Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Star Wars II. rész - A klónok támadása (2002)

2015. december 13. - Santino89

A Baljós árnyak okozta csalódottság következtében már jóval kisebb volt a hype A klónok támadása körül, én mégis nagyon vártam. Nagy szerencsémre a Baljós árnyak is az én akkori korosztályomat szólította meg, és három év múlva, 13 évesen A klónok támadása is a legjobb életkorban érkezett. Ma már ennek annyira nem örülök, de akkoriban ez a film volt a csúcsok csúcsa, annyira tetszett, hogy kétszer is elmentem megnézni a moziba. Nem emlékszem, hogy legelőször kivel láthattam, így nagy valószínűséggel egyedül mehettem, másodjára pedig elrángattam a nénikémet. Csak egy film volt ezen kívül, amit kétszer is megnéztem, mégpedig a Pókember első része, ami szintén ugyanebben az időben készült. 13 évesen ennél jobbakat nem is kívánhattam magamnak. Aztán az sem elhanyagolható tény, hogy A klónok volt az első filmem divx-ben, amit hihetetlen nagy dolognak éreztem, hogy még ment a mozikban, én meg már otthon nézhettem. A minőség persze finoman szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után, még úgy is, hogy nem kamerás verzió volt. Valahol talán még mindig megvan a 2 db cd, amik rengetegszer végigpörögtek a számítógépben, az új trilógiából messze ezt láthattam a legtöbbször. A Baljós árnyakat már akkor is kicsit gyerekesnek tartottam, mások viszont nyálasnak és unalmasnak A klónokat. Persze, ők nem látták moziban.

bscap178.jpg

A kritikusok egy részénél jellemző volt az általános felüdülés, hogy végre nem egy gyermeteg zagyvaságot próbáltak nekik Star Wars-ként eladni, mások viszont még mindig fanyalogtak, rengeteg dolgot kifogásolva. A Box Office eredmények persze így is nagyon kimagaslóak lettek, abban az évben egyedül a már korábban említett Pókember teljesített csak jobban.

bscap353.jpg

Amikor láttam A Jedi visszatér-t, akkor Anakin Skywalkert mindig is egy tapasztalt, ereje teljében lévő, harmincas fickónak képzeltem el. Kicsit olyannak, mint Han Solo és Luke Skywalker egyfajta keverékét: olyan jó pilóta, mint Han, akinek van egy sötétebb, cinikusabb oldala, de egyben olyan kiváló jedi is, mint Luke. Ehhez képest az első részben kaptunk egy idegesítő, tehetségtelen hülyegyereket, a második részben pedig kaptunk egy… hát… idegesítő, tehetségtelen hülyegyereket. Az Erő félelmetes uraként nem egy dacos, idióta kamaszfiút képzeltem el, aki olyan megejtően szépfiú, hogy a lányok egy pillantásától benedvesednek. Bocs, de én egy harcost vártam, nem pedig azt, hogy egy réges-rég egy messzi, messzi galaxisban egy lázadó tinédzser problémáit kelljen néznem. Erre az alapjaiban elbaltázott koncepcióra Hayden Christensen még rá is tesz egy jó nagy lapáttal. Olyannyira rosszul játszik ebben a szerepben, ami már-már a paródia határát súrolja. Néhány dialógusnál, meg bizonyos nézéseinél önkéntelenül is fel kellet nevetnem, annyira kínos volt. A mélypont ilyen szempontból az édesanyja halála, amely a díszletek, az aláfestő zene, és a téma miatt nagyon úgy tűnik, hogy szomorú, megható és felkavaró próbál lenni, ehelyett szánalmasan röhejes lesz. Ehhez persze nemcsak Christensen durcás („megették a kindertojásomat a szemetek”) nézése járul hozzá, hanem az édesanyját alakító Pernilla August komikusan teátrális elnyúlása, ami még egy színházban is sok lenne.

