Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az a tíz jelenet, ami fölösleges a Bosszúállók - Végjáték-ban

2019. május 05. - scal

Tegnap ismét megnéztük a Végjátékot, és egy film próbája a többszöri újranézhetőség. Két barátommal a film után azt vitattuk mit lehetett volna ebből kihagyni, hogy a bődületesen hosszú három órás játékidőt - amin a Gyűrűk Ura fanok csak mosolyognak - kicsit lefaragjuk. Mert le kell, hiszen bizonyos oldalakon a legfontosabb kérdés, hogy mikor lehet erről kilógni pisikélni. Hát, nem nagyon sikerült. Úgyhogy e fordított listában úgy lesznek a pontok felvezetve, hogy az kerül az első helyre, amiben 100%-ig egyetértettünk, és aztán egyre kevésbé.  Előre szólok, hogy az iromány spoileres, szóval aki nem látta még a filmet, az ne kattintson a tovább gombra!

infinitywart2-100.jpg

1. - Selfiezés a Hulkkal

hulk-social.jpg

Ha van a filmnek erőltetett poénja, akkor ez az. És nem is azért szar, amiért gondolnátok elsőre, hanem mert addig húzzák és nyújtják, hogy az már kellemetlen. Van ennek a jelenetnek funkciója? És miért csak a Hulkkal akarnak selfiet a kiskölykök? Nem ismerik a Hangyát mert akkor még 2-3 évesek voltak, de a többiek? Igazából először csak a filler baszakodást tartottam fölöslegesnek, mert fél percig csak azon vitatkoznak, hogy most akkor legyen a hangyával selfie, vagy nem. De ez simán maradhatott volna a vágóasztalon egészen onnantól, hogy jönnek a gyerekek. Ilyenek kerültek régen a kihagyott jelenetekbe, és nem ok nélkül.

 

2. - A feminista osztag

230d14f41637ece95fe0f0eb1afa7eca.jpg
A film utolsó harmadában van egy teljesen érthetetlen jelenet, amit semmi mással nem tudok megmagyarázni, mint a mostanában nyomatott Girl Power Reboottal. Eddig is voltak wtf momentumok emiatt, ha csak azt vesszük az egész Captain Marvel ezért készült el, merthogy nő. Ő majd megöli Thanost. Jól ki is használták az ebben rejlő potenciált. Nem is tudom, hogy vele, vagy Quicksilverrel bántak el jobban. De ennyire kínosan szerintem egy filmben nem sikerült még ezt megcsinálni. Arról van szó, hogy az összes női szereplő aki a Marvelben benne szerepelt egyszerre indul ellentámadásba, ami körülbelül a Amageddon fájdalmas bevonulós jelenetét idézi meg. Karakterek akik életükben nem találkoztak egymással, akik nem is ismerik egymást, mind éppen egy sarkában harcoltak épp, csak mert nők. Legfurcsább, hogy mintha Pepper Potts vezetné őket, akinek aztán egyáltalán nem ágyaztak meg kellőképpen hol és mikor sajátította el a Vashölgyködést. Főleg úgy, hogy Tony Stark sutba dobta az egész múltját.

 

3. - A sajtburger

49821.jpg

Igazából erre a jelentre már egyáltalán nem haragszok annyira mint az előző kettőre, mert ez egy szentimentális easter egg is egyben. És legalább Jon Favreau is kapott még pár mondatot, aki elkezdte az egészet a vasemberrel. Ugye arra utalnak, hogy amikor Tony kiszabadul a fogságból a Vasember 1-ben két dolgot akar, egy sajtótájékoztatót, és egy amerikai sajtburgert. A Végjátékban a lányától kérdi Happy Hogan, mit szeretne enni, mire a kislány azt mondja: sajtburgert. Viszont ez a jelenet kb annyira elnyújtja az amúgy is szipogósra sikerült lezárást, hogy a film kezdte megidézni a Király Visszatért. Mehetett volna a DVD-re kihagyott jelenetnek.

 

4. - Shuri összes jelenete

blackpanther596d2f0340b95_0.jpg

Ha létezik az Marvel Moziverzumnak antipatikus karaktere, akkor Shuri az. Eszméletlen idegesítő, a karakter is, az őt megformáló színésznő is. Annyira hihetőek a megnyilvánulásai mint amikor Dennis Richards atomfizikust alakított A világ nem elég-ben. Szerencsére ő ugyan elporladt az első rész végén, de ugye itt sajnos felébredt, pedig szívesen becseréltem volna a Lélekkőért cserébe... jah nem jó olyasvalakit kell akit szeretünk. Sok hasznos másodpercet nem nyerünk a Marvel Jar Jar Binksének kivágásával, de sok kicsi sokra megy.

 

5. - Anonim alkoholisták klubja

avengers-endgame-2.jpg

Hol is kezdjem? UNALMAS. Annyi filmben megidézték már ezt. Ülnek kicsi körben beszélgetnek baromságokat. Valójában ugye nem alkoholisták, hanem még öt év után se tudják mihez is kezdjenek az életükkel. Holott brit tudósok közben bebizonyították, hogy Thanos csettintése nem oldana meg semmit, mert ennyi idő alatt már az egy harmada visszatermelődött volna az emberiségnek. Meg persze ez is egy utalás a Tél Katonájára, amikor Rogers próbált visszailleszkedni egy ilyen rehabilitációs csoport segítségével, itt meg már ő vezeti. De ez a jelenet se jó semmi másra, mint hogy húzzák az időt, fáradt poénokat mesélnek, és semmi olyat nem tudunk meg - két cameon kívül - amit ne tudnánk meg a közvetlenül ezután következő jelenetből. Mehetett volna a kihagyott jelenetek közé.

