Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Belmondo TOP 10

2013. augusztus 23. - Santino89

Jean-Paul Belmondo szülei művészek voltak, ő mégis bokszoló akart lenni. Imádta a színházat, mégis filmszínész lett belőle. Egy művészfilmben ismerte meg a világ, mégis közönségfilmek sztárjaként emlékszünk rá.

Nem volt a hagyományos értelemben jóképű, csibészes sármjának mégsem tudott egy nő sem ellenállni. Egyszerre volt hiteles keményfiúként és bohócként, akár egyetlen filmen belül is. Nagy riválisa, Delon tökéletes jóképűségével, kegyetlen hidegségével, visszafogott játékával a tökéletes ellentéte a szimpatikusan humorizáló, szabálytalan arcvonású, örökké fitt Belmondonak. Azt hihettük, soha nem öregszik meg, pedig idén már 80 éves.

Ma már az amerikai filmek dömpingjében kevés szó esik - és egyáltalán nem népszerű téma - az európai közönségfilm aranykoráról, illetve annak egyik legkedveltebb sztárjáról, éppen ezért álljon itt az ő 10 legjobb filmje.Belmondo.jpg

 

Kifulladásig (1960)

Micsoda sznob vagyok, hogy ez a film is szerepel a listán, de hát sehogy sem lehetett kihagyni. Mai szemmel már nem egyértelmű, hogy miért ütött akkorát annak idején az egész filmtörténet képébe a Kifulladásig, de ha láttál jópár ’40-es, ’50-es években készült amerikai mozit, akkor egyből érthetővé válik a dolog. Godard újfajta vágástechnikája, egyedi szemszögből elmesélt története, fiatalos lendülete, lazasága felszabadító erővel hatott az egész művészeti ágra. A francia új hullám kezdő filmjének hatása felbecsülhetetlen, éppen ezért olyan mélyen beleivódott a kultúránkba, hogy azóta ezer más helyen láthattuk ezeket a megoldásokat. A hangulat és a frissesség viszont a mai napig élvezhetővé teszi Belmondo első nagy sikerét, amely beindította a karrierjét.Kifulladas.jpg

 

A montreali bankrablás (1985)

Ha Belmondo pályakezdő klasszikusával kezdtük, akkor most ugorjunk is gyorsan az utolsó, igazán jó filmjére. A maga idejében sajnos megbukott a film, de ez ne rettentsen el senkit. A sablonamerikai túszejtős történetbe sikerült annyi humort, csavart, eredetiséget, a végén pedig izgalmat csempészni, hogy erősen ajánlott legyen a film megtekintése. Persze, Belmondo is sokat hozzáad az egészhez, nélküle valószínűleg el sem készülhetett volna a film, legalábbis nem tudnék még egy sztárt mondani, aki hajlandó lenne bohócsminkben végignyomni egy mozi első felét. Nem mellékesen pedig szerepel a filmben Kim Cattrall is, akit sokkal jobb látni, fiatal szexi dögként, semmint kivénhedt kurvaként.hold-up-04-g.jpg

 

Az állat (1977)

E film sztorija pedig ezer százalékosan Belmondo személye, illetve az ő sztárimázsa körül forog. Köztudomású volt róla, hogy atletikus alkata és bátorsága miatt őt láthatjuk akciófilmjeinek kaszkadőrjeleneteiben. Az állatban éppen ezért kettős szerepben brillírozhat, egyszerre rendíthetetlen kaszkadőr, és finnyás filmsztár, aki olyan szinten meleg, hogy még a szuperszexi Raquel Welch-től is undorodik. Összefüggő, koherens története ugyan nincs a filmnek, de a poénok remekül működnek, a jól megírt, illetve pontosan időzített szituációknak köszönhetően.animal-03-g.jpg

 

Cartouche (1962)

Az egyik legjobb francia kalandfilm, egy hibázó, nagyon azonosulható főhőssel, földöntúlian gyönyörű és káprázatos, de közben mégis bájosan emberi Claudia Cardinaléval, remek karakterekkel, rengeteg fordulattal és humorral, az egyik legnagyobb erénye mégis az, hogy a készítőknek volt bátorságuk ezek után egy kifejezetten melankolikus, drámai befejezéshez.cartouche-1962-05-g.jpg

 

Két nap az élet (1964)

