Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Star Trek: Űrszekerek - VI. rész: harmadik évad (1968)

2016. augusztus 07. - scal

„Az űr. A legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó. Melynek feladata különös új világok fölfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutatása, és hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett."

Idén ötven éve, hogy elindult a Star Trek eredeti sorozata. Egészen pontosan 1966 szeptember 8-án. Legutóbb átvettük a második évad maradék epizódjait, ezúttal pedig az 1968 második felében sugárzott harmadik évad első tizenöt részét ismertetem. A kattintás után folytatjuk utazásunk a végtelenbe, és tovább!

tos3x06b.png

Hajónapló: Csillagidő 19-68-9-20. A második évad végén nagyon kifelé állt a Star Trek rúdja. Az NBC a szörnyű nézettségi adatokat látván úgy döntött, hogy elég volt az űrkalandokból. Bizonyos kutatások azt jósolták, hogy a sorozat kilátásai egy harmadik évadra ragyogóak, mert dacára a halovány nézettségnek, még így is sokkal jobban teljesített, mint az ABC-n ugyanebben a sávban futó Hondo, a CBS-en ekkortájt látható programok, pedig olyan népszerűek voltak, hogy a Star Treknek esélye sem volt utolérni őket. A közhiedelemmel ellentétben a Satr Trek rajongótáborát sohasem a fiatalok alkották. Ellenben a Star Treket igényes közönség nézte, többnyire értelmiségi, középkorú férfiak. Az NBC összes többi programja vegyesebb képet mutatott. A Star Trek epizódjai érdekes témákat vetettek fel, ha valaki leült a tévé elé és sci-fire vágyott egyetlen másik alternatíva kínálkozott, a Lost in Space, ami sokkal gyerekesebb cselekményt nyújtott.

A Star Treket egyetemet végzett emberek nézték, diplomások, doktorok, tudósok, múzeum igazgatók, pszichiáterek, tanárok, professzorok, és hasonló nem éppen átlagos tévénézők. A Smithsonian Intézet még az archívumába is kért minden egyes epizódból, ami példátlan megtiszteltetést jelentett. Mindezek miatt az NBC úgy érezte mintha hájjal kenegetnék, mert a nagy nézettség mellett csak egyetlen dologra vágytak jobban a televízió társaságok, hogy értelmes közönségük legyen. Enyhén szólva ezt paradoxonnak tartom, erre vágynak, lehet csak értelmesebb műsorokat kellene sugározni, hiszen egyik legnagyobb bajuk a Star Trek indulásakor éppen az volt, hogy túlságosan gondolatigényes. Ha ezt összevetjük azzal a mentalitással, ami jelenleg is folyik akár csak hazánk televíziós berkeiben, akkor levonhatjuk a következtetést, hogy a fejesek legnagyobb ellensége a saját szűklátókörű gondolkodásuk.

Az NBC-t a rajongók elszántsága is meglepte. Az első évad során 29.000 levelet írtak a Star Trek miatt, többet mint bármelyik másik sorozat esetében - csak a The Monkess előzte meg. Amikor 1967 vége felé rebesgetni kezdték, hogy a Star Treknek harangoztak Gene Roddenberry felvette a kapcsolatot a helyi rajongóbázis szervezőjével Bjo Trimbevel és megkérte segítsenek elérni, hogy az NBC fejesei belefulladjanak a rajongói levelekbe. Akkor talán készülhet egy újabb évad, nekik semmi mást nem kell, mint használni a sci-fi levelezőlistát, és arra buzdítani minél több embert, írjon egy levelet az NBC-nek, valamint szóljon még tíz ismerősének, cserébe Roddenberry Trimble minden költségét megtéríti. A levelezőlistán eleve 4000 név szerepelt, így 1968 márciusára 116.000 rajongói levél érkezett a vezetőséghez. Egyesek szerint ez csupán az a mennyiség, amit az NBC közzétett, valójában egymilliónál is több levelet kaptak a székházba. Naponta érkezett egy kamion tele levéllel, amiben azért könyörgtek, hogy a Star Trek meg ne szűnjön.

tos3x06i.png

A levélíró kampányon kívül tüntetéseket is szerveztek az NBC Burbankben található székháza elé,  és olyan frázisokat skandáltak, mint "Vulcan Power", "Draft Spock". A levelek minősége azt mutatta, hogy művelt emberek írták, fáradtságot nem kímélve, sőt nem egy prominens közszereplő is felemelte a szavát a sorozat folytatása mellett, pl.:  a multimilliárdos - ekkoriban New York állam kormányzója - Nelson Rockefeller. Mindezek miatt az NBC szokatlan módon jelentette be a sorozat folytatását, televízióban a második évad 22. epizódja bemutatójakor, március elsején. Azt is kérték a rajongóktól, hogy köszönik a leveleket, de most már ne küldjenek, mert biztos lesz harmadik évad. A rajongók szót is fogadtak, ezután hálálkodó levelek ezreit kapta az NBC.

Azonban az NBC csak azt ígérte meg, hogy lesz harmadik évad, azt viszont nem, hogy nem vezet be további megszorításokat. Egy ideig úgy tűnt a leveleknek meg lesz az eredménye; a Star Trek jobb műsorsávot kap, átteszik hétfőre 19:30-ra. Végül ezt elvetették, és bevágták péntek este tíz órára, a sokatmondó graveyard sectionbe. A műsorsávot szakmai berkekben nem véletlenül nevezik „temetőnek”. Ez az intervallum olyan a televíziózásban, mint a siralomház a börtönben – péntek este az emberek buliznak, lazítanak, magyarán kimozdulnak, nagyon kevesen néznek tévét. Az ide került sorozatok felett Damoklész kardjaként lebeg a beszüntetés, ami előbb vagy utóbb, de lecsap.

