Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


Az (2017)

2017. szeptember 10. - Santino89

„És most ki kell nyírnom ezt a faszom bohócot.” Öt évvel ezelőtt, amikor elolvastam Stephen King masszív regényét, majd megnéztem a belőle készült tévéfilmet, azzal zártam a kis élménybeszámolómat, hogy ugyan egyikkel sem voltam igazán elégedett, mégis, ha egyszer készül ebből a történetből egy…

Tovább

Nang Nak (1999)

2017. augusztus 13. - Oldfan

A nagyvilágban az hírük a thai moziknak, hogy ha küzdősportosak, akkor az vadul ütős- vágós rúgósak, ha történelmiek, akkor  véres kardozósak , horrorként szellemlányosak. Ha az utóbbi a téma, akkor jó kis hentelés következik, egy jó okkal begurult, bosszúálló túlvilági lénytől. Vagy mégsem? Persze,…

Tovább

Április 6-án kifut a TITANIC

2017. március 29. - luckylany

2017. április 6-13. között Budapesten, három helyszínen látogatható a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A 2005 óta versenyfesztiválként is működő Titanicon idén 7 film indul a Hullámtörők-díjért, a zsűri tagjai Frédéric Strauss francia kritikus, Dragomán György író,…

Tovább

Játékból filmet 3. – A kaptár (2002)

2017. február 18. - scal

Gondoltam így, a negyedik hatodik Kaptár film előtt után, nem árt feleleveníteni az előző részeket, úgyhogy végül is egy hosszú folyamatnak fogunk elébe nézni. (Hát ezzel kicsit elkéstél... Sanyi, kuss!) Magam részéről sosem gondoltam volna, hogy a harmadik rész után jönni fog még egy újabb, de…

Tovább

A Kaptár - Az utolsó fejezet (2016) 3D

2017. január 31. - scal

Vannak filmek, amelyekről az ember sosem gondolná, hogy mérföldhosszú sorozattá duzzadnak. Ilyen volt a Fűrész vagy a nem rég bemutatott Underworld, de számomra ugyanilyen a Halálos iramban széria, és nyilván régen ugyanilyen volt minden horrorfilm, mert futószalagon lehet őket gyártani. Ami ezzel…

Tovább

Krampusz (2015)

2016. december 24. - scal

A tavalyi - szintén szar - karácsonyi mozis kínálatban minden második ember ehhez a filmhez menekült, mert valami olyasmit nyújtott, amit a 90-es években Sam Raimi és Peter Jackson filmjei. Én azonban mindkettőnek utáltam ezeket a nevetségességbe fulladó, sokszor öncélú és pozőrködő horror filmjeit.…

Tovább

Murnau: Nosferatu (1922)

2016. október 31. - luckylany

1994-ben Neil Jordan Anne Rice Interjú a vámpírral című regényéből készült filmje, majd az ifjúsági regények körében Stephanie Meyer Alkonyat-sorozata, mely kombinálta a vámpír- és a vérfarkas-mítosz elemeit (és rettenetes filmadaptációkat kapott), a Van Helsing vagy a Penge — csupa vámpír-történet,…

Tovább