- My Name is Fenimore Fillmore, and I only want to ask from you...

- Oh SHUT UP Fillmore!

Talán még régebbi adósságomat törlesztettem a 3 Skulls of the Toltecs esetében, mint ahogy legutóbb (?) a Discworld 2 kapcsán történt. Pedig ugyanaz az évjárat mindkettő. Szerintem már 1998 környékén találkoztam vele, bár erről csak Szabi barátom mesélt, hogy hasonlít a Curse of Monkey Island-hez, mármint rajzolt, grafikus kaland, van szinkronja és nagyon vicces. Később egy demo erejéig ki is próbálhattam, de azután soha nem tudtam végigjátszani, aminek leginkább a Win98SE és az Xp közötti váltás volt az oka, utána meg egészen sok minden. Többek között, hogy modern hardveren már el se indult az eredeti játék. Sajnos újság mellé se csomagolták soha, pedig a játék egyike volt az elsőknek, ami hivatalos magyar felirattal került a boltokba, ezért csupán az Ezt Vedd Meg sorozat kétes megoldása maradt. Ami nálam többnyire azt jelentette, hogy pihentetem a játékot.

Így tűnt el huszonhét év anélkül, hogy végigjátszottam volna ezt a remek játékot, nagyon sokszor elkezdtem, főleg miután 2019-ben már a GoG-on és Steamen is feltűnt a kínálatban. De mivel még ezen verziókban is maradt épp elég bug, hogy megkeserítse az életünket, sőt játszhatatlanná tegye a játékot, sőt kifagyassza, amire 2025-ben még mindig az az egyetlen megoldás, hogy újraindítjuk az egész gépet... a játék előrehaladtával ezek fokozatosan törték le a kezdeti lendületem, és lelkesedésem. És csupán az vitt előre, ami hasonló esetekben mindig, hogy nagyon kíváncsi voltam, mire futtatják ki ezt az ígéretes kezdést.

A játék készítője a spanyol Revistronic az első játékfejlesztő volt, aki képes volt kitörni hazájából a nemzetközi piacra, 200.000 példányt adtak el a játékból, és mellékesen viharos kritikai és szakmai sikert is elkönyvelhettek mellé. Ezt majd csak öt évvel később tudja megismételni a Pendulo Studios a Runaway-al, és nem véletlenül említettem pont őket. A játékot eredetileg a szintén spanyol Erbe Software kezdte fejleszteni még 1993-ban, de azután leálltak vele, mert a Doom berobbanásával hirtelen megfogyatkozott a kalandjátékgyártó kedvük. A játék mögött álló testvérpár Rodrigo Castillo és Hernán Castillo azonban inkább új stúdiót alapított, minthogy veszni hagyják a projectet, és így született meg a Revistronic 1995-ben. A történetért Rodrigo felelt, a programozás Hernánra hárult, de a desgin mindkettőjük munkája. A befejezéskor már több mint ötvenen dolgoztak rajta, de a játék 90%-ban a két testvér gyermeke.

A Revistronic azután egészen 2011-ig maradt talpon, amikor a szokásos csődeljárás elnyelte őket is. Ezidő alatt még két folytatást készítettek sikerjátékuknak, 2003-ban a The Westerner és 2008-ban Fenimore Fillmore's Revenge címmel. Valamint ők a felelősek a 2000-res Grouch/Rocko's Quest című fantasy, hack&slash 3D borzalomért, amit viszont a GameStar elhozott hazánkba is, úgyhogy sokaknak lehet ismerős. Legnagyobb sikerük azonban kétségtelenül a legelső játékuk maradt, ami már csak azért is a kalandjátéktörténelem részévé vált, mert abban a pár évben készült, amikor a stúdiók a rajzfilmszerű megjelenítésre törekedtek. Két év múlva már mindenki poligonokban gondolkodott. A 3 Skulls-ra emiatt mai napig sokan emlékeznek, és mivel gyakorlatilag hozzáférhetetlen volt a "remastered" újrakiadásig átlagban 300.000 forintért cserél gazdát egy eredeti CD-s verzió, amennyiben bontatlan, akkor ezt az összeget egy nullával ki lehet tolni.

A történet szerint 1866-ban járunk Arizónában, valahol a mexikói határon. A polgárháború után ezen a helyen söpörte össze a szemetet a szél. Van itt egy kis porfészek, amely a nagyzoló BigTown nevet aggatta magára, tele bűnözővel és élvhajhász szerencsevadásszal. A környékbéli erőd katonaságát lefoglalják a helyi apacsok, a mexikói forradalmárok pedig eközben az I. Miksa császár francia hadserege által elfoglalt kapucinus kolostort készülnek visszafoglalni. De persze csak egy kiadós szieszta után. Ha pedig mindez nem lenne elég a környéken szesztilalmat rendelt el az Alkoholellenes Liga, úgyhogy még az ivóban is csak édesgyökér sört mérnek.

Ebbe a káoszba csöppen főhősünk, Fenimore Fillmore, aki épp jókor van jóhelyen, hogy megmentsen a banditáktól egy házaló ügynököt, aki hajnövesztő szert és egyéb marhaságokat sóz rá a szabadidejében a jónépre. Jelenleg azonban azzal van elfoglalva, hogy az életéért meneküljön. A banditák golyóitól ez jobbára sikerül is, de Fillmore-tól már kevésbé, ugyanis hősünk tudatlanságában összekeveri a gyógyitalt a méreggel. A köztes időben azonban az utazó kikotyogja, hogy a banditák az arany koponyát akarták, amiből még kettő található a környéken: egy az apacsok birtokában, egy pedig a franciák által megszállt kolostorban. Aki összegyűjti mind a hármat annak megnyílik az út a toltékok kincséhez.

Na, szóval ez egy rettentően hangulatos kezdés, mintegy hét percnyi introval, ami ekkoriban ritkaságszámba ment. A western környezet telitalálat, 1996-ban egy kezünkön megszámolhattuk, hány játék játszódik ebben az érában, de a számuk még ma is csupán 20-30 körül mozoghat. Az is látszik, hogy a készítők nagyon szerették a LucasArts kalandjátékait, mert két irányelvet követtek: legyen olyan vicces, mint a Monkey Island - hősünk is rendkívül sok jellemvonást örökölt Guybrush Threepwoodtól, - és legyen olyan kalandos, mint az Idiana Jones and the Fate of Atlantis. És bármilyen hihetetlen el is érték mindkét célt, mert tényleg nagyon vicces az egész játék, és nagyon jól megírták a kalandot is.

Történelmileg - már amennyire egy paródiába hajló western kalandjátékot érdemes ebből a szempontból vizsgálni - még akár helytálló is. Arizóna 1862-ben csatlakozott az államokhoz, I. Miksa pünkösdi császársága Mexikóban 1864 és 1867 közé esett, 1867-ben Benito Juárez parancsára kivégezték. A kapucinusok pedig tradicionálisan a Habsburg uralkodók gyóntatói voltak, akik közé I. Miksa is tartozott. Apacsok is éltek Kelet-Arizónában, a Toltékok viszont csak jóval délebbre, Közép-Mexikóban és a Yucatánon alakították ki birodalmukat 850-1100 között. A jóval ismertebb Aztékok ezt a harcias népet tekintette elődjüknek. De ezt a kis malőrt leszámítva jó is, hogy nem utóbbiak, vagy mondjuk a szintén Közép-Amerikában birodalmat létrehozó Maják kerültek a játékba, mert őket már rengeteg film felhasználta, szóval, ha úgy vesszük ez a játék a friss ötletek tárháza.

Az is tetszett, hogy a játék előrehaladtával folyamatosan megszerezzük majd elveszítjük valamelyik aranykoponyát, hogy a végén belássuk egymás nélkül ez a sok frakció képtelen boldogulni, és a kincs megszerzéséhez össze kell fogniuk, ha csupán ideig óráig is. A grafika azért nem olyan jó mint mondjuk a Broken Swordban, vagy akár a Discworld 2-ben, de mivel rajzfilmes ezért viszonylag keveset öregedett, inkább az animálással akadnak problémák, amik néhol túl darabosak, vagy önismétlőek. Maguk a karakterek ötletesek, - akad belőlük nagyjából negyven - néhány kifejezetten emlékezetesre sikerült, mint Bika, a Harvardon végzett indián, aki semmire se volt jó az apacsok között így elzavarták tanulni. A nagyothalló állomásfőnök, aki valami félrehallás miatt folyton leszid minket, a zongorista, akit persze, hogy Samnak hívnak, vagy a kékzubbonyosok idióta hadnagya, aki a legszebben szalutál a környéken. És valamennyi szinkront kapott! Zene kevés került a játékba, de nem igazán hiányzott, leginkább a lónyerítés lesz, ami háttérzajként megüti a fülünket.