Az ok egy másik műsor, a nagy nézettségnek örvendő Robert & Martin Laugh-In (nálunk a Fábry show-hoz lehetne hasonlítani) hétfői műsorideje volt, amit nem akartak megbolygatni. Pláne miután a show vezető producere George Chlatter hevesen tiltakozott, hogy ne merjék elmozdítani a műsorát a már megszokott sávból. Az alkalmatlan műsoridő mellett, a sorozat ezzel együtt kevesebb helyre is jutott el, az eddig 210 leányvállalatból csak 180 tudta bevállalni a késő esti sugárzást. Roddenberry azonnal látta, hogy az NBC ezzel halálra ítélte a sorozatot és bár mindent megtett azért, hogy jobb napot, és sávot kapjon, nem járt sikerrel. Mindezek miatt Roddenberry ott hagyta a produkciót, bár névlegesen továbbra is ő maradt az executicve producer, de aki sokat olvas minket, az mostanra tisztában van vele, hogy ez a semminél is kevesebbet jelent.

mony_gene_roddenberry.JPG

Az új producer Fred Freiberger lett, akit még a sorozat indulásakor szerettek volna producernek, de más elfoglaltság miatt nem ért rá. Most azonban ismét felkérték. Rengeteg sci-fibe, és sorozatba írt, - a Pánik New Yorkban egyik írója is ő volt - érdekes, hogy pont a Star Trekbe nem. Sokan manapság őt hibáztatják a sorozat halála miatt. Nichelle Nichols és William Shatner azonban több alkalommal is megvédték, mert Freiberger mindent megtett annak érdekében, hogy tudja tartani a minőséget, és az NBC már jóval az ő érkezése előtt elintézte a Star Trek sorsát. Emiatt a sorozat önbeteljesítő próféciává vált, mármint, hogy mindig mondogatták, hogy senki nem nézi, és úgyis megszűnik, és láss csodát, így is lett.

Ha mindez nem lenne elég, az NBC tovább csökkentette az egy epizódra jutó összeget is, mivel a későbbi sugárzás azt is jelentette, hogy a reklámok után már nem kapnak annyit mint eddig, vagyis a bevétel is kevesebb lesz, egészen pontosan 39.000 dollár helyett 36.000 percenként. Mindezek miatt a harmadik évad valami hihetetlen minőségi visszaesést produkált, alig látni külső helyszíneket, nem jöttek jó írók, neves és játszani is tudó vendégszínészek, rengeteg újrahasznosított epizóddal találkozhatunk, sőt egy idő után nekem úgy tűnt, már a stáb se veszi komolyan magát, mindenki tesz az egészre nagy ívből. Shatner a második évad végén teljesen meg volt győződve, hogy nem lesz folytatás, és már más felé kacsingatott, kicsit szerintem el is hagyta magát, láthatóan felszedett pár kilót, és, hogy férfias alakja kifogástalan legyen, sokszor fűzőt visel.

Éreztem, hogy ez lesz, maga az is intő jel volt, hogy az utolsó évad már csupán huszonnégy epizódból áll, de azt azért nem gondoltam volna, hogy nagyítóval kell majd keresnem az élvezetes részeket, és kis túlzással akár még azt is mondhatnám, hogy ha egy az egyben kihagyod a harmadik évadot, semmit nem vesztesz, de persze szépen végigmegyünk ezeken is. Következzék tehát az első tizenhárom epizód bemutatója, hagyományosan készítési sorrendben.

tos3x06.png

Kísért a vadnyugat -  náci Németország megvolt, római kor megvolt, görög korszak megvolt, középkor megvolt, húszas évek Amerikája megvolt, mi maradt vajon ki, amit nagyon szeret a közönség? A vadnyugat! Nohát ez a súlyos mulasztás eddig váratott magára, úgyhogy Kirk kapitányék ismét egy alternatív Föld - értsd: költséghatékony - epizódot forgattak, ami helyenként vicces, de engem eddigre már nagyon idegesített ez a sok újrahasznosítás. Talán itt oldották meg a legügyesebben a dolgot, mert az egész környezetet az űrlények hozták létre Kirk emlékeiből, és nem magyarázkodtak egy percet sem. Emiatt az epizód a Ketrecre hasonlít, de annál azért picit jobb.

Itt már annyira nem volt pénz, hogy nem tudták igénybe venni a stúdió felépített western díszleteit sem. Ezért a rendező, Vincent McEveety elhatározta, hogy a western környezet szándékosan sematikus lesz, vagyis az űrlények nem tudják normálisan befejezni a vadnyugat imitációját, így Kirkék - a saját uniformisukban - szemmel láthatóan egy rosszul összeácsolt, félkész díszletben járkálnak, az eget alkotó vörösre festett háttéren pedig, még az árnyékok is látszanak. Emiatt a szürreális kivitelezés miatt a Star Trek legegyedibb látványvilágát hozták létre, fillérekből. Az amerikai westernkorszak egyik leghíresebb eseménye az O.K. Karámnál történt pisztolypárbaj, amit megannyi film megörökített, és az USA-ban évről évre még meg is emlékeznek róla, mint a jó és rossz küzdelméről, ami mérföldkőként jelzi a klasszikus vadnyugat végét, és a törvény győzedelmét a bűnözés felett.

Az epizód azonban csavar egyet a dolgon, Kirkék nem az Earp fivérek szerepét kapják meg, hanem a Clantonokét, akik vesztettek, és minden film aljas betyárokként ábrázolja őket. Itt azonban láthatjuk, hogy az Earp família egy jottányival se volt jobb, mindenki kedvenc Doc Holliday-e egy sudribunkó, és Wyatt Earp, a példás marsall egy elmebeteg pszichopata. Az epizódot Gene L. Coon írta már Lee Cronin néven, mert ugye otthagyta  a produkciót, és a Universalhoz igazolt. DeForest Kelley harmadjára játszotta ezt a jelenetet, mert 1955-ben már megformálta egy epizód erejéig Ike Clantont, 1957-ben pedig Morgan Earpet is az Újra szól a hatlövetűben.

tos3x13e.png

James Doohan frizurája nevetségesen megváltozik az eddigiekhez képest, az NBC egyik vezetője kérte tőle, hogy fésülje hátra a haját. Doohannak nem tetszett, de csak az évad közepén tér vissza hagyományos hajviseletéhez. Walter Koenig azaz Chekov szintén felsőbb utasításra került a középpontba, mert a fejesek szerették volna, ha többet foglalkoztatják. Ezt nem értem, Chekov karakterével abban a pillanatban rengeteget foglalkoztak, amint a sorozatba került, szinte minden epizódban sok mondatot kapott, ellentétben George Takeivel, aki mást se csinál három évadon át, mint ismétli mit mond a kapitány. Az epizódot elsőként vették fel, de eltolták, és csak hatodiknak sugározták, hogy a nevezetes párbaj 87. évfordulója előtt egy nappal kerüljön adásba. Újításként kicsit átvariálták a zenei témát a főcímben, és már nem sárga, hanem kék betűkkel szedték a feliratokat.