 

6. - Ronin

avengers_endgame_ronin_primary.jpg

No. Eddig nagyjából 10 perccel kurtítottuk meg a Végjátékot, ami egyébként egyáltalán nem sok. A következő öt jelenetben már nem értettünk egyet. Átlagban 2-1 arányban leszavaztuk. De mivel nem találtunk TÖBB teljesen fölösleges jelenetet, így a továbbiakban ezek jönnek. Dramaturgiai szempontból Sólyomszem Japánban töltött ideje nem venne el a filmből. Viszont eszméletlenül jól megcsinált és hangulatos akciószcénától esnénk el, nem csak halljuk, de látjuk is végre, mivé vált ez az ember az első jelent óta eltelt 5 év alatt Ráadásul ha kivágnánk ezt részt, és egy másikat, ami később jön, megint oda lyukadunk ki, hogy Sólyomszem a kakukktojás, és abszolút fölösleges a jelenléte.

 

7. - N00b Master

maxresdefault_1_12.jpg

A Fortnite poént szerintem azok is fogják érteni, akik mondjuk csak WoW-oztak, de ha abszolút nem játszottál ilyen MMORPG-kkel, akkor lehet nem fogod érteni mennyire idegesítő néha egy-egy ilyen player mint N00b Master, akit aztán Thor el is küld az anyjába jól. Ez a pici poén szintén egy easter egg, mert a Fortnite természetesen meglovagolta a Marvel moziverzumot is. A legtöbb karakter választható és játszható. Szóval nekem ez nagyon tetszett, mert imádom az ilyen ökör poénokat, de egyikőnk felvetette, hogy ezt is simán kihagyhatták volna.

 

8. - Tony Stark a favágó

maxresdefault_2_3.jpg

Szintén kihagyható, vagy túlhúzott jelenet, ami Tony Stark Voltaire szerű elvonulását mutatja be. Szóval egy milliárdos playboy el hiszem, hogy sok mindennek hátat fordít, de a siker, pénz, csillogásnak szerintem nem. És ha mégis, hát nem vagyok rá kíváncsi. Arra, hogy szüttyög, mert láttam már párszor. És ha mégis, nem ilyen hosszan. Hősökre vagyunk kíváncsiak nem arra, hogy feltűnően egyedül játszik a kislányával, mert a felesége állítólag off screen a házban van. Komolyan azt hittem titkolja a válásukat.

 

9. - Sólyomszem, vagy Fekete Özvegy?

hawkeye-and-black-widow.jpg

A kérdéses jelent, amiben szintén túlhúzzák melyikőjük is áldozza fel magát a másikért. Továbbra sem tudjuk meg mi a tököm is történt Budapesten, mi is van e között a két karakter közt, és ami erre is rátesz egy lapáttal, hogy a jelenet lényegében az előző részben látott reciproka. Szinte egy az egyben, ugyanúgy készült felvételek, csak épp a színészt cserélték ki. Mint írtam ezzel csak az a gond, ha ezt a jelenetet is kivesszük, lényegében Sólyomszemet teljesen kiírjuk a Végjátékból, ami mindenképpen nagy hiányosság lenne.

 

10. - És te melyik jelenetet vennéd ki?

25-avengers-endgame_w600_h315_2x.jpg

Mert a héten azért olvastam ennél durvább kijelentéseket is. Alapvetően az elnyújtott elhúzott első harmadot nyirbálnák, de egyesek a második órát kitöltő "fan servicet" úgy ahogy van kivágnák a francba. A Time-heist-et felvázoló eligazítást, Tony és Amkap 1970-be tett kirándulását. és még sorolhatnánk. De lényeg a lényeg, hogy MI nem tudtunk tizedik jelenetet még csak nagyítóval sem találni. Úgyhogy a legzordabb nyírás után is kettő és félórában minimalizáltuk a film hosszát. Ezek után arra leszek kíváncsi, lesznek-e kihagyott jelentek a jövőbeni DVD/Blu-ray kiadásokon.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Indriq 2019.05.05. 19:27:10

én az egészet, nem hiszem el, hogy Thanos megint egy hajszál híján megszerezte mindegyik követ. Kicsit annyira tűnik balf*sznak a csapat, mint a Star Warsban a Köztársaság amit 3szor is legyőzött egy gonosz erő.... Ha ilyen életképtelenek, inkább adják fel :)

dr utcai arcos 2019.05.05. 19:31:29

Kis teremben néztem -olyan 50 fő- és tökéletes volt a 3 órás hossz. Senki nem zabált, nem szürcsögött, gondolom, senki nem akarta megkockáztatni, hogy ki kelljen menni. Mondjuk ketten így is belefutottak, de az egész jó arány :). Semmit nem húznék belőle :DDDD.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.05.05. 20:11:02

@dr utcai arcos: amúgy igazad van, csak már annyi mindenről dumáltunk, easter eggekről, megoldásokról, teóriákról, hogy elkezdtük ezt a mission impossiblét

@Indriq: akkor neked nem tetszett? :/ azért Thanos bivalyerős ám, vannak ezek a HISHE videók, hogy Doki Strange levágja a karját, erre mondta egy képregényekben jártas ismerősöm, hogy ez nem megy ám ilyen egyszerűen mert a bőre keményebb a gyémántnál, stb. szóval Thanos erős is, okos is, durva combó

Din Serpahis 2019.05.05. 20:22:40

@scal: De most amikor megjelenik a Thanos féle brigád, mi a rossebbnek bohóckodnak, hogy ki meg hogyan vigye el a kesztyűt az időgépig? A végén ugye Stark felhúzza és eltűnteti az ellenséget, de ezt már rögtön a csata elején is megtehették volna, aztán szép nyugisan elsétálnak a furgonig. Nem sokkal egyszerűbb?

