Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Adventureland – Kalandpark (2009)

2017. április 06. - scal

A most következő mondatommal már eleve sokakat megbotránkoztathatok: Kristen Stewart TUD játszani. Tudom, ez elsőre eretnekségnek hangzik, de ha így vélekedsz, ne is olvass tovább, inkább menj el most rögvest a legközelebbi „DVD-tékába”  – elnézést, nem tudom visszafogni a röhögést –, és nézd meg ezt a filmet.

adventureland.jpg

Sőt ez a picsa még okos is. Igazából nem nagyon láttam tőle semmit, ami nem Alkonyat – a Pánikszobában meg még nagyon kicsike –, de most gondolj kicsit bele. Ott nem igazán kellett villantani semmi színészi tudást, drogos távolba révedés, meg szájtátás öt részen keresztül, és egy csapásra híres lett, meg irigyelt, és a középpontba került, az emberek beszélni kezdtek róla, miközben betegre kereste magát, amiből még az ükunokája jövőjét is megalapozta. Ugye, hogy így már nem is tűnik olyan hülyének?

Gregg Mottola harmadik nagyjátékfilmjében visszaröppenhetünk az ártatlanság korába, egészen pontosan 1987 nyarára, amikor a film főhőse, James – Jesse Eisenberg kiváló alakításában – azon kapja magát, nem hogy az európai útra nem tud elmenni, de még az áhított egyetemi jelentkezése is veszélybe kerül, ha nem talál magának valami melót, mert apját kirúgták, és a család pár szintet visszaesett a társadalmi ranglétrán. Így kerül a helyi vidámparkba – nyilván a frappánsabb hangzás miatt kapta a film a Kalandpark nevet –, ahol három hónap erejéig belekóstolhat a nagybetűs ÉLET-be. Első fizu, első nagy szerelem, első nagy csalódás, az ártatlanság elvesztése és az első lépések megtétele a felnőtté válás rögös útján.

A felismerések filmje ez, hogy szüleink körül nincs rendben minden, hogy apu egyre többet vedel, és hogy tetteinkért egyre inkább mi vagyunk a felelősek. Mindezt egyetlen csodás nyáron, nevetéssel és sok-sok tanulsággal átitatva. Pazar film a Kalandpark, nem is gondoltam volna ezt róla, hiszen a vámpíros csaj, meg a zsebhokis románcából ugyan miféle filmet lehetne készíteni, ha nem valami nyáltengerben úszó rémálmot? Nos, Mottola megmutatta, lehet ilyet is, mert mindketten tehetségesek, ha jó szerepeket kapnak. Eisenberg azért nem olyan meglepő, mert A közösségi háló óta lehet tudni, hogy a srác aranyat ér, a nagy meglepetést egyértelműen Stewart okozza, hogy mennyire más, amikor egy értelmes és izgalmas forgatókönyv figuráját játssza, mely –elképzelhető – hozzá is közelebb áll, semmint az elérhetetlen, éteri szépség, aki a vámpírlétet választja.

adventureland_1.jpg

Superbad és a Paul közt készült alkotás jóval komolyabb, mint amit megszokhattunk a rendezőtől – ő is Apatow köpönyegéből bújt ki, szóval így nézzük a filmet –, még Ryan Reynolds is teljesen korrekt. De a legfrankóbb az a hangulat, amelyet a film áraszt magából egy olyan korszakról, melyben még ott volt az, ami a mostani balatoni aranypartos marhulásból már végképp elveszett.

Ha tetszett a kritika, kérlek, lájkold a Facebook oldalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.04.18. 19:06:29

Hááát, én ezt egyszer elkezdtem nézni, de nem sikerült a végére jutnom, nem tetszett :/ Majd valamikor nekilátok újra, hátha csak nem voltam ráhangolódva...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.04.18. 19:54:00

@lisztes: nem vagy még elég öreg hogy magaddal ragadjon a nosztalgia...

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.04.18. 20:32:12

@scal: Jah, én akkor fogantam, amikor ez játszódik :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.19. 10:43:10

lehet ehhez már túl öreg vagyok, de olyan unalmas volt,hogy majdnem elaludtam rajta.

