A hongkongi Shaw Brothers stúdió volt egy időben az egyeduralkodó a hongkongi filmpiacon, pedig többnyire egy kaptafára készült harcművészeti filmeket készítettek. Mindemellett sok filmjüknek megmaradt a hangulata, a bája, miközben egyértelműen a kor legjobb verekedéses akciójeleneteit mutatták be. Leszámítva persze Bruce Lee-t. A jobb filmek egyébként történetvezetésben és látványvilágban jócskán felülmúlták a világsztár alkotásait. A Bastard Swordsmannal végére értem a Shaw Brothers aranykorának, mely 1967-1985-ig tartott körülbelül. Az összes híresebb és jelentősebb filmjüket megnéztem, és megmondom őszintén mára rendesen meguntam.

A Bastard Swordsman egyébként nem sima harcművészeti film, hanem egy wuxia, ami nem mindig, de ebben az esetben jelentősen csökkenti az élvezhetőséget európai ember számára. Az még hagyján, hogy össze-vissza repkednek az emberek, de a film végén található "Selyemgubó" technikát, melyben a főhős begubózik, majd fehér hajal előmászik egy sokkal erősebb harcosként, és fehér valamiket lő az ellenfelére... nos az ilyesmi jeleneteket nehéz elfogadnunk. Egyébként a filmben kiváló harcjeleneteket láthatunk, kár hogy sokat gyorsítot felvételben, igazán semmi szükség nem volt rá. A Shaw Brothers harci jelenetei egyébként ezért nagyszerűek mind a mai napig, mert nincsenek tele trükkökkel és rengeteg vágással, hanem nagyszerű harci koreográfiákat mutatnak be, melyek ugyan nem túl valószerűek, de szépek. A tempó egyébként hihetetlen gyors, végig pörög a film, de közben követhető marad. A sztori sem rossz Shaw Brothers mércével mérve, és tényleg tele van a film harci jelenetekkel.

Én mindenesetre örülök, hogy befejeztem a Shaw Brothers korszakot, és nem kell több filmet néznem.