A Trónok harcát kísérő jelenségek közül nem a spoilereket, a hype-ot, vagy a mindent túlmagyarázó, szüntelenül spekuláló rajongókat utálom a legjobban, hanem az átlag büdös trollparasztot. Aki elé leteszik ezt a paradigmaváltó sorozatot, ami nem pusztán tévétörténelmet ír, hanem megváltoztatja az audiovizuális szórakoztatás játékszabályait. Igényes sorozatokból túlkínálat van jelenleg, annyi remek drámát láthatunk, olyan fantasztikus színészek előadásában, rengeteg hihetetlenül tehetséges író-rendező keze munkáját, amire még korábban soha nem volt példa. Mégis, a Trónok harca az egyetlen, ami kulturális jelenséggé nőtte ki magát az évek során. Gondoljatok csak bele, milyen kemény az, hogy átlagosan 30 millióan nézték meg legálisan az egyes epizódokat, ami az HBO történetének egyik legjobb nézőszáma. Ebből készíti az csatorna ezt méregdrága, fantasztikus látványvilággal bíró sorozatot. És mindez eltörpül amellett, hogy világszerte hétről-hétre 130-190 millióan torrentezik le, vagy streamelik a Trónok harcát. Az HBO-nak pedig a brand miatt még így is bőségesen megéri. Sokan nézünk az egyéni ízlésünknek megfelelően rengetegféle sorozatot, de csak egyetlen olyan van, aminek a kedvéért bemegyünk egy amúgy is fárasztó hétfő reggelen egy órával korábban az irodába, hogy közösen nézhessük meg az évadnyitó epizódot.

Itt van ez a kulturális csoda az életünkben, ami tényleg a velünk élő történelem, és akkor az átlag kommentelő ebből mit lát? „Há’ ménem cikkcakkban futott a hülyegyerek????”. Minderre persze nem ő maga jött rá, hanem olvasta egy cikkben, de így egyből úgy érzi magát a tömegember, hogy ő egymaga okosabb, ő jobb, ő több még minden idők legjobb sorozatánál is, elvégre a létezés végső értelme az, hogy ő szarás közben az okostelefonjába pötyögve jobban tudjon mindent bárkinél. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy a Trónok harca hibátlan lenne, vagy hogy szent tehénként nem lenne szabad kritizálni, mert nem hibátlan, lehet és kell is kritikát mondani róla.  A legszomorúbb viszont az, amikor a történet bizonyos fordulatai (vagy Martin, vagy az idő, vagy a tehetség, vagy a motiváció hiányában, de erről majd később) ténylegesen megszolgálják a trollok fröcsögését, és erre sajnos a legutóbbi évad igencsak sok muníciót szolgáltatott nekik.

Kezdjük azonban inkább a pozitívumokkal, mert az utolsó részek miatt erről sokan megfeledkeznek. Az évadnyitó például briliáns volt, a mi kis cuki Aryánk egyetlen epizódban vált végleg tömeggyilkossá, miközben egy másik jelenetből megtudhattuk, hogy azért valahol mégiscsak sikerült megőriznie az emberségét. Később visszautaltak az első évad 'őrök vs. Arya' poénjára, és láthattuk a szintén a történet elején elkóborolt rémfarkasát is, úgyhogy kezdenek nagyon szépen egybeforrni a szálak. A későbbiekben Brannel egyetemben ő is hazatért Deresbe, és rengetegen kritizálták, ahogyan az alkotók kibontották a közte, és Sansa között feszülő konfliktust. Szerintem ez teljesen rendben volt, évtizedes viszonylatban jelen lévő családi konfliktusok nem múlnak el nyomtalanul, ez olyasmi, amivel foglalkozni kellett, és a lehető legjobb módon oldották meg, hogy a sorozat fő szarkeverőjének, Kisujjnak a szánalmas halálára futtatták ki az egészet.

