Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Vissza a jövőbe 2. (1989) - első rész

2015. október 21. - scal

"- A találkozás időparadoxont hoz létre, amelynek következtében olyan láncreakció keletkezhet, amitől felborul az egész tér-időkontinuum és megsemmisül a világegyetem... Ez persze a legrosszabb eshetőség, szerencsés esetben csak a mi galaxisunk fog megsemmisülni."

backtothefuture212.jpg

Ma van a hivatalos Marty McFly nap, ami idén igazi geek ünnepnappá nőtte ki magát, gyanítom legközelebb ilyen majd csak 2019-ben lesz a Szárnyas Fejvadász kapcsán. Aki ezt korán olvassa ne aggódjon nem késett le semmiről, Martyék csak délután négy óra huszonhat perckor fognak megérkezni 1985-ből. Addig pedig mi mással is tölthetnénk az időt, minthogy újranézzük a második részt, és felfedezzük együtt a film rejtett titkait? Előre is elnézést kérnék az írásom durvaságáért, de a szűkös határidő miatt nem volt időm méretre szerkeszteni és a helyesírási hubákat kigyomlálni.

A második részekkel több baj is akad, trilógiákkal meg pláne, de azt hiszem a Vissza a Jövőbe az egyik legjobb trilógia ami valaha elkészült. Lehet nem mindegyik rész ugyanolyan jó, de mindegyik fenemód szórakoztató, és koránt sincs köztük akkora ingadozás a minőség terén, mint pl. a Mátrix trilógia kapcsán. Nagyon sokan nem szeretik ezt a részt, és azt hiszem tudom az okát. Pont azért nem szeretik, amiért én imádom. Itt ugyanis olyan köbgyökre emelik az idővel való kavarást, amire egy film nyújtotta keret még épp teret ad. Jövő, múlt, hasonmások, paradoxonok, és még egy alternatív jelenre is volt idő, úgyhogy ez egy hihetetlenül zseniális rész, ami részben megint a szerencsén és a csodán múlt, hogy egyáltalán elkészült, és úgy készült el, ahogy.

Bármilyen meglepő ugyanez a hibája is. Az átlagnézőnek ez egész egyszerűen sok. Az első rész egy kedves kis történet volt egy fiúról, aki csak szeretne hazajutni végre, és közben összeboronálni a szüleit, hogy egyáltalán megszülethessen. Itt viszont simán el lehet veszíteni a fonalat, és akkor az érdeklődés is megszűnik, nehezen lehet megérteni a negyedik dimenzió logikáját. Pedig Doki itt van és végig magyaráz mindent, de hát aki erre nem vevő, az úgy élheti meg az egész filmet, mint egy rossz ismétlést - ezért állítják sokan azt, hogy ez a legrosszabb rész a trilógiából.

11794121_10207065223401339_7169877254349359736_o.jpg

1. Előkészületek

Mint azt elbeszéltem vala, az első rész elképesztően sok pénzt keresett, - Universal harmadik legsikeresebb filmje, 1985 legtöbb pénzt kaszált filmje, csomó díj, stb. - egy ilyen filmet pedig már a 80-as években is folytatni kellett. Vita nincs! A stúdiófőnök kerek perec meg is mondta a két Bobnak, muszáj folytatás csinálniuk, egészen pontosan, akár velük, akár nélkülük, de folytatás LESZ. Robert Zemeckist azonban a film sikere után azonnal megkereste a Disney, és felkérte, hogy ugyan legyen már olyan jó, és rendezze meg Roger nyulat, ahogy a pácban ül. Zemeckis az elején nem nagyon értette a dolgot, mert tisztán emlékezett rá, hogy ez ugyanaz a Disney, aki őt elhajtotta 1982-ben, amikor jelentkezett a project kivitelezésére, de persze hamar kötélnek állt, amikor hozzávágtak egy nagyobbacska pénzeszsákot.

Ezáltal 1988-ig elköteleződött, különben is meghagyta a Universalnak, hogy csak akkor vállalja a folytatást, ha a két főszereplő, Michael J. Fox, és Christopher Lloyd is már igent mondott. A stúdió két perc alatt megszerezte őket, egyrészt mert mindketten benne voltak feltéve, ha a két Bob csinálja a filmet, másrészt pedig mert a folytatásokért mindketten többet kaptak értelemszerűen. Zemeckis elfoglaltsága miatt, Bob Galere hárult a feladat, hogy megírja a folytatás forgatókönyvét, ami nehezebbnek bizonyult mintsem gondolta. Az első rész végét ugyanis azért hagyták nyitva, hogy legyen egy végső poén, Zemeckis már annak is örült volna, ha a film nem bukik meg, és visszahozza az árát.

Így azonban mindenképpen ott kellett folytatni a dolgot, ahol abbahagyták. Zemeckis minden alkalommal elmondja, ha tervezett volna folytatást, Jennifert sose ülteti a kocsiba, mert elsősorban miatta kellett folytatni a család körüli mizériát semmint egy vadonatúj kalandba hajszolni Martyékat. A filmben aztán így se nagyon tudnak mihez kezdeni a lány karakterével, aki látszólag csak zavarja a kohéziót a két főszereplő közt. Először Doki elkábítja, majd amikor végre magához tér ismét elájul, és ebben a részben már fel se ébred. Gale a forgatókönyvet 1986-ban kezdte írni, majd egyeztetett Zemeckissel, akinek sok minden nem tetszett.

2im60.jpg

Az első terv szerint ezúttal 1967-be keveredtek volna Martyék, amikor a srác szintén összefut a szüleivel és kis híján megakadályozza a saját fogantatását. Marty szülei előbb egyetemisták, majd hippik lettek volna, végül az egész ötletet kiradírozták és kezdték újra. Ebben a verzióban Doki 1985-ös énje folyamatosan bujkált volna az 1967-es elől, ami a legtöbb poénforrást szolgáltatta volna, egy hasonló benne is maradta a végleges verzióban. Majd Gale belegyúrta a vadnyugatos epizódot is, de ez így túlságosan hosszúnak tűnt, így mikor kiderült, hogy lesz harmadik rész is, ez átkerült oda.

Zemeckisnek elsősorban azzal voltak aggályai, hogy Marty szülei 1967-ben már túl öregek lettek volna egyetemistának. Ezután javasolta azt, hogy menjenek vissza 1955-be, mert így a film lehetőséget ad, hogy az időparadoxonokkal még jobban eljátszadozzanak. Gondoljunk csak bele, hogy a DeLoreanból ekkor egyszerre négy is van Hill Valleyben; az első amivel Mary az első részben megérkezik, és Doki garázsában parkol, a második, amivel Biff jön vissza 2015-ből, a harmadik, amivel Martyék érkeznek újra 1955-be, mindeközben a negyedik ekkor már hetven éve egy bányában várakozik, hogy végre megtalálják.

Ez a megoldás arra is lehetőséget adott, hogy bizonyos jeleneteket másféle szemszögből mutassanak be, a karaktereket pedig még jobban kidomborítsák. Ezután kezdték keresni vajon mennyi ember jönne vissza az első részből. A fontosabb szereplők közül Lea Thompson és Thomas F. Wilson elsőre igent mondtak, Crispin Gloverrel azonban elhúzódtak a tárgyalások, és mai napig nem tiszta végül is min sértődött be. Gale úgy fogalmaz, hogy Glover túl sokat követelt, és egy színész az ő karrierszintjén nem követelhet ennyit. A pénz mellett Glover azt is kérte, hogy beleszólhasson a forgatókönyv azon részeibe, ami a karakterével kapcsolatos.

back_to_the_future_1.jpg

Glover viszont azt mondja, elképesztően keveset kínáltak fel neki, ami a fele se volt annak, mint amit a többi mellékszereplőnek adtak. Ezt Gale azért tehette meg, mert az eredeti film végével Glovernek filozófiai és etikai problémái voltak; Marty anyagi javakban gazdag családhoz tér vissza, és így már minden happy. Mivel ezt Glover sokat hangoztatta ezért kaphatta megalázó ajánlatot, majd másodjára még ennél is kevesebbet, mindössze 125.000 dollárt kapott volna. Gale két hetes ultimátumot adott Glovernek, aki nem változtatott a követelésein, így inkább újraírták a forgatókönyvet és karakterét a legtöbb részből kiszedték, szerepét minimalizálták, az alternatív 1985-ben pedig emiatt ölték meg. Mindazonáltal a filmből George McFly nem tűnt el. Szerepére felvették Jeffrey Weissmannt és, hogy minél jobban hasonlítson Gloverre műorrot, állat, pofacsontot készítettek neki.

Hogy mennyire jól sikerült a hasonlóság azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a film bemutatója után Glover sikeresen perelte be Zemeckiséket, mert nem volt engedélyük a karakterhez az ő személyes vonásait felhasználni, hiszen ahhoz ő nem járult hozzá. Ez a kis per aztán olyan jól sikerült, hogy nem csak Zemeckisék könnyebbültek meg hirtelen egymillió dollártól - végül peren kívüli egyességgel rendezték az ügyet -, de a Filmszínészek Szövetsége azonnal hozott is egy törvényt, hogy amennyiben az adott karaktert játszó színész nem járul hozzá, semmiféle formában ne lehessen felhasználni a külsejét.

Ilyen utólagos felhasználás pl. egy fénykép - amivel Michael Biehn többet kaszált mint az egész szerepében az Aliens esetében -, és emiatt nem törekednek arra se ma már a stúdiók, hogy egy karakter teljes mértékben hasonlítson az őt először eljátszó színészre, pl. az orákulum a Mátrix Forradalmakban teljesen máshogy néz ki, mint az előző két részben, így nem kell jogdíjat fizetni a hozzátartozóknak, hiszen ott ugye meghalt a színésznő. Vagy a Dallas, ahol Elliet egy ideig egy másik asszony formálta meg, aki köszönő viszonyban sem volt Barbara Bell Geddens vonásaival.

1556f-900x1200.jpg

Nem értem Zemeckiséket miért ragaszkodtak Georgehoz ennyire. A film eleji részben megjelenik egy pillanatra az ajtóban, szükség volt rá? Nem! Azt se igazán értem miért törekedtek mindenképpen ugyanúgy, ugyanabból a szögből leforgatni az egész nyitányt, amikor totál látszik, hogy Fox is majdnem harminc már. Vagy ott van a 2015-ös jelenet, amikor fejjel lefelé marháskodik. Hetvenhét évesen simán meghalhatott volna akkorra. Kinek hiányoznának ezek a jelenetek? Ezek meg össze vissza görcsöltek, hogy beillesszék. Az egyedüli pillanatok, ahol George szerepeltetésének létjogosultságát érzem, azok az újrajátszott 1955-ös részek, mert ott funkciót töltenek be, más kameraállásból is látszódnak, de ha ott is csak hátulról mutatják, Glovernek esélye nem lett volna perelni, mert az már a karakter, nem elsősorban a színész külalakja. Glover mindenképpen jobban járt volna ha elfogadja a pénzt, mert ha azt nézem milyen idióta szerepeket elvállalt később - Charlie angyalai, Bazi nagy film, nem igazán dúskálhatott a megkeresésekben.

Zemeckisék ügyeskedése sikerrel csapott be gyerekként, mert azt hittem ugyanaz a színész játssza az apukát, csak kevesebb szerepet kapott, de már akkor sem érdekelt. És tudjátok miért nem? Mert ennek a trilógiának nem George McFly a főszereplője, hanem Marty! Ezzel, hogy itt ott direktbe mutatják, betolják a látótérbe csak bakot lőttek a készítők, mert felhívták rá a figyelmet, hogy valami gond van. Pedig nincs semmi gond, Martynak az első rész egy volt a sok időutazós kaland közül, galibát okozott a szülei találkozása körül, amit sikerrel ki is javított, és ügy lezárva. Ki kíváncsi erre a pojácára a továbbiakban? Én Thompsont se tettem volna be 2015-be, de jó oké, a nők amúgy is örökké élnek, meg neki legalább volt egy szerződése, szóval maradjon.

Claudia Wells sem tudott visszatérni, aki az első részben Marty barátnőjét, Jennifer Parkert alakította. Ő szeretett volna a folytatásban játszani, de az édesanyja rákos lett, és mellette akart maradni, hogy ápolhassa, végül emiatt fel is hagyott a filmezéssel, sajnos a DVD extráiban sem szólal meg, csak a 25. jubileumi Blu-ray kiadáshoz hívták vissza. Jennifer karakterét azonban hurcolni kellett a már említett okok miatt, így mindenképpen keresni kellett a szerepére valakit. A választás végül Elizabeth Shuera esett, aki a Karatekölyökben alakította Ralph Macchio barátnőjét, ha az a barom igent mond Marty szerepére, akkor most újra átölelhette volna ezt a csodalányt.

fuvjiek.jpg

Shuenál minden kétséget kizáróan lett volna jobb választás is a szerepre. Eleve három évvel idősebb mint Wells, itt már 27 évesen játszott 17-et és durva, hogy jobban meglátszik rajta mint Foxon. Alacsonyabb is, a haja se olyan borzas és göndör - szerintem ez paróka - a vonásai durvábbak, az egész csajból hiányzik az a fajta légiesség, ami Wells sajátja. Másrészt a szerepe is totál gáz, az első részben Jennifer volt a tökéletes barátnő, itt meg amit levág rögtön a kocsiban a tipikus kotnyeles csaj, aki túl sokat kérdez, be nem áll a szája, és Doki megfelelő hatékonysággal kezeli a helyzetet, csak fogja már be. Itt a bizonyíték, hogy miért nem lehet csajt magunkkal rángatva időt utazni, hát azért, mert egy ballaszt lesz belőle, akivel csak gond meg nyűg van, kis híján felrobbant miatta az egész világegyetem. Legjobb kint hagyni a teraszon a hintán, hát most nem?

Rajtuk kívül visszatért még a Mr. Stricklandet alakító James Tolkan, Biff bandájának tagjai; J.J. Cohen Skinhead, Casey Siemaszko 3-D és Billy Zane Match szerepében. Utóbbinak Gale volt olyan kegyes és írt ezúttal egy mondatot is, hagy örüljön. Marty két testvére eredetileg szintén szerepelt volna a filmben, a Davet alakító Marc McClure-rel eredetileg le is forgattak egy jelenetet, de végül a vágóasztalon végezte, míg Wendie Jo Sperber le kellett mondja Linda szerepét, mert éppen gyereket várt. Az öreg Peabodyt alakító Will Hare is szerepelt a forgatókönyvben, de végül nem tudott részt venni a filmben egy másik forgatás miatt.

Neki egy vicces szerepet írt volna Gale - már amennyire ez vicces, attól függ honnét nézzük -, ugyanis őt az első rész óta kezelik egy elmegyógyintézetben, mert UFO-t látott. És amikor végre kiengedik, akkor még repülni is látja a DeLoreant, és megint rálő. Emiatt hibásodott volna meg az autó időáramköre, és ezért lehet látni a filmben, hogy néha akaratlanul is rossz évszám villan fel, mint amit betápláltak. A filmben új szereplő még Flea, a Red Hot Chili Peppers frontembere. Ő egy cameo erejéig Needles-t alakítja, aki mindig valami baromságba rángatja bele Martyt. Jeleneteit egyetlen nap alatt vették fel, mert csak ennyit ért rá két turné közben.

back_to_the_future_part_2_18.png

A legnagyobb kihívás a film készítése során az volt, hogy 2015-öt - az akkori jövőt - merőben másképp mutassák be mint ahogy azt akkoriban a legtöbb sci-fi ábrázolta. Még manapság is rengeteg ilyen film nyúl vissza Szárnyas Fejvadászhoz, beleteszel egy repülő kocsit, és máris betalálnak, hogy onnét loptad az egészet, lásd Az ötödik elem. Rick Carternek és csapatának hónapokig tartott csupán az is, hogy megtervezzék Hill Valley jövőbeli képét füst és króm nélkül. Munkájukat az is nehezítette, hogy ekkor még semmi nem volt konkretizálva a forgatókönyvben. A vizuális effektusokért felelős John Bell is csak annyit tudott, hogy meg kell tervezzék a harminc évvel későbbi állapotokat, és mindenképpen legyen benne valami "légdeszka".

Zemeckis saját bevallása szerint sosem akarta, hogy Dokiék a jövőbe is menjenek, mert nem szereti azokat a filmeket, amelyek a jövőt ábrázolják. Hasonlóan az 1939-es Világkiállításhoz, a filmekben sem képes rá senki, hogy megmondja milyen lesz a világ, még az élő legenda Stanley Kubrick is mellé lőtt jó párszor. Emiatt úgy gondolták, ha már nem tudnak jósolni, legalább egy vidám, színes jövőt terveznek meg. Semmiképpen nem akartak egy orwelli, depresszív jövőképet festeni, a jövő embere ebben a filmben elkényelmesedett, és technológia függő. Gale az írás közben mindent vidámra vett mint az első részben volt - vicces, ha azt vesszük, hogy a végeredmény egy sokkal sötétebb részt eredményezett - és nagyon kihegyezte a jövőben játszódó epizódot a poénokra, lásd a Cápa 19 bemutatóját, amivel odanyomtak egy fricskát az akkor éppen futó franchisenak.

 

2. Forgatás

A filmnek van még egy érdekessége, ez pedig, hogy egyszerre forgatták a harmadik résszel, hogy spóroljanak a költségeken. A két részre összesen negyvenmilliót kaptak a Universaltól. Ezért szerepel a filmben egy csomó utalás, mert már tudták, hogy a harmadik epizódban a vadnyugatra látogatnak el. Nem is terveztek bármiféle lezárást adni, talán még A birodalom visszavágnál is nyitottabb végződéssel rendelkezik, azonnal lehet folytatni a következő résszel. Az efféle forgatási metódus ismerős lehet a Mátrix Újratöltve - Forradalmak, vagy éppen a A Gyűrűk Ura trilógia kapcsán. Jelen esetben leginkább azért akarták kihasználni az időt, mert Fox éppen két évad között lengedezett, ugyanis még mindig a Családi kötelékek jelentette számára a fő megélhetési forrást.

cii7t57wcldt9vo3kffb.jpg

Az érdemi forgatás végül 1989. február 20-án kezdődött, majd három héttel a befejezése előtt a csapat két részre szakadt, és míg a többség azonnal forgatni kezdte a harmadik részt, jó páran Gale vezetésével a második rész befejezésére fókuszáltak. Zemeckis csupán pár órát aludt, és ide oda utazott a különböző helyszínek közt, hogy felügyelje a munkálatokat. Így mire a második részt befejezték, már felvettek annyit a harmadik részből, hogy a film végére betehessenek egy trailert - világéletemben azt hittem, ezt a tévé készítette -, hogy a moziba látogatókat biztosítsák még koránt sincs vége a kalandoknak. Minthogy az első résznél Hill Valley díszleteit először nagyon szépen felvették az 1955-ös állapotában, majd lerontották 1985-re szinte az alapjaiból kellett mindent ugyanúgy megépíteni, ahogy egykor, ez majdnem két évig tartott, és a több pénzt emésztett fel a helyreállítás, mintha egy újat csináltak volna.

A filmben sokkal több öreg maszkot használtak, amit teljes titoktartás övezett, mivel a korszak legjobb sminkesei dolgoztak rajtuk, a legminőségibb anyagok segítségével. Fox gyakran négy órát ült egyhelyben míg negyvenhét éves középkorú családapát faragtak belőle, amiről viccesen csak annyit mondott: "Megerőltető, de lehetne rosszabb... mondjuk dolgozhatnék is."

Az egyik legnagyobb feladat az Industrial Light & Magicre hárult, akik az első részben még csupán optikai trükkökkel éltek, itt azonban megcsillogtatták digitális tudásukat. A filmben sokszor szerepel ugyanazon színész többször egy felvételen, háromszor pedig interakcióba is lép önmagával. Marty 2015-ben reggelizik két csemetéjével, akiket szintén ő alakít, Doki egy csavarkulcsot nyújt oda fiatalkori énjének, Biff pedig 1955-ben átadja a Sport Almanachot saját magának. Ezen kívül Biff 2015-ben beszélget unokájával, Jennifer találkozik az időskori önmagával, Griffel, Marty 1955-ben pedig többször is belefut korábbi énjébe. De minthogy ezen utóbbiak esetében nem volt interakció, ezek lényegesen egyszerűbbek voltak. 

Ezeket a trükköket mind digitális kompozitálással - több különböző felvétel egymásra való illesztésével - oldották meg, és az ILM által kifejlesztett, elsőként ebben a filmben hazsnált VistaGlide, mozgásérzékelős kamerának köszönhetően mai napig valóságosnak hatnak. Egyáltalán nem lehet azt látni, mint amikor ugyanazt a színészt optikailag rámontázsolták egy felvételre, és minél többször szerepelt, annál homályosabbá vált - pl. a Hofi videó, ahol egyszerre tizenkét előadót kelt életre. A 80-as években különösen népszerű volt ez a technológia, a filmekben előbb utóbb minden híres színésznek lett egy ikertestvére.

A VistaGlide mindezt azzal tette egyedivé, hogy a régi és új felvételek között nem lehetett érzékelni a különbséget a folyamatos mozgás biztosítása miatt. A színész így interakcióba léphetett önmagával, átadhatott egy tárgyat, vagy épp hozzáérhetett saját magához. Mindegyik felvételt külön rögzítették és végül eggyé olvasztották. Marty hármas jeleneténél a rögzítése között volt egy kisebb földrengés, és nagyon féltek a készítők, hogy a kellékek elmozdultak, de szerencsére ez nem történt meg, és így a jelenet tökéletesen sikerült. Továbbá az ILM-nek köszönhető a holografikus Cápa is, amely mára közel sem néz ki olyan jól. Állítólag ez szándékosan ilyen, mert az ILM főnökének Ken Ralstonnak megtetszett az első teszt, ahol pixeleződik a kép, mutatván, hogy a jövő technológiája nem tökéletes. Ezért van a bárban is, hogy minden digitális felszolgáló beakad.

A filmnek legalább annyira ikonikus szereplőjévé vált a légdeszka, mint az első résznek a DeLorean. Marty egy zseniális jelenetben szerzi meg - egy kislányét, ami full rózsaszín - ahol lényegében az első rész gördeszkázós akcióját újrázták, de Zemeckiséknek volt annyi esze, hogy csavarjanak rajta egyet, és ne szimplán ismételjék a bevált receptet. Ugyanis míg a múltban Marty plusz harminc éves tudása kapóra jön, ezúttal ő van lemaradva harminc évvel, itt már aki menő, annak van légdeszkája. Marty a leggagyibbat kaparintja meg, sőt kis híján rá is fázik, mivel a víz felett ezek használhatatlanok. A végén pedig a kislány még le is alázza, hiszen ő már szerezett egy Bull Dogot - az angol eredetiben Pit Bull, a forgatókönyvben pedig Mad Dognak hívták, hogy ez is utaljon a westernes harmadik részre.

huvr-hoverboard-back-to-the-future-ii-pink.jpg

Zemeckis a korabeli népszerűsítő werk filmecskében viccből elejtette, hogy ezeket a légdeszkákat régebben gyártották a játékgyárak, de a szülők elérték, hogy betiltsák a veszélyessége miatt. Ők azonban megkaparintottak párat és felhasználták a filmhez. Zemeckis még azt is hozzáfűzi nagy tudományosan, hogy a mágnesesség elve alapján működnek. S minthogy a deszkán olvasható a Mattel neve - az USA egyik nagy játékgyártó cége - több se kellett a népnek, a film bemutatója után megostromolták a játékboltot, hogy azonnal adják elő a rejtegetett légdeszkákat. A Biffet alakító Wilson elmondása szerint, a második leggyakoribb kérdés amit rajongóktól kap, hogy létezik e légdeszka? További érdekesség, hogy az első rész óta eltelt idő alatt Fox elfelejtett gördeszkázni, így nagyon megkönnyebbült, hogy a légdeszkához ilyenfajta tudás nem kellett.

