Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Uzumasa Limelight (2014)

2017. szeptember 27. - Oldfan

A filmes társadalom időről-időre elkészít egy mozit önmagáról. A nagyközönség pedig többnyire szívesen fogadja az ilyen történeteket. Hiszen egy kicsit mindenkinek birizgálja fantáziáját, hogy milyen lehet az élet egy „álomgyár” színfalai mögött. Íme, pár példa a közismertebb filmekből, amik ezt a témát feszegetik. Van közöttük, ami a valóságot akarja megmutatni, van, amelyik az alkotás folyamatának művészi leképezését tűzte ki céljául. Akad, amelyik csúfolódik a művészek zártkörű világán, de a lepel lerántásának kísérlete sem marad el. Szóval, akinek kedve támad a témában bogarászni, műfajilag bő választékkal teheti meg. Tessék, egy kis ízelítő: Dziga Vertov – Ember a felvevőgéppel (1929), Cecil. B. DeMille – Alkony sugárút (1950), Stanley Donen – Ének az esőben (1952), Fellini – 8 és fél(1963), Francois Truffaut – Amerikai éjszaka (1973), Frank Perry – Anyu, a sztár (1981) Tim Burton – Ed Wood (1994) Chris Smith – A filmcsináló (1999). A lista persze korántsem teljes. Azokat igyekeztem belevenni, amelyek magyarul is elérhetőek.

uzumasa_limelight_02.png

 A japánok sem óhajtottak kimaradni a sorból. Milyen jól tették! Chaplin egyszerre vidám és szomorkás meséje, a Rivaldafény (1952) világszerte ismert. A felkelő nap országának filmesei az ő mozijára utalnak a címválasztással. (Limelight – Rivaldafény) Ez egyben a forgalmazás szempontjából is jó ötlet volt, pont Charlie bácsi máig tartó népszerűsége miatt. Szerencsére a jellegzetesen japán motívumokat sem hanyagolták el, így az eredetiségre sem lesz panasz. Akkor jöjjön pár magyarázó szó olyasmikről, amikről úgy vélem, az olvasótól nem várható el az ismeretük. Tehát a cím második szavának esetleges rejtélye – egyéntől függ - már tisztázva. De ki vagy mi a manó az Uzumasa? Nem, kedves idősebb, pár évtizeddel ezelőtt volt kisiskolás olvasóim, nem Mosó Masa - tudják, akinek mosodája volt, - távol-keleti nagynénjéről van szó. Az „Uzumasza” egy Tokió mellett található hatalmas filmstúdió. A TOIEI Filmvállalat üzemelteti. Számos japán filmklasszikus készült benne. Gyakran emlegetik úgy, mint „Kelet Hollywoodját.” Talán az egyetlen stúdió a világon, amely még azt is lehetővé teszi a látogatók számára, hogy élőben láthassák a forgatások egy-egy részletét. Mondanom sem kell, a harci jelenetek felvételeire a legnehezebb jegyet szerezni. Akadnak még sztárok relikviáit tartalmazó kiállítások, plakátok, színpadi és utcai előadások és sok más közönségcsalogató esemény. Íme, egy cikk róla, első kézből.

uzumasa_limelight_09.png

Kamija, az idős színész, egyre gyakrabban tapasztalja meg, hogy a munkaadó filmstúdióban már fölöslegesként tekintenek rá. Pedig ő kosztümös filmek nagy öregje, hatalmas tapasztalattal a háta mögött. Ám a vezetés egyre építi le a szamurájos sorozatokat, amik pedig megmaradnak, már a fiatalságnak készülnek, az ő kedvenceikkel a központban. Eközben a teste gyengül, nehezen bírja már a fizikai követelményeket. Hamarosan már csak  apró szerepeket bíznak rá. Üde színfolt az életében néhány kezdő statiszta feltűnése, akik számára ő maga tekintély, a példakép, akire felnéznek. Az egyik tehetségesnek látszó lányt felkarolja, és Szacuki méltónak bizonyul a bizalmára. Ez igazán akkor derül ki, amikor az öreg végképp kiszorul a szakmából, pont azelőtt, hogy az egyik híres TV sorozat végre mozifilm változatot kap. Az időközben sztárrá lett tanítvány ragaszkodik az öreg visszahívásához. Pedig Kamija keze már nagyon rossz állapotban van, ami a harci jeleneteknél veszélyes lehet. Szüksége van a bizalomra, amit nem mindenkitől kap meg. Ám aki egész életében harcosokat játszott, nem hátrál meg a kihívás elől. A derék öreg még egyszer felveszi a kesztyűt, ezúttal a saját életkora ellen.

uzumasa_limelight_04.png

A „kirare jaku” szerepköre japán specialitásnak mondható. A feladata, hogy a főhős méltó, veszélyes ellenfele legyen a kalandfilmek végső, nagy leszámolásainál. Filmvásznon meghalni nem egyszerű dolog, legfeljebb annak látszik. Látványosan és igényesen még nehezebb végrehajtani. Az ember egyszerre színész és kaszkadőr. Japánban hozzá még harcművész is, ami kemény felkészülést igényel. Specialistákra van hát szükség. Vagy csak volt? Manapság egyre fogy az „akit levágnak” szerepet alakítók száma. Mert körülbelül ezt jelenti a nevük.

uzumasa_limelight_07.png

Azt hihetnénk, ha már specialistákról van szó, nagy a becsületük. Nos, nem igazán. A valóság az, hogy nagy többségben közönséges iparosokként tekint rájuk a stúdiók vezetése. Hiszen csak pár percig vannak színen. Tényleg annyi, így sokszor csak a stáblista végén vannak, amit a kutya sem olvas már el a vetítéskor. Pedig ahol néha éles, valódi súlyú kardokkal forgatnak, a munkájuk szó szerint életveszélyes. Aztán a felvétel végén kisétálnak a stúdióból, - ha szerencséjük van épen és egészségesen – és megfeledkeznek róluk. Egészen a következő szólításig. Mert Japánban a filmgyártás többnyire ipar, és csak ritkán művészet. Egy európainak furcsa ez a szemlélet, de ott ez a helyzet. Csak a sztárok állnak a reflektorfényben, mindenki más, többnyire még a rendező is, kiszolgálja csillogás élvezőit. Ezért hát a kirare jaku alakítója a „rivaldafény szürke hőse.” Előlép a háttérből, látványosan harcol és meghal. „Csapó, ennyi!” Tíz perc múlva a stáb nagy része arra sem emlékszik, hogy ott járt, mert sietnek az új felvétel színhelyére. Végül csak eszébe jutott valakinek, hogy mennyire méltatlan helyzet ez olyan színészek számára, akik sokszor évtizedeket dolgoztak egy-egy stúdió részére, igazából minden megbecsülés nélkül. Így született meg ez az alkotás. A sztárok persze tisztában vannak az illetők fontosságával, hogy nélkülük a főhős beleszürkülne a tömegbe, és maguk módján kifejezik az elismerésüket. Ami jót tesz a léleknek, de a fizetési jegyzéken nem jelentkezik, meg a stúdió ranglétráján is csak ritkán segít feljebb jutni.

uzumasa_limelight_10.png

Az Uzumasa Limelight a japán filmgyártás színfalak mögötti világát mutatja meg. Sok részletben realista, néha tagadhatatlanul illúzió romboló, mert a filmipar könyörtelen. "Money talks." Szerencsére azért nem citromba haraptatás volt a forgatókönyvírók célja, az ellentételezésre szintén gondoltak. A mozi nagy erénye az emberközpontúság. Hihetően mesél egyszerű emberekről, céltudatosságról, elkötelezettségről és kemény munkáról. Képes kifejezni azt, hogy a rutin korántsem azonos az unalommal. A lelkünk mélyén mind valami ilyesmiben bízunk. Különösen, hogy az elhíresült állítás szerinti "15 percnyi hírnév" mintha sosem akarna eljönni a többségünk életébe. Látszik, hogy nemzetközi piacra szánták a mozit, ügyeltek a részletekre. A szakmai megbízhatóság fontossága, tisztelete éppúgy benne van, mint a nemzedékváltás könyörtelensége, a változó világ új igényeihez történő kényszerű alkalmazkodás problémái. Igazából bármely más munkahelyen jelen vannak az ilyen gondok, így a néző mindenkor könnyen átéli a főhős helyzetét a speciális színhely ellenére. Együtt tud vele örülni, szomorkodni, azonosul a problémáival. Chaplin mozija bizonnyal nagy hatással volt a készítőkre az érzelmek bemutatása terén. Rögtön ideírom megnyugtatásul, semmi giccsre, vagy melodrámára való hajlam nincs a történetben. Az élet viszont folyamatosan hozza a gondokat. Így van ez a világ bármely táján.

