Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Riói kaland

2011. november 27. - Santino89

Belmondo színészi karrierjében hatalmas ugrást jelentett a Riói kaland kiemelkedő sikere, ugyanis ennek nyomán válhatott igazi, nagy sztárrá. Bár az is igaz, hogy a sikerben nem elsősorban Belmondo-nak volt fontos szerepe. Mint a címéből is kitűnik, a Riói kaland gyönyörű, európai szemnek kifejezetten egzotikus helyszínen játszódik. Az események pedig az első perctől az utolsóig megállás nélkül pörögnek, jó néhány mai filmet is lekörözve. Ezek a kalandok pedig vagy izgalmasak, vagy humorosak, néhol pedig mindkettő egyszerre. Azért nem kell megijedni, nem fogjuk lerágni se a körmünket, de a nevetéstől se fogunk megszakadni, a Riói kaland ugyanis nem igazán akar többnek látszani egy habkönnyű, szórakoztató semmiségnél, amely bárkinek kellemes kikapcsolódást nyújhat egy nehéz munkanap után. Kritizálni persze lehetne, például a női főszereplő túl halovány ahhoz, hogy a csibészes Belmondo tűzön-vízen átmenjen érte. Végeredményben ez azonban teljesen mindegy, a film tökéletesen megfelel a saját maga által támasztott elvárásoknak. Szerencsére hozzájutottam, az eredeti 1972-es(!) magyar szinkronhoz, ami több volt, mint élvezetes. Sztankay valószínűleg ekkor szinkronizálta először Belmondo-t, mondanom se kell, mennyire remekül.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása