Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Leon, a profi

2016. június 19. - Santino89

„- Az élet mindig ilyen nehéz? Vagy csak gyerekkorban?

- Mindig ilyen.

A Leon, a profiról mindig is tudtam, hogy egy elképesztően jó film. Láttam egyszer kiskoromban, majd még legalább kétszer kamaszként. Az apropót a mostani megtekintésre a kiegészített, rendezői változat adta, melyről Luc Besson azt nyilatkozta, hogy csak azért készítette el, hogy a nézők a nyári hőség kellős közepén több időt tölthessenek a légkondicionált mozitermekben. Kedden este a Bem Moziban élhetsz is a lehetőséggel, ha még nem láttad ezt a remekművet, akkor azért, ha pedig láttad, akkor úgyis tudod.

Mert a Leon, a profi a legjobb filmek közé tartozik, amit valaha láttam. Abba a legeslegfelső régióba, ahova szinte lehetetlen elérni. A Leon, a profit szerintem nem lehet elégszer megnézni, és mindig ugyanolyan nagy hatást gyakorol rám. Kezdésként beszéljünk rögtön a színészekről, illetve az általuk megformált felejthetetlen karakterekről! A címszerepben Jean Reno minden idők egyik legkülönösebb bérgyilkosát hozza; érzelmileg teljesen visszamaradt, elképesztően magányos és hideg ember, de a szakmájában nincsen nála profibb. Leírva ez a figura így nem sokat ér, de Reno érzékeny játéka, illetve a forgatókönyv kihozza belőle a maximumot. A 12 éves Natalie Portman játssza Mathildát, akinek a Fekete hattyúig messze ez volt a legjobb alakítása. Elképesztően bájos, miközben hihetetlenül vagány a koraérett, bosszúszomjas kislány szerepében. A negatív oldalon Gary Oldman látható a végtelenül visszataszító, pszichopata Stansfieldként, akit démoni erővel formál meg; monológja Beethovenről, vagy ahogy a kábítószert fogyasztja, egyaránt felejthetetlen pillanatok, de az egész figura a filmvászon valaha volt legemlékezetesebb, leghatásosabb gonosztevői közé tartozik („Miféle undorító szemétséget csináltam… már megint?”). Érdemes még megemlíteni Danny Aiellót, aki a kissé önző, de alapjában véve szerethető helyi keresztapát formálja meg teljesen hitelesen. Az ötödik szereplő pedig egy növény, ami kezdetben Leon egyetlen kapcsolata az élettel, illetve egy másik élőlénnyel, ezáltal tökéletesen jelképezi az emberekhez való viszonyát.

Abban a sorsdöntő pillanatban változik meg mindez, amikor Leon beengedi az ajtaján a bajbajutott Mathildát. A film kifordított világában a főhős Leon, és a főgonosz Stansfield, bár szinte mindenben egymás ellentétei, mégis mindketten lelkiismeretlen gyilkosok. A különbség pusztán annyi, hogy Leonnak vannak bizonyos elvei, Stansfielddel ellentétben ő nem teljesen menthetetlen. Ebben a világban a rendőrök a kegyetlen, veszett mészárosok, akik nem ismernek semmilyen törvényt, így teljes joggal léphet elő egy bűnöző pozitív szereplővé. A forgatókönyv gyakran nem arrafelé halad, amerre az átlagnéző elképzelné, emellett mégis az a legnagyobb erénye, hogy ezt az amúgy rendkívül banális történetet – melyből könnyen készülhetett volna egy C kategóriás akciótrash vagy egy tipikus amerikai giccs – sikerül olyan érzelmesen (de nem érzelgősen), átélhetően, illetve olyan jó ízléssel tálalnia, hogy egyik fent említett kategóriába sem csúszik bele egy pillanatra sem. A humor (amely néhol kellően fekete) és a jókedv pillanatokra szintén feltűnik a filmben, de éppen csak azért, hogy az összkép még annál is szívszorítóbb legyen.

A 12 éves kislány és a negyvenes éveiben járó bérgyilkos különös kapcsolata komoly vitákra adhat okot a film megtekintése után. Az én értelmezésemben Mathilda egyfajta kiskamaszos rajongással viszonyul Leonhoz, amit szerelemként azonosít be (hisz már nem fáj a hasa). Leon ezzel szemben többször is egyértelműen visszautasítja a kislány közeledéseit, a részéről inkább egyfajta apai érzelmek alakulhattak ki. Nyilván a filmben ez nincs így tisztázva, de számomra ez mindig is tök egyértelmű volt.