 

2015

Na és akkor essünk túl a már hónapok óta interneten keringő legnagyobb és legégetőbb kérdésen: Mi valósult meg mindabból, amit '89-ben jósoltak? Ne felejtsük el, hogy csak a filmben harminc esztendő a távolság, valójában már kopogtatott 1990. De huszonhat év is szép távolság, nézzük a legfontosabbakat. Nincsenek repülő kocsik. Nem szeméttel üzemelnek, hanem méregdrága benzinnel továbbra is, nem is nagyon történt változás, hacsak a nem igazán elterjedni akaró elektromos autót nem vesszük ide. Még a legnagyobb változást a KERS bevezetése hozta, de azt csak a sportkocsik hasznosítják. Eddig nem gondoltam bele, de minek is találnának fel ilyesmit? Annyi baromállat okoz karambolt naponta, viszont amíg ez a talajon történik, nem mindenki döglik bele. Ha azonban ez a levegőben zajlana?

back-to-the-future-2-picture3.jpg

Az is elképzelhető még ha lehetőség is lenne rá, akkor se vezetnék be. Aztán ott van az a jelenet is, amikor Dokiék visszatérnek 1985-be és egy repülőgép kis híján elkaszálja őket, kétségtelen, hogy repülni még az idő szövetén át se mindig száz százalékig biztonságos. Gale 2010-ben azt nyilatkozta, tökéletesen tudták, hogy ezt ennyi idő alatt nem fogják kifejleszteni, de mindenképpen bele akarták tenni a filmbe. Persze utólag már azt mondanak a készítők, amit akarnak. A tervezés során lenyúltak mindenféle repülő autót korábbi filmekből, pl. látható Deckard módosított kocsija is. Az viszont talált, hogy a kocsik formája lekerekített lesz.

Az említett légdeszkák sincsenek, sőt azóta a gördeszkázás is teljesen visszaszorult. A filmben mind a deszkát tartó rudat, mind pedig a színészeket biztosító köteleket utólagosan radírozták ki a filmből digitális technológiával. Mai napig kísérleteznek vele, s limitált körülmények között, kizárólag fém felületen már előállítottak működőképes, ám közel sem tökéletes modellt - a leghosszabb táv, amit valaha megtettek rajta, 275 méter.

Nem szárad meg a ruhád magától, nem igazodik méretre, és nem fűzi be magát a Nike cipőd, sőt a Converse éppen abból profitál, hogy dettó ugyanúgy néz ki hetven éve. A Nike MAG - magnetic - kifejlesztésén azonban jelenleg is gőzerővel dolgoznak, erre az évre már prototípust ígértek, egyelőre annyi lett belőle, hogy a csuka külalakjára hasonlító limitált szériát - 1500 párat - 2011-ben piacra dobtak. Ez a film abban is különbözik a többitől, hogy ezt a cipőt kifejezetten ide tervezte a Nike egyik mérnöke Tinker Hatfield. Az első részben ugyanis ő szállította a szereplők cipőit, mindenki a lábán Nikeval szaladgált, így a folytatásra értelemszerűen szintén őket keresték meg, a cég pedig elfogadta a kihívást. Az edzőcipőn nem található varrás, a bekötést trükkfelvételek segítségével kivitelezték.

air-mag-trainers.jpg

A fiatalok öltözködési szokásaiból is csupán annyit sikerült eltalálni, hogy istentelenül elbaszott lesz, de nem hordanak öt számmal nagyobb ruhát, és nem fordítják ki a zsebeket. Egyébként nem csak a fiatalok öltözködése katasztrófa a filmben, az öreg Martynak pl. két nyakkendője van... amik náci Japán zászló mintásak. Még talán Doki öltözete a legmenőbb, ebben a fénylő, suhogó köpönyegben, a pólója pedig már a harmadik rész nagy jelentét vetíti előre, ugyanis egy gőzmozdonyok és cowboyok láthatóak rajta. A nyakkendője nejlon, az ing, amit visel ázsiai mintás, és nem tudom ki csekkolta, de két karórát is hord a biztonság kedvéért.

A kosztüm designer, Joanna Johnston szörnyen megrémült amikor rádobták, hogy azonnal tervezze meg a jövőbeli öltözködését az össze szereplőnek, meg annak a körülbelül 150 statisztának is, akik kóricálnak Hill Valley főterén, ezekről ugyanis Gale semmit nem írt a forgatókönyvben. Végül úgy döntött kihangsúlyozza a nemek közti különbséget, a legtöbb nő ezért hord testhez tapadós ruhát, ami a szexualitást hivatott előtérbe helyezni - hm leggings? Az anyagok széles skáláját használva színes, rikító, de nem fluoreszkáló öltözeteket tervezett végül.

A két rendőrnő ruházata is érdekes, ilyen rendőrnénik mászkálnának az országban, tuti mindenki bűnözni akarna, csak büntessék meg. Egyiküket a kamera folyton árnyékban veszi, és még a sapkáját is a szemébe húzták. Na ő Zemeckis akkori felesége, akire leginkább A smaragd románcából emlékezhetünk, ő játszotta Kathleen Turner elrabolt nővérét, Mary Ellen Trainor. De szerepelt a Halálos Fegyverben és a Drágán add az életed riporternőjét is ő alakította. 2000-ben végül elváltak, idén májusban pedig meg is halt.

66842-promo.jpg

Az időjárás előrejelzés ugyan jobban működik mint negyed évszázada, de azért nem másodpercre pontos. Az ügyvédek még mindig itt lebzselnek körülöttünk, nincsenek bionikus implantok, a Cápa megrekedt az ötödik résznél, nem cserélik ki a beleinket, a vérünket, hogy 30-40 évvel hosszabbítsák meg az életünket. Itt kérdezném azt is meg, hogy ha Dokinak ez secperc volt, nem beszélve arról, hogy nyilván nagyon olcsó - amikor száz dollárt kérnek az óratorony helyreállításra, ergo az inflációt eltalálták -, akkor Marty 47-évesen miért néz ki ilyen retekszarul? Hát csak menjen be egy fiatalító klinikára. De persze erre megint azért volt szükség, hogy Lloyd ne egy maszkban szaladgálja végig a közel két órás filmet, pláne, hogy ezúttal az 1985-ös énje szerepel többet, nem az 1955-ös.

Azt is rosszul ítélték meg, hogy a fax még létezni fog, igazából én sose értettem miért is olyan népszerű, mire hozzánk bevezették és elterjedt volna, kiment a divatból az internet miatt. Különben is, utoljára a Die Hard 2-ben láttam John McClanet faxolni. És ha már Die Hard, a fagyasztott pizza se növekszik meg, bár az igaz, hogy rengeteg instant kaja létezik ma már. A Pizza Hut, és a Pepsi túlélte az elmúlt 25 évet, de a Texaco már a múlté, 2008-ban felvásárolták.

A tévécsatornákat eltalálták, ma már több száz közül választhatunk - kérdés, hogy miért is néznénk egyszerre őket -, de simán tudunk képet a képbe illesztve válogatni a tévé menüjéből. Bár az internet böngészőjére jobban hasonlít, mert ott az ember akár tízet-húszat is megnyithat egyszerre. A falra függeszthető, lapos tévéket is tök jól megjósolták, ahogy a tableteket is. Bár a kutyákat továbbra is magunk sétáltatjuk, de vannak drónjaink, meg szőnyegtisztító robotjaink.

Egyelőre nem az ujjlenyomatunkkal fizetünk, és nyitjuk az ajtónkat, de szinte mindig magunknál tartjuk a bankkártyánkat, aminek pay passos fizetési módja nagyon is hasonló: - Mehet pay passal? Persze akartam is kérni, a pin kódot ugyanis nem tudom.. hupsz. Gale eredetileg ujjvadászokat is akart írni a filmbe, - ugye mit lopkodnak, amivel fizetsz, ergo levagdossák az emberek hüvelykujját -, de aztán rászóltak, hogy ez túlságosan morbid lenne, így nem maradt a végső verzióban.

Nem számítom jóslásnak a sokak által emlegetett ázsiaiak befolyásának növekedését az amerikai piacon, mert ezt a Gung Ho is megjósolta, pedig az egyáltalán nem sci-fi. A videojátékokat továbbra is kézzel irányítjuk, - a Kinect mára megbukott, mert játék közben nem tornázni, hanem tespedni akar az ember - bár a virtuális realitást megcélzó fejre erősíthető kütyük még nem terjedtek el, de John Carmack nagyon hisz az Oculus riftben, bár, hogy a vezetésben is hasznosítható lesz, azt erősen kétlem.