A Két nap az élet érthetetlen okok folytán nem egy különösebben ismert alkotás, pedig egyáltalán nem fogott az idő vasfoga ezen az apokaliptikus hangulatú, nagy költségvetésből készült háborúellenes drámán. Belmondo ebbe a szerepbe nem csempészett semmi humort, ő az eseményekkel sodródó, szimpatikus átlagkatona, akinek a szemén keresztül láthatjuk a rengeteg értelmetlen halált, pusztítást és abszurditást, ami a háborúval jár. A melankolikus hangulatú alkotásban rengeteg alternatíva kínálkozik főhősünk számára a túlélésre, de végül minden emberi érték relativizálódik ebben az értelmetlen helyzetben, ahol csak a biztos halál, vagy a náci fogolytábor várhat hősünkre.2 nap.jpg

 

Kellemes húsvéti ünnepeket! (1984)

Minden húsvétkor kötelező program, és még mindig nem lehet megunni ezt az ellenállhatatlanul szellemes, minden ízében francia színpadi adaptációt. Belmondo az első perctől az utolsóig brillírozik a gazdag nőcsábász kalandor tökéletesen ráigazított szerepében. És persze nem lehet elfelejteni az ekkor még nagyon hamvas, alig 18 éves Sophie Marceau-t sem, aki már itt megvillantotta előttünk a tehetségét (és szerencsére mást is). Mondanom sem kell, hogy az ő pajkosan bájos jelenléte, a maga egyszerűségében is hihetetlenül vonzó lénye milyen sokat ad hozzá az élményhez. Abszolút méltó partnerévé válik Belmondonak, és a mai napig mindkettőjüknek ez az egyik legjobb filmje, ami azért a kiváló párbeszédekkel teli forgatókönyvnek is nagyban köszönhető.joyeuses-paques-1984-06-g.jpg

 

A káprázatos (1973)

Ebben a korát messze meghaladó, sziporkázóan posztmodern paródiában Belmondo egy remek kettős szerepben brillírozhat; ő egyszerre a legyőzhetetlen szuperkém, akihez képest még a 007-es is egy amatőr, illetve az ügynököt kitaláló, szerencsétlen szürke író egyaránt. A teljesen különböző poénok remekül forrnak össze a két eltérő szálban, a gyönyörű Jaquelin Bisset pedig méltó partnere hősünknek. A helyszínek gyönyörűek, az operatőri munka szintén fantasztikus, a cselekmény pedig tökéletesen kiszámíthatatlan. Ez a mozi mutatja fel a legszórakoztatóbb metanarratívás szálat a filmtörténetben, hiába készült el azóta a Felforgatókönyv, és a jóval összetettebb Adaptációmagnifique-1973-07-g.jpg

 

Zsaru vagy csirkefogó? (1979)

Belmondo első munkája Georges Lautner-el, akivel a legtöbb közös filmje szerepel ezen a listán. Melléjük társult még a méltán híres peratőr, Henri Decae, illetve Philippe Sarde, akinek a film hangulatát megalapozó, kiválóan sikerült zenei aláfestést köszönhetjük. A cselekmény végig változatos, pergős, Belmondo az első pillanattól az utolsóig pofátlanul vicces, és elképesztően szimpatikus csibész, formájának legjavát nyújtja, itt találta el a leginkább megfelelő arányát az általa képviselt humor és az akció között. Ezt a filmet egy pillanatig sem nyomja a dráma, vagy a tragédia súlya, így felhőtlen szórakozást kínál.flic-ou-voyou-1979-06-g (1).jpg

 

Az áruló (1962)

Az áruló noirabb a noiroknál. A remekbe szabott fekete-fehér fényképezés, a felejthetetlen képek, az egyedi beállítások mind gondoskodnak a felejthetetlen élményről. A sztárság küszöbén álló Belmondo-ról pedig a játékidő végéig nem lehet eldönteni, hogy egy gerinctelen féreg, vagy egy jószándékú spíler. A rendező nem más, mint Jean Pierre Melville A szamuráj készítője, aki egy fordulatokban gazdag, mégis kimért filmet tett le az asztalra, amely simán felveszi a versenyt leghíresebb műveivel.doulos.jpg

 

A profi (1981)

Meglepődött valaki? Van valaki, aki nem tudja elfütyülni Morricone halhatatlan dallamát? Aki ezt a filmet látta, soha sem felejti a jeges pillantású Rosen felügyelőt, a westernekből átemelt párbajjelenetet, vagy azt a bizonyos végső sétát a helikopter felé. Nincs olyan közülünk, aki ne remélné minden egyes alkalommal, hogy Belmondo ezúttal eléri a helikoptert. A profi Belmondo legikonikusabb szerepe, egy számtalanszor újranézhető remekmű, a francia, sőt az európai filmgyártás egyik csúcsteljesítménye. Az egyedi történet, a rafináltan fordulatos forgatókönyv, a humorban és tragédiában egyaránt kiemelkedő alkotás felejthetetlen élményt kínál mindenkinek. Nem lehet betelni azzal az élménnyel sem, ahogy Belmondo folyamatosan hülyét csinál az egész titkosszolgálatból. Bár ez a lista tíz kiváló filmről szól, mégis teljesen egyértelmű, hogy ha valamiért csak egy Belmondo filmet akarsz megnézni, az mindenképpen A profi legyen.professionnel-1981-01-g.jpg

 

És, ha újranézted, vagy bepótoltad, ezt a 10 kiváló filmet, akkor valószínűleg már annyira rákaptál az ízére, hogy bátran ajánlhatom figyelmedbe az alábbi 10, szintén remek mozit ráadásként:

Félelem a város felett, A kívülálló, Az arany bűvöletében, Az autóversenyző, Egy kínai viszontagságai Kínában, Az asszony, az asszony, Riói kaland, A nagy zsákmány, Ellenségem holtteste, Szabadlábon Velencében

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.23. 11:25:29

nagyon kellemes meglepetést szereztél barátom, (mi tagadás már rám fért :D) ezúttal még kötözködni se tudok, remekül válogattad a filmeket, dacára, hogy legalább 3-4-et még én sem láttam lévén a mókamester utolsó harmadát ismerem behatóan, még a Profi helyezését is megértem, és bár kerestem valami jobbat ami lekörözhetné, be kell valljam nagyon erőltetett lenne

mondjuk a Javíthatatlant és azért betenném az első 20-ba, nem értem neked miért nem jött be :D

szép és összeszedett lista, ilyen alkalmakkor érzem igazán, hogy megtiszteltetés itt publikálni :)

UI: én legutóbb megnéztem a Profit és Belmondo elérte végül a helikoptert, csak nem valami rendezői verzió lehetett?

2013.08.23. 11:32:33

Nagyszerű lista, felfedezésre érdemes darabokkal, hiszen például AZ ÁLLAT-ot nem láttam, pedig aztán én igazán nem viszolygok a szuperszexi Raquel Welchtől... :))

A saját Belmondo-listámon viszont A PROFI helyett a FÉLELEM A VÁROS FELETT szerepelne. Ami egyébként a fütyülhető és halhatatlan Morricone-dallamot illeti, kevesen tudják – ámbár Pasolini-blogom Morriconéról szóló bejegyzésében megírtam –, hogy ezt a Maestro eredetileg Jerzy Kawalerowicz MADDALENA (1971) című filmjéhez írta Chi Mai címmel. Aztán kicsit pofozott rajta, és elsütötte A PROFI-ban is. Az a verzió futott be...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.23. 12:50:50

@scal: nem tudsz kötözködni? csak nem lebetegedtél? :D
hát érdemes megnézned azt a 3-4 60-as évekbeli filmeket is, nem feltétlen azért, mert tetszenének, de ha már egyszer bírod Belmondo-t.

És mit találtál, amit lekörözhetné A profit?

A javíthatatlant nem olyan rég láttam, és a világon már semmi sem maradt meg belőle.

Bizony megtiszteltetés, úgyhogy a nőzés mellett erre is fordíts időt :D

Elérte a helikoptert? Biztos közben a kacsádat mostad...

@field 64: Hát Field, akkor tényleg lett benne olyan, amit érdemes még Neked is bepótolni. :)
A Félelem a város felettről már beszéltünk az adott bejegyzésnél, az idő szerintem nagyon nem tett jót neki.

Azt tudtam, hogy Chi Mai a szám címe, de hogy másik filmhez készült, azt nem... Még szerencse, hogy később is felhasználhatta, különben kárba veszett volna ez a zseniális dallam.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.23. 13:15:29

én is a Félelelm a Város feletten agyaltam de az végül is egy Bullit utánérzés, esetleg a Kívülálló, de az meg a Profi pepitában :D

a Cartuschet láttam de már nagyon rég, és akkor úgy voltam vele a fiatalkori Bebel nem kell nekem, különben is neki kifejezetten jót tett a korosodás, azok a ráncok, azok a barázdák, az a krumpli orr

Field: nem láttad az Állatot? te állat! :D

azon én is agyaltam hogy miért Chi Mai a címe, miért nem Main Theme, :D vagy Le professionelle

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.23. 13:19:34

@scal: Tényleg jót tettek neki az évek, ez egyértelmű.

2013.08.23. 13:43:58

@Santino89:

A FÉLELEM A VÁROS FELETT alapmű, kötelező vétel. :))
Valószínűleg a Chi Mai azért nem futott be 1971-ben, mert a film sem lett sikeres.
Ja, eszembe jutott még egy jó Belmodo-film: az EGY KÍNAI VISZONTAGSÁGAI KÍNÁBAN. Ebben Belmondo bátran beöltözhetett nőnek is, férfiassága továbbra sem maradt kétséges. Partnernője, Ursula Andress pedig legalább akkora kedvencem, mint Raquel Welch.

@scal:

Á, a BULLITT az, aminek nem tett jót az idő, pedig én komálom Steve McQueent is.
Jöhetett volna egyébként a toplistára egy másik Verneuil-film is, A BETÖRÉS. (De mi helyett?) A BORSALINO-t viszont egyáltalán nem hiányolom, maga a film szerintem nem annyira jó, mint amennyire a híre alapján gondolná az ember.
Nem láttam AZ ÁLLAT-ot, pedig állatira érdekel, és állatbarát vagyok, ráadásul utolsó filmbookos írásom egy állatidomárról szólt...

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2013.08.23. 13:51:39

megjegyzés csak A profihoz:

teljesen helytálló minden szava a jellemzésnek, mégis... furcsa tény, de az:
amint az ember nem a megszokott Garas Dezső-féle magyar szinkronnal nézi (hanem a pl. DVD-is megjelent Gáti Oszkár-ossal), az egész máris sokkal, de sokkal rosszabb filmmé válik! mindjárt nem jön át szinte semmi abból, amiért amúgy szeretjük és elismerjük (lásd cikk)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.23. 14:00:58

@field 64: Az Egy kínai viszontagságai Kínában az utolsó pillanatban csúszott le, de csak olyan éppenhogy, kicsit sajnáltam is.
A Betörés az autós üldözést leszámítva nekem nem tetszett, a Borsalino meg nekem se hiányzik, bár annak a filmnek is megvannak a maga erényei.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.23. 16:05:49

Borsalino (eszembe se jutott) akkora csalódás mint kevés másik film. Apám annyit beszélt róla, és mikor megnéztem, na az a image film, ahol két sztár szerepel és akkor lőn film... tartok tőle akkoriban a sikert a két szupersztár adta, nem a semmilyen történet.

Betörés, mintha láttam volna, de nem is tudom, annak a végén van az autós üldözés.

Nekem nagy kedvencem a Szabadlábon Velencében is, de megértem ha másnak nem jön be, mert túl infantlis :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.23. 16:56:57

@wmitty: Ezért nem néztem meg soha a Gáti Oszkárossal. És csak a korrektség kedvéért, annál a szinkronnal sem Gátival van a fő probléma, hanem egyszerűen a egész gagyibb, mint a régi.
Mivel majdnem mindegyik filmhez több szinkron készült, gondoltam ár, hogy odaírom, melyikkel érdemes megnézni, de aztán elvetettem ezt az ötletet.

@scal: Annak az első fél órája, aminek kb köze nincs a cselekményhez teljesen jó szerintem, de utána már nem annyira. Az a szélhámosnő, Mirella D'Angelo igazán kaphatott volna több játékidőt is :)

2013.08.23. 17:02:36

@scal:

Nekem bejön a SZABADLÁBON VELENCÉBEN, elvégre két jó bőr is játszik Belmondo mellett: az egyik Mirella D'Angelo (Tinto Brass CALIGULA-jának egyik epizódszereplője), a másik pedig Carla Romanelli, két kedvenc magyar (!) filmemnek is fontos szereplője.

Hát igen, a BORSALINO a két sztárnak köszönhetően volt nagy szám. Össze is vesztek a film miatt, sőt Belmondo beperelte Delont szerződésszegésért. (Nyert.) Megállapodásuk értelmében ugyanis Belmondo neve került volna első helyre a plakátokon, ám az élelmes Delon a problémát úgy oldotta meg, hogy filmgyártó cége helyett saját nevével reklámozta a filmet: „Alain Delon présente...”, néhány plakáton pedig: „Une production Alain Delon”. Vagyis ravasz módon kétszer is kiírta saját nevét a plakátra. Akkor békültek ki, amikor Belmondo magas állami kitüntetést kapott, melyhez Delon is gratulált neki. Később mindketten cáfolták, hogy valaha is haragban lettek volna. Egyébként mindketten benyomták akkori barátnőjüket a filmbe: Delon nője, Mireille Darc csak cameoszerepet kapott, Belmondóé viszont, Nicole Calfan egy nagyobb szerepet.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.24. 10:07:49

@field 64: egy csomó helyen olvastam már erről, de nem tudom, nem értem, hogy az akkori nézőknek miért volt fontos, miért kellett nekik ennyire hangsúlyozni, hogy a kedvenceik a magánéletben barátok legyenek... mintha lenne bármi jelentősége.
stallone és schwarzi, mint két nagy rivális a 80-as években nyíltan utálta egymást (ahogy egyébként seagal és van damme is), és ezzel senkinek sem volt gondja, mindenki meg tudott békélni vele. Két dudás...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.24. 10:36:03

Csak érdekességképpen utánanéztem, Az állat kivételével a listán szereplő összes film megjelent hazánkban dvd-n.

2013.08.24. 13:59:04

@Santino89:

Marketing. Tudod, a szerelmes filmeknél is mindig elhíresztelik, hogy a két főszereplő a magánéletben is összejött. Ráadásul ez néha igaz is. A buddy-filmeknél nyilván azt terjesztik, hogy a főszereplők tényleg haverok. A TÖKÉLETES KATONA kapcsán viszont az terjedt el, hogy a két főszereplő a kamerákon kívül sem szívlelte egymást, sőt valamilyen bemutatón állítólag még tettlegességre is sor került közöttük. De említhetném két kedvencemet is: mikor 40 éve A HÁROM TESTŐR-t forgatták, a média arról cikkezett, hogy a filmbeli riválisok, Raquel Welch és Faye Dunaway annyira nem kedvelik egymást, hogy eredetileg egyikük sem akart a másikkal dolgozni. Az igazság viszont az, hogy elég jól kijöttek. Évek múlva, egymástól teljesen függetlenül is pozitívan nyilatkoztak a másikról. Pedig lett volna min összeveszniük, mert Raquel külön jelmeztervezőt követelt magának, és kisebb sérülést szenvedett, amikor azt a jelenetet forgatták, amelyben Constance és a Milady összecsapnak a királyné gyémántjaiért.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.24. 16:47:32

a Velencében annyira véletlenszerű, hogy már már művészi, Belmondo mint tapsi Hapsi hülyét csinál mindenkiből, és annyira piti, annyira egy fillérje sincs, és mégis a legjobb borból iszik, a legjobb nőket dugja, a legjobb hotelban lakik, imádom azt a filmet

az első félóra kemény karakterépítés, igenis köze van a filmhez, sose értem benned, amikor arra hivatkozol, hogy nincs cselekmény a James Bondok első negyedórájának mi a faszom köze van a film cselekményéhez legtöbb esetben? :p

tökre vicces, hogy az állítólag nagy sznob Field, és én az állítólag középszerért recskázó hülyegyerek sokkal többször ért egyet bármiben is, mint Te meg ÉN :D

Segal és Van Damme is, hihetetlen mindenkinek utálni kell a másikat a maga szintjén :D

Sly olvassa az újságot a villájában, - Micsoda, Van Damme azt nyilatkozta utál? Egy ripacs vagyok. Ejj a kurva anyádat te hülye belga, Utáld Segalt az a te szinted köcsög :D

Gáti Oszkár még mindig jobb hang Bébelnek mint Garas, aki ezen kívül hála istennek csak a Javíthatatlanban adta hangját, csak mivel azok a szinkronok az aranykorszakban készültek, természetesen jobbak mert odafigyeltek rá, régen mikor a Profit néztem mondom mi a tököm Garas a hangja? nem is illik hozzá, annyira Sztankay párti vagyok, akkoriban annyit könyörögtem a Jóistenhez hogy legyen újra szinkron belőle, erre a DVD-n Gáti Oszkár mondom de jó, erre tiszta elbaszott lelketlen szar az egész :D hát sehogy se jó

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.24. 18:13:04

egyébként nem ússzátok meg:

Sztankay (aki meglepően kevésszer, de még mindig a legtöbbször szinkronizálta az öreget) mindössze 13 filmben adja hangját Bébelnek

- Riói kaland (1972)
- Egy férfi, aki tetszik nekem (1977)
- A nagy zsákmány (2. szinkron)
- Betörés (1979)
- Az örökös (1979)
- Ászok ásza (1989)
- Szabadlábon Velencében (1981)
- Kellemes Húsvéti ünnepeket
- Zsaru vagy Csirkefogó (1981)
- Az állat
- A kívülálló
- Idegen a házban
- Színészek (jajj de szar ez)

Gáti Oszkár fej-fej mellett halad Sztankayval, ráadásul mindössze 3 újraszinkront csinált, csak épp Belmondo jobb filmjeihez, melyekhez mind tökéletes első szinkron készült és ezért tűnik fel

- Moderato Cantabile
- Egy válás meglepetései
- A tolvaj
- Stavisky
- Félelem a város felett
- Ellenségem Holtteste
- Az arany bűvöletében
- A magányos zsaru (jujj :D)
- Desire (jáááááj)
- Egy ember és a kutyája
- Az állat (2. szinkron Sztankay helyett, nagyon parázok tőle, hogy ez kerül a DVD-re :S)
- A profi (2. szinkron Garas helyett)
- Montreáli Bankrablás (2. szinkron Mécs Károly helyett)

kettejük után Rátóti Zoltán következik 7 filmmel

- A káprázatos
- Bolond Pierrot
- Az áruló
- Az asszony, az asszony
- Veszélyes súlycsoport
- Kifulladásig (2. szinkron)
- Az aranycsempész (2. szinkron)

Nekem nagyon furcsa Dózsa László (Kvákk Kapitány hangja :D) a
- Borsalino-ban
- Egy elkényeztetett gyermek utazásai-ban

és ha valakinek nem jön be Gáti megpróbálkozhat az
- Ellenségem holtteste (2. szinkron)-val

Helyey László
- Idegen a házban (szar)
- A fejvadász
- Két apának mennyi a fele (2. szinkron)

A megboldogult Selmeczi Roland kivétel nélkül újrákat csinált)
- Riói kaland (2. szinkron)
- Egy kínai viszontagságai Kínában (2. szinkron)
- Kifulladásig (3. szinkron) jézus isten

a többiek két-két film erejéig kölcsönözték hangjukat a sztárnak

Fülöp Zsigmond
- Banánhéj
-Egy angyal a földön (2. szinkron)

Garas Dezső
- A Profi
- A javíthatatlan

Koncz Gábor (el nem tudom képzelni Belmondohoz :D)
- Az aranycsempész
- Két nap az élet

Rajhona Ádám
- Két apának mennyi a fele
- Nyomorultak

Tahi Tóth László (ez is milyen már :D)
- Cartuche
- Majom a télben

A többiek pedig egy egy alkalommal szinkronizálták

Böröndi Tamás
- Légy szép és tartsd a szád (2. szinkron, gondolom nagyon nagy szükség volt és főleg egy Belmondot soha életében nem szinkronizáló színész kellett a bravúrhoz)

Bujtor István (na erre viszont kíváncsi lennék :D)
- Egy kínai viszontagságai Kínában (eredeti szinkron)

Dózsa Zoltán
- Az autóversenyző

Dunai Tamás
- Egy asszony, meg a lánya (2. szinkron)

Józsa Imre
- A javíthatatlan (2. szinkron) ez kapott egy új szinkront????

Kálid Artúr (mi a szent szar???)
- A tolvaj (3. szinkron)

Mécs Károly
- Montreáli Bankrablás ( eredeti szinkron, és azt kell mondjam Mécs meglepően jól oldotta meg Belmondo manírjait, kifejezéseit, pazar a film szinkronja)

Nagy Ervin
-A tolvaj (2. szinkron)

Sörös Sándor
- A betörés (2. szinkron)

Szacsvay László
- Kifulladásig (eredeti első szinkron) érdekes lehet

Szakácsi Sándor
- Banánhéj (2. szinkron)

Széles László
- A mississippi szirénje

Vass Gábor (Santino kis kedence)
- Amazon, az esőerdő lánya (bár nem hiszem hogy félnie kell hogy valaha is eljut ehhez a retekszar tévéfilmhez - EZ a tévéfilm, nem a Hibátlanok :p)

Végvári Tamás
- Az utolsó kalandor

Egyébként nem is gondoltam volna, mikor elkezdtem kigyűjteni de ez a lista megint meggyőzött arról, hogy valami iszonyatos kavarás megy a szinkron szakmában jelenleg. Azt még megértem ha egy új színészt hívnak rendszeresen újraszinkronizálni, van benne logika, még ha nem is helyes, egységesíteni a színész magyar hangját. Lásd Gáti Oszkár, aki felváltotta Sztankayit. De csak azért csinálni egy újat hogy legyen, hogy kevesebbet kelljen tejelni ez a szarrágás netovábbja, és akkor megbíznak rendszeresen valakit, aki hót nem illik a színészhez, hót nincs köztük kapcsolat, csak egy film erejéig, hogy legyen egy újra. Undorító.

Szal ne is bántsuk Gátiti, ő szerintem egy jó szinkronhang - csak abban a kurva Életképekben ne szerepelne :D - nem vele van a baj, hanem az egész szakma hozzáállásával, hogy tudjuk le minél előbb, levágtam, jöhet a következő.

2013.08.24. 18:40:46

@scal:

Ha valóban érdekel az EGY KÍNAI... a Bujtor-féle szinkronnal, akkor lehet, hogy tudnék segíteni. Határozottan emlékszem, hogy kétféle szinkronnal van meg nekem ez a film, és az egyik szerintem a Bujtoros. De azt már meg nem mondom, azzal a verzióval néztem-e meg a filmet.

Gáti szerintem is jó szinkronhang, de hát ő sem illik mindenhez. Szegény Szakácsi Sándor is jó szinkronhang volt, de emlékszem, amikor az ő hangjával néztem meg A KESELYŰ HÁROM NAPJÁ-t, mélységesen csalódott voltam. (Az eredeti szinkronhang Tahi Tóth László volt, igazi telitalálat.) Olyan szenvelgős hanghordozással beszélt, ami nagyon jól illik például az idős Al Pacinóhoz, de ide nagyon nem passzolt. És még csak nem is ő volt a legrosszabb! F. D.-t ugyanis Fehér Anna szinkronizálta, aki tökéletesen bebizonyította, hogy miként egy jó szinkron javítani tud egy filmen, úgy egy rossz pedig rontani tud rajta, nem is keveset.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.24. 19:46:13

@field 64: Tahi Tóth érdekes egy figura, mert az ember azt gondolná leginkább saját magához illik a hangja, aztán egész simulékony és egy érdekes ízt ad a külföldi színészeknek

emlékszem amikor elkezdtem nézni a Brett féle Sherlock Holmest, és idegbajt kaptam az első pár rész alatt a hangjától, az affektálásától, aztán már el se tudtam volna képzelni mással

alapvetően lehet nem is az számít, hogy mennyire illik egy hang egy karakterhez, hiszen egyik sem az eredeti hangja a színésznek, hanem sokkal inkább a hozzáállás, az alázat, ami napjainkban a béka segge alatt van sajnos

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.25. 12:50:17

@field 64: Érteném én, hogy marketing, de azóta is egy csomó helyen olvasom, pedig ennek már rég nincsen marketingértéke. De pl Roger Moore és Audrey Hepburn valóban barátok voltak (és nem dugtak, ennyire még Bond sem lehet szerencsés), pedig ők sosem szerepeltek közös filmben, ez mégis köztudott.

@scal: Kemény karakterépítés :) Egészen véletlenül elolvastam amit írtál arról a Szabadlábon Velencéről. Egészen véletlenül Te is ezt írtad, hogy semmi köze a filmhez. Csak az ellenkezés kedvéért ne ellenkezz már, mint egy kisgyerek. Ha meg már Bond, akkor nem 15 perc, nem is fél óra, általában 2-10 perc, és néha van köze a cselekményhez. Különben is más egy kezdő akciójelenettel felhívni a néző figyelmét (lásd még Frigyláda), meg más egy történethez hozzáírni az elejére egy fél órás cselekménysort. Ezt is hol olvastam? Jah persze, Nálad! Egyébként abban is igazad van. hogy éppen ezért jó az eleje, a luxusyacht, a gyönyörű nők, stb.

Ha ilyen jól megértitek egymást Fielddel, cseréljetek mail címet, ígérem, nem leszek féltékeny :D

:D www.youtube.com/watch?v=8FbRDgX9oJc

Ki bántotta Gátit? Amúgy Sztankay a legjobb szerintem Belmondohoz, de A profihoz nem illett volna, mert ott kőkemény dráma van, meg tragikum. Régen amúgy volt egy nagyon jó, összehasonlító elemzés fent a neten a két szinkronról, de sajnos már eltűnt.

Jó, hogy ezeket a szinkronokat így kigyűjtötted iszdb-ről, majd ha akarod oda is adhatok párat, a többségét láttam-hallottam. Amúgy valamit elbasztál, mert Dózsa Zoltánt 3x szerepel a listádon, de azt írod, hogy csak 2x szinkronizálta.
A nagyon fiatal Koncz Gábor a nagyon fiatal Belmondohoz nagyon jól megy a Két nap az életben. Az az eredeti 60-as években készült szinkron amúgy is egy kincs, már csak amiatt kb érdemes megnézni a filmet. Ugyanez igaz a Cartouchera, és Tahi Tóth Lászlóra. Furcsának tűnik így belegondolni, de a 60-as évekbeli ősszinkronban nagyon jól működik.
Bujtor szerintem nagyon nem volt jó Belmondo-hoz, túl mély, túl karakteres hozzá a hangja, nem kötöm feltétlenül Bujtort Bud Spencerhez, de itt nem tudtam tőle elvonatkoztatni, végig eszembe jutott.
Mécs baromi jó volt a Montreáli-ban, hiába csak egyszer volt, mégis az egyik legjobb hang Belmondohoz, a bohóckodás meg a keménykedés is nagyon jól ment neki, nagyon odatette magát.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.25. 13:54:59

@Santino89: nem itt, csak sokszor hallom, meg kommentekben olvasom, hogy bántják az új szinkronok miatt, és én is haragudtam rá, de az idők során ráébredtem, (ebben segített a Magyar Változat műsor is) hogy ne ők basszák el elsősorban a dolgokat, hanem a jelenlegi rendszer

na elolvasom mit is írtam

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.08.25. 14:08:04

Ja igen szerintem kevered Dózsa Lászlóval

classy57 2015.02.03. 23:08:32

Eléggé régi itt az uccsó hsz .... de a magyar szinronról/hoz mint olyan lenne egy megjegyzésem. Hát ez nem arról fog szólni mint amiről Ti eddig itt elmélkedtetek . Sajnos ! :(

A mai szinkronok/újraszinkrnok elkészülésének sokkal prózaibb , akarom mondani egyszerűbb , ejnye csak kimondom ,főldhöz ragadtabb , anyagi okai vannak .
Ha egy TV adó le akar játszani egy 60-as 70-es évekbeli filmet , jó eséllyel szabadon megteheti , már lejártak a film jogok , igy a világ legolcsóbb műsora lenne , azaz LEHETNE! Ám hogy ez mégsincs igy , annak az oka az , hogy a filmjogok ugyan már lejártak , de a szinkroné nem . Sőt , ezeket a jogokat szinte kivétel nélkül egy cég harácsolta össze , és igy ha az eredeti szinkronnal akarják vetíteni a filmet , akkor bizony ennek az oligarhának kell érte fizetni.
Igy a TV-állomások jó része olcsóbbnak találták ha egész egyszerűen újra szinkronizálják az éppen esedékes filmet. Na , ez az "ócsóság,nem ritkán,érződik is az elkészül "remekművön".
Igy lehetséges hogy pár éven bellül ugyan arról a filmről 3x is készitettek különböző studiók szinkronokat.
Lehetne erről még firkálni , de nem mindig lehetne meguszni a nevek kihagyását , inkább itt a vége . :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.04. 00:27:03

@classy57: isten ments, akkor írsz oda ahova csak akarsz amikor neked jól esik, pláne ha ilyen érdekességeket írsz :D

tehát egy 60-70-es évekbeli film public domain lenne? nem kevés idő az? és ha ekkor készült a szinkron az nem válik azzá? azok sose évülnek el? mert ha igen jó lenne, akkor előbb utóbb az eredeti szinkronokkal vetítenének sok mindent

classy57 2015.02.04. 00:37:50

Most ha megőlsz sem tudom mennyi idő a filmjog évülése de valami 30 évre emlékszem , hacsak a jogtuljdonos másként nem rendelkezik ....a szinkron jogokat pedig konkrétan az MTV-től vették meg VL-ként ...gyak. száolatlanul a nagy privatizálások idején...ajaj , ebbe nem akartam bele menni :(

classy57 2015.02.04. 00:47:04

Egy tljessen más , ma játszotta aszem a dunaTV az eddigi utolsó Belmondo filmet , Az ember és kutyája VitorioDeSica remaket , és utána olvasva , 2012-ből találtam egy hirt , miszerint uj film készitésébe fogott BeBe , www.hokum.hu/2013/04/percrol-percre-jean-paul-belmondo-ma-lett-80-eves/
Mit tudunk erről ? A net forcsa modon szinte semmit :(

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.02.04. 08:55:56

A profi Belmondo talán legikonikusabb szerepe, de nem hiszem, hogy a legjobb a filmje lenne. Vannak nagy pillanatai, de számomra mostanra sokat veszített a hatásából. A listáról sajnálatosan lemaradt A tolvaj-t vagy az egy másik film kapcsán már említett Egy elkényeztetett gyermek utazásá-t többre tartom.

classy57 2015.02.04. 19:05:37

@Lazók György: Hmm , ebből is látszik , van mit bepótólnom , egyiket sem láttam :(

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.02.05. 10:01:20

@classy57: Nem tartoznak a legtöbbet ismételt Belmondo-filmek közé. A tolvajt kiadták nálunk DVD-n egy új, de viszonylag tűrhető szinkronnal.

classy57 2015.02.10. 05:28:13

Találtam egy érdekességet , ez is Belmondo ...
Egy Angyal a földön (1959) Rendező: Géza von Radványi

A szereposztás is különleges :Romy Schneider , Henri Vidal , Michéle Mercier , Jean-Paul Belmondo
Nem nagyon emlékszem erre a filmre , valami autóversenyzős limonádé , de a szereposztás , nálam legalábbis ,megmenti a filmet .

classy57 2015.02.10. 05:33:02

@classy57: Jaa , és még valami ,itt Fülöp Zsigmond a hangja :)
Azért az se utolsó hogy a mi Radványi Gézánk rendezte :D