Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Moment of Silence (2004)

2015. június 21. - scal

Létezik három kalandjáték fejlesztő cég, akiknek a játékait jobb messziről elkerülni. Az egyik a francia Kheops Studios, akiknek játékairól még nem írtam - nem véletlenül. Ők voltak, akik a "legendás" Dracula játékokat folytatták 2008-ban. A másik az ukrán Frogwares Games, akik már tíz éve Sherlock Holmes középszerű kalandjátékosításán szorgoskodnak, bár tény, hogy nekik azért voltak jobban sikerült próbálkozásaik. A harmadik pedig a német House of Tales, akik a The Mystery of the Druids-al lényegében már akkor leírták magukat, amikor megalakultak. Én nem vagyok a magam ellensége, szóval amíg van valami más, és jobb, általában azzal játszok. Éppen ezért lepett meg, hogy mai alanyunkat is ez a német cég készítette, és bár meg vannak a maga hülyeségei, mégis azt kell mondjam, egy nem mindennapi élményben részesíti azt, aki belevág. 

moment-of-silence-1.jpg

Azt ugye már az olvasóim kórusban fújják, ki adtak ki ezt a játékot? Úgy van: The Adventure Company! Ez a cég azonnal lecsapott erre a három fejlesztőre, nem régiben kiadott egy best pack-et is a jobban sikerült kalandjátékokból, ami a Steamre is bekerült, és így került megint a szemem ügyébe a Moment of Silence is. Pár hónapja jelent meg a kínálatban, és az első értékelés kegyetlenül lehúzta - csávókám fél órát játszott vele, és bevallottan nem is szereti ezt a műfajt. Szóval arra gondoltam, cserébe csinálok neki egy kis reklámot, mert egész egyszerűen nem érdemli meg ez a játék az oltást. Oké, vannak hibái, távol áll a tökéletességtől, és valószínűleg én se játszom ki soha többet, de egyáltalán nem rossz játék, azt meg főleg nem érdemli meg, hogy félóra után valaki így lefitymálja.

Egyáltalán mi van manapság a gémerekkel? Fél óra után pálcát törnek? Ma egy Broken Sword katasztrófa lenne? Ott két óra mire beindulnak az események. A Moment of Silence ráadásul nagyon erősen indít, elképesztően valós közeli jövőképet fest meg, és végig fenn tudja tartani az érdeklődést, miközben egy olyan melankolikus hőst terelgetünk a végcél felé, amivel életemben nem találkoztam. A Cat Lady hőse öngyilkos akart lenni, Peter Wright viszont egyáltalán nem tudja mit akar. És hogyan is tudhatná? Egy reklámügynökségnél dolgozik - ahol a kormány Beszéd Szabadsága kapányán kéne ügyködnie -, de főnöke volt olyan kegyes, és elengedte egy kis pihenésre, hogy összeszedje magát. Nem akar az alkoholizmusba menekülni - azért próbálkozik derekasan -, nem akarja megölni magát, sztoikus nyugalommal viseli el szörnyű életét... egyik napot a másik után.

Peter Wright ugyanis felettébb felkavaró hírt kapott nem rég. A radikális terroristák - Ludditák - felrobbantottak egy utasszállító gépet. És rajta ült a felesége, meg a gyereke. Hogy az emlékektől szabaduljon, megpróbál menekülni. Új albérletbe költözött egy arctalan bérházba, ahol senki nem ismeri, nem tudja mi történt vele, és jobb híján, hogy ne őrüljön meg egy ismeretlen nővel videofonál, aki gyógyítani szeretné lelkét. Az egyik ilyen semmit mondó napon, SWAT-osok törnek be a lakóház 23. szintjére, és elviszik a szomszéd lakásból a családapát. Peter Wright pedig meglátja a fényt az alagút végén. Ha segít ennek a családnak, akkor saját életének is tud valamicske értelmet adni. Azonban a szálak nagyon mélyre, és nagyon veszélyes területre nyúlnak. Ha pedig erre az útra rálépünk, soha többet nem leszünk már azok, akik egykor voltunk.

