Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A segítség

2015. április 18. - Santino89

Több szempontból is nagyon meglepő, hogy ez a film ennyire jól sikerült. Kathryn Stockett regényét például szám szerint hatvanszor utasították vissza, mielőtt egyáltalán kiadták volna. Ezek után nemcsak sikeres lett a könyv, és nemcsak filmet akartak belőle forgatni, hanem ráadásként az írónő gyerekkori barátja, Tate Taylor rendezhette meg. Ő amúgy előre gondolkodott, már azelőtt megvásárolta a filmjogokat, hogy egyáltalán kiadták a regényt. Más kérdés, hogy Taylor sem ez előtt, sem ez után nem tett le olyan munkát az asztalra, amely érdemes lenne a figyelemre (a Csúnyán szép az élet vagy a Get on Up ismerős valakinek?).

fhd011thp_emma_stone_012.jpg

Lehetne azt mondani, hogy persze, Taylornak könnyű dolga volt, mert kiváló alapanyagból dolgozhatott, és csodálatos színészeket toltak a segge alá. Ebben persze van igazság, de Taylor érdemei így is elvitathatatlanok. Valósággal életre keltette a kora ’60-as évek déli, kisvárosi Amerikájának világát, ami a film állítása szerint a giccs földi pokla lehetett. Itt minden kifogástalanul befésült egyenhajviselet, minden pasztell színű ruha, minden berendezési tárgy élénk és túlzó, tökéletesen jelenítik meg a végtelenül felszínes, feleslegesen pazarló életmódot. A giccs pedig nem más, mint egyfajta hamis idill közvetítése, mi pedig betekintést nyerhetünk az amúgy is visszatetszően csillogó külcsín mögé.

help5.jpg

A kalauzunk ebben a sötét világban a mindig bájos, vicces és humoros Emma Stone, akinek valószerűtlenül hatalmas szemeit, szexisen mély hangját, ezekkel együtt furcsa módon mégis hétköznapinak tűnő egyéniségét tették meg számunkra a fő azonosulási pontnak. Emma karaktere olyan, mint egy időutazó, teljesen az ábrázolt koron kívül helyezkedik el, egy ízig-vérig mai értékítéletet tudhat magáénak, pusztán azzal, hogy emberséges, továbbá független egyéniség. Ő az egyetlen a történetben, aki hálás az őt felnevelő fekete öregasszonynak, továbbá egyedül őt zavarja, ahogy ezekkel a cselédekkel bánnak. Mindezek ellenére mégsem hat valószerűtlennek egy ilyen figura a történetben, hiszen szükségünk van egy olyan szereplőre, aki képes józanul gondolkodni.

2011_the_help_0011.jpg

Bár Emma Stone kétségtelenül el tud vinni egy filmet a hátán, ha lehetőséget kap rá, A segítségben viszont mindennek ellenére ő a legkevésbé emlékezetes szereplő. Bryce Dallas Howard képmutató, rosszindulatú, manipulatív kisvárosi Antikrisztus-asszonya, Hilly Holbrook egy remekbe szabott gonosztevő, az a típus, amelyet imádunk utálni. Ennél pedig csak egyetlen jobb érzés lehet; amikor őszintén kiröhöghetjük, mert annyira megszívatják. Minden kétséget kizáróan A segítségben látható a filmtörténet egyik legötletesebb, legstílszerűbb bosszúja. A kiváló gondolat mellett a forgatókönyv a lehető legnagyobb műgonddal vezeti fel nekünk ezt a kis incidenst, megfelelő késleltetéssel, a benne rejlő poénlehetőségek maximális kihasználásával, illetve az egész történetet alapjaiban meghatározó utóhatásaival. Emlékeztek Hilly kiütésére az ajka fölött? Nem lehet nem észrevenni, igaz? De nagyon elfelejteni sem. Különösen annak tükrében mulatságos, ha belegondolunk, mivel alázta meg, majd rúgta ki a cselédjét Hilly.

