Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

La Resa Dei Conti

2011. január 26. - Santino89

"Tíz éves korom óta nem játszok fegyverekkel"

Tegnap pizzaevés közben eszembe jutott, hogy meg kéne nézni valami jó kis spagettiwesternt, és erre esett a választásom, bár fogalmam sem volt, mit jelent a címe. Az imdb a barátunk, a utána meg is néztem: Amerikában Big Gundown címen mutatták be. Egyébként nagy élmény volt egy cowboyos filmet teljesen olasz nyelven végignézni, nem kicsit vol szürreális, miközben én nagyon szeretem az olasz nyev dallamosságát.

A főszerepben mindannyiunk kedvenc Sabatája, Angyalszeme látható az olasz western egyik legkirályabb figurája Lee Van Cleef. Itt is ugyanolyan kőkemény, cool arc, mint mindig, de most vegyült a karakterébe némi megszállottság is. Az első jelenet már megfogja az embert, annyira megüti a film hangulatát, hog az nem igaz. Szó sincs a szokásos nehezen induló westernről, egyből egy elég különleges párbajt láthatunk, melyben Lee van Cleef felajánl 3 golyót a 3 banditának, ők pedig vesztükre elfogadják. Megvan továbbá a szokásos spagettiwestern hangulat, rengeteg hulla, legyőzhetetlen pisztolyhősök, tájak, jó zene, stb, de nem ezek a film legfőbb erényei, hanem a karakterek. Lee Van Cleef az egész filmben Thomas Miliant üldözi, aki egy hatalmas figura, ravasz, ügyes, okos, emellett még a késsel is jól bánik. Vidámsága ellentétben áll a főszereplő szigorával. De nem csak ők ketten kiválóak, hanem a kisebb mellékszereplők is: gondolok itt a fekete özvegyre, aki nemcsak gyönyörű, de veszélyes is, vagy a heves és szintén gyönyörű prostituáltra, de említhetném még a gusztustalan, ámde politikus mexikói rendőrfőnököt, és a német bárót is. Nemcsak a szereplők alakítanak remekül, de jól is írták meg a szerepüket. A forgatókönyvnek további erénye, hogy még egy kis csavart is tartogat számunkra a végére. A zenét Ennio Morricone szerezte, aki ezúttal nem volt olyan csúcsformában, mint Leone filmjeiben, de azért egyáltalán nem rossz az összkép, az sem véletlen, hogy Tarantino a finálé két párbaj jelenetének aláfestő muzsikáját is lenyúlta a Becstelen brigantykhoz.

Volt azonban a filmben egy rész, amivel több problémám is volt: egyrészt simán ellopta A Jó, a Rossz és a Csúfból, másrészt teljesen el is bagatellizálta, B filmesre vette az egész szituációt. Lee Van Cleef 4-5 napot bolyong a sivatagban, majd iszik egy korty vizet, leüti megmentőjét, lóra pattan és elvágtad. A Jó, a Rossz és a Csúfból tudjuk milyen hatással van az emberre egy hasonló sivatagi túra, itt a főhősön nincs semmi smink, iszik egy korty vizet, és máris ereje teljében van, ráadásul Cleef szarul is játssza el. Ezt leszámítva viszont meglepően jó volt a La Resa Dei Conti, igazából rosszabbra számítottam egy totálisan ismeretlen spagetti westerntől.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.