A helyszín New York City. Az idő, a nagyon is közeli jövő, 2044. Ráadásul - mára be is bizonyosodott - nagyon is lehetséges jövő. Igaz van pár mesterséges intelligencia, drón és önjáró taxi, de nincsenek rendkívüli dolgok. Csupa olyasmi, ami már ma is létezik és egyre inkább mindennapjaink részét képezik: holo, és neonreklámok, elektronikus hirdetések, központosított figyelem, kamerák mindenütt. De ami a legérdekesebb, hogy ebben a világban a legnagyobb bűn, ha naplót vezetsz. Nem tanítják a kézírást már jó ideje, minden könyv elektronikus, így minden visszakövethető, lenyomozható. Ebben a nagy e-book, e-reader e-rőltetésben, ami jelenleg gőzerővel zajlik saját világunk rohan ebbe az irányba. És ez az egyik legnagyobb erőssége a játéknak, hogy félelmetesen valóságszerű.

El is gondolkoztam, mikor írtam le bármit puszta kézzel? Jó sokat kellett agyaljak, és rájöttem, ha jegyzetelni akarok előveszem a telefonom, vagy megnyitok egy új dokumentumot a számítógépben. Ki ír manapság levelet, vagy akár küld képeslapot? Elektronikusan sokkal egyszerűbb és ingyenes. Miért mennél be egy boltba időt és energiát spórolsz ha az interneten rendelsz, az adataidat mindössze egyszer kérik el, aztán elég a biztonsági kódod bepötyögni, és huss, csak úgy repül a pénz a számládról. Utalsz, pay pass-al fizetsz, ha hírek után ácsingózol nem újságot veszel. Persze nagyon sok jó dolog is van ebben, olcsóbb, modernebb, frissebb, még az esőerdők is megmaradhatnak Brazíliában, és látszólag egyelőre ártalmatlan. De ami a legfontosabb, az utolsó betűig visszakövethető, visszakereshető, amit bepötyögsz, max neked tűnik el, ha nem szeretnéd, de egy hozzáértő személy hidd el elő fogja bányászni a kellő időben.

Az emberek manapság akkora digitális árnyékokat hagynak maguk után, mint a Mount Everest és a legtöbben bele se gondolnak ez mennyire veszélyes. Jelenleg még csak móka a net, és bizonyos oldalak ezt ki is használják. Vagy éppen kompromisszumot kötnek veled, mint a Steam vagy a GOG. Minek lopnál játékokat, amikor egy sms árért meg is veheted őket? Hiszen a torrent tele van vírussal, meg installálni kell, idő, és energia, no meg bosszúság. Lehet csak rájöttek, hogy az irreálisan magas ár miatt töltenek le mindent az emberek? És amikor megéri nekik, akkor képesek fizetni is érte? Vagy, hogy tárolni dobozokban rengeteg hely? Tárolni a gépeden rengeteg hely? Tárolni felhőben meg csudijó?

Osztán hallottátok-é, hogy az USA egyes államaiban nem rég felvetették, hogy beszüntetnék az írás tanítását, mivel elavult? Gépírást oktatnának helyette. Elvégre a kővésést se oktatják már, meg amúgy is mindenkit megtanítottak szépen írni, és lássátok mindenki olyan macskakaparással ír, hogy nem tudjuk dekódolni egymásét. Nincs is értelme nincs igazam? Hát nem szebb a Times New Roman? Most biztos azt hiszitek ez úgyse történhet meg. Akkor kérdezzétek meg a kutyátokat mi a véleménye a chipről a bőre alatt. A legdurvább az egészben, hogy ez egy 2004-es játék, amikor mindez még sokkal inkább sci-finek tűnt. Egészen más élmény lehetett akkor játszani ezzel a játékkal, amikor maximum te lehettél okos nem a telefonod. Mindenesetre ma még ez nem BŰN. Ebben az Orwell által ihletett társadalomban azonban az. A fejlesztők sokat forgatták a mester főművét, az 1984-et, és sok mindent átvettek tőle, vagy épp hozzátettek. Sőt egy helyen még konkrétan utalnak is rá - a számítógép jelszavánál - mintegy főhajtásként.