Hangirányítás se létezik még a konyhában, de őszintén szólva ezt se hinném, hogy valaha is elterjed, mert sokkal fárasztóbb beszéddel irányítani valamit hosszútávon mint kézzel. És az ember igyekszik olyasmiket feltalálni, amik a kényelmét segítik elő. A film továbbá ügyesen ráérzett a minikamerák használatára, gondolj bele hogy a mai okostelefonok birtoklásához régen 00-ás előtag kellett, valamint a videohívások is egyre gyakoribbak, már ha elég jól hasít a net előfizetésed.

cafe_80s.jpg

Kétségtelenül a legelszálltabb ötletek a Café 80-ban valósulnak meg, ahová Marty belép 2015-ben. Ez a hely 1955-ben ez Lou kávézója volt, 1985-ben pedig egy fitness szalon, amit itt most egybegyúrtak. Miközben kikéred a piád, kajád, közben máris tekerheted le a szobabiciklin a feltornázkodó kalóriákat. A kiszolgálás automatikus, Max Headroom stílusú. Michael Jackson azóta már halott, ahogy a másik két úriember is. Ha valaki nem jött volna rá, az egyikük Ronald Reagen, de hogy Komeini Ajatollahot kinek az ötlete volt betenni azt nem tudom. Miért is rendelnél kaját egy terroristától? Ha valaki nem ismerné ki volt ez az ember, legyen elég annyi, hogy a 80-as évek Osama bin Ladenje, aki New Yorkot és Washingtont az elsők közt akarta lebombázni. Hogy az USA és Irán közt mai napig nem patent a helyzet, elsősorban neki köszönhető.

A kiszolgálópultban a korszak híres TV sorozatai futnak, többek között a Taxi - ebben Lloyd is szerepelt Danny de Vito mellett - Miami Vice - aminek logója és színvilága mintául szolgált a bisztró színeihez -, Oprah, Hupikék Törpikék, és a már említett Családi kötelékek. A falon pedig különböző gumimaszkok sorakoznak, köztük a hidegháború nagy politikusaié is, mint Mihail Gorbacsov, Moammer Kadhafi, vagy Fidel Castro. Az eredeti tervek szerint a helyet Biff fia, az ifjabb Biff üzemeltette volna, de végül ezt elvetették, Wilson így is ötféle Biffnek öltözött be a film során, nyilván egy szimpla poén miatt nem akartak még egy maszkot készíteni neki.

Pepsi Perfektet szívesen innék, az ára nem ötven dollár, csupán kettő, ahogy az az étlapon áll, ezért tudja Marty később megvenni a sportmagazint - kár hogy ez se létezik a valóságban, csak vanity kiadásban - értsd semmi extra nincs benne, csak ilyen az üvege. Futurisztikus logóját Japánból kölcsönözték a készítők. Az étlapon viszont szerepel a Max változat is, amit a pepsi 1993-ban vezetett be Európában először, míg az USA-ban csak 2007-ben.

theres-still-plenty-of-time-for-pepsi-to-come-out-with-pepsi-perfect-this-year.jpg

A Wild Gunman soha nem létezett árkád kiadásban, ez a Nintendo egyik fénypisztolyos játéka volt, a filmben valamiért újrarajzolták a játékpályát és csak a hangok az eredetiek, miközben a NES változat sokkal szebb volt, egyszerűbb lett volna azt betenni ide is. Az pedig, hogy Elijah Wood első szerepe a kiskölyök, aki ócsárolja a játékot A Gyűrűk Ura óta nyílt titok. A játék szintén egyike azon utalásoknak, amelyek szépen felvezetik a vadnyugatos részt. A kávézó másik végében látható egy Pac Man árkád gép is, de sokat nem foglalkoznak vele.

A büfében megismétlődik a jelenet, ami az 1955-ös kávézóban is George McFly-al, azonban Griff már korántsem olyan ostoba mint Biff volt anno, inkább csak egy erőszakos barom, aki be se veszi Marty figyelemelterelő trükkjét, már nem csak egy taslit ad, hanem atomból behúz egy nagyot miután beugratta Marty jövőbeli fiát, és még a saját nagyapját is csicskáztatja, - aki ugyanúgy hazudik a kocsi második lekenéséről. Itt vezetik fel a második és harmadik részben gyakran felbukkanó "Nyuszi vagy McFly?" szöveget, ami már árnyalja Marty vagány énjét, kiderül ugyanis, hogy az ő karakterének is meg van a maga gyenge pontja.

Miután megtörténik a film "tudjuk le" szakasza - értsd, muszáj megcsinálni, ha már négy éve beígértük az első rész végén - elkezd beindulni a cselekmény. Az öreg Biff ellopja az almanachot, ami a film MacGuffinja lesz - szerintem életem első MacGuffinja, amiről már TUDTAM hogy MacGuffin. Melyik a nagyobb kérdés? Egy közel nyolcvan éves ember, hogy tanul meg vezetni és irányítani öt perc alatt egy időgépet, vagy, hogy miért volt szüksége arra, hogy visszatérjen saját jelenébe? Ha nem viszi vissza a kocsit Martyéknak annyi. Ha megváltozik az idősík, miért is ugyanoda tér vissza, ahol Martyék is vannak?

p6078_column_grid_12_1.jpg

Sose értettem a jelenetet, amikor elkezd szenvedni, és míg azt mondtam az első rész kapcsán, hogy fölöslegesek voltak a kivágott jeleneteket, itt a film jobban járt volna, ha mindent visszatesznek amit kikukáztak. Biff ugyanis ugyanazt éli át, amit Marty, a megváltoztatott múlt miatt szépen kikopik az idő szövetéből, halála rajta van a DVD-n, érdemes megnézni, mert sokat ad a film egészéhez, és szerintem hatásos jelenet is, érthetőbbé tette volna mi történik, azonkívül előkészíti a sötét tónusú 1985-öt. A filmbeli változásokat ezúttal nem egy fénykép, hanem különböző újságcikkek jelenítik meg, melyek a főbb események mellett érdekes alcímekkel operálnak, itt például az 1997-ben elhunyt Diana hercegnőt már királynőnek jósolják. A képek pedig különösen ötletesek, ahogy csak minimálisan változtatnak, itt pl. a rendőrök kezei közt éppúgy lehet Marty mint Griff is.

A 2015-ös bírósági épületből stílszerűen bevásárlóközpont lett - ez mondjuk simán igaz, mert mindenből azt faragnak. A park, parkoló pedig ezúttal egy mesterséges tavacska lett, ami aranyos ötlet ha azt vesszük, hogy a jövőben minden helyet kihasználnak. Ellenben azt sose értettem minek kell látnunk Marty jövőbeli családját. Kiábrándító, hogy minden adottsága ellenére még mélyebben végezte mint az apja. És az még hagyján, hogy saját maga játssza az idióta fiát is, de amikor lejön Marleneként, az már több mint szürreális.

Olyan jól megcsinálták, hogy annak idején sose értettem miért Rudolf Péter szinkronizálja a csajt is elváltoztatott hangon? Hát nem lett volna valami nő, aki adta volna a hangját szegény lánynak? Azt kell mondjam Foxnak hihetetlen nagy szerencséje van, hogy sose került börtönbe, mert ilyen pofikával tuti betalálták volna a nehézfiúk. Biff pedig bármikor máskor ellophatta volna a kocsit, ez igazán írói ujjgyakorlat csupán. A lényeg az almanach megszerzése, amit Marty fülében ültet az adománygyűjtő csóka, de már Doki is tesz rá utalást az első részben, mielőtt lelövik a terroristák, igaz akkor csak 25 évet akart előremenni az időben, harminc helyett.

blastfrompast.jpg

A Blast from the Past antikvitás pazar hely, számoljuk csak össze mennyi minden érdekesség van benne a sportfüzeten kívül. Először is itt van Marty farmerdzsekije az első részből, egy futurisztikus kagylórádió, ami a 80-as években annyira népszerű volt, hogy még hazánkba is begyűrűzött, egy SVHS JVC kamera, ami 88-ban a kézi kamerák csúcsát jelentette - a legtöbb antik technika a kirakatban bizony nagyon is modern technológiának számított, de éppen ezért ez az antikvárium a legjobb ötlet az egész 2015-ös epizódból -, aztán itt van a Cápa Nintendo játék, ha még nincs eleged a Cápa utalásokból, egy Roger nyuszi plüssfigura, ami még beszél is, hiszen a filmben se állt be a szája egy percre se.

Továbbá láthatunk egy Betamax képmagnót, egy frizbit, John F. Kennedy szobrát, Black & Decker vasalót, és morzsaporszívót, egy Magnavoxot, egy üveg kólát, Reagen portréját, négy VHS videokazettát - köztük a Cápa 2-őt is -, két további NES játékot, egy lemezjátszót, egy Super 8-as kamerát, lávalámpát, 1984-es Macintosh számítógépet, Perrier üveges vizeket, Barbi és Ken babákat, és szuper ritka mosolygós fejecskéket. Lehet ezzel az antikvitással valójában nem akartak semmit, vagy éppen csak viccnek szánták, de végül ez lett a legjobb jóslat is a filmben, mert amit a kirakatban látsz, hát az mára tényleg őskövület lett, amivel valami hasonló helyen találkozhatsz már csupán.

