Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2001 - A kultfilmek éve

2014. május 24. - Santino89

Olyan messzi múltban járunk, hogy arra már emlékezni is nehéz. De a filmek megmaradtak nekünk, örök mementójául annak, hogy mennyire más volt valaha a filmgyártás. 2001-ben láthattuk itthon a Halálos iramban első részét, Bridget Jones szintén ekkor kezdte meg a pályafutását, és hihetetlen, de még M. Night Shyalaman is össze tudott hozni egy tisztességesen csavaros filmet. De ebben a listában nem róluk lesz szó. Ez az egyetlen éves toplistám, amelyben szerepel magyar film, ráadásul rögtön kettő, és két igazi kedvenc. Eddig sem azért maradtak le, mert csak értékelhetetlen filmek készültek itthon, hanem egyszerűen világviszonylatban nem voltak elég kiemelkedők ahhoz, hogy helyet szorítsak nekik egy ilyen listán. És persze lehet, hogy ezek a filmek sem olyanok, de én szeretem mindkettőt, és el se tudnám képzelni, hogy lemaradjanak 2001 legjobbjai közül. Nézzük tehát, milyen volt a felhozatal 2001-ben, a hazai mozikban!

t18qq7y.jpg

 +1.

Eszeveszett birodalom
„ – Egy cseppet sem érdekel, hogy a családod tud-e minden nap... mit is csinálni?

– Enni.

– Választottál volna jövedelmezőbb szakmát, paraszt!”

2001 (3).jpg

Az úgy volt, hogy a Disney készíteni akart egy szokásos éneklős, hagyományosan megrajzolt, tanulságos mesét, amiből már amúgy is volt ezer. Na most ezt dél-amerikai környezettel, meg egy lámával akarták feldobni. Nagy szerencsénkre pedig érezték, hogy ez így bizony nagyon-nagyon kevés lesz, úgyhogy felturbózták egy kicsit az alkotást, ezzel megalkotva a Disney történetének legfergetegesebb, legőrültebb darabját, ahol szinte bármi megtörténhet, és erre folyamatosan reflektáltak is. Tényleg eszeveszett szórakozás, jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek.

10.

Üvegtigris

„Amikor Cingár szaxizik, mindig megmozdul bennem valami... egy érzés... hogy megfojtom, vagy valami.”

2001 (11).jpg

Sokan utálják ezt a filmet, mert éppen ilyen közegből menekültek egész életükben, és akkor ugye egyből jöhet a sznob fintorgás. De azért nekik is elárulom, hogy nem véletlen vált kultfilmmé a Fapuma. A magam részéről sosem felejtem, amikor egy apró szoba kis számítógépe elé beültünk vagy hatan, és végigröhögtük az Üvegtigrist. Nem mellékesen ebben a filmben nem csak a suttyó közeg lehet ismerős, de a lemondó, sehová sem tartó, magunkon röhögő, ám mégis kissé melankolikus, szerintem tipikusan magyar életérzés.

9.

Memento

„Hinnem kell, hogy a tetteimnek még van értelme, még ha nem is emlékszem rájuk.”

2001 (5)_1.jpg

Sosem tudtam igazán szeretni Christopher Nolan első filmjét, amellyel berobbant a köztudatba. Ezért is került ennyire hátra. Viszont még így is lehagyhatatlanak éreztem, mert egy annyira egyedi, érdekes élményt nyújt, mint kevés más mozi a filmtörténelem során. A különleges témához sikerült kiválasztani a megfelelő műfajt, majd egyedi formába önteni, ráadásul egy kellően okos csavarral lezárni A Memento tőlem tiszteletet és 9. helyezést érdemel mindezért ezen a listán.

8.

Maléna

„– Pietro, ez a gyerek már három kerek napja nem evett semmit.
– A Szovjetunióban soha nem esznek, mégis megvannak!”

2001 (4)_1.jpg

Amikor Monica Bellucci istennőt alakít, Ennio Morricone húzza a talpalávalót, Koltai Lajos fényképez, és az utolsó olasz mesterember, Guiseppe Tornatore dirigál, az már rossz nem lehet. Kamaszkorunk legszebb nyara ezúttal Szicíliában játszódik le, ahol egy fiú plátói szerelmén keresztül kapunk képet a legtisztább emberi érzelmek mellett a legaljasabbakból is, mint a férfiak gyomorforgató kéjvágya, vagy a nők pusztító irigysége. Mindezt amolyan amarcordosan, a második világháború idejében, nosztalgikusan, melankolikusan és egy kicsit katartikusan.

7.

Jay és Néma Bob visszavág

„Mi a faszom az az internet?”

2001 (2)_1.jpg

Amilyen mocskos, visszataszító, szabad szájú, elvetemülten őrült film, nem csodálom, hogy sokan nem tartják semmire, pedig a Kevin Smith-féle Jersey-éra egyik legjobb darabja, amely sokkal inkább összegzi és lezárja ezt a korszakot, mint a Shop stop 2. A két örök mellékszereplő egy folyamatosan kikacsintgató metanarratív road movie-ban száguld végig, amelyben csak úgy ontják magukból a poénokat és a trágárságokat, na meg a filmes utalásokat. Nem mellesleg minden második mondatuk a napi szóhasználat részét képezte a gimiben.

6.

Ellenség a kapuknál

„Az első kap puskát, a második követi. Amikor az elsőt megölik, a második felveszi a puskát, és lő.”

2001 (9)_1.jpg

Nem hibátlan ez a mozi, kicsit elamerikanizálja a sztálingrádi csata történetét szerelmi háromszöggel, happy enddel, zsidókkal, meg olyan dilemmákkal, amik senkit sem érdekelnek. Viszont a kezdő csatajelenet van annyira ütős, mint a normandiai partraszállás a Ryan közlegényben, és szerencsére később sem fordul nyálaskodásba a film. A mesterlövész-jelenetek pedig hihetetlenül izgalmasak és ötletesek, úgyhogy minden probléma ellenére maradandó élményt nyújt minden idők legdrágább európai filmje. James Horner zenéje pedig egyenesen feledhetetlen.

5.

Tigris és sárkány

„Aki igazán tud, nem erőlködik.”

2001 (10)_1.jpg

Mi magyarok is megkaptuk a képünkbe a wuxiát, amivel elsőre talán nem is olyan egyszerű kezdeni valamit. De aki nem egy Mátrix-utánzatként könyvelte el a repkedve harcoló kínai hősöket, az észrevehette, hogy ez a film már egyfajta költészet; a megható történetnek, a csodaszép látványnak, a fantasztikus küzdelmeknek és a hibátlan színészi játéknak köszönhetően. Ha képesek vagyunk elmélyedni a lassú sodrású sztoriban, és elfogadni a hősök világát és cselekedeteit, akkor minden idők egyik legszebb mozijához lesz szerencsénk.