A vonakodó menyasszony - Az eredeti cím Elaan of Troyius még az angolul kevéssé tudókat is Trójai Helénára emlékezteti, és valóban a nagyon szépséges France Nuyen alakítja, aki az első olyan színésznő volt, aki vietnami ősökkel rendelkezett és ennek ellenére szerepelt az amerikai televízióban. Sajnos az epizódban rémesen hülye sminket kapott, de ezennel nominálom a Star Trek tíz legszebb nője közé. A köldökét már megint nem láthatjuk, mert az 1951 óta érvényben lévő Televíziózási Kódex miatt nem lehetett. Maga az epizód azonban William Shakespeare A makrancos hölgy, valamint az Antonius és Kleopátra drámáinak egybemosása. A forgatókönyvet John Meredyth Lucas írta és rendezte, aki ezzel a tettével egycsapásra híressé vált, mert azóta se született olyan epizód egyik Star Trek sorozatban sem, amit ugyanazon ember írt és rendezett is volna.

A történetben vannak jó pillanatok, mint amikor Kirk kiadja a parancsot: "Impulzusmeghajtás, sebesség, 0,03." merthogy minél lassabban kell a hercegnőt elvinni a bolygóra, hogy menet közben egy kis kultúrát és modort verjenek a fejébe. Talán mondanom se kell, hogy Kirk kapitány ennek eleget is tesz. Tetszett az újabb idegen faj, a trojászi zöldbőrű humanoid megjelenítése is, bár kicsit kevesebb sminket is kenhettek volna rá, helyenként olyan hatást kelt mintha vakolókanállal vitték volna fel az arcára. Az epizód azonban végeredményben A merénylő újrája, és az egy minden szempontból jobban sikerült rész. Eddie Paskeyt itt láthatjuk utoljára Leslie hadnagyként.

tos3x13l.png

Az epizódban továbbá először láthatjuk a klingon D7-es csatahajót. Eddig ha klingonokról volt szó, a hajójukat csak kis pöttyök jelezték. A tervezője Walter Matthew Jefferies a Star Trek állandó látványtervezője. Ő felel a sorozatban látható összes díszletért. A II. Világháborúban tesztpilóta volt, később ezen tudását hasznosította, amikor megtervezte az űrhajót Roddenberry számára. A közhiedelemmel ellentétben a Galileo űrkompot nem ő tervezte, hanem a később a Szárnyas fejvadászon is dolgozó Gene Winfield, Jefferies csupán a belsejét alkotta meg. Az Enterprise külseje, és hídja a pilot számára már készen volt, ezeket Pato Guzman tervezte, de mivel a pilot és a sorozat beindulása között évek teltek el Jefferies ezeken is módosított.

Gyakorlatias emberként az Enterprise hajtóműveit azért különítette el és illesztette két szárnyra, mert úgy gondolta a térutazáshoz kivételesen erős gépek kellenek, amik valószínűsíthetően veszélyesek is egyben. A moduláris felépítésnek köszönhetően vészhelyzet esetén, akár le is kapcsolhatók, és így a hajó megmenekül egy katasztrófától. Minthogy Murphy törvénye szerint ami elromolhat az el is romlik, a hajót úgy tervezte meg, hogy bármilyen hiba lép fel, azt belülről is el lehessen hárítani, így nincs szükség fáradtságos űrsétákra, hogy helyrehozzanak valamit az űrhajó testén. Jefferies a hidat áttervezte, sokkal ergonomikusabbá, és letisztultabbá téve, hogy az űrhajó irányítása kényelmes, és könnyű legyen.

A pilotban látható hattyúnyakú monitorokat eltüntette, mert praktikátlannak, és felesleges cicomának tartotta, amik a tetejébe funkciótlanok is. Ellenezte a mára valóságban is elterjedt tabletek használatát, "Personal Access Display Device", és nem szerette a hatalmas géptermet sem, mert elmondása szerint a hídról pár gomb segítségével könnyedén irányítható lehetett volna a hajó. Később dolgozott az USA Haditengerészetének irányítóközpontján is San Diegoban, amit az Enterprise hídjának mintájára készítettek el. Az újabb Star Trek sorozatokat kifejezetten utálta, mert ahogy fogalmazott, egy űrhajó hídjából, Hilton szállót fabrikáltak. Az NCC-1701 azt jelenti a hajó oldalán, hogy az Enterprise a 17. sorozat első gyártmánya.

chair-wherenomanhasgonebefore.jpg

Jefferies munkásságát később a Jefferies-tubes elnevezéssel honorálta a Star Trek közösség. A hajót ugyanis átszövik, széltében és hosszában vékony folyosók, ahol eredetileg vízvezetékek, az energiát továbbító kábelek, és egyéb infrastrukturális elemek találhatók. De ha valami oknál fogva a turboliftek nem közlekednének, ezeken keresztül a legénység is eljuthat bárhová. Ezeknek a folyosóknak jelzésük is van a filmben. G.N.D.N. Ritkán láthatóak, és a jelentését is csak a bennfentesek tudták: Goes Nowhere Does Nothing. Vagyis Nem megy Sehova, Nem csinál Semmit.

Az elveszett paradicsom - az epizódot rendező Jud Taylor a harmadik évad legtermékenyebb rendezője lett, a maga leforgatott öt részével. Az író Margaret Armen három epizódot is szállított, ezen kívül ő írta A Triskelion játékmestereit, és a harmadik évad vége felé látható Ég és Földet. Összességében nem írt rossz részeket. Kapitányunknak elege lesz az egész hóbelevancból, és megtalálja a szerelmet egy indiánlány oldalán, ezért úgy dönt, a Csillagflotta kapja be. Igen ám, de az idilli helyzetbe beleszól, hogy a bolygót hamarosan kinyírja egy aszteroida. Különben is Kirk csak amnéziás lett egy obeliszknek köszönhetően. Spock meg a doki annyit húzzák az időt, hogy az aszteroidát már nem tudják a hajóval szétlőni, és csak percekkel hamarabb érnek a bolygóhoz... Így Kirk kapitány meg is halhat? Vajon hogy másznak ki a csávából hőseink? Hogy mi lesz Kirk kapitány sorsa, hűséges és rettenthetetlen barátai meg tudják e vajon menteni, kiderül a Star Trek következő epizódjából...