bscap185.jpg

Az a jó az új trilógiában, hogy mindenért simán és egyértelműen lehet Lucast hibáztatni, hisz ő egyben az író és a rendező. Általános közvélekedés szerint, mindkettőt valaki másra kellett volna bíznia, bizonyos jelenetek azt mutatják, hogy egy középszerű iparos megbízható, profi döntéseivel is jobban jártunk volna, mert a Star Wars feeling elvitte volna az egészet a hátán. Viszont így okolhatjuk mindenért George-ot: miért kell Anakint kamaszként látnunk? (mert a mai multiplexeknek ők a legfőbb fogyasztói, és vedd észre, neked se volt ez probléma 13 évesen). Miért kellett pont egy Hayden Christensen féle antitalentumot választani? (mert így nemcsak a tinifiúk, de legalább a tinilányok is le vannak foglalva valamivel, hisz a srácok úgyis az akcióra figyelnek még, nem pedig rájuk). Miért kellettek ezek a végtelenül amatőr jelenetek a borzalmas színész játékkal, meg a hihetetlenül gyenge dialógusokkal? (mert tökmindegy, a kamaszok úgyse veszik észre.) Talán Lucas tényleg egy ilyen végtelenül cinikus szemétládává vált, legalábbis az új trilógia alapján nagyon úgy tűnik, hogy ezek a válaszok kivétel nélkül helytállóak.

bscap047_1.jpg

A dramaturgiával még semmi gondom nem lenne, hiszen az hűen követi A Birodalom visszavág felépítését, de ezek a párbeszédek rémesek és elképesztően modorosak, különösen, ha a romantikusnak szánt jeleneteket nézzük. A Birodalomban szövődő szerelemnek éppen az volt a legnagyobb erőssége, hogy nagyon szellemes volt, átélhető, és mellőzött mindenfajta nyálasságot. Na most térdig gázolhatunk a nyáltengerben. Anakin ilyeneket mond Padménak: „Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál, és félek a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén, és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek bármit.” Ilyen komoly dózisban, ilyen hiteltelen, de végtelenül költőinek szánt baromságokat soha az életben nem gondoltam volna, hogy hallani fogok, pláne nem Darth Vader szájából. Lucasnak semmi érzéke nincs a romantikához, az érzelmekhez, helyette felüthetett egy sokadrangú közhelyszótárat, és kijegyzetelt belőle néhány sort. A Naboo bolygó a Baljós árnyakban még egy kifejezetten stílusos és szép környezet volt, itt pedig már csak a romantika aláfestéseként szolgál: az ifjú Jedi és a szenátornő a virágos réten beszélgetnek, viccelődnek egymással, a hátuk mögött vagy négy CGI vízeséssel. Ennél már csak az az állat lehet rosszabb, ami megtapossa Anakint, az valami végtelenül trehány munka.

bscap077_1.jpg

Viszont John Williams tényleg megpróbálja menteni a menthetőt: szerelmi témája, az "Across the Stars" valami egészen csodálatos; gyönyörűen szép dallam, mely klasszikus hangzásával magában rejti ennek a szerelemnek a tragikumát és az egész galaxisra kiható monumentalitását. Csupa olyat, amit a vásznon nem láthatunk, de Williams legalább van annyira profi, hogy még ehhez a részhez is képes volt letenni az asztalra egy a Star Wars univerzumba tökéletesen beleillő, mégis vadonatúj zenét.

bscap171.jpg

És akkor térjünk rá a pozitívumokra is, hisz azért lássuk be, már 13 évesen is elég jó ízlésem volt. Natalie Portmanbe például rögtön beleszerettem. Míg az előző részben csak a bájos pofijára volt szükség, Lucas itt már bőven épít az érzékiségére, és az erotikus vonzerejére. Portman ideális főhősnő egy ilyen „ifjúsági filmbe”, most pedig megcsodálhatjuk a Naboo-n különféle kivágott ruhákban, mennyire bársonyos a bőre, majd a fináléban a Geonosis-on is csak azért karmolja végig a szörny a hátát, hogy onnantól kezdve hosszú perceken át gyönyörködhessünk izmos hasában. Mint színésznő nem kell túl sokat nyújtania, de Hayden-t még így sem kihívás leköröznie. Többek között ezért is hiteltelen a szerelmi szál, hisz az önálló, felnőtt Amidala szenátor miért szeretne bele egy ilyen elkényeztetett tinédzserfiúkába, mint amilyen Anakin.

bscap227.jpg

A CGI technika még nagyobbat fejlődött az előző rész óta, A klónok támadásában már szinte minden és majdnem mindenki számítógépes effekt, ami egy kissé sterillé teszi a végeredményt, de kétségtelen, hogy nagyon látványos. Az első akciójelenet a Couruscant-on lenyűgöző, mozgalmas, elképesztően részlet gazdag, mégis végig követhető és izgalmas (nem úgy, mint a Transformers 2-ben). Bár ma már tudom, hogy annyira nem eredeti, elég egyértelműen a Szárnyas fejvadászból vették át ezt a fajta környezetet, Couruscant még nem éppen így nézett ki a Baljós árnyakban. A Kamino bolygó viszont annál jobban tetszett, az örökké tartó viharral, a végtelenül örvénylő tengerrel nem csak grandiózus, de nagyon hangulatos is. A Geonosis ezzel szemben csak egy kissé durvább, ércesebb, és vörösebb Tatooine, de az óriási kohó, illetve az átélt izgalmak mindenért kárpótolnak. Előtte azonban még újra láthatunk egy aszteroidamezős üldözést, amely túlzsúfoltsága miatt sajnos nem éri el A Birodalom visszavág szintjét, de a szeizmikus töltet garantáltan mindenkiben örök élmény maradt, aki moziban láthatta. Ez a nagyon egyedi, pusztító hanghatás olyan emlékezetes volt a multiplexek világában, amilyet tényleg ritkán látni/hallani.

bscap086_1.jpg

Feltűnik a kultikus (de hogy miért?) Boba Fett, illetve apja, Jango Fett, aki már tényleg komolyabb akciójeleneteket hajt végre, nemcsak a fent említett aszteroidamezős kaland fűződik a nevéhez, de a Kamino-n keményen megküzd Obi-wan-nal, illetve a végső csatában is komoly szerepet játszik. Egyfelől biztosít némi komikumot a cowboyos pisztolypörgetéssel, másfelől hoz némi drámát is, ahogy Samuel L. Jackson lefejezi őt a fia szeme láttára. Samuel L. Jackson Mace Windu-ként, lila fénykardjával nagyon jót tesz a trilógiának, hiszen ő képviseli a végtelen lazaságot és coolságot. Egyébként a többi jedire is igencsak jellemző a pózolás, és a menőbbnél menőbb mutatványok végrehajtása, ami persze nagyon öncélú, de rendkívül szórakoztató is egyben.

bscap262.jpg

A klónok támadásában Jango Fett jóval többet szerepel, mégis elvileg a Christopher Lee által játszott Dooku gróf lenne a főgonosz, de nagyon kevés ideje van kibontakozni, és nem tudunk meg róla túl sok mindent, de Darth Maulnál még így is jelentősebb figura az új trilógiában. Nagy hiba és hiányosság egyébként, hogy ennyire híján vagyunk a markáns gonosztevőknek; Darth Maulnak összesen 3-4 mondata van, Jango Fett csak egy lövöldözős mellékszál, Dooku túl későn kerül a képbe, aztán túl hamar távozik, Palpatine itt még csak hátulról szövi fondorlatos terveit, egyedül Griveous tábornak az, aki emlékezetes rosszfiú, de ő majd csak a harmadik részben fog szerepelni.