Kisujj volt talán a legnagyobb játékos, a legveszélyesebb cselszövő egész Westeroson, egy igazi self-made man, aki a semmiből küzdötte fel magát előbb bordélyház tulajdonossá, majd a király pénzügyi tanácsadójává, végül pedig valódi nemesemberré. Mindvégig az eszét használva, fokról fokra jutott előre, ügyesen zsonglőrködve a jórészt általa teremtett káoszban (nem mellékesen ő indította be az egész sorozat cselekményét). Egyetlen hibát követett el ezen az úton, hogy beleszeretett Sansába, és túl sokat fedett fel neki önmagából. Persze, Bran által a tárgyaláson előkerült végül a mitikus szál, de Sansa simán kivégeztethette volna enélkül is, pusztán Jon Arryn és a nagynénje megölése miatt. Végül a Sansa iránt érzett szerelme juttatta oda ezt a máskülönben hihetetlenül intelligens, hideg, számító embert, hogy egy utolsó gyáva szardarabként könyörögjön az életéért. És valahogy úgy érezzük, hogy pontosan ezt a végkifejletet érdemelte mindazért, amit tett. Ramsay mester mellett ő is nagyon fog hiányozni.

Királyvárban Cersei pont úgy reagált a közelgő veszedelemre, ahogyan egy mai politikus tenné: félelemkeltéssel, az Őrült király lányáról, idegen, barbár hordákról, agyatlanul pusztító hadseregről. Még szerencse, hogy itt van nekünk ő, hogy megvédjen mindenkit. Csak úgy mellékesen pedig stílusos, kőkemény és a sorozat szellemiségéhez totálisan hű bosszút állt ártatlan leánya gyilkosaiért. Cersei egyébként meglepően intelligensnek mutatkozott ebben az évadban, a készítők úgy csináltak, mintha tanult volna a Szent Főverébbel történő összecsapásából, és nem csak azért sikerült volna legyőznie őt, mert szerencséje volt. Mindenesetre az egyik legjobb csavar az évadban, már rögtön a harmadik epizódnak köszönhető, amelyben Cersei túljár Tyrion eszén, és a Kaszter hegy védelme helyett Égikertet veszi ostrom alá. Szívesen mondanám, hogy ez a pár perc a Trónok harca legjobb pillanatait idézte, de valójában a sorozat kezdetén Robb Stark és Tywin Lannister leginkább csak bábukat tologattak a térképen, a tényleges csatát nem nagyon láthattuk, most pedig ez is megtörtént. Persze, ezt is érte számos kritika, hogy minek kapkod a sorozat, valójában azonban tökéletesen valósították meg ezt a jelenetsort.  Ahogyan Tyrion a saját megvetettségéből előnyt kovácsolva narrálja, hogy milyen csellel lehet bevenni az ősei kastélyát, közben pedig erre a csavarra már rögtön jön a következő: előttünk vonul az ereje teljében lévő Lannister hadsereg, halljuk a Castemere-i esőket. Majd Jamie-t láthatjuk egy hosszú, ám a vágásoknak köszönhetően meglehetősen dinamikus követőfelvételen, ahogy a győztes csata után igyekszik a vártorony tetejére. És végül kiderül, hogy igazából mégsem győzött, hiszen a saját gyermekének gyilkosa nem csak hogy kíméletes halált hal, de még az orra alá is dörgöli, hogy valójában ő volt az, aki megölte azt a kis pöcsfejű rohadékott. Kétségtelenül a sorozat egyik leghatásosabb, legjobb jelenetsora, amely egy-egy jobb évadzárót lekörözve halmozott csavart csavarra, és zárt le tökéletesen bizonyos történetszálakat.

És akkor még fogalmunk sem lehetett, mit tartogat nekünk a negyedik rész. Azt nem mondom, hogy lekörözte a Fattyak csatáját, de kétségtelenül megközelítette Miguel Sapochnik tökéletes-ihletett rendezését. A nagy truváj ebben nem is feltétlenül a westerosi sereget megrohamozó, amolyan ősmagyarosan küzdő dothraki horda, vagy az embereket másodpercek alatt hamuvá porlasztó sárkány látványa volt, hanem az a komplex érzés, amit mindezzel keltettek bennünk. Elvégre egyik oldalon ott van Daenerys, akinek már 7. évada szurkolunk, hogy jöjjön ide a sárkányaival, és csapjon szét a marakodó westerosi fertőben. A másik oldalon pedig Jaime és Bronn, akiket szintén ismerünk és szeretünk, akiket nagyon nem szívesen látnánk holtan. És ez megint csak olyan, amilyet nem nagyon láthattunk korábban a sorozatban, vagy úgy egyáltalán bárhol a világon, hogy az egymással hadakozó felekkel egyaránt együtt érezhessünk egy csata során. Hasonlóan ellentmondásos, hogy akármennyire király dolog látni miképpen zúznak a dothrakiak, meg a sárkányt tüzet okádni (vagy akár csak szimplán a víz fölött repülni, ahogy a szárnya éppen csak megsimogatja az egyik fa tetejét), legalább ennyire szörnyülködhettünk Tyrionnal együtt azon, hogy micsoda embertelen mészárlás folyik.  A rendezés pedig abszolút profi volt a kis nüanszoktól kezdve (a lovak füle mögül láthatjuk a dothraki támadást), a vágatlan jelenetekig, de említhetném a remek dinamikát, vagy a tempót, de akár a csata legelejét is. Először azt hittem, hogy egy sárkány fogja megtámadni a Lannister hadat, majd a kurjongató barbár hordát halljuk, akiknek feltűnésétől joggal szarja össze magát az egész sereg, hogy aztán végül ráadásként tényleg megjelenjen a sárkány. Nem zseniális, de rengeteg szempontból fantasztikus munka. Ilyenkor sajnálom azt, akik csak kis monitorokon nézik ezeket a képsorokat, majd mennek fel a fórumokra anyázni, mert ez nem hogy nagyképernyős tévékre, hanem egyenesen mozivásznakra való szórakozás.

Ha pedig már szóba került Tyrion, kifejezetten örültem, hogy mindannyiunk egyik legnagyobb kedvence végre kibontakozhatott, mint stratéga, tanácsadó, és hogy kezd derengeni valamifajta konfliktus közte és a sárkánykirálynő között. Az utolsó epizódban pedig megtörtént a nagy verbális összecsapás közte és Cersei között, aminek már réges régóta ideje volt, és nem is okozott csalódást, külön felhívnám a figyelmeteket a kis borivós közjátékra, ami egy csodálatosan elhelyezett pillanat egy, már csak a szituációból fakadóan is elképesztően erős jelenetben.

Szomorú volt látni, hogy mennyire nem tudtak Tyrionnal mit kezdeni az ezt megelőző évadban, helyette végtelenül kínos, erőltetett párbeszédeknek lehettünk szem- és fültanúi közte, és Missandei, illetve Szürke Féreg között. Akik ebben az évadban végre szexeltek egy jót, már amennyire ezt szexnek lehet nevezni. Két egykori rabszolga, akiknek a testüket gazdáik születésük óta mindig csak egy eszköznek tekintették, életükben először végre saját maguk fedezhették fel ennek örömeit. Nem mellesleg Nathalie Emmanuel tökéletes, egzotikus szépségét a maga teljességében megcsodálni mindig öröm a lelkes férfirajongóknak. Különösen nagyképernyőn, különösen full hd-ban.

Szürke Féreg számára ez sajnos lehetetlen, de abszolút pozitív csalódásként éltem meg, hogy Samwell Tarlynak sikerült tököket növesztenie erre az évadra. Számomra végtelenül idegesítő volt korábban a kis dagi, de végre jutott neki valamilyen komolyabb szerep a történetben. Simán betör a könyvtárba, lelép a kötetekkel, a tiltás ellenére kigyógyítja Lord Friendzone-t az undorító bőrbetegségéből, szóval le a kalappal előtte. Nem mondom, hogy a kedvenc karakterem lett, vagy hogy nagyon izgultam érte, neadjisten egetrengetően jól szórakoztam az ő szálán, de már az önmagában hatalmas előrelépés, hogy nem másztam a Falra, akárhányszor csak megjelent, az pedig már-már hihetetlen, hogy érdekelt, mi fog vele történni.

Aki viszont szintén nem tud már sohasem tököket növeszteni, az Theon/Bűzös, neki túl sok lapot ezúttal nem osztottak, de mégis akadt egy kisebb katarzis az ő történetszálában, amikoris Havas Jani feloldozza az ellene elkövetett bűnei alól, sőt egyútal életének nagy dilemmáját is feloldja, mert kimondja Theon egyszerre Stark és Greyjoy. Ami Theonnak nem csak ezt a kettősséget jelenti, hanem hogy elfogadja a benne élő Bűzöst, azért hogy maga mögött tudja hagyni a traumáit, és elindulhasson végre kiszabadítani a nővérét. Az ezt követő jelenet szintén a trollok meg a kritikák kereszttüzébe került, történik ugyanis, hogy Theont összeveri az egyik embere (mi mást lehet várni ezektől a féreg Vas Szülötteitől?), majd fordul a kocka, és Theon már szinte félholtan mégiscsak lecsapja a szarházi emberét. A kritika: miért nem cipőzi meg a többi Ironborn a legyengült, összevert Theont? A válasz pedig annyi, hogy egyrészt ezek gyáva rohadékok mind, másrészt meg azzal, hogy Theon leverte a csoport alfahímjét, ezzel egyúttal ő vált automatikusan a vezetővé. Biológiai szükségszerűség, de hát a trollok mikor értenek bármihez is, nemhogy a biológiához?

A töketlenek körét Varyssal zárjuk, őt nagyon kedveltem korábban, most elég rendesen háttérbe szorult, szinte semmi hasznát nem vettük az egykor kémmesternek, bár volt egy bitang erős dialógus közte és Daenerys között, ami akárhogy is nézzük, semmi jót nem fog előrevetíteni, illetve egy hasonlóan baljóslatú eszmecsere a Vörös boszival, akit ezúttal szintén hiányolhattunk, és idén sem tudjuk meg, miért ENNYIRE öreg valójában. Viszont megmondta Arya-nak, hogy ők ketten még találkozni fognak, Varysnak pedig azt, hogy Westeroson halnak meg mindketten, így még tuti komoly szerepe lesz az elkövetkezendő háborúkban.

Lassan azonban végére is érünk a pozitívumoknak, úgyhogy még gyorsan megemlítek olyan alapvető produkciós értékeket, amelyeket az átlagbarom már tök természetesnek vesz ettől a sorozattól – pedig nem az –, ezért rendszeresen elsiklik felette. Ilyen például a látványvilág, és most nem elsősorban a CGI-ra gondolok, elég ha csak belepillantunk rögtön a legelső részbe. Arya beszélget a késő őszi, kora téli időben a Lannister katonákkal, mellettük a kis patak, a lehullott levelek már sötétbarnák, a katonák csapzottak, sül a finom nyuszi a nyárson. Mint egy kibaszott festmény, olyan gyönyörű az egész kép. De mondhatnék még egy csomót, akár a Sárkánykőre való megérkezés lenyűgöző totálképeit, vagy csak az olyan apró pillanatokat említem, mint amikor Theon a küzdelem után térdre rogy a tengerparton, vagy Havas Jon Targaryen szembefordul a másokkal. Telis-tele van ez a sorozat olyan elképesztő képekkel, amiket bármikor kitennék a falamra. És akkor persze beszélhetünk a CGI-ról is, ami immáron úgyszólván tökéletes, a sárkányok élnek-lélegeznek, eszünkbe se jut, hogy igazából trükkfelvételeket látunk, annyira tökéletes az illúzió. Ha pedig éppen nem sárkányokról van szó, akkor gyakorlatilag már lövésünk sem lehet arról, hogy mikor láthatunk trükköt, és mikor nem.

A forgatókönyvírók végig gondoskodtak a jól megírt dialógusokról, persze nem Martin színvonalán, de azért egy egységesen magas minőségben, és ebbe időről időre belefértek jó poénok is, különösen, ha Bronn is a színen volt. Emellett végig lendületes volt az egész évad, nem nagyon találhattunk benne sok üresjáratot, ami azért nem volt korábban idegen a sorozattól.

Viszont:

Ez az évad egy fél évad volt, ami csak felkészített minket a nagyon soká érkező fináléra. Az egész arra ment ki, hogy elsunnyogják Királyvár ostromát, ami gyakorlatilag bármikor megtörténhetett volna. De éppen ezért, mert egy fél évadról van szó, még nem látjuk át, hogy ez tényleg szükséges volt-e vagy sem. Például az előző ismertetőmben ostoroztam a készítőket, hogy olyan felesleges dolgokkal húzzák az időnket, mint Sam Tarly családi vacsija, erre ebből az évadból kiderült, hogy volt értelme bevezetni azokat a karaktereket, és kérdéses mi történik, ha Sam megtudja, hogy Daenerys elevenen elégette az apját és a tesóját. Ebben az évadban viszont a zombirablós terv elég nagy baromságnak tűnt már az első perctől kezdve, elvégre gyorsabb és hatékonyabb lenne elfoglalni Királyvárat, mint oda-vissza átutazni az egész kontinensen egy öngyilkos akció keretein belül, egy átmeneti fegyverszünet érdekében? De úgy voltam vele, hogy oké, baromság, de meglátjuk, mit hoznak ki belőle, hátha megéri.

Erre jött az a bizonyos hatodik epizód, amit a nagy durranásnak szántak, és ami a színvonalat tekintve végül halk pukkanással múlt ki. Addig még nem is lett volna különösebben nagy baj, amíg ez a maroknyi ilyen-olyan konfliktusban érdekelt keménylegény egymást baszogatta az úton. Na de amikor megjöttek a Mások, akkor minden teljes kudarcba fulladt. Kezdjük ott, hogy az epizódot készítő Alan Taylor egy szar rendező. Ha az előző évad utolsó két részének zsenijét, Miguel Sapochnikot sikerült volna leszerződtetni ide (minden nap imádkozom, hogy jókora szelet jusson neki az utolsó évadból), akkor valószínűleg a forgatókönyv hiányossága ellenére is a egyik legjobb részt üdvözölhettük volna. Nekünk csak egy Alan Taylor jutott, akinek olyan szép sorozatos múltja van, hogy még felsorolni is nehéz (Maffiózók, Az elnök emberei, Sírhant művek, Szex és New York, Carnivale, Deadwood, Lost, Róma, Mad Men és elég sok Trónok harcát is tolt az első két évadban), viszont gyalázatos mozifilmes pályafutása (Terminátor: Genisys, Thor: Sötét világ). És ebben a részben inkább az utóbbi, semmint az előbbi kvalitásaira lett volna szükség. A lényeg, hogy akció- és csatajeleneteket soha többé ne bízzon rá senki sem a jövőben, ha jót akar magának. Vagy a nézőknek. Amennyire dicsértem a folyóvidékes csatát a negyedik részből, olyan szinten csalódást keltő volt a hatodik, pedig sárkányok öltek benne zombikat, illetve zombik sárkányokat, amiről nem is álmodhattunk, hogy erre egyáltalán sor kerülhet az utolsó évadig. A jeleneteknek azonban nincsen semmi tétje, dinamikája, fantáziája, hiányoznak a jó ötletek, a lassításokat gyengén és rosszkor használják, sőt kifejezett sutaságok is előfordulnak. Egyik pillanatban például Jon és Tormund háta összeér a csata során, amitől előbb meg kéne ijedniük, majd megkönnyebbülniük, végül tovább harcolniuk. Hasonló feszültségoldó megmozdulást láthattunk például anno a Gladiátor elején, ahol ugyanez teljesen természetesnek hatott a germánokkal való összecsapás során. Itt meg annyira béna és kimódolt az egész, hogy önkéntelenül is szinte hallottam a rendezői utasításokat a kamera mögül: „oké, most pedig forduljatok vissza!” És Kit visszafordul. Nem Havas Jon. Kit.

Mindemellett ez a rész nem csak béna, hanem végtelenül hülyének is nézi az embert. Engem sose zavart, ami miatt már legalább két éve picsog mindenki, hogy „teleportálgatnak” Westeroson a szereplők. Azért nem érdekelt, mert egyrészt nem tudhatjuk pontosan, mennyi idő is telik el ilyenkor, másrészt a mi elemi és jól felfogott érdekünk az, hogy ne kelljen órákig néznünk totál feleslegesen az utazgatásokat, vagy hogy azzal húzzák a készítők a drága időmet, hogy még plusz kalandokat írjanak ilyenkor. Az előző évad elején Kisujj a Völgyből a Falhoz ment Sansához.

Tegye fel a kezét, akit nagyon érdekelt volna Kisujj utazgatása keresztül kasul a fél kontinensen!

Senki?

Jó, köszönöm szépen.

Egy szó, mint száz, a készítők a mi érdekünkben tették ilyen módon pörgősebbé a cselekményt, ezért igazán kár rinyálni. Meg én amúgy is megengedő ember vagyok, ha szeretek valamit. A jóképű kovácsfiú a hóban visszafut a Keleti Őrséghez? Ám legyen, elvégre a maratoni futó is létezett, a gyerek meg úgy néz ki jó erőben van. A sárkány átszeli pár óra alatt egész Westerost? Oké, nem tudhatjuk mennyi a sárkány maximális repülési sebessége. Viszont azt pontosan tudjuk, hogy egy kibaszott holló nem érkezik meg a Faltól Sárkánykőre ilyen hamar. Könyörgöm, minden egyes epizód elején végig kell néznünk Westeros földrajzát, akkor meg ne nézzenek már annyira butának, hogy ez lecsúszik a torkomon. És amíg az előző évadban is lehetett szidni bizonyos szálakat a hülyeségeik miatt, például Arya braavosi kalandjait, addig itt már ez a főszál, amin az egész sorozat további cselekménye múlik, ez pedig sokszorosan súlyosbítja a helyzetet.

A következő kérdésem, hogy még is miért kellett ennyire csúnyán elbánni Benjen Starkkal? Szerencsétlen Havas Janink már az első évad óta keresi a nagybácsiját, erre most MEGINT deus ex machinaként jelenik meg, hogy aztán rögvest meg is haljon, és véletlenül se tudjuk meg, hogy mégis mi az isten történt vele az elmúlt években. Azt mondja, hogy nincs rá idő, amit akár önironikus gesztusnak is érezhetnék az alkotók részéről. Most vagy a showrunnerek szarták le, vagy még maga Martin se tudja, mi Benjen Stark sorsa, mert ezt bárhogyan meg lehetett volna oldani és az jobb lett volna. Például Benjen és a Suicide Squad (amiből nevetséges, hogy csak egy ember hal meg a statisztákon kívül) még a támadás előtt találkoznak. Vagy Benjen is felül arra a kurva lóra, elvégre a Mások nem tudnak olyan gyorsan futni, mint egy ló vágtatni. És még biztos lehetne sorolni a jobbnál jobb ötleteket, hogy ezek ketten hogyan beszélgethettek volna egy tíz percet egymással, amit mindkét karakter bőven megérdemelt volna.

Különösen fájdalmas volt nézni a hatodik rész Így készültjét, amiben megmutatták, hogy milyen sok embernek milyen rengeteg munkájába került mindezt összehozni, hogy hány különböző helyszínen forgattak, mennyire összetett munka volt ez, mennyi töméntelen pénzt öltek bele, a gyenge rendezés miatt pedig az egész mehetett a levesbe. Emlékeztek például az ötödik évad 8. részére, a Rideghoni csatára mészárlásra, ahol a holtak egyfajta megállíthatatlan természeti erőként gyilkolászták le a Szabad népet? Na, az olyan zsigerekig hatolóan félelmetes volt, hogy még sokadszori megtekintés után is belém fagy a szar, ha végignézem. Ehhez képest itt a zombik jobb esetben csak ágyútöltelékek, rosszabb esetben pedig viccet csinálnak belőlük, mintha csak valamelyik huszadrangú zombivígjátékot nézném. A hősök sebezhetetlenek, senkiért sem lehet izgulni, úgyhogy a létező minden oldalról hatalmas csalódás ez az epizód. Mintha két évaddal ezelőtt még komolyan vették volna ezt az egész Trónok harca dolgot, most pedig csak egy laza, vicces, látványos fantasyt akartak volna összehozni, pont egy olyat, amit ez a sorozat messze túlszárnyalt, és hangosan kiröhögött a kezdettekkor. Biztos, hogy a monumentalitás, a látvány és a CGI törvényszerűen ki kell oltsa a logikát, a drámát, a sötét hangulatot, meg azt a kőkemény koncepciót, hogy aki hibázik, annak meg kell halnia? A Trónok harcának biztos szembe kell köpnie saját magát és a keményvonalas rajongóit egy kis mainstream zombimóka keretein belül?

