Minden el van CsCseszve - 45. Magyar Filmszemle

2026. február 12. - scal

Azt hiszem, teljesen újra kell alkotnom az értékítéletemet. Amikor az ember azt hinné, hogy cirka húsz év tudatos, már-már munkaszerű filmnézés után semmi, de semmi nem tudja sem meglepni, sem felháborítani, sem elborzasztani, sem kiakasztani, akkor jön egy film, ami rá cáfol erre, hogy de de de. Bár ha úgy vesszük, legalább hű maradt a címéhez.

Most már rendre sokkal több rossz filmet látok, mint jót. Emögött pusztán az a matematikai ok húzódik, hogy sokkal, de sokkal több filmet nézek, mint egy átlag filmnéző. Ha valamire jó volt a kettő, meg az egy csatorna a nyolcvanas-kilencvenes években, sőt, tovább megyek, a kapitalista előszűrés és a szocialista cenzúra, hát az mindenképpen az volt, hogy kevés film jutott le a fogyasztói szintre, így nagyon meg kellett gondolni, mit is vetítenek egy hétig a moziban, vagy mi lesz az a film, amit a héten lead a tévé szombat este nyolckor. Emiatt szinte kizárólag jó, sőt, remek filmeket láthattunk egy ideig. Na hát, ma már nem ez van. Manapság akkora a dömping, hogy már nem is kell filmkritikusnak lenni ahhoz, hogy az ember kegyetlenül sok bűnrossz filmet láthasson, elég, ha előfizet valamelyik streamingszolgáltatóra vagy csak nézi a százötven hazai tévécsatornát.

Láttam életemben pár igazán rossz filmet, de ez a nomen est omen című Minden el van CsCseszve, ez bizony beállhat a 9-es terv a világűrből, meg A szoba mellé, mert közel nézhetetlen. Illetve mit közel, ez egy nézhetetlen katyvasz, aminek, gyanítom, azért ezt a címet adták, mert utólag rájöttek a készítők, hogy így talán megúszhatják, amit leműveltek filmgyártás címén. Azért nem tudnak elhelyezni kamerát rendesen, mert direkt így akarták. Azért ripacs az összes színész, mert tudna játszani, de nem akar; azért nem áll össze a történet, mert ez szándékos; azért ordít a hangsáv, mert nem akartak hangmérnökkel bíbelődni. Az első negyed órában még be is magyaráztam magamnak, hogy ez az akármi a filmiparnak akar görbe tükröt állítani. Ez kérem egy szatíra, közben meg csak arról van szó, hogy a tizenkét év alatt, amíg ezt a gyönyörűséget összetákolták, itt senki nem tanult meg se rendezni, se világosítani, se írni, se előadni. Emiatt a vége felé hívtak pár valódi színészt, de az összkép így se lett jobb.

Pánovics Rajmund akár tekinthető lenne a magyar Tommy Wiseaunak is, mert láthatóan teljesen meggyőződött róla, hogy egy vicces, szórakoztató filmet készített. De Wiseau filmje, bár szintén hulladék, elérte azt a státuszt, amikor már azért nézik az emberek, mert nézhetetlenül rossz. Pánovics filmje azonban nem ilyen, mert az se vicces, amit a filmben annak szántak, meg a próbálkozás sem, ahogy ezt előadják. Szimplán csak unalmas, jó hosszú is – az unalom képes megnyújtani egy film relatív hosszát, de egyébként is az – több mint száz perc, és még a végére sem derül ki, hogy mi is akart ez lenni. Ezt csak tovább erősíti, hogy a vetítés után Pánovics saját maga sem tudta összefoglalni, miről is akart szólni a filmje, csakhogy egy baráti társasággal leültek beszélgetni, aztán amikor már sokat ittak, kitalálták, hogy csinálnak egy filmet. Ilyenek szoktak lenni az osztálykirándulásokon lekamerázott, illuminált állapotban előadott szösszenetek is, amiket egy héttel később visszanézve, már minden jóízlésű szereplő a pad alatt bújkálva vészel át, aztán örökre elfelejti és éli tovább az életét. Nem pedig bemutatja azt egy moziban. Sőt, eléri, hogy levetítsék a Magyar Filmszemlén!