Jó, hát persze, hogy megmentik, mivel hátra van még huszonegy epizód. Az Egy kis kikapcsolódás is ezzel a kiégés témával foglalkozott, de míg az poénosra vette a dolgot, ez itt egy kőkemény dráma. Kirk kapitány magára marad az újabb párhuzamos Föld allegóriában, és ezúttal nem csupán becsajozik, hanem valóban szerelmes lesz, feleségül veszi a nőt - Sabrina Scharf nagyon meggyőző a szerepben -, aki már a közös gyermeküket  várja, mire Spockék rátalálnak. Az epizód eredeti címe: Paradise Syndrome egy ál-pszichológiai megfogalmazás azokra, akik minden álmukat elérték mégsem tudnak boldogok lenni. Az emlegetett Tahiti szindróma ennek a fordítottja, elvágyódás egy idilli környezetbe, ami olyan embereknél lép fel, akik folyamatos stresszhatás alatt állnak - hasonlóképp sohasem létezett. További érdekesség, hogy ez az epizód tart a leghosszabb ideig, a benne lévő cselekmény két teljes hónapot ölel fel. Valamint ennek a résznek kiemelkedően jó a zenéje, egy romantikusan lágy furulya témát hallhatunk.

tos3x03.png

Az Enterprise incidens - ezt az epizódot szégyen, nem szégyen újra kellett nézzem, mert SEMMIRE nem emlékeztem belőle. De komolyan, még arra se, hogy egyáltalán láttam-e, talán átugrottam? Tömbösített sorozatnézésnél, pláne ha nem függnek össze, előfordulhat. Még azokra a részekre is emlékeztem, amit még 2012-ben láttam, és azóta nem néztem meg! Hogy lehet az, hogy akkor erre nem? A Star Trekről sok mindent el lehet mondani, csak épp azt nem, hogy ne lennének emlékezetesek az epizódjai. Annál is inkább furcsa volt, mert ezt az epizódot rengeteg újság beválogatta a top tíz legjobb rész közé, a Newsweek egyenesen az ötödik legjobbnak tartja. Aztán amikor újranéztem, rá kellett döbbenjek, hogy láttam én ezt, csak annyira közepes minden szempontból, hogy az agyam formattálta.

Nyilván megint valami olyasmiről lehet szó, min Az alvó oroszlán esetében, mert azt is rendre beválogatják, de ettől függetlenül még egy halál semmilyen epizód. Ez a másik és egyben utolsó alkalom, hogy Kirk kapitányék a romulánokkal találkoznak, akik sokkal jobban festenek, mint a Nincsenek győztesekben. A vendég színészek is nagyon jók, nekem főleg Jack Donner tűnt rendkívül hitelesnek, de Joanne Linville forróvérű, romulán milfként se utolsó. Csak ez a történet... Most komolyan azt hitték, bárki elhiszi, hogy a kapitány megőrül, a rendíthetetlen Spock meg nem csak, hogy elárulja, hanem még meg is öli? Röhögni sokat lehet rajta, csak éppen komolyan venni nem. Shatner pedig rém hülyén fest romulánnak maszkírozva, ahogy arra az epizód végén utalnak is. Különben is sok mindent elhiszek a 23. századi orvostudománynak, de az szerintem csöppet túlzás, hogy McCoy plasztikai műtétet hajt végre a kapitányon, majd játszi könnyedséggel le is nyesi a fülét hegyesről vissza emberire.

Pedig a történet nem lenne rossz, de sokkal jobban járunk, ha ezt fejlesztik nagy filmmé, mert az alapanyag simán elbírta volna. Azon is csodálkozok, hogy a szűkmarkú harmadik évadban egy ilyen összetett részt képesek voltak kipréselni magukból, ahol a romulánok jól néznek ki, láthatunk űrhajó csatát is, három "új típusú" D7-es is megjelenik, az epizód pedig egy új harci technológia, a híres álcázóberendezés körül bonyolódik, ami elhajlítja a fényt, és így láthatatlanná teszi az űrhajókat. Talán mondani se kell, mekkora fegyvertény ez. És azért hagy ne higgyem már el, hogy egy teljesen más civilizáció technológiáját, negyed óra alatt be tudják szerelni az Enterpriseba...  Az igazi buktató azonban Spock érzelmi ingadozása, meg ahogy a romulán parancsnok öt perc alatt belezúg, és a világ legbanálisabb módszerével próbálja rávenni a vulkánit, hogy az helyezze belé a bizodalmát. Ilyen szinten maximum az első szerelmesek beszélgetnek, a csúcspont pedig a kéz-szex, ami után az ujjazás teljesen más értelmet nyer. 

tos3x02h.png

Az epizód hátteréről annyit, hogy amikor megjegyzik, hogy a romulánok klingon design-t használnak, az azért van, mert miután elővették a két évvel korábbi harcimadár makettjét, az egyik asszisztens rálépett és eltört, nem volt már idő megjavítani, ezért az újonnan elkészített D7-est használták. Más vélemények szerint maga az alkotója, Wah Chang verte szét dühében még a Nincsenek győztesek felvétele után, mert a Desilu nem akarta kifizetni neki a teljes összeget. A történetet az 1944-es Pueblo incidensről mintázta D.C. Fontana. Az ujjazás helyett eredetileg Spocknak végig kellett volna csókolni a romulán parancsnok nyakát és vállát, de Nimoy felvetette, hogy legyen inkább egyfajta rituális tapogatózás helyette. Szóval összességében lehetne ez egy izgalmas rész is, de az egész küldetés kizárólag a vakszerencse miatt sikerül, és ez a logikára alapozó Star Trektől nem megszokott.

