Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Balerina

2017. március 29. - scal

Azt, hogy a balett egy könyörtelen és embert próbáló... hobbi... a Fekete hattyú óta tudjuk. Azt viszont, hogy az európai CGI valamiért tíz évvel lemaradva kullog az amerikai után, azt ebből a meséből fogjuk megtapasztalni.

1092-balerina_15482.jpg

Méghozzá tizenegy produkciós cég dolgozott a filmen, hogy ilyenre sikerüljön, köztük olyan nevek is, mint a szebb napokat – vadító szép napokat – látott Gaumont. Persze lehet, csak én vagyok ennyire gonosz, de a francia CGI valahogy nem akar kitörni hazájából, hozzánk is csak a farvizen kúszott be. Hogy francia, azt már az ecsetkezelésből ki lehet találni, de ha ez nem lenne elég, akkor majd a környezet rávezet minket, ami mi is lehetne más, mint Párizs az 1800-as évek végén, az épülő Eiffel-toronnyal – ez egyébként önmagában egy hatalmas piros pont –, a szállításra várakozó Szabadság-szoborral, az Operaházzal és hasonló jópofa kikacsintásokkal. Ide szökik el két árva, Félicie és Victor. Utóbbi híres feltaláló, előbbi prímabalerina akar lenni. Lelkesedésük a nagyvárosi fények iránt csak az első hideg és átéhezett éjszakáig tart, utána hőseinknek be kell látniuk, hogy nem fog ez olyan könnyen menni. Például Félicie lépcsősúrolást vállal, hogy éhen ne haljon.

Persze megadatik a nagy lehetőség, amikor egy kis félreértésnek meg leleményességnek – értsd lopás –köszönhetően Félicie bekerülhet a legjobbak közé a háziasszony elkényeztetett leányzója helyett, annak kiadva magát. A mese ezután halad a szokásos mederben. Igazából semmi baj nincs vele, de én már szeretnék az ilyen történetekbe egy kis frissességet. A Balerina ugyanis tele van klisével. Itt van Victor, akit Félicie elég durván friend-zone-ol, de ő láthatóan nem veszi ezt észre. Vagy a főhősnő próbálkozása, hogy a legjobb legyen, és közben beleszédül a sikerbe és a csillogásba. Kapunk egy tökéletes fogsorú, szőke orosz herceget, akit inkább szeretne magának a cserfes kis árva lány(haj), aztán a Nemezisként megjelenő, elkényeztetett Camille – aki egyébként sokkal jobb CGI-csaj, mint Félicie, bár hogy ezt el tudjuk dönteni, csöppet pedofilnak kell lenni –, és akiről a végén kiderül, hogy nem is olyan rossz arc.

De ilyen a műbalhé is, ami totál feleslegesen próbálja kitolni a játékidőt plusz tíz perccel, de kell, mert anélkül nem lenne elég egyértelmű a morális mondanivaló. Aztán kapunk régen szuper balett-táncost, aki manapság már csak takarítónőnek jó. És a kezdetben zord és torzonborz árvaházi gondnokról is kiderül, hogy csupa szív, csupa lélek, apánk helyett apánk. Mi ezzel a baj? Hogy a Balerina csak ennyi, egy okés mese, ameddig tart, aranyos, meg szép, a tízévesek – főleg a lánykák – tök jól elszórakoznak rajta, de egy felnőttnek, aki látott már pár filmet, csomó minden ismerős lesz, hovatovább kitalálható az összes fordulat. Persze lehet, nem kellene ilyesmiket számon kérnem egy mesétől, de a készítők láthatóan komolyabb CGI-rajzfilmet akartak, mert minden nagyon realisztikus, ideértve a történetet, a környezetet, meg a szereplők kivitelezését. Például Félicie-t nem kíséri lépten-nyomon valami cuki kis állatka.

balerina2.jpg

Maguk a szereplők szerethetők és aranyosak – majdnem mindegyik, különösen Félicie, ahogy mondják, egy igazi energiabomba –, viszont ez a CGI, nem is tudom, ordít róla az idejétmúltság, a darabosság, a tengerentúl levetítik ezt egyáltalán, vagy csak így Kelet felé tudnak kacsingatni? Meg különben is, amott az állatos mókásságok a menők. Pedig Félicie angol szinkronjának nem mást lasszóztak le mint Elle Fanninget, sőt a tavaly kilencvenesztendős Mel Brooks is megszólal egy apróbb szerepben. Ennyire volt elég harmincmillió dollárocska.

De persze ezek megint csak az én morgásaim, mert a történet másfél órára bőven leköti az embert, és simán jobb, mint bármi, amit tavaly ilyenkor láttam a volt keleti blokk CGI repertoárjából. A gyerek leköti magát – ha kislány, a végén talán toporzékolni fog egy pár balettcipellő után –, a zenéje tök jó, és legalább nem énekelnek benne, és végül is arról szól – még ha kicsit szájbarágósan is, lásd az aszkéta nővér dorgálását –, hogy sose adjuk fel az álmainkat, bárki bármit is mondjon, csak menjünk előre, mert egyébként sose bizonyítjuk be, bármi sikerülhet, amit eltervezünk, csak elég erősen kell akarni, no meg persze tenni érte. Baromi sokat.

Ha tetszett a kritika, kérlek, lájkold a Facebook oldalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.