Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Café Society

2016. november 11. - scal

A Café Society egy tipikus Woody Allen film. Hihetetlen, hogy ez az ürge még a betűtípusra se unt rá negyven év alatt, ugyanaz a jazz szól a főcím és a stáblista alatt, ugyanúgy kilencven percben mesél el egy történetet, és bár egészen mást vártam tőle, örülök, hogy sikerült meglepnie. Woody megint csak arról tett tanúbizonyságot, hogy hatalmas élettapasztalattal rendelkezik, és sajnos nagyon is ismeri az emberi érzelmek mozgatórugóit. Mindezt három kiváló színész parádés alakításában, akik közül lényegében csak Jesse Eisenberg alakítja a szokásos karakterét, egyben ő a tipikus Woody-én megformálója is.

cafe_society_b1_12-es.jpg

Eisenberg már nem először dolgozott együtt az öreg mesterrel, és most harmadjára Kristen Stewarttal, aki miatt a Café Societyre nem csupán egy Woody filmként, de immáron egy trilógia - eső kettő Kalandpark, és Beszervezve - befejező darabjaként is tekinthetünk. Stewart eszméletlenül jól néz ki a filmben, a kamera mindig úgy veszi, hogy a legelőnyösebb oldaláról láthassuk, kivéve egyetlen egyszer, ahol a dramaturgia megkívánta, hogy belső romlottságát, a külső torzulása is jelezze. Elképesztő, hogy optikai trükkökkel és sminkkel képesek voltak ezt a hirtelen változást elérni. Bár az is lehet Stewart, aki most már sokadjára bizonyítja, hogy nem csak egy Bella volt benne, szimplán csak kialvatlanul vette fel a jelenetet.

Steve Carell szintén nem a megszokott szerepben tűnik fel, itt most egy nagy hatalmú producert alakít, aki nincs tekintettel senkire, és semmire. Még a nővérét is öt perc alatt lerázza telefonon, hiszen olyan messze lakik, New Yorkban. Az unokaöccsét heteken át szívatja, hogy majd találkozik vele, de persze esze ágában sincs. Ekkor még úgy látszik a film arról fog szólni, hogy bizony már Hollywood aranykorában is, csak és kizárólag a kapcsolatok révén lehetett érvényesülni. De aztán egy huszárvágással egy roppant vicces, és egyben tragikus szerelmi háromszög kerül a képbe, ahol a női hideg és számító logika ismét tanúbizonyságot tesz arról, hogy ez győz le mindent, nem pedig az ártatlan és naiv szerelem.

Igazából ennél többet vétek lenne mesélni a történetről, amiben nagyon sok fekete humor is szerepet kapott, mint például a család fekete báránya, Ben, aki minden problémát úgy old meg, hogy agyonlövi azt, akivel baja van. Vagy például, amikor a narrátor látszólag fontos információkat ejt el emberekről, akiket a büdös életben nem látunk viszont, mert esetleg a következő pillanatban meghalnak, de ide sorolható az a burleszkbe hajló jelenet is, amikor Bobby élete első kurvájával akar lefeküdni. Esküszöm mintha már láttam volna ezt... egy másik Woody filmben. Ugyanakkor minden humor ellenére, elképesztően mardosó film lett ez a könnyed kis habcsók a léha 30-as évekből.  

cafe-society-woody-allen-kristen-stewart-jesse-eisenberg.png

Elképesztő, hogy emberek még a legnagyobb szerelmek terén is inkább az eszükre hallgatnak, mintsem a szívükre, és utána egy egész életen át hazudhatnak, titkolhatják valódi érzéseiket, és végső soron vágyódhatnak valaki más után, mert hiába várnak éveket, a másik le se szarja... mert ő már tovább lépett. Ezeket a tovább lépő embereket kellene valahogy gúzsba kötni, mert akárhova mennek, ott elképesztő lelki pusztítást visznek végbe, és a legjobb, hogy ezzel ők is tisztában vannak. Nem boldogok, nap mint nap szenvednek, A kis herceget úgy olvassák, mint Bibliát, és nekik elég a tudat, hogy a másik rajong értük, meg vágyódik, meg bármikor ott hagyná a családját egy csettintésre.

Ezek miatt az igazságok miatt Woody új filmje elképesztő erővel bír, csak tudni kell a rétegek mögé látni. Hihetetlen, hogy az öregben ennyi erő van még, és szakadatlan gyártja a filmeket. Ha véletlenül úgy adódna, hogy a Café Society lesz az utolsó alkotása, akkor azt mondhatom, méltó a búcsú. Kendőzetlenül, giccsmentesen mesél arról, amit Woody egész életében kutatott, és adagolt nekünk szigorúan kilencven percben. Erről a szörnyűséges, vagy éppen nyomorúságos életről amit túl kell élünk... legalábbis egy ideig.

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VegaLife 2016.11.12. 08:55:48

Keszul az uj Woody Allen film. YouTube-on mar latni lehet a forgatast. Kate Winslet es Justin Timberlake is jatszik benne.
süti beállítások módosítása