Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az ördög fogadója 1971

2018. július 26. - Oldfan

Egy újabb mozi azok közül, amelyek meghatározóak voltak abban, hogy megkedveltem a japán filmeket. Rég volt az első találkozás, még „megboldogult” tinédzser koromban. Klubhálózatban vetítették, ahol mindig akadt valami érdekesség. Ezúttal kezdve a címmel. „Az ördög fogadója.” A szocializmusban ilyet olvasni már önmagában izgalmas volt, hiszen szinte ordított róla valami „tiltott gyümölcs.” Azt azért sejteni lehetett, hogy horrort úgysem engednek forgalmazni, de valami szokatlan lesz benne. Egy kamasznak okvetlenül megmozgatja a fantáziáját, én sem voltam kivétel. Addig csupán pár Kuroszava mozit, az Onibabát és a legendás Oicsi kardforgatós történetét láttam a szigetország sokkal bővebb választékából, - a Harakiri éppen be volt tiltva - a szamurájokról halvány tudomásom volt, a jakuzákról vagy a Tokugava korszakról gyakorlatilag szinte semmi. Pedig sokat segítettek volna az élvezeti faktor növelésében. Ám mindezek nélkül is a végén fölöttébb elégedetten sétáltam ki a moziból, számos emlékezetes alakítás és filmes megoldás fogott meg. Annyira, hogy kissé érettebb fejjel újra szerettem volna látni, de addigra már lekerült a műsorról. Azért a memóriámban – akkor még egész jól működött - elraktároztam a kiváló filmek közé, így örömmel láttam felbukkanni a felújított változatát a neten. Ráadásul nem csalt meg az emlékezetem, a történet a régi fényében tündökölt az újrázásakor.

A város végén, a folyó közepén, van egy szigetecske, afféle senki földje. Egyetlen épület áll rajta, ami fogadó. Hírhedt hely, hétköznapi ember még nappal sem veszi arra az útját, tudván, hogy már bejutni sem egyszerű oda, a kiút pedig végképp bizonytalan. Különösen elevenen, ha kívülálló az ember. Még a rendőrség sem háborgatja az ott lakókat, pedig nyilvánvaló, hogy csempészetből élnek, ami a legsúlyosabb elbírálás alá esik. Az elzárkózás már 15 éve tart. Ám egy napon egy naiv idegen téved a szigetre. Az ifjút a véletlen hagyja életben, és a története alaposan felborítja banda életét. Egyúttal a veszély fekete felhői kezdenek tornyosulni a fejük fölött, jobban, mint előtte bármikor. Bármikor kitörhet a vihar.

inn_of_evil_01.png

Szokásomtól eltérően muszáj a stáb bemutatásával indítanom. Maszaki Kobajasi rendező a Harakirivel (1962) és a Szamurájlázadással (1967) ekkorra már hatalmas tiszteletre tett szert. Ő volt az, aki bebizonyította, hogy viszonylag kevés szereplős és helyszínű, ám feszültségtől izzó történetekkel is lebilincselhető a közönség, nem csupán akciók halmazával. 1971-ben már egyre kevesebb fekete-fehér mozi készült, de ő ragaszkodott a jól bevált módszereihez. A képi világ ehhez csak az egyik eszköz volt. Úgy érezte, az említett két film szikár, ám gondosan felépített eszközrendszerével tudna még újat mondani. Egy ilyen történet leforgatásához gondosan felépített forgatókönyv kell. Mijazaki Jaszukóra esett a választás. A hölgy a színészkedés mellett írásban is ügyeskedett. Érdekesség, hogy férfi álnéven szerepel a stáblistán. Talán mert az egyik főszereplő, Tacuja Nakadáj felesége volt és kerülni akarták az összefonódás látszatát. Az biztos, hogy Jaszukó asszony kiváló munkát adott ki a keze körül. Értő kezű írástechnikájának köszönhetően a lassú, szinte álmosan haladó történet egy percig sem unalmas. Elejtett szavakból és mondatokból bomlik ki a mese magva, ezekkel jellemzi és mutatja be a főkaraktereket. Kerülte hangzatos mondatokat, kevés a szöveg, mégis pontos minden bemutatás és érezni, hogy mekkora feszültség halmozódik fel, a helyzet bármikor robbanhat. Életszagú mese, a közhelyek távol állnak tőle. Nincsenek hibátlan hősök vagy mélységesen gonosz emberek. Bár nagyon csábít rá a helyzet, a tündérmesés befejezés szintén elmarad. Az élet nem az erkölcsi sugallatunkat követi. A halál mindig váratlanul csap le és nem válogat, hogy kire.

inn_of_evil_06.pngMindezek elfogadtatásához nagyon kellett az operatőr profi munkája. Okazaki Kozónak alaposan meg kellett mozgatnia a fantáziáját, hogy a viszonylag kevés cselekmény mellett fenntartsa néző figyelmét. Sikerült. Akik látták a Goyokint, azok már tudják, mestere volt a kamerának és ezúttal sem okozott csalódást. Az esetek többségében a kamera testközelben van, érzékeltetve a zárt közösség teljes elszigeteltségét. Szokatlan beállításainak köszönhetően még azokat a jeleneteket is áthatja valami hideg fuvallat, ahol „semmi nem történik.” Illetve, dehogyis nem. Egy-egy elejtett szó, elfordulás, felcsillanó szem, testreakció, mindig elárul valamit a figyelő nézőnek, ami majd idővel jelentőséget nyer, rávilágít valamire az illető múltjából. A szövegkönyv és a kamera összhangja teljes és élvezetes. Mert amúgy szűken mérik ám az információt. A csempészbanda tagjai egymás között is titkolóznak, egymás múltjáról inkább sejtenek valamit, mint tudnak. Pláne annak okairól, hogy mi okból kötöttek ki a szigeten és ragadtak le a veszélyes életformánál. A kamera azonban némán is sokat „beszél.”

inn_of_evil_02.pngA karakterek ugyancsak mély merítéssel lettek kiválogatva a társadalomból. Ikuzó, a banda idős vezetője, egyáltalán nem hajaz a szokásos jakuza főnökökre. Megértő, szabad választást, döntési jogot ad az embereinek, semmire nem kényszeríti őket. Fölöttébb szokatlan módszer ez abban a világban és környezetben. Viszont talán pont ezért tartanak mellette hűségesen a beosztottjai. Nakamura Kanemon mifelénk kevéssé ismert színész. A ritkaságok kedvelői a Humanity and Paper Balloons, Kwaidan, vagy a mozit is megjárt Samurai Banners – Szamurájháborúk mozikban azért találkozhattak vele, leginkább a saját TV készülékükön. Kiforrott színész volt a forgatás idején, sallangmentes játékát élvezet nézni.

inn_of_evil_03.png

Tacuja Nakadáj 1971-re jó nevű színésszé lett, hatalmas sikerekkel a háta mögött. „Hangyás” Szadasicsi szerepe engem a The Sword of Doom-ban nyújtott alakítására emlékeztet, melyben ő volt Rjunoszuke, a két lábon járó halál. Nem véletlen, hasonló a két karakter. Zakkant mindkét figura, és Nakadáj értett hozzá, hogyan tegye élethűvé az ilyen szerepeket. Szada kevésbé elvadult, mint a másik karakter, benne még maradtak emberi érzések, de a kiszámíthatatlanság és a veszélyesség rá is jellemző. Nem csoda, rendkívül mély lelki sebet hordoz magában. Azon kevés szereplők egyike, akiről pontos értesülést kapunk, bár azért marad elég fehér folt a múltjában. Őróla derül ki, akitől legkevésbé várnánk, hogy képes önzetlen cselekedetre. A „verebes jelenetben” sejlik fel az álarca mögötti szenvedés, a sóvárgás az igazi érzelmekre. Nem csoda, hogy ez kering az Interneten.

Itt most jöhet egy kis „félre,” mint például Moliere színdarabjaiban. Nekem úgy rémlik az évtizedek homályán át, hogy nálunk egykor Szada a „hangyás” jelzőt kapta a magyarításnál. Ködbe vész, biztosra nem venném, de rémlik, hogy annak idején a filmklubos változatban a fogadós elmagyarázza a rendőrnek, hogy „Jó fiú ez, csak néha a fejében megindulnak a hangyák, és olyankor kiszámíthatatlan.” Az angolban „közönyös” lett a beceneve. Ami megállja a helyét, de valahogy mégsem az igazi, mert eltűnik belőle a figura egyik fő tulajdonsága. Volt vagy sem ilyen egykori magyarítása a névnek, én a fordításnál megtartottam a „hangyást.”

