Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

PILLANGÓ

2018. július 20. - Field64

Az egykori francia fegyenc, Henri Charrière (1906–1973) Pillangó című könyve a hetvenes évek egyik leghíresebb bestsellerének számít. A szerző haláláig ragaszkodott ahhoz az állításához, hogy saját életének történetét írta meg, ma már azonban egyre elterjedtebb az a nézet, hogy a regény nagyobb része csupán fikció, illetve olyan események leírása, melyek valójában másokkal estek meg. A hatalmas sikernek köszönhetően hamar elkezdődtek a filmváltozat előkészületi munkálatai. Rendezőként felmerült például Roman Polański, Richard Brooks, Arthur Penn és Terence Young neve, a címszerep kapcsán pedig Warren Beatty, Alain Delon, Charles Bronson és Jean-Paul Belmondo nevét is emlegették. A rendezői székbe végül Franklin J. Schaffner ülhetett, aki A majmok bolygója (1968) és A tábornok (1970) című filmjeinek köszönhetően keresett mesterembernek számított. A végleges forgatókönyvet Hollywood egyik legjobb írója, Dalton Trumbo írta, de még javában dolgozott rajta, amikor már el kellett kezdeni a forgatást. Részben emiatt a jeleneteket kronológiai sorrendben vették fel. A legfontosabb forgatási helyszín Jamaica és Spanyolország volt. A munkát számos probléma nehezítette, így például az is, hogy a két főszereplő, Steve McQueen és Dustin Hoffman nem igazán jött ki egymással. A nehézségek ellenére a Pillangó nagy közönségsikert aratott világszerte, szakmai és kritikai fogadtatása azonban meglehetősen vegyes volt. Bár sokan úgy gondolták, hogy több Oscart is nyerhetne, ennek ellenére csupán Jerry Goldsmitht jelölték a filmzenéért. Mindazonáltal a Pillangó az elmúlt negyvenöt évben igazi hollywoodi klasszikussá vált, melynek remake-jét többször is beígérték, 2000-ben például egy televíziós sorozat formájában. Különösebb médiafelhajtás nélkül 2017-ben végül valóban elkészült az új változat, amelyet a jövő hónapban mutatnak be az Egyesült Államokban. Jelen sorok írásakor a magyar premierről még nincs hír, ám biztosra vehetjük, hogy hozzánk is el fog jutni. Addig is nézzük, mit érdemes tudni az 1973-as filmről!

papillon01.jpg

[A film magyar plakátját Plakátfiú bocsátotta rendelkezésemre. Hálás köszönetem újbóli segítségéért. Grafikus: Helényi Tibor.]

Tovább

100 ÉVE SZÜLETETT INGMAR BERGMAN: SUTTOGÁSOK, SIKOLYOK

2018. július 14. - Field64

Száz éve ezen a napon született az egyetemes filmtörténet egyik legnagyobb alkotója, a svéd Ingmar Bergman. A negyvenes évek második felétől forgatott filmeket, egy évtizeddel később került a nemzetközi élvonalba, és a hatvanas-hetvenes évek jelentették pályafutása legtermékenyebb időszakát. Egyik legjelentősebb műve – sokak szerint legszebb és legkatartikusabb alkotása –, a Suttogások, sikolyok az 1973-as cannes-i filmfesztiválon keltett világméretű csodálatot, ahol versenyen kívül vetítették. A címet Bergman egy zenekritikustól kölcsönözte, aki egy Mozart-kvartettről egyszer azt írta, hogy „suttogások és sikolyok szólnak benne”. A film a direktor egyik fantáziaképén és családi emlékein alapul, a fontosabb szerepeket Ingrid Thulin, Liv Ullmann, Harriet Andersson, Kari Sylwan, Erland Josephson és Anders Ek játszották. Az Egyesült Államokban a Suttogások, sikolyok volt Bergman kereskedelmileg legsikeresebb filmje, amelyet öt Oscar-díjra jelöltek, ám az elismerést csupán Sven Nykvist vehette át kimagasló operatőri munkájáért. A nemzetközi siker ellenére egy ideig kétséges volt, hogy a film eljut-e Magyarországra, az első megtekintés alkalmával ugyanis elutasították az átvételét. Végül az ún. stúdióhálózatban kezdték vetíteni. A nagy érdeklődést követően kiszélesítették a forgalmazását, majd néhány negatív vélemény miatt visszakerült a stúdióhálózatba. Nem egész két hónappal a premier után eltűnt a moziműsorból, és csak évekkel később mutatták be újra, immár korlátozások nélkül.

[A film magyar plakátját Plakátfiú bocsátotta rendelkezésemre. Hálás köszönetem állandó segítségéért.] 

cries01.jpg

Tovább

A CIGÁNYTÁBOR AZ ÉGBE MEGY

2018. július 10. - Field64

Hej-haj, mindjárt feljön a nap,
Mi meg együtt fekszünk.
Szégyentűzben, ha meglátnak,
Együtt kell elégnünk.”

 Makszim Gorkij elsőként publikált irodalmi műve, a Makar Csudra (1892) című elbeszélés 1976-ban elevenedett meg a filmvásznon. Az adaptációt a moldáv származású Emil Lotjanu készítette A cigánytábor az égbe megy címmel. A két főszerepet felfedezettjei, Szvetlana Toma és Grigore Grigoriu játszotta, akikkel tíz évvel korábban dolgozott először. A dalokat és táncokat a moszkvai Cigány Színház művészei adták elő, mindazonáltal némelyiket a színészeknek is meg kellett tanulniuk. Az opusz nagy nemzetközi sikert aratott, a volt Szovjetunió országaiban minden idők egyik legnépszerűbb szovjet filmjének számít, csak a bemutató évében közel 65 millió nézője volt. Magyarországon nem váltott ki egyöntetű lelkesedést: gyakran elhangzott az a vélemény, hogy mesterkélt romantika jellemzi, a zenei betétek pedig drámaiság helyett inkább egy szirupos musical benyomását keltik. 2013-ban Kaposváron, 2017-ben Komáromban mutatták be a mű színpadi változatát.

tabor01.jpg

Tovább

NAGYÍTÁS

2018. július 04. - Field64

Michelangelo Antonioni második színes és első angol nyelvű filmje, a Nagyítás alapjául Julio Cortázar argentin író magyar nyelven is megjelent azonos című novellája (eredeti címe: Las babas del diablo) szolgált. A forgatás 1966 áprilisa és júliusa között zajlott. A direktor így nyilatkozott készülő művéről: „Egy nő és egy férfi története egy szép őszi napon.” A produceri teendőket Carlo Ponti látta el, aki évtizedek múlva azt állította, hogy a közreműködésével készült mozgóképek közül Antonioni mesterműve az egyik kedvence. A Nagyítás elnyerte az 1967-es cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát, és számos más rangos szakmai díjban is részesült. Ironikus, hogy az olasz filmkritikusok Ezüst Szalag-díját az olasz Antonioni mint a legjobb külföldi rendező kapta meg, mivel a Nagyítás hivatalosan angol film. A direktor mégsem ezért utasította vissza, hogy személyesen vegye át a díjat, hanem azért, mert nem adták ki a legjobb színésznőnek járó elismerést, holott arra a Maestro korábbi élettársa, Monica Vitti is esélyes volt. (Rajta kívül egyébként csak Sophia Lorent jelölték.) A Nagyítás mindmáig a modern filmművészet egyik legtöbbet elemzett és legvitatottabb darabja: egyesek filmtörténeti mérföldkövet látnak benne, amely művészet és valóság bonyolult kapcsolatának egyik legeredetibb és legtalányosabb megfogalmazása, míg mások részben épp e talányosság miatt grandiózus blöffként értékelik, melynek látszólagos sokatmondása mögött valójában üresség, átgondolatlan alkotói koncepció rejtőzik. Sokan kifogásolták, hogy maga Antonioni nem foglal állást a film fő témáját, a világ megismerhetőségét illetően. A rendező azonban a főhős, Thomas szemszögéből meséli el a történetet, vagyis hőse bizonytalanságát osztja meg a nézővel. Antonioni áttételesen közli saját álláspontját, hogy a megismerés relatív fogalom, a dolgok nem ragadhatók ki az összefüggéseikből, máskülönben elvész vagy megváltozik a jelentésük. Jó példa erre, amikor Thomas műtermét a rablás után látjuk, és már csak egyetlen kép hever a földön. Ez a fotó viszont a többi kép nélkül már nem értelmezhető, csupán fekete-fehér pontok halmaza, hasonlóan ahhoz a nonfiguratív festményhez, melyet a fotós csodált meg szomszédjánál, a festőművésznél. Ezzel összefüggésben említhető a film zárójelenete is, amikor a kamera fokozatosan felfelé emelkedve egyre kisebbnek mutatja a gyepen tanácstalanul álldogáló Thomast, aki végül teljesen eltűnik a képről.

[A film magyar plakátját Plakátfiú bocsátotta rendelkezésemre. Hálás köszönetem újbóli segítségéért. Grafikus: Szabó Árpád.] 

nagyitas01.jpg

Tovább

A SAKÁL NAPJA

2018. június 27. - Field64

Az algériai háború (1954–1962) megviselte és megosztotta Franciaországot. Charles de Gaulle elnök éveken át hangoztatta, hogy Algéria minden körülmények között megmarad francia gyarmatnak, ám idővel kénytelen volt belátni, hogy a gyarmati rendszernek leáldozott. 1961. január 8-án Franciaországban népszavazást tartottak Algéria függetlenségéről, mellyel a szavazók háromnegyede egyetértett. 1962-ben a háború véget ért, Algéria függetlenné vált. Ekkorra már franciák tízezreinek bizalma rendült meg De Gaulle-ban, s az addig köztiszteletnek örvendő államférfi hazaárulóvá vált a szemükben. Szélsőségesek – köztük magas rangú katonatisztek – néhány nappal a népszavazás után, 1961 januárjában létrehozták az OAS (Organisation de l'Armée Secrète) nevű titkos szervezetet, melynek célja De Gaulle meggyilkolása és Algéria függetlenségének megakadályozása volt. Számos merényletet kíséreltek meg az elnök ellen, de mindegyik sikertelen volt: De Gaulle 1969-ben önként vonult vissza a politikától, és a következő évben békésen elhunyt. Frederick Forsyth méltán világhírű regényének és Fred Zinnemann kitűnő filmjének köszönhetően azonban egy olyan merényletkísérlet vált a legszélesebb körben ismertté, amely a valóságban nem történt meg.

[A film magyar plakátját Plakátfiú bocsátotta rendelkezésemre. Hálás köszönetem a segítségéért. Grafikus: Zelenák Crescencia.] 

jackal01.jpg

Tovább

DEFEKT

2018. június 20. - Field64

Férfi: „Beteg a feleségem.”
: „Értem. Mi baja?”
Férfi: „Beteg.”

Fazekas Lajos 1977-ben kezdte el forgatni a Defekt című tévéfilmjét, amely öt évvel később nyerte el végső formáját, ennek ellenére csak 1984-ben került adásba. Oly nagy sikert aratott, hogy 1985 januárjában a mozihálózatban is bemutatták. Bár a Mozgó Képek nevű havi mozimagazin a filmről szóló ismertetőjében kihangsúlyozta, hogy az eredeti tévéváltozat lesz látható a filmszínházakban, mégis színesnek tüntette fel a valójában fekete-fehérben készült alkotást. A Defekt felismerhetően tükrözi Hitchcock klasszikus mesterműve, a Psycho (1960) hatását, mégsem nevezhető csupán utánzatnak, mert Fazekas kreatívan használta fel a kölcsönvett motívumokat. Sokak szerint „az első magyar horror”-ról beszélhetünk, amit egyesek túlzásnak találnak, szerintük helyesebb „az első magyar pszichothriller” meghatározás. Ezzel is lehet azonban vitatkozni, hiszen a film elsősorban a szereplők cselekedeteinek hihető lélektani magyarázatával marad adósunk. Ennek ellenére a Defekt több mint négy évtized után is figyelemre méltó kuriózum maradt, ami főleg Fazekas írói és rendezői ötleteinek, Halász Mihály bravúros operatőri munkájának, Vukán György hatásos kísérőzenéjének és a színészek meggyőző játékának köszönhető.