A moziverzióból pont a picit pikánsabbnak tűnő jelenetek tűntek el; látatlanban arra számítottam, hogy a film majd kissé unalmasabb lesz a pluszjelenetek betoldásával, de tévedtem. Luc Besson hihetetlenül jó szituációkat vágott ki, és ennek okait nem igazán értem, mert még így sem mondanám különösebben hosszúnak a játékidőt. Egy végtelenül drámai és feszült jelenetben láthatjuk például, amint Mathilda orosz rulettezéssel teszi próbára Leon ragaszkodását, illetve szeretetét. Ezen kívül leginkább a közösen elvégzett munkáknak lehetünk szemtanúi, amelyek kifogástalanul illeszkednek a film egészébe, tulajdonképpen remek pillanatok sorozatát élvezhetjük (kivételesen aranyos például, amikor Mathilda visszateszi a rágót a szájába), csakúgy mint egyébként az egész alkotás során. Továbbá hallhatjuk Leon első szerelmének és első gyilkosságának történetét, mely más filmekből talán kilógna, vagy éppen komolyan lerontaná az összképet, de ide mégis tökéletesen illik. A moziverzióban a történet vége felé Leon és Mathilda egymás mellett ébrednek fel az ágyban mindenféle magyarázat nélkül, de a bővített változatban ennek a jelenetnek is megvan a maga ártatlan előzménye.

Az akciójelenetek a mai napig fantasztikusak, pedig már 22(!) éves filmről beszélünk. Tulajdonképpen csak két nagyobb akciószekvencia van, de mindkettő nagyon összetett; rendkívül kreatív, illetve ötletes. Az első ilyen jelenet inkább elegáns és stílusos, a második pedig rendkívül izgalmas, feszült és drámai. Besson magabiztosan vezényelte le a véres izgalmakat. Az egész filmben találhatunk nagyon egyedi képsorokat, beállításokat, amelyek nemcsak a rendezőnek, hanem a fantasztikus operatőri munkát végző Thierry Arbogastnak is köszönhetők. Az ajtó kinyitása vagy Leon utolsó lépései elsősorban a szokványostól merőben eltérő megoldások miatt váltak  olyannyira emlékezetessé.

Mindennek hatására, illetve az amerikai helyszín ellenére (azért a lepukkant belsőket Párizsban vették fel) az egész filmet minden ízében átjárja egyfajta össze nem téveszthető, nagyon kellemes és tipikusan európai hangulat. A sok kis pluszapróság, melyekre az amcsik sosem gondolnának, a sablonokat felrúgó forgatókönyv és persze a csodálatos zene garantálják a Leon, a profi európaiságát. A zenét egyébként Eric Serra szerezte, és annyira jól sikerült, hogy egyből őt szerződtették az akkoriban visszatérni készülődő 007-es ügynök legújabb kalandjához. Ezek után nem mondok újat azzal, hogy az akciójelenetek alatt nagyon dinamikus, egyedi aláfestést hallhatunk, míg máshol kifejezetten érzékeny és játékos, jellegzetesen francia beütésű muzsika szól.

A szomorú végkifejletben pedig egészen katartikus, amikor felcsendül Sting Shape of My Heart című csodálatos dala. Nagyon megindító jelenet, nem is tudom, mikor kellett utoljára küszködnöm a könnyeimmel filmnézés közben, de itt bizony még a legharcedzettebb veteránoknál is könnyen eltörhet a mécses.

A Bemben természetesen feliratos lesz a film, én pedig nehéz helyzetben vagyok, mert nem tudom, hogy utána melyik változatban nézzem meg a Leon, a profit. A rendezői verzió csodálatos új jeleneteket tartalmaz, amelyek elmélyítik, és ha lehet ilyet mondani, még magasabb szintre emelik az amúgy is fantasztikus élményt. Viszont az eredeti, Mokép által készített sokkal jobban sikerült a moziváltozatban. Persze a főbb szereplők hangjait megtartották (bár Vadász Bea 16 évesen egyértelműen hitelesebb volt Mathildaként, mint 27 évesen), de eredetileg még a mellékszerepekben is kiváló művészek (Kránitz Lajos, Csuja Imre, Hankó Attila) játékát élvezhettük a mindig tökéletes Szakácsi Sándor, illetve a frenetikus Háda János mellett. Nem cseng a régebbi szinkron minden egyes hanglejtése a fejemben, de úgy rémlik, hogy sokkal kidolgozottabb és átélhetőbb munka fültanúi lehettünk.

