Van az a mondás: „Egy öreg kutyának nem lehet új trükköt tanítani”. Hát öreg rendezőknek se...

Hányadik filmje is volt ez Gárdos Péternek? A 91. vagy a 129.? Na mindegy. Már előző filmje, a Tréfa is egy meglehetősen unalmas, érdektelen, jókora nagy marhaság volt, de ez egyenesen a pont az „i”-n. A zárókő, köszönjük, többet nem kérünk. Unalmas, hömpölygő, didaktikus és – mindennek a tetejébe – még jó hosszú is. Beleillik a Sorstalanság meg a A nagy füzet képviselte régi iskolás vonulatba. Amikor van egy nagy rendező, aki régen esetleg csinált néhány jó dolgot, és emiatt azt hiszi, még mindig ott kell lenni, meg kell mutatni, még mindig képes rá. Közben meg nagyon nem. És nem érdekel, hogy megtörtént eset. Tele van velük a padlás. Mindenkiben van egy jó könyv. Csak nem biztos, hogy jól tudja megírni, vagy hogy arra bárki kíváncsi lesz.

A történet szerint a második világháború után járunk, tehát ez amolyan posztholokauszt film inkább, ami sokkal érdekesebb, mint a film sztorija, mert ez egy olyan terület, amelyről sehol nem tanulhatsz, hacsak nem jársz magad utána. Főhőseink a koncentrációs táborokból megmenekült zsidó túlélők, akiket Svédországban kezelnek egy klinikán – ahol annyi a különbség, hogy kerítés ugyan nincs, de lényegében nem mehetnek semerre. Miklóst az orvos tüdőbetegséggel diagnosztizálja, és közli – Máté Gábor különösen nevetséges akcentusával –: „fel ev mulvá még fog hálni”. Miklós persze bepánikol, és eldönti, szerelmes lesz, ha beledöglik is. Ír az összes hasonló táborban lévő lánynak – szám szerint 117-nek –, majd szelektál, szortíroz és végül kiválasztja Lilit, akivel összespannolódnak, sőt még odáig is eljut románcuk, hogy találkoznak, majd lesz nagy hetedhét országra szóló lagzi is. És a végén még az is kiderül, hogy az orvos nem volt normális, és félrediagnosztizálta Miklóst, vagy a szerelem ereje gyógyította meg, vagy csak, aki nem hiszi el, az nem hal bele, legyen az bármilyen halálos kór. És igen, így születhetett meg Gárdos Péter, hogy megrendezhesse ezt a csodát.

Értem, hogy ez számára egy fontos történet, amelyből már könyv is létezett – azt is ő írta –, és látatlanban is azt mondom: az sokkal jobb lehet. Mert könyvben sokkal jobban lehet kifejteni olyasmiket, amiket filmben mutatni kellene. Nem fogok együtt érezni Miklós felületesen bemutatott kompániájával, amikor totál érdektelenek, félóránként az egyik vért köhög, amiből lehet tudni, előbb utóbb meg fog halni – ő bezzeg meghalt. És amikor a film harmadánál tényleg meghal, hiába mutatják egy percig síri csöndben, mégis, mit kellene érezni? A néző ezzel tisztában volt. Jé, a másik meg felakasztotta magát a saját nadrágszíjára, hogy is hívták? És így tovább!

A két főszereplő Piti Emőke, és Schruff Milán alkalmasak a szerepre, de semmi több. A mellékszerepekben viszont felbukkan pár érdekes karakter, akikből többet ki lehetett volna hozni. Egyébiránt Petrik Andrea itt a fullos csaj, aki sajnos rosszul megírt szerepe miatt a totál féltékeny barátnő sztereotípiája lesz, és mikor máskor, mint az esküvő közben veti magát a vonat elé, hiszen kiderül, Lilibe volt szerelmes, és elvette tőle egy pasi. Micsoda fertő! Miklós legjobb barátja meg már csak a pornóra – 1945 utáni pornót tessék elképzelni – tud elélvezni, annyira megszakadt a kapcsolata a szebbik nemmel. Nekem Scherer Péter rabbija jött be a legjobban, olyan jó ruszlireklámot vágott le, hogy a vetítés után vettem is hazafelé két befőttesüveggel.

A film zenéje kétségbeesetten citálja elő epigoni szolgalelkűséggel és ismétli rogyásig a Schindler listája hegedűszólamait, emiatt a lírai részek sokszor unalmasba vagy giccsbe csapnak át. Két szerelmes jól van, nekik biztos nagy kaland volt, de ezt be lehetett volna mutatni emlékezetesebben is. Az sem tett jót a műnek, hogy a fekete-fehérben játszódó fő szálat rendre megszakítják a jelent bemutató, színes és abszolút oda nem illő izraeli szegmensek. De hát mivel a film izraeli koprodukció, muszáj volt betenni pár részt, hagy láthassuk a Siratófalat, hátha eljön pár turista.

Ha választanom kellene, lányoknak talán jobban bejön ez az egész maszlag, mert „egy szép szerelmi történet”, és ha egy vámpír meg egy gazdag szadista szerelme is bejött nekik, ez is be fog. De a magam részéről ott fejezném be, ahol elkezdtem. Gárdos több filmet ne rendezzen – mondjuk, ezzel se zavart sok vizet a mozikban –, ismerje fel, át kell adnia a stafétát másoknak, mert vannak ujjabb, nemesebb, jelesebb tehetségek szászával a porondon.

Amennyiben tetszett a kritika, akkor azért, amennyiben nem, akkor meg azért oszd meg a Facebook oldaladon!