4.

Moszkva tér

„Gyalog jártam, mint az állatok, és vizet ittam, mint a palánta.”

2001 (1)_1.jpg

Az egyik kedvenc magyar filmem, mondhatnám azt is, hogy generációmnak ez a saját Megáll az idője. Ráadásul mindig mást jelentett nekem, akárhányszor megnéztem. 14 évesen menőnek találtam, 18 évesen a magyar jellegzetességeket értékeltem, most már teljes egészében a nosztalgia hatja át számomra a filmet. És nemcsak az életkor, az érettségi, a ballagás nosztalgiáját nyújtja át Török Ferenc diplomamunkája egy melankolikus, mégis humoros csomagolásban, hanem a ’89-es évét is. Nem emlékszem arra az évre, de a Moszkva tér képes elérni, hogy úgy érezzem, mintha én is ott lógtam volna ezekkel a gyökerekkel.

3.

Rekviem egy álomért

„Nem tudom belőni magam... Valamit tenni kell a karommal...”

2001 (6)_1.jpg

Valójában előkelőbb helyezést érdemelne, hiszen a mai napig ez Aronofsky legjobb alkotása. Az egyetlen ok, hogy nem került előrébb, hogy ez egy visszataszítóan kemény, végtelenül nyomasztó, éjsötét alkotás, amit baromi nehéz végignézni, szórakozni pedig egyenesen lehetetlen rajta. Három drogos drámáját követhetjük, ahogy Clint Mansell hátborzongatóan erős hegedűszólamai kíséretében, megállíthatatlanul csúsznak le a lejtőn, Aronofsky azóta sem látott vizuális horrorhatásaiba komponálva. És meg sem állnak a legmélyebb pokolig. Zsigerekig hatoló élmény, elképesztő színészi alakításokkal, és talán a legerősebb drogfilm, amit valaha láttam.

2.

Shrek

„Csak a gombokat ne! Gumicukorból vannak!"

2001 (7)_1.jpg

A zöld ogre jött, átértelmezte a Disney cukormázat, jól kiröhögtette velünk az elmúlt évtizedek rajzfilmjeit, majd győzött: nemcsak a kasszáknál volt hatalmas siker, hanem egyszerűen imádta a közönség a Shrek humorát és karaktereit, úgyhogy már sokadszorra írom ebben a posztban, de ez az alkotás is kultfilmmé vált. A mai napig nem avult egy percet se, hála a remek CGI-grafikának, az örök érvényű humornak és a vagány betétdaloknak. Személy szerint ez a kedvenc komputeranimációs mesém az összes közül, és lazán megadnám neki a 2001-es első helyet, ha nem abban az évben mutattak volna be nálunk egy még ennél is kultikusabb filmet.

1.

Blöff

„Szóval, ha nem tévedek, te vagy a főfasz. És azok ott kétoldalt a golyóid.”

2001 (8)_1.jpg

Ritka dolog, hogy egy elsőfilmes rendező hatalmasat robban. Még ritkább, hogy a második filmjével sikerül rákontráznia az elsőre, méghozzá úgy, hogy teljesen ugyanazt a stílust követi. A Blöff már kiforrottabb, mint A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső, ráadásul humorosabb, még emlékezetesebb karakterekkel dolgozik, a története is komplexebb, miközben ugyanazt a piti alvilági szarkavarást láthatjuk, mint Guy Ritchie első filmjében. A polcon nyugodtan mehet egymás mellé a két alkotás, idézetgyűjteményünk és a legjobb gengszterfilmek panteonjában egyaránt örök helye van mindkettőnek. De főleg a Blöffnek.

 

Mielőtt rátérünk a csalódás rovatra, egy filmről még mindenképpen szeretnék szót ejteni, ami szintén kultikus státuszba került nálunk a 2000-es évek első felében, ez pedig szégyenszemre az Amerikai pite második része. Most újranézve ez a mozi már nemcsak erőltetett, hanem hazug is. Viszont a poénok jó része még így is ül, a karakterek szerethetőek, a zenei betétek elképesztően királyak (Offspring, Sum 41, Blink 182, Alien Ant Farm), és az életérzés is kellően átjön, hála a nagyobb teret kapott Bránermájszter taplóságainak, na meg a kiváló magyar szinkronnak.

2001_1.jpg

További jó filmek 2001-ből, sorrend nélkül: A sebezhetetlen, Apádra ütök, Majdnem híres, Sade márki játékai, A harcos és hercegnő, Bridget Jones naplója, Halálos iramban, Érzéki csalódás

Csalódások: Hegylakó 4, Hannibal, Pearl Harbor, Jurassic Park 3, A majmok bolygója, Belphégor, A szajré, Farkasok szövetsége, Kardhal

 

A lista természetesen ezúttal is az aeonflux blog segítségével történt, ahol az alábbi linkre kattintva meg is nézhetitek, mik voltak még 2001-ben a magyar mozikban:

http://aeonflux.blog.hu/2008/02/07/hazai_bemutatonaptar_333

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.05.24. 15:10:50

LIKE!!!

Mindazonáltal tartok tőle, hogy az én 2001-es listám nem egészen így nézne ki. A SADE MÁRKI JÁTÉKAI-nak biztosan szorítanék helyet, viszont könnyű szívvel megválnék az ÜVEGTIGRIS-től, sőt a MEMENTO-tól is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.24. 15:17:22

szóval

Eszeveszett birodalom - korántsem oly eszeveszett, sőt szerintem nagyon kilóg az egész Disneyből, már már koppintja a Dreamworksot, afféle elő Shrekként is lehet rátekinteni, szerintem maga a környezet is taszító, ugyan kit érdekel egy Perui uralkodó...

Üvegtigris - 6000 helyen megtárgyaltuk nem szeretem amikor azon röhögnek amikor a kisembernek soha semmi nem jön össze (és ezt persze olyanok készítették akiknek általában azért valamicske mégis összejött, szóval a ködös múltból emlékezhetnek rá hogy is történt mi is volt, egyszer beszélgettem Rudolf Péterrel erről, nem lettem a kedvence...)

