HungaroCon 2025 – Szervező szemmel

2025. november 23. - Filmbook

November 15-én, amikor beléptem a Fészek Művészklub kapuján, azonnal éreztem, hogy ez a nap különleges lesz. Szervezőként persze három órával nyitás előtt már pakoltunk, termet rendeztünk be, technikai hátteret ellenőriztünk, árusokkal egyeztettünk és igyekeztünk mindent elrendezni mind a négy szinten, ahol a programok folytak. Hiszen a 45. HungaroCon nem egyszerű programsorozat: számomra és mindannyiunk számára a magyar sci-fi közösség igazi ünnepe – rajongók, alkotók, barátok és kíváncsi érdeklődők évenkénti találkozója. A HungaroCon előadásait idén négyen szerveztük: Vancsó Éva, Szélesi Sándor, Magyar Tibor és jómagam azaz Kasza Magdolna. A különböző blokkokat pedig három alappillérre építettük fel: irodalom (előadások, dedikálások), képzőművészet (kiállítások, képregény) és film (szinkrontalálkozó, vetítések).

A nyitásra érkező vendégeket már az emelet előterében megállította a kézműves vásár sokszínűsége, félemeleten a könyves pultok hatalmas kínálata, a kupolateremben pedig a Dester3D csapat interaktív workshopja, amely sok érdeklődőnek mutatta meg, hogyan találkozik a technológia és a kreativitás.

A nap számomra különösen személyes pillanattal indult: megnyílt a „Szárnyak mögött a csend” című festészeti kiállításom, amelyet Magyar Sándor történész barátom nyitott meg. Először láthatta a nagyközönség a nagyméretű olajfestményeimet, amelyeknek témái pont ide illettek, hiszen a képzelet és a valóság határán egyensúlyoznak. Különös büszkeséggel töltött el, hogy egy magángyűjtő jóvoltából Szendrei Tibor illusztrátor munkái is ugyanebben a térben kaptak helyet. A közös kiállításunk párbeszédet teremtett festészet és illusztráció között.

Kevés film van, amely annyira generációkon átívelő élményt jelent, mint a Vissza a jövőbe. Magyar Tiborral közösen tartottuk a 40 éves évfordulót ünneplő előadást, ahol meséltünk az eredeti forgatókönyv születéséről és változatairól, a szereplőkről és hátterükről, a legendás autóról, valamint a filmben elrejtett, sokszor kifejezetten vicces utalásokról.

A Színházterem nagyszínpadán Németh Attila, a Galaktika magazin szerkesztője beszélgetett Erdész Róberttel, a Solaris, a Napoleon Boulvard és Cabaret zenészével, a magyar pop és progresszív rockzene meghatározó alakjával, aki ezúttal írói minőségében jelent meg a közönség előtt. Itt mutatták be legújabb regényét, Isten hozott az elmémben! címmel, amely a 2016-ban megjelent Colossus című könyv nagyívű folytatása.

Ha valaki a hazai sci-fi és fantasy világában mozog, biztosan találkozott már Szendrei Tibor nevével. Ő az az illusztrátor, aki immár közel negyven éve formálja a műfaj vizuális arcát. Festményei ott vannak a könyvespolcainkon, borítókon, kártyalapokon, sőt néha még képregényekben is felbukkannak. Bár több kiadóval is dolgozott, a legtöbben a Cherubionhoz kötik, nem véletlen, hogy a színpadon Dr. Mazák Károllyal beszélgetett, aki a kiadó történetét könyvben is megírta. Szendrei nevéhez azonban nemcsak Skandar Graun legendás alakja kötődik, alkotott a M.A.G.U.S. világához is, és mindig nyitott volt új műfajok kipróbálására. Ma is a rajzolás és festés tölti ki mindennapjait, és az utóbbi időben már saját könyvekkel is gazdagítja életművét. Az idei évben megjelent Ceruzarajzok című album több mint ötszáz eredeti rajzot mutat be, méltó párja a két évvel korábbi Intuíciók kötetnek.

A hetvenes években Fazekas Attila a magyar képregény nagy generációjához – Zórád Ernő, Korcsmáros Pál és Sebők Imre mellé – legfiatalabbként csatlakozott, afféle ifjú d’Artagnanként a három testőrhöz. A színpadon Magyar Sándor beszélgetett vele, kötetlen, közel egyórás eszmecserében, amelyben szó esett a történelemhez és a fantasztikumhoz való kettős vonzódásáról, valamint arról, hogyan születnek meg képregényei. Első sci-fi témájú munkája, a Titkok bolygója még Cs. Horváth Tibor forgatókönyvéből készült, de később már maga írta és rajzolta történeteit – elég csak a Perseus kapitány kalandjaira gondolni, amelynek főhősét saját arcvonásairól mintázta. A beszélgetés során felidézte, hogyan kutatott az „internet előtti” időkben az Országos Széchényi Könyvtárban háttéranyag után, vagy hogy a Star Wars filmek adaptációja idején annyiszor nézte meg a mozit rövid idő alatt, hogy azóta sem ült le újra a film elé. Szóba került Nemere Istvánnal való együttműködése is, aki örömmel fogadta könyvei képregényes feldolgozását. A közös munka egyik csúcspontja a nemrég megjelent Nemere-akták című album, amely nyolc történetet tartalmaz, és méltó tisztelgés a tavaly pont november 15-én elhunyt író munkássága előtt.

Füle Zoltánt elsősorban filmrendezőként és producerként ismerjük, de aktív a hazai képregényes közegben is. A Red Line Comix kiadó vezetőjeként olyan kiadványokat hozott el nekünk, mint a Doro: The Zombie Hunter, a Drága Elza!, a Kronox, A Kapitány vagy A Dzsungel Szeme. Előadásában izgalmas és aktuális témát boncolt az AI és az alkotóművészet kapcsolatáról.

Tóth László, vagy ahogy sokan ismerjük, Nocadlee, ismét mosolyt csalt az arcokra. Könnyed, szórakoztató előadásával a SciFi Dizájn Center keretein belül ezúttal egy képzeletbeli rajongó életét mutatta be – a születéstől egészen a halálig, a különféle merchandise termékekkel kísérve. Az előadó személyesen meg is szólított, egy ultrahang képen engem azonosítva, miután a baba a jól ismert vulkáni kézjelet mutatta. A közönség reakciója arra vallott, hogy jól ismernek ebben a körben.

A HungaroCon főműsorszámát számomra igazi különlegesség jelentette: a Star Trek: Különös új világok magyar hangjai léptek színpadra. Ott volt Gáspár Kata (La’an Noonien Singh), Szatory Dávid (Spock), Csiby Gergely (James T. Kirk), valamint a szinkronrendező Stern Dániel. Farkas Csabával, az Impulzus Podcast vezetőjével együtt kérdezgettük őket – és már az első pillanatoknál éreztem, hogy a közönség velünk együtt kíváncsi a kulisszák mögötti történetekre. A rendező megosztotta velünk, hogyan választják ki a karakterekhez a hangokat, és hogy sokszor a külföldi stúdiók jóváhagyása is szükséges ezeknél a döntéseknél. Különösen érdekes volt hallani, hogy a nagy hollywoodi produkcióknál gyakran vakon kell felmondaniuk a magyar szöveget: csak a kimaszkolt szájmozgást látják a képernyőn, nehogy idő előtt kiszivárogjon egy spoiler. Szóba került a Star Trek legendás szinkronbotránya is – amikor a rajongók nyomására újra kellett szinkronizálni a Voyager hetedik évadát a kétezres évek elején, ami azóta is szakmai téma, hiszen ilyenre korábban és azóta sem volt példa. A színészek és a rendező közvetlen, humoros hangnemben válaszoltak még a közönség soraiból érkező kérdésekre is. Jó volt látni a színpadról, hogy a nézőtér mennyire élvezett minden pillanatot – számomra ez volt az este egyik legélvezetesebb, legélőbb beszélgetése.