Akkor mégis mi a bajom ezzel a játékkal? Hát nagyjából minden egyéb. Először is a főhős egy idióta, és nem úgy idióta, mint Guybrush, hanem az a fajta, aki fullba tolja a kretént. Komolyan, mennyire vicces az, hogy ő öli meg a szerencsétlent, akit meg akart menteni? És nagyjából még két tucat hasonló dolgot fog véghezvinni, ami miatt egyáltalán nem tudtam megkedvelni. A fejlesztőek egy szeleburdi kalandornak akarják eladni, aki persze ha kell két kézzel tüzel, vagy olyan a szövegelése, mint Clint Eastwoodnak, illetve maradjunk csak John Wayne-nél, mert Clint Eastwood fel nem vett volna ilyen maskarát, mint amiben Fenimore Fillmore flangálja végig a vadnyugatot.

Ehhez, hozzájön Fillmore akcentusa, a gyermeteg animációja és a menése, ami elsőre persze vicces, de amikor az ember sokadjára nézi, ahogy csigalassúsággal dobálja a lábait, meg a kesztyűs kezeit, akkor hamar eldönti, hogy inkább mindenhova odateleportáltatja az egér bal gombjának dupla kattintásával. Jó hülyén néz ki, és szerintem el is vesz a játék hangulatából, de a fejlesztők is tehettek volna a cammogás helyére futást. Hogy a problémát tetézzük, ilyen bonyolult útkeresésse még nem találkoztam kalandjátékban. A játékba eleve sok Panoráma háttér került, amik a grafikusok munkáját dicsérik, de a programozókét nem. Valóságos rémálommá válik, ahogy Mr. Fillmoret kommandírozhatjuk A-ból B-be. Az indiánoknál például van egy sátor, ahová el lehet jutni a képernyő tetején meg az alján is. De mivel a sátor felül helyezkedik el, így a felső úton nagyjából öt lépés lenne, de valamiért folyton az alsó úton akar odavánszorogni, és ha nem kattintunk idejében, meg is teszi.

Egyszer már kitértem rá, hogy a spanyol játékoknak nincs bérelt helyük a szívemben. Ezt ugyan a Pendulo érte el nálam, de úgy látszik valami népbetegség lehet, mert ugyanezek a baromságok a Revistronic játékánál is előjöttek. Nem értem, hogy ha már másolják a LucasArts játékait, akkor miért nem azt lopják el, ami kiforrott és verhetetlen. A kezelőfelület. Egy igazi agypusztító borzadály az a User Interface, amit ide megálmodtak. Van egy kereszt alakú kurzorunk, amivel kereshetünk az adott képernyőn, és ha az adott tárggyal vagy személlyel kezdhetünk valamit, felvillannak szavak az alsó szekcióban. Kapunk nyolc parancsot: Open, Close, Pick-Up, Give, Use, Move, Talk és Look. Nem tudom melyik 1996-os játékban láttam utoljára, hogy a sokkal letisztultabb ikonok helyett még mindig szavakat használnak. A Broken Swordban pedig a kurzor dinamikus változott, attól függően, hogy éppen mit akartunk csinálni vele, és mindenre elég volt két egérgomb. De nem ez a baj. 

Itt az Open/Close valójában EGY parancs, mert összevonták. 1996-ra szinte mindenhol kiváltotta a USE, hiszen rájöttek, hogy a kizárólag ajtók, meg fiókok nyitogatására fölösleges két külön parancsot fenntartani. Ugyanez igaz a Pick-Up/Give parancsokra is, bár ez már sokkal problémásabb, elvégre nem egymás inverzei. A Use, Talk és Look parancsok úgy működnek, ahogy azt elvárná az ember. Alapesetben a BAL egérgombbal, ha nem választunk mást Fenimoret irányíthatjuk a GO TO-val, ami megfeleltethető egy kilencedik parancsnak. A JOBB egérgombra pedig többnyire a Look került, de ez valamnnyire változik, mert ajtók esetében az Open/Close, karaktereknél meg a Talk.

Ilyenkor adott parancs a kezelőfelületen rózsaszínnel felvillan. Ha ezután duplán kattintunk a JOBB egérgombbal, akkor Fenimore automatikusan végrehajtja ezt a parancsot. Ha bármi egyebet akarunk, akkor továbbra is BAL egérgombbal kiválasztjuk az adott parancsot, ami ilyenkor pirosan világít, rákattintunk vele az adott tárgyra, vagy karakterre és várjuk az eredményt. Az Inventoryban a kurzor viszont felcserélődik, és itt a BAL egérgomb lesz a Look, és a JOBB egérgomb pedig a Use és ugyanígy a színek is megváltoznak. A Jobb gomb szavai lesznek pirosak, a bal bomb szavai rózsaszínek. És, hogy totál káosz legyen a USE használhatjuk hagyományosan is, vagyis BAL egérgombbal rákattintunk a parancsra és azután a tárgyra. Az eredmény ugyanaz. Ki a fene találta ezt így ki?

Igazából az is mindegy melyik gombot kell lenyomni a nézelődéshez, mert Fillmore folyamatosan öt előre megírt választ mond mindenről és mindenkiről, úgyhogy semmi plusz információt nem kapunk, ami nemhogy nem segít, de a játékélményt sem mélyíti el. Kizárólag az Inventoryba bekerült tárgyakról mond speciális véleményt, és ott sem mindegyikről. Szemfülesek észrevehették, hogy maradt még egy parancs: a MOVE. Nyilván a Push/Pull helyett került ide, amit sikerült összeforrasztani egy új szóvá. Mert valóban inkább mozgatást jelent, mert nem a hősünk mozog, ő mozgat vele valamit. Nagyjából háromszor kell használni az egész játék alatt, és akkor is helyettesíthetné a Pick Up vagy a Use, de akkor nem lenne elég agyfasz a köbön a kezelőfelület. Adott egy tárgyunk, és arra legalább háromszor három különféle igével rá kell kattintani, hogy kiderüljön mire gondoltak a kötők. Mert ha nem működik a Use, hát lehet még ki lehet nyitni, vagy fel lehet venni? Nem próbálod ki és tovább haladsz, akkor meg fix, hogy elakadsz, mert elfelejtődik.

Sajnos a kezelőfelülethez hasonlóan elbaszott az INVENTORY is. Rengeteg cuccunk lesz, szám szerint ötvennégy. De hát az jó, szeretjük a sok cumót nem? Maximum akkor nem, ha ezekből egyszerre ÖT látható. És ilyen kis picike nyilakkal kell oda vissza lapozgatni, hogy kétségbeesetten kiválasszuk mit akarunk mivel összekombinálni, hogy végre valamelyik próbálkozásunkat siker koronázza. Meg aztán az is elfordul, hogy már majdnem ráleltünk az adott tágyra, de menetközben félrenyomtunk valamit, és kezdhetjük elölről az egész procedúrát. Fel nem tudom fogni, hogy ezt hogyan tudták így elkúrni? Nyilván ők is azt akarták, hogy minél inkább egy westernfilmhez hasonlítson a kaland, és ne a kezelőfelület meg az Inventory töltse ki a tetemes részét a képernyőnek, de azért nem számítottam spanyol inkvizícióra!

Ezt a borzalmat sikerült megfűszerezni további kellemes meglepetésekkel. Például, ha valamire nincs már szükségünk az nem tűnik el automatikusan az egyébként is telített Inventoryból. Sőt, ha vagyunk olyan marhák, van amit azután is felvehetünk, miután már használtuk, és soha az életben nem kell többet. Sőt vehetünk fel olyasmit is, amit egyébként se kéne használni sehol se. Így aztán egy idő után mindent használunk mindenen, mert nem, hogy egyre fókuszáltabban haladnánk a végkifejlet felé, hanem inkább reményvesztetten. Ami mindenre rátesz egy lapáttal, az az, hogy bizonyos tárgyakat, bár már mindent megcsináltunk ahhoz, hogy a miénk legyen, és szinte leugrik a képernyőről, hogy az bizony felvehető, csak akkor hajlandó hősünk magához venni, ha találkozik azzal a személlyel, vagy helyzettel, ami miatt azt használni is kéne.