És ha már a gyengén kivitelezett csatajeleneteknél tartunk, nem lehet elmenni szó nélkül a Greyjoy flotta pusztulása mellett sem, amivel nem is az volt a baj, hogy kevéssé monumentális, hanem hogy olyan kapkodósra sikerült a vágás, ami gyakorlatilag élvezhetetlenné tette az összképet. Pedig Euron tombolásában, a szikrákban, az éjszakai tűzben és Theon megfutamodásában rengeteg potenciál volt, amiből nagyjából mindent sikerült kiölni. Kicsit ugyanígy vagyok Euronnal. Nem olvastam a könyveket, amikben már ő is szerepel, de állítólag egy sokkal érdekesebb karakter, mint a sorozatban, és én is úgy érzem, hogy igazán fel lehetne dobni őt még valamivel, mert egyelőre se a karizmáját, se a veszélyességét, meg úgy egyáltalán semmit sem érzek vele kapcsolatban, pedig elvileg ő lenne most a történet egyik főgonosza.

Hasonlóan eltékozolt téma Havas Jani és a Sárkánykirálynő szerelme. Nem szidnám őket annyira, mint oly sokan, mert szerintem tehetséges színészek, a kémia is megvan köztük, és értem, hogy miért jöttek össze, értem, hogy mit látnak egymásban. Viszont nem érzem. Ygritte-nél, a vad lánynál, a harmadik évadban, ott a barlangban, nem csak értettem a kettejük között jelenlévő vonzalmat, hanem tökéletesen át is éreztem, amitől kettejük románca és tragédiája még sokkal húsbavágóbbnak hatott. Mivel a Trónok harcáról beszélünk, így sok jóra Dani és Jani között sem lehet számítani a későbbiekben, de hasonlítsuk már össze, hogy mennyivel jelentéktelenebb a nagy egész szempontjából Jon és Ygritte románca, és mennyivel fontosabb Joné és Danyé, mégis ez utóbbi mennyivel kevésbé kidolgozott, mennyivel kevésbé érinti meg a lelkünket. És akárhogy nézzük, ez bizony nagyon komoly probléma a jövőre, és a drámai potenciálra tekintve.

Kettejük szexjelenete mondjuk igazán lehetett volna egy kicsit szaftosabb, meg mellé Bran narrációját is egy kicsit szájbarágósnak éreztem, különösen az előző évad hasonló relevációjához viszonyítva, de ez csak addig tartott, amíg rá nem jöttem másnap, hogy az átlagnézőnek még így sem állt össze a kép. És itt vált az is egyértelművé, hogy a Trónok harca nem a rajongóknak készül, hanem a nagyközönségnek, akik magasról telibe szarják azokat a nüanszokat, amik korábban oly sikeressé tették a sorozatot. Nem mintha a minden egyes pillanatot szanaszéjjel cincáló, véres szájjal ugató rajongók megérdemelnék, hogy különösebb tekintettel legyenek rájuk a készítők.

Róluk megint csak sok elképzelés született mostanában, mely szerint nem érdekli már őket a sorozat, csak minél gyorsabban be akarják fejezni, hogy a következő projektükkel foglalkozhassanak, és különben sem elég tehetségesek ahhoz, hogy ők tegyenek pontot ennek az eposznak a végére. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy mindezekben lehet igazság (bár Benioffot én abszolút tehetségesnek tartom), de ők legalább ténylegesen pontot akarnak tenni a végére, nem szopatják feleslegesen évtizedekig az embereket. Sokan védik Martint, hogy a művészet nem megy határidőre, nagy rajta a nyomás stb. Szerintem az önmagában egy sokatmondó tény, hogy az első három regény 4 év alatt megjelent, a negyedikre már 5-öt kellett várni, az ötödikre már a 6-ot, a hatodikra pedig már 6. éve várunk, és még mindig sehol sincs. Azért érezhetően itt valami nagyon komoly probléma van, mellesleg Benioffék 2007-ben sem arra szerződtek/készültek eredetileg, hogy majd nekik kell lezárniuk a sztorit, hanem a regények adaptálására. Véleményem szerint Martinnak be kellett volna látnia, hogy ő egymaga már nem tudja befejezni magnum opusát – szerintem soha -, és az öröksége a kulturális életben és a jövőben már nem a könyvekben, hanem a sorozatban élhet tovább. Nem mellesleg bőven van forgatókönyvírói tapasztalata, akár a saját adaptálásban is, elvégre ő írta anno a második évad 9. részét, ami az egész Trónok harca sorozat egyik legjobb epiózdja, amelyben rengeteg remek ötlettel állt elő a könyvhöz képest. Szóval íróként nagyon komolyan meg kellett volna támogatnia a sorozatot, ahelyett hogy a már soha el nem készülő könyvekkel törődik. Már ha törődik egyáltalán. Aztán az is lehet, hogy olyan konfliktusok zajlanak a színfalak mögött Martin és a showrunnerek között, amelyekről egyelőre mi nem tudunk semmit, de az biztos, hogy a sorozat színvonala látja mindennek a kárát. Meg persze, mi, nézők.

