Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

30 éves a Fantasztikus Labirintus (1986)

2016. december 27. - scal

„– You remind me of the babe.

– What babe?

– The babe with the power.

– What power?

– The power of voodoo.

– Who do?

– You do.

– Do what?

– Remind me of the babe.”

labyrinth_001.jpg

Idén harminc éve mutatták be minden fantasy egyik alapkövét, Jim Henson magnum opusát, a Fantasztikus Labirintust. Az öreg mester utolsó filmje egyike az első igazi fantasy filmeknek, amely remek története mellett olyan elképesztő hangulattal rendelkezik, amelyből máig nem vesztett egy dekát sem. S mindezt úgy, hogy összesen két hús-vér szereplője van a filmnek, minden egyéb lényt bábokkal keltettek életre.

Bajban vagyok, hogy is közelítsek ehhez a filmhez, hiszen minden, ami miatt olvashattál tőlem valamit valaha, írói pályám alakulása, a fantasy szeretete, és végső soron az, hogy ma filmekről írok kritikákat ennek a filmnek köszönhető. Életem legmeghatározóbb élménye. Mai napig kristály tisztán emlékszem, amikor először, 11 évesen láttam; egy nyári napon, késő éjszaka unokatesóméknál aludtam, és este tíz felé idősebbik unokatesóm hazajött, majd – a videotékából ezt a filmet kikölcsönözve – betette a lejátszóba. Mi ugyan alvást mímeltünk, de hamar rájött a csalásra, s aztán megengedte, hogy mi, kicsik is fent maradjunk, és megnézhessük a filmet... És megtörtént a CSODA! A további olvasáshoz ajánlatos a film előzetes megtekintése, mert durva SPOILEREKBE futhat bele a nyájas olvasó!

Két főszereplőnk igazán különleges. Sarah-t, a 15 éves tinilányt az ekkor valóban ennyi idős Jennifer Connelly alakítja, aki ekkor már valóságos veteránnak számított, hiszen ez volt harmadik filmszerepe – szerintem nem csak én lettem bele szerelmes ekkor egy életre. Legelőször a Volt egyszer egy Amerikában láthattuk, ahol Sergio Leone felfedezte. A másik hús-vér szereplő pedig a korszak rocklegendája, David Bowie, akinek földöntúli image-korszakaihoz csupán kicsit kellett adni – egy kellően extravagáns parókát és egy iszonyatosan szűk cicanadrágot, amelyben „csak úgy sorult a sotyola” –, és máris előttünk állt Jareth, a manókirály, aki egyszerre fenyegeti Sarah-t, miközben kacérkodik is vele. Tökéletes választás volt a szerepre, a szeme állása, a fogai, a szája, jobbat nem lehetett volna találni ehhez a hideg, s kimért karakterhez.

Bowie mögött ekkor már több szerep is ott állt, amelyekben bizonyíthatta, nem csak énekléshez ért. Aki látta A Földre pottyant férfit, vagy a Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence!-t, az nyilván tisztában van vele, hogy Bowie rendelkezik színészi vénával is. Ezt a szerepet azonban egyenesen ráöntötték, a kaméleon Bowie sokszor valóban úgy nézett ki, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. A filmhez öt betétdalt is írt, ezzel egyfajta musicales hatást elérve, de nem átesve a ló túloldalára.

A film zenéjét Trevor Jones szerezte, megadva ezzel azt a varázslatos, utánozhatatlanul 80-es évekbeli hanghatást, amely átlengi az egész filmet. Kivételt képez az az öt dal, amelyekből négyet Bowie énekel. Ezeket később kiadták kazettán, CD-n, kislemezen, sőt kettőből még videoklip is készült. Számomra az abszolút kedvenc az Underground, amely a nyitó- és a záródal is egyben, valamint az As the World Falls Down amely pedig az egyik legjobb dal, amelyre lánnyal lehet keringőzni. A Chilly Downt csak írta, de nem ő adja elő, hanem három bábos, akik a tűzmanókat is mozgatták. A tűzmanók dala a felejthetőbbek közé tartozik, akárcsak a szenvelgős Within You vagy a Magic Dance.

Connellyn, Bowie-n és a gyermeket játszó Toby Froudon (Brian Froud kisfia) kívül mindössze Sarah apja (Christopher Malcolm) és mostohaanyja (Shelley Thompson) szerepel pár mondat erejéig. Valamint a tündért játszó Natalie Finland, akinek ez volt élete egyetlen filmes megnyilvánulása. És az a huszonnégy statiszta, akik az maszkabálon vettek részt, de ugye ebben az álomjelenetben – álom, az álomban? – egyiknek sem látjuk az arcát, mert maszk takarja. Az összes többi karakter bábu vagy beöltözött ember.

107_0000.jpg

Ennyi felvezetés után lássuk, miről is szól a történet. Sarah egy ábrándos lány, végtelenül magányos, anyja sikeres színésznő, akit elcsábított egy menő színész. Ezt ugyan nem rágják bele a szánkba, és az a pár másodperc, amíg a kamera végigsuhan egy albumon, ahol Sarah a kivágott újságcikkeket gyűjti, nyilván nem tűnik fel a legtöbb embernek, pláne nem első nézésre. Azonban ezeken a fotókon az anya mellett szintén Bowie szerepel, ezúttal saját frizurájával, mintegy megmagyarázva, hogy miért képzeli a manókirályt Sarah embernek: ő nem más, mint anyja új, izgalmas szerelme, akivel éli se veled. se nélküled kapcsolatát. Aki miatt elhagyta Sarah-t, aki miatt anyja a család helyett a karriert választotta.

Nagyon érdekesen kezdődik a film, mert nem tudhatjuk pontosan hol is vagyunk. A környezet akár egy mesebeli királyság is lehetne, Sarah is lehetne a ruhája alapján valami hercegnő. Aztán közbeszól a vihar, és kiderül, Sarah egy tinilány, aki éppen próbált a Labirintus című darabból. Dacára, hogy igazi anyja elhagyta, Saraheh egyértelműen az anyját dicsőíti, nem hibáztatja, amiért az faképnél hagyta, és szeretne a nyomdokaiba lépni, de még egy egyszerű monológot sem képes megjegyezni pontosan. Amely jelenet kulcsfontosságúvá válik a film végén. A jó filmekben ugyanis látszólag lényegtelen jelenetek is funkcióval rendelkeznek. Édesapja nem sokat törődik vele, minden idejét elviszi a „gonosz” mostoha és közös kisfiuk, az alig pár hónapos Toby, aki jelenleg a világ közepe.

Egyik nap, amikor szülei lelépnek, és neki kell vigyázni a kisfiúra, rettentően megharagszik, mert legkedvesebb játékát, Lancelot mackót átvitték a bölcsőhöz. Emiatt szörnyű átkot mond féltestvérére: vigyék hát el a manók, most azonnal. Persze amikor kilép a szobából, és furcsamód az örökösen ordító Toby hangja elnémul, rögtön gyanús lesz számára a dolog, s hamarosan maga Jareth világosítja fel, ők csak azt tették, amit a lány kért. Persze Sarah valójában nem gonosz, és rögtön vissza akarja kapni a testvérét, kérjen bármit a manókirály. Így hát útra kel, hogy a hatalmas, szövevényes Labirintuson át eljusson annak kellős közepébe, a várig, és kiszabadítsa Tobyt. Erre 13 órát kap, különben Toby is átváltozik manóvá. Örökre... milyen kár.

107_0036.jpg

Ha abból indulunk ki, hogy az egészet Sarah csupán álmodja/képzeli, akkor a filmet beállítjuk abba a sorba, ahová nagyon sok mesefilm is került. Erre nagyon sok minden utal is, leginkább, hogy azok a helyek és személyek, akikkel Sarah találkozik útja során, így vagy úgy, de megtalálhatóak szobájában. Egy tűzmanó baba az ágyon, egy zenedoboz, amelynek a tetején egy hercegnő – hasonló ruhában, mint amilyenben Sarah táncol a maszkabálon – forog körbe-körbe, az As the World Falls Down variációjára, Sir Didymus plüssfiguraként, egy BRIO labirintus, amely a sövénylabirintust vetíti előre, Hoggle a törpe réz könyvtámaszként, valamint a pipereasztalon megtalálható Jareth-re figurája is. Az ajtó melletti kis polcon egy Ludot rongybaba ücsörög, mögötte egy Slashing Machine című bakelitlemez – amely később a Takarító gépezete lesz –, és egy plakát Sarah ágyánál, amely M. C. Escher Relativity című képét ábrázolja, mely majd a végső csata helyszíne lesz a kastélyban.

A film egyik pillanatában Sarah felébred, és azt hiszi, az egész csupán álom volt. De aztán hamarosan kiderül, hogy nem. Vagyis egy álombéli álomból ébredhetett fel. De az efféle filmeknél mindig van egy félreérthető jelenet, ahol a főhős beüti a fejét, vagy elbóbiskol, és aztán már az álomban ébred fel. Itt viszont ilyennel nem találkozunk, Sarah csupán egy másodpercre ugrik az ágyába, de nem aludni! Emiatt én két másik variáció felé hajlok. Az egyik, hogy Sarah-val tényleg megtörténnek ezek a dolgok. Jareth csak az ürügyet lesi, hogy találkozhasson a lánnyal, mert valójában szerelmes belé, és el akarja csábítani. Ebben az esetben el kell fogadnunk, hogy létezik egy alternatív világ, ahová Sarah bekerül.