bscap314.jpg

A végső nagy fénykardozás csalódást keltő lehetett sokak számára a Baljós árnyak után, de úgy tűnik azt képtelenség lett volna felülmúlni. Sokaknak nem tetszhetett, hogy az előző epizódban két „jó” támadt egy szem „rosszra”, úgyhogy Lucas kiküszöbölte ezt a hibát egy laza, rövid, de elég szépen koreografált küzdelemben. Aztán megjelenik Yoda, és olyasmi történik, aminek nagyon nem kéne. Az idős, méltóságteljes bottal csoszogó nagy Jedi mester, a sorozat ikonikus figurája egyszer csak eldobja botját, előrántja mini-fénykardját, és olyan pattogásba kezd, amilyet még a gumimacik is megirigyelnének egy emberesebb gumibogyószörp után. Így kell megfosztani egy nagy karaktert a tekintélyétől, így válhat valami paródiává úgy, hogy közben mégis végtelenül komolyan veszi magát. Sose felejtem el a csalódottságot, amit akkor éreztem, amikor egy teltházas mozi röhög hangosan Yoda mesteren.

bscap347.jpg

Az ezt megelőző akció jelenetsor viszont fantasztikus, méltó a Star Wars legszebb hagyományaihoz. Kezdődik Anakin és Padmé pokoljárásával a kohóban, ami hátborzongatóan ötletes, majd folytatódik a gladiátorküzdelemmel, ahol a fegyvertelen főhőseink kerülnek szembe mindenféle ádáz vadállattal. Ez szintén felejthetetlen és megragadó, ilyen izgalmakkal utoljára A Birodalom visszavágban találkozhattunk. Amikor pedig azt hisszük, hogy ezt már nem lehet fokozni, akkor egy igazi jedi háborúba csöppenünk, amilyet addig még sosem láthattunk. Rengeteg jedi harcol sokszoros droid túlerővel szemben, majd a látvány betetőzéseként megjelenik a klón hadsereg is, mely egy kicsit közelebb hozzá nekünk a régi Star Wars világát. Bár azért itt is becsúszik egy kínosan amatőr jelenetsor: Padmé a hátán fekve szenved a sivatagban, odaszalad hozzá egy rohamosztagos… izé… klón, mire felpattan, hirtelen meggyógyul és utasításokat kezd el harsogni.

bscap324.jpg

Egyébként érdekes, újszerű lényekben A klónok támadása sem szűkölködik, én igazán szeretem ezt a fajta ötletességet, ami a karaktereket jellemzi a Saga-ban. Összehasonlításképp A Gyűrűk Urában inkább valóban létező lényeket ruháznak fel valami különlegességgel (beszélő fák, óriás elefántok stb), az Avatar-ban pedig minden állatnak megvan a földi megfelelője, csak a filmben kicsit csicsásabb formában.

bscap295.jpg

Obi-Wan azt mondta a Csillagok háborújában, hogy a jedik a béke és az igazság védelmezői voltak. A prequel trilógiából úgy tűnik, hogy az idő igencsak megszépítette az emlékeit, filmes szemszögből pedig Lucas rombolta le a jedik mítoszát. Hogyan hagyhatták a sorsára az illegálisan rabszolgasorban sínylődő Shmi Skywalkert? Hogyan használhatták fel szemrebbenés nélkül a törvénytelenül kitenyésztett klónokat a saját céjaikra? Egyáltalán milyen alapon állnak különféle politikai érdekek önző szolgálatába? Az új trilógia egy romlott Jedi rendet és egy romlott Köztársaságot mutat be, aminek valóban vesznie kell.

bscap317.jpg

Lucas meghallgatta a rajongók sirámait a Baljós árnyak után. Szerencsére volt már internet, így mindenki kedvére nyavalyoghatott a különböző fórumokon. Így hát Jar Jar Binks helyett kaptunk ismét némi robotbohóckodást, nincsenek hosszú üresjáratok, egy szó sem esik a midikloriánokról, és ami a legfontosabb: a gyerekek helyett a kamaszoknak készítette Lucas a filmjét. Ellenben elkövetett nagyon komoly hibákat is, förtelmesen rossz dialógusokat írt, és szerintem elég rosszul súlyozta a történéseket: gyakorlatilag minden fontosabb esemény a következő részre maradt.