Buchhalter 2019.05.05. 20:25:08

Hát ez a szuperhősös maszlag nekem nem jön be.A Vasember 1-2 meg Thor után azt mondtam ez egy kaptafa. A marketing csapattal viszont kezet fognék - ezt a zagyvaságot jól eladták immár másodjára is.Bocs ha valakit megbántottam.

nick papagiorgo 2019.05.05. 20:57:58

Ha logikusan nézzük és tényleg lehetséges az időutazás, akkor a legegyszerűbb TÉNYLEG az lett volna (amit valaki fel is vetett),hogy viszamennek oda,amikor Thanos megszületik, és a nyakára tekerik a köldökzsinórját. Aztán ugye ezt el is vetik,mert ők"nem olyanok".A Földet megmentjük, de gyereket és kutyát nem gyilkolunk.

Innentől kezdve meg már tökmindegy. Az emberek a Bud Spencer/Bujtor István féle filmeket is szeretik, ez meg kb tökugyanaz, mindig egy támad egyre (vagy néha sokan, de akkor meg a "hősnek"megse kottyan ha hatan is jönnnek rá) stb. Nem mondom, hogy rossz a film, de egy fél órát simán ki lehetett volna vágni belőle, főleg a szentimentális/magunkon sajnálkozó/sehová sem vezető részeket, amiket nyilvánvalóan a politikai korrektség stb. stb. "magasztos" szempontok miatt tettek be.

nick papagiorgo 2019.05.05. 21:22:44

Egyébként ha már a "logikus" részeknél tartunk, az hogy van, hogy egy isten nem tud legyőzni egy titánt, akkor se, amikor nincs nála a kesztyűje (ez kétszer is megtörténik, az első rész elején meg a második végén).

Ennél (korongvilági példával élve) még Offler, a krokodilisten is jelentősebb, mert azt odaengedik Ad&D-t játszani Vak Io-val meg a Úrnővel. Nem is csodálom, hogy a piában keresett menedéket :)

Egy tipp: Lokival kéne filmeket forgatni. Szerintem kicsit népszerűbb lenne, mint ez a sok tapadósruhás, hűdekorrekt hős. Csak ő nem tagja az univerzumnak, ugyebár. Meg még Mordály az, aki szerethető/értelmes karakter, a többiek mintha a Barátok köztből másztak volna elő (eltűnt a családom =hová tűnt Nóra (néha Miki), meghalt a Vasember = meghalt Magdi anyus stb).

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.05.05. 22:22:45

@Din Serpahis: szerintem ez nagyon egyszerű, ha választhatsz hogy megnyered a csatát anélkül, hogy meghalsz, vagy azzal hogy meghalsz, Tony azért nem akart mindenáron csettinteni szerintem, Strange ismerte a forgatókönyvet, amikor ránézett nem mondta el, és mert ha tudta volna Tony mivel jár talán beszarik idejekorán, aztán amikor mutatta hogy EGY így az ujjával, az egy zseniális húzás volt, ott már nem volt más megoldás, és Tony tudta hogy ha szarik is a világra, a gyerekét csak így tudhatja biztonságban

ott igazán az a baromság, hogy Parker megjegyzi Csodakapitánynak: Nem tudom hogy viszed át rajtuk :D Pont úgy, ahogy a hajót is leszedtem :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.05.05. 22:35:59

@nick papagiorgo: ugye?

nekem tetszett az időutazás logikája, mert anno én is így gondoltam mikor tini voltam, hogy egy momentum megváltoztatása nem fog káoszba torkollani, csak látványosabb a másik iskola, így azt mutatta be sok másik film, de azt hiszem erre is volt már példa

viszont ennél a felvezetésnél Thanost a jelenben kellett legyőzni, ami meg is történt a film elején, és aztán visszavinni a köveket, hogy látszólag semmi nem változott, ha csecsemőként megölöd, egy másik dimenzió alakul ki, és az ő dimenziójukban attól függetlenül ez a Thanos ugyanúgy csettintett, és nem tudták volna nem megtörténtté tenni

azért én örülnék ha a Barátok Közt ennyire fordulatos lenne, Loki nem tagja az univerzumnak, mire gondolsz? Loki szerintem gecire el lett fecsérelve, de szerintem fogok írni egy tíz karakter akit leszartak listát is :D

hogy miért nem tudta legyőzni? szerintem erre az a magyarázat, hogy ezek a földi istenek csak a földi emberekhez képest szuperek, mint tudod Szuperman aki a saját bolygóján egy lófasz lett volna, és ilyen galaktikus mértékkel nézve, már vannak náluk is erősebbek, és a Görög Mitológiában a Titánok az istenek felett álltak egy szinttel, vagyis erősebbek (Titanomakhia) szóval én ebben nem látok hibát,

elsőre mikor legyőzte azt ugye nem láttuk lehet épp aludt, másodjára meg Thor nem volt formában finoman szólva, viszont az első rész végén amikor ott üvölti, hogy Hol van Thanos! az nagyon ott volt, akkor el is intézhette volna, csak rosszul döntött, ebbe rokkant bele (nem abba, hogy esélye sem volt, hanem hogy volt, és ő meg elkúrta, az ilyesmi meg tudja viselni az embert)

Bobby Newmark 2019.05.05. 23:32:45

Oké, ha már kétszer láttad, akkor kérdés:

Hogyan szerezték vissza a space stonet Lokitól? Megy a dulakodás, Lokinál köt ki a kocka, felveszi, eltűnik vele.
Aztán egyszer csak "jé, ott a kocka, vigyük!", és kész.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.05.05. 23:45:57

@Bobby Newmark: mármint a Tesseractot? hát azért kellett még visszább menni 1970-be

igazából az ott tuti egy poén, mert ha Loki ugye lelépett a kővel istentudja hova, akkor ott már nem tudják visszatenni a követ az adott pillanatba, Kapitány visszavitte 1970-be, megkúrta a nőjét, aki így is, 25 évet töltött nélküle :D és Loki azt elviszi amikor megszökik,

DE remélem tudatos volt, és jön a Loki film

daniel.g 2019.05.06. 00:01:58

@scal: Technikailag itt most egy új idősík vagy "dimenzió" jött létre. Tehát annak, hogy Loki elvitte a Tesseractot semmi hatása nincs a jelenre. Legalábbis a film ezt sokszor kihangsúlyozta. A köveket is csak azért viszik vissza, mert megígérték. Valahol itt sántít nekem az öreg Amerika Kapitány pados jelenete is. Vagy ugye hogy loptak még egy kicsit a részecskéből az idő utazáshoz, az is egy új dimenziót hozott létre.

Ha viszont mégis hatással vannak a múltbéli dolgok a jelenre, ellentétben azzal amit a film állít (végülis honnan tudhatnák, ez előtt sose utaztak időt), akkor a végén Thanos eltűntetése okozna problémát. Hiszen Tony nem vissza küldte őket az időben, hanem elporlasztotta. Így akkor melyik Thanos fog először csettinteni?

Bobby Newmark 2019.05.06. 00:24:20

Egyébként szerintem egy fos lett. Eddig azért néztem ezeket a filmeket, hogy agy kikapcs, zúzzák szét egymás fejét látványosan.
Erre így az utolsó részre megpróbálnak karakterfejleszteni meg sztorizni? Minek? Miért most, mikor eddig vissza tudták tartani. Meg kurvára nem is értenek hozzá, 15 éve nem csináltak ilyet. Eddigi filmekben is ami expozíció kiesett a szájukon a zúzás közt, hogy mi miért történik, bődületes baromság volt, most meg erről szól a fél film.
Aztán ennek eredményeképp a fél film alatt azt nézzük, ahogy a színész gondterhelten néz kifelé a képből.
Voltak látványos, nagyon rövid snittek, meg hosszú, ostobán filozofálgatósok, ahol a kép 80%-a szürke meg barna rom meg törmelék. Vagy hétköznapi háttér, vagy nettó semmi out of focus homály.

Az akcióval is komoly gond, hogy kb kétszer ugyanaz, amit már láttunk az előző Avengers filmben. Thanos a kesztyűben vs csapat, film elején is, film végén is. Közte kb minden felejthető, de igazából a finálé is.

Fratboy Thor szánalmas, még az EmoThor is talán jobb volt előző körben, bár az vitatható.
Félhülye nagy zöld Banner frankón nekifutásból rúgja tökön a karakter Jekyll-Hyde jellegét. Mondjuk a filmek már eddig is építették ezt lefelé a megnyugatatható Hulkkal meg a "mindig mérges vagyok" Bannerrel. De ezt leszámítva is borzalmas az új verzió. Meg elvették a sebezhetetlenségét is, aszemetek.
Nincs elég Groot. Egyszer láttam valami szarrávágott akciójelenetben. Mondjuk ugye nekem az eredeti verziója tetszett, gyerekgrút fos. Nagy Groot egy filmet érhetett meg szegény, aztán bedarálta a karakter remix.
Na de tényleg, ezzel kapcsolatban...
Az meg komolyan kezdi elvenni a kedvem az egésztől, hogy remixelik a karaktereket össze-vissza, nincs két film, ahol egy karakter ugyanazt tudná vagy ugyanúgy nézne ki. Captain Marvel a két héttel ezelőtti filmje és az A3 eleje és a vége közt néz ki máshogy.

Értem én, hogy vannak karakterek 60 év történelemmel, de tényleg kell, hogy minden egyes rohadt verzió benne legyen a filmekben? Egy filmben akár több verzió is?
Meg tényleg, hívhatjuk azt ugyanannak a karakternek? Thor minden egyes filmben más személyiséggel rendelkezett...

A történet öt évvel a jövőbe helyezése sem volt túl fasza. Általában a fordítottja szokott történni, Marty kijön a házból, jön szembe doki, felveszi, elhussannak, eltelik négy év, és már meg is tudjuk, mi történik a következő percben.
Itt meg a valóságban telt el egy év, a filmben meg öt. Eh, Marvel, mé' szopatsz, nem elég, hogy időutazós a sztori?

Captain Marvelt azért néztem meg, hogy nehogy ne értsem majd ezt. Kb az ellenkező hatást érte el. Ha csak annyit látok, amit itt szerepel ebben a filmben, hogy egy kicsit segít a világ megmentésében, de aztán időpontja van a fodrásznál és annyira mégse ér rá, akkor rendben.
De az eredetsztorijából az derült ki, hogy azért lett ilyen, mert kicsit megcsapta a space stone szele, aztán úgy is maradt. Nem teljesen tiszta, hogy akkor mitől is olyan kurva erős. Egyéb okból erősebb karakterek a teljes kő birtokában is le lettek nyomva, szupergörlpávör meg összecsomagol bárkit. Ha olyanja van, de legtöbbször nincs, rettentő sokat nem segít, pedig sokszor jól jönne.
És akkor van a csapatban egy csóka, aki nagyon jól bánik kőkorszaki fegyverekkel, meg egy csaj, aki közepesen akrobatikus. Nem csodálom, hogy őket küldték a lélekkőért, bár egy kicsit talán szemétség. De legalább őszinte.