Úgyhogy ez a film nem hulladék, szimplán csak szemét. Egy pontos a tízes skálán, nullát csak azért nem adok neki, mert volt másfél jó poén benne, és mert valamit Pánovics csak tudhat, ha elérte, hogy Ujlaki Dénes és Reviczky Gábor önként és dalolva égesse magát. A film keretes szerkezete ugyanis az, hogy ők ketten velünk együtt nézik ezt a szart egy moziban, majd minden egyes szkeccs után - ez itt jelenet akarna lenni, de azok között van kohézió és folytonosság - rájuk vált a kamera, ők pedig azt élcelődve kommentálják. Ujlaki mond valamit, Reviczky visszakérdez, Ujlaki leüti egy "poénnal", majd mindketten erőltetve és hosszan nevetni kezdenek, majd vágás. Na most ha ez csak negyedóránként történne, már akkor is borzalmas lenne, mert a hazai színészvilág két nagy öregjét Muppet-show figurává silányítani önmagában sem szép. De hogy mindez öt percenként ismétlődik, és a tetejébe még csak nem is vicces, az kimeríti a jóízlés ellen elkövetett szándékos károkozás bűntettét.

Rajtuk kívül megemlítendő még Szalóczy Pál teljesen indokolatlan szerepeltetése a filmben, akit érces hangjáról az is fel fog ismerni, aki eddig életében nem hallott róla. Így elmondható, hogy Pánovics igen kiterjedt kapcsolati tőkével rendelkezik és azt maximálisan kihasználta. Ha már bevonta őket a filmbe, szerepeljenek jó sokat. Hátha a nagy nevek miatt majd tódul a nép a moziba. Meg aztán ne felejtsük el, ezt a filmet a Filmszemlére is betolták valahogy. Senki nem ellenőrizte, megüti-e a szintet? Mindezek miatt a film megérdemel egy teljes pontot, de emiatt át kell rendezni az eddigi hierarchiát, mert akkor mától Uwe Boll munkássága minimum kettes, Steven Seagal videós ámokfutása legyen hármas, Sas Tamásé négyes, és az Anderson-Jovovich házaspár alkotásai simán tuti jó filmek. Mert ezek is rosszak, de legalább technikailag össze vannak rakva, nem öncélú az egész, ahol ki kell tölteni a celluloidot, csak azért, mert egy átmulatott éjszakán a hányás helyett a jóhangulatú társaságnak inkább az az ötletük született, hogy filmet forgatnak a semmiről. A CS-CS projecktről.

Ha pedig a film önmagában nem változtatja másfél órára katasztrófa súlytotta területté a Corvin mozi Latabár termét - ahol kizárólag a résztvevők röhögtek a saját alakításukon, de azt legalább jó hangosan tették, hagy lássa a közönség milyen jó filmet is néznek épp -, a dupla stáblista felgördülése után választ kaptam a kínzó kérdésre, ami egy idő után jobban foglalkoztatott, minthogy mi az istennyavalyájáról akar a film szólni? Jelesül, mégis ki itta magát olyan részegre mögöttem, hogy mindjárt rosszul leszek a tömény alkohol szagtól. Hát nem más, mint maga a rendező-író-főszereplő úr, aki nyilván annyira örült, hogy végre bemutatták a filmjét, hogy gyorsan bedobott pár felest, hátha oldottabban pörög a nyelve. Sajnos annyira nem pörgött, hogy pár perc után ez a moderátorkodásra felkért Nagy Katica számára is nyilvánvalóvá vált és rövid úton véget vetett a kérdezz-feleleknek. Hát így nem tudtuk meg, hogy mi is az a Cs-Cs projekt. Bár eddigre engem is csak az érdekelt, hogy ebben az agyhalott állapotban, ahová ez a nem mindennapi élmény juttatott, képes legyek hazajutni épségben.