Szóval, az van, hogy akármennyire is próbálom újragondolni a dolgokat, egyre inkább oda lyukadok ki, hogy ez a Viharsziget egy meglehetősen csapongó alkotásra sikeredett, amire sajnos egy héttel később egyre kevesebb lelkesedéssel gondolok vissza.

Martin Scorsese meglehet beragadt. Nem mer próbálkozni, és ezt mind filmes palettájára mind pedig arra a tényre értem, hogy zsinórban a negyedik filmjét készítette el Leonardo DiCaprioval közösen. Pedig úgy szerettem volna ha nem ez sül ki belőle. Persze még létezhet egy mentsvár, amibe menekülni akarnék, mégpedig, hogy sajnos meglehetősen sok olyan alkotást láttam, ami egy külső és egy belső-realitás viszonyát tárgyalja, aztán a nézőre van bízva, hogy melyiket választja. Éppen ezért, számomra, a Viharsziget már nem tudott egyik csavarjával sem olyan igazi döbbenetet okozni. De ez nem zárja ki, hogy másnak tetszeni fog, és persze nem nevezném rossz filmnek sem, amire nem éri meg rááldozni a bő két órát.

Már a jegyfoglalás is olyan nyögvenyelősen indult, hogy sejthettem volna belőle valamiféle jelet, ha hinnék az ilyesmiben. A trailer is kellőképpen hatásvadászra sikeredett, vagyis ebből számíthattam volna rá mit is kapok. 1954-ben, két szövetségi ügynök - US Marshall, az FBI-hoz hasonló öltönyös szervezet, leginkább tanúvédelem és ellenőrzés tartozik a hatáskörébe - érkezik a rettegett szigetre, mely még az Alcatraznál is hírhedtebb, lévén a legvérmesebb elmebajosokat őrzik itt. Céljuk, hogy megtaláljanak egy cellájából rejtélyes körülmények között eltűnt nőt. Azonban amikor a szigetre érkeznek, egyre inkább világossá válik a számukra, hogy nem kedvelik őket, mi több, segíteni sem akarják a nyomozást.

A két nyomozót Leonardo DiCaprio és Mark Ruffalo alakítja, a sziget kétes professzorait pedig olyan veteránok, mint Ben Kingsley és Max von Sydow. Azonban hiába a hátborzongató hangulat, a sejtetés lebegtetése szinte majdnem minden képkockában, láthatólag Scorsese az egész filmet DiCapriora építette, ő pedig még nem képes arra, hogy egymaga elvigyen a hátán egy filmet. Mondom mindezt úgy, hogy DiCapriot meglátni és meggyűlölni egy pillanat műve volt csupán, még a Rómeó + Júliában, aztán erre még rádobott egy lapáttal a Titanicban, hogy a Vasálarcost meg se említsem. Majd történt a srácnál egy pozitív változás, és elkezdett olyan filmekben játszani, amelyek már kifejezetten mást is követeltek tőle, nem csak a nyálas szépfiú karakterét. Évről évre egyre jobb filmekben játszott - Part, Kapj el, ha tudsz, Tégla, stb. - úgyhogy mára az egyik kedvencem lett, éppen azért, mert megtudta mutatni, hogy igenis van benne tehetség.

És nem is vele van a baj, vagy bármelyik másik színésszel - von Sydow pl. zseniális mint ex-náci idegorvos, talán csak Ruffalo semmilyen egy kicsit - és nem is a forgatókönyvvel, bár meglehet a kevesebb több szabálya itt is működött volna, a film ugyanis legalább három variációt hullámoztat, és meggyőződésem, hogy nem a legjobbat választották a film lezárásaként. A film túl hosszú a maga 138 percével, és ezt Scorsese azzal fokozza, hogy egymásra dobálja a víziókat, visszaemlékezéseket és alternatív történéseket, és egy idő után bizony elfogja az embert a vágy, hogy felfedezze, miért is olyanok a moziban az ülések karfái, netalán kiosonjon egy gyors pisilésre, és nem vesztene semmit. A film iszonyatosan lassan hömpölyög az első másfél óráig, és persze megértem én hogy egy ilyen filmnél alaposan fel kell építeni a viszonyokat és vonzásokat de még így is ki lehetett volna vágni egy félórát belőle, mert milyen hosszú lesz a DVD verzió?

Az utolsó órában már minden megy a maga útján, de addig el kell jutni, és ha nem moziban ülök, bizony elképzelhető, hogy sokkal jobban unatkoztam volna. Persze Scorsesenek semmi vesztenivalója, hiszen egy ember, aki legalább hat kultuszfilmet adott a világnak, akár az egész filmtekercsre felvehetné a szünetjelet és azt is megköszönnénk neki. És talán pontosan ez lehet az oka, hogy előző filmjében is egy remake-et választott, most meg egyszerűen megelégedett azzal, hogy egy sokszor látott történetet újra elmesélt, legfeljebb egy kicsit másképp. Nem született klasszikus, nem történt forradalom sem, csupán egy felemás, tisztességesen összekalapált thriller.

Úgyhogy az etalon továbbra is a Nowhere Man és az Address Unknown marad a számomra, és nem véletlen, hogy mindkettő sorozat, ahol van idő minden részletbe alaposan belemászni.

A kritika tizenöt éve jelent meg először a Fatum Portalon.

Lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren: Follow @Filmbook4

Hallgass minket YouTubeon: www.youtube.com/@filmbook_podcast

vagy Spotifyon: https://open.spotify.com/show/5YBaIxW97mIJ1Er7UQitHL

kontakt: filmbook.blog@gmail.com

UI: Ezúttal a magyar felirat készítőinek üzennék egy kis különvéleményt, miszerint az áttetsző fehér betűk alkalmazása egyébként is divatjamúlt, de egy olyan filmben, ahol a szereplők 90%-a fehér köpenyben szaladgál, egyáltalán nem biztos, hogy a legjobb választás.