Azt sem tudom, honnan jött, hogy ezeknek bármi közük lett egymáshoz. Hawkeyenak családja volt, aztán valami elbaszott ninja Punishernek állt. Csaj legutóbb Hulkkal vagy Bannerral kavart. Az egész feláldozós jelenet megoldódhatott volna azzal, hogy a csaj kijelenti, hogy "látom a nagy boci szemeidet, de ha te leugrasz, attól én még nem kapom meg a követ"...

Na, jólvan, csapongok. Ez egy fos volt. Látványosnak csak nyomokban nevezném, sztorit írni meg még mindig nem tudnak Hollywoodban. Kár, hogy a film azt erőltette. Így egy zsák szar lett.
Célját elérte, megvettem a mozijegyet, úgyhogy éljen, világ legsikeresebb filmje!

Bobby Newmark 2019.05.06. 00:41:29

@scal: Ja, aha.

Ööö. Fél órája írom és törlöm ezt a hozzászólást. Elindulok egy vonalon, amit vagy a film, vagy korábbi filmek kijelentettek, és ellentmondásba ütközöm. Elindulok azon, ott is.
Nem szabad gondolkozni rajta. Fájdítja az agyat.
Pl:
HA az infinity stone basztatása "csak" kreál egy másik idősíkot,
AKKOR azzal, hogy rittyentettek a múltból egy adag régi infinity stone-t, az _szintén_ csak egy új idősíkot generált, nem? Olyan csúnya fekete nemigazit, amit láttunk. Akkor most a "fő", aranyszínű idősíkban még a maradék Avengers is eltűntette magát egy bizarr tudományos kísérletben, és a világ meg van baszódva, ha jól értem. És mi egy olyan csúnya fekete oldalág heppiendjének örülünk. (Az nem az én ötletem, hogy van 'kitüntetett' idősík, hanem a filmé)

Bobby Newmark 2019.05.06. 00:52:33

Ja, az meg már sem lepett, de komolyan szopjanak lovat, hogy Tony Stark az időgépet IS feltalálja büfiztetés meg fürdetés közt. Azért tényleg már, a lófasznak is van vége!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.05.06. 01:37:29

@Bobby Newmark: nem csapongsz, tök jó dolgokat mondasz. Tényleg tele van hibával, csak nekem azért 98%-ban tetszett.

A legtöbb minden a képregények miatt van. Pl az okos Hulk. Mert volt ilyen formája is. Aztán Valkűr reflektált is rá: Mindkét verziódban jobban tetszettél. Hát tényleg, geci irritáló volt.

Azt viszont én nagyon bírom, hogy folyamatosan változnak a karakterek. De csak picit. Azért nem olyan sok egy új szakáll, haj, vagy sörpocak. Szerintem emiatt frissek maradtak folyamatosan. Most pl. kapitány leborotválta a szakállát, és a külső változása mindig valami belsőnek a kivetülése a filmekben. Visszatért az alapokhoz, már nem kellett bujkálnia. Thor meg elhagyta magát, szétcsúszott, volt is rá oka. Illetve megértem. És mindegyiknek volt egy íve. Én pl. Hemswortht szerettem meg utoljára, egy kalapácsos parasztnak tartottam még a Thor 2-ben is. Sőt hát az egy Loki film.

Ronin is a képregényből van. Az egy főhajtás. És ezek ketten tuti kavartak. Özvegy ha megfigyeled mindenkivel kavart, kivéve Thort. Vas2-ben Tony is meg akarta dugni, lehet offscreen meg is volt, a Tél katonájában AmKappal csókolózott is, aztán átpártolt Bannerre, igazi kis cafrang. A jelenet amikor az öt életben maradt bosszúálló ráébred hogy mind herés, azt tragikusnak szánták de csak röhögni tudtam, hogy jól elbaszták, meghalt az egyetlen nő.

Captain Marvel hát basszák meg, teljesen eltékozolták, mint Quicksilvert, meg a Pókot. És készítettek csak ezért neki egy filmet (ami a farvízen szintén behúzott egy milliárdot csak szólok :D) Kár hogy nem írtak neki pár jó beszólást, amikor Rhodes megjegyzi, hogy "Hét, hé, itt mindegyikünknek vannak superképességei" elvártam volna valami: Neked mi kriplikém, fel tudsz kelni az ágyból? aztán ránéz az Özvegyre: Hát neked? Kinyomod két ujjal a lekvárt a palacsintából? aztán Sólyomszemre: És te mit tudsz Legolas?

Szóval Captain Marvel úgy aránylik a többihez kb mint a Watchmenben Dr. Manhatten, és így eltékozolják.

Szerintem se szerencsés az 5 év, akkor náluk most 2024 van? Egy év bőven elég lett volna.

Nem csak, hogy Groot, de Drax se volt "Vége rongy életednek!!!!" :D

Igen az nagyon tré hogy Tony találja fel az időutazást, hamarabb mint egy új elemet. Egyértelmű, hogy ezt csak és kizárólag Mr. Fantasticnek hittem volna el. Nem is értem miért nem őt vezették fel, az nagyon meglepő lett volna. A jogok meg ugye már meg vannak.

berne 2019.05.06. 05:50:55

Az egészet kivenném.
Három óra gyötrelem.