help-the10.jpg

Korábbi szerepei alapján nem néztem volna ki egy ilyen jellegű alakítást Bryce Dallas Howardból, nem tűnt többnek, mint egy buta tucatszépség, de mint oly sokszor, úgy ezúttal sem benne volt a hiba, hanem a benne rejlő adottságokat kihasználni képtelen Hollywodban. Jessica Chastainnek nincs ilyen problémája, világszerte elismert, sőt nagyra tartott színésznőnek számít, mégis ő lenne az utolsó, akit el tudnék képzelni a kiközösített Celia Foot szerepében. Celia jószándékú ugyan, de nagyon ügyetlen, még a korszakhoz képest is ízléstelen és butácska, szóval finoman fogalmazva sem az az erős női karakter, amelyet Chastaintől megszoktunk. Mindemellett persze nagyon dögös, ami elsőre szintén nem egyértelmű számomra Chastainnel kapcsolatban. Így utólag belegondolva vicces, hogy ezt a szerepet eredetileg Katy Perrynek akarták adni; a felszínen ezzel nem lett volna gond, a drámai jeleneteknél viszont komoly hiányérzetünk lehetett volna. A virágültetős jelenet biztos, hogy közel sem lenne ennyire szívszorítóan fájdalmas, ha Katy Perry cuki pofiját kellene néznünk közben. Mindenesetre Bryce Dallas Howard és Jessica Chastain mintha csak véletlenül szerepeket cseréltek volna, ha pedig szándékos volt, akkor ez a legragyogóbb szereposztói tévedés Audrey Hepburn Holly Goolightyja óta.

th-133r.jpg

Most, hogy a filmben ábrázolt kor értékrendjének megfelelően letudtuk a fehér hősnőket, jöhetnek a fekete cselédek, akik természetesen végül a történet igazi hőseivé válnak. Viola Davis komoly esélyekkel indult volna a legjobb női főszereplőnek járó Oscarért, ha nem abban az évben alakította volna Meryl Streep a Vasladyt. Viola Davis, ahogy mindenki más, úgy ő is a legutolsó rezdüléséig tökéletes Aibileen szerepében. A karakterét tekintve egyfajta női Morgan Freemant kapunk, ugyanaz a csendes, megfontolt és bölcs erő sugárzik a vászonról, akárhányszor csak megjelenik. Kivéve, ha éppen Octavia Spencer parolázik; Minny nagyszájú karaktere sokkal teátrálisabb, látványosabb, humorosabb, viszont mindketten abszolút élő-lélegző figurák. Nem véletlen, hogy Octavia Spencer ténylegesen megnyerte az Oscar-díjat, ez kivételesen egy jó döntés volt az Akadémia részéről. A kiváló hölgykoszorúval kapcsolatos érdekesség, hogy Octavia Spencer, Bryce Dallas Howard és Emma Stone egyaránt játszottak Pókember-filmekben: Spencer volt a regisztráló hölgyike a legelső Pókember pankráció előtti jelenetében, Howard és Stone pedig egyaránt Gwen Stacyt alakította, előbbi a harmadik részben, utóbbi pedig a rebootban.

the_help09.jpg

Talán a fentiekből kiderült, hogy eléggé női filmről van szó, a férfiak többsége tulajdonképpen csak biodíszletként szolgál, vagy éppen még úgy se (lásd a képen soha nem látható, erőszakos niggert, Leroyt). A segítség egyértelműen a nők világában játszódik, ennek ellenére sok csajos mozival ellentétben érdekes lehet hímnemű sorstársaim számára is. A segítség az előítéleteid ellen szól, de nem a faji, hanem az esztétikai értelemben. Engem például teljesen hidegen hagy a ’60-as évekbeli fekete cselédasszonyok helyzete az amerikai Délen, a filmnek mégis sikerült elérnie, hogy erre a majdnem két és fél órás időtartamra ez váljon a létező legfontosabb témává. Mindezt azzal érte el, hogy ennek az igencsak szűk keresztmetszetnek a problémáit univerzálissá tette. Nemcsak a rasszizmus elleni szokásos liberális jegyzetről van szó, vagy egy átlátszó bűntudatmoziról, hanem ennél általánosabb, ennél fogva pedig bőrszínen felülemelkedő, örök érvényű problémákról, mint amilyen az igazságtalanság, a kilátástalan elnyomás vagy csak szimplán a zsigeri emberi kegyetlenség mindenféle fizikális erőszakot mellőző, mégis hatékonyan pusztító formája. Vagy a gerinctelenség, befolyásolhatóság bűne. Elárulok ezzel kapcsolatosan egy titkot! Bár a főgonosz egyértelműen Hilly, a film végén Mrs. Leefoltot én mégis sokkal jobban utáltam, amiért nem volt önálló akarata, egyénisége vagy véleménye. Még a saját háztartásában is a barátnője tekintélyének vetette alá magát elsősorban. Nem szerette a saját gyerekét, de már szülné a következőt. Hillynél látok némi halvány esélyt arra, hogy talán tanul a történtekből, Leefolt sosem jutna el idáig. Emma Stone karakterének anyukája, Charlotte hasonló eset, neki szintén sokkal fontosabbak a külsőségek, mint a valódi érzelmek, de benne legalább érezhetünk némi megbánást, ő legalább megpróbálja helyrehozni a dolgokat, még ha nem is sikerülnek.

