Vajon van bármi köze MA már egy film színvonalának ahhoz, hogy sikeres lesz-e, vagy megbukik? Ne agyalj egy percig se, amúgy is költői a kérdés, de azért a gyengébbek kedvéért elárulom, hogy kábé annyi köze van hozzá, mint a mai magyar filmkritikusoknak a legminimálisabb szintű jóízléshez.

Mert minden eldől már a premier hétvégéjén, a Dredd jó bizonyíték arra, hogy nem számít sem a kritikusok, sem a blogok, sem az egész internet, vagy neadjisten a szájhagyomány, de pláne nem az adott film színvonala ahhoz, hogy valami megbukik, vagy nagyot kaszál. Az előzetesek, meg a kampány után azonnal eldől, hogy ez most beüt, vagy csúnyán elvérzik. És akkor jártathatja utána bárki a pofáját. Ebből pedig egyenesen az fog következni, hogy a filmesek már nem jó mozikat akarnak majd készíteni, hanem ügyes marketingkampányt felépíteni, aztán a szerencsétlen néző majd megmagyarázza magának (éljen a kognitív disszonancia!), hogy miért is pocsékolta el a mozijegy amúgy busás árát egy ilyen förmedvényre. De miért is írom ezt jövő időben, hiszen tavaly mutatták be a Prometheus-t.

Személy szerint mindig jó ötletnek tartottam a gengszter és az akció műfaj párosítását, ami bármennyire adja magát, valahogy sosem volt igazán jellemző. Pedig  a Gengszterosztag most ékesen bebizonyította, hogy ez nagyon jól működhet. A kinti bukás okait persze lehet, hogy nagyon meghatározta az a tény – nem is feltétlenül a lövöldözés - , hogy a marketingkampány közepén egyszercsak elcsúsztatták a filmet fél évvel, amitől lanyhulhatott a várakozás. Vagy az is lehet, hogy az amcsi közönség egyszerűen nem kíváncsi olyasmire, amiben nincs egy darab szuperhős, és semmilyen sci fi vonulat se.

Engem viszont kifejezetten érdekelt a negyvenes évek gengszterérája a jellegzetes kocsikkal, a méregdrága öltönyökkel, az elképesztő fényűzéssel, a marcona gazfickókkal és a rengeteg erőszakkal. Na meg persze a jazz zenével. A trailer alapján nagy félelmem volt, hogy el fogják rontani a filmet valamilyen undorító gangsta rap szarsággal, de ez véletlenül sem történt meg hálistennek. Mondjuk pont Tarantinótól nem vártam volna, hogy el fogja követni ezt az ízléstelenséget, de ez most más lapra tartozik. A Gengszterosztag mindenesetre jól át tudja adni a hangulatot, amit nagyban megerősít a végtelenül stílusos fényképezés is.

Meg aztán ilyen remek színészgárdát mindig kellemes érzés a mozivásznon látni. Számomra a csúcs egyértelműen Ryan Gosling volt, aki sokadszorra bizonyította be, hogy miért ő Hollywoodland egyik legígéretesebb színésze. Az hagyján, hogy annyira sármos és szexi, hogy ha lett volna rajtam bugyi, azonnal benedvesedett volna, de ráadásul még kiválóan és szerethetően is játszik, egyértelműen vele lehet a leginkább azonosulni, és neki jutnak a legjobb jelenetek. Elég, ha csak arra gondolunk, amikor Mickey Cohen-t agyon próbálja lőni, és részegen, véresen, lassított felvételben közelít felé. Mintha csak Chow Yun Fat-et látnám magam előtt a Szebb holnapból. De nem ez az egyetlen analógiám, amikor ki akarja hozni a sittről a haverjait, egyértelműen ugyanazt éreztem, mint Delon szamurájánál. Itt van ez a karizmatikus szépfiú, öltönyben, kalapban, cigivel a szájában, és egyszerűen nem tudod, mire képes, de az teljesen biztos, hogy jobb vele vigyázni.