bscap365.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.12.14. 07:53:51

„megették a kindertojásomat a szemetek”

A nap dumája, megvettem! :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 11:50:04

az írással megint összességében egyetértek, gondolkoztam is, hogy faszér nincs nekem ide még kommentem, aztán eszembe jutott, hogy ezeket még a régi blogodra írtad, vagyis nem is 2012-es írások ezek, hanem még régebbiek, egészen pontosan 2011-esek, az előbb tök jókat röhögtem, amikor utólag elolvastam mit írtam a baljós árnyakról, majd be is másolom azt is, miben változott a véleményem, hát nem sok minden... és miben írtam dettó ugyanazt... szinte ugyanazt leírtam kétszer :D

szal a Baljós árnyak traumája miatt én ezt a filmet évekig nem néztem meg, mindenki azt mondta egy lehelettel jobb mint az előző, és lehet emiatt, lehet nem, de mikor megnéztem nekem semmi bajom nem volt vele, jó, persze volt, de korántsem olyan szentségsértés az egész, mint ahol elkezdődött a sagák sagája :D

pl. nem idegesít benne Hayden Christiansen, sőt szerintem sikerült egy ugyanolyan szépfiú-színészi antitalentumot előkaparni mint anno Luke szerepére

nem érdekelt a rinyálása, nem is értem miért akadsz fenn ilyesmin, ennyire ellene lennél a romantikának? :) tegnap pl inkább azon röhögtem, amilyen balfasz módon nyomul Padméra, ahogy nyomatja ezeket a rape-look-okat :D meg birizgálja a csaj hátát, és ezt kvázi a teljes Jedi tanács jóváhagyásával, menj fiam dugd meg :D

MERT ő itt még NEM Darth Vader, ő itt Anakin, nem történt még vele semmi, ami törést okozna nála, amitől megkeseredne, amitől eldobná az előző életét, szal én túl tudok lendülni azon, hogy nyálas pöcs, szerintem mindenki az külső szemmel nézve, ha valóban szerelme,s és romantikus, hülyeségeket beszélnek a szerelmeske, látszólag fontos dolgokat, amik kettejüknek azok egyedül

érdekes a homok hasonlat is, hogy fikázza mindenki - van ám egy hasonlóan szar homok hasonlat a Makulátlan elme örök ragyogásában is, nem beszélve az Oldboyról, úgy látszik az ezredforduló környékén, mindenki homokozni akart

sőt itt Anakin arról beszélhet, hogy a Tatooine jut róla eszébe, ami csak homokból áll, és arra asszociál a homokról, ahol a gyerekkoráét töltötte, apa nélkül, rabszolgaként (bár össze tudott szerelni egy droidot, meg engedték, hogy versenyszekereket törjön ripityára, ááá csintalan kis fiú)

persze láttunk már ennél jobb szerelmet is, de ez a sete suta közeledés nem zavart, (az a CGI puffadt tetű, ami megtapossa, tényleg röhejes viszont)

és azért nem zavar, mert kurva jól kezdődik, tele van akcióval, egy kibaszott jó üldözést is kapunk, McGregor faszán öregedik, még poénokra is jut: "nem akarsz halálpálcikát árulni" :D "egyszer még a halálba kergetsz" tetszik a nyomozása a klónsereg után, és ezekben a részekben Christiansen se irritáló, szerintem annyira a lányoknak SE jöhetett ez a srác be, hiszen akkor befutott volna azóta, de hát tudjuk, nem így történt, és az a vámpíros köcsög sokkal idegesítőbb volt... a vámpíros srác mellett kedvezően tudnék nyilatkozni Anakin Skywalkerről

a látvány kicsit Ötödik Elem, kicsit tényleg Szárnyas Fejvadász, amikor megláttam azokat az égetőket, hát mondom ennél direktebbek esetleg akkor lehetettek volna, ha bebotorkál James Edward Olmos

a Jedi tanács egy vicc, az előző rész óta totál elfelejtették mekkora veszélyt láttak Anakinban, most mindenki az ő pártjára állt, Obi-Wan viszont már határozottan gyanakszik rá, különben is kiderül, hogy ilyen Templomos lovagok ezek? az őstrilógiából nem derültek ki ezek a dolgok, nem lehetnek nőik, stb, csomó lényegtelen dolgot mutatnak róluk, ami egyáltalán nem jó színben színesíti a Jedik hátterét,

