Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A repülő csészealjak támadása (1956)

2015. november 21. - scal

A tenger mélyéről jött!-tel Harryhausen végleg megalapozta hírnevét, és innentől kezdve a Columbia Pictures el sem eresztette az aranykezű mestert. Charles H. Schneer bemutatta Sam Katzmannek, aki a B-filmes részleg teljhatalmú ura volt, és mai napig tudná tanítani, hogy kell a költségeket tizedannyira csökkenteni. Lényeg a lényeg, minthogy az előző alany – ma már bármennyire is nevetséges – hihetetlen sikert ért el, és a producerek addig akarták ütni a vasat, amíg meleg, a rákövetkező évben elkészült ez a már minden szempontból sci-fi alkotás, melynek ugyan szintén vannak hibái, de köszönő viszonyban sincs az előző borzadállyal. Jöjjön hát a – dobpergést kérek – Örsz verzusz di FLÁJING SZÓÓÓÓÓÓÓÓSZÖRZZZZZ!!!!!!

les-soucoupes-volantes-attaquent-wallpaper_484774_4908.jpg

És ez bizony minden gúnyolódás nélkül így van. Bár A repülő csészealjak támadása ugyanúgy magán hordozza a B-filmek minden jegyét, egy icurka-picurka különbség mégis tetten érhető a szörnyfilmek meg e között. Itt nem sután mozgó szörnyektől kell(ene) félnünk, hanem UFO-któl, akik jönnek és leigázzák a Földet. És ez a téma mai napig megállja a helyét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy A függetlenség napja máig etalonnak számító, veszettül szórakoztató katasztrófafilm, a Godzilla meg leginkább veszett, meg minden, csak nem szórakoztató. De komolyan, ki a franc vesz ma már komolyan egy szörnyfilmet?

Nem véletlenül említettem Roland Emmerich filmjét, mert ha azt láttad, akkor láttad ezt a filmet is. Illetve ha ezt megnézed, akkor végeredményben ugyanazt kapod az ID4-ben is, csak persze 40 évvel modernebb köntösben. A film szinte elejétől a végéig ugyanazon a történeti szálon halad, mint a polipos plot: van egy tudós, akit nem vesznek komolyan, amikor UFO-król tesz jelentést, azok azonban egy-kettőre igazolják a dokit, mert az egész Föld ellen átfogó támadást indítanak. Nem lehet lelőni őket a pajzs miatt, amit azután egy rezonanciagenerátorral semlegesítenek. De persze addigra az UFO-k már romba döntötték fél Washingtont.

Ha leszámítom, hogy a párbeszédek bárgyúak, hogy a szereplők jellegtelenek, és egy nap után már felidézni se lehet a arcukat, akkor azt kell mondjam, ez egy nagyon is izgalmas film, jelentőségét csak A fekete lagúna szörnyéhez tudnám hasonlítani, mert ahhoz is még nagyon sokáig visszanyúltak a filmesek, hogy ihletet merítsenek belőle. Ami nekem nem volt szimpatikus, az a leplezetlen patriotizmus, amitől bűzlik a film. A naplementébe elvonuló amerikai házaspár mint Ádám és Éva meglehetősen giccses, de a helyzet az, hogy tökéletesen érthető.

earth-vs-flying-saucers.jpg

Az USA a világ legerősebb országa, összesen 12 év telt el, mióta győztesen került ki a 20. század legvéresebb összecsapásából. Neki még az UFO-k se árthatnak. Legalábbis ekkor, ugyanis a filmet még átlengi mindaz a szellem, amit egy évvel később egy pillanat alatt szertefoszlatott a Szputnyik fellövése, ami egyértelműen bizonyította: a szovjetek akkor lőnek az USA-ra atomot, amikor csak akarnak, ezért páni félelem fogta el az összes amerikait. Nem védi őket már az óceánpajzs. De itt még nyoma sincs mindennek, pl. megemlítik, hogy az UFO-k nemcsak az USA-t akarják lerohanni, hanem Párizs, London, de még Moszkva sincs biztonságban.

Az űrlények először haladékot, ultimátumot adnak, tárgyalni akarnak a bolygó átvételéről, mert nem egy rommá lőtt planétán szeretnének uralkodni. Ebből a szempontból valóban intelligens faj, rengeteg inváziós filmet láttam már a modern korból, de ez egyikben sem merült fel, manapság rögtön szarrá lőnek mindent. Szóval tetszett a film logikája, dramaturgiája, ahogy először csak messziről látjuk az UFO-kat, utána ki is szállnak belőlük az emberkék, és a végén lekerül róluk a szkafander. Az idegen lény – egész pontosan egyet láthatunk – nagyon életszerűre sikeredett, úgyhogy egy kicsit lehet borzongani is rajta. Mellesleg ez a fajta ábrázolás – nagy szemek, kicsi száj, orr nélküli hatalmas fej – majd csak a 70-es években lesz felkapott, pontosan e film hatására.