Ha mindehhez hozzáveszem azt a fantasztikus aláfestő zenét, melyet Peter Langer, és Tilman Sillescu komponáltak - ők felelősen a No man's Land és a Spellforce 2 zenei világáért is - akkor azt kell mondjam, a fejlesztők egy rendkívül egyedi, megkapó, és erős atmoszférát tudtak alkotni. Hónapokon át hallgattam a játék albumát, akkor is ha nem játszottam, csak mondjuk elalváshoz készültem. Annyira szép és tartózkodó, melankolikus, sejtelmes, szívbemarkoló. Egyszóval remek aláfestőzeneként, és önálló anyagként is. Néha volt, hogy egy pályánál abbahagytam a játékot, csakhogy tovább hallgathassak egy dallamot, vagy motívumot. Az albumot ki is adták, a 34 téma összesen hetvenkét percet tesz ki, vagyis maximálisan kihasználták a CD kapacitását.

A szinkron nekem nagyon tetszett. A főhőst alakító Manfred Lehmann teljesen jól adja vissza hősünk útkeresését. Az embert, aki nem találja helyét a világban, akire a világnak nincs is igazán szüksége. Ő nem egy hős, mint Max Payne, aki ugyanezért kiirtotta a fél maffiát. Ő a kisember, aki lehetőségeihez képest megpróbálja felgöngyölíteni, miért rángattak ki egy látszólag ártalmatlan állampolgárt, fényes nappal az apartmanjából. A német hangok is elsőrangúak, a főszerepekre olyan szinkronszínészeket kértek fel, akik Bruce Willisnek, és Julia Robertsnek kölcsönzik orgánumukat. És erre szükség is van, mert ebben a játékban találhatók a 2000-es évek legjobban megírt párbeszédei. Sokan fanyalognak, hogy túl sokat kell beszélgetni, de mégis mit vártak egy kalandjátéktól? Ugrabugrát, vagy lövöldözést? Minden mondat mélyíti a történetet, kiegészíti a hátteret, megfesti számunkra a világot.

momentofsilence.jpg

A játék története szintén nagyon jó. Folyton lesz valami, ami nem hagyja, hogy félbehagyjuk ezt a kalandot, és higgyétek el, nagyon szeretnék róla beszélni, de ez tipikusan az az eset, amikor nektek önállóan kell felfedezni mi is rejlik az egész mögött, és ha az alaphelyzetnél egy mákszemmel is többet mondanék, azzal csak elrontanám a szórakozásotokat. Ugyanakkor a játék meglehetősen nehéz. Volt, hogy hónapokat agyaltam egy fejtörőn, hogyan is kéne megoldani, és volt, hogy kétségbeesésemben már walkthrough után kaptam volna. A teljes játékidő olyan 20-25 óra, nekem két évbe telt mire végül pontot tettem az ügy végére. Mindig volt valami, ami miatt újra felinstalláltam, ami miatt nem akartam abbahagyni, ami miatt újra visszataláltam ehhez a remek játékhoz. Mert érdekelt, hogy Peter Wright hogy mászik ki ebből a depresszióból, mi történt a szomszédos családdal, ugyanakkor pedig úgy éreztem, hogy ha végigjátszom, akkor nem leszek többé részese ennek a közegnek, ennek az atmoszférának. Mert egy kalandjáték bizony leginkább egyszer üt, de akkor nagyon.

Helyszínekből el leszünk látva - 75 egyedi, előre lerenderelt háttér -, ráadásul meglehetősen nagy szabadságot kapunk. Már New Yorkban sokat fogunk ingázni a lakásunk, az irodánk, a csöves negyed, a park, és még számtalan egyéb hely között, ahová az automatizált taxik játszi könnyedséggel elvisznek. De kalandunk során eljutunk Alaszkába, egy olajfúró toronyra, űrállomásra, sőt még Areciboba is, ahol a SETI található. Totál meglepett, hogy ezt a helyszínt beletették egy kalandjátékba, de megvettek vele kilóra. A legtöbb ember azt se tudja mi ez, én is csak onnét hallottam róla, hogy sok minden egyéb közt hallgattam az egyetemen űrkutatást is. A SETI a világ legnagyobb rádiótávcsöve, mely arra szolgál, hogy az űrből érkező jeleket fogja, és kutasson intelligens lények után jelek sugárzásával. Akkora, hogy egy hegyekben található víznyelőben építették fel, és emiatt nem mozgatható, csupán az antennája, aminek segítségével húsz fokban képes térképezni az eget.