A harmadik lehetőség, hogy Sarah kicsit bekattant a magánytól, az elhagyatottságtól, az anyja miatt érzett haragtól és a szerelem utáni epekedéstől. Ebben az esetben utazása a Labirintus mélyére nem más, mint saját elméjében tett utazás, ahol az egyes szintek megfelelnek egy tudati állapotnak. Sarah-nak végül önmagával kell megküzdenie, és rá kell jönnie mit is akar az élettől. Ezt alátámasztaná, hogy Sarah szobájában elsősorban mesekönyvek tornyosulnak. Sorrendben: Maurice Sendak Ahol a vadak várnak, és az Outside over There, Lewis Carroll Alíz Csodaországban, L. Frank Baum Óz, a nagy varázsló, Hans Christian Andersen legszebb meséi, a Grimm testvérek kötete, a Walt Disney Hófehérkéje és persze a könyv, amelybe meglehetősen belehülyült a Labirintus.

107_0037.jpg

Sarah két világ között ingadozik. Egyrészt szobája még tömve van játékokkal, amik a gyerekkorát idézik, másrészt kezd nővé érni, rúzsozza magát, és vágyik valakire, aki megérti. Sarah tudatában a képzelet és a valóság határai meglehetősen elmosódtak – még a kutyáját is Merlinnek hívják. Aki valaha volt életével elégedetlen tinédzser az pontosan tudja milyen ez. Várja, hogy megmentsék, hogy valami történjen vele, felkiáltása: "Valaki vigyen el erről a szörnyű helyről!" tipikus tinédzser lányokra jellemző mondat. Pedig Sarah élete annyira azért nem lehet rossz, csak tehetetlen, és valami mást akar. Mert serdül.

Mostohaanyja meg is jegyzi, hogy úgy csinál, mintha a mesebeli gonosz mostoha lenne – utalás Charles Perrault Hamupipőkéjére –, egy másik mondatával pedig arra utal, hogy jó lenne, ha Sarah eljárna néha társaságba is, esetleg találna magának egy fiút. A Labirintus tehát egy fantasy coming-of-age film. Sarah a felnőttkor küszöbén áll, maga mögött kell(?) hagynia a gyerekes dolgokat, s ebben segíti az, hogy Tobyt ki kell szabadítania, hiszen ő nem egy játékbaba, hanem egy élő kisfiú, akiért ő arra az estére felelősséget vállalt. Fel kell ismernie, mi fontos az életben.

A film első igazán fantasztikus pillanata számomra az volt – amivel megvett a film, kilóra – amikor megjelennek a manók/goblinok. Nem csupán kettőt-hármat kapunk, hanem rögtön egy tucatot, ezáltal megteremtve az érzetet, hogy mindenütt ott vannak. Nagyon vicces, ahogy a kezdetektől cikizik egymást, zsörtölődnek, hülyéskednek. Mai napig nem tudom eldönteni, hogy a falban vannak, a tükör mögött, esetleg egy másik dimenzióban, mert ugye, kristálytisztán hallják a lány szavait.

manok.png

Az a rész, amikor Sarah hiába kapcsolgatja a villanyt, az első igazán ijesztő epizód, gyerekként be voltam fosva rajta, pedig nem az Alien jött, csak pár manó vihogott a sötétben. És bizony ez a film tömve van az ilyen jelenetekkel. Hasonlóan klassz, amikor Sarah hipp-hopp átkerül a szobájából a fantáziavilágba. Pedig ez egy ősrégi kameratrükk, amikor mutatnak valamit, majd visszaváltanak az előző képre, és közben a háttér megváltozik. Az ötletek a mai napig nagyszerűek. A 13 számjegyű óra a kedvencem! A balszerencsés szám lesz azon órák száma, amennyi idő alatt Sarahnak el kell jutnia kisöccséhez.

Aztán ott van Jareth varázslótudománya, amelyet szinte mindig bevet. Legtöbbször egy kristálygömbbel zsonglőrködik – s ez bizony nem trükk, hanem a mesterien ügyes kezű Michael Mochen érdeme, aki ezeknél a jeleneteknél Bowie mögött állt, s úgy nézett ki, mintha saját keze Bowie keze lenne. Mindezt teljesen vakon vitte végbe, úgyhogy joggal állíthatom, számomra az egyik legjobb „trükk” a filmben ez volt. Ezek a kristálygömbök bármivé átváltozhatnak, szappanbuborékká, kígyóvá, kendővé, esetleg a félelmetes Takarítóvá vagy akár egy egyszerű manóvá.

Az igazi főszereplője ennek a filmnek azonban a manókirály Labirintusa. Hihetetlenül jól rakták össze, minden egyes köve, a korhadt ágak, a nyálkák a falakon, egyszóval minden a helyén van, nincs két ismétlődő rész. S ne is egy hagyományos útvesztőre gondoljunk, hanem egy szövevényes, lélegző rendszerre, ahol mindenféle teremtmények élnek, végzik mindennapos tevékenységüket. A bejáratnál találkozunk az egyik fő karakterrel, akiről sokáig azt sem lehet tudni, kinek az oldalán áll. Ő Hoggle, a törpe, aki éppen vizel egy kerti tavacskába. Ennél a pontnál már kapiskálhatjuk, hogy nem egyszerű mesefilmről van szó, mesében ugyan le lehet vágni a hétfejű sárkány fejét, de hogy azt mutassák, hogy egy törpe végzi a kisdolgát, az mégis csak túlzás. Számomra így néz ki egy törpe, és csak nézzétek meg mennyire gondosan megtervezték, vagy egy kis bőrszütyője, amibe gyűjti a dolgokat, kis sipka a fején, egy mellény, és van feladata is, úgy írtja a tündéreket, mint mi a szúnyogokat.

A Labirintus első igazi megmérettetése a körgyűrű, a külső perem. Az ember azt várná, rögvest jönnek az útvesztők, kanyargós folyosók, ehelyett egy véget nem érő folyosó az egész, amit nyöszörgő, kocsányon lógó szemek díszítenek. Végül egy „buta” kukac segítségével leleplezhetjük az optikai csalódást, amelynek az ötletét George Lucas ügyesen újra is hasznosította az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban. A kukac egyértelmű utalás az Alízra, ott is a kukac segítette tovább a lányt bölcs tanácsával.

Itt kapjuk meg az első igazi, kőből faragott útvesztőt, ahol elszáradt kezek mutatják a helyes, illetve a helytelen irányt, s ráadásul állandóan változik, még a rúzzsal rajzolt nyomokat is eltüntetik a föld alatt lakók, merthogy az embercsemete összefirkálta a házuk tetejét. A nagyobb blokkokat ajtók zárják le, és próbák. Sarah egyik első próbája, a logika próbája, amelyhez a furfangos kérdést ki mástól is kölcsönözték volna, mint az erre legszakavatottabb tekintélytől, Raymond Smullyantól. A kérdés olyan furmányos, hogy rengeteg Kaland Játék Kockázat könyv is felhasználta. Az őrök egyébként egy az egyben az Alíz Csodaországban kártyakatonáira hajaznak. 

Rögvest ezután a film legijesztőbb része következik, s ebben az a furcsa, hogy ez egy pozitív epizód. A Segítő Kezekről van szó, akik elkapják Sarah-t, amikor az aknába esik. Nincs köztük két egyforma, beszélnek, és különböző arcokat formálnak meg, amelyek mindegyike persze hihetetlenül groteszk. Lehet, ma már banálisnak látszik, de ezektől a részektől simán be lehetett brunyálni. Leginkább ezen jelenetek gyakorisága miatt hajlok afelé, hogy ez a film inkább fantasy, mintsem mesefilm. Ilyen is kinek jut már eszébe? A lyukba esés megint csak Alízt idézi, és a legjobb az egészben, hogy CGI-vel ez fele ilyen jól nem nézne ki a mai napig.

107_0038.jpg
A Felejtős rész is elég komor, már maga a tudat, hogy Jareth rendelkezik ilyesmikkel, és oda bezár embereket, merthogy „tele van velük a Labirintus”. Főleg ha hozzáteszem azt, hogy ilyenek tényleg léteztek a középkori, de még az újkori francia börtönökben is, s maga az eredeti kifejezés, az oubliette is francia szóból (oublier) származik. Azt jelenti: elfelejteni. Csak bedobták a rabokat, aztán szépen elfeledkeztek róluk, ők meg éhen haltak vagy kiszáradtak. Ezeknek a börtönöknek egyetlenegy bejáratuk volt, valahol a magasban: jobban hasonlítottak kiszáradt kutakra, semmint igazi cellákra. A menekülés külső segítség nélkül lehetetlen volt. Sokan azt hiszik emiatt, hogy Sarah a rossz irányba ment, de ez nem igaz, hiszen a Felejtő nem jelenti számára a biztos halált. A Segítő Kezek még meg is kérdezték, merre vigyék: fel, vagy le, és Sarah meggondolatlanságán múlik, hogy nem a felszínre szállíttatja magát.

Hogy a jelenetet jobban megértsük, tisztában kell lennünk pár dologgal, amit magyarra szinte lehetetlen átültetni. Az egyik ilyen, hogy amikor valaki kimondja a filmben, hogy „piece of cake”, a fordításban pofonegyszerű, mindig valami borzalmas történik. Szám szerint háromszor: megnyílik Sarah lába alatt a föld, Jareth elővarázsolja a Takarítót, vagy életre kel a manóvárost őrző robot. Hoggle azt is mondja: „jól kell kérdeznie”, angolban: the right question. De a right egyben azt is jelenti angolul, hogy: jobb. Sarah végig jobbra halad a filmben. Már az első választásnál jobbra fordul, a kukac után is jobbra megy, a kérdéseket feltevő őröknél, és később a kopogtatóknál is a jobb oldali ajtót választja, vagyis a helyes úton halad.

Kedvencem, amikor Sarah megvesztegeti a törpét a műanyag karkötőjével, és az úgy néz rá mintha valami aranynál is jobb cucc lenne. Ahogy Sarah végül kikerül a Felejtőből, az sem mindennapi: Hoggle, a törpe felemel egy deszkát a földről, a falnak támasztja, és kis szerelés után ajtóként nyitja ki. A beszélő sziklák is ötletesek, külön arccal és személyiséggel rendelkeznek, ahogy ontják az előre megírt demoralizáló szöveget. Az egyik még arról is panaszkodik, hogy már oly régóta nem beszélhetett senkivel. Ezeknél a részeknél lehet igazán érezni, hogy a forgatókönyvet Terry Jones írta, aki ugye egy ex Monty Pythonos tag.

107_0039.jpg

Jareth csalása sem szokványos, sec-perc előbbre állítja az órát, amikor Sarah feldühíti azzal, hogy kineveti a Labirintusát. A menekülés a Takarító elől is azt hiszem, sokaknak emlékezetes, egy az egyben az Indiana Jones filmeket idézi, amikor Az elveszett frigyláda fosztogatói elején menekül Indy a kőgolyóbis elöl. Ezek mind olyan részek, amelyek valódi mélységet adnak ennek a filmnek; amiken izgulni lehet, Henson nem ment a szomszédba egy kis kreativitásért. Hát még amikor visszatérünk a felszínre, és látszik, hogy egy nagy edényből másznak ki hőseink, aminek az alja nem érintkezik a talajjal! Felmerülhet a kérdés, hogy átmásztak esetleg valami dimenziókapun, esetleg végig egy cserépedényben kalandoztak?

Következik a kedvenc jelenetem. A „Bölcs” Öreg évődése a saját, Beszélő Kalapjával, „sorsát senki sem kerülheti el, adományodat a perselyben helyezheted el”, akit egyenesen Frank Oz keltett életre. Ez egy tipikus rész, amikor a hős találkozik valakivel, aki majd megmondja a tutit, de ehelyett csak hasznavehetetlen baromságokat beszél. Itt látszik igazán, Hoggle-t mennyire élőre fabrikálták a mesterek, a szemének mozgásából, szájának görbüléséből lehet látni, mennyire sajnálja azt a gyűrűt, amelyet Sarah adományként odaad. Egyszerűen fantasztikus, ilyen bábuk ma már nincsenek.

A következő nagyobb blokk a sövénylabirintus, ahol Sarah találkozik második segítőjével, Ludóval, a hatalmas szörnnyel, akinek ordítására engedelmeskednek a kövek. Jószívű, de nem túl értelmes lény, ő Sendak könyvéből mászott elő, mert ott találkozni ilyen ormótlan lényekkel. Ludót már gyerekkoromban is utáltam, rohadtul idegesít a bőgésével. A nagy találkozás után ismét kapunk egy választási lehetőséget, ezúttal is két ajtó közül. Sarah-nak kicsit gonosznak kell lennie, ha át akar jutni a túloldalra. A kopogtatók párbeszéde egy szkeccsjelenet, amely utalás a Muppet showban feltűnő két zsémbes öregre, azzal is megspékelve, hogy itt az egyik nem hall semmit, a másik pedig bármit mond, nem lehet érteni, mi is az.

A harmadik szakasz egy elátkozott erdőbe vezet, ahol a tűzmanók – akiknek lejön a fejük, meg kezük, lábuk, kiveszik a szemüket, és még sorolhatnám, milyen rémisztő dolgokat művelnek – eléneklik a Chilly Downt. Ludónak időközben nyoma vész egy csapdának hála, s közben láthatjuk, ahogy Hoggle-t arra kényszeríti Jareth, hogy egy mérgezett barackot adjon majd a lánynak. Az árulásra egy igazán különleges helyszínen kerül sor, itt a sziklák egy bizonyos szögből Bowie arcmását ábrázolják, de ha kicsit eltávolodunk az adott szögtől, máris csak pár nagyobb kőnek látszanak. Ezt Henson ötlete alapján Deborah Huglin – művésznevén Debbie the Roboteer – szobrász készítette el.

Hoggle háromszor is megmenti Sarah-t, kétszer pedig elárulja. Az ő és és Sarah egyéb követőinek személyisége miatt hasonlítják a filmet az Ózhoz. Bár a szerepek azért meg lettek kavarva, mert Hoggle gyáva, de egyben hűséges is. Személyében fellelhető az is, amikor egy csúnya fiú vágyakozik egy szépséges lány után, de nem meri neki ezt megvallani, mert fél, hogy kinevetik, ahogy azt Jareth karaktere Hoggle arcába is vágja. Ludo leginkább erős, és bár nem túl értelmes, az ész nélküli madárijesztő karaktere nem illik rá. A gyáva oroszlán pedig csak külsőleg jöhet szóba, mert bátornak Ludot se mondanám, de még mindig ő a legbátrabb az egész társaságból.

A végleges csapat az Örökös Bűzök Mocsara után áll össze – ami, hát akárhogy is nézem, egyértelmű utalás a bélgázok eregetésére –, amikor Sir Didymus, a félszemű foxterrier muskétás, egy párbaj után hűséget esküszik, és gyáva kutyájával, Ambrosiusszal csatlakozik Sarah-ékhoz. Ambrosius egy az egyben a film elején látható kutya bábból készült mása. Arthur király nagy varázslójának teljes neve: Merlin Ambrosius volt. Dydimus számomra a legviccesebb karakter az egész filmben, igazán kár, hogy csak az utolsó harmadban csatlakozik. Van egy erős gyanúm, hogy a Shrek Csizmás Kandúrjának karakterét egy az egyben róla mintázták.

Hoggle, annyira fél Jarethtől, hogy inkább odaadja a barackot Sarah-nak, mire ő mély álomba zuhan, beemelve ezzel a Hófehérke jól ismert almás jelenetét. Ekkor következik a rémisztő maszkabál, ugyanis mindenki, aki részt vesz a bálon, tudja, hogy Sarah-nak nem szabadna ott lennie, egyesek úgy is néznek rá, hogy vajon rájön-e, itt bizony a manókirály egyértelműen húzza már az időt, mert nagyon közel kerültek a várához. Jó néhány maszkos külön pillanatot kap, a nő, aki odaszól meglehetősen erotikusan Jarethnek, aki figyelemre se méltatja, egy másik, aki végigtapint egy fallikus, hosszú orrú maszkon, és maga a Halál, aki folyvást Saraht nézi. Minthogy a filmben nagyon sok rejtett utalás található, ezek mind szimbolizálhatnak valamit.

S persze itt van az a rész is, amely mindkét karakter vágya: egymással táncolni, egymással lenni. Melyik lány nem vágyik erre? Táncolni az álompasival, aki fess, titokzatos, erős, egyben rossz fiú is. És Jareth is vágyik a lányra, tetszik neki annak akaratereje, elszántsága. A film során gyakran találkoznak, beszélgetnek egymással. Ezek mindegyike során vibrál a levegő, látszik a vonzódás. Végül Sarah kizökken az álomképből, és egy székkel utat tör magának egy tükrön keresztül – utalás az Alíz Tükörországbanra –, s ekkor felébred (?).

A film hihetetlenül szemét módon hiteti el a nézővel, hogy az egész eddigi történet csupán álom volt, aztán amikor Sarah kinyitja az ajtót, máris visszazökkenünk a „valóság”-ba, ahogy a Guberáló Öregasszony befurakszik. Ez talán a legfontosabb jelenet az összes közül. Sarah nemet mond addig féltve őrzött játékaira, „csupa kacat”-nak hívja őket, és dacára, hogy a baracknak ki kellett volna mosnia az agyából, eszébe jut, hogy van egy sokkal fontosabb dolga, meg kell mentenie Tobyt. Ekkor Sarah már majdnem megtette útját a cél felé, valamikor itt szakít a múlttal. A szobából való szabadulás is egy tipikus álombéli jelenet, ahogy a falak beomlanak, meglehetősen klausztrofóbra sikeredett.

107_0062.jpg

Manóváros eszméletlenül jól néz ki! Azok a gépezetek, ágyúk, szerkentyűk, a belső kaput őrző óriásrobot, a kis utcácskák, s a rengeteg különféle manó - főleg a lovasok! -, akikkel megy a harc, egyértelműen a film csúcspontját adják, - aki szemfüles, még Yodát is láthatja cameozni egy másodperc erejéig, de rövid ideig szerepelnek Henson lényei is előző filmjéből A sötét kristályból. A végső összecsapás Jareth-val, amely a Relativity paradoxon rajz alapján készült. A kusza lépcsők közti szaladgálás olyan élményben részesít, amihez képest az Eredet Escher-szerű élményei mehetnek messzire elbujdokolni. Le merem fogadni innen vette a The Longest Journey is az Alkimista várának ötletét.

Az utolsó párbeszédben Jareth már nyíltan bevallja, hogy a lány szerelmére vágyik, de persze, itt már szó nincs ilyesmiről Sarah részéről, aki barátait hátrahagyva, egyedül száll szembe a manókirállyal, mert... "Így van a könyvben." S elmondja azt a versikét fejből, amit a próbákon mindig elfelejtett. Ezáltal megtörvén a varázst, önbizalmat szerezve, és megküzdve az anyját elraboló férfi árnyával. Felismervén azt, hogy Toby, talán csak a féltestvére, de mégis nagyon szereti. Így visszakerülnek a hétköznapokba, Jareth pedig ismét bagollyá változik. Száműzi magát az éjszakába.

A film végén láthatjuk, ahogy Sarah elpakolja dédelgetett holmijait, vagyis lezárja múltját, és kész arra, hogy ezentúl a jövőbe tekintsen. Még szeretett Lancelot mackóját is Tobynak ajándékozza, amivel az egész cécó kezdődött. Lemond egy addig fontosnak ítélt tárgyról. A film elején még a játékai számítottak neki jobban, de időközben rájött, mik is a valódi értékek. Elteszi az anyjáról szóló újságcikkeket is, amelynek démonával sikeresen megküzdött. Ennek ellenére, amikor a tükörben hirtelen megjelennek a kaland során megismert lények, Sarah mégiscsak úgy dönt, hogy szüksége van új barátaira, vagyis akármennyire is felnőttekké váljunk, maradjon bennünk éppen annyi a gyerek énünkből, hogy ne daráljon be a szürke hétköznapok monotóniája.

Végezetül kapunk egy igen frankó keretet. A film a bagoly röptével kezdődött, ahogy átváltozott bábból igazi madárrá, ezzel is mutatván a fantasy és a valóság közötti gyér mezsgyét. A film szinte ugyanezzel záródik; a bagoly kívülről figyeli a bent dorbézolókat, majd megrebbenti szárnyát és meg sem áll, amíg el nem nyeli a sápadt telihold fénye. Felcsendül - ezúttal teljes verzióban - az Underground, mi pedig ülhetünk tátott szájjal, mert végignéztük az egyik legjobb fantasy filmet, és az élményt már csak maximum ismételhetjük...

Miről is szólt ez a film? Talán, hogy ne kívánjunk hirtelen dolgokat, mert a végén még valóra válik. Kedvenc jelenetem, amikor Jareth kíméletlen logikával bebizonyítja Sarahnak, hogy ő csupán azt tette, amire a lány olyan nagyon vágyott. Ennek analógiája lehet, amikor mindent megteszünk egy nőért, és neki még az se elég. Persze nem lehet az sem kellemes, amikor szüleink elváltak, és egy új jövevény miatt mi kevesebb szeretetet kapunk, hiszen még a vértestvérek is gyakran ezen veszekednek, de azt hiszem egy ilyen lecke után háromszor is meggondolnánk, hogy kimondjunk-e fennhangon bármit, amivel csak megbántjuk szeretteinket, és valójában magunk sem gondoltuk komolyan.

A végére még egy apróság, nem véletlenül Labirintus és nem Útvesztő a film címe. A Labirintus ugyanis egyetlen hosszú, kacifántosnak tűnő, tekervényes de valójában egybefüggő út, míg az útvesztő - angolban maze - egy hely, ahol örökre eltévedhetsz a sok forduló, meg zsákutca miatt. Ugyanis, ahogy a felnőtté válás során, itt is vannak akadályok, próbák, amiket leküzdve továbbjuthatsz, amik fejlesztik karakteredet, hozzátesznek személyiségedhez, de végső soron eltévedni, rossz döntéseket hozni csak akkor tudsz, ha te magad hiszed ezt. Így válik életünk utazása, személyes labirintusunkká.

108_0081.jpg

A forgatásról -

1986-ban Henson közel húsz éve gyártotta a Szezám utcát, és a Muppet Show is hatalmas sikernek örvendett – egyesek a bábozás Walt Disney-jeként emlegetik Hensont –, így arra gondolt, ideje kicsit továbblépni. A Labirintusba nem minden előzmény nélkül vágott bele, mert 1982-ben Frank Ozzal és Brian Frouddal közösen elkészítették a szintén a fantasy irányába eltolódó A sötét kristályt. Ebben azonban még minden szereplő bábu volt, s nem igazán lehetett azonosulni a karakterekkel. A történet is szokatlan volt az addig vicces, parodisztikus Breki béka és Miss Röfi után. Ennek ellenére visszahozta a kiadások háromszorosát, így Henson zöld utat kaphatott egy új projecthez.

Mennél többet kutattam ezután a film után, annál inkább rá kellett jöjjek, hogy az igazi agytröszt itt Froud volt. Végeredményben amit látunk a filmben, az az ő fejéből pattant ki, Henson pedig tökéletesen megvalósította ezt az elképesztő látványvilágot a bábjai segítségével. Az előző film öt évet vett el Froud életéből, és nem nagyon akart hasonló projectbe belevágni, azonban a film sikerén mindketten annyira fellelkesültek, hogy mikor Henson megkérdezte volna e kedve újabb közös filmen dolgozni, végül Froud igent mondott. Minderre egy limuzinban került sor, ahol átbeszélték a terveket A sötét kristály bemutatója után.

108_0082.jpg

Froud felvetette, hogy a következő filmben legyenek manók, és mesélni kezdett egy képről a fejében. Egy embergyermek, akit manók vesznek körbe, esetleg ők rabolták el és mégsem fél, nevetgél, jól érzi magát. Majd gyorsan fel is skiccelte, Henson pedig rábólintott az ötletre. Ahogy Froud hazatért Angliába nekifogott a munkának. Abban mindketten megegyeztek, hogy sokkal viccesebbre akarják venni a következő film tónusát, mint amilyenre - szándékuk ellenére - A sötét kristály sikerült. A másik, amiben a kezdettől biztosak voltak, hogy itt ne csupán bábok, de hús vér emberek is szerepeljenek.

Az érdemi munkálatok 1983 márciusában kezdődtek, amikor Henson megbeszélést tartott Frouddal, és egy kanadai mesekönyvíróval, bizonyos Dennis Lee-vel. Henson megmutatta neki saját vázlatát, mely erősen merített Sendak Outside over There című könyvéből - amelyet a Lindbergh-bébi elrablása ihletett. Ehhez még kevert egy kis Alíz Csodaországbant és Óz, a nagy varázslót. Lee-nek az volt a feladata, hogy Henson vázlata és Froud illusztrációi alapján írjon egy regényt az év végéig, ami a történet alapját képezi majd. Ezután Henson felkereste Jonest, mert a lányának nagyon tetszett az abban az évben megjelent mesekönyve, az Erik a Viking - amiből Jones 1989-ben saját filmet is forgatott. Jones megkapta Lee regényét, de minthogy az egy befejezetlen, verses költemény lett, így Jones inkább fogta Froud rajzait, és azok alapján teljesen új forgatókönyvet írt.

Jonest sokkal jobban érdekelte a világ, és az emberek viszonya, azok, akik inkább egyfajta képet kreálnak magukról, és nem merik megmutatni magukat. Az ő verziójában Jareth arra használja a Labirintust, hogy elzárkózzon a világtól, hogy senki ne tudja kiismerni, aki eljut a várig, az eljut Jareth szívéhez. Az alapvető változás a forgatókönyvben pedig akkor állt be, amikor leszerződtették Bowiet Henson azt akarta, hogy sokkal többet szerepeljen a filmben, és legyenek dalbetétek is, ha már egyszer a világ egyik leghíresebb popsztárja az egyik főszereplő.

108_0083.jpg

Jones szerint ez rossz döntés volt. Ő nem akarta mutatni a manókirályt, vagy, hogy mi történik a várban, amíg a néző Sarah-val együtt meg nem érkezik oda. Úgy érezte, komoly megölheti a film titokzatosságát. Az aggályai dacára végül átírta a szkriptet Henson kéréseinek megfelelően, hagyott helyet a dalbetéteknek is. A forgatókönyvírással telét el 1984. Később, bár Jones kapta az egyetlen megnevezést forgatókönyvíróként, abba még belenyúlt Henson, Lucas - akit executive producerként tüntettek fel -, és egy újabb forgatókönyvíró, Laura Phillips. Emiatt Jones a végén már nem igazán érezte a végleges művet a sajátjának, úgy vélte ő is mást akar, és Henson is mást akar, és a film két szék közül a pad alá esett.

Jones eredeti verziójában Jareth úgy jutott volna be Sarah lakásába, hogy kiadja magát egy Robin Zakar nevű színműírónak, és fellépést biztosított volna a lánynak. Sarah nem kívánta, hogy Tobyt elvigyék a manók, és Jareth az akarata ellenére rabolta volna el. Jones verziójában Jareth egyértelműen gonosz, és azért rabolja el Tobyt, hogy megszerezze magának Saraht és királynővé tegye. A fináléban Sarah összeverekedik Jarethhel, és addig püföli, míg egy rusnya, kis, szipogós manóvá nem változik. Ez azonban Hensonnak nem tetszett, mert nem akarta, hogy a mindvégig fess manókirály ilyen groteszk véget érjen, így változtattak, és Jareth egy kecses bagollyá változik.

Egy másik verzióban Jareth egy babából változott volna át manókirállyá, így jutottak el a meggondolatlanul kimondott kívánsághoz, amivel Sarah megidézi a manókirályt. Egy még korábbi vázlatban Sarah úgy idézte volna meg Jarethet, hogy sokat álmodozik egy vonzó férfiról, akiről az újságban olvasott, majd ez elvezetett volna a maszkabálhoz, ahol már mint manókirály mindenfélét ígérget neki. Az egyik legutolsó változtatásnál pedig elvetették, hogy Sarah úgy kerüljön át a manók világába, hogy megragadja Jareth köpenyét, miközben az elrabolja Tobyt. Így a manókirály magával rántotta volna a lányt, és már a túloldalon szabta volna ki a feltételeket. Ebben az esetben azonban nem Sarah hozta volna meg a döntést, hogy vállalja a kockázatot, és átmegy a veszélyes Labirintuson Tobyért.

108_0084.jpg

A filmben szerepet kaptak volna a Labirintus különböző pontjain elhelyezett élőképek is. Amelyeken Sarah nyomon követhette volna Jareth és Toby helyváltoztatásait a Labirintuson belül. A szemétdombos jelenet sokkal nyomatékosabb volt, a Guberáló Öregasszony pedig eredetileg egy olyan báb lett volna, akit Jareth irányít, míg a végső változatban, csak egy neki dolgozó, de élő manó lett, akinek az a feladata, hogy hátráltassa Saraht az előrejutásban. Szerepelt volna még egy kocsma is a jelenetben, ahol a Bölcs Öreg, a Beszélő Kalap, és Hoggle találkoznak. Itt a Beszélő Kalap válogatott inzultusokat vágott volna, a betérő vendégek fejéhez. Manóvárost a görög mitológiából ismerős, alvilági Léthé folyó választotta volna el a szemétteleptől. A maszkabálon résztvevők viselkedése sokkal nyíltabban szexuális jellegű volt, Jareth és Sarah is eredetileg beszélgettek volna a tánc közben. Azután, hogy Hoggle átadja a mérgezett barackot, már semmi nem maradt meg Jones forgatókönyvéből.

Miután átírták a forgatókönyvet, azt elküldték Bowienak, aki miután elolvasta, még azt is fontolóra vette, hogy ott hagyja az egész projectet, mert nem találta eléggé viccesek. Henson ezután arra kérte Jonest, hogy vegye humorosabbra az alapanyagot, mert félt Bowie visszalépésétől. Végezetül a szövegen egy harmadik forgatókönyvíró Elaine May is dolgozott, akinek a feladata a polírozás volt. May a forgatás előtti utolsó hónapokban kapta meg a forgatókönyvet, és sokkal emberibbé tette karaktereket. Végül Henson annyira elégedett volt a munkájával, hogy ezek a változtatások mind benne maradtak a filmben. 1983 és 1985 között huszonöt különböző vázlat látott napvilágot a labirintusból.

A film főhőse is kérdéses volt a kezdetekben. Első nekifutásra egy király lett volna, akinek elrabolják a gyermekét, majd egy királykisasszony egy valódi fantasy világban, végül egy fiatal lány a viktoriánus Angliából. A modernkori, amerikai, tinédzser lány ötlete azért született, hogy szimpatikusabbá tegyék a fiatalok körében a filmet. Henson azt is hangsúlyozta, azt akarta filmje a felelősségvállalásról szóljon elsősorban, mint az egyik legfontosabb tulajdonság, amivel fiatalkorában találkozik az ember. Mindez azt eredményezte, hogy kellett egy tehetséges fiatal színésznő, aki a karrierje elején áll, el tudja hitetni, hogy a gyermekkor és a felnőtté válás között jár, és ugyanakkor meg tud birkózni a szereppel, hogy legtöbbször bábokkal cseveg a filmben.

starlog109henson.jpg

Ki legyen Sarah Williams? A casting 1984 áprilisától 1985 januárjáig tartott. Elsőként Helena Bonham Carter látszott a befutónak, de aztán úgy döntöttek, amerikai színésznőt választanak, mert a film New York egyik kertvárosban játszódik. A meghallgatottak között volt Sarah Jessica Parker, Marisa Tomei, Laura Dern, Mia Sara, Laura San Giacomo, Lili Taylor, Kerri Green, Yasmine Bleeth és Mary Stuart Masterson is. A második körre már csak négy erős leányzó maradt: Jane Krakowski, Maddie Corman, Ally Sheedy és Connelly. Connelly ekkor még csak 14 éves volt, és január 29-én választották ki a szerepre. Ruháját úgy választották, hogy ne jellemezzen egy adott kort, időtlen farmert visel, egy blúzt, és egy hülye mellényt, amitől amolyan mesebeli hősnek tűnik.

Jareth karakterét az elején szintén bábbal akarták megvalósítani, de végül Henson úgy döntött kell egy nagy nevű, karizmatikus férfi szereplő. Egy rocksztár! A szerepre sokáig Michael Jackson volt esélyes, - az 1978-as Whizben ő játszotta a madárijesztőt - de szóba jött Prince és Mick Jagger is. Henson leginkább Stinget szerette volna megnyerni a szerepre, de végül a gyerekei meggyőzték, hogy Bowie kell ide. 1983 nyarán már megkereste, és bár a sztár az elejétől kezdve érdeklődött a szerep iránt, - Henson folyamatosan küldte neki a forgatókönyvön esett változtatásokat, és Froud rajzait - a szerződését, csak 1985 februárjában írta alá. Karakterét szándékosan eklektikusra tervezték; kölcsönvették Marlon Brando bőrdzsekijét A vadból, malaclopó köpönyegét A vörös Pimpernelből, személyiségét pedig az Üvöltő szelek és a Jane Eyre férfikaraktereiből, Heathcliffből és Rochesterből gyúrták össze.

A forgatás 1985. április 15-én vette kezdetét az angliai Hampsted Heath-i Elstree Studiosban, aminek már az elhelyezkedése is problémás volt, és leginkább Henson azért választotta, mert ugyanebben az utcában lakott ő is. A filmen szinte csak olyan veteránokkal dolgozott együtt, akik előző produkcióiban is nyakig benne voltak. A forgatás öt teljes hónapot vett igénybe, mert rengeteg báb, és még több őket mozgató bábos vett benne részt. Dacára, hogy mindent a Jim Henson Creature Shop épített, és a felkészülés már másfél évvel korábban elkezdődött, végül csak a forgatás megkezdése előtti hetekben állt össze a nagy egész. A problémák java pedig a bábok mozgatása során került felszínre, mert ezek a bábok interakcióban voltak egymással, és hiába működött valami egymagában, amint kettő, három báb összekerült, máris jöttek a problémák.

starburstlaby1.jpeg

A fő karakterek külön csapatokat igényeltek. Hoggle, a törpe a legbonyolultabb lénye a filmnek. Egy alacsony növésű színésznő Shari Weiser bújt a kosztümbe, a hangját azonban már Henson fia, Brian Henson adta. Hoggle fejében 18 motorizált szerkezet foglalt helyet, ezek feleltek a megfelelő arcmimikáért. Irányításuk Hensonnal együtt négy bábost igényelt, akik rádiós távvezérléssel mozgatták Hoggle arcának részleteit.  Henson felelt az állkapocsért, egy másik az ajakmozgatásért, a harmadik irányította a szemeit és szemhéjait, az utolsó pedig a szemöldököket és a Hoggle szeme körüli bőrt mozgatta. E négy bábosnak hetekig kellett együttesen gyakorolni, hogy a különböző mozgásokat összehangolják, de a kezdeti nehézségek után már ösztönösen tudták, mikor melyik vezérlőkart kell lenyomni. Végül a Hoggle kosztüm egyszerűen elveszett egy reptéren: sok idő múlva került elő a talált tárgyak osztályán, ekkor visszavásárolták, és azóta egy múzeumban áll.

Az első Ludo-kosztüm több mint ötven kilót nyomott. Mivel ez rettenetesen nehéz volt, Henson azt mondta a Chreature Shopnak, hogy kezdjék az alapoktól, és csinálják könnyebbre. Végül 37 kilóra csökkentették a bundát, de még így is két ember kellett, hogy elbírják és gond nélkül tudják mozgatni. A jobb szarvában egy kamerát helyzetek el, és úgy segítette a bábosokat a tájékozódásban, hogy a szörny gyomrába egy monitort tettek, amelyen keresztül láthatták a külvilágot.

