Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Black Sabbath

2011. április 11. - Santino89

"Engedj be! Fázom."

Mario Bava műfajteremtő giallo-ja, A lány, aki túl sokat tudott után készítette ezt a szkeccsfilmet, amiben szerintem az esszenciális horrorfilmet szerette volna a létrehozni. A jó hírem az, hogy sikerült neki: ez a fickó valóban zseni volt.

Természetesen a Black Sundayhoz és az Evil Eye-hoz hasonlóan ennek is többféle címváltozata létezik az amerikai forgalmazónak (AIP) köszönhetően. Az eredeti, olasz az I tre volti della paura annyit jelent: A félelem három arca. Egyébként szerintem sokkal jobban visszaadja a film lényegét, de sajnos az amerikai verzió gyengébb címe terjedt el, már csak azért is, mert a méltán híres rockegyüttes innen kölcsönözte a nevét.

Három történetből áll össze a Fekete szombat; az első egy giallo-szerű fordulatos és izgalmas epizód némi leszbikus beütéssel, a második egy vérbeli gótikus horror a legendás Boris Karloff főszereplésével, a harmadik pedig egy okkult történet. A szkeccsfilmek legnagyobb veszélye mindig a színvonal ingadozás, de ezt Bava-nak tökéletesen sikerült kiküszöbölnie, ugyanis már az első történet is nagyon jó, ezután pedig csak egyre jobbak következtek. A középső sztori a Wurdulak  tulajdonképpen vámpírokról szól, kellően hangulatos, gyönyörűek a képek, a díszletek. Szimplán kellemesen hátborzongató lenne, de van benne egy nagyon erős jelenet, amit nehéz elfeledni, annyira szívszorító és borzasztó, mert a Wurdulak a leginkább bizalmas, a leginkább meghitt, és a leginkább szerető közeget, illetve a legszorosabb kötelékeket zúzza szívszorítóan és kegyetlenül darabokra. A harmadik epizód fináléjában pedig olyat éreztem, amit már nagyon rég nem: féltem. Egy '63-as filmtől. Fantasztikusan jól összehozták ezt az egészet, a bizonytalanság, az idegesítő, apró zörejek lassan, de biztosan fokozzák a feszültséget, aztán mégis sokkolóan hat ránk, amit kapunk. A végén az a halott boszorkány az nagyon kegyetlen volt, a legvégső csavarról pedig akkor ne is beszéljünk...

A film már színes, és nagyon-nagyon színes. Bava kihasználta az ebben rejlő lehetőséget is, hogy minél jobban retteghessenek a nézők. Úgy tűnik valóban ő volt a horror egyik legnagyobb mestere, nem csak Itáliában, hanem világszinten. Kár, hogy nevét mára túlbuzgó horrorfanokon kívül senki sem ismeri. Számomra ez volt az egyik legjobb horror, amit valaha életemben láttam, és alig várom, hogy láthassam Bava többi filmjét is.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.