Azonkívül, hogy ez a helyszín aztán végképp nincs elhasználva egyéb játékok által, nagyon hűen modellezték a fejlesztők. Egy pillanat alatt fel lehet ismerni a jellegzetes íveiről. Ezzel rá is térnék a játék megjelenésére. Mert nyilván eddigre már érdekel titeket, hogyha ez a játék ennyire jó, akkor vajon miért nem kapott nagyobb rivaldafényt? Nos, elég a képekre ránézni és rögtön kitaláljátok. Nem valami szép cucc, és nem volt már az tíz éve sem. A videók ugyan pofásak - összesen félórányi mennyiségben osztják nagyobb blokkokra a játékot -, és a hátterek a fotorealisztikusságra törekednek, de sok helyen a statikusság, és a steril mesterségesség érzetét érték el vele. Bár néhol látunk majd animációt, mozgó autókat, hullámzó vizet, de ennyi.

maxresdefault_24.jpg

A mozgatható karakterek teljesen 3D-sek, de nem sokkal jobbak, mint a The Longest Journey-ban látottak, és a különbség ugye öt év. Egész végig azon agyaltam, honnan olyan ismerős ez a motor, hát a Longest Journeyból, csak ott a hátterek szebbek voltak. A készítők erre annyira büszkék voltak, hogy egyenesen ahhoz a játékhoz hasonlították ezt. Hát azért, bitch please! :D A kinézetnél viszont nagyobb gáz az egyáltalán nem játékosbarát kezelőfelület. Lényegében az alapok maradtak. Bal egérgomb, kéz ikon felvesz, használ, száj ikon beszélget, szem ikon nézelődik. Jobb egérgomb véleményt mond. No de.

Az ugyan impozáns, hogy kapunk széles vásznat - 2004-ben legalábbis az volt -, de hogy kinek az ötlete volt FELÜLRE betenni minden feliratot? Peter Wright akármitől mond véleményt, beszélget az felül jelenik meg, amivel még életemben nem találkoztam, és marhára zavaró. A legtöbb kalandjátékban ez alul helyezkedik el, ahogy a filmeket is feliratozzák, amit pedig mondanak, az a karakterek fejénél, hogy ezzel is hangsúlyozzák melyik mondatot ki mondja. Pl. a nagyothallóknak, vagy süketeknek ez egy baromi nagy segítség. Itt viszont nyakatekert módon nézi az ember a történéseket, aztán átpozicionálja a szemgolyóját tíz centivel fentebbre, hogy elolvassa a kommentárt, és ezt ismételgetjük egész végig. És akkor ezt megfejelték azzal, hogy egy beszélgetésnél csak a válasz jelenik meg felül, a lehetséges kérdések, azok a szokásos módon alul kapnak helyet. Bravo. Maradtatok volna a kaptafánál egyből két ponttal többet dobnak a játékotokra a kritikusok.

Aztán hősünk nem valami fürge, leginkább úgy cammog - mármint, amikor fut - mint egy lajhár, míg egyik helyről, a másikra átér, és amikor egy helyszínt át kell vizslatni, ez bizony egy idő után marha unalmassá válik, és elveszi az ember kedvét. Mondjuk egy hétre, aztán meg elfelejti, hogy ezzel játszott, hiába olyan jó a története/atmoszférája. Az útkeresés - és a rögzített kamerák elhelyezése - szintén nem a legjobb, néha nagyon be kell pozicionáljuk a kurzort, hogy Peter Wright valóban oda menjen, ahova mi szeretnénk. Ráadásul simán ki tudunk gyalogolni a látómezőből, és akkor isteni csoda kell, hogy újra visszataláljunk a játéktérre. Egy kalandjátéknál meglehetősen nehéz az irányítást elkefélni, de a House of Tales sikerrel gyűrte le az akadályt. Az, hogy a főhős animációja se lett a legtökéletesebb - pedig mo-cappel rögzítették, és az ajakszinkron, meg a mimika egész kiváló - már nem is tétel, mert istenem, 3D, 2004, németek, Cougar engine 2.0... ezt megértem.

765506-the-moment-of-silence-windows-screenshot-an-old-subway-train.jpg

Ebben a játékban találkoztam először a "hot spot" segítséggel. Amit ugyan nem szeretek a legtöbb játékban, de itt van a játék enélkül is elég nehéz, hogy az ember azt keresgesse mire is lehet rákattintani. Ráadásul néha az se magától értetődő mit is lehet felvenni, annyira beleolvadnak a cuccok a környezetükbe, és mondanom se kell rengetegszer elmehetünk és el is fogunk menni egy megbújó tárgyacska mellett, ami hiányzik a továbbjutáshoz. Mindenesetre rajtunk áll, amikor szeretnénk használni megnyomjuk a megfelelő gombot és máris látjuk merre csinálhatunk akármit és bármit is.

Karakterekből szintén bőségesen kapunk, - 35-öt, hogy pontos legyek - egyik se valami emlékezetes, de nem is tartanám őket rosszaknak. Mondjuk úgy, a célnak megfelelnek. A szinkronjaik nekik is nagyon jók, életet lehelnek beléjük. Felszedhető tárgyból szintén sok lesz, egymással kombinálhatóak, logikusak, informatívak, és egyik másik rejtvényre élvezet rájönni. Az inventory szintén az alsó sávban foglal helyet. Ezen kívül Peter Wrightnak van egy okosvideofonja - wow, kis pillantás a jövőbe? - ahol párszor telefonálhatunk, de vigyázzunk, mert ha fölöslegesen hívunk valakit, akkor azért büntetést kapunk, és majd fizethetjük érte a számlát. Mindenesetre sokkal jobban kihasználhatjuk, mint azt a Syberiában tettük, örültem volna ha ott is nagyjából így oldják meg.

Bár a Moment of Silence egy istentelenül komor játék - humornak még a nyomát se fogjuk benne lelni, mondjuk ebben a németek mindig is erősek voltak - meghalni mégse tudunk benne, legalábbis a játék utolsó harmadáig. Ott viszont olyan kellemetlen meglepetésként ért, hogy rögtön tölthettem vissza két órányi nem mentett állást, szóval jó tanács, mentsünk szaporán, de főleg a játék vége felé, mert senki más nem teszi meg helyettünk. Megint csak leírom - 2004!

momentofsilence2.jpg

A játék elfeledésében az is segédkezhetett, hogy az európai verzió telepítéskor feltette a StarForce védelmi rendszert is - álnok módon, hogy nem is tudtál róla - és kb. két órás mókolással lehetett elindítani a játékot. Ami ezután hajlamos volt kifagyogatni, szóval mindenképpen az amcsi verziót szerezze be az a bátor kalandor, aki neki óhajt vágni a kalandnak. Minthogy jelenleg a Steamről szerezhető be csupán a cucc, reménykedek benne, hogy ott már ez a malőr nem található meg.

És persze az se lehetett jó cégér, hogy bár ez egy igen jó kaland, az ezt megelőző alkotásuk besározta a készítők nevét, de annyira, hogy elképesztő módon minden kiadó saját magával hirdette a játékot. Az Adventure Company például egyenesen a Syberiára hivatkozott, mint nagy sikerre, amit szintén ők hoztak el Észak-Amerikának. Ezen okokból egy is elegendő lett volna, hogy a játék megbukjon, de így egyesített hatalmukból a földbe döngölték a Moment of Silencet, és én se hallottam volna róla, ha egykor egy kalandor barátom meg nem szán, és nem ír nekem egy CD-t jó néhány ismeretlen kalanddal. Ez köztük volt, ezúton köszönöm neki.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

UI: Mindazonáltal a Steam meglehetősen drágán árazta be a játékot - 15 dollár - House of Talesék pedig öt éve a levesben vannak - a weboldalukat is a Moby Games archiválta az utókornak csupán -, szóval ebből ők már egy petákot nem látnak, vagyis azt ajánlom, aki próbát akar vele tenni, és nem akar csalódni, az várjon egy jó kis akcióra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.