kong legalább, amikor jó volt, akkor nagyon jó volt, amikor meg nem, hát az is legalább emlékezetes volt a maga módján, de ez a film brutál üres volt. Még az übergáz King Kong visszatért is inkább nézném újra.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2017.03.23. 08:26:00

Érdekes ellentmondás:
elolvastam a recenziót, és úgy éreztem, ezt a filmet még akár meg is nézhetném... aztán megnéztem a trélert, illetve felénél kikapcsoltam, és tudtam, hogy soha.

dutch 2017.03.23. 09:38:22

John C. Reilly képére először azt hittem, hogy Csuja Imre.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.23. 11:42:53

@Lazók György: Hát ha az számít üresnek, ami tele van jobbnál jobb ötletekkel, meg kreativitással, akkor nagyon sok ilyen üres blockbustert szeretnék még látni. Az meg kicsit kifacsart logika, hogy a Jackson féle Kongban nagyon szar jelenetek is vannak, és ezért jobb. A vietnami háború meg hangulatfestésre volt jó, mit akartál még egy óriásszörnyes filmbe? A nixoni politika kritikáját az óriásmajom metaforáján keresztül? A King Kong visszatéres megjegyzést nem tudom komolyan venni.

@wmitty: hát most mit mondhatnék, se a film, se a trailer, se én nem árulunk zsákbamacskát :)

@dutch: ugyan Besenczi Árpád volt a magyar hangja, de határozotttan csujás vonásokat lehetett felfedezni az ő alakításában is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.23. 13:21:49

@Santino89: ajajaj, 50%-os a rottenes nézői vélemény, most akkor mit higgyek mi lesz velem?

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2017.03.23. 19:17:41

@Santino89: Nem tudom, hogy milyen jobbnál-jobb ötletekre gondolsz, de tényleg. A Jackson-féle változatban inkább éreztem a kreativitást, még akkor is amikor látványosan félrement. Az szerintem elég nagy hiba, hogy a vietnami háború csak hangulatfestésnek volt, pedig annyi mindent lehetett volna kezdeni vele, és most nem feltétlenül arra gondolok, amiket te gúnyosan felvetettél. Az ötlet csődjét mutatja, hogy a végén már feleslegesnek tűnt, hogy ekkor játszódik a film. Ami a King Kong visszatért illeti, az legalább olyan szar, hogy röhögni lehet rajta. A Koponya-szigeten még azt se lehet. Egy ízetlen tucatfilm, így számomra inkább időpocsékolás.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.23. 19:53:04

@Lazók György: hát most, hogy csak egy példát mondjak egy tök jó vizuális geg volt, amikor esik bele a csávó a majom szájába, aztán várjuk, hogy beleessen már, mire vágás: valaki beleharap egy szendvicsbe.
amúgy ne haragudj, valóban gúnyosnak szántam a megjegyzést (azt hittem te is a visszatérest), de azóta belegondoltam, és lehet nem is teljesen faszság, amit írtam, legalábbis nem nagyobb baromság ebbe belelátni a vietnami háború allegóriáját, mint A jedi visszatérbe.
Illetve trashes értelemben itt is lehet röhögni jópár párbeszéden, és a rottent elnézegetve nem csak nekem tűnt fel a rendező szatirikus hozzáállása a témához. Szóval ezt az ízetlen tucatfilm jelzőt egy Tűzgyűrűre tökre megérteném például, na de pont erre?

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.23. 20:01:27

@scal: 75%-os a nézői vélemény rottenen, miről beszélsz? :D

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.03.28. 07:40:18

Nagyon megoszlanak a vélemények az új Kong filmről. A többség lehúzza, de páran akadnak a dicsérők közt is (mondjuk az a kevesebb). .... De tetszik nálatok, hogy két szóba tömöríthető módon nyilatkoztatok: " ... "A" kategóriás trash-film. ... Ez jó! Pontszám?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.29. 05:00:56

Mint azt tudja ország világ múlt héten én is megnéztem Kongot, bár nem akartam a Godzilla miatt, de aztán eszembe jutott, hogy én ennek az első trailerét megosztottam anno, mert egyszerűen nagyon faszántos volt.

