A Moonraker hatalmas látványosságai, gigászi bevétele után Cubby Broccoli producer felismerte: innen nincs tovább. A Bond-sorozat azon az elven működött, hogy minden résznek jobban kell sikerülnie az előzőnél. Nagyobbra, látványosabbra. Hogy ez nem mindig sikerült, főleg az átmeneti korszakban, az más kérdés. Azt viszont tudták, hogy a Moonrakert látvány tekintetében nem tudják felülmúlni, így a sorozatnak ismét új irányt kellett vennie ahhoz, hogy sikeres maradjon, és bevezesse a figurát a ’80-as évekbe. Az új irány lényege az volt, hogy felhagytak a minél több kütyü szereplésével, a parodisztikus hangvétellel, és a sorozatra jellemző túlzásokkal. Ennek eredményeképpen megszületett a Szigorúan bizalmas, mely sikeresen kijavította elődje hibáit, ám nem volt rest újakkal előállni.

A film kezdetén egy temetőben találjuk magunkat; Bond virágot visz néhai felesége, Tracy sírjára. Ebből kiderül számunkra, hogy a sorozat valahol mégiscsak egy egybefüggő történet, másrészt pedig az is, hogy ennek a Bondnak van szíve. Ezután egy korrekt helikopteres akciót láthatunk, majd a gyökerekhez való visszatérés jegyében a 007-es megöli a nyomorék Blofeldet, akinek ebben a részben szintén nem látjuk az arcát, ahogyan kezdetekben sem láthattuk. Tulajdonképpen viccet csináltak az egykori ősellenségből: igazán nem méltó hozzá, hogy egy főcím előtti jelenetben gyorsan megöljék, pláne nem úgy, hogy egy kéményben lelje halálát az a gonosztevő, akinek szervezete, vagy ő maga, összesen 6 kaland hátterében állt. Fleming a Csak kétszer élsz című regényében ölte meg Blofeldet. Bond kissé Daniel Craig-esen megverte, majd megfojtotta, bosszúból halott nejéért. Nekem ez a verzió bevallom, jobban tetszett.

A főcímet a közben szóló zenével együtt a legjobbak közé kell soroljam. Majdnem hogy egyenrangú ilyen tekintetben A kém, aki szeretett engem-el. Sheena Easton adja elő a remek dalt, egyedülálló módon, ő maga is megjelenik a főcímben. A zene a Rocky zeneszerzőjének, Bill Conti-nak a műve. Itt fordított helyzet állt elő, mint John Barry utolsó két munkájánál (Moonraker, Az aranypisztolyos férfi): a főcímdal nagyon jó, a score viszont kevésbé. A Bond-téma modernebb hangzása működik, de sajnos a különböző akciók alatt hallható erőltetett, tipikus kora ’80-as évekbeli hangzás egyáltalán nem illik egy Bond-filmhez. (Bár Melina témája bejövős.)

Ebben a részben ismét az oroszokkal vetélkednek, a régi szép idők emlékére, de igazi világkatasztrófa nem fenyegeti most az emberiséget. Egész konkrétan egy olyan ketyerét kell megszerezni, ami angol tengeralattjárókat tud irányítani. A 007-es ezúttal nem támaszkodhat Q jól bevált kütyüire, csakis saját magára. Ennek demonstrálásaként felrobbantják A kém, aki szeretett engemből ismert Lotust, és hiába kap egy újat (pirosat), annak sem jut túl sok feladat. Helyette Bondnak egy régi Citroennel kell menekülnie a rossz fiúk elől, ami az egyik legötletesebb, legviccesebb, szóval közel a legjobb autós üldözés a sorozat történetében. Pláne, hogy az ügynök mellett ott ül Melina (Carole Bouqet), aki szintén a sorozat legjobb nőinek táborát erősíti. Ez a Bond-girl ugyanis több szempontból is különleges, nem csak külseje miatt. Persze azért is: gyönyörű zöld szeme van, és egyedülállóan csodálatos haja. A szerepe szerint ő egy önálló, akaratos, romantikus és érzékeny lány, aki elszántan bosszút akar állni szülei haláláért. Kettejük jelenetei a nagy korkülönbség ellenére jól működnek.

Bond szokatlanul kedves és megértő vele kapcsolatban, csakúgy mint bizonyos nőkkel az eredeti regényekben. Néhány párbeszédüket, azonban nagyon elszúrták a bosszúval kapcsolatban. Bond ilyeneket mond neki, hogy: „Adjuk át a rendőrségnek.” vagy „A bosszú nem megoldás” és olyan szájbarágós dumákat is, hogy ,,Mielőtt bosszúra készülnél, áss két sírgödröt”. Teljesen hiteltelen és kifejezetten idegesítő. Ezt egy olyan valaki mondja, akinek külön engedélye van a gyilkolásra. Aki egy nyomorék, fegyvertelen embert ölt meg bosszúból a film első perceiben, egy másikat pedig rezzenéstelen arccal rúgott le egy szikláról. Ezeken kívül pedig megszámlálhatatlan gonosztevővel végzett az ezt megelőző 11 kalandban is.