Azután persze jön az elkerülhetetlen összecsapás, hiszen a néző azért ült be, hogy lássa, ahogy a Capitoliumot szétlövik, lerombolják a Washington emlékművet, a Union Stationt – bár itt a Fehér Házat még nem merték bántani –, és a filmnek ez az utolsó harmada tényleg fantasztikus, el is hiszem, hogy az 50-es évek egyik legjobb sci-fijeként tartották számon, ehhez képest az eredeti Világok harca egy végtelenül unalmas és banális filmecske. Sőt meg kell említsem Tim Burton nevét is, aki a Támad a Mars!-ot is leginkább innen kopírozta/hommage-olta, semmint az ID4-et parodizálta volna, ezt már akkoriban is éreztem, de most vált bizonyossá. A film megoldása, ahogy ott is „hangágyú”-val késztetik meghátrálásra az idegeneket, egyértelműen az itt látottak kifordítása.

large earth vs flying  blu-raybw4.jpg

A produkció természetesen „Double Bill”-ként futott a Vérfarkas nevű horror remekművel, de szerencsére ez nyitott. Összesen 1 250 000 dollárt kaszált. Harryhausen ezt a filmet tartja életművében a legkevésbé jelentősnek. Bár meg lehet érteni az öreget – és nem elsősorban arra gondolok, hogy mindenáron valami egyedi szörnyön akart dolgozni –, hiszen itt lemodellezett egy csészealjat, ami nyilvánvalóan sokkal hamarabb kész lett, mint bármi, amin valaha dolgozott. Azután ezeket sokszorosította, és nyilvánvalóan a rombolást is rutinból csinálta. Vagyis nem igazán érezhetett benne kihívást, de lehet, éppen ezért nem vált nevetségessé ez a film, a többivel ellentétben, mert nem darabos a mozgás – az UFO az ugye száll, meg pörög. Kicsit széklábfaragásnak érezhette.

A forgatás rohammunkában történt, a költségesebb jeleneteket archív felvételekből illesztették be. Például a rakéták kilövését, amelyeken egy V-2-es és egy Viking rakétát láthatunk. A műholdak űrbe juttatását szolgáló első 12 Viking sikeres volt, ezért kellett egy balul sikerült kilövés, amit német felvételekből illesztettek be. Ironikus módon a 13. Viking – ennek a neve már Vanguard volt – hasonló módon robbant fel a kilövéskor. Ugyanígy archív felvétel a B-17-es bombázó lelövése és a szétrobbantott „tankhajó” is, mely valójában a HMS Barham 1941-es katasztrófáját ábrázolja.

A szereplőkről megint nem lehet sokat beszélni, A tenger mélyéről jött balfasz professzorát Donald Curtist már ismerősként köszönthetjük, a főszereplőt azonban nem ő, hanem Hugh Marlowe alakítja, aki az 1951-es Amikor megállt a Föld kultikus mesterműben is felbukkant már. Az elmaradhatatlan és vonzó nőt ezúttal Joan Taylor személyében kapjuk meg. Náluk azonban sokkal érdekesebb, hogy hogyan is haraptak rá erre az UFO-témára a producerek.

dr-jung-declare-s-flying-saucers-are-real.jpg

A forgatókönyvet Donald E. Keyhoe őrnagy könyvéből Curt Siodmak írta, aki az Universalnak is menetrendszerűen szállította a közepesebb horror darabokat, mint A láthatatlan asszony, vagy a már korábban bemutatott A farkasember. Az úriember 98 éves korában halt meg, nem is olyan régen, 2000-ben. Munkáját ketten is segítették, az előző „filmet” is jegyző George Worthing Yates és Bernard Gordon, aki ekkoriban a Raymond T. Marcus néven alkotott, mert feketelistára tették.

Ez a lista is megérne egy külön misét, először azt hittem, ide úgy kerül fel valaki, hogy szerződést szegett vagy valami efféle dolgot csinált, közben meg csak el akarták lehetetleníteni azokat a színészeket, írókat, akiknél felmerült a gyanú, hogy esetleg ráérő szabadidejükben kommunista kollaboránsok. Talán mondanom se kell, hogy Katzman módfelett szívesen dolgozott feketelistás emberkékkel, hiszen azok örültek, ha munkához jutottak, így nagyon olcsón készítettek gyakran minőségi munkát.

