Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Aki leváltaná Trumpot

2018. szeptember 12. - luckylany

Nagy dobásra készül Michael Moore dokumentumfilm-rendező: a moziforgalmazás előtt két nappal, szeptember 19-én szerdán egy 600 mozira kiterjedő előbemutatót tervez Amerikában ’The People’s Premiere” címen új dokumentumfilmjének, a ‘Fahrenheit 11/9’-nek, melynek témája a Trump-érán túl a kilábalás lehetősége is. Ugyanezen a címen már rendeztt filmet 2004-ben, akkor a Bush-adminisztráció és elnökség volt a célpontja, s azóta is Amerika legsikeresebb, legtöbb bevételt termelő dokumentumfilmjének számít azzal, hogy az országban 222,4 millió dolláros jegyeladási forgalmat generált. A rendezvényre a mozinézők egyesével is, de aktivista csoportok esetén csoportosan is jelentkezhetnek (a MoveOn, a Democracy for America, az Our Revolution, a SwingLeft, az Indivisible, az ACLU, a Planned Parenthood, és a Democratic Socialist for America azok a csoportok, amelyeket külön is megnevezett) — a cél a politikai tisztánlátás segítése. Az eseményt a gathr amerikai oldalon keresztül szervezik.

fahrenheit9_11_2018.jpg

 A filmet a kritikusai is nagyra tartják, Michael Moore eddigi legjobbjának nevezték.  A filmet a Torontóban rendezett filmfesztiválon mutatták be először szeptember 6-án. A rendező nagy felismerésekről, veszélyes ötletekről, és figyelmeztetésekről beszélt, melyeket minél több emberhez szeretne eljuttatni: a film nem csupán arról szól, hogyan kéne véget vetni a Trump-érának, illetve az őt kitermelő korrupt, rothadó rendszernek, hanem arról, utána mi következzék. Moore abban reménykedik, hogy november 6-a sok fiatalt, színesbőrűt, és nőt mozgat majd meg, hogy véleményük kifejtésével befolyásolják a választást. Amerikában ugyanis a hatalmon lévő elnök hivatali idejének felénél is van választás, ennek során a kongresszus tagjait választják újra, beleértve a 435 tagú alsóházat (kétkamarás a parlament), és a 100 tagból 33-34 embert a szenátusból, azaz a Parlament felsőházából. Erre a választásra kerül sor november 6-án. Ugyanekkor az 50 amerikai államból 34-ben kormányzót is ekkor választanak (kettőben, Vermontban és New Hampshire-ben eleve kétévenként van kormányzóválasztás). 

Moore egyelőre, ami a politikai szcénát illeti, nem lát okot az ünneplésre, csak remélni tudja a változást. Trump nem a  semmiből pottyant alá, írja, az elnőksége nem aberráció és nem kezelhető váratlan sokk-eseményként sem, inkább egy  hanyatlási spirál logikus következménye. A 2016 szeptember 11-én kihirdetett elenökválasztási eredmény óta sok demokrata igyekszik menteni a menthetőt — írja Moore. A filmje, bár mutat olyan jeleneteket, melyekben eddig nem láthatták az elnököt, nem arról beszél, micsoda bohóc, buffó vagy hazug is Trump, mert ezt az elfogult és menthetetlenül csőlátású konzervatívokon kívül már mindenki tudja, így erre felesleges időt vesztegetni. És mint írja: “Konzervatív testvéreink iránti minden tiszteletem mellett is, nincs rájuk szükségünk, mert mi vagyunk a többség, s épp ez az, ami annyira felbosszantja őket!”

Nem Trump tehát a téma, vagy nem önmagában az: a reményről és annak lehetséges eredményéről készítettek filmet - állítja Moore. Kimondott célja, hogy befolyással bírjon a novemberi 6-i eseményekre. A filmet több mint 1500 moziban vetítik majd szeptember 21-től, ami 45 nappal előzi meg a választásokat. 

A film kapcsán a Hollywood Reporter is nagyinterjút közölt a rendezővel. Itt arra tért ki, hogy ahogy a dolgok most állnak, mindenkinek legalább két terminust kitöltő Trump-érára számolnia, de ha a demokraták 2020-ban le akarják váltani a jelenlegi elnököt, aki, bármit gondoljanak is róla, több tízmillió amerikait tudott megszólítani, akkor valaki nagyon szerethető embert kell indítaniuk: “Tom Hanksre, Oprah-ra, Michelle Obamára van szükségünk — hisz ki ne választaná meg Michelle Obamát?” 