Mace Windut én a játékban jobban szerettem mint a filmben, én egész egyszerűen nem Mace Windut látom benne, hanem Sámuelt, már a Baljós árnyakban zavart, ahogy Yodáról átvált rá a kamera, és... bazdmeg ott ül egy Samuel L. Jackson, aki minden filmjében - na jó, majdnem minden filmjében - Samuel L. Jackson

a gonoszok terén azt kell mondjam, hogy az őstrilógia se volt eleresztve, mert volt egy Darth Vader, aki egész egyszerűen annyira jó gonosz, hogy elszívott minden terepet a többiek elől, kit lehet még rajta kívül említeni? Tarkin nagymoffot, vagy Piet admirálist (aki egyébként személyes kedvencem) akiknek három mondat jutott, meg öt percnyi, még van egy Palpatine, de az ő karakterélnek kifejezetten jót tett az előzménytrilógia, mert sokkal jobban megismerhetjük, és többet is szerepel, meg machinál, mint a Jediben

és ennyi, ki a gonosz még? Greedo gonosz lenne, ha az is lelövik, Jabba gonosz lenne? szerintem ezek nem, nincs igazából tipikus gonosz az őstrilógiában, James Bondi meg pláne nincs, a Birodalom a gonosz, ami elnyom (csak sajnos most megtudtuk, hogy ha nem lett volna a Köztársaság ennyire ratyi, akkor nem kellett volna egy Birodalom) szal emiatt nem ér elmarasztalni az előzménytrilógiát,

az elmúlt években sikerült már megfejteni a Boba Fett kultságot? :) csak mert ő sokkal kúlabb ám mint Mace Windu bármikor, (bár szerintem Windunál még Lando Calrissian is kúlabb volt) mondjuk Boba Fettre se vagyok kíváncsi se gyerekként, se sisak nélkül

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 12:02:45

a bolygóktól én aztán nem vagyok hasraesve, amúgy itt szerintem kurvára látszik az, hogy én igen, te meg nem játszol játékokkal, mert ez kb ilyen level 01 ötletszerűség, hogy akkor az egyik bolygó vizes, a másik sivatagos, a harmadik erdős, a negyedik városos, a Nintendo játékaiban van ekkora kreativitás planéták terén, egy élhető bolygó nem így néz ki, még a Naboot elfogadom, mert olyan amilyen, de hosszabb távon ezeken élni nem igazán lehetne, és ez még az Interstellar esetében is ezen a szinten működött

na és amit nem lehet megbocsátani a filmnek, az Yoda, emlékszem rá, hogy voltak ilyen barok, akik bizonygatták, hogy igen igen, az öreg mester hogy megmutatta, és pontosan ilyennek képzelték, és végre harcolt... mi az anyátok van? én nem vagyok egy Star Wars buzi, deee kurvára nem ilyenek képzeltem, hogy így pattog össze vissza, hanem ahogy pl. kiemelte az űrsiklót a mocsárból, sőt én abban sem vagyok biztos, hogy Yodának kellett volna fénykard, szerintem ő ezen már rég túlnőtt

apropó fénykard, az odanemfigyelést mi sem bizonyítja jobban, minthogy az első részben LÉZERKARDOT mond Qui-Gon Jin, ami felér egy felségsértéssel, Lucas már azt se tudta mit ír, csak írta

aztán még mit akartam, jah persze az időtényező, számomra elég furcsa, hogy itt tíz év telik el, Anakin egy nála tíz évvel idősebb nőre nyomul szemérmetlen módon, nem tudja hol a helye, egy szenátor csaj, 10 év alatt nem kapott ötezer kérőt? ezek nem politikai megfontolásból házasodnak? csak mert én ebből a környezetből erre gondolnék, ha meg szántszándékkal nem köttette be a fejét, lényegében minek húzza Anakin agyát, hát ismerje be, rá várt és kész, és virágos réten nekiállnak arról beszélni, melyik politikai rendszer a nyerőbb... -_-

