A mozi szempontjából 1977 jó év volt. Csak pár filmcím a szemléltetés végett, mik mentek akkoriban: Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Annie Hall, Szombat esti láz és A kém, aki szeretett engem. Csupa nagyhatású, szórakoztató, máig emlékezetes alkotás. James Bond átmeneti korszakának vége szakadt, új filmje ismét hatalmas sikert ért el. Ez pedig nem véletlen, A kém, aki szeretett engem a Goldfinger mellett a legjobb 007-es kaland, melybe a készítők ismét mindent beleadtak, és az arányokat sem tévesztették el.

Az MI6 és KGB riasztja legjobb ügynökeit egy eltűnt atomtengeralattjáró miatt. Mindketten épp partnerükkel töltik idejüket. Mindketten pattannak a hívásra, indulnak a küldetésre.

Lány: "James, szükségem van rád!
Bond: Angliának is."

Rövid, de látványos, síelős üldözés következik az Őfelsége titkosszolgálatában után szabadon. Bond végül leugrik a sítalppal egy hegyről, az egyik legszebb kaszkadőrmutatványban, és kinyitja brit ejtőernyőjét, ami jó poén. Elkezdődik az egész sorozat talán legjobb főcíme, minden idők egyik legjobb Bond-zenéjével, a Nobody Does it Better-el. A főcímben pedig először láthatjuk magát az ügynököt, amit megfejelnek egy kis romantikával, pisztolyokkal és zászlókkal. 
Megismerjük a főgonosz búvóhelyét, Atlantiszt, mely tényleg elképesztően szép. Komolyzene szól, azt pedig már régóta tudjuk, hogy a gonoszok szeretik az efféle muzsikát. Curt Jürgens, aki az ellent játssza, két bérgyilkost indít útnak, hogy végezzenek hőseinkkel; hazánkfiát Sándort, aki gyorsan el is patkol, illetve a Vasfogút, aki a legemlékezetesebb csatlós Oddjob óta. Ez főleg hihetetlen magasságának köszönhető, és annak, hogy az alkotók egy percig sem veszik komolyan a figurát. Igazuk is van; hogy lehetne komolyan venni egy 2 és fél méteres embert, akinek vasat építettek a fogai helyére? Ennek megfelelően minden vicc vele kapcsolatban: túlzásba vitt testi ereje, ügyetlenkedése, sebezhetetlensége, különleges képességei.

Ez a fajta humor, még pont elmegy a sorozatban, főleg, hogy Roger Moore nagyon visszafogottan elegáns ebben a filmben. Az előző részhez viszonyítva legalábbis mindenképp. Szokás szerint nagyszerűen alakítja az általa megformált Bondot, ráadásul remek szövetségesre is akad Ánya Amaszova szovjet titkos ügynök, polgári nevén Barbara Bach személyében. Tulajdonképpen ő a 007-es női megfelelője a szovjet oldalon. Ugyanolyan nagyszerű ügynök, és persze legalább annyira vonzó is. Barbara Bach csodásan mutat a vásznon, elképesztően fotogén, gyönyörű nő.