A megkísértés - ez annyira rossz, hogy simán benne lehet a tíz legrosszabb rész között. Szinte semmi nem működik benne, unalmas, logikátlan, és érdektelen. Marvin Chomsky rendezte, aki az egyik legjobb részért is felel a harmadik évadból, ez A viszálykeltő, összesen három epizódot köszönhetünk neki, szóval ezt most fogjuk rá az íróra, Edward J. Leskora. Eleve egy rossz ötlet volt, hogy az Enterprisera gyerekeket hozzanak, de hogy rögvest egy féltucatot, akik közül egy sincs, aki kicsit is szimpatikus lenne, vagy legalább jól játszana. Tudom, hogy ilyenkor egy lelketlen állatnak tűnök, mert ki az aki nem szereti a gyerekeket... de nem, ez a rész borzalmas. És ahogy idegesítően irányítani kezdik a legénységet, így ökölbe szorított kézzel hadonászva. A vezetőjük egy vörös, szeplős kis rohadék, alig vártam, hogy Kirk kapitány felpofozza a kis kretént.

Amikor Nimoy kérdezte mégis mi a célja ennek a résznek, Freiberger azt válaszolta, ez lesz az az epizód, aminek a Mirinek kellett volna lennie. Nimoy tiltakozott, mert szerinte a Miri egy gyönyörű, jól eljátszott, és elmesélt történet - ezzel egyébként magam is így vagyok -, és úgy értelmezte Freiberger nézhetetlen szemétnek tartja a Mirit. Az epizód az általam szintén gyűlölt Charliera hasonlít, csak itt kapunk egyszerre hat Charliet. Ezenkívül egyike a hatszáz másiknak, amikor idegen lények másodpercek alatt átveszik az Enterprise irányítását, és ezt a problémát kell megoldani. Legalább még fél tucat lesz csak erre a sémára felhúzva az évad végéig. Az eredeti cím: And the Children Shall Lead, Ézsaiás próféta könyvéből, a Bibliából származik.

tos3x01f.png

Spock agya - ilyen élmények után jutottam el az évad, és az egész sorozat szinte kanonizáltan legrosszabbnak minősített epizódjához. Maguk a szereplők is utálják, különösen Shatner és Nimoy. Szerintem viszont közel sem olyan rossz mint ahogy azt állítják. Ha csak az előző résszel hasonlítom össze, már rögtön van egy jó pontja, mert nincsenek benne idegesítő, szaros kölkök. Pedig nagyon hasonló az egész, jön megint egy élien - aki már megint egy gyönyörű nő, Marj Dusay - elkábítja az egész legénységet, és kioperálja Spock agyát, aki ezentúl amolyan Frankenstein szörnyeként járkál. Nem tom ki hogy van vele, de nekem elegem lett egy idő után, hogy a legtöbb idegen civilizáció - azon kívül, hogy nem tudja mi a szerelem -, szakasztott úgy néz ki, mint az ember!

Ha meg ennyire nem volt pénz, miért kell folyton űrlényekkel teletömni az epizódokat? Az űrlények csak nőkből állnak, - az író Gene L. Coon el volt ragadtatva az ötlettől, lehet maga se vette észre, de totálisan úgy néznek ki mintha kurváknak öltöztek volna. Spock miért mászkál - azon kívül, hogy ő az egyik főszereplő -, mint egy zombi? Miért nem ültették be egy tolószékbe, vagy a doki miért nem tartotta kómában inkább? Vagy miért nem szerezték vissza az agyat, és operálták volna vissza az Enterprise-on, hogy Spocknak ne essen baja? Nimoy úgy nyilatkozott, meglehetősen frusztráltan érezte magát a forgatáson, és ez az érzés, még nagyon sokszor elhatalmasodott rajta a harmadik évad alatt.

Az epizódban van egy jelenet, ami hasonlít az Interstellarban látott dilemmára, Kirknek döntenie kell három különböző bolygó közül, hol rejtőzhet az űrlény, és csak az egyikre van idejük lesugározni. Hab a tortán, hogy az egyik bolygón jégkorszak uralkodik. Ez volt az első epizód, amit adásba adtak, szóval megadták az alaphangulatot az amúgy is kései kezdésnek...

tos3x05j.png

A medúza pillantása - egy újabb rossz, és felesleges filler rész, ami egészében a hajón játszódik, amit viszont az évad egyik legjobb részét is jegyző Jean Lisette Aroeste írt. Az epizód kétségtelenül legjobb összetevője a visszatérő Diana Muldaur, aki ezúttal egy vak telepatát alakít - hihetetlen érzéki szája van. Egyszer már játszott a Star Trekben, az előző évad Visszatérés a holnapba epizódjában, majd egy teljes évadig a The Next Generationben is. A vak telepata karaktere érdekes, ezen kívül sajnos az epizód üres, és feledhető, Mr. Spock egyik pillanatában ismét Shakespeartől idéz, ezúttal A viharból.

A világ minden fájdalma - eme nagyon rossz epizód valami különös módon Kelley kedvence volt. De hogy miért? Ő annyi helyen szerepelt, és sokkal jobban. Lehet az is közrejátszott, hogy egy a Star Trek világát nem ismerő rendezőt bíztak meg az epizód leforgatásával, John Erman soha többet nem rendezett sci-fit, ahogy néztem teljesen más stílusú sorozatokat készített, az is lehet csak beugrott valaki helyett. Érdekesség, hogy az epizódban látható kegyetlenkedések miatt, amiket a BBC nem adta le 1994-ig. Mintha csak a Ketrec lenne vice-versában: itt is két vízfejű űrlény kapja el hőseinket, aztán különböző módon kínozni kezdik őket, de valójában egy néma, és süket nőt tesztelnek, aki elnyeli ezeket a fájdalmakat. Nem nehéz észrevenni a keresztény szimbólumokat, ha a szenvedést átvállaló nő szerepét férfira cseréljük, akkor az utalás már nem is lehetne direktebb. De ettől függetlenül nem ajánlom senkinek, csak ha már a legtöbb részt megtekintette.