Mégsem tartom feltétlenül jogosnak, hogy milyen sokat szapulták netszerte az írói munkát; a Trónok harca dialógusai még így is nagyon jók, bizonyos szituációk bitang erősek, és áthat minden percet ennek az eposznak a végtelen komplexitása. Más okból pedig éppen ezért olyan feltűnőek a butaságok, mint a zombiszerző kaland, vagy mint a sárkányos menekülés. A készítőknek mégis megéri, mert így felbolydulnak a rajongói fórumok, terjednek a mémek, a facebook falak rogyásig telnek a Trónok harcával, akkoris ha zseniális, és akkoris ha csak szimplán hülyeségek történnek. A készítőknek úgy tűnik, mindegy az örökségük, ők a kor emberei, csakis a pillanat kedvéért élnek. Ha MOST beszélnek a Trónok harcáról az jó, Mindegy milyen értelemben, csak ez legyen a téma azok alatt a hetek alatt, hátha még többen nézik, akár az HBO-ra előfizetve, akár a torrentről letöltve. Talán a csatornának így is mindegy, a brand ettől ugyanúgy erősödik, mintha fantasztikus pillanatokról lenne szó.

Mégis, úgy istenigazán az évadzáró volt az, amikor eldőlt, hogy minden erénye ellenére csalódás számomra ez az évad. Ha megnézzük az utolsó résznek majd’ minden jelenete jó, és működik, és a helyén van, és össze is áll egy nagy egésszé. De ennél többet, súlyosabb dolgokat vártam. A Fal leomlása is az esemény jelentőségét tekintve összecsapott, vizuálisan vagy a dramaturgiáját tekintve egyaránt felejthető momentum, ahogy Ben Stark, úgy a Fal is többet érdemelt volna ennél. Mindhiába, ez ugyanis tényleg csak egy fél évad, nem csak az epizódok mennyiségét, hanem a történéseket tekintve is. A helyzet az, hogy a készítők minden igazán fontos eseményt a fináléra hagytak, most ebben a félévadban csak ízelítőket kaphattunk abból, ami ránk vár. Ugyan nem cliffhanger hegyekkel fejeződött be az évad, mint anno az 5. esetében, mégis ettől csak még elviselhetetlenebb lesz a várakozás a következő etapra, ami jelenlegi állás szerint csak 2019 januárjában jön el. Viszont, ha tényleg 6 egész estés filmet kapunk ezért, amit talán lesz idejük is JÓL megírni, a trükkökre, meg a csatákra pedig valószínűleg nem lesz panasz, akkor meg fogja érni. Főleg, ha teljesen összeérnek a szálak, akkor újra ugyanott leszünk, mint ahol az elején, hogy semmi és senki sincs biztonságban. Ebben már önmagában van annyi dráma, hogy a végkifejlet egyszerűen nem létezik, hogy ne legyen nagyon ütős, ahol minden egyes karakter sorsa, ilyen vagy olyan formában megpecsételődik. Szóval kicsit csalódott vagyok jelenleg, de abszolút pozitívan tekintek az utolsó évad felé, csak ne lenne olyan rohadt messze.

Korábbi Trónok harca írásaink:

Trónok Harca (első évad - 2011)

Trónok harca (második évad) - Na ki a király?

Trónok Harca (harmadik évad)

Trónok Harca (negyedik évad)

Trónok harca (ötödik évad)

Trónok harca (Hatodik évad)