Memento - jah én se szeretem de elismerem, az egyetlen film amiben az ember feje megfájdul

Maléna ez egyetlen amit nem láttam hosszú ideje meg akarom nézni... valahogy sose volt rá alkalom :D

Jay és Néma Bob - már a cím kicsapja nálam a biztosítékot, szerintem nem ennyire erős film, a Jersey éra lezárása, de 20 évesként jobban csápoltam rá ma már nagyon látom a hibáit és bizonyos részeket kiöregedett színészek gázos megnyilvánulásának tartok

Ellenség a kapuknál - itt a helye, bár ennek is leginkább az első fele az érdekes, aztán ez a macska egér harc, meg persze nem lehet elhinni róluk, hogy "oroszok" :D

Tigris és Sárkány - itt a helye, jó film, bár azóta se néztem újra :D Chow Yun Fatnek sok mindent megbocsátok

Moszkva Tér - tényleg jó film de szerintem leginkább az a korosztály érzi ezt, vagy a pestiek (te pesti vagy, nyilván ezért jött át ez az egész) azért én örülök, hogy kicsit modernebb világba születtem már bele

Rekviem egy álomért - szar film a drogról, de az tény, hogy ez legalább elrettent, bár ha azt vesszük Jennifer Connelly tök jól járt :D

Shrek - itt a helye, a soundtrackjét kicsit túlhypeoltnak érzem

Blöff - a kezdeti ellenszenvem hamar megtörte, annak ellenére hogy ötödjére se nagyon értem mégis mi benne a pláne, de a maga a karakterek elviszik a hátán, sokkal jobb a Smoking Barrelsnél

ezt most még egyszer: Sokkal JOBB a Smoking Barrellsnél

Amerikai Pite 2 nekem sose tetszett már annyira mint az egyes, Hegylakó 4-ben nem értem hogy lehetett csalódni, egy 2-es meg főleg egy 3-as után, (vártad az ötödiket is? :D)

JP3 okádék semmit nem vártam tőle, ez tipikusan az a téma ami EGYSZER robban

a Kardhal viszont kurva jó film senki ne higgyen ennek a kutyaütő listának, még Travoltát se tudom benne utálni (pedig ha valakit hát őt aztán tudok), a Szajré, és Farkasok szövetsége se rossz

Nyílméregbéka 2014.05.24. 16:05:36

Nálam ez valahogy így nézne ki. Sorrend nélkül:
Lovagregény
Zoolander
Blöff
Shrek
Ellenség a kapuknál
Üvegtigris
Memento
Kardhal
A szajré
Harry Potter
Jay és Néma Bob

És olyan 2001-es filmek maradhattak le, mert a magyar bemutató átcsúszott 2002-re:
Gyűrűk ura, K-Pax, Amélie, Oceans's Eleven, Sólyom végveszélyben...

...Ja, és az Ellenség a kapuknálban hol voltak zsidók?

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.05.24. 17:21:08

A csalódások rovattal egyetértek:)

Amúgy a Blöff esetén a szinkron volt olyan, hogy idézgettek belőle.
Mondjuk nemes egyszerűséggel lecigózták a szinkronban az ír Mickey O'Neilt és pereputtyát... és így is ütött :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.24. 17:26:48

@Nyílméregbéka: Danyilov elvtárs, és Tánya voltak zsidók, utóbbi gyakran könnyezett is kemény sorsa miatt.

Thoras 2014.05.24. 18:11:21

Jó lista, mínusz Jay és Néma Bob. Imádom Kevin Smith filmjeit, de ez úgy rakás szar, ahogy van. Egy poénján nem tudtam nevetni (oké, a legvége kicsit vicces), volt olyan rész, amit konkrétan áttekertem, mert már én éreztem magam kínosan. Erőltetett az egész, messze a leggyengébb filmje.
Az Üvegtigris sem a kedvencem, nekem 1szer nézős, de megértem, hogy miért lett kultfilm: mert ez végre egy nézhető közönségfilm, ráadásul kisemberekről szól.
A Memento nagy kedvenc, nekem megunhatatlan.
Azzal meg gondolom egyedül vagyok, hogy a Ravasz az agy... jobban tetszett, mint a Blöff :)
A csalódások közül a Farkasok szövetsége nekem tetszett, viszont a Hegylakó 4-et nem értem. Én abban csalódok, amitől várok valamit. Ettől azt vártam, hogy szar lessz, és tényleg. Csalódás az lett volna (igaz pozitív), ha jól sikerül.

gizmo26 2014.05.24. 18:33:53

A jay és néma bob visszavág elég gyenge lett, viszont az eleje és a vége nagyon vicces. Az elején gyerekként az anyjuk leteszi őket a vegyesbolt előtt, és az anyja hatására Jay káromkodni kezd, a végén meg az a rész amikor megkeresik és megverik a kommentelőket, akik leszólták neten a filmjüket. Be is rakom ide az utóbbi jelenetet, hogy az utánam következő bunkó kommentelők ráébredjenek hogy ez is megtörténhet velük. www.youtube.com/watch?v=tsXKAtpLm4I

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.24. 19:24:49

@Thoras: 2001-ben még csak 12 voltam, és ment akkoriban a tévében a Hegylakó sorozat, a filmeket meg szerettem gyerekfejjel. Azt gondoltam, menő lesz, ha a sorozatos MacLeod, meg a filmes együtt szerepel. Hát nem lett. Úgyhogy nekem ez nagyon nagy csalódás volt.

@gizmo26: Köszönöm :) bizony megtörténhet :D

Nyílméregbéka 2014.05.24. 21:47:09

@Santino89: Vagy tízszer láttam a filmet, de erre nem emlékszem. Ezek szerint nem volt túl hangsúlyos, említésre méltó elem a filmben... :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.24. 21:58:10

@Nyílméregbéka: 2x-3x szerepelt említés szintjén. Alapvetően ezzel nem lenne probléma, de ott és akkor Sztálingrádnál, amikor totális háború volt, az lehetett a legkisebb gond, hogy valaki zsidó-e, vagy sem.

Nyílméregbéka 2014.05.24. 22:08:22

@Santino89: Mondjuk elég kikerülhetetlen téma a holokauszt ténye, és a zsidóság sorsa bármilyen világháborús filmben, de azt én sem szeretem, ha ezt csak úgy, konteksztus nélkül tolják az arcba, és magához a történésekhez nem ad hozzá, de ezek szerint itt akkor nem volt ez hangsúlyos...