Hát először is, kurva rég láttam már olyan filmet amit AZONNAL megnéznék megint.
Másodszor, kurva rég láttam már olyan filmet, amiben a rendező mindent, DE MINDENT úgy csinál, ahogy azt kell. Egyszerűen nem tudok mibe belekötni, hogy mit baszott el.

Pl. amikor Reilly karaktere megemlíti a japánt, hogy barátok lettek, ott motoszkált bennem, hogy ezt jobban ki kéne domborítani, erre bazdmeg később jön a jelenet, amikor Reilly a sír előtt tovább meséli mindezt, amiben benne van, hogy mennyire értelmetlenné vált az öldöklésük, ahogy mindketten lezuhantak itt, és valójában azt se tudták mi a szarért lőnek egymásra? Mert azt mondták nekik, hogy ezt kell csinálni?

A jelenet végén mondom, remélem kihúzza a katanát a sírból, és bazdmeg egy másodperccel később Reilly rámarkol a kardra és kihúzza. Hát nem hiszem el, ez a rendező ért engem, tudja mit akarok.

Már a kezdő jelenet kibaszott jó, ahogy ez a két barom meg akarja gyilkolni egymást, aztán egy perccel később megjelenik KONG, és egyből nem az lesz a lényeg, hogy megfojtsuk a másikat egy kanál vízben. Mondjuk az kicsit erős volt, hogy Reilly karaktere csak úgy kézzel megfogta a katana pengéjét, azt hittem az ilyenkor levágja az ujjacskákat.

Aztán meg rögtön 30 évvel később vagyunk, és John Goodman, mi a faszért nincs megemlítve a kritikában ez az ember aranyat ér, és végre megint normális szerepei is vannak. A film közepéig szinte ő az egész film motorja, amilyen vehemenciával játszik. Meg az a beszólás:

"- De uram, három nap múlva a szovjetek műholdja is a sziget fölé ér, és nem lenne jó, bármit is találjunk rajta, ha MI találnánk meg előbb.
- El se hiszem, hogy ezt mondom, de így fogalmazva, már úgy hangzik az egész, mintha értelme is lenne."

Aztán, eszméletlen jó a karakterek összeszedése, lehet nincsenek agyoncsiszolva, de kurva jók, ahogy Jackson kapva kap a lehetőségen, hogy mehessen harcolni, mert erről szól az élete, Megköszöni bazdmeg, hogy még nem kell hazamennie anyucihoz, ahol egy SENKI lesz megint. Vagy ahogy Goodmanék megtalálják Hiddlestonet, mintha Han Solohoz ment volna Obi van Kenobi meg Luke, aztán a fotós csaj, és már megyünk is a szigetre.

Az eligazítás, ahogy a katonák viccelődnek - mondom ááááá úúúú jó sokan vannak, már előre örültem, hogy biztos megdöglik az összes :D Aztán ahogy repülnek, mennyi helikopter már, mondom ezeknek talán még a végén esélyük is lesz, erre bazdmeg elkezdenek bombázni, az az elmebeteg nézés a katona szemüvegén, közben meg szól a CCR, és akkor lassítva beúszik valami. Mondom mi a picsa. BAMMM egy kibaszott fa a levegőben? Honnan a geciből jött? És nem jut el az agyamig, hogy ezt Kong dobta, illetve mire eljutna, már ott is a majom, és ahogy felvezetik.

Eszméletlen jót tett neki, hogy ilyen baszott nagy lett, és öt perc alatt szétverte az összes helikoptert. Mondom legalább egy meneküljön már meg, de mindet elkapja, de hát végül is volt miből fogyjon a férgese. :D és persze meg kellett fosztani a katonákat a stratégiai előnyüktől.

Jah persze a majompofájú Jackson görög mitológiát szaval, jézusom ez az ember, úgy se hisszük el, hogy a 70-es években volt néger aki ezt értette.

És aztán a csapat ahogy kettészakad, és párhuzamosan mutatják őket. Az a legjobb ebben a filmben, hogy hasonlít a Múmiára, az is rengeteg filmből szedte össze az elemeket, de az is jól keverte a lapokat, és tudott egyéni lenni. Pl ez a minden lény nagy, egyből a Drágám a kölykök összementeket juttatta az eszembe, de azért a pókos rész beszarás volt, egyszer csak átszúrja az egyik embert egy baszott nagy pók. Aztán meg, amikor a parázósat szétnyírták a levegőben a lények (Jurassic Park & World) de egyik jelenetre se mondanám, hogy nem volt jó.

