Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


Paul (2011)

2017. április 05. - scal

Ezzel a filmmel is sikerült éveket várni, de hozzá kell tegyem, a Nulladik típusú találkozások óta parázok, hogy egyszer eljönnek értem a kis zöldek, és jól megszondáznak. Amúgy ha erre hajlamos vagy, az alien feltűnése akár még fosatós élmény is lehet, de persze csak pár másodpercig, hiszen egy…

Tovább

Oscar 2017 – A jelöltek

2017. február 24. - Santino89

Ebben az évtizedben minden egyes februárban letudtam az Oscar-díjas filmeket, és nem mindig jó szívvel. Idén többször éreztem úgy, hogy színvonal tekintetében végre halad valamerre az Akadémia, hogy talán visszanyerik egykori fényüket, de azért mindig akadt egy-egy jelölt, amelyik miatt kicsit…

Tovább

Játékból filmet 3. – A kaptár (2002)

2017. február 18. - scal

Gondoltam így, a negyedik hatodik Kaptár film előtt után, nem árt feleleveníteni az előző részeket, úgyhogy végül is egy hosszú folyamatnak fogunk elébe nézni. (Hát ezzel kicsit elkéstél... Sanyi, kuss!) Magam részéről sosem gondoltam volna, hogy a harmadik rész után jönni fog még egy újabb, de…

Tovább

Utazók (Pszichoanalízis)

2017. február 11. - scal

Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a második értekezést az Utazókról, mert ritkán írok két kritikát egyazon filmről. Ez általában két különböző szerkesztő tiszte az oldalon. Vagy akkor írok, ha nagyon nem értek egyet az adott kritikával, vagy éppen más megvilágításba szeretném helyezni a…

Tovább

Ratchet és Clank – A galaxis védelmezői (2016)

2017. február 07. - scal

A tavalyi utolsó – időrendben az első – videojáték-adaptáció, amelyről még nem értekeztem, a Ratchet és Clank volt, ami egy sikeres PlayStation-brand. Aki nem ismeri, amolyan Galaxis őrzőit képzeljen el, amelyben csak a mosómedve meg Groot szerepel. Az eredeti játék 2002-es, és ennek tavaly…

Tovább

A Kaptár - Az utolsó fejezet (2016) 3D

2017. január 31. - scal

Vannak filmek, amelyekről az ember sosem gondolná, hogy mérföldhosszú sorozattá duzzadnak. Ilyen volt a Fűrész vagy a nem rég bemutatott Underworld, de számomra ugyanilyen a Halálos iramban széria, és nyilván régen ugyanilyen volt minden horrorfilm, mert futószalagon lehet őket gyártani. Ami ezzel…

Tovább

Utazók (2016) - két Oscar díj jelölés

2017. január 30. - scal

Értetlenül állok az Utazók vesszőfutása előtt. Mit néztek már megint a kritikusok? Mit ütnek rajta? Vagy az a baj, hogy januárban jött? Tudniillik a január a legnagyobb uborkaszezon a filmvilágban, ez a dögkút, ahova bedobálják azokat a filmeket, amelyekről még a készítőik is úgy vélik, nem fognak…

Tovább

Vakfolt

2017. január 24. - scal

Sokat elmond erről a filmről, hogy az IMDb oldalán megkapta a vígjáték címkét is, pedig a filmben nincsenek túlzottan humorosnak szánt jelenetek. De persze nem ez az első film, amelyben attól még, hogy egy jelenetet nem szántak humorosnak, még nem vált azzá. Pláne, hogy egy magyar filmről beszélünk.…

Tovább

Hurok (2016) - Ismét moziban!

2017. január 21. - scal

Szeretek úgy moziba menni, hogy az a film abszolút meglepjen. Hogy ott fedezzem fel értékeit a moziban, hogy ott hasson rám, miközben kizárom a külvilágot, és megtörténik a csoda, vagy épp ellenkezőleg, egyáltalán nem tud elvarázsolni. Ez a fajta metódus oda vezetett nálam, hogy egyáltalán nem nézek…

Tovább

Westworld

2017. január 14. - Ike The Rock Clanton

Majdnem másfél évvel ezelőtt, egy westernfilmekről írott cikksorozatom keretében elemeztem a "Westworld" (Feltámad a vadnyugat) 1973-as feldolgozását, amelyet maga az író, Michael Chrichton rendezett vászonra. Már akkor elhintették, mit elhintették, nagy csinadrattával beharangozták ennek az…

Tovább