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.05.24. 22:33:14

malena-t nyugodt szívvel lehagynám a listáról

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.24. 23:07:28

tehát ahogy látom, mínusz J& B, Memento, Malena, Üvegtigris

a másik hat nem is kérdéses :D like

David Sumner 2014.05.25. 08:34:21

Aronofsky legjobbjának a Pít tartom, de igazad van, a Rekviem egy álomért is pokoli erős tőle, a Fekete hattyú nemkülönben. (Ugyanezt a rohadt infantilis Noéról nem tudom elmondani - bár élnék a gyanúperrel, hogy az lévén passion project, nem Aronofsky, hanem a Paramount miatt lett olyan, amilyen, és nyilvánosságra is került, mennyi mindent nem engedtek neki) A Píben tényleg minden smakkol: azért fekete-fehér, mert brutálisan erősen megragadja Max messiás-komplexusát, azért vannak benne hip hop montázsok és Snorricam-futamok (a színész testére erősített kamera, ilyen van akkor, amikor Jennifer Connelly elhányja magát a Rekviem... sikátorjelenetében), mert a fickó egyre jobban bebeszél magának egy olyan megszállottságot, amire Ő, mint egy Rohadt Kis Ember, sosem fog választ találni, csak spirált, mert a Mindenséget meghatározó 2016 jegyű számot édes öcsém, akkor sem leled meg, ha világraszóló matekzseni vagy, akár a Harvardig viszed, akár nem. Plusz Sean Gullette zseniális, Mansell is, Libatique, a házi operatőr is. A Rekviem... brutálisan nagy csillagos ötös. Csak, mint amit az Oldboynál írtam, már mindenki túlemlegette, túlírta, ezért nem állnék be a sorba, és nevezném Number One-nak. A Rekviem egy álomért számomra még nem is igazán drogfilm, ez csak egy műfaji útmutató. Az számomra arról szól, hogy emberek bizonyos, a szórakoztatóipar vagy a pénzbeli felemelkedést univerzális értelemben jelentő ideáloknak hogyan akarnak, de persze nem tudnak megfelelni, és ennek megissza a levét a test (rothadó kar, elektrosokk, ass to ass) és a lélek (Marion "nem jön el", a barátnőjük miatt zokogó idős nénik, az anyukájára gondoló Tyrone). Sokszor nem is kell drogosnak lenni ahhoz, hogy függő legyél, mert a nagyravágyás legalább akkora drog, sőt, talán erősebb is.

Kis kitérő: van egy brit horrorrendező, úgy hívják, hogy Simon Rumley, ő rendezte a Red White and Blue című egészen jó hillibilly bosszúdrámát. De sajnos a nevéhez fűződik a számomra tök érthetetlenül óriási pontszámokat kapott The Living and the Dead (itthon csak a Film+ forgalmazta A halál háza címmel), amit egyértelműen Rumley Rekviem egy álomért-rajongása inspirált. Az első 20 perc remek: mikor a skizofrén, dilis 25 éves gyerek emeli az anyját, fürdeti, de az anyuka beszarik, az naturalista kín, igazi művészet. De utána... rohan le a gyerek a gyógyszeres szekrényhez, és egy gagyi zene üvölt, a jelenet pedig Benny Hillesen fel van gyorsítva. Ugyanez pedig többször is ismétlődik a filmben. Botrány.

Az Üvegtigris-jelenség. Iszonyatosan magyar jelenség van benne, de hozzá van adva az a tény is, hogy mi tulajdonképpen vígjátéknemzet vagyunk. (Ld. a '30-as évek hazai úri komédiái, ma pedig Orosz Dénes filmkritikus Coming Outja) Hogy oké, oké, ez mocskosul remek, nagyon nagyokat röhögsz, de ott van benne a sivárság, a posvány, amibe beleragadsz. (Megjegyzem: az önmagában nem baj, ha vidéken dekkolsz, az sokkal rosszabb, ha tényleg alja emberek vesznek körül, és hagyod, hogy olyanná formáljanak, amilyenek ők maguk) Az első részt imádom, a folytatásai közül csak a másodikat láttam, annak inkább már csak marketingje volt, mint saját jogukon is ülő viccei, így egy erős közepes.

mojoking77 2014.05.25. 12:31:24

Sracok.
Lehet velem van a baj, de az itt felsorolt filmek talan 30%- tobb akar csak egy picivel is a "vegul is nem volt rossz" kategorianal.
Lassuk egy olyat, aminek tenyleg vanm koze a kult filmekhez (a sorrend nem szamit):

-A gyuru szovetsege
-Donnie Darko
-Amelie csodalatos elete
-Beautiful Mind
-A solyom vegveszelyben
-Monsters Inc
-Mullholland Drive
-Shrek
-Kardhal
-Ocean's eleven

Nekem nagy kedvencem meg a Wasabi, es a Nevem Sam is, plusz meg egy par...

A bloff 2000-es, epp ugyanugy mint a rekviem egy alomert, a memento, vagy a tigris es sarkany.
Ertekelem, hogy szerettel volna csinalni egy jo postot, multkor az egyik konkurens blog irt egy szenzaciosat 1994-rol, ott meg azota sem ult el teljesen a vita, de ez igy nagyon pontatlan, es nagyon gyenge.
Bocsass meg a kritikaert.

mojoking77 2014.05.25. 12:38:03

Egy apro modositas, nem vegul is nem volt rossz, hanem, az ejha, ez egesz jo volt... Bocs, mindig megfogadom, hogy atolvasom, mielott elkuldom... :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.25. 12:47:40

@mojoking77: a posztot is elolvashatnád, mielőtt kommentet írsz. ez a cikk a magyarországi mozibemutatókról szólt, ahogy ezt több helyen is megemlítettem. értékelem, hogy akartál írni egy kommentet, de ez így nagyon pontatlan és elég gáz.
nézd meg nyugodtan a többi éves toplistát is a blogon, szerepel rajtuk néhány film, amit említettél.

@David Sumner: A Píre sem vettem még rá magam, de illene már pótolni.

mojoking77 2014.05.25. 12:58:05

@Santino89: Mar megbocsass, de hol latod egy filmnel, hogy magyarorszagon mikor mutattak be, 13 ev tavlatabol?
Persze a te blogod, vilagos, nincs is vele gond....

2014.05.25. 13:08:24

@mojoking77:

A blogbejegyzés végén ott a kattintható hivatkozás aeonflux blogjára, ahol az összes 2001-es hazai mozibemutató listája megtalálható. De az új évezred filmjei esetében az IMDB is közli a magyar premier időpontját.

mojoking77 2014.05.25. 13:21:40

@field 64: Haat, en mar megmaradok az IMDB-nel... :)
Azert kosz.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.25. 13:34:18

@mojoking77: ha elolvasod a posztot, az sokat segít :D

mojoking77 2014.05.25. 15:55:17

@Santino89: Koszonet az epito kritikaert....
Bar az eszeveszett birodalom/tigris es sarkany/Ellenseg a kapuknal ettol meg nagyon nem fer bele a kultuszfilmek kategoriaba... Sot, a Malena sem. De hat, a filmek alapvetoen szorakoztatas celjara keszultek, igy aztan kb. annyira objektiv dolog a filmkritika, mint a mukorcsolya biralasa...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.25. 15:57:46

@mojoking77: sztem se kultfilmek, a címben azt próbáltam kifejezni, hogy nagyon sok kultfilm volt abban az évben, nem azt, hogy minden egyes film kultfilm, ami rajta szerepel. nem gondoltam volna, hogy ez félreérthető.

mojoking77 2014.05.25. 16:04:04

@Santino89: OK, semmi gond.
Vegso konkluzio: Meg mindig 1994.
2001-ben is rengeteg jo film keszult (most nem a magyarorszagi bemutatok alapjan, hanem a keszites eve szerint), de az volt mennyiseg/minoseg szerint rendezve Hollywood csucs eve. De ez is kozel jar...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.25. 16:10:54

@mojoking77: Nem is írta senki sehol, hogy jobb volt ez az év, mint '94. Ez egy toplista sorozat, ami a 2000-es évekről szól, és már vagy fél éve készül, 2010-től visszamenően, és már igencsak a végét járja. Az, hogy Lisztes kolléga (aki egyébként nálunk is szerző) írt egy ihletett pillanatában '94-ről egy cikket, teljesen más lapra tartozik. Ő se akart velem versenyezni, meg én se vele.

lonecoyote25 2014.05.25. 16:22:56

@David Sumner:
"Az számomra arról szól, hogy emberek bizonyos, a szórakoztatóipar vagy a pénzbeli felemelkedést univerzális értelemben jelentő ideáloknak hogyan akarnak, de persze nem tudnak megfelelni, és ennek megissza a levét a test (rothadó kar, elektrosokk, ass to ass) és a lélek (Marion "nem jön el", a barátnőjük miatt zokogó idős nénik, az anyukájára gondoló Tyrone)."

Én csak azt nem értem, mért kell mindig mindent végletekig mocskosnak és rossznak mutatni. (És ezt ráadásul egy olyan képmutatóan klipesen kúl képi világgal.) Jennifer Connelly például korábban a Volt egyszer egy Amerikában táncolt csodálatosan még tizenhárom évesen, és abban a filmben volt minden, szegénység, posvány, vér, erőszak, de ott volt a barátság, a szerelem, fájdalmasan szép pillanatok, még humor is. Amikor csak a rosszat (vagy csak a jót) mutatják meg, akkor mindig a giccs mesterkéltségét érzem.

lonecoyote25 2014.05.25. 16:27:15

@David Sumner:
"Sokszor nem is kell drogosnak lenni ahhoz, hogy függő legyél, mert a nagyravágyás legalább akkora drog, sőt, talán erősebb is."

Minden ember függő, csak mindenki mástól függ. De nekünk magyarázzam ezt, filmfüggőknek? :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.25. 18:08:23

@lonecoyote25: szerintem ez bagatelizálás, akkor vagy filmfüggő ha mondjuk nem nézel filmeket egy hónapig és komoly elvonási tüneteid lesznek tőle,

velem simán előfordul hogy egy nap megnézek akár 9-10 filmet is, ami már durván nem egészséges, de van hogy nem nézek egyet se hetekig

van hogy nem netezek hetekeig, én ezt nem tartom függésnek mert feltalálom magam, és csinálok mást,

a cigi/drog/pia egyáltalán nem ez a szint az szépen kialakít egy függést ami durva elvonási tünetekkel jár, szal kéretik azért ezt nem egybemosni

a nagyravágyás meg nem is tudom, az lehet valami egészséges ambíció, az ember mindig többre vágyik, elvégre miért veszel DVD-t, hát ott a videokazetta :D a nagyravágyás elősegíti hogy az ember mindig fejlődjön, és ne toporogjon egy helyben

nem a nagyravágyás a gond, hanem ha valaki nem tartja be a három aranyszabály egyikét, a mértékletességet (szerinTEM)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.25. 18:10:10

@mojoking77: bocs, 94 lószar volt 99-hez képest, nincs ami verje 99-et, szinte nem tudok nézni onnét olyan filmet ami ne lenne jó

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.25. 18:20:14

@lonecoyote25: ezt amúgy nem vágom, épp elég film készült ami hú de menőnek mutatja a drogokat, ráadásul a négy emberkéből három ha jól tudom heroint nyomott, ami minden csak nem éppen valami könnyű drog, az meg minden esetben elég durván végződik

és azzal se értek egyet hogy csak rossz lett volna benne, ott volt a nyár, ami még úgy mutatta be a négyest hogy van egy út a számukra ami kecsegtető, csak nem ezt választották és elindultak a lejtőn

amúgy Connelly szála egyáltalán nem olyan rossz, nézzük csak megkapja a drogadagját, meg mellé még kúrhat is mi más kell még egy boldog drogosnak az élethez :D

a feka leüli a büntetését oszt kezdhet új életet

Jared Leto elég jól kibaszott magával, de ha azt vesszük életben maradt, ez pozitív, ha leszokik a drogról kezdhet új életet, mert fél karral még mindig többet tud csinálni, mint a Forrest Gumpban Gary Sinise akinek egy lába sem maradt, vagy pl. Stephen Hawking, vagy Nick Vujic és azok nem filmbéli emberkék

a legdurvábban kétségtelenül a mamika járt, mert aki egyszer bekerül az elektrosokkba abból nagyon ritkán lesz értelmes emberke, főleg ilyen idősen, pedig ő nem is akart drogozni, csak a kibaszott orvosok leszarták

amúgy a reakciód azt mutatja mégse annyira elrettentő film ez, mert majd legyint rá az össze buzi füves, hogy áááá, hát ez csak fű/gomba/zsálya hol van ez a herointól aki azt tolja meg is érdemli (and lives goes on)

szóval összességében elég fostalicska film ez a Rekviem, és jah én is a Pít tartom a legjobbnak Arronofskytól (illetve stop nézhetőnek) úgyhogy nem is értem miért pont azt lógta el Santi

lonecoyote25 2014.05.25. 19:51:22

@scal:
Nekem csak az a bajom, hogy baromi sötét (művien sötét) a világkép, amit a Rekviem egy álomért felvázol, miközben szinte élvezi a rendező, hogy micsoda kúl klippet csinál mindebből. Emiatt elég képmutató film szerintem. Aronofskyról mindig is úgy gondoltam, hogy nem az emberek érdeklik, hanem az, hogy nagy művésznek tűnjön. De ez csak az én véleményem.

lonecoyote25 2014.05.25. 19:58:01

@scal:
A függőséges témával kapcsolatban meg annyit, hogy nem úgy értettem a dolgot, hogy filmfüggőnek lenni ugyanolyan, mint heroinistának. Nem teszek egyenlőségjelet a kettő közé, pláne nem pártolom a drogozást, csak megjegyeztem, hogy mindenkinek van valami függősége, még ha az nem is romboló. Lehet az kondizás, társaságba járás, munkamánia, bármi. Szóval bocsánat, ha félreérthető volt a hozzászólás.

