Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fekete Caesar

2011. november 08. - Santino89

A '70-es években jelentek meg az USA-ban az úgynevezett blaxploitation filmek. Nem akarok filmtörténeti esszébe kezdeni, a lényeg, hogy ekkoriban már komoly piacot jelentettek a csak feketéknek készült filmek, és a polgárjogi harcok következtében megjelenhettek a vásznon az első néger hősök. Azonban ez nem tartott túl sokáig, ugyanis később rájöttek, hogy a legkifizetődőbb, sőt a politikailag leginkább korrekt megoldás az, ha egy mozira a feketék, illetve a fehérek egyaránt beülnek, és jól szórakoznak (lásd: Beverly Hills-i zsaru, vagy Halálos fegyver sorozatok). Magyarországra természetesen ezek a filmek egyáltalán nem jutottak el, hisz itt nem túl sok fekete lakott a '70-es években, viszont Amerikában komoly hatásuk volt a későbbi alkotásokra, melyek közül Tarantino Jackie Brown-ját illik ismerni. Viszont most már nekünk, magyaroknak is van MGM csatornánk, így élvezhetjük ezeket a filmecskéket.

Amikor az MGM csatorna beindult, mindenki nagyon örült, hogy mennyi nagyszerű régi klasszikust, és elfeledett kincseket láthat. Aztán jött a fekete leves: a katasztrofális, hallgathatatlan magyar szinkronok. Eddig még egyikbe sem sikerült belefutnom, hát most sikerült. Nehéz szavakat találnom az élményre, mert azzal keveset mondok el, hogy ez egy nagy és szép hagyományokra visszatekintő szakma undorító megcsúfolása. A színészek nem csak nem illenek egy csöppet se az általuk játszott karakterekhez, de egyáltalán hangsúlyozni se tudnak rendesen, a leghalványabb beleélésre se képesek. A szövegek pedig szimplán gyengék, amik értelmetlenné teszik az összképet. Annyira undorítóan rossz ez a szinkron, és annyit ront a film élvezhetőségén, hogy visszasírhatjuk a narrátoros videókazikat. Sokat beszélnek mostanában a szinkronszakma folyamatos hanyatlásáról, de ők valószínűleg nem hallották ezt. Ehhez képest ugyanis még a leggagyibb rtl-es, tv2-s újraszinkron is valóságos mesterműnek tűnik.

És hogy mi maradt meg nekem mindezek után a Fekete Caesar-ból?

A blaxpolitation feelinget nem tudták elvenni. A figurák öltözködése, frizurája és James Brown remek zenéi javítják az összképet. Az egyik számot még Guy Ritchie is felhasználta első klasszikusában A ravasz, az agy és két füstölgő puskacsőben. A főszereplő a később kultfigurává váló Fred Williamson, akit itt még alig lehet megismerni bajusz nélkül. A film maga egyébként A Keresztapa sikere nyomán jött létre, hogy legyen egy fekete gengszterfilm is. Biztos nagy siker volt akkoriban, de ma már igencsak megkopott a fénye. A sztori a szokásos sablon, csak kissé gagyibb kivitelben. Főhősünk egy tökös, becsületes fekete maffiózó, aki szereti az anyukáját, akit átvernek a nagyon gonosz fehérek, illetve akit minden ok nélkül elárul nem különösebben szép barátnője, meg a legjobb barátja. Mindezt epizodikusan úgy, hogy a jelenetek között ne legyen túl sok összefüggés. Az akció szekvenciák pedig csak szimplán gagyik. A fekete öntudat ma már innen nézve elég megmosolyogtató, főleg a nagy párbajnál, ami már-már a paródia határát súrolja; a nagyon gonosz rendőrfőnök sebesült hősünkkel, a veszélyes gengszterfőnökkel suvickoltatja a cipőjét, miközben pisztolyt szegez a fejére. Csak úgy, szimpla szadizmusból, minden józan észnek ellentmondva. Na de hősünket se kell félteni, aki ezután a fekete cipőpasztával bekeni a szétvert, lefegyverzett zsaru arcát, hogy őt is feketévé tegye.

Azonban kétségtelenül található pár remek jelenet is a filmben. Ilyen a főhősünk elleni merénylet, és az azt követő autós üldözés. Vagy a legutolsó jelenet, amelyben végül hozzá hasonló nigger utcagyerekek végeznek bátor fekete hősünkkel, és még az órát is lelopják róla, ezzel zárójelbe téve mindent, amit eddig láttunk. Nem csoda, hisz az író-rendező Larry Cohen maga is fehér volt. Amúgy érdekes módon gengszter és gyilkos hősünkön kívül nem nagyon található egyetlen pozitív fekete sem a filmben: vagy árulók, vagy semmirekellők, vagy bolondok, egyszerűen mindenki alkalmatlan. Szóval egy elég pesszimista film, szerintem ha igazi, tökös és a mai napig szórakoztató blaxploitation-t akartok látni, akkor inkább nézzétek meg az eredeti '71-es Shaftet Richard Roundtree-val.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.