A Pendulo ezt annak idején még azzal tudta megfűszerezni, hogy bizonyos tárgyak csak azután jelentek meg, hogy valaki beszélt róla, így aztán soha nem lehettünk benne biztos, hogy esetleg nem egy ötvenszer már átnézett helyiségben lapul a megoldás, de ez is majdnem ugyanolyan rossz. Mindezek miatt annyiszor fogunk elakadni, hogy végül nekem is négyszer bele kellett nézzek egy végigjátszásba, bár bevallom a végén már egyre kevésbé érdekelt az egész, és csak túl akartam lenni rajta, hogy láthassam a csodálatos befejezést. Ezek közül különösen érthetetlen azon epizód, amikor a játék egyik csavarját kellene kitalálnunk látatlanban, mindezt azután, hogy a gyanúnkat már elaltatták, és vajmi segítséget kapunk. Az ott már ilyen Broken Swordi Kecskés szívatás kategória.

A képernyő jobb alsó sarkába, az Inventory mellé még beszuszakolták a térképet is, - nehogy már egy hatodik tárgy elférjen - ami a gyors mozgást teszi lehetővé a különböző helyszínek között, ha nincs kedvünk huszadjára is végignézni az egyébként ötletesen megrajzolt anmációkat. Nem lesz sok helyszínünk, csak nyolc, ezek viszont mindegyike elérhető lesz a játékkezdés utáni tizedik percben. Rádobni az összes helyszínt a játékosra egyik legjobb megoldás, hogy összezavarjuk. Hármat csacsin, a maradékot egy hajtányon fogjuk először megközelíteni, azután, ha kedves az életünk, és az időnk használhatjuk a térképet a villámgyors ide-oda ugrándozásra.

Ha ez nem lenne elég, a beszélgetést is megbonyolították, de az már inkább élhető, és minél többet beszélgetünk, annál több variációt kizárhatunk - legalábbis a legtöbb esetben - és annál közelebb kerülhetünk a megoldáshoz. Miután megszólítunk valakit, a játék feldob 3-5 lehetséges mondatot, - ez néha lehet akár tíz is - amiket A-B-C-D-E betűk mögé rejt. Csak akkor látjuk mit takarnak, ha a kurzort a betűk fölé húzzuk, ekkor elolvashatjuk őket, és aztán kattintunk. Ha van folytatás, akkor kapunk megint opciókat A-B-C, és ha ennek is van folytatása, akkor megint. Tehát első beszélgetés: A-A-A. Ezután újrakezdhetjük a beszélgetést, és mivel ennek a témának, - merthogy ezek valójában azok akarnának ám lenni, de a Discworldben és pláne a Broken Swordban kicsit értelmesebben sikerült megoldani őket - a legvégén már két variációja létezik: A-A-B és A-A-C mindaddig nem tűnik el a lehetséges opciók közül, amíg ki nem merítettük a választható lehetőségeket.

Utána már csak A-B-A, A-B-B, A-B-C, A-C-A, A-C-B és A-C-C variánsokat kell végigzongorázni és akkor az egész főág mármint az A jelű témakör eltűnik. Legalábbis jó esetben. És rátérhetünk a B témakörre. Akik szeretnek veszélyesen élni variálhatják a témaköröket is ide-oda, hátha nem zavarodnak bele. Szerencsére nem mindenkivel lehet ennyire komplikáltan beszélgetni, de ugyanakkor vannak, akiknél sosem tűnnek el a fő témakörök sem, hiába kérdeztünk meg mindent. Szóval lehet tévedtem, és ez a rész is egy kisebb agyfasz. Ami viszont üdvös, hogy a mondatok színkódoltak, és annak a szereplőnek a fejénél jelennek meg, aki éppen mondja őket. Tehát mint az összes többi LucasArts kalandjátékban, szinte már érthetetlen, hogy ezt így hagyták.

A játéknak maradt még egy része, amiről nem beszéltem, ez a világ legegyszerűbb pókerjátéka, ahol művészet veszíteni. Illetve hát nem is tudunk, mert ha ilyen 15 dollár alá beesünk az ellenfeleink pánikszerűen dobják be a lapjaikat, vagy szállnak ki a partiból, mi meg ott állunk megint vagy harminc dollárral, amit egyébként semmire nem tudunk egy idő után elkölteni, úgyhogy trükkösen elkezdtem én is bedobálni a lapjaimat, és dolláronként veszíteni, de ha 10 dollár alá véletlenül beestem, Mr. Fillmore gyorsan lehurrogott, azonnal emelte a tétet, és elintézte, hogy megint én legyek a nyerő. Ilyet se láttam még. Nyilván azért került bele ez, nehogy a játékos pénz nélkül maradjon, és akkor nem tud részt venni a pókerjátszmában. De mivel szinte minden egyebet megszerezhetünk pénz nélkül is, talán ennél kevésbé otrombább megoldást is kitalálhattak volna. A játék maga jópofa minijáték, de mivel valódi kihívás nincs, és két három mondatot variálnak itt is nagyon gyorsan repetitívvé válik.