De bárhogy is nézzük meg ezt a megismételhetetlenül csodálatos filmet, az biztos, hogy minden egyes alkalommal nagyszerű szórakozásban lesz részünk. A színészek kiváló alakítása, a lehengerlő forgatókönyv, a bravúros rendezés, a csodálatos operatőri munka, a kiváló zene és a vérbeli európai hangulat gondoskodni fog róla, hogy a Leon, a profi maradandó élménnyé váljon mindeni számára.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook-oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.10. 11:33:28

Nah most feladtad a számtanpéldát. Egyrészt dobhatom ki a Leon a Profi ismertetőmet, másrészt nem tudom, melyik verzióról beszélsz. (Majd le is ellenőrzöm gyorsan).

Ugyanis. Besson hol nyilatkozta ezt? Annyi a realitása, hogy a hosszabb verzió volt az eredeti film, amit az amerikai producerek miatt meg kellett vágni (nem tűnt fel, hogy a kivágott jelenetek mindegyike erősíti a Lolita effektust? még nekem is feltűnt, aki hozzád hasonlóan csak apa-lánya kapcsolatot látok a filmben, és semmiféle pedofil szerelmet nem, mert ez annál sokkal tisztább)

Szóval ez az eredeti film, és egy húsz percet kivágtak belőle, oszt mehetett a moziba, - az a verzió nekem mindig is kicsit elkapkodottnak tűnt. Ráadásul nekem mindkét verzión ugyanaz a szinkron van, - mindjárt ellenőrzöm is gyorsan. Szóval ez most vagy egy harmadik verzió, agy a Blu Ray miatt készült új szinkron hozzá.

A Nikitában ráadásul lepszichopatázod Leont is, szerintem nem az, ahogy itt is Stansfieldre írod ezt. Ő igen, ő az. Leon meg úgy tekint az ölésre, mint egy munkára, amihez ért.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.10. 11:36:21

ja igen, nem tudom említettem e, de ezzel a filmmel kapcsolatban hallottam talán a legidiótább érvelést amit csak el tudok képzelni, miszerint "azért nem szeretem mert nehogy már egy emberek öléséből élő valaki legyen a főszereplő" WTF

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.10. 11:41:37

nah megvan, az van ugyanis, hogy mindkét verzión ugyanaz a hang van, tehát már a DVD-hez új szinkron készült, a VHS-hez képest, amin az eredeti van,

szóval akkor ha meg van ez is, bekészíteni az Aliens mellé :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.10. 16:31:15

Az a jelenet például amiben egy ágyban alszanak, az eredetiben sokkal félreérthetőbb, mint a bővített változatban.
Lehet, hogy Franciaországban ez számít eredetinek, de én itt M.o.-n mindig is a vágottat láttam, úgyhogy ilyen szempontból tessék értelmezni.

Aki pedig mindenféle lelki ismeretfurdalás, vagy bármiféle rossz érzés nélkül gyilkol az pszichopata. Ez az egyetlen hasonlóság Leon és Stansfield között, egyébként ha megfigyeled minden másban egymás tökéletes ellentétei. Az igaz, hogy Leonban még nem menthetetlen és felébreszthetőek benne az emberi érzések.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.12. 02:34:15

Én az eredeti verzión mindig azt értelmezem amit a rendező csinált. Ha a producerek szarrávágták, nem eredeti, ha a magyarok kivágtak belőle ideológiai, vagy egyéb okok miatt nem eredeti. Ha a rendezőúr viszont újrakiadásnál betold jeleneteket, amik addig sosem voltak benne, (akkor sem eredeti,) az már diretor's cut.

A legtöbb katona gondolkodás nélkül öl, nem hinném, hogy az orvosok is állandóan a halottak sírjait látogatják, akik elvéreztek a kezük alatt. Egy hóhér is rutinszerűen végzi a munkáját. Egyszerűen azért mert ha folyton ezen agyalnának, belehülyülnének. A középkorban meg pláne nem agyaltak ennyit élet és halál kérdésén mégsem volt mindenki pszichopata.

Szerintem egy pszichopata élvezi a gyilkolást, hogy hatalma van elvenni valakitől az életét, hogy félnek tőle, esetleg meg is kínozza őket. Stansfield egyértelműen ilyen, ő pszichopata.