Mint a pók hálójában - ennyi botrányosan rossz rész után már matematikailag is szükséges volt jönnie egy jónak. Herb Wallerstein első rendezése olyan jól sikerült, hogy az évadban még három részhez visszahívták, hogy aztán a többi mind rosszabb legyen. Ennek pedig az az oka, hogy az epizódot valójában Ralph Senensky rendezte, de a forgatás közepén kirúgták, és felbérelték Wallersteint... kész csoda, hogy ezek után ilyen jó lett. Senensky emiatt nem engedte, hogy a nevét rátegyék a stáblistára. Judy Burns később a T.J. Hookerral lett híres, ez volt élete első forgatókönyve. Pedig ebben már vendégszínészre se volt pénz. Maga az ötlet viszont annyira ütős, hogy ha jól csalódom, anno volt pofájuk az Űrgammásoknak is lemásolni.

tos3x09.png

A USS Defiantről segélyhívás érkezik, de mire odaérnek, már mindenki halott, Kirk pedig dimenziók közötti csapdába esik. Hamarosan megjelenik egy tholian nevű faj, akik arra utasítják az Enterpriset, hogy húzzon el a fenébe. Spock persze nem akarja elhagyni a felségterületüket, ezért kitalálják, hogy egy energiahálót szőnek az Enterprise köré, ami ha elkészül, soha nem juthatna ki, mert ha a hajó hozzá ér, azon nyomban dezintegrálódik. Már az alaphelyzet is nagyon tetszik, pláne hová ez az egész kifut. Az epizód arról is híres, hogy először lehet látni benne vegyvédelmi ruhákat, amiket egészen eddig elkerültek - többek között ez volt az egyik ok, ami miatt Harlan Ellison berágott -, és nem csak anyagi okokból. A vegyvédelmi ruha sisakján ugyanis ablak van, amin keresztül láthatjuk a színész arcát, de egyben nem kívánatos tükröződéseknek is teret nyújthat, a színész mondatait pedig nem lehet érteni kristálytisztán.

Emiatt ezt szúnyoghálóból készítették, ami a tévén keresztül nem volt zavaró, és szilárd felület képzetét adta, de a DVD kiadáson, különösen nagy felbontásban már kilóg a lóláb. Az epizód azért is nagyon jó, mert megmutatja, hogyan lehet pihentetni bizonyos karaktereket, és teret adni másoknak, akiket kevésbé ismerünk. Itt azzal, hogy Kirk kapitány eltűnik nagyobb lehetőség nyílik Spock és McCoy számára, és nyilvánvalóvá válik az is, hogy a sorozat elbír egy ilyen részt, a színészek magabiztosan kezelik a helyzetet, és nem fullad unalomba csak azért, mert az egyik legtöbbet mozgatott karakter nincs jelen. Ha ehhez hozzáveszem, hogy egyenesen az évad egyik legjobb részét sikerült belőle kihozni, akkor a körülmények ismeretében egyértelműen egyfajta bravúrról beszélhetünk.

A kőűrhajó - az epizódban ismét egy aszteroidát kell elpusztítani az Enterprisenak, amiről azonban kiderül, hogy egy űrhajó, amiben már évszázadok óta utazik egy nép. Számukra azonban bolygónak van álcázva, amit egy számítógép irányít, vagyis a lakók meg azt nem tudják, hogy egy űrhajóban élnek... Nagyon érdekes elgondolás. És persze megint egy idegen civilizáció, akik tökéletesen úgy néznek ki, mint az emberek. Talán mondanom se kell, de egy nő a vezetőjük, akit a roppant vonzó Katherine Woodville alakít. Nála azonban sokkal érdekesebb, hogy azzal kezdik az epizódot, McCoy doki meg fog halni, és míg Spock és Kirk esetében ezt már a bejelentéskor ki lehet zárni, a doki kapcsán simán el lehet hinni, pláne a sorozat vége felé. Xenopolycythemiában szenved, ami miatt már csak egy éve van hátra. Kirk ahogy megtudja, első dolga, hogy kérjen egy helyettest... kedves.

tos3x09d.png

Az epizód azáltal, hogy a dokit helyezi a középpontba némileg különlegessé válik - bár roppantul hasonlít a fentebb tárgyalt Az elveszett paradicsomhoz -, és simán elhihetjük azt is, hogy Bones élete utolsó évét igenis az élvezetnek akarja szentelni, és feladja állását, hogy újsütetű szerelmével élje életét a kőűrhajóban. Persze sejtjük, hogy a végén ripsz ropsz meggyógyul, és a szerelmét is el kell engednie, de ha az író - vagy csak a 60-as évek - kicsit is hitt volna benne, hogy a karakterek fejlődjenek, és ne pontosan ugyanoda jussanak vissza mindig ahonnét indultak az epizód elején, vagy, hogy a különböző részek sokkal koherensebben utaljanak vissza a már megtörténtekre... akkor ez a rész lett volna a megfelelő, hogy méltán elbúcsúztassák a doki karakterét.

A viszálykeltő - az egyik legjobb epizód a harmadik évadból. Ekkor már nem is nagyon reménykedtem, hogy kaphatok valami ilyesmit. Régi barátaink a klingonok térnek ismét vissza, immáron ötödjére, és ezúttal utoljára, legalábbis az eredeti sorozatban. Látszólag mindkét csapat egy segélyhívás miatt érkezik egy bolygóra, aminek közelében a klingonok hajója felrobban, így annak őrjöngő parancsnoka Kirköt hibáztatja, és cserébe el akarja foglalni az Enterpriset. A keverni valót, azonban a háttérben egy idegen entitás keveri, valamiféle fénylény, aki mások dühéből táplálkozik, és abban leli örömét, ha másokat egymás ellen ugraszt. Az epizód ügyesen be is mutatja ezt, és a legnagyobb kérdés az lesz, mikor és hogyan jönnek erre rá hőseink is.