Frh 2019.05.06. 09:00:14

@berne: Az egész film úgy sz@r ahogy van. Első fele teljesen felesleges, nem történik benne semmi értelmes/érdeklődésre számot tartó dolog. Katasztrófa ez a film. És ez nyitott jegybevételi rekorddal meg hatalmas bevételeket termelt? Ez is egy katasztrófa.

audax 2019.05.06. 10:04:24

Egyedül én kapok agyfaszt attól, hogy már a többedik alkalommal sütik el a “mindenki felsorakozik a jól belátható harcmező két oldalán, és hangos csatakiáltással egymásnak rohannak” jelenetet?
A XXI. században, pasztmek! Ahelyett hogy valamelyik csapat ledobná az atomot a másikra, vagy messziről leggéppuskáznák legalább a közvitézeket, inkább meg a frontális roham, hujjhujjhajrá! Mer’ az már az előző alkalommal is annyira bejött!

body_andras 2019.05.06. 10:31:09

Valahányszor egy indexes filmokos blog kommentfalának végére érek, a 90%-os fika arány teljesen biztossá tesz abban, hogy ez a film is tetszeni fog a moziban.
Ugyanaz a kaptafa látható kb a 2008-as Sötét Lovag óta, minden egyes blockbuster után amiben legalább egy hős felpofoz legalább egy rosszfiút.
Először az önjelölt filmkritikus (mit kritikus, polihisztor) megírja, hogyan kellene egy 2 milliárd dolcsira tervezett filmet megírni és megvágni. Aztán jönnek nemzetünk lemaradó fiai és lányai, akik 5 percre rá közlik a világgal, hogy ők nem néznek ilyen szart, a már túlfoglalt moziba is csak azért ültek be premier után 2 nappal hogy megírhassák, micsoda fos volt az egész. Aztán jönnek a már említett tudós padavanjai akik ízekre szedik az egész szuperhősfilm-jelenséget, feltalálják a sztorit meg a karakterfejlődést, majd több millió dolláros költségvetésű, több ezer ember munkáját igénylő akciójelenetekre benyögik hogy "meh, ezt már láttam".
Hát ha eddig nem is sejtettem volna, hogy ez remek moziélmény lesz, akkor most már biztos lehetek benne, a tinédzser filmesztéta kurzus megírta, amit meg kellett.

БУММЕР 2019.05.06. 10:35:51

Kb tök mind1, màr az elözö részt is csak hàttérként playeltem...ez a szuperhös csoportteràpia màr nagyon uncsi...ismeröst megkérdeztem, kit és hogy nyirnak ki... 3 oràs filmet nincs egyszerüen kedvem végigülni, a fekvös moziban meg legutoljàra is elaludtam ilyen hosszu filmen. Nem beszélve, hogy hülyének néznek amikor felteszem a fülvédöt és betakarozok. Kurva hangosak a filmek és dög hideg van sokszor - nem beszélve, hogy utàlom a Pepsit is. Egy ilyen mozi akàrmilyen hasonlo filmmel gyötrelem...

Marad a kanapékiràysàg! Talàn majd 1x elinditom ezt a csodàt miközben rajzolok és 3-4 etapban végigfut :)

БУММЕР 2019.05.06. 10:43:47

@body_andras:
Làttunk màr dràga szart amit sokan sokàig kentek, szoval ennek az érvnek nincs alapja!

El kellene fogadni, hogy a legcsincsilläbb történet is meg fog bukni a tàrsadalom X%-nàl ez ilyen...minden egyéni és leginkàbb pillanatnyi kinyilatkoztatàs...izlés kérdésében teljesen felelsleges a vita...

Sem pro sem kontra nem nem érdekelt soha miröl ki mit mondott.
Nem eszek szaros füvet mert nem a csorda utàn baktatok...

wolves84lb 2019.05.06. 11:59:19

@nick papagiorgo: a filmben az időutazás nem változtatta meg a jelent. A gyerek Thanos megölése nem tette volna semmissé. Azon lehet vitatkozni, hogy az időutazás így működik, vagy úgy, mint a Vissza a jövőbe-ben, de itt igy. Ha megölik, akkor létrehoznak egy olyan idősíkot, ahol valóban nem történik meg a csettintés. De az nem az övéké.

wolves84lb 2019.05.06. 12:03:11

@scal: a Kapitánynak nem oda kellett visszavinnie a Tesseract-ot, hanem 1970-be, a SHIELD/Hydra-épületbe. Én azt nem tudom, hogy csináltak újra kockát a kőből? :)

wolves84lb 2019.05.06. 12:09:06

@Bobby Newmark: miért generált volna új idősíkot a jelenben, hogy csettintettek? A jelent épp alakítod, a múltat tudod megkavarni, és ott letrehozni újabb idősíkot.

Az előző hozzászólásodra is reagálnék, de sajnos annyira nem vagy képben ezzel a világgal, hogy tényleg egyszerűbb, ha utánaolvasol. Kb minden felvetésedre megtalálod magadtól is a választ.

Bobby Newmark 2019.05.06. 12:11:07

@body_andras: És? Van valami problémád is ezzel, vagy csak ki akartad fejezni a frusztráltságod afelett, hogy nem mindenki birka, mint te?

wolves84lb 2019.05.06. 12:12:23

@audax: tudod, ez egy ilyen világ...a szuperhősök világában a harc így megy. Ahogy a Trónok Harcában is. A Gyűrűk Urában is. Most ezen mit nehéz elfogadni?

Bobby Newmark 2019.05.06. 12:50:57

@wolves84lb: Azért, mert azt lefektették, hogy ha baszkurálják az időt az infinity stoneokkal, akkor az nem megváltoztat bármit, csak egy új ágat generál.
Tekintve, hogy a fő idősíkban a köveknek reszeltek, ezért bármilyen időbasztatós infinitystone baszkurálás csak bezavar az időfolyamba, ahogy azt a szemléltetésen láttuk.