David Sumner 2014.05.25. 20:01:11

@lonecoyote25: Kérdés, hogy mi az a "minden"? A drog és az ebből fakadó szenvedés nem hiszem, hogy indokolatlanul lenne rossz, ha bemutatják. Sokkal nagyobb hazugság pl. fényűzőnek bemutatni a drogvilágot, de persze erre is tudok ellenpéldát mondani, pl. A Wall Street farkasa. (Más kérdés, hogy érzem, az fekete komédia, és nem fogok utána anyagozni.) Minden csak attól függ, hogy mennyire van helye az adott film kontextusában. A Rekviem... eleve adottan pesszimista film, ezért nem érzem, hogy csak mesterkélt giccset árasztana. Képmutató képi világ? A legutolsó, ami eszembe jutna róla. Mint írtam, a Rekviem... erőteljesen épít arra, hogy egyes szereplők a szórakoztatóipar hatására változnak át olyanokká, amilyenekké vagy bármi másra elcsábulnak, ami pénzt hoz nekik, mert azt remélik, attól jobb lesz. Ezt úgy hívják, a test technika általi gyarmatosítása, ami odáig vezet, hogy mindenütt képek, reklámok, testideálok mondják meg nekünk, hogyan nézzünk ki, hogyan gondolkodjunk - ezért nem írnám, hogy a film látványvilága képmutató, mert remekül illik a film sugallatához. Giccset akkor érzek, ha valami túl sok. Túl sok könny, leginkább akkor. Más ember máskor is érezhet giccset, nálam a túl sok könny az állatorvosi ló. Kivéve, ha mondjuk a Kötelező táncokról van szó, amelyek szándékosan gejlek. A Sátántangó viszont, ami csak okádja rád 7 órán át a szennyet, az pedig a legtávolabb áll a giccstől, mert nem látom benne azt a patetikus, sírós, túlzóan melodrámai, didaktikus hangvételt, ami giccset csinálna belőle. Egy War Horse-nál már igen. A Volt egyszer egy Amerikáról igazat mondasz. Éppen ezért melankolikusnak mondanám. @scal: Rossz és mocskos dolgok nélkül pedig nincs dráma, dráma nélkül nincs sztori, anélkül film sincs. Ezt nem csak Syd Field írja, hanem Shakespeare, Arisztotelész. Nálunk sokkal okosabb emberek. (Fieldnél ugyanerről nem vagyok meggyőzve.) És ha már szóba jött Mr. Rumley, hadd idézzek tőle: "The malignancy of modern cinema is that content has to be upbeat. Why!? Cinema is an increasingly forgotten art and art should reflect the rich array of life’s peaks and troughs." Teljesen igaza van.

"Minden ember függő, csak mindenki mástól függ. De nekünk magyarázzam ezt, filmfüggőknek? :)"

Nyilván igen. A függőséget a szóban forgó idézetedben mint klinikai függőséget értettem, és továbbra is vallom, hogy nem mindenki függőség, sőt, a legtöbb addikció bőven nem csak orvosi jellegű. Pl. a nagyravágyás, amikor olyasmit űzöl, amit nem kaphatsz meg soha, hiába fixálod/ addiktálod rá magad.

@scal: " a nagyravágyás meg nem is tudom, az lehet valami egészséges ambíció, az ember mindig többre vágyik, elvégre miért veszel DVD-t, hát ott a videokazetta :D a nagyravágyás elősegíti hogy az ember mindig fejlődjön, és ne toporogjon egy helyben

nem a nagyravágyás a gond, hanem ha valaki nem tartja be a három aranyszabály egyikét, a mértékletességet (szerinTEM)"

Attól függ, hogyan dolgozod fel a nagyravágyást. Ha eleve lehetetlen dolgok után vágyakozol, simán bele tudsz bukni, és tapasztaltam már ilyet magamon is, és bizony, elég öndestruktív volt. Nem drasztikusan, de negatív vége lett, így lehet róla némi fogalmam. Igen, én nem dolgoztam fel jól, és nem, semmi köze nem volt a mértékletességhez, egyszerűen rossz irányba mentek el bizonyos energiák (egy dolog felé irányítva.) Az pedig szerintem függőség, ha délibábot kerget az ember, és számomra a rosszul értelmezett nagyravágyás a délibábkergetés egyik formája.

David Sumner 2014.05.25. 20:03:59

@scal: Inkább beírom megint, mert az előbb nem tudtam neked automatikus választ küldeni.

"a nagyravágyás meg nem is tudom, az lehet valami egészséges ambíció, az ember mindig többre vágyik, elvégre miért veszel DVD-t, hát ott a videokazetta :D a nagyravágyás elősegíti hogy az ember mindig fejlődjön, és ne toporogjon egy helyben

nem a nagyravágyás a gond, hanem ha valaki nem tartja be a három aranyszabály egyikét, a mértékletességet (szerinTEM)"

Attól függ, hogyan dolgozod fel a nagyravágyást. Ha eleve lehetetlen dolgok után vágyakozol, simán bele tudsz bukni, és tapasztaltam már ilyet magamon is, és bizony, elég öndestruktív volt. Nem drasztikusan, de negatív vége lett, így lehet róla némi fogalmam. Igen, én nem dolgoztam fel jól (mielőtt még megkapnám, ki volt a hülye), és nem, semmi köze nem volt a mértékletességhez, egyszerűen rossz irányba mentek el bizonyos energiák, és ezek nem "többet akarok" energiák voltak. (egy dolog felé irányítva.) Az pedig szerintem függőség, ha délibábot kerget az ember, és számomra a rosszul értelmezett nagyravágyás a délibábkergetés egyik formája.

David Sumner 2014.05.25. 20:05:44

@lonecoyote25: Ide is megint címzem, amit írtam.

