Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az éhezők viadala

2012. március 24. - Santino89

Előzetes információim alapján ez a mozi egy csúnya Battle Royale - A menekülő ember nyúlásnak tűnt (mint azt nyilván minden hülye kritikus le fogja írni, és nyilván egy nézőt sem fog érdekelni), amiben nem is tévedtem, de a rosszindulatom az első néhány előzetes után rögtön alábbhagyott. Ha jól számoltam, két előzményfilmet, és két folytatást reklámoztak csupán, amikre a fél világ csurgatja ugyan a nyálát, de bármibe lefogadom, hogy fanyalgás lesz a vége. Ezekhez képest pedig már nem is tűnik olyan rossznak Az éhezők viadala alapkoncepciója, pláne nekem, aki alapból kedveli az ilyen jellegű sztorikat.

hunger games 1.jpg

Szóval mivel több ez az új tini-őrület, egy Alkonyatnál?

Ha nagyon tömören akarnám megfogalmazni, hát abban, hogy ez bizony jó. És színvonalas. Ha pedig már divatszaroknál tartunk, kifejezetten üdvözítő, hogy a legújabb divathullám nem csak olvasni készteti a fiatalokat, de ráadásul az értelmesebbik felét talán még el is gondolkodtatja a filmen végigvonuló, elég komoly médiakritika. Az eltúlzottan, förtelmesen giccses díszletek alig különböznek egy átlagos Megasztár-Csillag születik háttértől, ahol a végén szintén csak egy maradhat. A show-man erőltetett, ezerfogú mosolya, hatásvadász személyisége, harsány haja alig különbözik bármelyik mai média figurától, 100%-osan tökéletesen találták el ezt a karaktert. Talán néhány tini is elindulhat egy olyan úton, hogy agyhalott zombifogyasztóból egy értőbb tévé-, vagy ami még jobb tévénemnézővé válhat. Egyetlen probléma ezzel a szállal, hogy a gyerekek halálán szórakozó tömeget nem lehet szívből gyűlölni, és megvetni, pedig nagyon komoly igény mutatkozott volna rá, legalábbis a részemről. Viszont az remek húzás volt az írónőtől, ahogy szépen párhuzamba állította korunk lélekölő, agyrohasztó médiáját, az ókori Róma dekadenciájával.hunger games5.jpg

Persze, ez csak nekem fontos, a tömegek nem ezért fognak elzarándokolni a közeli multiplexek valamelyikébe. A lányok például azért, hogy azonosulhassanak a főhősnő Katniss-el, akivel ez valóban könnyen sikerülhet, talán egy kicsit túl könnyen is, néhol már-már bántóan tökéletesre csiszolták a karakterét, egyetlen megkérdőjelezhető cselekedete nincsen, ami egy ilyen történetnek nem tesz igazán jót. Ahogy az sem, hogy a végtelenül bájos Jennifer Lawrence alakítja Katniss-t, aki a tavaly Oscar-díjra jelölt Winter’s Bone című nézhetetlen vacak egyetlen értékelhető pontja volt. Nem mintha itt nem alakítana jól, de alkatilag nem hiteles az éhező-vadászó tinilány szerepkörére. Az Utódokban már tökéletesen bizonyító, a szerepre szintén pályázó Shailene Woodley például kategóriákkal jobb lett volna. További probléma volt, hogy gyakorlatilag mindent a főhősnő szemszögén keresztül láthatunk, így pedig a 144 perces hossz ellenére sem tudunk eléggé elmerülni ebben a világban. Még az a nagy szerencse, hogy kifejezetten szerethető ez a lány, könnyű vele együtt érezni, vagy egy alapvetően elkényeztetett, jóléti társadalomban élő csajnak belelátnia az ideális ént, ez pedig képes velünk feledtetni a mozi minden hibáját.hunger games 5.jpg

A fiúcskák meg természetesen az akciók kedvéért akarják látni Az éhezők viadalát, de sajnos ezek a jelenetek már kevésbé sikerültek jól, hála a folyamatosan rángatózó kamerának. És bár a film kellően brutális ott, ahol erre szükség van, mégsem ártott volna, ha egy kicsit tökösebbek ezek az akciós szekvenciák. Még nagyobb fájdalmam volt, hogy valami elképesztően magas potenciál rejlett ebben a sztoriban, amiket nem mindig használtak ki kellőképpen. Például lehetett volna egy másik szereplő, aki szintén csak életben szeretne maradni, de főhősnőnk kénytelen megölni. Ez valóban komoly drámai erővel bírt volna, ehelyett az egyszerűbb megoldást választották a készítők: felosztották jókra és rosszakra az éhező, gyilkos valóságshow-ba került gyermekek tragédiáját. Persze egy nagyon durván kemény, és valóban megrázó drámai csúcspont azért így is található, ami akár még giccsbe is fordulhatna, ha nem oldaná fel gyönyörűen a helyi lázadás képsorai. A történet végéről pedig pont ezt hiányoltam, hogy ha nem is lehet legyőzni ezt a végtelenül romlott, velejéig gonosz rendszert, legalább lázadjanak fel az emberek, vagy legalább csak egy kicsit tartsanak be nekik, ahogy azt A menekülő ember főhőse tette Stephen King regényében.hunger games 4.jpg

Szerencsére azért találunk bőven ügyes megoldásokat is a moziban, tipikusan ilyen a gyilkos méhecskés jelenet, ami vérfagyasztóan izgalmas, az utána következő látomásjelenetet pedig szintén nagyon eltalálták. A CGI kutyáktól egy kifejezetten ijesztő sokk-effektusra is futotta, de kár, hogy később már egyáltalán nem lehetett félni tőlük, olyan gyenge volt az animáció. Viszont nagyon jó pont jár Az éhezők viadalának, hogy nem lett túl nyálas, és a szerelmi szál nem uralkodott el rajta közel se olyan undorítóan, vagy terjengősen, mint az Alkonyat sorozat esetében. És itt szerencsére a férfi/fiú szereplőktől sem kell vért hánynom, mert bár jellegtelenek kissé, de nem olyan gyomorforgatóan tehetségtelenek, mint a másik franchise szereplői. A mellékszerepekben pedig olyan remek karakterszínészek alakítanak kifogástalanul, mint amilyen Woody Harrelson, Wes Bentley, Stanley Tucci, vagy Donald Sutherland.hungergames3.jpg

Így mindent összevetve elmondható, hogy közel sem hibátlan film ugyan Az éhezők viadala, de egy tiniőrülethez képest kimagasló színvonalú, átélhető, szórakoztató, izgalmas mozi, amelyért valóban érdemes beülni valahova, két és fél röpke órácskára.


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása