Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Őrült boldogság

2017. január 16. - luckylany

Paolo Virzi olasz rendező 2016 májusában Cannes-ban mutatta be az Őrült boldogság című új filmjét, melyet számos díjra jelöltek, ezek közül sokat be is gyűjtött: a 61. Valladolid Nemzetközi Filmfesztiválon a fődíjat, a legjobb színésznő díját (megosztva a két főszereplő, Valeria Bruni-Tedeschi és Micaela Ramazzotti), és a közönségdíjat nyerték, a film szerepel az Európai Filmdíjra esélyes alkotások bővebb listáján, az olasz megmérettetésekről három díjjal távozott, Varsóban és Chicagóban is sikert aratott. Nálunk a Vertigo média forgalmazza, január 11-től látható a mozikban.  

unnamed_12.jpg

Egy toszkán villa pszichiátriai gyógyintézetbe kalauzol a forgatókönyv, hogy Beatrice, a gyakran hazugnak ható történetekkel és a felső tízezerre jellemző allűrökkel élő bőbeszédű nő és Donatella Morelli, a hallgatag és depressziós anya barátságának története során mindkettejük személyes történetével is megismerkedjen a közönség. A fordulatokban gazdag munkában csaknem az első pillanattól a két főszereplő karaktereinek egymásra hatása a téma, az első percekben láthattuk őket külön-külön. A film nagyon hatásos képsorral indít: egy babakocsi hátsó részét látjuk, egy belógó sálat, a jobb lábat, ahogy a babakocsit toló nő előrelép — a keveset mutató képkivágás a mögöttes térrel feszültséget teremt, amit csak fokoz a következő felvétel, ahol a vasúti töltésen túlról, a vasút és a többsávos autóút mögött látjuk a babakocsit toló nőt, akit később Danatellaként ismerünk meg.

A forgalmi zajok mögött, a háttér végtelenjébe nyúló tenger fölött tempósan haladó fiatal anya képe rossz sejtésekre késztet, és egy sok évvel korábban látott Meghökkentő mesék epizód kezdő képsorait juttatta eszembe. Ott egy töltésen, alkonyatkor tolt babakocsit egy ballonkabátos figura, aki a töltés végén a magasból elengedte a kocsit, ami a kameraállás változásával elénk tárulkozó szemétdomb felé gördül, majd érkezésekor felborul és egy hulla zuhan ki belőle. Virzinél a kezdőképek után valami hasonlóan sokkolóra készül a néző, de itt a feloldás — egyelőre — elmarad: a következő képeken már a toszkán elmegyógyintézet, az egykor jobb napokat látott kastély életébe tekinthetünk be, sokkal kevésbé formabontó kameraállásokkal és ábrázolásmóddal.

Utóbb lassan összeáll, hogy pár évvel a kezdeti képsorok után járunk: Donatella Morelli lábsérüléssel érkezik, hallgatag, depressziós és egyetlen dolog érdekli, amire a minden új érkező iránt intenzív érdeklődést tanúsító Beatrice hamar rá is döbben, mikor orvosnak adva ki magát ‘kihallgatja’ az újoncot. Mindemellett ez a Donatellát annyira foglalkoztató kérdés jó ideig nem kerül előtérbe: a két nő kapcsolatának kibontakozása, az elmegyógyintézet bentlakóinak mindennapjai, a team tagjainak egymáshoz való viszonya (ha csak érintőlegesen is) kerül inkább a rendezői figyelem fókuszába.

aa_orultboldog_penzosztas.jpg

A körülmények véletlen összjátéka folytán — a két nő barátsága nyomán az addig bezárva élő Beatrice is lehetőséget kap Donatellával a virágkertészeti munkára, első hetük után épp fizetést kapnak, az intézeti kisbusz pedig késik — a két nő nagy közös kalandra indul. Előbb csak egy kávét és gyógyszeradag-kiegészítést szeretnének, de aztán szisztematikusan menekülnek az utánuk kutató szakemberek hada elől, s igyekeznek kiélni szenvedélyeiket és megvalósítani céljaikat. Az intézet falain kívül a saját múltjukkal is szembesülő hősnők a barátságuk erejével és egymástól igen különböző túlélési technikáik adaptációjával végül sokkal komolyabb fejlődésen mennek keresztül, mint azt az intézeti körülmények engedték volna, de nem szeretnék minden poént lelőni.

A film jól adagolja a humort és a drámát, lassan áll össze a teljes kép és képes rajta többször is fordítani egy-egy picit, hogy az elmegyógyintézetbe utaltak viselkedése időnként ne is különbözzön jelentős mértékben azokétól, akik a kinti világban kapcsolatot tartanak velük. Szépen beszél a film a barátság kereteiről, korlátairól és lehetőségeiről, a félelemről és a halálról is, hogy összességében, a szereplők állapota és sorsa, hosszas kálváriájuk ellenére is egy örömteli, ha nem is őrülten, de érezhetően boldog történeté álljanak össze a szálak.

A színésznők méltán kaptak annyi elismerést játékukért, s a mögöttes történet kibontására szánt időben a rendezőnek van lehetősége több irányból is tükröt tartani a karakterei elé. Egyes képsorok klasszikus olasz filmeket idéznek, a film a filmben játék többször előkerül és többnyire nem is terméketlen. Összességében ajánlani tudom mindenkinek, aki szeret akár kínos dolgokon is mosolyogni, szívesen nézi, ha mások korlátokat feszegetnek és képes akár a maga berögződött ítéletein is változtatni vagy újra és újra átmosatni őket a tengerrel.

Ha tetszett a kritika, kérlek, lájkold a Facebook-oldalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.