Na jó, ezt addig húztam, halasztottam ameddig lehetett. Essünk túl rajta. Először is, teljesen biztos voltam benne, hogy a tavalyi migráns helyzet pillanatok alatt megihleti a filmeseket, akik kellő nyállal, meg csöpögéssel fogják ezt a kérdést, egyik vagy másik irányból szélsőségesen eltorzítani. Abban azonban nem voltam biztos, hogy ennyire elfuserálják, és egy nézhetetlen, mi több érdektelen szemét lesz a végeredmény. Ennél a migránsok többet érdemeltek volna. Mindenesetre pár kisfilmes próbálkozás után, itt az első igazi film, amely kísérletet tesz a helyzet bemutatására.

A film minthogy nem tud egy koherens egészet alkotni keményen lopja az Igazából szerelem tematikáját. Látszólag három különböző történetet tár elénk, amely a Görögországban végbemenő válságot mutatja be különböző aspektusokból. Azonban teszi mindezt olyan balga, és ostoba módon, hogy lám, a végére minden szál összeér, mindenki ismer mindenkit és akkor bizony lesz ne mulass. Mondhatnánk úgy is, hogy a film a klasszikus reggel, délben és este szimbólumrendszerén az emberi élet három szakaszát választja a szemlélődésre, de ez már túlságosan is sokat feltételezne a film mögött álló ideológiákról. No de ne szaladjunk ennyire előre. Lássuk ezeket a csodálatos történeteket.

Az elsőben egy fiatal görög lány, Niki Vakali addig ostromlódik a nincstelen, földönfutó, ágrólszakadt, koszos, büdös szír migránsfiú Tawfeek Barhom által, hogy kénytelen vagyunk elhinni, a szerelem tényleg nem ismer határokat, legalábbis marhára vak. A lány apja természetesen velejéig gyűlöli a migránsokat, és mivel a válság miatt oda lett az üzlete rengeteg felszabadult szabadidejében egy fekete ruhás baráti körbe jár, hogy együtt verjék péppé a betolakodókat, és gyújtsák fel a táboraikat. Mert mint mondja valakinek muszáj tennie valamit. Azonban félre értés ne essék, akármennyire giccses ez az epizód, ha a rendező elég bátor hozzá, hogy végigvezesse lehetett volna belőle egy valóban jó, migráns film. Elvégre a lány feladja életét, és menekült volna a fiúval végig a tanácstalan Európán, hogy aztán Kanadában letelepedjenek. Ezáltal valóban határtalan lett volna ez a szerelem.

De persze ez nyilván marha sok pénzbe fájt volna, így rendezőnk Christopher Papakaliatis inkább maradt a totál kiszámítható sablonok, klisék, és ordító sztereotípiák mellett. Például, hogy a migránsfiú csupa szív, csupa lélek, és persze keresztény szír, - sokat elmond a filmről, hogy a muszlim szó, egyetlen egyszer sem hangzik el. Az is beszédes, hogy a migránsverő szélsőségeseket egyszerűen csak fasisztáknak hívják, bár ez lehet a fordító elmebeli képességeit minősíti. Persze így is láthatjuk azt, hogy Görögországban micsoda elképesztő állapotok uralkodnak, ehhez képest, amit a magyaroktól kaptak - tudniillik jó páran a hátuk közepére kívánták őket - az egy oázis ebben a káoszban. Érdekes lett volna látni, hogy mennyi pénz kell egy ilyen meneküléshez, hogyan használják ki őket Szerbiában, Bulgáriában, de mint említettem, se kép, se hang.

A második rész arra fókuszál, hogy a válság Görögországban mennyire elharapódzott. Egy multinacionális vállalat a már nem termékeny részlegek felszámolására egy svéd hatékonysági szakértőt küld a görögökhöz, hogy rendszabályozza meg őket, magyarán rúgja ki a 30-40%-át a humán erőforrásnak. Ez is egy nagyon érdekes és aktuális téma, amit ugyanúgy elken és elmaszatol roppant tehetséges rendezőnk. Nekem egyébként ez a szegmens volt a kedvencem, amit elsősorban annak köszönhet, hogy Osvárt Andrea elképesztően szexi a fapina, karrierista, frigid nő karakterében, akit ráadásul elég durván rommá is kúrnak egy jelentben. Nem értem Osvárt miért ilyen szutykokhoz ír alá, amikor üvölt róla, hogy az Underworldben kellene latex ruciban szaltóznia, meg vámpírokat ölnie. Itt meg az érdekes kezdés után szintén kapunk egy gyáva lezárást, mert az érinthetetlen nő, megérintődött az első görög szerető által akibe belebotlott és aki - ó minő fordulat -, pont annál a cégnél dolgozik, amit le kell építenie. Osvárt karaktere meg csak korrumpálódik, és korrumpálódik, míg a gyógyszerei sem segítenek már.

Na és akkor még hátra van a harmadik szekció, amit végképp nem tudok hová tenni. Szóval lehet érte gyűlölni, de amikor két öreg keresi egymás protkóját a nyelvével, én azt már a Klinikában sem kultiváltam, meg persze lehet itt szerelmesnek lenni, de az öregek csináljanak mást, mert nem guszta. Mondjuk gyűjtsenek bélyeget, vagy olvassanak Petőfi verseket a Tisza partján. Az öreg csábítót nem más alakítja, mint J. K. Mit keresek én itt Simmons, aki élete egyik leghiteltelenebb alakítását nyomja le mint bajor bratwurst zabáló, aki ki tudja mi okból - talán mert kezd szenilis lenni, - Görögországban akar letelepedni, és mindenáron meg belé akarja plántálni bizodalmát egy teljesen elhanyagolt családanyába. Utóbbi se normális mondjuk, élete nagy vágya - amit a bajor meg is ad neki -, hogy végre egyedül lehessen a kedvenc szupermarketében. Nem is tudtam, hogy ez egy bakancslistás dolog, olyan hajlani 3 és 4 között nekem ez minden különösebb erőfeszítés nélkül párszor már összejött a Fogarasi úti Tescóban. És még csak a biztonsági őröket se kellett érte lefizessem.

De legyen is ennyi elég. Láttál már ostoba, unalmas, érdektelen, és hazug filmet, ami szándékoltan egy irányba akarja terelni a gondolkodásmódod, akkor nyugodtan helyettesítsd be ide a Határtalan szerelmet, ami valahogy csak átkúszott a mi határainkon is, de a jó ízlés határán azért még sem tudott. Ez az élet kérdéseiben nagyon otthonosan mozgó Papakaliatis meg örülök, hogy elkészítette ezt a remekművet, mert hát leforgathatta élete álmát, aranyos, meg minden, de azért inkább többet mégse rendezzen.

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!