Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Duelist (2016)

2017. december 27. - Oldfan

Kezdjük rendhagyó módon, egy kérdéssel. Mi az emberiség egyik legősibb, kedvelt időtöltése? Na, ne… Semmi pajzánkodás, kérem! Igaz, a blog időnként 18+-os, de nem olyan tartalomra szakosodott. Tessék jobban erőltetni a szürke agytekervényeket. Tilos a címre visszatérni, pláne Google fordítóval, az cseréptörésnek számít! Segítek egy kicsit. Korántsem veszélytelen a dolog, sőt. Dehogy… A korabeli mellett a mai extrém sportok eltörpülnek. Azok igazából nem is ősiek, már pedig ide most az kell. Sámuel, Vértesszőllősről, legfeljebb a kőszáli kecske után mászott sziklára, hogy a hasát megtömhesse. A maga jószántából eszébe sem jutott volna megtenni. Igen, ott? Persze! Mi más! A saját soraink ritkítása! Ezúttal nem a nagyüzemi formája, - népszerű nevén a háborúzás – kerül terítékre, hanem az úrias változata. Persze, hogy a párbajozásról beszélek. Vitte volna el időben az ördög azt, aki kitalálta.the_duelist_03.png

Tovább

Call of Duty: WWII (PS4)

2017. december 06. - Lazók György

Az Activision FPS-sorozatáról sokáig lepattantak a kritikák, ám a játékosoktól érkező negatív reakciók egyre hevesebb hulláma az utóbbi időben már akkorára csapott, hogy arra muszáj volt lépni. Dobták hát az Infinite Warfare-ben végképp sci-fibe átment modern hadviselést és újra elővették a jól bevált II. világháborút, amivel annak idején a franchise elindult. Visszatérni a régi ösvényre nem mondható előrelépésnek, ám a legkönnyebb módja annak, hogy kiengeszteljék az elégedetlenkedőket. Ahogy a többségnek, úgy nekem is megvoltak a fenntartásaim, hogy a Sledgehammer Games műhelyében készülő, szimplán WWII-re címkézett részben lesz-e annyi kraft, ami elég ahhoz, hogy a széria újra a régi fényében tündököljön.

call-1.jpg

Tovább

Wolfenstein II - The New Colossus (PS4)

2017. november 02. - Lazók György

Ez a szezon konzolos fronton idáig a hol jobb - hol rosszabb folytatásoké. A Destiny 2 személyében kaptunk egy korrekt, a The Evil Within 2 képében egy felvizezett, a Shadow of War révén pedig egy mikrotranzakciókkal mérgezett második részt. A nácik leglelkesebb irtója, B.J. Blazkowicz idén igazán kitett azért, hogy az ő folytatása a jobbakhoz tartozzon! A reboot-mánia a filmek világából rég begyűrűzött a játékokéba is, melynek egyik eredménye az id Software klasszikusát egyszerre folytató és újragondoló, 2014-es Wolfenstein: The New Order volt. A jól megszokott II. világháborús környezetet alternatív ’60-as évekre cserélő FPS-t kedvezően fogadták, habár megvoltak a maga hiányosságai. A most megjelenő The New Colossus direkt folytatása az előző résznek, vagyis pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol elődje elejtette. A sorozat főhőse, a rettenthetetlen nácigyilkos a biztos halál küszöbén áll, ám barátai az ellenállásból az utolsó pillanatban megmentik. Folytatódhat hát a véres túlzásokban gazdag harc Amerika szívében, melyet ebben a realitásban a fasiszták uralnak.

wolf-title.jpg

Tovább

Testbeszéd fénnyel és vízzel — Aurora Borealis

2017. október 17. - luckylany

Hullámzó vízfelületen jelennek meg a hullámzás torzította betűk Mészáros Márta 26. filmjének, az Aurora Borealisnak első képkockáin. A képkivágat lassan tágul, háttal látjuk, a medence? vagy természetes hőforrás? mellett ülő főszereplőt, Máriát (Törőcsik Mari), hogy azonnal a múltjába kalauzoljon a vágás, ugyanehhez a hőforráshoz, ahol az ekkor még ismeretlen szerelmesek (a fiatal Mária szerepében Törőcsik Franciska) töltik boldog perceiket. Bár még nem tudjuk, csak az emlékező szituációból sejtjük, mit látunk, rögtön ezután egy szülő nő szobájába visz a kamera, ahonnan a Törőcsik Franciska alakította karakter nagy fájdalmak közt távozik, míg a háttérben világra jön egy újszülött, hogy nem sokkal arrébb a folyosón összeesve maga is életet adjon valakinek — bár egyelőre ezt is csak sejthetjük.

Tovább

Te offolsz?