uzumasa_limelight_05.png

A mozi központi karakterét valós személyről mintázták. Szeizó Fukumotó neve a magyar közönségnek aligha mond valamit elsőre. Maximum Tom Cruise főszerepelte Utolsó szamurájból lehet ismerős. (A szamurájos kalandfilmek kedvelői ugyan fognak találni olyan címeket a filmográfiájában, amiket láttak, de az merőben más kérdés lesz még számukra is, hogy mit alakíthatott bennük. Magam is így vagyok vele, pedig amúgy nagyon szeretem a műfajt.)  Abban ő a gajdzsin testőre, aki mindhalálig teljesíti az amúgy számára kényelmetlen feladatot. Japánban sem volt vele másként, dacára annak, hogy ő szamurájfilmes belső körökben azért tekintélynek számított. Vagy félévszázados forgatási tapasztalat áll mögötte. Különféle sorozatokban és mozikban kb. ötvenezerszer halt meg a filmvásznon. (Nem, nem elgépelés.) Ennek ellenére mindössze 2 filmben kapott pár percnél hosszabb lehetőséget, hogy megmutassa, nem csak „meghalni tud.” Az Uzumasa Limelight az első mozi, amiben ő a főszereplő. Ami olyan jól sikerült számára, hogy rögtön nemzetközi díjjal jutalmazták az alakítását. Merem állítani, nem puszta kegyeletből tették, hanem kiérdemelte. Róla itt lehet még olvasni pár sort.

uzumasa_limelight_06.png

A film minden téren tisztes munka, de igazán kiemelkedőnek nem mondható. Gyönyörű környezetben játszódik, Japán nekünk maga egy kisebb csoda. A fényképezés ehhez illő, a zene kiválóan festi alá az épp aktuális hangulatot, a szamurájos mozik rajongói pedig láthatnak pár közismert arcot.  A történet érdekes, tényleg emberi, a legjobb értelemben véve. Színesen mesél egy munkával eltöltött, egyszerre hétköznapi és szokatlan életről. A réginek múlnia kell, az új könyörtelenül félretolja. A hűséget nem mindig becsülik, sok derék embert érhet méltánytalanság. A fiatalság gyakran bizony könyörtelen. Ám néha még egy fafejű rendezőben vagy egy könyörtelenül számító producerben is megszólalhat a lélek, és felismerik, hogy a hagyományok értékesek, a képviselői pedig nem idejüket múlt dinoszauruszok. Lehet tőlük tanulni. Megbecsülni őket pedig sosem késő. Hasonló történeteket láthattunk már más mozikban. Csak nem pont így, főképp nem ebben a mini-világban. Azok kedvéért, akik a kardcsattogtatástól tartanak, leírom, hogy a harci jelenetek nem képeznek központi részt a mesében, és inkább esztétikusak, mint borzongatóak. A háttérmunkát mutatják, nem a végül vászonra kerülő felturbózott változatot. Semmi vérengzés kérem, nemzetközi piacra dolgozunk. Az sem igaz, hogy minden keleti arc egyforma és egy idő után beleszédül az ember a megkülönböztetésükbe. Karaktereket kapunk, könnyen felismerhetőeket. A mese pedig jól vegyíti az általános értékeket a helyi specialitásokkal, simán gördül. Ráadásul nem nyújtották el. Szóval, szerintem megéri megnézni annak, aki nem blockbuster hatásokra vágyik. Különösebben nem nehéz megbizonyosodni róla, hogy csakugyan így van-e. Film és felirat egyaránt könnyen fellehető a neten.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tralfamador75 2017.09.28. 04:05:17

Erre a filmre alkalomadtán sort kerítek.
Köszi :-)

Oldfan 2017.09.28. 06:49:43

@Tralfamador75: Ne fogd vissza magad...:) Nem véletlen, hogy a közönség díját (is) elnyerte. Az emberek veszik az üzenetét.