Sok minden van ebben az epizódban, ami miatt szerethető, például a békés egymás mellett élés alapfeltétele, miszerint nem kell szeretnünk mindenkit ahhoz, hogy a másikat elviseljük és békében hagyjuk. Itt konkrétan a két csapat kis híján legyilkolja egymást mire rájönnek a problémára. Aztán ott van a démonizált klingon népség, akik egy az egyben ugyanolyanok mint Kirk és csapata, vicces megtudni, hogy miket terjesztenek a Föderációról. Az epizód egyfajta folytatása lenne a Békeküldetésnek, de a Korrt játszó John Colicos nem ért rá, így egy újabb klingon parancsnokot ismerhetünk meg Kang néven Michael Ansara nem kevésbé hatásos alakításában. Mára mindkét karakter legendás a trekker univerzumban, és a rajongók gyakorta hasonlítják a két színész alakítását, hogy eldöntsék, melyik a jobb.

tos3x07k.png

Megemlítendő, hogy Susan Howard megformálásában megkapjuk az egyetlen női klingon szereplőt, akinek mondatai is vannak, és az ő kapcsán sokat megtudhatunk a férfi-női kapcsolatokról a klingon kultúrában. A lezárás pedig olyan, amit manapság is megirigyelne minden film, intelligens, logikus, és útmutató. Valami olyasmi, ami naggyá tette a Star Treket, ami miatt minden hülyesége és hibája ellenére rajongani lehet ezért az egész "életérzésért".

Platon mostohagyermekei - én komolyan sok mindenre fel voltam készülve, a Star Trek megedzett, de hogy Kirk kapitány hátán, egy törpe lovagoljon, és még meg is paskolja a popsiját... szóval azt hiszem ez kicsit váratlanul ért. És nem ez az egyetlen ilyen etűd amibe belefuthatunk miközben az epizódot nézzük. Spock kasztanyettázik, énekel és flamancot jár kapitányunk feje körül, verset szavalnak az Alice Tükörországban-ból, élő sakk meccset, és gladiátor harcot is láthatunk. Arról már nem is beszélve, hogy Chapel nővér lesmárolja Mr. Spockot, majd gyorsan megvallja neki, mennyire bele van zúgva, Kirk kapitány pedig Uhurát kapja le, amivel a televíziózás első olyan csókját rögzítették, ahol egy fehér ember és egy fekete csókolózott.

David Alexander ezen kívül csak egyetlen részt rendezett, a szinte katasztrofálisan rossz Úton az éden felé című epizódot. Az igazi meglepetés a törpét játszó Michael Dunn, akinek valami elképesztő jó szerepet írtak, és így ki tud törni a szokványos törpe klisékből, akin jókat lehet nevetni, amikor belerúgnak. Sajnos a forgatás után pár évvel 38 évesen meghalt.

tos3x10k.png

Igazából haragudnom kellene erre a részre, mert egy akkora baromság a kiinduló pontja, amit nem szeretek ebben a sorozatban. Van egy idegen civilizáció - szakasztott emberek - élnek az örökkévalóságig, és az időszámítás előtti ötödik századi görög városállamok mintájára rendezték be a bolygójukat. Ki az a barom állat űrlény, aki eljön hozzánk, megtetszik neki egy korszak, aztán a következő 3000 évben semmit nem változtat rajta? Ki az aki egyáltalán, ha van annyira fejlett, hogy eljöjjön hozzánk, egy kulturálisan ugyan szimpatikus, de technológiájában rémesen elavult világot megszeressen? És aztán megtagadja a saját egyéniségét? Ez az egyetlen alkalom, amikor Uhurát, és Chapelt is lesugározzák egy bolygó felszínére, merthogy kellenek a nők a férfiaknak, hogy azok aztán elszórakozzanak. És ezt csinálják az űrlények. Ennyi nekik elég. Ez náluk a minőségi szórakozás... Gratulálok űrlények.

Sok mindent elhiszek, de ezt speciel nem. Még ha először játszanák el a sorozatban, de nem. Mert már volt egy szakasztott ugyanilyen. Abból is elegem van, hogy az űrlények annyira fejlettek, hogy telekinetikus úton mozgatnak mindent, de egy vágásba belehalhatnak? És ezért kell nekik egy külső doktor? És megint átverik Kirk kapitányt és a legénységét, és rákényszerítik az akaratukat? Mit csináltak ezek orvos nélkül az elmúlt években? Vagy akkor is arra számítottak, hogy majd csak erre jön egy űrhajó? Mert persze a bolygó létezését titokban kell tartani. No és mindezek miatt történik az a sok baromság, amiről írtam.

A rasszok közötti csók egyébként külön említést érdemel, és nem azért amit mindenki hinne, mert ugye tökös volt, meg bevállalós, de senki nem vette észre anno - se azok, akik ezt üdvözölték, se pedig azok, akiket felháborított -, hogy ez egy erőltetett csók? Vagyis Kirk nem önszántából csókolja meg Uhurát. Szerintem ez sokkal rosszabb színben tünteti fel az egészet, mintha nem lett volna. Az NBC fejesei persze aggódtak a felvétel miatt, és először azt szerették volna, ha Spock csókolja meg Uhurát. Majd amikor ebbe Shatner nem ment bele, arra kérték a rendezőt, hogy csinálja meg csók nélkül is a jelenetet, de ezt Shatner elrontotta úgy, hogy belekancsalított a kamerába. Azt is megtiltották, hogy az ajkaik érintkezzenek, de Nichols azt írja az önéletrajzában, hogy a csók valódi volt. Végül a producerek csak azért bólintottak rá, hogy adásba mehessen, mert ekkor már mindenki tisztában volt vele, még pár hónap, aztán véget ér az űrhajókázós móka.

tos3x10l.png

A BBC persze ezt a részt se mutatta be 1995-ig, mert a kegyetlenkedést, amit Kirkék elszenvednek nem tartották megfelelőnek a közönségük számára. A déli államok az USA-ban szintén megtagadták, hogy bemutassák az epizódot. És akkor, hogy a Star Trek újabb mítoszrombolását elvégezzem, azért leírnám, hogy nem ez volt a világ első pepita csókja, az angolok már 1962-ben beelőzték Roddenberryéket a You in Your Small Corner-ben. Az USA-ban pedig a Wild Wild Westben is volt már egy ezelőtt. Magam részéről a flamencot Kirk feje mellett sokkal veszélyesebbnek ítéltem meg, még úgyis, hogy egy hivatásos táncos Armando Gonzales lábát láthatjuk a jelenetben.