A párhuzamos programok között ott volt a 5panels kiadó bemutatkozása. Bár a kiadó már 15 éve létezik, mégis mindig friss hangokat és új vizuális ötleteket hoz be a képregényes közösségbe, és számomra ez a fajta megújulás különösen inspiráló. Szebeni Péter, a kiadó egyik vezetője, nemcsak a múltjukról és jelenükről mesélt, hanem arról is, milyen kihívásokkal jár egy kis kiadó működtetése. Részletesen beszélt a marketingről, a rendezvényeken való megjelenés megszervezéséről, és közben mosolyogva idézte fel, mit tenne, ha Marty McFly-cosplayéhez méltóan valóban visszautazhatna az időben. Ez a könnyed, játékos kép tökéletesen megmutatta, mennyi humor és kreativitás rejlik a kiadóban – és engem is arra emlékeztetett, hogy a képregényes közösség mindig képes új energiát adni a sci-fi világnak.

A Dűne magyar forgatási történeteiről Szatmári Elemér – aki a filmben Harkonnent alakította – és Mitev Viktor – aki a hazai filmes helyszínekért felelt – mesélt Vancsó Éva műsorvezető kérdéseire válaszolva. Elmondták, hogy milyen kihívásokkal jár egy világsikerű adaptációban dolgozni, és mennyi kreatív energiát igényel, hogy a magyar szakemberek munkája tökéletesen illeszkedjen egy ekkora produkcióhoz. Nem kis büszkeség, hogy a hazai alkotók ilyen jelentős szerepet játszhattak a Dűne világának életre keltésében, és hogy a nemzetközi filmipar grandiózus gépezetében ott van a magyar kreativitás és szakértelem is.

Mészáros Szabolcs arról mesélt, mennyire fontos a tudatos világépítés minden fikciós történetben – legyen szó regényről, filmről vagy akár képregényről. Előadása során nem csupán elméleti kérdéseket vetett fel, hanem megmutatta, hogyan születik meg egy fikciós világ lépésről lépésre: miként épülnek fel a szabályai, hogyan formálódnak a karakterek, és miként válik a környezet önálló szereplővé a történetben. Előadásából kiderült, hogy a világépítés nem pusztán háttérmunka, hanem a történet szíve. Ha a világ következetes, akkor a szereplők döntései és a cselekmény fordulatai is hitelesek lesznek.

A Ha… című novelláskötetről és az alternatív történelem lehetőségeiről maguk a jelenlévő szerzők meséltek: Bányai D. Ilona, Farkas Bíborka, Kapa Mátyás, Schmöltz Margit, Szélesi Sándor és Soós Tibor – mindannyian a Történelmiregény-Írók Társaságának tagjai. A kötet keretét adó ultramodern kutatóintézetben két magyar származású, kissé bolond fizikus próbálja megoldani az időutazás gyakorlati problémáját. Ez a keret nemcsak szellemes, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a történetekben a különféle végkimenetelek valóban láthatóak legyenek. Az előadás és a könyv is elgondolkodtatja az embert, hogy mi volna, ha mi magunk lennénk egy ilyen kísérlet részesei – és el merünk-e játszani a gondolattal, hogyan alakult volna a világ, ha egyetlen döntés másképp születik meg.

Az Írósimogatóban mindig különleges hangulat uralkodik, és most sem volt ez másképp. Vancsó Éva interaktív beszélgetései és kreatív feladatai közelebb hozták a rajongókat az alkotói oldalhoz: Mészáros László, Valyon Tamás és Fekete Gábor írók közvetlenül, játékosan osztották meg gondolataikat. Szélesi Sándor mesélt a SF&F Átjáró irodalmi antológia felélesztéséről is, amely megújult szerkesztőséggel és új köntösben tér vissza, várhatóan negyedévenkénti megjelenésekkel, hazai és külföldi írók munkáival.