Kérdés, hogy mi az a "minden"? A drog és az ebből fakadó szenvedés nem hiszem, hogy indokolatlanul lenne rossz, ha bemutatják. Sokkal nagyobb hazugság pl. fényűzőnek bemutatni a drogvilágot, de persze erre is tudok ellenpéldát mondani, pl. A Wall Street farkasa. (Más kérdés, hogy érzem, az fekete komédia, és nem fogok utána anyagozni.) Minden csak attól függ, hogy mennyire van helye az adott film kontextusában. A Rekviem... eleve adottan pesszimista film, ezért nem érzem, hogy csak mesterkélt giccset árasztana. Képmutató képi világ? A legutolsó, ami eszembe jutna róla. Mint írtam, a Rekviem... erőteljesen épít arra, hogy egyes szereplők a szórakoztatóipar hatására változnak át olyanokká, amilyenekké vagy bármi másra elcsábulnak, ami pénzt hoz nekik, mert azt remélik, attól jobb lesz. Ezt úgy hívják, a test technika általi gyarmatosítása, ami odáig vezet, hogy mindenütt képek, reklámok, testideálok mondják meg nekünk, hogyan nézzünk ki, hogyan gondolkodjunk - ezért nem írnám, hogy a film látványvilága képmutató, mert remekül illik a film sugallatához. Giccset akkor érzek, ha valami túl sok. Túl sok könny, leginkább akkor. Más ember máskor is érezhet giccset, nálam a túl sok könny az állatorvosi ló. Kivéve, ha mondjuk a Kötelező táncokról van szó, amelyek szándékosan gejlek. A Sátántangó viszont, ami csak okádja rád 7 órán át a szennyet, az pedig a legtávolabb áll a giccstől, mert nem látom benne azt a patetikus, sírós, túlzóan melodrámai, didaktikus hangvételt, ami giccset csinálna belőle. Egy War Horse-nál már igen. A Volt egyszer egy Amerikáról igazat mondasz. Éppen ezért melankolikusnak mondanám. @scal: Rossz és mocskos dolgok nélkül pedig nincs dráma, dráma nélkül nincs sztori, anélkül film sincs. Ezt nem csak Syd Field írja, hanem Shakespeare, Arisztotelész. Nálunk sokkal okosabb emberek. (Fieldnél ugyanerről nem vagyok meggyőzve.) És ha már szóba jött Mr. Rumley, hadd idézzek tőle: "The malignancy of modern cinema is that content has to be upbeat. Why!? Cinema is an increasingly forgotten art and art should reflect the rich array of life’s peaks and troughs." Teljesen igaza van.

"Minden ember függő, csak mindenki mástól függ. De nekünk magyarázzam ezt, filmfüggőknek? :)"

Nyilván igen. A függőséget a szóban forgó idézetedben mint klinikai függőséget értettem, és továbbra is vallom, hogy nem mindenki függőség, sőt, a legtöbb addikció bőven nem csak orvosi jellegű. Pl. a nagyravágyás, amikor olyasmit űzöl, amit nem kaphatsz meg soha, hiába fixálod/ addiktálod rá magad.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.25. 20:33:47

@lonecoyote25: ez a klippes érzés inkább a napi monotonitást mutatta be, legutóbb épp a Don Jonban köszönt vissza, ezzel nekem semmi bajom, minden nap ugyanaz a szar, a totális értelmetlenségbe mennek a szereplők, sehova se tart az életük és még csak fel se ismerik, mert a drog jó, értem :D

no igen de úgy az már nem függés, az csak egy hobby :D a függés a hobby eltorzulásából alakul ki, ami a mértéktelenségből fakad, tehát szerintem ha valakire akár viccesen is azt mondják, hogy függő (tekintve, hogy minden viccnek a fele igaz) az illető elgondolkozhat, hogy igaza van e a beszólogatónak

amúgy igenis vannak függést kialakító addiktív játékok, ehhez a Blizzard különösen ért

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.05.25. 20:38:00

@David Sumner: el tudtad küldeni :D csak kicsit összefolyt

"Attól függ, hogyan dolgozod fel a nagyravágyást. Ha eleve lehetetlen dolgok után vágyakozol, simán bele tudsz bukni, és tapasztaltam már ilyet magamon is, és bizony, elég öndestruktív volt. Nem drasztikusan, de negatív vége lett, így lehet róla némi fogalmam. Igen, én nem dolgoztam fel jól, és nem, semmi köze nem volt a mértékletességhez, egyszerűen rossz irányba mentek el bizonyos energiák (egy dolog felé irányítva.) Az pedig szerintem függőség, ha délibábot kerget az ember, és számomra a rosszul értelmezett nagyravágyás a délibábkergetés egyik formája."

ezt valamennyire értem is, meg nem is, szerintem az emberben főleg gyerekként nagyon sok lehetőség rejlik, lehet belőle bármi, egyformán agysebész, vagy sportoló, vagy szalag melletti melós

pl. én is több mindenben jó voltam, de végül csak egy valamit fejlesztettem, nem biztos hogy a leglogikusabban döntöttem, de nem hinném hogy délibábot kergetek

elvégre ezt miből vonod le? annak idején amikor elértem valami fontos dolgot, mindig megvizsgáltam, hogy ezt azért értem el mert odatettem magam? vagy csak szerencsém volt? (mondjuk eddig nem nyertem soha semmit, úgyhogy ezt szép lassan ki is zártam)

úgyhogy amikor kitűzöl magad elé egy célt, honnét tudod hogy délibáb? sajnálom ha nem sikerült az a dolog az életedben, de ugyanakkor elképzelhető, hogy a módszer volt a rossz ahogy próbáltad

egyik főnököm tanította, ha valami nem megy így, majd megy úgy, ha nem megy úgy, majd megy amúgy :D

David Sumner 2014.05.25. 20:59:28

@scal: Na, várjál. Általában én azokra használom a nagyravágyó jelzőt, akik csak vágynak a nagyra, de azt soha el nem érhetik. Vagyis negatívnak tartom. Ez (is) a délibáb kergetése. (Mint A sebhelyesarcúban: Frank mondja Tonynak, hogy ha hamar akar fegyvert, pénzt, nőt, pezsgőt, elhullik. Pontosan ez is lesz vele, amiért a világot akarta. - ez számomra a nagybetűs Nagyravágyás.) Nem tudod az elején, mi a délibáb, mert elvakíthat a lehetőség, ám hiszek abban, hogy sok dologról azért meg lehet állapítani, kivitelezhető-e. Érzi azért az ember, mi haladja meg a képességeit, mi az, ami bejöhet, és mi nem. Amikor valami elérhetetlen, és ezt tudjuk is, mégis naivan/ ostobán/ tudatlanul/ makacsul/ gonoszul ragaszkodunk hozzá, az délibáb, mert sosem érjük el, fogalmunk sincs, mi az. Akarni, vágyni valamire nem lehetetlen határokon belül más tészta. Siratnod pedig nem kell engem, már csak azért sem, mert olyannyira nem volt nagy az a veszteség, hogy a helyébe nőtt vagy 5 újabb lehetőség. A főnököd ezt speciel jól mondta.

lonecoyote25 2014.05.25. 21:08:32

@David Sumner:
"Giccset akkor érzek, ha valami túl sok. Túl sok könny, leginkább akkor."

