Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megdönteni Hajnal Tímeát (2014)

2016. március 03. - Santino89

Bár Lisztes kolléga értekezett már a filmről a bemutató idején, nekem is írhatnékom támadt róla.

A magyar film feltámadt hamvaiból. Remélem azért majd ennél többet is ki tudunk izzadni magunkból. Nem mintha nézhetetlenül rossz lenne ez a mozi, sőt néhol meglepően szórakoztató. És még ha el is tekintünk attól, hogy mennyire utálom a romantikus komédiákat, még akkor sem jobb a helyzet.

megdönteni185731.jpg

Bár, ha jobban belegondolok, ez a film pont olyan, mint amilyennek egy magyar romkomnak lennie kell. Nem éri el a világszínvonalat még ebben az egyébként alantas műfajban sem, sok szempontból csak a külföldi trend gyenge másolata. De miért ekézem ennyit a Hajnal Tímeát, ha egyszer minden további nélkül elismerem, hogy szórakoztató?

Először is, a két főhősünk baromira halovány. Osvárt Andrea nem győzött meg a színészi képességeiről, és e film alapján, az se derül ki, mennyire jó csaj ő valójában. Pedig egyébként az, de sajnos e tekintetben azt a nyugati hozzáállást követtük, amit nem kellett volna. Hasonlóan a nemrégiben Cameron Diaz nevével fémjelzett Szexvideóhoz ez szintén egy olyan pikánsnak szánt film, amiben egy csepp erotika nem sok, annyi sincs. Nem azt várom, hogy orgiákkal tarkított szoftpornót nézzek, de itt aztán végképp semmi meztelenség, még egy árva fürdőruhás, vagy fehérneműs, vagy akár egy kicsit is szexi jelenet sincsen. Most komolyan, Magyarországon ennek mi értelme? Hiszen itt mindenki leszarja a korhatárkarikákat, 6 éves gyerekeket visznek be a szülők szemrebbenés nélkül a Tedre, a jegyárus fiúk-lányok asszisztálásával. Minek játszani a prűdet, ha nincsen anyagi haszna? Csak az agyatlan majmolás okán? Mert akinek ezzel baja van, az a film káromkodós-szexista poénjait is zokon veszi. Osvárt Andrea meg máshol már simán ledobta a ruháit (lásd eme poszt végét), nem tudom, pont itt miért kell megfosztani minket ettől az örömtől.

megdönto7psvo.png

A másik gond, hogy egyáltalán nem működik a kémia a két főhős között. De komolyan, onnan kell megtudnunk azt, hogy ők jól érzik magukat egymással, mert ők ezt így kimondják. Higgyük el puszira. Mondjuk nehéz is lehetett, mert Hajnal Tímeának például semmi karaktert nem írtak, semmivel sem tudunk meg róla többet a film végére, mint a történet első perceiben. Azt sem értjük, hogy főhősünk miért őrül meg érte a nagy fináléra. Persze, tudjuk, mert a kiszámítható romkom klisék megkövetelik, de ezt bizony illett volna kidolgozni. Aztán a műfaj kihagyhatatlan kelléke a nagy összeveszés, a sztori háromnegyedénél, majd a roham a lány szívéért. Ezerszer láttuk már, és igazából eljutottam oda, hogy attól függ egy romkom színvonala, hogy mennyire gyorsan sikerül túllendülnünk ezeken a szenvelgős, nyálas perceken. Itt nem olyan gyorsan, mint illene.

A forgatókönyvben néhány momentum viszonylag átgondolt, mások viszont bántóan életszerűtlenek. Például a telefont miért is kell kibaszni az ablakon? Miért kell hazavinni? Miért nem elég róla letörölni a videót? Nem lenne kicsit sokkal kurvára egyszerűbb? Higgyem el, hogy a királyi tévé pornóvideót ad le egy hírességről a híradóban?

megdönteni.jpg

Szóval van nekünk egy alapjaiban tök gyenge romantikus komédiánk. Mitől lesz ez – ha nem is jó – de nézhető, szórakoztató? Szabó Simon, meg az általa játszott karakter miatt. Nem hiszem, hogy csak a színész érdeme lenne, ugyanis neki írták messze a legjobb szövegeket. A filmnek a verbális humora működik a legjobban, Bögöcsnek pedig nagyon jó dumája van, rengeteget lehet rajta röhögni. És innentől kezdve, akármelyik jelenetben feltűnik, az automatikusan jó lesz. A készítők is érezhették ezt, ugyanis megtették őt teljesen indokolatlanul narrátornak, ami egy újabb remek poénforrást biztosít, illetve feldobja azokat a jeleneteket, amelyekben egyébként nem szerepel. Hozzáadja azt a jellegzetesen magyaros mellékízt, amely egyébként elengedhetetlen lenne egy ilyen importált műfajű film esetén. Ráadásul humorban oldja fel a kliséket, a nem működő pillanatokat, a nyálas perceket. Ugyan nem ő mondja, de a nagy szenvelgés közepette mégis melyik amcsi, vagy angol romkomban nevezik a bánatos főhőst gyáva pöcsfaszúnak? Ugye, hogy ilyen csak nálunk fordulhat elő. És ha már itt tartunk, nem csak a dumák jók, de a dialógusokat úgy általában tisztességesen megoldották egy magyar alkotáshoz képest, és a színészek előadásában sem hatnak idegenszerűen, ami egy újabb pozitívum az elmúlt idők magyar filmtermését nézve.

8megdonteni-hajnal-timeat5.jpg

Nekünk pedig értékelnünk kell, hogy minden hibája ellenére végre készült egy igazán szórakoztató magyar vígjáték, amin nem kínunkban röhögünk, hanem a poénokon. Bőven van még hova fejlődnünk, de legalább elindultunk valamerre. Hajrá magyarok!

És ha már Osvárt Andrea, nézzük csak meg egy kicsit, ami kimaradt ebből a filmből:

 


Andrea Osvárt great nude in the shower - Two... by robertzre

 

Ha tetszett a cikk, szánd meg szerény facebook oldalunkat egy lájkkal. Köszcsi!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.09.17. 11:51:06

"Hiszen itt mindenki leszarja a korhatárkarikákat, 6 éves gyerekeket visznek be a szülők szemrebbenés nélkül a Tedre, a jegyárus fiúk-lányok asszisztálásával."

Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy legjobb tudomásom szerint Magyarországon nincsenek tiltások korhatár-ügyben, csak ajánlások. Pl.: "18 éven aluliak számára nem ajánlott."

Amerikában az R besorolású filmeket 17 év alatt csak szülői felügyelet mellett lehet megnézni, az NC-17-est meg még úgy sem.

Szóval itthon egy 8 éves gyerek bemehet elviekben egymaga is mondjuk A védelmezőre, de kint egy 16 évest csak anyucival együtt engedhetnek be rá.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.17. 12:29:38

@lisztes: Kösz a kiegészítést, így meg aztán pláne semmi értelme nincs spórolni Osvárt kisasszony adottságaival.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.17. 13:11:27

@Santino89: szerintem azért, mert úgy volt vele egyszer már ledobtam, nem vagyok én kurva hogy másodszor is megcsináljam

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.09.17. 22:09:20

Ez nem a külföldi trend, hanem az agyatlan szexvígjátékok nonpluszultrájának, a Vadkanoknak a gyenge, kilúgozott koppintása.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.18. 13:22:09

@MolnarErik: nem tudom eldönteni, hogy ez dicséret vagy sem, a Vadkanok számomra egy kérdőjeles film, újra kéne nézzem hogy ma még értékelni tudnám e :D
süti beállítások módosítása