Leon nem az, ő a becsületkódexe szerint sosem ölt ártatlant, nőt és gyereket meg soha. Szerintem ez kizárja a pszichopataságot, neki ez a munkája, és úgy is áll hozzá.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.12. 13:24:35

Ezesetben Besson maga vágta meg nemzetközi forgalmazásra a filmet, így teljes nuygalommal mondhatja rá bárki, hogy eredeti, mivel világszerte így mutatták be.

pszichopataság: kevered a szezont a fazonnal.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.12. 15:44:16

nem most te kevered, ráadásul azért tartanám fontosnak tisztázni, mert ha így van amit állítasz, akkor a filmek 90%-ban pszichopatákat nézünk

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.12. 15:51:50

nézz utána a google-ban, vagy a szótárban hogy mi az a pszichopata (nem pedig, hogy te mit értesz alatta), nem ez a megfelelő hely fogalmakon vitázni.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.12. 17:39:12

oké, Heat - négy pszichopata kirámol egy bankot, lemészárolják a fél várost, törődnek azzal, hogy megölnek valakit?

Bourne sorozat Jason Bourneról sok jót nem lehet mondani, hiszen egy pszichopata, mindenkit megöl aki az életére tör, és még csak meg sem rezdül a szempillája

vagy itt van kedvenced, James Bond - aki hidegvérrel, gyilkol, úgy hogy számára az emberi élet kioltása csak egy kód a neve előtt, aztán megken egy kaviáros szendót és bekapja mintha mi se történt volna, vagy megdug két nőt miközben kinyírja a fél SPECTRE-t tiszta pszichopata viselkedés a te elmondásod szerint

24 - Sutherland még azzal is tetézi pszichopataságát hogy olyankor embereket kínoz, és szembefordul feletteseivel, asszem igazad van mégis csak

mellesleg itt van a pszichopata jelentése: hu.wikipedia.org/wiki/Antiszoci%C3%A1lis_szem%C3%A9lyis%C3%A9gzavar

ami szintén nem a te elméletedet támasztja alá, és ami egybevág azzal, amit én tanultam pszichológia szakon

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2012.01.12. 17:41:29

Nem értem, miért kell egy ilyen hatású filmet egyáltalán szinkronosan megtekinteni. Nem vagyok sznob (vagy mifene), de azért egy-egy vígjátékon kívül szinkronosan szinte semmit sem nézek. Imádom a norvég, orosz és spanyol nyelvű filmeket - az angol nyelvűeket most ne is említsük, hiszen ezekből ezernyi van.

A filmhez.
Igen, ez valóban minden idők egyik legjobbja. Ezért ugatom már évtizedek óta, hogy lehet jó ötleted, ha a dramaturgia a béka segge alatt van. Semmit sem ér a film, a színészek, a látvány, ha a dramaturgia nem működik.
Itt minden percnek mondanivalója van. Ennyi.

És sajnos elég erős a pedofil-vonal, ami kicsit gyengíti a film érdemeit. Szerintem.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.12. 18:12:05

@scal: Ez nagyon érdekes volt, ebből is láthatod, hogy a pszichopataságnak nem feltétlenül van köze az élvezethez, de még csak az emberöléshez sem. Rengeteg pszichopata él, akik soha nem öltek meg senkit. Ezekhez a szempontokhoz te kötötted, ezért mondtam, hogy nagyon kevered a dolgokat.

Amúgy: Bondnak van néha lelkiismeretfurdalása (a könyvekben) és célja is, de kétségtelenül van a figurában egy kis pszichopata beütés. Jack Bauernek szintén világos célja van, és fontos számára mások élete, nem mellesleg többször is összeroppan a sorozatban.

@Tom Bobb: pedofil szálról szerintem akkor lehetne beszélni, ha nem utasítaná el egyértelműen minden egyes alkalommal a kislány közeledését.
A Leon, a profinak pedig kiváló az eredeti szinkronja, mint még oly sok filmnek, amikért kár lenne. De felőlem aztán nézheted spanyolul is, ha jól esik :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.12. 19:57:21

Bondnak van néha lelkiismeret furdalása (igen, azokban a részekben, amik megbuktak :D)

Leon maximum együgyü, de akkor sem pszichopata, és ez volt a fő kiindulópont. Az élvezeti részben meg annyit tévedtem, hogy az már szociopata.