Ha jól tudom, giccsnek azt nevezik, amikor egy mű végletesen szépnek, jónak mutatja a világot. Vannak viszont olyan művek is, amik végletesen rondának, rossznak mutatják (ma érdekes módon ezek a gyakoribbak és népszerűbbek), én azokat is giccsnek hívom, mert ugyanaz a hamisság van bennük, mint a pozitív irányba torzító művekben.

Ez alapján a Rekviem egy álomértet egyértelműen giccsnek látom, és bajnak tartom, hogy valódi élet, valódi konfliktusok helyett mesterkéltet mutat. A Trainspotting például sokkal jobb drogos témájú film szerintem, mert ott, bár van mocsok, posvány, tragikus sorsok, a film néhol kifejezetten sokkolt, de van benne humor is, vannak benne hús-vér szereplők a maguk hibáival, gyengeségeivel, de szerethető tulajdonságaival is. A Rekviemben még a karakterek is teljesen műviek szerintem.

"Rossz és mocskos dolgok nélkül pedig nincs dráma, dráma nélkül nincs sztori, anélkül film sincs."

Ebben igazad van, hisz élet sincs rossz és mocskos dolgok nélkül, ezért nem szeretem a mindent szépnek és jónak mutató giccseket se, mert azok is hamisítanak, de attól még a másik véglet ugyanúgy nem szimpatikus.

@scal:
Lehet jól csinálni az ilyen klipes megoldásokat, de itt túl sok volt. Nálam ez már durva hatásvadászat. Az ilyentől egyszerűen gyomorfekélyt kapok, nem tehetek róla.

David Sumner 2014.05.25. 21:40:51

@lonecoyote25: Igaz, hogy a giccs a végletes szépség kultusza, ahogy az is, hogy az ilyesmit a túlontúl giccses filmek túl sok könnyben (is) szeretik manifesztálni egyéb hatáskeltő eszközök mellett. A sírás gyakori, ld. weepiek, melodrámák. Hamisságot érezhetsz a pesszimista filmekben is, de mint írtad is a definícióban, ez nem ugyanaz, mint a giccs, mert nem végletesen szépnek mutat valamit. Legfeljebb túloz a rossz dolgokban, és igen, talán hamis, de a giccs nálam nem ezt takarja. Azzal nagyon nem értek egyet, hogy a Rekviem... nem valódi emberi sorsokat mutat. Hány meg hány ember ábrándozik jobb sorsról, akik aztán rosszul választanak, és belepusztulnak? Rengetegen. Fogalmam sincs, mi lehet ebben olyan művi. Sosem értettem. (Volt ugyanis pár szakmai írás, ami giccesnek nevezte ezt a filmet, és tényleg nem értem, mi alapján.) A Trainspotting szerintem sokkal felemelőbb, bulisabb, láthatóan jobban rajzolja el a valóságot, mint Aronofsky filmje, akár a pozitív befejezés miatt is. Nekem legalábbis totál annak tűnt a vége - rohadtul nem akart belemenni Boyle ott abba, hogy oké, most boldog, de visszaeshet, a film végére ezt a szálat teljesen kivágta a sztoriból. És azt nem mondom ezzel, hogy ettől rosszabb film, mert az is kiváló. Totális más célja van Boyle-nak és Aronofskynak.

Továbbra is amondó vagyok, hogy mindig egy adott film kontextusát kell figyelembe venni, ott működik-e a szépség fokozása vagy nem. Nyilván a Moulin Rouge-on nem fogom számon kérni a patetikusságát.

lonecoyote25 2014.05.26. 01:29:14

@David Sumner:
"A Trainspotting szerintem sokkal felemelőbb, bulisabb, láthatóan jobban rajzolja el a valóságot, mint Aronofsky filmje, akár a pozitív befejezés miatt is."

Hát, azért az a befejezés nem volt annyira pozitív. Elvégre Renton beilleszkedik a végén abba a fogyasztói kispolgári létbe, amiről dühvel, gúnnyal szól a film eleji narrátorszöveg ("Válaszd az életet, válaszd a munkát...") Igazából a Trainspotting nem is drogfilm, annál sokkal több.

"Hány meg hány ember ábrándozik jobb sorsról, akik aztán rosszul választanak, és belepusztulnak? Rengetegen. Fogalmam sincs, mi lehet ebben olyan művi."

Az művi benne, hogy olyan, mintha egy kórházsorozatban mindig mindenki végső stádiumú rákos vagy aids-es lenne, mindig mindenki meghalna vagy legalább amputálni kellene mindenét, soha nem sikerülne az életbevágó műtét stb. stb. Pedig a valóság nem ez, annak ellenére, hogy szörnyű dolog a betegség, én már csak tudom.

David Sumner 2014.05.26. 05:38:55

@lonecoyote25: De, az egy pozitív befejezés. Igen, olyasmibe illeszkedik be, amit korábban megvetett, de egyrészt már előtte is, amikor Londonban dolgozott, élvezettel melózott, élvezettel volt kispolgár, másfelől a film vége a drogfüggő, hátbaszúró barátokat tünteti fel negatívnak, és mivel tőlük meg is szabadul, a befejeés eléggé pozitív. Plusz a Rekviem egy álomért sem sak drogfilm, hanem még más és több is.

Az, hogy Aronofsky mást mutat, még nem jelenti azt, hogy automatikusan ez fog történni a valóságban is. Itt szerintem mindez azért valószerű, mert azok, akiket mutat a film, azoknak az életéből sorsszerűen következik, hogy rosszul végzik. Továbbra sem nevezném művinek.

lonecoyote25 2014.05.26. 10:04:56

@David Sumner:
Nyilván máshogy látjuk ezeket a filmeket, nincs értelme vitázni rajta. Én mindenesetre továbbra is tartom, amit mondtam a Trainspottingról és a Rekviemről is.

David Sumner 2014.05.26. 10:48:46

@lonecoyote25: Ugyanez részemről is mind a Trainspottingról és a Rekviem...-ről.