Lehet, hogy Moore azért mond ilyeneket, mert már öregszik. Sok helyen olvastam a Halálvágtáról, hogy azért rossz film, mert a 007-es már nagyon öreg benne. Mintha Roger Moore egyik filmről a másikra hirtelen megöregedett volna… ugyan már... (Egyébként ebben a részben már a jó öreg Moneypennyről sem kellett volna közeli felvételt készíteni.) Moore a Szigorúan bizalmasban 53 évesen is feltűnően öreg volt erre a szerepre, emellett pedig nem lehet szó nélkül elmenni, még akkor sem, ha ebben a részben is kiválóan játssza a titkos ügynököt. A kaszkadőrmutatványok így akármilyen jók is, nem tudják velünk elhitetni, hogy ilyesmiket csinál az „öreg”. Így is látványosak, és hozzá lehet szokni a dologhoz, ugyanis elég sok található a filmben. Például a széria legjobb síelős üldözésével a Szigorúan bizalmas büszkélkedhet. Az egész nagyon látványos, nagyon izgalmas, és a helyszín is remek. A víz alatti jeleneteket is sikerült érdekessé tenniük az alkotóknak, és a film minden szolidsága illetve visszafogottsága ellenére remek humorral, illetve látványelemekkel büszkélkedhet. Legfőbb érdeme azonban mégis az, hogy talán ez a legizgalmasabb Bond-kaland mind közül. Gondolok itt például a hegymászós, vagy a síugró jelenetre. A forgatókönyvírók és John Glen ezt nagyon jól összehozták.

Ahogyan a szereplőgárdát is. A korcsolyázó lány szerepében Lynn-Holly Johnson nagyon helyes, aranyos és vicces. Topol Bond legjobb-leghasznosabb szövetségeseinek egyike, nemcsak azért, mert egy egyéniség, vagy mert valóban segítenek egymásnak, hanem mert amikor a 007-es a fináléban a gonosz megölése előtt töketlenkedik, és Topol az, aki cselekszik. Julian Glover a gonosz szerepében, a film szellemiségéhez illően kellően földhözragadt. Olyan csempészt alakít, akinek a Szovjetunióval is vannak kapcsolatai. Teljesen reális, agyafúrt figura, hozzá hasonló rosszfiúkkal körülvéve. Alapvetően nem lehet rá panasz, de nem is különösebben kiemelkedő a többi Bond-ellenfél közt. Szerepel továbbá még a filmben Cassandra Harris, akinek férjét, egy bizonyos Pierce Brosnan-t ekkor szemeltek ki maguknak a producerek esetleges 007-es jelöltnek. Egy nagyon elegáns, hangulatos kaszinójelenetben tűnik fel, majd a Bonddal töltött éjszaka után, gyorsan meg is hal.

Továbbá tetszett még ez a bizonyos könyvhűség is. A 007-es ügynök talán ebben a filmben emlékeztet leginkább könyvbeli megfelelőjére, ha leszámítjuk a korát. Gondolok itt profizmusára, érzelmeire, visszafogott humorára, néhol pedig a kegyetlenségére. A Moore-féle elegancia sem áll távol tőle.

Érdekességképpen, pedig ez az egyetlen Bond-film, amelyben nem szerepel a 007-es főnöke, M. Mivel Bernard Lee már nagyon beteg volt, a készítők meg nem akartak hirtelen valaki újat találni, így a szövegét felosztották Q és két miniszter között, távolmaradását pedig azzal magyarázták, hogy szabadságon van.

És a film végén a stáblista is nagyon szép.

A szinkront most nem nagyon tudom lehúzni, elég korrektre sikerült, de természetesen ezt is, mint az összes Bond-kalandot, eredeti hanggal ajánlom megtekintésre mindenképpen.

A DVD kiadás:
A szokásos werkben szó esik a koncepcióváltásról, az epizód egyik kulcsjelenetéről, a szerzetesek szabotázsakciójáról, Michael Wilsonról, a változó gárdáról, John Glen kézjegyéről és persze a kaszkadőrmutatványokról. Sok helyen olvastam, hogy a bobos üldözés alatt meghalt egy kaszkadőr, de furcsamód itt erről egy árva szó sem esik. Bezzeg azt a bombázó csajt, akiről kiderült, hogy férfi, arról beszélnek. Láthatjuk, hogy Lynn Holly Johnson is megöregedett az évek során.

Először találunk videoklipet az extrák között, ami ez esetben a főcímet jelenti, a stáb és a filmcím kiírása nélkül.

Szintén először vannak kivágott jelenetek, egyik a hokis bunyó hosszabb befejezése, másik pedig egy Melina és Bond közti párbeszéd, mely szerintem fontos lett volna a film kohéziója szempontjából, de Glen ezt nem vette észre.

Ezenkívül megtalálhatjuk még az egyik rosszfiú halálának több kamerával felvett változatát, illetve 3 archív forgatási anyagot Michael Wilson narrációjával, mely remekül kiegészíti a werkben hallottakat.

A Szigorúan bizalmas tehát egy visszafogottabb, korrekt Bond-epizód, néhány hibája ellenére, még bőven a jobbak közé tartozik, remek szereposztásával és különleges izgalmával. A dvd-kiadás pedig természetesen méltó a filmhez.