Akár hiszitek akár nem, én a filmből az első félórát szeretem a legkevésbé. Amikor a jövőben vagyunk a z a film leghalványabb epizódja, és ahogy haladunk előre a storyban, ez a film úgy válik egyre jobbá és jobbá. Szóval, hogy stílusos legyek, ezzel még koránt sincs vége!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Lemaradtál az első részről, sebaj, olvass tovább!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jerryco 2015.10.21. 13:00:01

Eszméletlen jó cikk, de Mary Ellen Trainor csak a nővért, Elaine-t alakította a Smaragd románcába. A kiadót, Gloriát Holland Taylor alakította.

Terézágyú 2015.10.21. 13:02:30

Le a kalappal.
Hun a második rész? :)

Terézágyú 2015.10.21. 13:04:21

"És az még hagyján, hogy saját maga játssza az idióta fiát is, de amikor lejön Lorettaként"

Nem Marlene-nek hívják a lányát? :))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.21. 13:09:09

@Jerryco: @Terézágyú: köszi javítom, már rég láttam azt is, de most eszembe jutott

holnap jön a második rész, egyelőre legyen elég ennyi, viszont ha tetszik megosztani ér a fészbukon, mert az Index a saját cikkeit nyomatja sajnos

Darkcomet 2015.10.21. 13:27:30

@scal: Az index ratyi írásába beszúrtam a kommentek közé az írásaid linkjeit. Kíváncsi leszek, meddig lesz ott. Egyébként kib.szott jó ez a sorozat, amit összehoztál, élvezet olvasni. Főleg nekem, akinek a Vissza a jövőbe trilógia a legnagyobb buli a nyolcvanas évekből.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.21. 13:38:36

@Darkcomet: örülök, hogy örülsz :D a dologhoz hozzátartozik, hogy ezt már egy részben le akartam rendezni, de annyi kibaszott infót ástam elő erről mis, hogy muszáj voltam kettévágni - eredetileg három cikkel letudtam volna

megosztást köszi

Darkcomet 2015.10.21. 14:16:46

@scal: Várom a második rész második részét, vagy mi a fenét. :-D

Nekem a Vissza a jövőbe a csupa nagybetűs TRILÓGIA. Indiana Jones ide, Star Wars oda, LOTR amoda.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.21. 14:25:57

@Darkcomet: ezek közül már csak a Jonesról nem olvashatsz... vagy inkább fogalmazzak úgy, hogy még :D tittiritttíííííí

lutánnia 2015.10.21. 16:27:12

Király cikk, várom a második részt :)
A harmadik filmről jövő héten lesz dupla kritika?

Ennél a filmnél én annak tudok örülni, hogy még tudtam úgy látni ezt a filmet, hogy eltudtam ámulni a jővőképén, és elképzeltem, hogy milyen jó lesz majd 2015-ben légdeszkákkal süvíteni meg minden.

Gondoljunk csak bele akik az elmúlt 5 évben születtek, a film 2015-ös jelenete csak egy bájos vicc lesz, kb mint H. G. Wellsnek az Eljövendő világja, vagy Jókainak a Jővő század regénye.

molnibalage 2015.10.21. 16:57:16

Claudia Wells és E.S összhasonlításának stílusa szeritnem méltatlan a blog színvonalához képest és főleg azért, mert semmi máson nem alapul, csakis egyéni szimpátián...

molnibalage 2015.10.21. 16:58:07

És egy apró tévedés van a szövegben, Zemekis nem 2010-ben, hanem 2000-ben vált el.

armitage 2015.10.21. 17:35:38

Zseniális cikk! Olvasás közben előre gondolkodtam, hogy "de miért nem ír arról, hogy", és a következő bekezdésekben már jöttek is a kedvenc részletek, érdekességek. Köszönöm!

Cserébe egy apró pontosítás: Martyék az igazi 1985-ben valóban a Lyon estates-ben laknak (az alternatívban nem, mert addigra a család a nagymenő Biffé lett és a Pleasure Paradise toronyban laknak).

Viszont 2015-ben az idős Marty és Jennifer a Hilldale nevű lakóparkban laknak (Marty szülei is odaköltöztek), ami teljesen másutt van. 1985-ben kezdték építeni, akkor még menő lakóparknak készült sikeres embereknek (a szlogenje is ez, hogy "The Address of Success"), de 2015-re lepusztult, a lakóival együtt ("trans, lobos and zipheads"), és a bejáratán a szlogent gúnyosan módosították "The Address of Suckers"-re.

Az igazi 1985-ben Hilldale tehát még csak épül. A 3. rész végén ennél az építkezésnél áll meg Marty a Toyotával, és áll be mellé Needles, hogy kihívja a gyorsulási versenyre, és itt csúszik ki Marty száján, hogy majd itt fognak lakni, amiből Jennifer rádöbben, hogy nem álmodott.

A valóságban ez két külön helyszín. Az 1985-ös Hilldale-utcasarok Oxnardban (CA) van, itt:
goo . gl/maps/zajyhNU6vvH2

A 2015-ös Hilldale viszont egy "gated community" lakóparkban van (El Monte, CA). Martyék 2015-ös házának címe: 3793 Oakhurst St. El Monte, CA, 91732. Az utcasarok pedig az Oakhurst utca és a Somerset utca sarka:
goo . gl/maps/oXpB3vRPSbs

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.21. 18:13:41

@lutánnia: tudod én ezt úgy ítélem meg, hogy pl. a menekülés New Yorkból asszem 1997-ben játszódik és azt én már múltként éltem meg, de ilyenkor mindig rádobok egy +50-est és ugyanúgy úgy nézem meg mintha a jövő lenne :D

ebből a logikából kiindulva Martyék 2115-be látogattak :D

@molnibalage: tényleg pedig már sokkal kevésbé durva mint volt? :D lehet még javítok rajta

abban nincs semmi egyéni, hogy objektív dolgokat sorolok fel ami a vaknak is nyilvánvaló, ott vannak a képek, nézd meg a két csaj arcát, hülye szerepet is írtak neki, az első részben ilyen idegesítő lett volna tuti megutálom

Shuet nagyon bírtam a Karate kölyökben, de erre a szerepre nagyon nem jó, öreg hozzá, 23-24 évesen talán még elmenne, de így nem, vagy csináltak volna neki normális hajat, de nem

gyerekként simán benyeltem hogy ő az, mert évek teltek el míg megnéztem a két részt, de azért felnőttként kicsit többet várok el

@armitage: köszi szépen, ööö szerénytelenség nélkül állítom, amiről ÉN nem írok egy film kapcsán arról a Britannica Hungarica se fog :D

hmm valamiért én Hilldalet a lyon estatessel azonosítottam, valszeg mert hasonlít az utcabejárat? nem tom, akkor azt kiszedem, köszi a figyelmeztetést

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.21. 19:04:05

@molnibalage: jah igen te írtad az első résznél hogy írok e ES-ről :D akkor ezekszerint neked viszont nagyon bejön

úgyis akarok a Karate kölyökről is írni majd valamikor ott kibékülünk :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.21. 21:45:14

@lutánnia: jah igen, a harmadikból kurvára nem akarok már duplázni :D már ebből se akartam igazából :D

molnibalage 2015.10.22. 08:12:25

@scal: Az első részben kaptál a csajból kb. 3-4 percet. Abból semmi nem derül ki...

Nem azt mondom, hogy bejön, de nincs ordító difi a kettő között. Azt is vedd számításba, hogy az ember nem minden nap vesz részt időutazásban...