inn_of_evil_07.png

Omicu, a főnök egyszerre realista és álmodozó természetű lánya, az egyetlen nő annyi elvadult férfi között. Hihetetlen, de teljes biztonságban él egy tenyérnyi szigeten, ahol a napok monotóniáját csak a veszélyes árubeszerzések szakítják meg, melyekről vagy visszajön mindenki, vagy nem. Omicu kicsinyke játékai és megjegyzései színt visznek a banda életébe, ők pedig hálásak érte… a maguk módján. Ám „nem semmi” társulatról van szó. A teljesség igénye nélkül: van köztük kötekedő természetű „bika,” biszexuális „Élő Buddha,” dadogós, zsebtolvaj, művészi hajlamokkal megáldott TBC-s, egy szamuráj ivadék, és így tovább. Mindannyian a társadalom kitaszítottjai, és - ahogy ezt a banda főnök már valóban elmagyarázza az egyik felügyelőnek, - sehol máshol nem találnak helyet maguknak, mindenhonnan kiutálják őket. A keserűség viszont erdei vadakká tette őket, mindenre kaphatóak. Jobb, ha nincsenek az emberek között. Bár ezek kisebb szerepek mind, a kor karakter színészei jelenítik meg a színes társulatot. A szamurájos filmek kedvelői a fentebb emlegetett „Halálos kard”, vagy a „Lone Wolf and Cub” mozikból számos ismerős arcot fognak találni, ha megnézik „Az ördög fogadóját.” Az új japán színész generáció már alkalmazkodott a nagyfilmek igényeihez, profik mind. Így a korábbi időszakra jellemző teátrális gesztusok eltűntek. Európai szemmel sincs kivetnivaló a játékukban.

inn_of_evil_08.pngJelentős karakter jutott a korszak sztárjának, Zatoicsinak, - akarom írni, Kacu Sintarónak, - név viszont nem. A kezdetben féleszűnek látszó alkoholista emberi drámájának lassú kibontása a forgatókönyv egyik nagy erőssége. Kacu ezúttal teljesen mellőzi az amúgy általa kedvelt modorosságokat. Bizony, ha komolyan hozzátette magát a munkához, akkor abból remek dolog sült ki. Az alakítása ezúttal hiteles, nem poénos. Mintha a karmája hozta volna neki ezt a szerepet. Az önsors rontással később neki szintén keményen meg kellett küzdenie. Az egyetlen hosszabb monológ neki jutott és a legjobb formáját hozta benne. Szerintem a mozi művészileg legmegfogóbb része a teliholdas estén a névtelenből kibukó vallomás.

inn_of_evil_10.png

Míg a csempészek az emberi természet széles skáláját képviselik, addig a szamurájok egy bukóban lévő társadalom jellegzetes képviselői. Bár a kor nincs pontosítva, a forgópisztoly, a becsempészett falióra és hasonló apróságok kétségtelenné teszik, Perry kapitány elzárkózást áttörő, fekete füstöt okádó hajói időben közel járhatnak, a sógunátusnak hamarosan végképp bealkonyul. Nagy kárnak aligha nevezhető, a mindent elborító korrupció és a köznép semmibe vétele egy pillanatig sem teszi rokonszenvessé a harcosok államformáját a szemünkben. Sigeru Kojama, akinek bőven jutott a hasonló, pökhendi hivatalnok szerepekből, ismét briliáns „a szamuráj, akit szeretünk utálni” figurájaként.  Őt talán legkönnyebben a Szamurájlázadás elvakult kamarásaként a legkönnyebb felidézi az emlékeinkben. A szamuráj rendőrség álszent, amely folyvást a törvényekre hivatkozik, miközben áthatja őket a megvesztegethetőség. A képmutatásuk nyilvánvalósága már a mozi elején kiderül. Felszámolni készülnek a csempészbandát, de nem magát a tiltott kereskedést. Megy majd minden tovább a saját embereikkel, az új vezetés hasznára. A régi már megtömte a zsebét, pozíciót vásárolt. Az ahhoz őket segítőket pedig ejti. Fölösleges tanúkra nincs szükség. A helyzet erősen „áthallós,” nyilvánvaló célzás a korabeli állapotokra, csak történelmi köntösbe bújtatták az egészet.