Aztán a film tudott kegyetlenül vicces is lenni - pl Reilly ahogy kérdezgeti mennyi minden történt az eltelt 30 év alatt, - Amúgy, jártunk a Holdon is. :D, meg meglepő is, ahogy a katona a végén rákészül, hogy feláldozza magát, erre totál hiábavalóan hal meg. Az egyszerre volt durva, meg vicces is. Elég sokszor meg is ijedtem a filmen, rengeteget bazdmegoltam az előttem ülők megrökönyödésére. Azt mondjuk nem értettem a katonák a faszért nem fordultak előbb szembe Jacksonnal (az is, ahogy rákészül, hogy epikusan lenyomja a majmot aztán Placcs), de jó volt ez így, ahogy Kong végső csatája is, amiben benne volt az is, hogy a majmok ugye meg tudják tanulni használni a szerszámokat, eszközöket.

Kong egyébként elképesztő, én aztán szeretem a 2005-ös filmet, de ehhez képest, Jézusom, egyértelműen ez a majmom a nyertes, nem is értem hogy lehet ezt a CGI-t szarnak tartani. És a 3D már kurva rég láttam ilyen szépet, egyszerűen mélysége van, az Avatár volt ilyen jó. Vagy lehet csak az új mozi varázsa, nem tudom. Szal tőlem ez a film egy baszott nagy 9-est kap, és ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.29. 09:51:52

@scal: hát kösz, hogy felsoroltál még pár példát a jobbnál jobb ötletekre :D
Amúgy Black Sabbath szól a helikopteres gyakás előtt, nem CCR.
Az önmagát feláldozó katona meg jó példa az egész film szatirikus hozzáállására.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2017.03.29. 10:12:54

@scal:

Még nem láttam, szóval személyes véleményem még nincs, de azért valamire felfigyeltem:

„A jelenet végén mondom, remélem kihúzza a katanát a sírból, és bazdmeg egy másodperccel később Reilly rámarkol a kardra és kihúzza. Hát nem hiszem el, ez a rendező ért engem, tudja mit akarok.”

Én épp az ilyen filmeket szoktam unni, amikor mindig az történik, amire számítok. :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.29. 13:09:05

@Field64: jól van field akkor úgy mondom, velem sokszor van hogy REMÉLEM ez így lesz meg úgy lesz, aztán nem mert elbasszák, Én így csinálnám, de ugye nem én vagyok a rendező, de most valami hasonló történt végre

Aldou Raine 2017.03.29. 21:52:12

Iszonyú látványos film.

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.03.29. 21:55:17

@Santino89: honnan tudjam, hogy TI hány pontot adnátok rá, ha egyszer nem írjátok le? Tippeljek? Fingom sincs. A kritika alapján tetszett nektek. Talán 6-7-8 vagy 9 pont? Nem tudom. Titok?

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.30. 09:24:17

@Rebel Alliance: Nem titok, de azt gondolom a kritika alapján lehet fingod róla.

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.03.30. 20:09:57

@Santino89: rosszul gondoltad. Tényleg nem tudom. Akkor ...... elárulod az évszázad rejtélyét feltárva? Vagyis mégis csak titok?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.03.30. 23:27:18

@Rebel Alliance: annyit tudnod kell, hogy Santi sokkal kritikusabb a filmekkel mint én :D
de amúgy nehogy már ne lehessen érezni hogy mennyi, most ezt te hatosnak érzed? őszintén? csak hatos? (a hatos egy olyan film, amiért érdemes elmászni a moziba, de holnapra elfelejted) lehet többet meg se nézed, lehet másnak nem éri meg, de ott már nem bánod meg hogy kipengettél érte 2000 forintot

a hetes az a jó film, amit aztán többször is meg fogsz nézni egészen biztosan (az az átlagos jó film, amiért valóban megéri elmenni moziba)

a 8-9 az a filmek krémje, amit akár többször is érdemes megnézni nagyvásznon

10-es film meg nálam az Eredet, amit visszasírok mai napig, ami megváltoztatja az életed, Mátrix, ami egy olyna élményt ad ami nem tér vissza, Birodalom Visszavág

ha ezek nem érződnek egy kritikán, az baj, akkor nem tudunk írni :D
süti beállítások módosítása