Ezen felül nekem pont CW tűnik túl idősnek a filmhez már 1985-ben is...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.22. 08:58:43

@molnibalage: ennyi erővel itt se kaptál belőle többet, mert végig ki volt ütve (hál istennek :D)

de igen de ordító difi van a kettő közt leginkább viselkdésben

az első részben Jennifer támogatja Martyt, jobban hisz benne, mint az saját magában, a film végén Marty mégis úgy dönt elküldi a kazettát, mert Jennifer ezt tanácsolja neki

itt meg mást se csinál mint kotnyeleskedik, meg elájul :)

számításba vettem, de mi lett volna ha Marty elájul amikor megpillantja az apját? :D

ezen felül CW nem tűnhet idősnek mert ő 85-ben pont korban van :) de örülök, hogy nem kéne osztoznom rajta ha 85-ben lennénk :D

GERI87 2015.10.25. 00:25:08

"az öreg Martynak pl. két nyakkendője van... amik náci Japán zászló mintásak."

Ennyire ne menjünk le bulvárba!
Japán harci zászló.
Pontosabban, a Japán Császári Haditengerészet és hadsereg zászlaja volt ill. ma is az.

"így nem kell jogdíjat fizetni a hozzátartozóknak, hiszen ott ugye meghalt a színésznő. Vagy a Dallas, ahol Elliet egy ideig egy másik asszony formálta meg"

Elliet a per után formálta meg másik nő, vagy előtte?
Nem biztos hogy azért nem hasonlít!
Tudtommal a Dallasnak 89-ben vége lett...

"De persze erre megint azért volt szükség, hogy Lloyd ne egy maszkban szaladgálja végig a közel két órás filmet, pláne, hogy ezúttal az 1985-ös énje szerepel többet, nem az 1955-ös."

Minek kellett rá maszk?
A jövőben is a 85-ös énje szerepel. Az ment előre 15-be hogy vissza menjen szólni, 85-be...
Szerintem ez csak egy poén, hogy "megfiatalították" de mégse változott semmit:)
A jelenetből nekem ez jön le.

"de hogy Komeini Ajatollahot kinek az ötlete volt betenni azt nem tudom. Miért is rendelnél kaját egy terroristától? "

Államfő, vallási vezető volt, az 80-as évek politikájának egyik meghatározó figurája, max annyira terrorista mint a Kim "dinasztia" Észak-koreában. Seggfejek, és mondanak fasságokat, de nem terroristák...

"Sose értettem a jelenetet, amikor elkezd szenvedni, "

Amikor visszatér az öreg 15-be és kiszáll a kocsiból?
Megüti magát a botjával, aminek leszakad a feje...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.25. 13:11:59

@GERI87: ...valamint egész Japán zászlaja a II. Vh alatt, azt kicsit többen ismerik az olvasók, mint japán hadseregét

a Dallas egész pontosan 1991. májusáig futott, nem tudom a 89 honnét származik, annak nem néztem utána Ellie ügye mikor is volt, inkább azért hoztam elő, hogy konkretizáljam a dolgokat, annyi a lényeg, hogy nem lehet egy színész felvételeit, arcmását újra felhasználni az engedélye nélkül egy másik filmben,

te tényleg nem vetted észre, hogy Doki öregebb 1985-ben mint 1955-ben? az első filmben is volt rajta maszk (az már kérdés, hogy olyan kurvára tényleg nem látszik) de a II. részben szerintem nagyon elrontották a maszkját, olyan mintha egy zombi lenne a fehér bőrével, azért ne felejtsük el, hogy 30 évvel idősebb embert alakít

utána arra gondoltam, hogy lehet ő még előrébb utazott a jövőben és ott volt fiatalító klinika

hát tudod mi a helyzet ami egyik félnek vallási vezető, meg államfő, az a másiknak terrorista, nézőpont kérdése

szerintem ez is inkább a poén része volt, hogy a kajarendelésnél is harcoltak egymással Reagennel mint a hidegháború során, de arra is gondoltam talán a jövőben megnövekedett az arab befolyás, sok sci-fi utalt erre (pl. Farmer) meg lásd a mostani állapotokat

minthogy le is írom a hogy a jelenetnek volt folytatása és mitől szenved, így nem értem a magyarázatot, nem üti meg magát, azt nem tudja már kihúzni rendesen, mert már szenved

de köszönöm az észrevételeket

Jerryco 2015.10.25. 15:53:53

@scal: Csak duplázz szépen, mert eljár a kezem! :) Nem azért olvasom a cikkeiteket, hogy végezzek velük 5 perc alatt!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.25. 16:02:56

@Jerryco: nagyon sajnálom, de egész egyszerűen nincs róla elegendő anyag... nem rajtam múlik :D

amúgy nem szeretek duplázni semmiből, az olvasottság kurvára azt mutatta eddig nincs értelme, meg egyébként se szeretem, duplázni azért kell mert a blog.hu korlátolt, amúgy totál nem érdekelne, hogy 54 oldalt írok és azt hat óráig tartana végigolvasni :D

GERI87 2015.10.27. 21:14:58

@scal:

"valamint egész Japán zászlaja a II. Vh alatt, azt kicsit többen ismerik az olvasók, mint japán hadseregét"

Jó, de azért a "nácizás" elég dinka dolog, lévén semmi ilyen tartalma nem volt.

"hogy nem lehet egy színész felvételeit, arcmását újra felhasználni az engedélye nélkül egy másik filmben,"

Igazad van, a Dallas 91-ig ment, de hogy Ellie-t mikor cserélték ki az most nem tudom...szerintem nem 89 után...márpedig azt írod, ezért perelni a '89-es törvény után lehetett.

"te tényleg nem vetted észre, hogy Doki öregebb 1985-ben mint 1955-ben? az első filmben is volt rajta maszk"

Nem:)
Ha nem mondják, ill olvasom itt, akkor nem tűnik fel.
Nem láttam az ürgét, más filmben, vagy nem emlékszem. A valódi korán sose gondolkodtam.

"nézőpont kérdése"

Az, de akkor sem ilyen emberekre értjük a terroristát...
Hitler és Sztálin sem volt terrorista...

"minthogy le is írom a hogy a jelenetnek volt folytatása és mitől szenved, így nem értem a magyarázatot, nem üti meg magát, azt nem tudja már kihúzni rendesen, mert már szenved"

Igen, már visszaolvastam...írtad hogy volt kihagyott jelenet.
Úgy emlékeztem hogy beüti magát és azért, de visszanézve, tényleg már elötte jajjog...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.27. 22:29:41

@GERI87: nézd csak egy példa a Dallas, Zemeckisék nagyon nagy bakot lőttek ezzel, nem hiszem, hogy annyira bevett szokás lett volna ez, eleve más is volt a szitu, Geddest rákkal kezelték, és az új Ellie csak ideiglenes szerepet töltött be, és amikor Geddens felépült jött is vissza, csak olyan sokáig tartott, hogy nem lehetett annyi részből kihagyni

a legtöbben fizettek ezért, lásd Aliens, mert ott normálisan meg tudták tárgyalnia dolgokat, elég cifra dolgokat olvastam Gale meg Glover tárgyalásáról, pl. hogy a többiek 650.000 dollárt kaptak, és hogy mindenkit előre kifizettek, és már nem maradt semmi pénz, és ezért próbáltak Gloveren nyerészkedni, így összességében akármennyire nem szimpi nekem Glover Gale nagyon fölényesen kezelte a srácot, mert az első részben igenis volt alapja a karkterének, nélküle lehet nem működött volna az egész film, és kicsoda ő hogy meghatározza egy színész mikor áll karrierjének ezen vagy azon a szakaszán

de hogy Elliet mikor cserélték le, hát nem néztem utána, de valamikor az utolsó években, szal még az is lehet beletaláltam, vagy nem :)

egyébként első pár nézésre nekem se nagyon tűnt fel :D mert az ő maszkja nem annyira látványos, elvégre eleve 47 éves volt

én a terrorista szót itt most az amcsi nézőpontból értettem, a legtöbb filmben eléggé úgy kezelték mint a sátánt, Husszein se volt terrorista, "csak " egy mezei diktátor, sok film céltáblája volt

CyberMacs 2015.10.28. 18:36:17

Az öreg Biff miért semmisül meg, amikor 2015-be visszaér?
Azért mert megváltoztatta a múltat, még nem kellene eltűnnie. Hiszen Marty és a Doki is folyamatosan ezt tették.
Ez csak akkor fordulhat elő, hogyha idő közben valaki eltette őt láb alól...
Ebben az esetben lehetséges egy olyan verzió, hogy az alternatív világban Biff korán elhalálozódott, és ezzel az időegyenes visszaállt a "normálba". Ezért tudott ugyan oda visszamenni. A dokiék pedig nem vettek észre semmi változást. Pedig biztosan volt, mert Marty családja nem fog ott lakni. De Biff érkezésekkor már elhagyták a házat.
Ezzel lehetne magyarázni a "normális" idővonalra visszatérését.