Keyhoe-tól eredeztetik egyébiránt a „repülő csészealj” kifejezést is, és ő számít a világ első ufológusának. Miután leszerelt a tengerészettől, először csak fantasztikus történeteket írt a Weird Talesnek, a Reader's Digestnek, és a Saturday Evening Postnak. 1947-ben egy Kenneth Arnold nevű pilóta megtette az első hivatalos bejelentést azonosítatlan repülő tárgyakról, amikor kilenc „különös, gyorsan mozgó, repülő tárgyat” látott a Washington megyei Seattle-től délre. Keyhoe először szkeptikus volt, de egy cikk erejéig érdekesnek tűnt az eset, és kapóra jöttek kapcsolatai is a Pentagonban.

earth-vs-flying-saucers-1_1024x768.jpg

Nyomozása során azonban annyi ellentmondásba ütközött – az esettel foglalkozó tisztek tagadták, hogy tudnának bármiféle UFO-ról, de a hivatalos dokumentumokat rendre visszatartották –, hogy a végére teljesen meggyőződött arról: itt egy állami szintű összeesküvés húzódik a háttérben. 1950-ig tartott, mire elegendő anyagot szedett össze, és megírta a Flying Saucers Are Real cikket a True magazin számára, mely az újság történelmének legnagyobb eladását produkálta.

Az érdeklődésre való tekintettel Keyhoe könyvvé bővítette az irományt, amelyet félmilliónál is több példányszámban adtak ki. Ebben azt fejtegeti, hogy az idegenek már legalább kétszáz éve megfigyelés alatt tartják a Földet, és erről a kormány is tud, de a légierővel karöltve szándékosan visszatartják az információt, hogy elkerüljék a pánikot. Az idegenek egyébiránt Keyhoe olvasatában nem ellenségesek, csupán figyelik, tanulmányozzák az emberiséget, mint a természettudósok az állatokat. A tevékenységük felerősödése pedig egyenes arányosságban áll az atombomba felfedezésével, ami potenciális veszélyt jelent a Föld lakosságára. A könyv fogadtatása kedvező volt, amit Keyhoe az újságírókra akkoriban nem igazán jellemző kimértséggel, logikával és intelligens érveléssel ért el.

Keyhoe 1953-ban kiadta második könyvét, mely a Flying Saucers from Outer Space címmel jelent meg, és elsősorban riportokat tartalmazott szemtanúkkal, valamint nagyobb hírt kapott esetekről az elmúlt hat évből. Ennek a könyvnek a címét vette meg a Columbia Pictures, és a filmben látható UFO-megjelenés – hengeres talpazat, forgó felső rész – is innét származik. Harryhausen később úgy nyilatkozott, úgy tekintett a könyvben leírtakra, mint egy bibliára. Így ő volt az első, aki a gyakorlatban is létrehozta azt, amit talán soha senki sem látott...

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Ray Harryhausen életműve erre folytatódik tovább:

Pánik New Yorkban (1953)

A tenger mélyéről jött (1955)

Űrszörny (1957)

Szinbád hetedik utazása (1958)

Az aranygyapjú legendája (1963)

Szinbád arany utazása (1973)

Szinbád és a tigris szeme (1977)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krferi 2014.06.22. 19:49:25

az independence dayről kis híján kimentem a moziból, annyira szórakoztatott.

2014.06.22. 20:47:50

@krferi:

Szívemből beszéltél, örülök, hogy nem nekem kellett ezt először leírnom. :))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.06.22. 21:23:29

@field 64: azt hiszem meg is van a casus belli

2014.06.22. 22:18:39

@scal:

Majd a végén úgyis elszívjuk a békepipát. :))

Az ID4-től vártam volna valami jó kis sci-fi beütésű mozgalmas látványfilmet, ám amikor megjelent a Miki egér-fülű Will Smith, és kiütötte a földönkívülit, végleg feladtam minden reményt, hogy ez lenne az én filmem.
Az meg, hogy a német Emmerich amerikaibb akar lenni az amerikaiaknál (értsd: csontig benyal nekik), az meg szinte már nekem volt kínos.
Ehhez képest a GODZILLA egy nézhető, korrekt film volt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.06.22. 22:41:46

@field 64: jézus mária ne tetézd a bajt, de abban igazad van hogy Will Smith-t az első percben kellett volna fénysugárral dezintegrálni

én Goldblum miatt szeretem azt a filmet, a látvány miatt, meg Pullman miatt

Goldblumot amúgy másolják a Godzillában elég szarul, de Reno miatt még annak is vannak nézhető momentumai :D