A Kellér terem záróeseményén a magyar szerzők által írt űropera, a Mysterious Universe negyedszázados fennállását ünnepelte. A pár éve már a Tuan kiadó gondozásában megjelenő sorozatot Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett) és Szélesi Sándor (Anthony Sheenard) indította útjára még 2000-ben. Tibor a Katedrális- és Brett Shaw-sorozataival, Sándor pedig a York Ketchikan- és Gin Bowman-szériáival alapozta meg azt a világot, amelyhez azóta számos író csatlakozott. Ezúttal a két alapító mesélt az elmúlt 25 év történetéről, a közös munkáról és azokról az alkotókról, akik az évek során gazdagították ezt az univerzumot.

Közben a Gobelin teremben egymást váltották a hazai és nemzetközi sci-fi rövidfilmek, az előtérben pedig a dedikálópontnál hosszú sorok kígyóztak: hat órán keresztül türelmesen várakoztak a rajongók, hogy kedvenc alkotóik aláírását megszerezzék. Ahogy láttam a sorokat, újra megerősödött bennem, mennyire élő és lelkes ez a közösség – mindenki szeretne egy darabot hazavinni abból a világból, amit együtt építünk.

Az Avana díjátadógála mindig különleges pillanat a HungaroConon, és idén sem volt ez másképp. A Monolit-díjat Michael Walden Százezer mérföld című regénye kapta, amelyet a Metropolis Media adott ki, s Waldmann Szabolcs távollétében a kiadót képviselő Németh Attila vett át. A Preyer Hugo-díjat Varga Igor AI asszisztenst felveszünk című novellája nyerte el, míg a Trethon Judit-emlékgyűrűt – amelyet minden évben olyan műfordítóknak ítélünk, akik kiemelkedően gazdagítják a magyar fantasztikus irodalmat – ezúttal Sohár Anikó vehette át. S bár évek óta én adom át a Trethon-gyűrűt a négytagú kuratórium nevében, bevallom, beszéd közben mégis elcsuklott a hangom. Nekem Trethon Judit is a Hungarocon része, és tudom, ha megérte volna az idei rendezvényt, egészen biztosan aktív szereplője lett volna az eseményeknek. Viszont jó volt látni, ahogyan a közönség figyelme kísérte a díjátadó pillanatait, hiszen mindannyian tudjuk, mennyire fontos, hogy az alkotók munkáját méltó módon elismerjék.

A nap végéig kitartó közönséget még egy játékos Vissza a jövőbe kvíz zárta, amelyen az első előadásunkból is tettem fel kérdéseket, és elégedetten nyugtáztam, hogy a közönség valóban végig maradt a játék kedvéért, szóval megérdemelt filmes relikviák találtak gazdára a nyertesek között. Aki pedig a játékban nem nyert, az a szerencséjét a Pusztay Mirjammal közösen vezetett tombolahúzáson próbálhatta ki, hiszen a 250 ezer forint összdíjazású tombolán kézműves árusok és könyvkiadók értékes ajándékcsomagjai kerültek a szerencsésekhez, míg a fődíjak: egy gyönyörű DeLorean és egy tíznapos, teljes ellátásos, tóparti nyaralás a Szefantor táborban, olyan nyeremények voltak, amelyeket még én magam is szívesen elfogadtam volna. Bár ahogy a nyertesek örömét láttam, együtt örültem velük minden egyes csomag kézbe adásánál.

S bár bevallom a szervezés hónapjaiban és magán a rendezvényen is folyamatosan problémamegoldó üzemmódban lenni, színpadon helytállni, vendégeket köszönteni, a rendezvényen minden ismerőssel, baráttal két szót váltani néha lehetetlennek tűnt, mégis a nap végére megerősödött bennem a gondolat, hogy a sci-fi nem pusztán műfaj: számomra – és úgy hiszem mindannyiunk számára – közösségi élményt is jelent. Ezért éri meg dolgozni egy rendezvényért, és ezért térünk vissza évről évre a HungaroConra: mert itt együtt vagyunk otthon.

a beszámolót írta: Kasza Magdolna

beszámoló a 35. HungaroConról