2017. október 01. - luckylany

Szeptember 29-én nyít meg és november 5-ig tart az OFF-Biennále Budapest, a független kortárs művészeti színtér biennáléja. Az idei, második kadás témája Gaudiopolis — az öröm városa. Gaudiopolis, Sztehló Gábor gyerekdemokráciára építkező árvaháza a Valahol Európában egyik ihlető forrása is volt. A rengeteg programot felvonultató eseménysorozatban filmek ihlette előadást vagy a közösségiség kérdéseivel foglalkozó filmet is láthatsz, ezek közül emelek ki párat.

off_gaudio.png

Tovább

Értékelési afférok -The Only Living Boy in New York

2017. szeptember 29. - luckylany

Vannak jó szériák. Ez nekem most egy ilyen. Mert van, hogy egy szereplő miatt mész el megnézni a filmet, láttad már másban is és szeretted, kíváncsi vagy, mit alakít más szerepben, ha szerencséd van, a karakter kicsit más és nem egy beskatulyázott karakterszínész keltette fel az érdeklődésedet. Olyan is, hogy mit sem tudsz a filmről, csak összefutsz egy baráttal, már sok mindent megbeszéltetek, átsétáltátok együtt a várost, régi helyek előtt emlékeztetek, megittatok egy kávét, egy teát, egy sört vagy egy pohár bort, esetleg egymás után, s pont elmentek a régi kedvenc mozitok előtt, beléptek, miért ne, s ráböktök az első, legközelebb kezdődő filmre, hogy majd a film poénjain vagy a sajátjaitokon, de újra hangosan kacagjatok az életen és visszahozzatok valamit abból, ami a találkozásig elveszettnek tűnt.

only-living-boy-in-ny07.jpg

Tovább

Uzumasa Limelight (2014)

2017. szeptember 27. - Oldfan

A filmes társadalom időről-időre elkészít egy mozit önmagáról. A nagyközönség pedig többnyire szívesen fogadja az ilyen történeteket. Hiszen egy kicsit mindenkinek birizgálja fantáziáját, hogy milyen lehet az élet egy „álomgyár” színfalai mögött. Íme, pár példa a közismertebb filmekből, amik ezt a témát feszegetik. Van közöttük, ami a valóságot akarja megmutatni, van, amelyik az alkotás folyamatának művészi leképezését tűzte ki céljául. Akad, amelyik csúfolódik a művészek zártkörű világán, de a lepel lerántásának kísérlete sem marad el. Szóval, akinek kedve támad a témában bogarászni, műfajilag bő választékkal teheti meg. Tessék, egy kis ízelítő: Dziga Vertov – Ember a felvevőgéppel (1929), Cecil. B. DeMille – Alkony sugárút (1950), Stanley Donen – Ének az esőben (1952), Fellini – 8 és fél(1963), Francois Truffaut – Amerikai éjszaka (1973), Frank Perry – Anyu, a sztár (1981) Tim Burton – Ed Wood (1994) Chris Smith – A filmcsináló (1999). A lista persze korántsem teljes. Azokat igyekeztem belevenni, amelyek magyarul is elérhetőek.

uzumasa_limelight_02.png

Tovább

Destiny 2 (PS4)

2017. szeptember 19. - Lazók György

Szeptember hatodika piros betűs ünnep volt a Destiny-rajongóknak. Még azoknak is, akik nem bocsájtották meg, hogy a véres verejtékkel összegyűjtött lootjukat nem vihették át a most megjelent folytatásba. Én is kiéhezve vártam már, hogy rávethessem magamat, és, ami szabadidőm csak volt, azt az elmúlt két hétben rááldoztam. A korábbi epizód botrányba hajló bemutatkozásából tanulva a Bungie ezúttal tartalommal rendesen ellátva indította útjára szeretve gyűlölt MMO shoooterének folytatását. A Destiny 2 a Star Wars mintáját követve sötétebb hangulatú lett. Mint A birodalom visszavágban, mindjárt a történet elején lerohanják az epizód főgonoszai, a böszme római légiósokra emlékeztető Cabalok, a jók bázisát. Az érinthetetlennek hitt utolsó városra, sőt még az őrzők erejét adó Utazóra is ráteszik a mancsukat. A halhatatlanságot jelentő fényre áhítozó vörös légió kíméletlen vezetője úgy dob le a hajójáról, ahogy egy legyet szokás lepöckölni a szélvédőről. Félhullaként a romok közt támolyogva apránként szerezzük vissza majd képességeinket, a 8-10 órás kampány nagyobbik részében pedig az életben maradt vezéreket kutatjuk fel, hogy aztán velük együtt vágjunk vissza az inváziós seregnek.

d2-1.jpg

Tovább

Az (2017)

2017. szeptember 10. - Santino89

„És most ki kell nyírnom ezt a faszom bohócot.”

