Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


Április 6-án kifut a TITANIC

2017. március 29. - luckylany

2017. április 6-13. között Budapesten, három helyszínen látogatható a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A 2005 óta versenyfesztiválként is működő Titanicon idén 7 film indul a Hullámtörők-díjért, a zsűri tagjai Frédéric Strauss francia kritikus, Dragomán György író,…

Tovább

Titanic fesztivál – Evolúció

2016. május 23. - scal

A Démonok mellett a Titanic zsűrije Lucile Hadžihalilović alkotását tartotta még kiemelkedően jónak a versenyprogramban szereplők közül, így neki ajándékozták a különdíjat. A méltatásnál elmondták, a film azért kaphatott kitüntetést, mert „fájóan súlyos és időszerű mondanivalóját nagyon erős…

Tovább

Titanic fesztivál - Liliom ösvény

2016. május 18. - scal

Fliegauf Bence filmje külön bánásmódban részesült az idei Titanicon. Ez volt az egyetlen magyar nagyjátékfilm, és mindössze kétszer mutatták be. Ebből egyik az Urániában tartott gálavetítés volt, amelyre csak külön karszalaggal lehetett bejutni. Kiemelték, hogy az idei Berlinalén volt a film…

Tovább

A Titanic nyertes filmje - Démonok

2016. május 13. - luckylany

Philipe Lasage kanadai rendező korábban dokumentumfilmeket készített – az IMDb szerint 2010-ben és 2012-ben forgatta a Démonok előtti filmjeit. A 118 perces játékfilmnek ítélte a Hullámtörők, azaz a legjobb film díját a zsűri (Ujj Mészáros Károly /Liza, a rókatündér/, Hrönn Marnosdottir /a…

Tovább

Titanic Fesztivál: A család mint monománia - a norvég Fivérek

2016. május 03. - luckylany

A Fivérek, Aslaug Holm 100 perces norvég dokumentumfilmje az idei Titanic fesztiválon mutatkozott be - egy anya, aki történetesen rendezőként, filmesként kereste a kenyerét, a fiai mellett rádöbben, hogy a legfontosabb témát nem kívül, hanem a családján belül kell keresnie - az apró részletekben, a…

Tovább

Titanic fesztivál - Experimenter

2016. április 26. - scal

No hát ez történik ha a készítők nem tudják eldönteni mit is szeretnének. Dokumentumfilmet, ami játékfilmnek látszik, vagy Játékfilmet, ami dokumentumfilmnek hat. A magyar származású Stanley Milgram a 60-as években lett híres és hírhedt különböző pszichológiai kísérleteivel. Legemlékezetesebb a tíz…

Tovább

Titanic Fesztivál - The VVitch - A New England Folktale

2016. április 25. - Filmbook

Nem az a szokványos horror. Talán egy rossz álom. Talán csak egy elferdített történet a tizenhetedik századból. Érdemes adni neki egy esélyt, habár nem könnyű mozi. Milyen lehet egy olyan film, amelyikre Stephen King, a koronázatlan horror-író - és sok egyéb más - tweeterén úgy hivatkozott, mint "A…

Tovább

Titanic fesztivál - Bone Tomahawk

2016. április 12. - Filmbook

Már a film felütése, kezdése is sikeresen berántja az embert abba a szikár és véres világba, amelyet egy western-horrorfilmtől elvárunk. Egyrészt egy brutális és naturális gyilkossággal indítunk, amolyan in medias res, másrészt olyan mellékszereplőkkel, akik talán megették a kenyerük javát, azonban…

Tovább