Akinek viszont el kellene tűnnie, az Marty. A Doki ugyanis honnan tudta, hogy Marty-t le kell mentenie a Biff toronyról? Úgy, hogy ő az alternatív 1985-ben is előrement az időbe. Ezt el is mondja, újságja is van. Mégis ki szokták hagyni a BTTF rajongók az idővonalak rajzolásánál...
Tehát 1985A-ban Marty meghall. Biff lelövi, vagy leugrik, stb... De a Doki előremegy az időben, látja, mi történik, aztán elküldi Mary-t, hogy szedje ki Biffből az időpontot. Úgyis szereti Marty életét kockáztatni (még mindig jobb, mint a sajátot, vagy hogy megsemmisüljön az univerzum). Majd megmenti.
De viszont akkor Marty-nak el kell tűnnie 2015-ben.
Vagyis hát nem neki, mert neki még vissza kell mennie találkoznia Biffel 1985A-ban. Hanem az öregnek, mert ő az, aki 1985-2015 élt.
Egyáltalán hogy ment vissza Marty 1985A-ból 1955-be, majd 2015A-ba, ha az A világban Svájcban van? Vagy csak kéne lennie, de közben a Dokival lógott?

Áj, nehéz ezt az idővonalat követni... Szerintem azért nem fogjuk feltalálni az időutazást, mert fejben nem tudjuk az események változását követni. :P

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.28. 19:23:58

@CyberMacs: szerintem kevered, a két újság 1985A-ból korábbi mert a könyvtárból származnak, Marty apjának halálhíre 1973-as, a Doki meg május 23 óta elmegyógyintézetben van, azért is tudnak a garázsában alkotni, mert az alternatív énje nincs ott

szóval ott max csak elméletben ment előre (lehet a trágyaszállítóval is ő parkolt oda, hogy 23*-ra már nekimehessen Biff :D)

viszont ha Biff eltűnik 8ami ezekszerint tényleg hiba) mert 1985A-s énje is él 2015A-ban

akkor Dokiék miért nem tűnnek el 1985A-ban? hiszen mindkettejükből van egy ugyanolyan korú énjük

mert a régi énnel is találkozni veszélyes, de itt ráadásul doppelganger én van (vagyis ugyanolyan korúak, ergo azonos testben kéne létezniük)

különben is hogy megy ez Marty egy héten keresztül tűnik el? Biff meg két perc alatt? :D

lehet a végén kiderül azért vágták ki Biff halálát, mert nem akartak nagyon önmagukkal gubancba keveredni

CyberMacs 2015.10.28. 22:42:59

@scal: Nagyon rég volt az, hogy le tudtam ülni, és egyhuzamban végig nézem a trilógiát. Így sok minden csak a homályos emlékeimben van.

Én úgy emlékszem, hogy Marty mondja, egyszerű a problémát megoldani, mert csak vissza kell menni a jövőbe, és meg kell akadályozni az öreg Biffet.
Mire a Doki mondja, hogy nem lehet, mert az 1985A-ból csak 2015A-ba tudnak visszamenni (Biff viszont nem fizikus, nem tudja, hogy az alternatív jövőbe kell menni, ezért jutott vissza a normál jövőbe :P :P - ott mindenképpen csúszás van, vagy kell egy olyan csavarás, mint amit én találtam ki - az magyarázná az eltűnését is).
És akkor ott a Doki mutatja az újságot, mi az én értelmezésemben a jövőből kellett, hogy jöjjön.
Azt mondja: az alternatív jövőbe fogunk menni, ahol ez történik vele.
E mellett, ez "bolti újság", míg a Marty apjának halála archív.
Ezen felül a dokinak azért is előre kellett mennie, hogy megmentse Marty-t. Meg egyébként is több idő kellett, hogy összerakja a részleteket szerintem.

No de rákerestem az újságra. Amiket találtam, akárhogy is nézem, a dátum 1983 (!!). Akkor ez hogy is van? :)

A Dokinak azért sem szabad ekkor elmegyógyiban lennie, mert az alternatív 1985-ben is ott kellett lennie a parkolóban Marty-val, meg a terroristákkal, hogy lejátszódjon a BTTF1. Ez kulcs kérdés, mert ha nincs, akkor nem fognak elmenni a jövőbe, nem lopja el az öreg Biff a kocsit, és nem lesz 1985A

Nem tudom, ezt hogy gondolták a készítők (valszeg sehogy, ők nem problémáztak annyit, mint mi), de amikor ugyan abba az időbe mész vissza, mint ahol lenned kellene, akkor nem lesz belőled kettő. Az csak akkor van, ha a múltba/jövőbe mész. A jelenben csak 1 db. te vagy. Na de mi van az alternatívákkal?

Vagyis vagy a Dokiéknak kellene eltűnniük 1985A-ban, vagy az ottani eredetieknek, vagy valami "véletlen" folytán az ottani eredetiek pont ott lesznek, ahol a Dokiék, és összeolvadnak..

E helyett akkor jobb lenne egy olyan megoldás (csak akkor film nem lenne), hogy az öreg Biff nem 2015-be, hanem 2015A-ba ér vissza. Dokiék meg ottragadnak a jövőben. Ami nem gond, mert ha 1855-ben a Doki 10 év alatt összerakta újra az időgépet, akkor 2015-ben ez nem lehet nagy kaland. Főleg, hogy a legfontosabb, az energiaellátás megoldott: Mr. Fusio.
Vagy az új időgép elkészítése tart, ameddig tart, majd visszamegy vele 2015. október 21-re, felszedi Marty-t, és hazaküldi.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.29. 09:00:52

@CyberMacs: jó, én tegnap az volt az első, hogy megnéztem az újságot a blu ray ripen, mert belelkesültem az elméleteden, de 1985 május 23-a van a lapon amikor letartóztatták Emmet Brownt ez magyarázza miért nincs otthon , szóval ezen nincs sokat magyarázni (mindkét újság a könyvtárból származik, ahova betört) mivel 1985 október 26. van 1985A-ban is

igen mármint ahol még mindig a gyogyóban van

dehogyis kell 1985A már megváltozott 1958A-ban legkésőbb, itt Brown dokit elkapták mielőtt feltalálta volna az időutazást, ki tudja talán mert felgyújtotta a házat

Marty meg SVÁJCban tanul ahogy azt mondják is, szal no offense de ezt kicsit összekuszáltad

szerintem az ilyen alternatívák olyanok mint a Sliders rétegei, és emiatt meg a ripple effekt miatt halt meg Biff énje is, valszeg ha sokat maradnak Dokiék ők is meghaltak volna az alternatív jelenben

de igen a készítők fele ennyit se agyalhattak rajta, :D

na most nekem az is kérdés Dokinak honna afaszból van mindenre pénze a jövőben? ahol egy adomány 100 dollár? :D egy régi újság meg 50?

mennyi lehetett átszerelni a kocsit? befeküdni a műtétre, új ruhák, stb?

CyberMacs 2015.10.29. 21:54:15

@scal: A Doki eladta a ritka bélyeggyűjteményét a jövőben. Ami pont azért ritka, mert ő a jelenben megvette mindet olcsót. :)
A Doki azért minden hóbortja ellenére eléggé felkészült. Már az első részben is, még ki sem aludtak a tesztelés lángjai, de ő már bőrönddel áll ott.
Majd amikor 1985A-ból mennek vissza, akkor is van pénze minden időlehetőségre.
Akkor pedig bizonyára készült, hogy legyen elég pénze a jövőben (mintha azt mondta volna, oda akar menni először). Így vagy lekötött valahol 1 dollárt 30 évre, vagy neki is van egy almanach-ja.
Úgyhogy nagy álszent ez az ember. :) Másoknak osztogatja az igét, magának meg megtartja. :)

Jobbik esetben csak kiadta a saját házát 30 évre.. De akárhogy is, kihasználta az időutazást pénzkeresésre.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.29. 23:57:23

@CyberMacs: a minden korszakból pénz egy kurva jó poén :D

még jó hogy Lue nem nézte meg az öt centest amit a kávéért elkért :D 1955-ben

Doki karakterében minden viccet félretéve tényleg vannak álszent megmozdulások, de ezt inkább az írók, semmint a karakter vétkének tartom