Az ő oldalán láthatjuk továbbá Emma Stone-t, aki most is fantasztikusan imádnivalóan vonzó, egyszerűen elhiteti velem, hogy képes érte vállalni a kockázatot a Gosling által megszemélyesített rendőr. Mivel nagy rajongója vagyok a hölgynek, ezért igencsak keveseltem a jelenlétét, de cserébe mindig emlékezetes volt, akárhányszor csak feltűnt, különösen a betöréses jelenetben. Sean Penn-t sokan vádolhatják ripacskodással, és teljesen jogosan, de tőlük kérdezném, hogy ezt a karikatúrát, hogyan lehetett volna ripacskodás nélkül eljátszani? Úgy képzeljétek el ezt a fazont, mint Al Pacino-t A sebhelyesarcúban, csak Cohen - Tony Montanával ellentétben - egyszerűen nem hibázik, és így csak még félelmetesebbé válik ez a vérszomjas, veszett kutya, akinek a hatalomvágya kielégíthetetlen. Sean Penn uralja az összes jelenetet, karizmatikus lénye nem csak szórakoztató, de kifejezetten fosatós.

A többiek szintén hitelesek a maguk módján, bár nem hiszem, hogy túl sok fekete, meg mexikói zsaru járta volna az utcákat a negyvenes években, ez sokkal inkább a kilencvenes években divatos politikai korrektség idejét idézi ebben a filmben. Jó volt még viszontlátni az egykori Téezres Robert Patrick-et az idősödő vadnyugati magazinhős szerepében, illetve Josh Brolin is kellően azonosulható főszereplő.

Amúgy meg a Gengszterosztag nem akkora remekmű mint a két legkönnyebben iderángatható klasszikus, vagyis az Aki legyőzte Al Caponé-t, vagy a Szigorúan bizalmas, ugyanis ez a mozi marhára klisés, kiszámítható, és a forgatókönyve sem különösebben erős. De ezt ellensúlyozandó annyira pörgős, szórakoztató, izgalmas és látványos, hogy ezek a hibák egyáltalán nem zavartak, miközben néztem a filmet. Tudni kell ugyanis helyén kezelni a dolgokat. Persze, lehetne drámaibb, szenvedélyesebb, érzékibb, realistább, vagy lehetnének szellemesebbek a dialógusok, de ez egy akciófilm. Akciófilm a negyvenes évek gengszterérájában iszonyatosan cool jelenetekkel, menő lassításokkal, kemény bunyókkal, rengeteg lazáskodással. És ilyen szempontból egyértelműen megállja a helyét, mert végig baromira szórakoztató, nem jut eszünkbe a film esetleges hiányosságain gondolkodni. Utána meg már minek rontanánk el a saját jó élményünket?

A Gengszterosztag egyébként rendkívül véres, ami azért furcsa, mert a klipesztétikájával kétségtelenül a fiatalabb korosztályt célozta meg, akik viszont a brutalitás miatt nemigen ülhetnek be a moziba. Ez a fajta hozzáállás egyébként sokkal kevésbé zavaró, mint mondjuk a pár évvel ezelőtti Közellenségekben volt, ahol épp azzal hiteltelenítették el a látottakat, hogy kézikamerával próbáltak bevonni minket a cselekménybe, amik teljesen kizökkentettek minket ebből a korból. Itt meg most kapunk egy igazi, kemény adrenalinlöketet, szépen fényképezett, izgalmas akciókat, tökös beszólásokat. Akinek meg nem elég ez a vegytiszta, agyatlan szórakozás, az nézze az Oscar-díjra jelölt lószarokat, és próbáljon felfedezni értéket a giccsmáz mögött, és verje arra magának, ha ez esik jól. Én meg inkább befizetek még egyszer a Gengszterosztagra. És a film végi nyálas pátoszon se múlik sok, mert előtte láthattuk, hogyan picsázzák el végre a gyűlölt Mickey Cohen-t, aki csak fekszik a nagy pofájával, meg hatalmával a vérben és a mocsokban. Viszont a dvd-n már remélem rajta lesz a mozilövöldözős rész is, mert baromi kíváncsi vagyok rá.