Talán nem lenne ilyen szép, ha nem Claude Renoir lett volna az operatőr, ez az ember ugyanis nagyon tudott. Hála neki A kém, aki szeretett engem két órás vizuális orgazmus a szemeimnek. Szeretem az ilyen jól fényképezett filmeket, ebben a sorozatban ez egyébként is így szokott lenni, de most tényleg valami különlegeset láthatunk, legyen szó sivatagi naplementéről, vagy búvárautós üldözésről, ne adj isten havas akcióról. Mindemellett az egyik legjobb Bond score szól a fülünkbe, így teljes az élmény. Meg persze visszatért a díszlettervező-zseni, Ken Adam, hogy ismét mutasson nekünk valamit. Akkora díszletet épített, ami a világ egyik stúdiójába se fért volna be, így új stúdiót kellett építeniük. Miközben néztem a filmet, most az készülés után több mint 30 évvel, szinte percenként lenyűgözött, és azt mondtam magamnak: ez valóban gyönyörű. Persze ehhez minimum dvd-n kell nézni…
Ilyen erények után, akár azt is hihetnénk, a film nem tud nekünk többel szolgálni. Nagy tévedés. A két ügynök társulása, vetélkedése, nagyon pikáns, szórakoztató, főleg amikor csipkelődnek egymással. Diana Rigg (először kerül szóba a sorozatban, hogy Bond tulajdonképpen özvegy) óta Barbara Bach az első méltó partnere kedvenc ügynökünknek, az alkotók ugyanis már nem nagyon ragaszkodtak a buta liba karakterekhez. Kettejük ellenséges-szerelmes viszonyát az író ráadásul még megfejeli egy késleltetett konfliktussal, melyre pont a finálé előtt derül fény. Éppen ezért ezt a filmet se nézzétek magyar hanggal, ha jót akartok magatoknak. Sikerült ugyanis a fentebb vázolt buta liba-jellegű hangot kiválasztani ennél többre érdemes főhősnőnknek.
A film az első felében nem pereg túl gyorsan, bőven van időnk kiélvezni, átérezni minden percét. A vonatozás előbb lassú, majd ijesztő, végül vicces jelenete után azonban felgyorsulnak a dolgok. A 007-es megkapja a kétéltű Lotust, mely a második legjobb autója az Aston Martin után. Megint megfordulunk - a Goldfinger óta azt hiszem először – Q laborjában, ami mindig vicces. Most is. Az enyhülés jegyében az angol és a szovjet titkosszolgálat legjobb emberei próbálják megakadályozni a harmadik világháborút, közben egymásba szeretnek, majd halálos ellenségekké válnak, de közben a gonosz tervét is meg kell akadályozniuk.. 
Persze nem tökéletes ez az epizód sem.  A két ügynök teljesen háttérbe szorítja a gonosz, hártyásujjú Stromberget, aki ezért keveset is szerepel, de biztos vagyok benne, hogy megvolt benne egy jó gonosz lehetősége. Egy félelmetes idealistáé, aki megőrült, belefeledkezett a tengerbe, de sajnos elég pénze és hatalma volt hozzá, hogy elpusztítsa az emberi civilizációt. Ezt a szálat kellett volna rendesebben kibontani, így ugyanis Curt Jürgens elég passzívnak tűnik. A hibáknál maradva, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a történet igencsak emlékeztet a Csak kétszer élsz-re. Csak itt nem űr- hanem tankhajóval szeretnék kirobbantani a világháborút. A rendező személye ugyanaz, meg végül is a A kém… sokkal jobban sikerült, úgyhogy efelett akár szemet is hunyhatunk. Ahogy afelett is, hogy a történet eddigre már amúgyis csupán csak ürüggyé fokozódott. De ezért bőségesen kárpótolnak minket azok a tényezők, amik miatt ürügy a sztori; A látványos akciók, a jó zenék, a gyönyörű operatőri munka, és a humor. De már a film címe is nagyszerű: A kém, aki szeretett engem. Fleming talán legjobb címe. A regény azonban egy kísérleti próbálkozás volt, Fleming nem lehetett rá büszke, ha megtiltotta a filmeseknek, hogy a címen kívül bármit is felhasználjanak De például remekek azok a feszültségteljes jelenetek, melyekben Bond az atombombával bajlódik. Hasonlóan örültem annak, hogy Bond és M viszonya ismét profikhoz méltóan lett ábrázolva, nem pedig olyan vígjátéki stílusban, mint ’69 óta mindig. Ezekhez az érdemekhez még apró finomságok is hozzájárulnak, mint például a fináléban a Bond-theme kikapcsolása a kamerákkal együtt, vagy a Vasfogú utolsó kiiktatása.

A történet végén Ánya, Bond egyenrangú társából átvált egyszerű szexi kellékké, de mivel tényleg nagyon szép a csaj, ezt könnyedén megbocsátja neki a férfitársadalom. Végül persze kiéleződik a konfliktus kettejük közt. Barbara Bach talán ebben a jelenetben a leggyönyörűbb, talán egy fél pillanatra még azt is el hisszük neki, hogy képes lenne meghúzni a ravaszt. De nem, Bond filmhez méltón elbagatellizálják a dolgot, szerencsére az utolsó poén a legjobb, az összes zárójelenet közül.