Az epizódot mégis inkább ajánlom mint nem, mert egész egyszerűen annyira röhejes, és nevetséges, hogy valami perverz módon tökre élveztem az egészet, hülyeség terén az Aréna mögött szorosan ott van ez is. És ebben benne vannak azok a baromságok, mint például a doki befecskendez egy különös anyagot Kirknek, és az pár órán belül kisujjból kirázza a telekinézist, vagy ahogy ezek az "istenek" azt hiszik ha mindenféle kacatot adnak a trió tagjainak azok majd rögtön elfelejtik, hogy arra kényszerítik őket éljék le maradék életüket a bolygón. De a kedvencem Spock blazírtsága, ahogy vérig sérti az egyik istennőt, aki harmincéves korában megállította az öregedés folyamatát, és amikor arra kéri a vulkánit tippelje meg hány éves, az habozás nélkül rávágja, 35.

A gondolatnál sebesebben - az Enterprise legénysége segélyhívó jelet kap... ismét. Kiderül, hogy kurvára átverték őket... ismét. Az idegen lények átveszik a hajó irányítását... ismét. És a szerelem ereje győz... ismét. Viszont ez egy nagyon emlékezetes és szórakoztató rész. Ugyanis az idegen lényeket nem lehet látni, és csak néha lehet hallani valami zümmögést. Hamarosan kiderül, hogy az űrlények a fénynél is sebesebben mozognak, és a dolgok akkor kezdenek bonyolódni, amikor Kirk kapitányt is felgyorsítják. Talán mondanom se kell, hogy ez a rész már megint megelőzte a korát, ugyanis ott a probléma, hogyan akadályozod meg őket a hajód elrablásában, amikor mire csak kimondasz egy mondatot, ők már régen elolvasták a Háború és Békét? Vagy Kirk hogyan fog kommunikálni helyzetéről Spockkal, aki a normál időben maradt?

tos3x11.png

Az epizódban kapunk egy bomba nőt Kathie Brownt, - a Hondo hősnőjét alakította - aki szerencsére a 60-as évek sztenderdjeinek nem igazán felel meg. Mert ő az aki hódít, aki játszik a magabiztos Kirk kapitánnyal, egy nő, aki végre tudja mit akar, és el is veszi azt. Minden porcikájával azon van, hogy megerőszakolja Kirk kapitányt, és az fogadja el, hogy vele fog élni amíg meg nem hal - elég egy kis sérülés, és egy pillanat alatt öregemberré aszalódik. Van már egy szeretője a szürke hétköznapokra, de ő mindenképpen akar egy embert is. Emiatt ebben a részben látható az egyetlen olyan momentum, ami azt sugallja, hogy eksön után vagyunk. Kirk kapitány épp a csizmáját húzza fel, Deela pedig a haját igazgatja... valami összekócolhatta. Mai napig nem értik a cenzorok, ez hogy maradhatott az epizódban.

Nagyon tetszettek az epizód trükkjei! Ahogy érzékeltették a fézerek működésképtelenségét a felgyorsult idő-térben, az még mai szemmel nézve is figyelemreméltó. Egyik legvagányabb jelenet az egész Star Trekben, ahogy Deela pajkosan arrébb lép a sugárnyaláb elől. Ez magával vonta azt is, hogy a legénység lemerevedik, Scotty szinte egész idő alatt a transzporter ajtajában áll egy helyben ácsorogva. Amikor Kirk erre rájön és ugyanakkor meglátja az űrlényeket az az egyik legfantasztikusabb jelenet az egész évadban, és ez a zavarba ejtő hangulat az egész epizódra rátelepszik. Figyeljétek meg a jelenet fényképezését, az operatőri munkát, és közben a baljóslatú zenét. Szóval nagy taps az alkotóknak, az író Gene L. Coonak és a rendező Jud Taylornak. Coon egyik ötletét írta át, amit a Wild Wild Westnek írta még évekkel ezelőtt, kíváncsi lennék, mennyire hasonlít arra.

Ez volt az utolsó rész, ami 1968-ban még adásba ment, és itt most abba is hagyom. Ahogy visszanézem, nem volt olyan rossz ez a harmadik évad, jutott néhány szörnyű epizód, de minden évadban voltak hasonlók, és ha azt nézem mennyiből hoztak ki egy csomó ötletet, legalább négy rész egyenesen briliáns, akkor Star Trekék méltatlanul lettek elkaszálva, és simán folytathatták volna utazásukat még két éven át. Egyelőre azonban még nem temetjük őket, jövőhéten jön az ismertető befejező része az 1969-ben sugárzott utolsó tizenegy résszel. Addig pedig nézzétek meg Bones doki legjobb pillanatait.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

 

Ne maradj le a Star Trekről, utazásunk innét kezdődik:

Star Trek - a pilot epizódok (1964-1966)

Star Trek - első évad (1966)

Star Trek - első évad (1967)

Star Trek - második évad (1967)

Star Trek - második évad (1968)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery87 2016.08.08. 10:25:07

"Ki az egyáltalán aki, ha van annyira fejlett, hogy eljöjjön hozzánk, egy kulturálisan ugyan szimpatikus, de technológiájában rémesen elavult világot megszeressen? És aztán elvesse a saját egyéniségét? "

Amerikai középosztálybeli fiatal hippik? 60-as években?...hm?
Utóbbi meg hányszor, de hányszor megtörtént már itt a földön is!

"Ez az egyetlen alkalom, amikor Uhurát, és Chapelt is lesugározzák egy bolygó felszínére, merthogy kellenek a nők a férfiaknak, hogy azok aztán elszórakozzanak. És ezt csinálják az űrlények. Ennyi nekik elég. Ez náluk a minőségi szórakozás... Gratulálok űrlények."

valóságshow-k, realityk:)?
Nem pont ilyen ökörség? Ennyi sokaknak nálunk is elég:)

Gery87 2016.08.08. 10:34:47

"Abból is elegem van, hogy az űrlények annyira fejlettek, hogy telekinetikus úton mozgatnak mindent, de egy vágásba belehalhatnak?"

Nem látok ellentmondást...
Az ember agya is marha fejlett egy gilisztáéhoz képest (bármi máshoz képest) aztán egy vágásba belehal mint egy amőba...

He's Dead Jim:)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.09. 14:17:50

@Gery87: most hogy igy mondod van benne valami, de nekem nem jutott eszembe,

a hippis válaszod kifejthetned, nem vagzok benne otthon soha nem is erdekelt a vilaguk,

jo egy vagasba igen ha olyan helzre megz, meg mely, nem egy felszini karcolasba