emma-stone-star-as-eugenia-skeeter-phelan-in-the-help-4.jpg

A nagy komolykodás közepette azért mindenképpen említést érdemel, hogy A segítség nemcsak dráma, hanem vígjáték is egyben. Nagyon szórakoztató alkotás, tipikusan az a fajta, amelyiknek az egyik percében lehet, hogy sírsz, de a másikban már tutira röhögni fogsz. Erre jó példa a korábban már említett bosszúmotívum, amelynek megvannak a sírva röhögős és a simán csak sírós pillanatai egyaránt. A karakterek mindig kiváltják belőled a megfelelő érzelmeket, szerethetők vagy éppen utálhatók. A Hilly anyukáját alakító Sissy Spaceknek például a háttérben megvan a maga külön drámája az Azheimer-kórral és a lányával, aki otthonba dugja őt, elsősorban mégis humoros szereplőként marad meg az emlékeinkben. Többek között így, illetve ezért válik ez a mozi egy igazi érzelmi hullámvasúttá. A segítség hosszú film, de nagyon gyorsan eltelik vele az idő, olyan érzés nézni, mintha egy kellemesen hömpölygő regényt olvasnál: rengeteg a narráció, a hangulat, a miliő szinte kézzelfoghatóan élő, a konfliktusok, a problémák, a szerteágazó szálak átlátható szövevényében kellően otthonosan érezhetjük magunkat.

in-jackson-mississippi-in-1963-minny-jackson-octavia-spencer-left-aibileen-clark-academy-award-nominee-viola-davis-center-and-skeeter-phelan-emma-stone-right-form-an-improbable-alliance-resulting-in-a-remarkable-siste-15.jpg

A történet befejezésével kapcsolatosan ugyan akadnak fenntartásaim, de alapjában véve ezek sem rontanak érdemben az élményen. Az egyik gondom, hogy a végső búcsú egy leheletnyit giccsesnek tűnt számomra. A másik probléma, hogy miután minden szálat sikerült elvarrni, és lezajlott a történet csúcspontja, még Hillynek van egy utolsó húzása, ami nélkül simán meglehettünk volna. A legutolsó jelenetről nem is beszélve: Hova megy valójában Abileen? A film azt sugallja, mintha egy szebb jövő felé tartana, de a valóságban pontosan tudjuk, hogy még jó pár év eltelt, mire igazán megváltoztak a dolgok. Pláne arrafelé. Mindezekkel együtt a sok elvarrt szál után kicsit túlnyújtottnak tűnik a levezető, de ez abszolút bocsánatos bűn egy minden ízében ennyire működő mozinál.