Bobb: z a helyzet, hogy amely nyelvet nem értem, azt nem szeretem megtekinteni eredetiben, mert idegesít, hogy nem értem egy szavukat sem :D nagyon ritkán nézek így filmet, amikor rákényszerülök, vagy mert nincs szinkron. Másrészt a magyar szinkron híresen igényes volt jó darabig és ezekre a kincsekre igenis érdemes vadászni nehogy elvesszenek az utókor számára. Sőt nem egy filmet tudnék mondani, ahol a szinkron csak javított az amúgy középszerű művön.

Bloodscalp 2012.04.10. 15:22:27

@Santino89: @scal: ennél egyszerűbb a dolog szerintem, a filmben Stansfield karaktere lenne a "jó" a zsaru aki elkapja a gonosz bűnözőt, de pont fordítva van. Leon mutat fel tőle nem várt emberi érzéseket, míg a zsaru a velejéig romlott gonoszt karaktere. Mindenki Leonnak szurkol hogy kijusson a csúcsponton, pedig Oldman egyszerűen nagyszerűen teszi a dolgát-ettől lesz ő a gonosz.

David Sumner 2015.02.18. 12:25:07

Bocs, hogy ezt csak most, de szerintem Leon és Mathilda viszonya gyerekbarátság, mert érzelmileg (és az egyikük az életkoruk miatt is) gyerekek mindketten. Leon ugyanis habitusában egyértelműen az, Mathilda fizikailag, gondolkodásában is az. Az is igaz, hogy mutatkoznak rajta a koravénség jelei, pl. a portás előtt, a bosszú lebonyolítása miatt, a tapló családjában a kisöccse mellett ő ér valamit, de ahogy mozog, gondolkodik pl. AHOGY hazudik a portásnak és amilyen érzelmek mondatják ezt vele ("'Leon a szeretőm."), az még kiskamaszos. Leonra meg elég visszagondolni, ahogy a moziban nézi Gene Kellyt, vagy ahogy belemegy a beöltözős játékba. És ez a gyerekesség a részéről még nem zárja ki, hogy Mathilda közeledését néha visszautasítsa, ezt 12 évesen is meg tudod csinálni egy veled egykorúval. Attól viszont még védi őt, szereti, mint a növényét, vagyis kötődik hozzá, úgy kedveli őt, amennyire az a saját gyerekességével lehetséges, amennyire egy gyerek barátjaként kedvelhet egy másik gyereket. Mert oké, vannak csúnya élettapasztalatai, mert bérgyilkos, de nagyra nőtt gyerek maradt. Itt most egy 45 éves testben élő 12 éves van egy 12 éves lány mellett. Ők barátokként társak, és gyerekekként gondolkodnak a szerelemről, és ez furcsán jön le.

És amennyire én tudom, Besson szándéka is ez volt a filmmel, úgyhogy jól átjött, amit rendezni, írni akart, szóval, ha ez volt a cél, nálam elérte a célját. (Még amikor fiatal volt, és tudott ilyesmit, ma már nem tud.)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.18. 19:31:25

@David Sumner: ez egy teljesen jó megközelítés, és lájkolom is a sok látens, lolitás faszságot belelátóssal ellentétben

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.18. 23:53:22

@David Sumner: Mindig örülök, ha valaki régebbi cikkeket fedez fel :)
Ebből viszont nem lesz parázs vita, nekem is nagyon tetszik ez a megközelítésed, sőt belegondolva sokkal érvényesebbnek tartom, mint amit én leírtam ide pár éve. Köszi!

David Sumner 2015.02.19. 08:47:56

@Santino89: @scal: Stansfield pedig a végén megöli Leont, aki aztán őt is felrobbantja magával együtt. A korrupt, őrült zsaru többek között kit öl meg az elején? Egy gyereket. A végén is hátba lő (!) egy gyereket. Ekkor még Besson tényleg méltó volt arra, hogy egy európai John Woo legyen ezzel és a Nikitával együtt. Hasonló operatőri megoldások, akciójelenetek, melodráma.

Érdekesség: február 8-án vasárnap, a Knight of Cups berlini világpremierjén kétszer láttam Natalie Portmant a saját szememmel. Egyszer a film utáni sajtótájékoztatón, ahol neki és Bale-nek tettem fel ugyanazt a kérdést, és mindketten normálisan válaszoltak. Aztán a film 7 órával későbbi, esti díszbemutatóján, amikor estélyiben mentek fel a színpadra. Csodálatos volt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.19. 15:20:11

@David Sumner: most február 8-án? tombolok az irigységtől... és mit kérdeztél?