Field64 · http://archivregiidokmozija.blogspot.hu/ 2017.09.28. 08:19:49

Csatlakozom Tralfamador75 kollégához, alkalmasint magam is megtekintem a filmet, hiszen én is már elértem a dinoszauruszkorba, és mögöttem a könyörtelenül nyomuló fiatalság... :)

Tralfamador75 2017.10.18. 05:33:54

Na. Megnéztem.
Valóban nem egy világmegváltó film, viszont nagyon szép. Ezt a filmet bátran lehet ajánlani olyanoknak is, akik amúgy nem szeretik az ázsiai "túljátszott" filmeket, mert tényleg nincs benne semmi manír és ripacskodás (viszont az ázsiai filmekre jellemző érzelmi töltést benne hagyták, de ezt sem túlspilázva). Viszont nem is hálivúdi a tempója, szóval akinek nem tetszenek a lassabb, elmélkedősebb filmek, valószínűleg pár perc után feladják majd.
Nekem úgy tűnik, mintha elbírt volna a film még olyan negyed órát, esetleg húsz percet, így némely fordulat elég meseszerűnek (és kicsit naivnak) hat benne. Nem negatívumként mondom, inkább egy észrevétel.
De tényleg jó film :-)
Szóval köszi az ajánlót.

Oldfan 2017.10.18. 07:23:28

@Tralfamador75: Egyetértek, valóban nem a mai akcióközpontú irányt követi, de önmagába csavarodó témájúnak sem tartható. Én azért bízom benne, csak kevesen vannak olyanok, akik pár perc után kiszállnak belőle. Nekem olyan érzetem volt a fordítása alatt, hogy a régi stílust követi, - talán 1960-as évekre jellemzőt, - amikor a mesélés, az érzelmek és a cselekményesség még egyensúlyban voltak a filmeken belül. A színész módot kapott játszani, miközben a néző sem aludt el. Mindezt szép képi világgal megoldva, a realizmust és a romantikát pedig finoman keverve.
Kösz' a hozzászólást.

Tralfamador75 2017.10.21. 06:46:03

@Oldfan: Szerintem ez a film túl egyszerű ahhoz, hogy simán befogadja bárki. És ez sem negatívum. Egy egyszerűen előadott történet. Érdekes módon a Birdman jut hirtelen az eszembe róla, azzal együtt, hogy a két film semmiben sem hasonlít egymásra az alapszituáción kívül: egy egyre inkább mellőzött színész hogy viseli el az új helyzetet. De míg a Birdman inkább a benyomásokra van kihegyezve, a virtuozitásra (megértem azt is, aki azt mondja, hogy az egész film egy széles mozdulatokkal előadott blöff), ügyesen kamu vágatlan jelenetekkel, egy érdekes karakterrel, meg körülötte mindenféle alakokkal, addig az Uzumasa Limelight sokkal inkább a főszereplő karakterre koncentrál, mármint arra, hogy ugyan sztár volt valamilyen értelemben (mifelénk szerintem ismeretlen az ilyesmi, hogy mondjuk X.Y arról nevezetes, hogy minden filmben nagy pofonokat kapott - oké, Bud Spencer filmjei révén Európában sem teljesen ismeretlen ez a fajta népszerűség), de amúgy hétköznapi ember. A pluszt az adja, hogy japán is, ebben az értelemben pedig a japánokról alkotott sztereotip elképzeléseknek megfelelően mindig a maximumot adja, nem siránkozik, inkább büszkén visszavonul és egyebek. A megjelenés nem vonja el a figyelmet a drámáról. Mindent mértékkel kezel.
És igen, azt hiszem, igazad van, ez a film egy régivágású mozi, néha egy-egy visszatekintés, de amúgy halad előrefelé a történet, jól egyensúlyozva az érzelmek-cselekmény-elbeszélés hármasával.