Mitől különbözik fogni a már nem létező köveket, és odavinni ahol nincsenek, attól, hogy elviszik onnan, ahol van? Logikailag szimmetrikus a dolog, ha itt basztatod a köveket, az fekete ágat csinál. Ha átviszed oda, akkor az nem fekete ágat csinál?

Oké, azt TALÁN el tudom fogadni, hogy az a fő idősík, ahol mind a hat infinity stone létezik, az az aranyszínű, és az időutazásos csettintéssel eltérítették a dolgot. Elég fasz egy természeti törvény egyébként, de hát mi a faszt várjak egy képregényfilmtől...

Ha meg 100 év képregény termését (a több tucat párhuzamos univerzummal, karakter variációval és rebúttal) kellene átböngésznem, hogy megtudjam, akkor kösz, nem akarom érteni. Ha meg a filmhez jár kézikönyv, akkor az forgatókönyvíró fail. Nem ritka Hollywoodi filmnél.

Bobby Newmark 2019.05.06. 12:51:56

@audax: Egyébként simán volt benne ilyen jelenet, csak mint mindennek, annak se volt semmi jelentősége.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.05.07. 00:03:54

@audax: de hát ledobatta az "atomot" Thanos, csak jött Miss Marvel és lett kapsz

Bobby Newmark 2019.05.07. 00:04:57

@wolves84lb: Én úgy csinálnám, hogy kivenném a kesztyűből, és a többivel visszakockásítanám. Valamelyik csak jó rá, gondolom nem a soul vagy a mind, de a power vagy a time jónak tűnik. Izomból visszakockásítani, vagy visszatekerni a követ abba a saját idejébe, mikor még kocka volt.

Egyébként az új szabály lett, hogy a kesztyű megsüti a használóját, Thanos is csak azért pörkölődött meg az elején, mert elrontotta a köveket direkt. A csettintésnél még semmi baja nem lett, második körben meg mindenki megszivárványosodott meg megsült tőle valamiért. Félisten Tony elcseszte a kesztyűt? Azt nem hiszem el.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.05.07. 00:06:34

@wolves84lb: na ez látod nagyon jó kérdés, ahogy a gömbből is hogy csináltak gömböt, meg a lélekkövet hogy vitte vissza :D

@body_andras: deee... ha eddig is sejtetted, hogy hogy nem láttad még?

body_andras 2019.05.07. 08:08:38

@scal: Dolgozom és gyereket nevelek. A korosztályomban élő potenciális mozipartnereket nehéz összehozni egy időpontra, és inkább kivárjuk amíg nem kell az első sorokért versengeni a foglaláson. Avagy nem dől össze a világ ha nem sietjük el... Amire próbáltam utalni, hogy az ilyen filmeknél, melyekhez faék egyszerűségű elvárásokkal ülünk be mozira (legyen zúzás, poén, zúzás és látvány) mindig ömlenek az álértelmiségi troll-kommentek, akik az életbe nem láttak még szuper sztorijú filmet, karakterdrámát vagy neadjisten filmművészeti remekművet, divatból nekirontanak egy-egy kasszasikernek hogy megmondják, na ebből mi hiányzik. És az esetek többségében azt hiányolják ami tudatosan nincs is benne. Ez egy piaci termék, amit jó sokan megvesznek. Nem látok egy trollt se aki számon kérné a "birkákon" hogy pl. miért veszik a Chio chipset amikor a nagymama sokkal finomabb szirmokat süt kacsazsíron.

Bobby Newmark 2019.05.07. 09:17:55

@body_andras: Hát te valami elképesztően el vagy tévedve.
Én vagyok, aki azt mondta, hogy szar lett. Mert az lett.
Igen, baszki, pont olyan elvárásokkal ültem be, hogy legyen agyhalott zúzás, látvány, amíg elrágcsálom a popcornt.
Ehelyett kaptam kb 40 perc elkúrt expozíciót (ami ezekben a filmekben MINDIG agyhalott faszság, adott filmhez éppen seggből előrántva), meg kb másfélszer ennyi elkúrt drámázást, meg kifejtését a karakterek tökéletesen szükségtelen átírásának.
Az akció meg ugyanaz, mint az előző filmben, kétszer. Törpapa vs Csipetcsapat, mindenki használja a saját képességeit. Csak itt rövidebb, meg szarabb.

Bocs, bazdmeg, de nem tetszett. Kibaszottul van rá okom, hogy miért nem tetszett. Ne akard divatfikázásnak beállítani, mert taknyán tenyerellek. Nem is az van, hogy rühellem a Marvelt, az Infinity War jobb volt, Captain Marvel is. Ez, a nagy kibaszott finálé meg szar.
Nézd meg, aztán majd rájössz. Egyelőre te hozod itt az internetes formát, és úgy kötsz bele a véleményekbe, hogy valójában kurvára fingod nincs, miről is van szó igazából.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.05.07. 23:19:49

@body_andras: leszámítva hogy a hasonlat eléggé kilóg, lehet többet kellene olvasd a világevő blogját :D

@Bobby Newmark: hát ha bebizonyítod nekem hogy a Captain marvel mitől volt jobb... ennél, akár csak számodra akkor azért nagyot néznék

Bobby Newmark 2019.05.08. 11:27:52

@scal: Mert azt nem untam. Ezt meg igen. Azt a karaktert nem rühelltem első látásra, a régiek új verzióit meg kb mindet. Abban nem volt az első perctől egyértelmű, mi lesz a vége, itt meg igen.
Kb nagy vonalakban ennyi, de még tudnék találni, ha kell.

