A most következő alany ugyan nem került be a legjobb film díjára jelöltek közé, de még talán azt is megérdemelte volna, mert sokkal jobban sikerült, mint a legtöbb ami igen. Amiért egyeseknek unalmas lehet, az a túlzottan belterjes történet, miszerint egy valóban létező amerikai házaspár viszontagságait követjük benne nyomon, akik egy olyan tévésorozatban szerepeltek, amit az amerikaiakon kívül ma már a kutya nem ismer. Illetve ma már ők sem, csak azok akik régi sorozatokat darálnak. Vagy érdekli őket a régi Hollywood, amikor még létezett RKO Pictures.

A film másik nagy érdekessége, hogy Amazon Prime produkció, és ez is mutatja, hogy mennyire átrendeződött az egyensúly a moziról az abszolút filmgyártásra. Minőségre kell törekedni legyen szó streamingről, vagy tévéről, vagy az ezüstvászonról. A poszt-COVID filmgyártás már sosem lesz olyan mint a vírus előtti, és minderre rátesz egy lapáttal, hogy a Disney felzabálta időközben az egyik legnagyobb filmstúdiót, a Sony egyre inkább kompromisszumokra törekszik, egész egyszerűen eljutottunk a csúcsragadozók legfelsőbb szakaszába, hogy már csak cápák maradtak, akik egymásra vadásznak. Ebbe a közegbe robbantak be a streaming szolgáltatók, és most ők alakítják ki az új trendeket. Az élet Ricardóéknál mellett ugyanis a Netflix készítette az idei Oscar legnagyobb esélyesét A kutya karmai között-et, a Ne nézz felt! sőt a tick, tick... BOOM!-ot is, a CODA pedig az Apple produkciója.

A filmet jegyző Aaron Sorkin nem tartozik különösebben a kedvenc rendezőim közé, de szerintem remekül megfestette az 50-es évek atmoszféráját, különösen még csak erőlködnie se kellett. Minden a helyén van, a díszletek, a kamera, a zene, nem is jelölték Oscarra egyiket se. Ugyanakkor abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy az a három jelölés, amit megkapott, az eléggé megérdemelt, olyannyira, hogy azóta Nicole Kidman kapott is egy Golden Globe-ot Lucy Ball megformálásáért, szóval esélye lesz az Oscar gálán is. Bár még inkább a sminkest, vagy a VFX stábot kellett volna jelölni, hogy mennyire jól sikerült a deep fake, és nem látszik többnek negyvennél, sőt olykor a húsz éves énjét is el kell játssza.

Javier Bardemet is jelölték, és titkon reménykedek, hogy behúzza a díjat, mert jó kis fricska lenne a többiek orra alá, de persze a könnyed szerepek megformálásáért sosem szórják a díjakat, pedig Bardemet talán még életemben nem láttam, hogy ennyire önfeledten lubickolt volna a rá osztott szerepben. És ha már nem Smith ügynök nyeri a szobrot, akkor Garfield sokkal jobban megérdemelné. Én nem sajnálom J. K. Simmonstól sem a jelölést, de egyrészt nagyon hasonló karaktert alakít, mint nagyjából mindig, csak most a szarkazmus felé billen a mérleg nyelve az őrjöngés helyett, másrészt ő meg Troy Kofsur, meg Ciarán Hinds csak elterelés miatt kapott jelölést mert a férfi mellékszerep Kodi Smit-McPhee zsebében van már.

Továbbra is folytatódik a tendencia, hogy bizonyos Oscar jelölt filmek idén rezonálnak másokkal, mert Az élet Ricardóéknál egy televíziós adás elkészültét kíséri végig, egészen pontosan az azt megelőző öt napot, amin mit fognak csinálni? Úgy, van olvasópróbákat tartanak, meg kamera próbákat tartanak, meg elpróbálják a jeleneteket, ahogy azt a tick, tick... BOOM!-ban meg a Vezess helyettem-ben is csinálják, sőt, amikor Simmons elpöttyintette, hogy "Azért, ez nem a Ványa bácsi." akkor szabályosan dobtam egy hátast. Mintha direkt csinálnák.

Igazából nekem a történet is tetszett, bár nyilván azért, mert szeretem a filmeket - még ha egyesek szerint nem is annyira - és érdekelt mindig is, hogyan készítik, sőt egykoron a televíziót tartottam a jövőmnek, míg nem jöttek a kanálisok, hogy megmérgezzék azt. Bár amit később a Star Trek kapcsán olvastam, és ami ebben a filmben is bőven benne van, ez minden csak nem szórakoztatóipar. A kommunista szimpatizáns Ball kálváriája viszonylag eltörpül a korrajz, és az eklektikus történetvezetés útvesztőjében, hogy aztán kiderüljön, itt valami egészen másról szólt a film, amit meglehetősen ügyetlenül próbált az író-rendező elpalástolni. Hogy emiatt hiányérzetünk kell-e maradjon, azt ki-ki ízlésére bízom.

Lucy Ball ma is élő lánya mindenesetre örömódát zengett a végeredményről, különösen Kidman átváltozásáról, ugyanakkor azt is megjegyezte, Bardem egyáltalán nem hasonlított az apjára, de sikeresen visszaadta mindazt, ami az apja lelkületében ott lakozott. A film ügyesen kikerülte napjaink kényes témáinak vészesen egyoldalú megközelítését, miközben olyasmikről beszél, mint az erős női karakter, a terhesség bemutatása a televízióban, vagy éppen a különböző rasszok közötti viszony. És ezzel megint csak egy olyan témát érint, amiről egy másik film is beszél idén, a West Side Story. Mindkettő a spanyolajkúak elfogadását tárgyalja.    

Engem mindenesetre elvarázsolt az Amazon Prime filmecskéje, ez volt az első, amit a szolgáltatótól láttam, de majdhogynem bárminél jobb volt, amit az elmúlt két évben végig szenvedtem a Netflixen. Akár azt is mondhatnám, hogy Az élet Ricardóéknál a tavalyi év meglepetés filmje, ami méltánytalanul keveset fog profitálni abból, hogy egyáltalán eljutott a jelölésig.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4