Szeptember hatodika piros betűs ünnep volt a Destiny-rajongóknak. Még azoknak is, akik nem bocsájtották meg, hogy a véres verejtékkel összegyűjtött lootjukat nem vihették át a most megjelent folytatásba. Én is kiéhezve vártam már, hogy rávethessem magamat, és, ami szabadidőm csak volt, azt az elmúlt két hétben rááldoztam. A korábbi epizód botrányba hajló bemutatkozásából tanulva a Bungie ezúttal tartalommal rendesen ellátva indította útjára szeretve gyűlölt MMO shoooterének folytatását. A Destiny 2 a Star Wars mintáját követve sötétebb hangulatú lett. Mint A birodalom visszavágban, mindjárt a történet elején lerohanják az epizód főgonoszai, a böszme római légiósokra emlékeztető Cabalok, a jók bázisát. Az érinthetetlennek hitt utolsó városra, sőt még az őrzők erejét adó Utazóra is ráteszik a mancsukat. A halhatatlanságot jelentő fényre áhítozó vörös légió kíméletlen vezetője úgy dob le a hajójáról, ahogy egy legyet szokás lepöckölni a szélvédőről. Félhullaként a romok közt támolyogva apránként szerezzük vissza majd képességeinket, a 8-10 órás kampány nagyobbik részében pedig az életben maradt vezéreket kutatjuk fel, hogy aztán velük együtt vágjunk vissza az inváziós seregnek.

Hangulatában valóban epikus a több egybefüggő küldetésből álló végső harc, de egyébként meglehetősen könnyű, ahogy az odáig vezető út is mentes a nagyobb kihívásoktól. A kampány leginkább funkcionális szerepet tölt be, igaz teszi azt legalább ügyesen. A lényege ismételten, hogy megismerjük a Destiny világát. A visszatérő szereplőkben, mint Zavala és Ikora, több lett az élet, kiveszik a részüket a harcból, nem csak a toronyban osztják a bölcsességeket, egyes új segítőinkkel viszont érezhetően Cayde-6 népszerűségét akarták meglovagolni, azonban inkább irritálóak lettek, mint viccesek. Ezúttal a laza stílusú hunterból is néha már sok volt. A Destiny 2-ben a kampány tehát egy a kötelezőket hozó bevezető, aki viszont a befejezésével megállt és sietve kiküldte kritikáját a világhálóra, az korántsem a teljes csomagot vette górcső alá. A hétről-hétre más módosítóval ellátott, háromfős Nightfall strikeból a poszt megírásakor példul csupán kettő került ki. Ezeknél a lerohanásos küldetéseknél aztán nem lehet panasz a kihívásra, úgy is mondhatnám, rohadt nehezek! Szűk 11 perces időhatár van a teljesítésükre és minden egyes plusz másodpercért alaposan meg kell dolgozni. 

A karakterfejlesztés, a lootolás az, ami sokkal könnyebb, mint korábban. Többféle módon is elérhetjük, amit akarunk. Az egzotikus felszerelések is gyakrabban hullanak, igaz még mindig lutri, hogy mi kerül a zsákunkba. A navigálás a helyszínek között gördülékenyebb, a bolygókon zajló nyilvános harci események is végre fel vannak tüntetve a térképen. Az előző rész rákfenéje volt, hogy a legnagyobb kihívásokat tartogató játékmódokhoz nem volt matchmaking. Ezen a guided gamesszel és az új klánrendszerrel igyekeztek javítani. Az előbbi sajnos elég kiforratlan, szó szerint még mindig béta-állapotban van. Az utóbbi remek ötlet, aktivitásra sarkal, hogy külön jutalmakat kapunk, minél több elfoglaltságban veszünk részt, és ezzel klánunkat is fejleszthetjük. Épp csak a klikkesedés veszélye erősödött így. A játék PvP része, a Crucible szintén elég felemás állapotban leledzik. Élvezetesek a meccsek és klasszak az új játékmódok, ám nagy hiba, hogy nem választhatunk közülük. Véletlenszerűen dob be a rendszer a két fő típus egyikébe. A második héten elindult a Trials of the Nine bajnokság, melyen szintén könnyebb lett exkluzív felszereléseket kapni. Már három győzelem után ad fegyvert, sőt a megnyert meccsekért kapott tokenekkel továbbiakat vehetünk. Hála az égnek nem kell flawlessnek lenni a legjobbakért, ennek ellenére a kufárok hirdetik, hogy szívesen hozzásegítenek a hibátlan győzelemsorozathoz némi ellenszolgáltatásért cserébe. 