Öt évvel ezelőtt, amikor elolvastam Stephen King masszív regényét, majd megnéztem a belőle készült tévéfilmet, azzal zártam a kis élménybeszámolómat, hogy ugyan egyikkel sem voltam igazán elégedett, mégis, ha egyszer készül ebből a történetből egy nagyfilmes feldolgozás egy tehetséges alkotógárda tolmácsolásában, akkor tuti ott fogok ülni a moziteremben. Az kevésbé lepett meg, hogy tényleg ott ültem tegnap este, az már annál inkább, hogy mennyien kíváncsiak erre a filmre, akár az ismeretségi körömből, de nézhetjük úgy is, hogy kis hazánkban viszonylag ritkán telnek meg a plázamozik egy akármilyen horrorfilm kedvéért, ahhoz képest konkrétan nem maradt szabad ülőhely. Kérdés, hogy mi lehet a siker titka, elvégre nem hiszem, hogy ennyien olvasták volna az eredeti regényt, a kétrészes tévéfilm sem örvend azért ekkora kultusznak, Stephen King neve ugyan egy nagy brand, de semmire sem jelent garanciát, lásd a Setét torony esetét egy hónapja. Az előzetesek persze jól sikerültek, de hát rengeteg jó előzetest láthattunk mostanában. Nem tudom, a tömegeket mi csábítja ilyen nagy számban a moziba, de azt tudom, hogy az Az megérdemli, mert nem csak sokkal jobb az egykori tévés feldolgozásnál, de az egyik legjobb Stephen King feldolgozás valaha, nem mellékesen az utóbbi idők egyik legjobb horrorfilmje, és még azt is meg merem kockáztatni, hogy jobban sikerült, mint maga az eredeti regény.

it-trailer.jpg

Tovább

Trónok harca 7. évad (vagy inkább hat és feledik)

2017. szeptember 09. - Santino89

A Trónok harcát kísérő jelenségek közül nem a spoilereket, a hype-ot, vagy a mindent túlmagyarázó, szüntelenül spekuláló rajongókat utálom a legjobban, hanem az átlag büdös trollparasztot. Aki elé leteszik ezt a paradigmaváltó sorozatot, ami nem pusztán tévétörténelmet ír, hanem megváltoztatja az audiovizuális szórakoztatás játékszabályait. Igényes sorozatokból túlkínálat van jelenleg, annyi remek drámát láthatunk, olyan fantasztikus színészek előadásában, rengeteg hihetetlenül tehetséges író-rendező keze munkáját, amire még korábban soha nem volt példa. Mégis, a Trónok harca az egyetlen, ami kulturális jelenséggé nőtte ki magát az évek során. Gondoljatok csak bele, milyen kemény az, hogy átlagosan 30 millióan nézték meg legálisan az egyes epizódokat, ami az HBO történetének egyik legjobb nézőszáma. Ebből készíti az csatorna ezt méregdrága, fantasztikus látványvilággal bíró sorozatot. És mindez eltörpül amellett, hogy világszerte hétről-hétre 130-190 millióan torrentezik le, vagy streamelik a Trónok harcát. Az HBO-nak pedig a brand miatt még így is bőségesen megéri. Sokan nézünk az egyéni ízlésünknek megfelelően rengetegféle sorozatot, de csak egyetlen olyan van, aminek a kedvéért bemegyünk egy amúgy is fárasztó hétfő reggelen egy órával korábban az irodába, hogy közösen nézhessük meg az évadnyitó epizódot.

Tovább

Nang Nak (1999)

2017. augusztus 13. - Oldfan

A nagyvilágban az hírük a thai moziknak, hogy ha küzdősportosak, akkor az vadul ütős- vágós rúgósak, ha történelmiek, akkor  véres kardozósak , horrorként szellemlányosak. Ha az utóbbi a téma, akkor jó kis hentelés következik, egy jó okkal begurult, bosszúálló túlvilági lénytől. Vagy mégsem? Persze, hogy nem. A közhelyek időről-időre megcáfolódnak.

A vietnami-thai háború idején Mak, az ifjú férj, kénytelen hátra hagyni a várandós feleségét, és bevonulni a hadseregbe. A fronton súlyos sebesülést szenved, hónapokig gyógyulgat. Megviselten, időnként lázálmoktól gyötörve, de boldogan tér vissza a kis családjához. Ám az örömét hamarosan elrontja egy furcsa pletyka. A falusiak azt híresztelik, hogy a felesége már rég meghalt...nang_nak_07.png

Tovább

Milarepa (2006)

2017. augusztus 07. - Oldfan

Bhután, Milarepa, jógi.  Ha a kedves olvasónak váratlanul nekiszegeznék a kérdést, hogy mi jut erről a három szóról az eszébe, azt hiszem, meghökkenne. Aki kettőről érdemben tudna nyilatkozni, már bizonnyal jól áll alapműveltség területén.. Nem tagadom, ha Bhután és a filmgyártást kapásból kellene egymáshoz kapcsolnom, magam is bajban lennék. Amikor a Milarepa filmmel egy ajánlás folytán összefutottam, Bhutánról legfeljebb annyit tudtam, hogy valahol a Himalája környékén van, vélhetően a világ végén. Utána nézve kiderült, túl sokat nem tévedtem. Már a neve is azt jelenti, hogy „szélen fekvő ország.”  Ha a környékbeliek szerint is rászolgált az elnevezésre, akkor nálunk a „világ végi” minősítés nem lehet sértő. Az, hogy ha ott kéne az utca emberének nyilatkozni a „Bukarest-Budapest” kérdésben, ők sem állnának jobban, mint mi errefelé, ha róluk van szó, csekély vigasz. Ha vaktérképen kellene kijelölni a két ország határait, utána komoly diplomáciai bonyodalmakat okozna a behúzottak gyakorlatba ültetése. Még jó, hogy mindez csak elméleti felvetés, sosem kerül sor rá. Hagyom is a további szócséplést. Maradjunk annyiban, hogy ritka madár mifelénk a bhutáni film. De ha már belefutottam egybe, gondoltam, csak megér pár mondatot írni róla. Kezdem hát a mozi címadójának rövid bemutatásával, mert gyaníthatóan kevesen hallottak róla. Annyit elöljáróban leszögezek, nem akárki volt az illető.milarepa_01.png

Tovább

Pókember: Hazatérés

2017. július 08. - Santino89

Valamiért egy reboot ciki, kettő pedig már tök okés. De persze, értem én a csinnadrattát, elvégre egy rajongói álom vált valóra azzal, hogy értő kezekbe került minden idők egyik legnépszerűbb szuperhőse, egy olyan franchise részévé válhatott, ahová mindig is tartozott, olyan felügyelet alá, amely még a nagyközönség számára eredetileg totálisan érdektelen Vasemberből, vagy Amerika kapitányból is kihozta a maximumot.

bringspideyhome.png

Tovább

Wonder Woman

2017. július 04. - Santino89

A Batman V Superman és a Suicide Squad után még úgy sem akartam megnézni ezt a filmet, hogy a kritikusok dicsérik, a nézők meg szeretik. Mert mi van ha ez a dicséret annak szól, hogy végre a DC/Warner is összehozott egy darab szuperhősfilmet, ami nem bántóan rossz. Vagy ami még félelmetesebb, mi van, ha csak azért nem verik el rajta a port, mert nem akarnak szexista, hímsoviniszta, szexista, nőgyűlölő náciknak tűnni. Elvégre az új Szellemirtókról se merték leírni, hogy milyen rossz valójában, hát hogy bízzon meg ezekben az ember?

wonder-woman-2017.jpg

Tovább

A 10 legjobb, itthon megjelent Pókember történet

2017. július 01. - Santino89

Egészen kicsi korom óta Pókember a kedvenc képregényhősöm. Amikor a szüleim elváltak, és eladták a házat, ahol felnőttem, szándékosan otthagytam a házban a kicsiny Pókember gyűjteményemet, mert az éppen összeomló életem kellős közepén ez egyszerűen nem számított. Olyan volt, mintha ezzel az eseménnyel valahol a gyerekkorom is véget ért volna, pedig akkor még csak 10 éves voltam. Aztán persze ezt ezerszer megbántam, mert a szívemhez nőtt a karakter, gyűjtöttem a későbbi sorozatokat, láttam, és valamilyen szinten szerettem az összes filmet, játszottam a különféle videojátékokkal, de csak pár évvel ezelőtt jutottam el odáig, hogy újra beszerezzem azokat a rég elveszett számokat. Amikor sikerült, olyan boldogságot éreztem, mint az Amélie csodálatos életében Dominique Bretodeau, miután megtalálja a gyerekkori kincsesládáját. Ennek megfelelően kicsit el is kapott a gépszíj az utóbbi években, és nem csak az összes magyarul megjelent Pókembert sikerült azóta beszereznem, és elolvasnom, hanem rengeteg különféle sorozatot ismertem meg, mostanra pedig a képregény művészete iránt eltemetett szenvedélyemet leginkább külföldről rendelt kötetekben élem ki. Mivel viszonylag friss az élmény, és úgyis nyakunkon van a legújabb reboot, ezért összegyűjtöttem nektek a 10 legkiválóbb történetet, amely itthon is megjelent a falmászó szuperhősről.

csodalatos_pokember_v1_001_00_sepi.jpg

Tovább