Sequoyah 2019.05.10. 21:03:19

En pont eppen az elso es talan a masodik harmada miatt imadtam a Vegjatekot.
Rohatul unom hogy manapsag a blockbusterek arrol szolnak, hogy 120 perc CGI akcio, es az egyik grandiozus csatabol zuhannak a masikba, es egy percre nem lassitanak le. Ennek csak az a vege, hogy a film felenel az agyam ledobja az egszijat, es elfarad, es elalszok a legnagyobb csatan.
Es mivel vegig csak akciok vannak es varosok pusztulnak, igazabol semmit nem tudok a film utan kiemelni mint emlekezetes tortenes.

Most viszont hagytak a szereploket kibontakozni, es hagytak minket, a nezoket kicsit atelni az egeszet, es gondolkozni azon hogy mi is tortent. Sokkal nagyobbat ut az akcio ha elotte van egy kis nyugi.

Bobby Newmark 2019.05.12. 22:52:32

@Sequoyah: Hát szerintem meg inkább szóljon az agyhalott zúzásról, mert a karakterfejlesztés meg az expozíció az valami kurvára nem megy nekik.

TÉNYLEG ez hiányzott neked, a hosszú másodpercekig komoran a kamera mellé nézés?
Meg milyen szereplő kibontakozásról beszélsz? Voltak karakterek, akik a két film KÖZÖTT változtak meg offscreen, aztán a film során kb semmit. Ez így valami borzalmas módja a karakterek fejlesztésének.

Az meg amikor a mit miértről beszélgetnek, attól fáj az agyam.
"Amikor összementem, nem telt az idő. Nem lehet, hogy időutazás?"
"Ja, de, lehet, tessék kész is van."
"Fasza!"
Hátbazmeg.

body_andras 2019.05.13. 10:28:27

@scal: Szíves elnézésed kérem mert egy óriási (filmes posztolókra vonatkozó) általánosításom áldozata lettél méltatlanul.
Most hogy láttam, illendő lenne a 10. sz. kérdésre válaszolni, ha már az volt témának feldobva. Az 1-2. felsorolt jelenet abszolút kuka, én éreztem kínosan magamat. Egyetlen pillanatot tudok még hozzátenni: a pegazusos berepülést. Na az röhejes volt, még ha eltekintünk attól hogy megint egy szürreális egymásnak rohanás közben történt amúgy is.
@Bobby Newmark: Hát megnéztem. 2-3 olyan elkúrás volt benne amit akárhogy is nézek (akár Marvel-rajongóként, akár alkalmi popcornevő akciófilm-fogyasztóként, stb) megbocsáthatatlan. Összességében viszont jó film és elégedett vagyok vele. Elvonatkoztatván attól, én mitől lehetek elégedett, szakmailag is rendben van a film.
Neked nem tetszik, mert az ízlésednek nem felelt meg, ez van. Nincs ezzel semmi baj.
A film megnézése után az a meggyőződésem, hogy igazam volt az első ideröffentett kommentem óta. Bocs ha tévedek.
Első sorban azért lett ilyen nagy durranás ez a film, amiért sokan ócsárolják: próbálnak az érzelmi fronton is tarolni, és sikerült. Nem a Tóni nyáltól és cukormáztól csöpögő eltávozására gondolok, hanem az olyan pillanatokra, amik csak fejlett érzelmi intelligánciájú felnőtteket, főleg családos embereket tudnak meghatni. Ezekből van egy pár és baromi jól kapcsolódnak a sztorihoz.

Bobby Newmark 2019.05.13. 11:56:01

@body_andras: Nem, szimplán a hype miatt lett ekkora durranás. Hogy egy tizenX éves filmsorozat lezárása, meg szerepelteti az összes karaktert, meg egyebek. Rohadtul nem a lassú és unalmas, tökfelesleges hüppögés miatt, abban 100% biztos vagyok.
Ugyanis az, hogy megveszed a jegyet, rohadtul nem jelenti azt, hogy tetszett is a film. Én is javítom a "minden idők legsikeresebb filmje" statisztikát, pedig szerintem szar volt.

Nem tudom, milyen érzelmekről beszélsz, mikor
1. akkora agybaszott faszság az egész, hogy teljesen komolyan vehetetlen, és mint ilyen, lófasz érzelmet nem képes kiváltani
2. olyan karakterek érzelgősködnek, akiknek az alap jelleme kettő filmenként 179 fokos fordulatot vesz. (Nem 180-at, mert akkor minden második esetben visszatérne ugyanoda, de nem teszi). Ebből kifolyólag gyakorlatilag nem is ismerjük a karaktert, aki érzelgősködik. Nincs folytonosság a filmek közt, csak informális (értsd: ez a 100% különböző jellemű karakter amit ugyanaz a színész játszik, ez ugyanaz a karater, de csak mert a film ezt mondja róla).

Sajnálom, hogy te nem találsz szakmai hibákat, de akkor ez csak a felkészültséged szintjét mutatja.

Nem azért nem tetszett a film, mert nem felelt meg az ízlésemnek, hanem mert kibaszott irritáló kontinuitásproblémák vannak vele, a karakterek el lettek baszva, és roppant gyökér a sztori.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.05.14. 00:16:03

@body_andras: kérlek, akkor most ideje, hogy megsértődjek ;)

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2019.06.15. 18:33:08

Urak, csak itt tudom jelezni, hogy a Gőgös Gúnár posztotok, - ami az i2 posztajánlóba is bekerült - alighanem nincs élesítve, vagy mi, mert folyton a blog.hu nyitóoldalra ugrik rákattintáskor.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.06.16. 03:15:04

@Sigismundus: sajnos kicsúszott... (sigh) amint kész leszek vele majd beidőzítem
süti beállítások módosítása