David Sumner 2015.02.19. 15:38:47

@scal: Ja. Azt kérdeztem, hogyan veszik fel a narrációkat egy Terrence Malick-filmben. Bale válaszolt először, és azt mondta, ha kell, akkor egy furgonban, egy kisteherautóban vagy az út szélén. Majd jött Portman, aki azt mondta, hogy ő több napot töltött voiceoverezéssel, mint forgatással, ami 4-5 nap volt, és nagyon tetszett neki, hogy Malicknél össze lehet mosni egy rakás hangot (ld. Az őrület határán). Sosem felejtem el, amikor Bale normálisan visszakérdezett, hogy "a narráció érdekel?", mire mondtam, hogy igen, erre ő: All right. És mikor visszakérdezett, láttam Portman arcán, hogy "Oké, partnerek vagyunk.", mert komolyan, igazi Harvardos arccal bólogatott, és értette a kérdést.

De itt nem állt meg a buli. Kérdeztem olyanokat is, mint Darren Aronofsky, Bong Joon-ho, Nicole Kidman, James Franco, Stellan Skarsgard. Láttam még Cate Blanchettet, Helena Bonham Cartert, Kenneth Branagh-t, Lily Jamest és Richard Maddent (az új Hamupipőke stábját), ott volt még Jena Malone (Donnie Darko, Hunger Games), a Kidman-Franco kérdéshez Herzog mesternek is volt hozzáfűznivalója, ott ült Az elit alakulatos Damien Lewis. A chilei rendező, Pablo Larraín (a No rendezője) is megjelent ott két színészével Alfredo Castróval és Roberto Faríasszal. Többször előfordult, hogy a versenyfilmeket díjazó zsűri beült a sajtóvetítésekre, ami azt jelentette, hogy Aronofskyval, Bonggal, illetve Audrey Tautou-val, Daniel Brühllel néztem filmeket. Tautou nagyon kicsi és vékony, kb. egy kabátról ismertem fel, Brühllel, a Goodbye Lenin! sztárjával, "Niki Laudával" és az Amerika kapitány 3 főgonoszával pedig véletlenül összemosolyogtam.

Ajánlom mindenkinek a Berlinalét.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.19. 15:54:05

@David Sumner: én vinnék DVD-ket és azt íratnám velük alá :D

hát egyelőre onnét még nem jönnek meghívók, de rajta vagyunk az ügyön... :D

David Sumner 2015.02.19. 16:07:01

@scal: Nekem elég volt a látványuk. Úgysem látom őket soha többé élőben. Egyet mondok: lehet, hogy szét van botoxolva, varrva és lassan 50 lesz, Nicole Kidman bizony mocsok jó nő. Mikor válaszolt, és nem tudom, miért, de bő lére eresztve, hátradőltem, összekulcsoltam a karomat, és elégedett arccal bólogattam. Portmanről ezt lehet azért nem tudom elmondani, mert nehezen tudom róla elhinni, hogy van egy kisgyereke.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.19. 16:18:41

@David Sumner: majd látod őket ha legközelebb kijutsz egy ilyenre, elég sok hasonló van, Cannes, stb.

David Sumner 2015.02.19. 16:20:17

@scal: Cannes mindenestől vagy félmillióba kerül.

David Sumner 2015.02.19. 17:11:35

@scal: 150-200000. Valamivel olcsóbb. Valamivel.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.19. 20:26:53

@David Sumner: Hosszabb élménybeszámoló lesz/van róla? :)
Tatou-val én is moziznék :))

David Sumner 2015.02.19. 21:06:49

@Santino89: Bale-ről, Portmanről lesz, ja. Amúgy ketten is összekeverték az egyik producert Malickkel, miközben utána lehetne nézni, hogy Malick '73-ban adott utoljára interjút, nem engedi lefényképezni magát és Cannes-ba sem ment el Az élet fája sajtótájékoztatójára. Bale poénkodott ezeken az embereken. Pl. az egyik ember mondta, hogy Christiannel akar beszélni. Mire Bale: "Velem?" Vagy: "Kérdezzétek meg erről Terryt, ott áll hátul!" A producer, akivel összetévesztették, tök higgadtan csak ennyit mondott: "Nem én vagyok Terrence Malick."