Mindent összevetve A kém, aki szeretett engem gyönyörű film. A mai napig képes lenyűgözni nézőjét gigantikus díszleteivel, humoros ötleteivel, szép akcióval, nagyszerű operatőri munkáival, romantikus zenéjével, Bond filmekhez képest remek forgatókönyvével. A kezdeti 007-es filmek sajátos hangulata eddigre már rég eltűnt, de ennek az epizódnak épp az az érdeme, hogy új hangulatot, új Bond-érát sikerült létrehoznia, új rajongókat szereznie. És még ma is tökéletes kikapcsolódást nyújt.

A Bond-történelem túlságosan hosszúra nyúlt átmeneti, kísérletező korszakának szerencsére vége szakadt, újra rátaláltak a sikerreceptre. Mostantól végképp Moore-é a pálya.

DVD kiadás:

A dvd képminősége természetesen fantasztikus, remekül kihasználja a formátum adta előnyöket.

A werk 40 perces, ami különösen hosszú, mégsem jutott benne idő, a zseniális főcímre és az egyedülálló zenére. Bár ezekről a Csak kétszer élsz, illetve a Halálvágta extrái között hallhatunk. 
A werk elején örültem, hogy a készítők is egyetértenek velem, miszerint ez minden idők egyik, ha nem a legjobb Bond filmje. 
Később pedig találkozhatunk a film sikerének bemutatásakor a magyar plakáttal is. Hozzánk ugyan csak 12 évvel később érkezett el A kém…, szóval van némi csúsztatás a dologban, de azért jó érzés, hogy épp a magyar plakátot tették oda. Valószínűleg különlegessége folytán.
Először a jogi gondokról esik szó a werkben (Saltzman eladósodott, Kevin McClory pedig megint bekavart), majd szerintem elég eufemisztikusan mesélnek a producerpáros szétválásáról, illetve arról, hogy Cubbyé lett a korlátlan hatalom a Bond sorozat felügyeletét illetően. Szó esik az eredeti könyvről, az előkészületekről, szinte az ötletektől kezdve, illetve arról, hogy eredetileg megint Guy Hamilton lett volna a rendező. Itt pedig elgondolkodtam. Vajon jobb lett volna a film, vagy rosszabb? Ugyan Guy Hamilton rendezte minden idők legjobb 007-es kalandját a Goldfingert, de az átmeneti korszak félresikerült próbálkozásainak nagy részét is. Tovább tartott volna az átmeneti korszak? Vagy még jobb lett volna ez a rész? Végül arra jutottam, hogy jobb, hogy így történt. Lewis Gilbert hozta ugyanis az operatőrt és a forgatókönyvírót. Nélkülük pedig…
A főcím előtti kaszkadőrjelenetről, illetve a Lotusról is megtudunk mindent. Láthatjuk, hogy a Vasfogú alakítója Richard Kiel ma még félelmetesebb, mint akkor. Hallhatjuk Ken Adam koncepcióját Kubrick közreműködéséről és Cubby szakácskodásáról is.

Következik a Ken Adamről és díszleteiről szóló film, melyben elmondják nekünk, hogy ő egy zseni, meg hogy kulcsfontosságú elem a sikerben, de ezt már úgyis tudjuk. Amit nem tudunk, hogy Hitler idején Angliába szökött Németországból, majd német állampolgárként harcolt a németek ellen, a második világháborúban. Leszerelése után 10 évvel már híres díszlettervező volt. Sorra veszik 7 Bond munkáját, és néhány másikat is megemlítenek. Egyre monumentálisabb díszletekről esik szó, végül pedig a stáblista előtt lepereg Ken Adam filmográfiája is.

A szokásos kisfilmek közül érdemes megnézni Ken Adam saját maga készítette kisfilmjét, mert láthatjuk benne Barbara Bachot fürdőruhában. Roger Moore interjúját pedig azért, mert szokás szerint vicces.