A legbonyolultabb jelenet a Magic Dance volt. A jelenetben 48 báb, 52 bábos és nyolc, manónak öltözött stábtag vett részt. Bowie itt látványosan táncol egy műanyag babával – még dobálja is. A babahangokat is ő maga gügyögte hozzá, mivel a kisfiút az istennek sem lehetett rávenni. Eredetileg a neve is Freddie lett volna, de erre sem hallgatott, s így meghagyták a saját nevét. Amikor a valódi Toby ült Bowie ölében, nem lehetett bírni vele, folyamatosan bömbölt, így kellett valami, amivel elvonják a figyelmét. Ezt végül úgy oldották meg, hogy Bowie egyik kezében egy kesztyűbábot tartott, és a kamerán kívül szórakoztatta vele a csöppséget, aki annyira elvarázsolva nézte a produkciót, hogy Bowie elmondhatta végre a szövegét, és Toby mégis csöndben maradt. A  dal kezdetekor elmondott monológ egy közvetlen utalás egy párbeszédre Cary Grant és Shirley Temple között, amelyet az 1947-es The Bachelor and the Bobby-Soxer című filmben folytatnak.

A filmben mindössze két valós helyszínt használtak: a film kezdetén, Sarah a West Wycombe Parkban mondja a versikét Buckinghamshireben, de amikor az utcán hazafelé rohan az esőben, az már New York, Upper Nyack, Piermont és Haverstraw. Ezeken kívül valamennyi helyszínt aprólékosan megépítettek a stúdióban. A Segítő Kezek verme tizenöt méter magas volt. A jelenetnél 150 pár valódi kezet használtak, és még 300 latexgumiból készült öntvényt. Connellyt heveredek biztosították, és valahányszor újravették a jelenetet függeszkedve kellett kivárnia.

A két legnagyobb díszlet Manóváros és az Erdő volt, ez utóbbi megalkotásához 120 teherautónyi faág, 1200 gyeptégla, 450 kilónyi falevél, 133 zsáknyi zuzmó, és 35 kötegnyi nyákos pókháló kellett. Végül aztán annyira autentikus lett, mindent átsző a nyák, meg a köd, hogy jobban néz ki, mint egy igazi erdő. Manóvároshoz a legnagyobb festett hátteret kellett megalkotni, amit addig készítettek filmhez. A filmből nekem a manók tetszenek a legjobban. Nagyon sok igazi törpe színészt is alkalmaztak, mint Warwick Davis, - Narnia krónikái - Kenny Baker, alias R2D2, Malcolm Dixon, valamint Jack Purvis az Időbanditákból... tudjátok, aki öngyilkos lett. Mindezt a ma már röhejesen kevésnek tűnő 25 millió dollárból hozták tető alá. Szeptember 8-án befejezték a forgatást, majd a filmen közel egy éves utómunkálat kezdődött.

A film legtöbb trükkjét kamera előtt vették fel optikailag; például a tündér röpte, a kastélyban, amikor a kristálygömb végigpattog a lépcsőn, majd Toby kezébe szökken, valójában egy visszafelé lejátszott felvétel, ahogy a manóvárosi csatában is jó pár ilyen található. A főcímért az ILM felel, ez volt az első kísérlet, amikor egy élő állatot CGI-vel modelleztek le, hogy aztán fotorealisztikusan adják vissza. A Chilly Downnál ma már eléggé kilóg a lóláb, mert a blue/green screen helyett ekkor még a sokkal elavultabb black screent, azaz fekete bársony hátteret használták. A bábokat mozgató embereket is fekete bársonyruhába bújtatták, majd az egész jelenet mögé bevetítették a hátteret. Érdekes módon jelenleg pont fordítva néz ki: mintha a bábokat és Connellyt vetítették volna az élő háttér elé. A vágást Henson és Lucas felváltva gyakorolta, gyakran felülbírálva egymás munkáját.

A filmet 1986. június 27-én mutatták be az USA-ban, kereken 30 éve 1141 moziban. A nyolcadik helyen nyitott, és olyan filmek előzték meg, mint a három hete vetített Vissza a Suliba, a Meglógtam a Ferrarival, vagy a hetedik hete vetített Top Gun. De szinte az összes vele együtt startoló film is megelőzte, mint Danny DeVito vígjátéka a Borzasztó emberek. Az pedig, hogy a második hete vezető Karate kölyök 2 is beelőzte így utólag visszatekintve röhej a köbön. Az első héten összesen ötmillió háromszázezret szerzett, majd a nézettsége 45%-al esett vissza a második hétre, és ekkor már csak három milliót kaszált sereghajtóként. Még egy hétig vetítették a mozik, ekkor még keresett hozzá újabb kétmilliót, aztán levették a műsorról. A Labirintus ennyi szív, és belefeccölt munka után, egy igazi box office bomb lett. 

A külföldi összegekre nincs adat, de elképzelhető, hogy valóban csak két és félmilliót kaszált világszerte, mert az Egyesült Királyságban, ahol november 28-án mutatták be a mozik, még 300 000 dollárnak megfelelő összeget se termelt. A mozikból stúdióhoz visszacsordogáló összeg pedig nagyjából 55% szóval még a nullszaldót se sikerült elérni. Japánban egy hónappal az USA premier után július 26-án mutatták be. Európában pedig csak karácsony előtt hozták be pár nappal. A dánok 1987 februárjában kezdték vetíteni, utoljára hazánkban mutatták be 1988. július 7-én. Összesen 12 millió 700.000 dollárt fialt. Ez meggátolta Hensont, hogy ebbe az irányba haladjon tovább - személyes csődjeként élte meg a filmet, négy évvel később pedig meg is halt.

Néhány kritikus pozitívan üdvözölte a forradalminak is beillő trükköket és technikai újításokat, de sokkal többen voltak, akik nem tetszett. Ráadásul a közönséget mindez nem érdekelte. Nem lehetett tudni milyen korosztálynak szánták, a gyerekek túl félelmetesnek találták és nem értették a film groteszk humorát sem, a felnőttek pedig "mindez csak mese" legyintéssel lendültek tovább a dolgon. Hiába különbözött a bevált sword&sorcery fantasy tucatfilmektől, még az is lehet pont emiatt holt hamvába.

A digitális kiadásokról -

A filmet csak később VHS-en fedezték fel maguknak az emberek. Majd mire a DVD korszak beköszöntött, már elfoglalta méltó helyét a kult-klasszikusok között. Ezúttal nem csak a DVD-ről fogok mesélni, mert mind a mai napig ez az egyetlen film, amit Blu-rayen is beszereztem. A DVD képe és hangja nagyon jó, főleg ha azt vesszük, hogy 1986-os a film, és amikor kiadták, már akkor is 20 éves volt. Külföldön három verzióban adták ki, először 1999-ben - ez a sima filmet és a werkfilmet tartalmazta -, majd 2004-ben egy extra változatot - ezt jelentették meg nálunk is, és a booklet kivételével teljesen megegyeznek a specifikációk -, valamint 2007-ben a 20 éves jubileumi kiadást, amely dupla lemezes volt, és tartalmazta Froud audiokommentárját, és két egyenként félórás rövidfilmet, ezek mind megtalálhatóak a hazai Blu-ray kiadáson.

A hazai DVD-nek sajnos sikerült a legpocsékabb borítót megtalálni, de ez csak azért történhetett, mert külföldön is ez került az extra változatra - bár ott a háttér szürke, és nem homokszínű. A szitázás a borítóhoz mérten pocsék, az átlátszó tok teret enged a nagy fehérséggel való szemezéshez, vagyis ne is álmodjunk belső borítóról. A kép 2.35:1-es arányú, amihez magyar, eredeti angol, valamint olasz 2.0-ás hang társul, magyar, angol, arab, bolgár, horvát, cseh, dán, holland, finn, görög, héber, olasz, norvég, lengyel, portugál és svéd felirattal kiegészítve.

labyrinth_1986_ws_r1-front-www_getdvdcovers_com.jpg

A menü se túl szép, állóképes, de legalább minden egyes szekció külön hátteret kapott. A Labirintus mélyén című 57 perces werkfilm lépésről lépésre bemutatja, hogyan is hozták létre ezt a csodát. Ez bizony nagy szó, akkoriban nem nagyon csináltak ilyesmiket. De mivel nagy reményeket fűztek a filmhez, így anno ezt kifejezetten a tévének csinálták, hogy felkeltsék vele a nézők figyelmét. Sajnos magyar felirat nincs, de angol, olasz, és holland van. Ezen kívül kapunk pár tucat fényképet, egy hasznavehetetlen storyboardot, ami olyan kicsi, hogy semmi nem látszik belőle, felesleges filmográfiákat, KETTŐ posztert, valamint a korabeli előzetest.

Bowie arcmásából a DVD-verzióban easter egget kreáltak, és még hatszor beillesztették, afféle rejtett képként. Lehet őket levadászni, számomra nagy élmény volt még évtizedekkel később is újdonságokat találni ebben a filmben: a kőlabirintusban, amikor másznak ki a Felejtőből, a sövénylabirintusban, a falban, amely az Örökös Bűzök Mocsarát hivatott őrizni, a Bölcs Öreg terén a padlón, és a erdőben, mielőtt Sarah megkapná a barackot.

Igazi merénylet, hogy a a DVD-re az új szinkron került. Ez valószínűleg azzal lehet összefüggésben, hogy a régi szinkron egy helyütt hiányos volt, ugrott egyet a szalag, és nagyjából 20 másodperc elveszett - valahány videotékás verziót néztem meg, sehol nem láttam tökéletesen. A filmet semelyik csatorna se adta le évekig, majd amikor 2004-2005 környékén a TV2 műsorra tűzte, készíttetett hozzá egy kellőképpen lelketlen szinkront, kiölve a film minden báját. És ha még csak az lenne, de a fordítást is olyan nyakatekertté tették, hogy díszpéldánya a magyartalan ferdítéseknek. Még a filmbéli versikét is sikerült úgy lefordítani, hogy ne rímeljen.

labyrinth_1986_ws_r1-_front_www_freecovers_net.jpg

Az eredeti Vico-s szinkronban, olyanok adták a hangjukat a filmhez mint Kökényessy Ági (Sarah), Máté Gábor (Jareth), Zenthe Ferenc (Hoggle), és Szombathy Gyula (Sir Didymus). Talán átérezheti az is, aki még így nem hallotta ezt a filmet, micsoda tragédia történt itt. Mindenkit buzdítanék, hogy szerezze be az eredeti szinkronos verziót, tegye be a DVD mellé, úgy lesz teljes az összkép. Szerencsére ma már nem okoz gondot levadászni, nem úgy, mint amikor még én harcoltam érte, tíz-húsz éve. A szinkron egyébként ezen a filmen is javított, egy csomó humoros beszólás benne SINCS az eredetiben, pl. a manók dumája valami frenetikus magyarul, vagy a Kukac legjobb beszólása is - ti. máris vége lenne a filmnek - is magyar találmány. Máshol pedig sokkal komolyabban a szereplők, az eredetiben Bowie amikor azt mondja "What said is said" nagyjából olyan mintha saját maga se venné komolyan saját magát. Máté "Te akartad így" kiszólása, jéghideg kegyetlenséget, és titokzatosságot sugall.

Miben különbözik a Blu-ray? Röviden, ég és föld. A borító nagyon előnyös - egy az egyben a 2009-es külföldi kiadásé -, a tipográfia stílusos, van belső borító is, és a szitázás is szép. A specifikációk pedig önmagukért beszélnek. Az 1920*1080p full HD kép valami eszméletlen gyönyörű. Az esőcseppeket szinte egyesével lehet érzékelni, minden gyönyörű kontúrral rendelkezik, és olyan dolgokat is észre lehet venni, amit videokazettán anno képtelenség volt, de még DVD-n se lehetett. Mindez azonban egy nem várt hibával jár együtt, az elavult effektek - például a baglyos nyitójelenet - itt már nagyon elavultnak látszanak. Sajnos a maximális felbontás a hibákat is maximálisan mutatja be, amit a homályos kép eddig jótékonyan eltakart.

Hangok terén, van eredeti True HD 5.1, cseh, lengyel, és orosz 5.1-es szinkron, valamint a DVD-n is hallható szörnyűséges magyar szinkron, de itt legalább ezt is felkeverték 5.1-re. Feliratok közül eltűnt a skandináv csoport, vagyis nincs dán, finn, svéd, norvég, de nincs holland, olasz és portugál sem. Felkerültek viszont olyan pótolhatatlan nyelvek, mint a hindi, az izlandi, a szlovák, a szlovén, a török, és az orosz.

717rwrhgnel_sl1153.jpg

Extrák tekintetében megmaradt a werkfilm, Froud audiokommentárja, aki mára az egyetlen élő ember, aki hitelesen tud beszélni erről a filmről. Én anno örültem volna, ha rá tudták volna beszélni Connellyt, és Bowiet is egy kommentárra. Rajta van a két félórás kisfilm, Utazás a Labirintuson át: Koboldváros keresése, és Mesés lények királysága címmel. és egy kép a képben trivia track-et, melyekből most már tényleg mindent megtudhatunk erről a nagyszerű filmről. Azt kell mondjam soha rosszabb kiadást, a kép bár nem referencia értékű, de mégis hihetetlen, amit ekkor végbevittek. Látszik, hogy az alkotók, nem elégedtek meg, egy sima transzferrel, hanem odafigyeltek mit is adnak ki a kezükből.

Idén pedig a harmincadik évforduló alkalmából, egy vadonatúj, gyönyörűséges, duplalemezes Blu-ray kiadványt készítenek, amely szeptemberben jelenik meg, és nem csupán tartalmazni fogja az összes eddig megjelent extrát, de három új kisfilmet is kapunk. De ami ennél is fontosabb a film teljes felújítását ígérik, - 4K-s feljavított képet, és 7.1-es True-HD hang - a ma már kevésbé helytálló trükköket digitálisba felturbózzák, élénkebbé teszik a színeket. És hát nézzetek már erre a dobozra, láttatok már ennél gyönyörűbbet? De most komolyan, létezik bármi ami ennél szebb? És számtalan megpróbáltatás után sikerült végre a legjobb borítót rátenni a dobozra, hát el se hiszem. Ezzel együtt a felújított verziót ismét moziba küldik, csak reménykedni tudok, hogy itthon is láthatjuk esetleg.

Így dióhéjban ennyit akartam mondani, életem egyik legnagyszerűbb élményéről. Azt hiszem, ha idáig eljutottál láthatod, hogy számomra ez bizony többet jelent egy szimpla filmnél. Ha esetleg nem találkoztál volna vele, és nem zárkózol el a fantasytől ezúton ajánlom szíves figyelmedbe, olyan este 10 óra tájt belőve az indítást. Hozzá kell tegyem, nagyon jókor láttam, amikor még egy ilyen élményszámba ment, amikor nem törekedtek arra, hogy minden cuki legyen, és amikor a magyar szinkron a csúcson volt. Meglepő, hogy ebben a filmben mennyi minden rejlik a felszín alatt, és még évtizedekkel később is képes meglepetést nyújtani. Arról kik vagyunk, arról, hogy egyszer felnövünk, de arról is, hogy nem kell hátat fordítanunk önmagunkban, és igenis vállaljuk furcsaságainkat.

Amennyiben tetszett az ismertető kérlek oszd meg a Facebook oldaladon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2016.06.27. 11:16:48

Huhhh. Köszönöm. 30 éve az egyik kedvenc filmem, én anno még moziban láttam. És valóban nehéz volt eldönteni, hogy akkor az micsoda is. Nem nagyon tudtam akkor mi is a fantasy.
De már akkor is Bowie rajongó voltam:) És tényleg remek választás volt.
Sajnálom hogy a bábok ennyire kikoptak a filmekből, de nekem Hoggle van annyira jó, mint Gollam. Valahogy tapinthatóbb nekem ez.
Nekem még az is beugrott, hogy a 70-80-as évek élőszereplős szovjet, lengyel és cseh mesefilmek miatt is kedvelhettem anno ezt.
Ha mutatnák be, hatalmas siker lenne, megváltozott azóta a világ.

Mivel nekem is örök kedvenc, ez az írás TOP 10-ben van nálom.

Gery87 2016.06.27. 16:48:34

Hát, meg kéne nézni...
A bábok nekem is bejönnek, meg az egész 80-as évek hangulat, Bowie mondjuk nem...
Jennifer Connelly-t meg csak a Fekete Víz-ben láttam.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.27. 18:40:27

@Gery87: "Jennifer Connelly-t meg csak a Fekete Víz-ben láttam."

hiba, amikor ezt a filmet láttam és még utána jóval később sem gondoltam volna, hogy ennyire tehetséges színésznővé érik

Bowie kibaszott jó volt, szerintem ez élete szerepe, és bár valaki vagy énekes, vagy színész, Bowie egyértelműen az első, nem olynaok az alakításai, mint pl Mick Jaggeré a Freejackben, neki valóban volt színészi vénája is

Kyria 2016.06.27. 19:14:07

Jaj, de imádtam! Fantasztikus volt, az a rengeteg ötlet, fantázia, no és persze Bowie! Nagyon-nagyon jó kis film ez, pár éve láttam utoljára és még akkor is el tudott bűvölni:)!

Trurl Mernok 2016.06.28. 08:14:47

Le a kalappal, remek iras, nagy-nagy koszonet erte! Akkor szereztem meg VHS-en, mikor a manapsag 30 eves lanyom meg bolcsis-ovis volt, es egyutt neztuk nap nap utan, kerek szemekkel. Erdekes, o nem tojt be a lenyektol tulsagosan, bar neha azart gyorsan kozelebb maszott hozzam.... :) Termeszetesen a mai CGI-hez szokott nezok kozul biztos lesz aki majd fancsalog a korabeli "analog" trukkok es latvany miatt, de azok valoszinuleg egy felolvasott mesebol sem tudnanak sajat vilagot teremteni a fejukben. Viszont aki kicsit is nem noveny, batran alljon neki a filmnek, mert a leirt sok csudas otlet es poen nagyon fog tetszeni!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 12:32:33

@Trurl Mernok:

ha megnézed a linkelt Nostalgia Critice videót, ott is azt mondja a gyerek, hogy a 80-as évek "mese filmjei" a szart is kiijesztették belőled, szal nem csak én gondolom így :D ezek a groteszk figurák gyerekként ijesztőek voltak, de pont ez adta az egész misztikusságát, és hogy nem egy mesét látsz

viszont adott pár ötletet, mit nézzek meg amit még nem láttam

Lousha 2016.06.28. 20:20:42

"a gyerekek túl félelmetesnek találták és nem értették a film groteszk humorát sem, a felnőttek pedig "mindez csak mese" legyintéssel lendültek tovább a dolgon"

Ez biztosan így volt, de a saját tapasztalatom egész más volt.
Hat és fél évesen láttam először balatoni nyaralás alatt, szabadtéri moziban, a családdal, esti sötétben, hatalmas vásznon. Mi hárman gyerekek pont annyira élveztük, mint a szülők. Számomra az egyik legmeghatározóbb filmélmény volt és örökre az is marad. Teljesen lenyűgözött, magával ragadott, és kiégethetetlenül beépült az agyamba. Napokig a hatása alatt voltam, és sosem felejtettem el. Később láttam még egyszer tévében, majd megvettük videokazettán, ami hamarosan valami költözéskor eltűnt, és nagyon sokáig nem is találtam helyette másikat. A tévében már csak az új szinkron ment, abból öt percnél többet nem tudtam megnézni.
Az ezredforduló szilveszter estéjén, 19 évesen, véletlenül megtaláltam egy tonna lom alatt, el sem tudom mondani, milyen érzés volt. Mintha hirtelen egy gyémántbányába nyertem volna bebocsátást, ami egyben cukorka- és cipőbolt is :D
Úgy vittem fel a szobámba, hogy két kézzel öleltem magamhoz, nem is szóltam róla senkinek, csak magamnak akartam, majd alig vártam, hogy véget érjen az ünneplés, és mindenki elmenjen aludni. Akkor végre befészkeltem magam az ágyba az új év hajnalán egy kis maradék pezsgővel, feltettem a fülhallgatót, és sok év után először, megint a sötétben, mint amikor először találkoztunk, újra megnéztem, ugyanolyan gyerekes áhítattal és csodálattal.
A következő napokban még vagy tízszer láttam, mondhatni bepótoltam, ami évekig kimaradt :) És hát azóta is gyakran előkerül. Alighanem most is előveszem, és újranézem :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 21:05:47

@Lousha: jó volt ezt olvasni, lényegében azt élted át amit én, én is amikor megnéztük, utána másnap reggel rögtön újra, majd vissza kellett vinni a kazit, és az én családom meg szegény volt, és nem videotékáztunk, évekig nem láttam.

Aztán középiskolában valaki kikölcsönözte nekem, és kölcsönadta, és amikor családdal néztem csalódtam mert elteltek az évek, másra emlékeztem, és a családom meg csinálta a feszkót közben, totál élvezhetetlen volt. És mondom: hát én ezt kinőttem.

Aztán mikor megmutattam barátaimnak, ők is le se szarták, barátnőmnek, ott röhögött micsoda hülyeségért vagyok oda. Mondom elmegy már mindenki a picsába, adok magamnak még egy esélyt, megnéztem ugyanúgy éjszaka, és akkor a varázslat megint működött, és valahogy onnantól kezdve nem foglalkozok vele ki mit mond. Már csak az volt a kérdés, hogy marad ez meg nálam? Fontolóra vettem hogy inkább kifizetem a büntetést, de én ezt nem adom vissza a videotékának. Aztán mivel ilyet nem teszek, felvettem magnókazettára a hangját - ekkor már volt videolejátszónk, de ugye ezeken a TK-s kazikon másolásvédelem volt.

És évekig csak a hangokat hallgattam, ha meg akartam hallani, sokszor csináltam ilyet , pl. a teljes Kacsamesék így volt meg.

Ezután egy német adó leadta, és azt felvette nekem egy ismerősöm. Nem tudok németül azóta se, de ezt a filmet vagy harmincszor megnéztem németül :D
Majd jött az internet korszaka, és mindent leszedtem róla, pl. voltak fent clippek az eredeti nyelvből, és ez akkoriban kuriózumnak számított.

Aztán egyszer olvasom a hírt, hogy leadja a TV2. És madarat lehetett volna velem fogatni, mondom jól felveszem kazira, az se érdekelt, hogy reklámokat kell belőle kivagdosnom, de egy nappal előtte elkapott egy gyanú, hogy valami biztos gebasz lesz. Egy ilyen film, amit 15 éve nem tudok megszerezni, nem létezik, hogy csak így az ölembe hulljon. Erre... persze, hogy újra szinkronizálták. Azt hiszem majdnem megőrületm, annyira felbasztam az agyam.

Ezután úgy néztem, hogy levetítettem a filmet, és alatta ment a magnó :D

Aztán az avi-s korszakban már meglett eredeti nyelven. majd valamikor 2006-2007 tájékán végre eredeti szinkronos avi-ban, amin megint ott volt a 20 mp-s szinkronhiány.

Majd a kálvária 2010-ben ért véget a Blu-ray korszakkal, mert valaki volt olyan jó fej, hogy megcsinálta az eredeti gyönyörű képet, és alávágta mindkét magyar szinkront. Nah és azóta csak így nézem :D

Lousha 2016.06.28. 21:36:39

@scal: Ismerős, én a Sara c. lengyel filmet láttam úgy 30-szor lengyelül, több részét tudom is kívülről ezen a nyelven, pedig egy mukkot sem tudok lengyelül :) Azóta végre megszereztem szinkronnal, de sokáig lehetetlen küldetés volt.

Trurl Mernok 2016.06.29. 09:38:48

Huuuuu, Blu-ray! Tenyleg? Regi szinkron? Istenkiralycsaszar vagy, mert pont a borzaszto uj szinkron miatt nem nezem ujra. Mikor meghallottam, azt hittem szetverem a kornyeket.... No, igy viszont elkezdem vadaszni a Blu-s verziot. Koszi! ;)

Zsuzsanna Szilvia Batta 2016.09.12. 21:20:56

Hűha,vegig olvastam és még jobban érdekel a film!
Ezek után is;
28eve láttam mint ahogy ezt írtam,mar korábban is de ettől függetlenül nagyon is jó dolgok és jó tudni a forgatás koruli részleteket is!
Nekem van egy Bowie-s barátnőm,aki gimis éveim alatt bp-en a varos ligeti Petofi Csarnokban tartott Bowie klubokkat,de mivel itt magyarországon nem igen volt nagy erdeklodes,igy ez pár év után sajnos megszűnt!
Ő,is és sok más Bowie rajongoval tartom még a kapcsolatott-levelben itt a neten,meg szemelyesen amikor időnk engedi!
Nos,ez a Bowie-s barátnőm is a Labyrintus óta nagy kedvence David Bowie!
Szó szerint élete egy része lett!
Úgy mint nekem,es bármelyik rajongónak a világon!
Egyenlőre most ennyi,es valóban nagyon jó lenne ha a magyar mozik újra műsorra tűznek a filmet!
Mi kell ahhoz hogy ez a dolog megtörténjen és hogy itthon is lehessen kapni a diszdobozos kiadványt,ami gondolom hogy forintban nem olcsó mulatság!
Nekem jelenleg a film megvan VHSvideokazettan:
-eredetiben és tévéből masoltatva is;magyar és német nyelvű téves csatornáról!
Dvd-n:
-normal és extra angol nyelvű kiadasban;
És tavaly nyáron szereztem be a Blu-rey-es változtatott,amit igaz még nem tudtam még nézni mert Blu-rey-es lejátszó nincs,de nem tudom hogy azon olcsó műszaki cikkekkel lejatszak-e bármelyik Blu-rey-es filmet!?
Nehogy az olcsó eszköz tönkre tegye,ugy mint pl.:a cede-t,dvd-t karcolhatjak a lejátszók!?
Javaslatot kérek ez ugyben,mi éri még!
Valamint a eredeti magyar szinkron nekem és a Bowie-s barátnőmmel is jobban tetszik,mint a TV2-es film beli szinkron,akar magyar akar külföldi tévécsatorna műsorán láttuk vagy hallottuk a filmet,mindenutt ott vannak a reklám blokok,ami kicsit persze zavaró lehet,de ezt döntse el mindenki saját maga!
Egyenlőre ennyit!
:-)

kkn 2016.12.28. 17:48:05

No, ez a dolog kihozza belőlem a trollt. A nyolcvans éveket 7-16 évesen tudtam le, de összeségében visszanézve az akkori dolgok nagy részét (,divat,zene, film) ma már idegesítőnek találom. Kevés film tud ma is lekötni abból az idöből, és ezt szerintem képtelen lennék végignézni. Akkor inkább elolvasom újra a A gyűrűk urát, Hobbitot, Szilmarilokot, a fejemben mindig királyabb az ilyen, mint amit a nyolcvans évek trükkmesterei ki tudtak hozni. A régi Star wars is kissé nehéz az újak látványvilága után, de azt még szeretem. Egy ilyen régi trükkfilm első látásra elég tré. Nekem nagyon bejön a CGI, az már hozza azt, amit elképzelek egy könyvböl.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.28. 19:40:39

@kkn: ne aggódj, szerintem még pár év, és kigyógyulsz a régi Star Warsokból is

rettentó 2017.07.30. 17:44:55

"Hat és fél évesen láttam először balatoni nyaralás alatt, szabadtéri moziban, a családdal, esti sötétben, hatalmas vásznon. Mi hárman gyerekek pont annyira élveztük, mint a szülők." Én is ott láttam először, kicsit idősebben. Elvarázsolt, semmihez sem lehetett hasonlítani.