Az meg nem világos számomra, hogy Jesse Eisenberg-et vajh mire istenítik mindenhol semmi xtra nincs a csávóban.
Átlagos szomszéd srác.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.04.19. 12:53:55

@doggfather: na igen de hány ilyen átlagos szomszéd srác van jelenleg a szakmában? én még Michael Cerát tudnám említeni hirtelen

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.20. 11:46:12

@scal: a drive-os csávó is ilyen, csak kicsit idősebb...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.04.20. 12:12:19

@doggfather: Gosling nagyon nem ez a kategória, ő a tipikus nyálgép szépfiú, ezek ha megöregednek nagyon nem szépfiúk lesznek, mert igazi geekek :D

talán Levitt volt ilyen a kezdeti fázisban, de mára ő is szépfiú lett

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.20. 12:37:31

@scal: mitől geek??
Hogy pálcika a keze lába???
Meg göndör a haja???

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.04.20. 13:40:49

@doggfather: hát jah, meg a viselkedési habitusa, hogy dadog, meg görcsöl,l meg szorong, meg tele van frusztráltsággal, ennek nyoma nincs Goslingban

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.04.20. 13:51:32

@scal: csak azért mondod ezt, mert nem láttad a Plasztik szerelmet. Vagy A hitetlent. Nem kéne megragadni az Őrült, dilis szerelemnél ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.20. 17:03:46

@scal: hát ezt a geek-et a big bang theory szereplői jobban hozzák, még az utcsó mellékszereplő is...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.04.20. 20:19:29

@Santino89: nem is tudom, Gosling szinte az összes szerepében ilyen, úgyhogy nem csak ezért mondom ezt, ott van a bugyiolvasztó nézés a szemében, a Geek nem tévesztendő össze a lelki, meg személyiségzavaros balfaszokkal, akik egy guminővel élnek együtt

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.27. 21:48:01

@scal: hát nem is tudom, előbb a filmet szedjem-e darabjaira, vagy amit írtál róla :)

Kristen Stewart nem okos. Szerencséje volt, hogy belecsöppent egy ilyen jövedelmező franchise-ba. És nem, nem tud játszani. Egyenesen nevetséges, amit ebben a filmben leművel, irritálóan ripacskodik, egyetlen hiteles mozdulata nincsen. Sem a jócsajt, sem a vagány csajt, sem a problémás csajt, semmit sem lehet neki elhinni.

Jesse Eisenberg sem jó egyáltalán, halál modorosan játszik. Nem mellesleg mindketten szemmel láthatóan sokkal idősebbek, mint akiket játszanak. És egy ilyen film esetében, ha rosszak a főszereplők, akkor már tönkrement az egész, mert rájuk épül a film.

Ráadásul ezek a huszadrangú, melodrámai fordulatok sem tesznek jót az összképnek.

Értem amúgy, hogy mi tetszett neked a filmben. Bizonyos pillanataiban tényleg remekül elkapja a megfelelő életérzést, a felnőtté válást, a '80-as évek hangulatát sikerült jól megidézni, és a zenék is jók voltak. Viszont, ha tényleg bejönnek az ilyen típusú filmek, akkor tavaly 4 db is készült, amelyek ennél sokkal sokkal jobbak minden tekintetben, The Perks of Being a Wallflower, a The Way Way Back, The Kings of Summer és persze a The Spectacular Now.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.27. 22:59:09

@Santino89: az tény, hogy a Szédületes éjszaka ezerszer jobb, de nekem azzal nem volt problémám hogy idősebbek lettek volna, legtöbb esetben ez sajnos így van

nem tom Eisenberg mennyire játszott itt modorosabban mint bárhol máshol, szerintem ő mindenütt ugyanazt játssza

Stewart meg legalább eljutott ebben a filmben a ripacskodásig, az már a színjátszás egyik legalja, valahol el kell kezdeni

Gery87 2017.04.06. 19:25:02

"Ugye, hogy így már nem is tűnik olyan hülyének?"

Jókor volt jó helyen...hány ilyen sápadtra maszkírozható depisfejű picsa flangál az usában? 1.000.000?
Nem volt hülye "lehajolni a húszezresért..." nagy kaland:)

Ami keveset tudok róla hogy tipik Hollywood-i kattant picsa, aki a nagy semmittevő celebkedésében leszbiskedik épp....

Gery87 2017.04.06. 19:27:42

Jesse Eisenberg meg a legfrissebb "szerencsétlen béna amcsi zsidó gyerek"...kötelező szerepét játsza el...ha már a pités csávó kiöregedett...
süti beállítások módosítása