Them Powers szerint, aki a torontói filmfesztivál dokumetumfilm-programjának szervezője, s júliusban első megtekintése után lefoglalta a filmet a fesztivál nyitó estéjére, állítja, hogy Moore hosszan gondolkodott már Amerika politikájáról jövőjéről, s eddigi munkái a modern média korának értelmiségi közszereplőjévé tették, tehát azon a területen munkálkodik, ahol olyan irodalmi nagyságok dolgoztak, mint Norman Mailer vagy Gore Vidal. Bár Moore is írt könyveket (eddig nyolc kötete jelent meg), ő inkább a filmjeivel és a közösségi médiában betöltött szerepével kíván hatni (hatmillió követője van a Twitteren). 

michael_moore.jpg

Érdekessége a filmnek, hogy 2017 májusában még úgy volt, hogy a Weinstein-testvérek segítségével készül. A velük való munkakapcsolat nem volt felhőtlen: a 2004-es Fahrenheit 9/11 esetében Moore perre vitt 2,7 millió dollár profitot, amivel nézete szerint anWeinsteinék tartoztak neki, de végül megegyeztek, s most az új film készítésére nem érkezett meg időben egy kétmillió dolláros összeg — öt hétre rá jelentek meg az első cikkek, melyek Weinstein letartoztatásához vezettek. Moore állítása szerint nem tudott Weinstein zaklatási ügyeiről: Harvey Weinstein szerinte valódi géniusz abban, hogyan kedveltesse meg magát az emberekkel, anélkül hogy azoknak erről a folyamatról tudomásuk lenne — s nézete szerint ez a képessége Trumpnak is megvan.

Utólag viszont örül neki, hogy akkor nem sikerült nekifogni a filmnek, mert úgy csak a Trump-éra adminisztrációjának első lépéseiről beszélhetett volna, s nem olyan szélesebb összefüggésekben, mint most. A magánadományokból, 4-5 millió dolláros költségvetésből készült film fókusza áthelyeződött a növekvő ellenállára, melyet Moore úgy tálal, mint annak evidens következményét, hogy az amerikaiak többsége a progresszivitás elkötelezettje, még ha ezt a szándékot a demokratáknak nem sikerült is választási győzelemre fordítaniuk. Carl Deal, a dokumentumfilm egyik producere szerint a “Donald Trumphoz köthető botrányok kibaszott karneváli forgatagában” az volt a tétel, hogy fókuszálni tudjanak. Szerinte a film Moore eddigi legtisztább vállalkozása arra, hogy “felébressze” az embereket. 

Hogy fel van-e készülve a Trump gerjesztette tweet-cunamira? Moore egyelőre ritkán került az elnök célkeresztjébe, de amikor igen, többnyire tévesen. A Boradway-en folytatott Trump-ellenes kampánya kapcsán az elnök arról írt, milyen kár, hogy teljes lebőgés volt és abbahagyatták, míg valójában lement a száz előadás. Egy Fox News-nak adott interjúban az elnök azt is említette, hogy ők valaha a régmúltban együtt ebedéltek volna — Moore szerint ennek az lehet az oka, hogy Amerika középső részén sok olyan ember van, aki Trumpot is és őt is kedveli, így adott esetben nehéz lesz velük egy élesebb vitánál, hiszen dönteniük kell és úgy érezhetik, Trump olyasvalakit támad, aki értük is beszél.

Tom Ortenberg, aki korábban az Open Road Films vezetője volt, most a Briarcliff Entertainment alapítójaként lett a partnere a film forgalmazásának. Korábban, az első Fahrenheit-dokumentumfilmnél még a Lionsgate munkatársaként dolgozott együtt Moore-ral. Nézete szerint a Fahrenheit akor is sokat köszönhetett a megfelelő időzítésnek: ha valaki ellenezte a háborút vagy ellenezte Bush politikáját, akkor megvásárolta a mozijegyet. Most nagyon hasonló a helyzet: ha valaki nem ért egyet a Trump-kormányzat döntéseivel, lépéseivel, terveivel, ha ellenzi Trump elnökségét, megvásárolja a jegyet. A külföldi terjesztésért az AGC Studios felel.

(források: The Hollywood Reporter, wiki, IMDb, Michael Moore honlapja)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.09.12. 11:30:21

Jajj nekünk, már megint egy baloldali, aki a nép nevében kérdőjelez meg egy demokratikus választást! Meg ezek az ellentmondások, a mi vagyunk a többség, de Trump marad az elnök stb. Inkább a saját házuk táján kellene söprögetni, miért szavaz a többség a rendszer ellen a nyugati világon belül már sokadjára? De már megint csak a lejáratásra koncentrálnak. Ha így folytatják, lesz még ebből harmadik Trump elnökség is. :)

Field64 · http://archivregiidokmozija.blogspot.hu/ 2018.09.12. 13:58:50

@megamovieboy:

Ami engem illet, sose gondoltam komoly filmesnek Michael Moore-t.

„Moore abban reménykedik, hogy november 6-a sok fiatalt, színesbőrűt, és nőt mozgat majd meg, hogy véleményük kifejtésével befolyásolják a választást. ”

Jaj, ne tegyünk már úgy, mintha november 6-a előtt a sok fiatalnak, színes bőrűnek és nőnek semmi beleszólása nem lett volna dolgokba!

Terézágyú 2018.09.12. 17:38:00

Na, most itt is politika lesz??? Akkor többet nem jövök ide.

Field64 · http://archivregiidokmozija.blogspot.hu/ 2018.09.12. 18:52:41

@Terézágyú:

Politikai témájú filmek esetében elkerülhetetlen, hogy a politika is szóba kerüljön. :)

Amíg kulturált formában zajlik a véleménynyilvánítás, addig szabad a pálya. A Filmbook ahogy eddig, úgy ezután is szeretne teret adni a pro és a kontra véleményeknek is. Igyekszünk csak a legvégső esetben cenzúrázni, és akkor se a kommentelő mondanivalójával szokott problémánk lenni, hanem inkább a stílusával.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2018.10.31. 08:46:05

("Azonos című"? Talán csak hasonló című.
Javaslom a poszt a blogban szokatlanul nagy mennyiségű elgépeléseinek javítását!)

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2018.10.31. 20:21:26

Michael Moore sokat tett már korábban is George W Bush újra választásáért. Most George Trumph újraválasztásáért tesz sokat. Moore meg Trump, két szélsőséges idióta, akik annyira a szélre csúsztak, hogy már-már összeérnek.

GWBben nem sorolom közéjük, az ő befeketítéséért sokat tett a média, megágyazva ezzel Trump érveinek, és kis beteglelkű frusztrált híveinek szerte a neten, és a Világban.

Más.

Csak nekem hiányzik innen pár poszt?

Field64 · http://archivregiidokmozija.blogspot.hu/ 2018.10.31. 22:47:21

@Sigismundus:

Szia!

Utolsóként a blog szerzői közül én is a visszavonulást választottam, ami már régóta motoszkált a fejemben. Mivel ezzel többször is próbálkoztam már, de valamiért mindig felülbíráltam magam, most a comeback végleges megakadályozása érdekében eltávolítottam mindegyik bejegyzésemet, de a saját blogomban (Régi idők mozija) többségük továbbra is elérhető.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2018.11.01. 09:59:19

(akkor mi lesz az évek óta követett reggeli rutinommal, amikor kézbe veszem a tabletet, és: Borussia Dortmund indexes fóruma, Fűzővel kifelé! NFL-es oldal, Filmbook-blog (és csak ezután hírportálok, egyebek)?!
(fff)

Field64 · http://archivregiidokmozija.blogspot.hu/ 2018.11.01. 13:06:47

@wmitty:

Szia!

Engem a saját egyszemélyes blogjaimban (Régi idők popzenéje, Pasolini, Régi idők mozija) továbbra is meg lehet találni. Kicsit (nagyon!) elhanyagoltam ezeket az elmúlt években, szóval csendben, öregesen valamennyire feljavítom őket (szövegjavítások, képcserék), még az is lehet, hogy olykor-olykor írogatni fogok mindegyikbe. Mondjuk igazából a popzenei blog az egyetlen, amelyikkel érdemes komolyabban is foglalkozni, mert az magától is felfutott, mindenféle külső segítség (Index stb.) nélkül, mondhatni, szájhagyomány útján.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2018.11.01. 21:49:58

@wmitty: hát csodálom, hogy csak te vetted észre, az Fahrenheit 9/11 volt, nyilván azért választotta ezt, mert azóta se csinált semmi érdemlegeset

amúgy Moore már nem akkora ágyú mint 10-15 éve, hatszor bebizonyították a machinációit, mint pl ahogyan fegyvert vásárolt magának

Trumpot meg már közel se gyűlöli annyi amerikai, külföldi portálokon szabályosan átfordította a Trump hatereket, szerintem simán megnyeri 2020-at

@Field64: hát Field azt hittem az hogy mi eltüntünk szabad teret adott a kiteljesedésednek, erre tessék, már megint...