A Destiny 2, akár csak elődje, végső soron a Raidre van kihegyezve, melynek legfrissebb darabja a Leviathan névre hallgat. A feladataiban ismerős elemek köszönnek vissza. Van egy kicsi a Vault of Glassból, a King’s Fallból és a Wrath of the Machinesból is. Összességében rendkívül intenzív és kellően nehéz is. Nem elég tudni, hogy mit kell csinálni, minden egyes szakasza olyan, mint egy tánc, melyek koreográfiáját a résztvevőknek figyelmesen kell követniük, különben hamar vége a dalnak. Elmondható, hogy normális csapatot találni a Destiny 2-ben legalább olyan nehéz, mint az egyben. Tengernyi a rossz játékos és a szociálisan visszamaradott egyén. Ahogy szinte minden tevékenység, a Raid is már főleg beváltható tokeneket ad. A megszerezhető cuccok bár nagyon babán néznek ki, különleges tulajdonságok terén nem túl kiemelkedőek, ami sajnos igaz a Trialsos fegyverekre is. Ha már témánál vagyunk, a puskák csodásan kidolgozottak és a lövöldözés még mindig hihetetlenül magával ragadó. A snipert és a rakétakilövőt egy helyre soroló új fegyverrendszert szokni kell, de az tény, hogy megteremti a maga dinamikáját. Az itt-ott csinosított grafika nem olyan mellbevágó, mint az első rész megjelenésekor volt. Egyes bolygók még mindig bámulatosan festenek, azonban bőven akad korábbról felhasznált pályaelem és idejétmúltan lekorlátozott tér. Kellemetlen azzal is szembesülni, hogy új ellenségek helyett a régiek módosított változataival kell megint beérni, akik ráadásul agyilag inkább visszafelé fejlődtek.

A Destiny sokat nem kockáztató folytatása lényegében ugyanazt nyújtja, amit az előző rész. Egy gazdag multiplayer élményt, valamint egy teljes világot, mely újra és újra visszacsábít. Többnyire persze egy fincsi loot ígéretével. A fejlődéshez elengedhetetlen temérdek farmolás az ember idegeire tud mászni, főleg, ha nem kapjuk meg a várt jutalmat erőfeszítéseinkért, viszont mikor végre összejön, az olyan sikerélményt ad, melyet kevés más játék, amivel dolgom volt. A Destiny 2 folyamatosan átalakulásban van, így még ez a kritika is csak egy pillanatnyi állapotot mutat róla. Nemsokára újabb frissítések jönnek hozzá és egész biztosan még rengeteget fognak csiszolni rajta, például a fegyverek kiegyensúlyozásán. Az előző részből visszahozott egzotikus scout, a Mida Multi-Tool például olyan bika, hogy PvP-ben most kb. mindenki azt használja. Az újdonságok között is akadnak gyilkos darabok. A tömeget robbanótöltetekkel oszlató Sunshot hand cannon és a főellenfelek irtására kiváló Merciless fusion rifle a kedvenceim lettek, pedig korábban nem voltam nagy híve egyik típusnak se. Az újonnan megjelent gépfegyverekre és gránátvetőkre velük ellentétben ráfér az erősítés. Én legalábbis nem találtam meg velük a számításomat. Akármit hoz a jövő, lesz itt még elég tennivaló mind a Bungie, mind a játékosok részéről.