így dióhéjban, ennyi

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 12:29:05

jah tényleg, ez kimaradt:

"A Box Office eredmények persze így is nagyon kimagaslóak lettek, abban az évben egyedül a már korábban említett Pókember teljesített csak jobban."

a mondat a következőképpen lesz helyes: a Pókember ÉS a KÉT TORONY... nem értem ezt hogy nem tudtad már megint megemlíteni :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 12:38:29

még mindig kimaradt valami :D

Jar Jar fáking Binks lehet kevesebbet szerepel, de amikor a 7. percben elkezd Ani, Ani-zni már ott agyonvertem volna egy kalapáccsal :)

meg anno Lucas azt mondta ez a rész a lányok kedvence lesz, mivel az előzőrész a fiúké (???) volt, volt ez valaha fiú?

jah igen, és nagyon tetszett ez a saját magadnak megválaszolod a felmerülő kérdéseket :D rész

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 12:39:51

"És még nem írtál a Pókemberrőőől? Én tervezek majd, beszereztem mind a 3 részt, a kettesből a 2.1-et is.

Én nem tartom nyálasnak, unalmasnak ezt a részt, EZ már egy olyan film, amit a SW-től elvárok. Sokáig nem láttam, mert senkitől nem tudtam beszerezni, mindenki fikáztak, de azért engem mindig érdekelt.

Hogy mennyire elfogadható Haj de Krisztián az szerintem egyéntől függ, azért nem kis szerep nehezedett ám a vállára, megfelelni kb a világ lakosságának elvárásának. Szerintem Lucas meg akarta mutatni, hogy Anakin is ember volt, és azért látszódik rajta, hogy öntörvényű, és olyan, akiben megértjük miért fog átállni a sötét oldalra.

Ez az önmagaddal való beszélgetés frenetikus volt :D

Jó, hát ezek a párbeszédek tényleg ótvar fosok voltak, de azért nem tűntek fel, mert pergősebb a cselekmény a Birodalomnál, és dramaturgia sem szar annyira. Pl. szerintem izgalmas, hogy Obi Wan kutat, vagy amikor Hayden kiugrik a légsiklóból, és üldözni kezdi a tolvajt, és még folytathatnám. Ezek miatt egy kurva izgalmas filmet kapunk, ahol elsikkadnak a nyálas részek. És igen, a szerelmesek egy külső szemlélőnek sokszor hatnak nyálasnak, mert ez két ember témája, amiből ki van hagyva a külső szemlélő.

Oké, így előadva, lehet cinikusnak, meg szarkasztikusnak lenni (és jól is áll) de baszki, Vader épp azért lépett át a sötét oldalra, mert elvették a kindertojását, nem azért mert csak gonosz akart lenni és passz.

Hogy a szenátornő miért szeretne bele a Jedibe, azért mert lát benne valamit, valami hősiességet, tettvágyat, és mert lehet egymásba szerettek ezek már, amikor a fogatverseny volt. :D

Nagyon fenn vagy akadva ezen a Boba Fett kultuszon, - először én sem értettem, de mára már nekem is feelinges figurává nőtte ki magát :D A fejvadászok jó arcok, maradjunk annyiban.

Mace Windunak én nem biztos Jacksont tettem volna be, - nekem valahogy hiányzott a régi Star Wars hangulatból, hogy ismeretlen színészek szerepelnek, itt meg halomba vannak pakolva a sztárok, de kétségkívül nem olyan idegesítő, mint Lando.

