A 13. emelet (1999)

2026. január 27. - scal

Nos így sikkadnak el a jó filmek. Elég egy Mátrix, és akkor tizenkét évet kell várni mire ráakad az ember az ilyen csodákra. Érdekes év volt 1999, mert szinte csupa jó film készült - mintha tényleg azt gondolták volna itt a világvége, és mutassuk meg mit tudunk. Három alternatív valóságban játszódó film is készült, amelyek azért merőben más megvilágításban közeledtek ahhoz a témához, amit a Dark City ekkor már egy teljes éve sokkal jobban felfestett. De mindezek ellenére a 13. emelet egy igen klassz kis film, amely garantáltan senkinek sem fog csalódást okozni.

7b1ab5eaa8153d43ee5eb23e58018b6251d6711c1a8738ed3e1c4b05b4366cb0.png

A filmben egy titkos project részesei lehetünk, ahol egy professzor és lelkes asszisztense egy önálló virtuális világot hoznak létre. Mégpedig Los Angeles-t az 1930-as években, mert Fuller professzornak kedves emlékei fűződnek hozzá még gyerekkorából. Ebben a világban minden valódi, legalábbis valódinak hat, de a professzor elkövette azt a hibát, hogy a környezetéből vette a mintát a kis Simeknek, így mindenkinek van egy alteregója is. De minthogy a világban csak a professzor kalandozhat erről egy ideig senki sem tud. Az emberkék akik élik életüket, és amikor Fuller becsatlakozik a világba, akkor alteregója testébe költözik be.

Igen ám, de a virtuális világ lakói egy idő után elkezdik gyanítani hogy valami gond van, mert egyre több kihagyásra figyelhetnek fel azok akik kicsit tovább látnak az orruknál. A projectet vezető professzor pedig váratlanul elhalálozik, így az asszisztens, Hall - a film igazi főhőse - kényszerül lemenni, hogy saját nyomozása révén fényt derítsen az igazságra, és felfedezze milyen is a virtuális valóság.

A film legnagyobb hibája, hogy ismeretlen színészek garmadájával operál, azért egy húzó név egy ilyen történethez bizony nem ártott volna. Itt van nekünk persze Roland Emmerich, de ő ezúttal csak producerkedett, szóval hagyjuk is. Szerencsére mindez nem nyomja rá a filmre a bélyegét, mindenki nagyon jó a szerepében, nincsenek ripacsok, megjátszások, a karakterekkel lehet azonosulni, és a titokzatos NŐ is jól testesíti meg a femme fatalet. Az a rész pedig amikor Hall először jut el a szépia színű Los Angelesbe, az tényleg valami fantasztikus, vele együtt mi is rácsodálkozhatunk az apróbb részletekre, a gyönyörűen megfestett korrajzra.

Az érdekes keretben egy nagyon jól előadott klasszikus krimit kapunk, úgy a 30-as évek stílusában, és persze lappang valami a háttérben, ami miatt különösen gáz hogy ezt ilyen nagy késéssel láttam, ez bizony már simán kitalálható, és 1999-ben azért mindezt még fantasztikusabban élhettük volna meg, hiszen akkoriban még nem sok virtuális világról szóló film készült.

Minden másban azonban a film elég középszerű, a digitális megjelenítés mára teljesen avittá vált, a zene és a fényképezés inkább érdekes, mintsem emlékezetes lenne. Mindez miatt tökéletesen érthető, hogy ez a film labdába se tudott rúgni a Mátrix mellet. Sokkal inkább kelti egy kábelcsatornán leadott tévéfilm mintsem egy nagyszabású mozifilm illúzióját, amely pedig Emmerich sajátja, és amelyet igenis megérdemelt volna ez a fantasztikus történet.