the-help-2011-still-1.jpg

A segítség világszerte majdhogynem tízszeresen hozta be a forgatás költségét, többnyire a kritikusok is elismerően fogadták. Az Association of Black Women Historians szervezet viszont több okból elmarasztalta a filmet; egyrészt hiányoltak egy olyan szálat, amelyben a fehér férfi munkaadó megerőszakolja a fekete cselédet, ami akkoriban bizony előfordult. Másrészt pedig nem találták etikusnak, hogy egyáltalán szórakoztató film formájában dolgozzák fel ezeket a problémákat, és ebből kovácsoljanak maguknak pénzt az alkotók. A 84. Oscaron jelölték a legjobb film, a legjobb női főszereplő és kétszeresen a legjobb női mellékszereplő kategóriájában. Érthetetlen viszont, hogy kimaradt a versenyből a legjobb adaptált forgatókönyvek közül, holott sokkal jobban működik filmként, mint a Pénzcsináló, a Suszter, szabó, baka, kém, a Hugo vagy A hatalom árnyékában. Szerencsére az Utódok nyert ebben a kategóriában, amit nem sajnálok tőle, de ettől még fájó A segítség mellőzése. Persze, akkor már belemehetnénk abba, hogy a legjobb film díját is inkább megérdemelte, volna, mint A némafilmes, de ez így önmagában nem számít valami nagy dicséretnek. Ellenben az igen, hogy A segítségben érvényesül leginkább a mozi varázsának egyik számomra leginkább szerethető vonása, nevezetesen arról az élményről beszélek, amikor egyáltalán nem érdekel téged egy adott téma, legyen szó egy jazzdobos fiúról, vagy éppen Forma–1-es pilóták versengéséről, a filmnek mégis sikerül nemcsak bevonnia a cselekményébe, de szórakoztatnia, sőt elgondolkodtatnia, vagyis minden előítéleted ellenére egy remek élménnyel gazdagítania az életedet.

fhd011thp_jessica_chastain_010.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.04.18. 12:28:04

Érdekfeszítő írás, alkalmasint majd megnézem a filmet, és megírom a magam egyetértő vagy eltérő véleményét.

agnesko 2015.04.19. 10:29:05

A kritika alapján tetszik a film, biztos megnézem majd, bár tény, hogy ez az egész fekete-fehér konfliktus tényleg tök távol áll tőlem.
Egy mondat viszont megragadta a figyelmem, mikor a film fogadtatásáról írtál: "Másrészt pedig nem találták etikusnak, hogy egyáltalán szórakoztató film formájában dolgozzák fel ezeket a problémákat, és ebből kovácsoljanak maguknak pénzt az alkotók."
Én annyira, de annyira utálom, a tabu képzést! "Jaj, erről nem lehet viccesen/szórakoztatóan beszélni, csakis mélységes sajnálkozással, hamut szórni a fejre, különben már rasszista vagy ám!" Ugyanezt érzem a zsidók/holokauszt kapcsán is. Láttam egyszer egy filmet a témában, Életvonat a címe, egy könnyed, aranyos vígjáték lett volna, de persze, a végén meg kellett ám mutatni, hogy igazából ezzel nem szabad viccelni, mert kikiáltanak antiszemitának. Ez csak azért veszélyes, mert tökre nem segít, hogy egy-egy társadalom feldolgozza a maga traumáit, de legalább tabusít témákat, így esély sem lesz azok normális megbeszélésére.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.19. 11:42:05

@agnesko: "tény, hogy ez az egész fekete-fehér konfliktus tényleg tök távol áll tőlem."
ez ne tántorítson el, mert tőlem is.

"annyira, de annyira utálom, a tabu képzést!" szintén csak mélyen egyetérteni tudok, szándékosan nem értelmeztem ezt a kis sztorit, meghagytam ezt az értelmesebb olvasóknak, elég abszurd ez így magában is.

agnesko 2015.04.19. 14:48:19

Na, vasárnapi délutáni filmezésként meg is néztük a barátommal. Nekem nagyon tetszett, valóban úgy volt, ahogy írtad, időnként a nevetéstől könnyeztem (pl. amikor Hilly elolvassa a könyvben a rá vonatkozó részt, és esztelen visítás-hisztiben tör ki, na azon nagyon nagyot kacagtam), időnként a dráma miatt. Ami engem szintén hihetetlenül felbosszantott az egészben, hogy olyan emberek, akik tudják, hogy nem helyes, amit tesznek, mégis fontosabbnak tartják a társadalmi elvárásnak megfelelést, azt, hogy "ne érhesse szó a ház elejét". Én magam sosem voltam ilyen, és borzasztóan idegesít, ha valaki csak azzal törődik, hogy mit gondolnak róla.