Bong és Brühl voltak a legszimpatikusabbak a vetítések előtt. A dél-koreai mester lassan távolabb ballagott nagykabátban, lassan letette a kabátot a mellette lévő székre, és testes ember lévén komótosan cammogott, mint egy idősödő úriember, aki egyébként visszafogott volt, nem nagyon dumált ott a többiekkel, csak kényelmesen leült. Brühl életvidám srácnak tűnik, Niki Lauda szöges ellentéte, tényleg Oscarra kellett volna jelölni, mert egy tőled eltérő figurát így eljátszani nehéz. Párszor bejött fekete sapkában, mosolygott, nevetett mindenkire, nevetve dumált Matthew Weinerrel, a Mad Men ötletgazdájával, de látni lehetett rajta, hogy nem seggnyalásból teszi, hanem igazi örömből.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.19. 21:29:43

@David Sumner: egyre durvábbak az Oscar kihagyásai, Brühl, Affleck, Lego Movie, van ezeknek szemük?

a hét legjobb filmből 4 életrajzi (lehet a többi is az, csak nem néztem még utánuk) :D nem kéne egy külön életrajz Oscar kategóriát indítani, hogy leálljanak ezzel a baromsággal?

David Sumner 2015.02.19. 21:36:09

@scal: A Brühlös kijelentésemet fenntartom, de az uszkárdíjat nem vesszük komolyan. Az Arany Pálmát annál inkább.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.19. 21:49:39

@David Sumner: igen ezt sokan mondják, hogy ó az Oscar díj egy rakás szar, de közben meg mégis valahol dühítő, hogy ennyire barmok, - mégis mindenki megnézi, mindenki ír róla, latolgatja az esélyeket, stb. - az lenne a jó, ha egy ilyen rangos díj mögött valóban lenne érték is

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2015.12.25. 04:23:24

@scal: "Leon nem az, ő a becsületkódexe szerint sosem ölt ártatlant"

Biztos ez? Amikor pl. a filmben egyszer gránátot dob az egyik kiiktatandó lakásába, ugyan honnan tudhatná hogy van-e még vki a lakásban? Bárki, akárcsak egy prosti is.

Vagy pl. amikor amikor bemegy a rendőrségre megmenteni Mathilda-t, amikor befele tart igaz hogy csak leüti a rendőröket (kivéve azt a kettőt aki egy szobában tartózkodik Mathildával), mint látjuk. De azt már nem látjuk mi történik kifelé, pedig nem hinném hogy akkorát kaptak volna hogy még mindig eszméletlenek lennének. Ahogy ezek után azt sem hogy szép szóval meg tudta győzni őket hogy ugyan, mindezek után engedjék már szabadjára. (Főleg hogy azok akkor már két pisztolylövést is hallhattak.)

Szóval azért ne akarjunk Leon-ra már szinte vmireféle pozitív hősként tekinteni. Ő is csak egy kíméletlen, könyörtelen bűnöző, akit úgy istenigazából csak a motivációi különböztetik meg Stansfield-től.

Emiatt nálam amúgy a film végén el is maradt a sírás, hiába a Shape Of My Heart megindító első akkordjai.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.25. 12:15:32

@convar: teljesen biztos vagyok benne, hogy már felmérték a terepet, ha jól emlékszem az egy montázs a mindennapokról, nyilván előzőleg már az ablakon keresztül megnézték, hiszen azt is tudnia kellene, hogy hányan vannak bent, 2-3 ember, vagy csak egy, esetleg 4-5-is talán?

mert az a két rendőr a fizetett bérence volt Stansfieldnek

amit nem látsz filmen azt csak te gondolod bele :) te valamiért rosszindulatúan közelíted meg Leon karakterét, persze, hogy bűnöző, emberi törvények értelmében :D nem hős, hanem antihős, és pozitív dolgokat tesz, gyökereket kezel

sírni én se sírok a film végén, de kétségtelenül szép befejezés

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2015.12.25. 22:16:16

@scal: az én szememben ő csak egy bérgyilkos, tehát egy olyasvki aki pénzért képes embereket ölni, méghozzá (legalábbis látható) lelkiismeret furdalás nélkül. Egy ilyen felfogású emberrel én képtelen vagyok bármilyen módon azonosulni, evvan.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.26. 21:03:40

@convar: mármint azonosulj, ő csak egy kislány :D aranyos meg minden, és sokat szenved

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2015.12.28. 19:00:00

@scal: Ja, meg mellesleg ő is emberek megölésében segédkezik :D

Meg különben is, jól írod, ő egy kislány. Én pedig egy középkorú férfi. Szóval azért éppenséggel vele se olyan könnyű :)

Gery87 2016.06.19. 12:16:24

"Mégsem volt mindenki pszichopata."
"neki ez a munkája, és úgy is áll hozzá. "

A hóhér, a katona...stb egy olyan helyzetben, szituációban van amikor felhatalmazzák rá hogy öljön (társadalmi felhatalmazás), tehát a többség nem ítéli el azért amit tesz...és ezt a delikvens is tudja!