inn_of_evil_09.png

Azért a kedves olvasó egy percig se gondolja, hogy holmi politikai-társadalmi tanmesét akarnak a nyakába sózni. A történet magva igazából nem is alkalmas rá, annyira elszigetelt jelenségről van szó. Néhány rejtőzködő életet vivő alvilági alak kevéssé alkalmas egy nagy ívű parabola kibontására. Annál jobban lehet mesélni az emberi természetről. A rejtekhelyre véletlenül bejutó ifjú elmeséli keserves történetét, ami a maguknak való jakuzákban olyan érzelmeket hoz a felszínre, amikről már azt hitték, elfelejtették őket. A büszke kívülálló szerepe fokozatosan lebomlik róluk, kiderül, mennyire szomjazzák a jóságot. Azt hogy kaphassák, sőt, hogy ők adhassák. A tizenéves évei végén járó ifjonc gyakorlatilag az egész életét egy udvartartásba bezárva töltötte, a befogadás reményében. Aztán kénytelen mindent kockára tenni, hogy a szerelmét megmenthesse a bordélyból. Zöldfülűként semmi esélye nincs a sikerre, hiszen a piros lámpák negyedében könnyedén kifosztják. Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ott megölik egy adóssága miatt. A banda annál jobban ismeri az a terepet. Viszont a segítséghez sok pénz kell, amit csak egy rendkívül veszélyes akció árán lehet megszerezni. Hogyan szólal meg bennük az emberség, vállalják egy gyakorlatilag kívülálló kedvéért az életveszélyt, miközben a nyakukon a kés, mert tisztában vannak vele, a folyamőrség lecsapni készül rájuk. A magányos farkasokban él a becsület és az emberség, aminek a maguk sajátos módján tanújelét adják. Az ördög fogadóját ez az érzelmi töltet, a kettősség érzékeltetése teszi vonzóvá.

Maszaki Kobajasi az előző zárt terű drámáihoz hasonlóan biztos kézzel irányított. Többségében rövid jelenetekkel operál, nem teszi próbára a néző türelmét. Csak a kulcseseményekre szán időt. Thrilleres hangulatot teremt, melyet időnként megszakít, hogy aztán lecsapjon a mennykő. A kardok ritkán kerülnek elő, de akkor hatásosan. A fentebb emlegetett moziktól eltérően egy csipetnyi szemléletváltás megjelenik nála. A bandának pusztulnia kell, ezt tudjuk az első perctől kezdve, nem romantikázik, nincs boldog vég. Ám akikért a sírba mennek, kifejezik a tiszteletüket irántuk. Minden bizonnyal keserves élet vár rájuk, de ők mégis boldogok. A rendező jelzi, csak bízik az emberi tisztességben. A néző némileg jobb szájízzel áll fel a székéből a végén. Az „Inn of Evil” elég talányos film. Különböző értelmezésekre ad lehetőséget. Több ország választott a magyarhoz hasonló címet, míg mások az eredetihez hasonló, kb. „Életem kockáztatása árán is” változatra szavaztak. Mindkettőnek van létjogosultsága.

Ha őszinte akar lenni az ember, el kell ismernie, a Harakiri és a Szamurájlázadás jobban sikerült mozik, mint ez a film. Talán könnyebben befoghatóak is. Ám „Az ördög fogadója” azért nyugodtan elhelyezhető melléjük, sok erénnyel rendelkezik. Közönségfilmként nem lehetne eladni, de azok, akik szeretnek a finom részleteken csemegézni, értékelni fogják. Cserében el kell fogadni a lassúbb történetszövést, ami manapság már sokakat elriaszt. Mindenki maga dönt. Részemről javaslom a megtekintését, megéri.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2018.07.26. 09:40:39

"jó nevű szénésszé lett"

:)

Oldfan 2018.07.26. 13:36:29

@Terézágyú: Kösz, javítottam. Még a sokadik átolvasás után is maradnak elütések. Bízom benne, nem ezt találtad a lényegnek az ismertetőben.

Terézágyú 2018.07.27. 09:12:00

Általában szoktam reagálni minden egyes filmbookos bejegyzésre, mert szeretném ha nem szűnne meg a blog (aminek az esélye ugye pár hónapja felmerült), tehát kommentelek :)
A japán filmművészetet nem ismerem, itt csak egy elgépelést tudtam szóvá tenni :)

Oldfan 2018.07.27. 09:23:02

@Terézágyú: Igen, feltűnt már nekünk az aktivitásod, amit ezúton is köszönünk.
A mozi nem durva, viszont művészi, nincs teli alig különböző arcokkal, annál inkább karakterekkel, tehát mellőzi azokat, amiket nem szoktál szeretni egy távol-keleti alkotásban. Miután magad is "filmes vonalon utazol," talán nem volna ellenedre némi kitekintés a mozivilág egy nem ismert szeletére. Azt hiszem, van benne annyi "finomság," ami ellensúlyozza a szokatlanságát.
A beszerzésében PM-ben tudok segíteni.