Dooku gróf már attól jó, hogy Lee elvállalta a szerepet. Tényleg kár, hogy keveset mutatják (de persze elképzelhető, hogy emögött valami egészségügyi ok áll, mert minden más filmben is keveset szerepel, lásd GYU).

Yodával kapcsolatban 1000%-ban egyetértek. Szörnyű amit művel, és hogy ezt Lucas komolyan gondolta. Mindig azt hittem, hogy Yoda csak megemeli a kezét, és hegyek omlanak össze, erre tényleg ez a pattogás, hát ez a film legalja, és előtte még ilyen westernes mozdulattal félrehajtja a köpenyét. Durván gáz, de ami ennél is gázabb, hogy sokak szerint ez így van rendben, mert "végre lehetett látnia nagy mestert akció közben". Hát inkább ne láttuk volna.

Ugye? A Végén kiderül hogy Vader csak jót akart a diktatúrával :D jár a pont ezekért a felütésekért.

Hm, ha lesz időd, szerezd be a Lego Star Wars-t szerintem nagyon jókat fogsz rajta röhögni, mert még arra is maradt energiájuk, hogy a filmeket oltsák. :D"

na ez meg a véleményem az előző blogról 2011-ből, itt apám simán láthatod, kb mennyire változik a véleményem, lényegében semennyit, magam is meglepődök, amikor évek távlatából ugyanazokat a mondatokat olvasom szinte vissza, tök jó ötlet volt tőlem ezeket előbányászni

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 12:42:38

jah igen, én a szerelmi témát a Birodalom totál untam, sőt bizonyos részeknél még ilyen WTF pillanatok is vannak, de ezt majd a Birodalomnál ecsetelem

Carradine a gardróbszekrényben 2015.12.14. 12:54:03

Nekem az szúrt szemet, amikor kifejtik, hogy a klónkatonákat _állítólag_ a kábé tíz éve meghalt jedi-mester, Sifo-Dyas rendelte. De tőle már nem tudják megkérdezni, mivel meghótt. Ezen felül egy ilyen klónprogram, ahol több, mint egymillió klónt gyártanak, az biztos nem két fillér! Ki adott erre pénzt? Mi a pénzügyi forrás? Miért pont Jango Fett génjeiből csinálták őket? A film végére kiderül, hogy akiből a klónokat csinálták, ez a Jango Fett nem annyira megbízható jószág. Yoda és Onedin Kennedy erről sokáig beszélnek, majd legyintenek egyet és a továbbiakban nem érdekli őket a gyanús, homályos háttér. Ha már a mieink, akkor használjuk fel a klónokat!

Aztán persze beszopják a 66-os parancsot.

De amikor Yoda elment a Kaminóra, akkor nem volt annyi esze, hogy elkérje a tervezési/nevelési programot és beleolvasson?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 13:09:42

@Carradine a gardróbszekrényben: ugye, és különben is, who the fuck is Sifo-Dyas?

hát nézd, nálunk is köztársaság van, és itt is ki vannak radírozva telkek a nagykönyvben, itt is eltűnnek as milliárdok, szal ezen én nem csodálkoznék

Onedin is, meg Kennedy is? ez már elég durván ötlettelen nem? :D

Terézágyú 2015.12.14. 16:18:10

@scal:
"Pl. szerintem izgalmas, hogy Obi Wan kutat, vagy amikor Hayden kiugrik a légsiklóból"

És ez mennyire reális???? :)))) Hogy egyszerűen csak kiugrik ki tudja hány emelet magasan, és végül semmi baja se lesz? :)

Ez nem izgalmas - ez baromság :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 23:07:32

@Terézágyú: de pont ezért Jedik érted, és ezzel meg van magyarázva, érzékeli, kiszámolja, ha nem érzékelné egy Terézágyú lenne... de nem az, hanem Jedi

wakondok 2015.12.15. 23:27:56

Számomra ebből a filmből az maradt meg, hogy Jango Fett pár pisztolylövéssel leterít egy jedi lovagot. Ennyit a jedik híres kardforgatásáról.
süti beállítások módosítása