Meg aztán ha ennyire biztosra akartak menni, hogy a játékos nehogy softlockolja magát, akkor lehet azokat a bugokat kellett volna kiírtani, amik még közel harminc év után is játszhatatlanná teszik a játékot. Kettőbe sikeresen bele is futottam, és csak az oldotta meg ha egy régebbi mentést kezdtem el. Az egyiknél a főszereplő eltűnt, ahogy a szamár hátáról leszállt, a másik akkor jött elő, amikor rábukkanunk a mexikói forradalmárok búvóhelyére, és fönt maradunk a torony tetején. De más játékosoknál még legalább fél tucat hasonlót olvastam, szóval nem biztos, hogy mindent meg kell kérdezni mindenkitől, és mindenre rá kell kattintani. Nem teszter vagy te, csak egy user.

A Remastered verzióról  (2019) -

A feljavítást egy Casual Brothers nevű banda készítette, na most erről tényleg csak röviden és gyorsan. Mi a leginkább pozitív? Végre ki tudtam játszani a játékot, és nem fog álmatlan éjszakákat okozni! GoG-on ugyan kifagyott, de átváltottam Steamre és ott már csak bugok voltak, mondhatni flottul ment. 1920*1080-asra feltolták a felbontást, és hozzáigazították a grafikát a 16:9-es sőt a 16:10-es képernyőkhöz. A remasterelés azt jelentette, hogy bár a karaktereket átrajzolták, de a háttereket csak elmosták, - az átvezető animációkhoz pedig egyáltalán nem nyúltak - úgyhogy egy fokkal lett jobb az eredmény, mint a Simon the Sorcerer esetében. Ez a borzalmas layer effektus leginkább az Inventory tárgyain ütközik ki.. A kezelőfelületen lecserélték az írott szavak Western betűtípusát egy kevésbé karakteresre. És bár a rajzoknál ki lehet kapcsolni az enhanced módot, és akkor a régi élményt kapod, a szövegnél sajnos nem.

A legfölöslegesebb újítás a beapplikált motion blur, amit kizárólag FPS játékokban láttam eddig, és el nem tudom képzelni mire lehet jó, egy kalandjátékban? Kapunk tizenhat szép, új achievmentet is, és a Pókerjátszmában korrigálták a színhibát, hogy a pakli közelről kéknek, messziről meg magentának látszódott. Ellenben az összes hiba, amit fent leírtam erre a verzióra is igaz, különös tekintettel a BUG-okra. Sajnos a hangokon semmit nem javítottak, egyik másik nagyon hordó - bocsánat kút - mélyéről szól. A játékban nem tudunk menteni, helyettünk az automsave dolgozik, de olyan serényen, hogy minden egyes alkalommal, csinál egyet, amikor képernyőváltás történik. A végére volt már vagy száz különböző mentésem. A játéknak öt különböző szinkronja készült: spanyol, angol, francia, német ÉS orosz, amihez hozzá csapták az olasz, lengyel, cseh és a magyar feliratozást is.

A végére egy nagyon picike spoiler. Személyszerint hatalmas csalódásként éltem meg a játék végét, ami trehány és összecsapott. A toltékok kincse nem kapott saját játszható helyszínt. Ennyi szenvedés után elvártam volna valami jutalomfalatot. Mintha az Indiana Jonesban Atlantiszt elintézték volna egy átvezető animációval. És ez bizony már nem is játékmechanikai probléma, csak lustaság. Talán nem a véletlen műve, hogy a Steamen jelenleg 32%-ot tesz ki azon játékosok száma, akik be is fejezték ezt a csodát. Sőt, lehet az sem a véletlen műve, hogy én magam is 28 évet vártam, hogy eljussak ide. A készítőkre ráfért volna saját tanácsadójuk Dr. Hangelhofer egyik segédkönyve az ötszázból: Hogyan készítsünk kalandjátékot LucasArts stílusban tíz egyszerű lépésben.

Lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren: Follow @Filmbook4

Hallgass minket YouTubeon: www.youtube.com/@filmbook_podcast

vagy Spotifyon: https://open.spotify.com/show/5YBaIxW97mIJ1Er7UQitHL

kontakt: filmbook.blog@gmail.com