Leon max saját magát hatalmazza fel hogy öljön, jól tudja hogy amit tesz azt mindenki más elítéli...tehát helytelen. Max ezt nem érzi, mert lelkileg sivár pszichopata.

@Tom Bobb:

"Nem értem, miért kell egy ilyen hatású filmet egyáltalán szinkronosan megtekinteni."

-Mert:
A, nem mindenki tud angolul, pláne norvég, francia,spanyol, hottentota nyelven....
B, a saját anyanyelved a legérthetőbb a számodra, ezzel tudod befogadni leginkább a mondanivalót...persze mindig vannak kivételek akik az összes vidéki angol nyelvjárásban jártasak és kisujjból tudják a legújabb gettoszelnget is....mi kérünk elnézést...
C, sokszor igenis jobb a szinkron...még ha csak annyival is hogy nem kell a színész eredeti, nem feltétlenül jó orgánumát hallgatni, aki jó amerikai szokás szerint sokszor utószinkronnal suttog, ami valami kurva igénytelen dolog...
D, Az adott szójáték, humor, valakire való utalás sokszor érthetetlen, hatástalan lenne a magyar néző számára...hisz nem abban a környezetben szocializálódott. Így ezek "magyarosítása" is hozhat némi pluszt...
Ford Fairlane Kalandjai vagy a Torrente is egy jó példa arra hogy a szinkron önmagában mennyit dob egy filmen...nem hiszem hogy ezek eredetiben bármi lenyomatot is hagynának nálunk!

E, sznob vagy...lásd be.

fynci 2016.06.22. 23:49:47

@Gery87: Hát, lehet, hogy velem van a baj, de nem tudom tisztelni a hóhért, amiért a társadalom elvárására embereket öl. Inkább azokra nézek fel, akik a maguk útját járják, nem a társadalom elvárásait követik. És szerintem vannak helyzetek, amikor nincs más megoldás, mint áthágni a szabályokat. De hát én már csak ilyen lelkileg sivár pszichopata vagyok. :D Mindjárt jól meg is vetem magam, ha már a társadalom így megvet. :DD

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.23. 22:03:44

@froclee: tisztelni én se tisztelem, igazából vannak ezek a szakmák, ahol eleve kell egy gyomor ahhoz, amit csinál az illető, a hóhér is ilyen? hogy születnek hóhérok? kiből lesz hóhér és miért? :D tuti van egy lövésük

"Inkább azokra nézek fel, akik a maguk útját járják, nem a társadalom elvárásait követik."

keblemre :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.23. 22:05:45

@Gery87: "jól tudja hogy amit tesz azt mindenki más elítéli"

szerintem sok minden kiderül ebből a filmből, csak pont ez nem :D sőt Leon nekem helyenként egy kifejezetten együgyű fickónak tűnik, analfabéta is, nincs senkije, azért csinálja ezt, mert Tony bácsi azt mondta jó lesz neki, ha ezt csinálja, de még a pénzét se költi el

fynci 2016.06.23. 22:37:57

"tisztelni én se tisztelem, igazából vannak ezek a szakmák, ahol eleve kell egy gyomor ahhoz, amit csinál az illető, a hóhér is ilyen? hogy születnek hóhérok? kiből lesz hóhér és miért? :D tuti van egy lövésük"

Valószínű, ők is lelkileg sivár pszichopaták. :)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2016.06.26. 20:09:04

@Gery87: Ez nem sznobság kérdése, csak szokás. Az eredeti hangkörnyezet nekem jobban bejön - nem félreértve, hiszen sokszor nézek magyar szinkronnal ellátott filmeket is (már csak nosztalgiából is). De pont ezért kedveltem meg anno a DVD-t, mert válthattam a hangsávok között. Egy-egy művet meglestem szinkronnal és eredeti nyelven is.
A feleségem nem beszél magyarul, aminek kimondottan örülök, ezért a közös nyelvünk az angol. Nem beszélem olyan szinten a nyelvet, hogy teljesen mindent megértsek, de próbálkozom... :-)

Egyébként elég régi hozzászólás volt ez, amire reagáltál - gratulálok. :-)