FIGYELEM! Az alábbi ismertető a cselekmény fordulataira és végkifejletére is kitér!

defekt01a.jpg

Tovább

A NÉGY TESTŐR, AVAGY A MILADY BOSSZÚJA

2018. június 13. - Field64

Richelieu: „Nem nyújtok segédkezet a gyilkosságaihoz, asszonyom.”
Milady: „Segítségre nincs szükségem. Csupán egy írásra, hogy szabadkezet kapok.
Egy parancsra, amely a kezembe adja a Bonacieux szajhát és a szeretőjét.”

Amikor a színészek – köztük számos világhírű sztár – leszerződtek A három testőr 1973-as filmváltozatához, még az volt az eredeti produceri elképzelés, hogy Dumas regényéből egy hagyományos, kétrészes filmet készítenek, melyet majd egyetlen előadás keretében vetítenek a mozik, a két rész között rövid szünetet tartva. Ilya Salkind producer szerint azonban túl sokat forgattak, ezért a felvett anyagból inkább két önálló filmet állítottak össze. Ez egy precedens értékű perhez vezetett, mivel a színészek csak egyetlen film után kaptak gázsit. Eme kínos közjáték ellenére a folytatás éppúgy tetszett a kritikusoknak és a közönségnek, mint az első rész. George MacDonald Fraser forgatókönyvíró és Richard Lester rendező ragaszkodtak az eredeti cselekmény fordulataihoz – ésszerű változtatásokra és rövidítésekre persze sor került –, ugyanakkor a második részben sem fukarkodtak a verbális és a vizuális humorral, valamint a szemet gyönyörködtető látványvilággal. Még apró történelmi tényeket is figyelembe vettek: Felton például a filmben tíz pennyért vásárolja meg azt a kést, amellyel megöli Buckingham herceget, és a gyilkos fegyver a történetírók szerint valóban ennyibe került. Állítólag a bevezető és a befejező képsorokhoz az alkotók Porthos és Aramis narrációját egyaránt felvették, aztán úgy döntöttek, hogy a film humorához a hiú Porthos nagyzoló kommentárja jobban illik, ezért csak azt használták fel. A vívójelenetekben elszenvedett sérülések és Oliver Reed alkoholizmusa bőséges izgalomforrást jelentettek a stábnak: a fogadásból elköltött La Rochelle-i reggeli felvételére például a színész a bennfentesek szerint erősen illuminált állapotban érkezett, a jelenetet az előzetes aggodalmak ellenére mégis kifogástalanul megcsinálta. A királynét alakító Geraldine Chaplin szerint a színészek között érezhető volt valamiféle rivalizálás, különösen Faye Dunaway és Raquel Welch esetében, ámbár az érintettek ezt hosszú évek múlva határozottan cáfolták. Mindazonáltal van, aki úgy tudja, a Miladyt megszemélyesítő Dunaway készségesen és túl nagy beleéléssel játszotta el a Constance-t domborító Welch megfojtását. A magyar mozik 1976. december 30-án rövidített változatban mutatták be a filmet, az évekkel későbbi tévépremier alkalmával azonban már a csonkítatlan verziót láthattuk.

four01.jpg

Tovább

FÉLELEM A VÁROS FELETT

2018. június 06. - Field64

„Minek neki szemüveg, ha mögötte a szem üveg?”

Jean-Paul Belmondo 42. születésnapján, 1975. április 9-én mutatták be a francia mozik a Félelem a város felett című koprodukciós krimit. (A Filmbook korábban itt foglalkozott vele.) Ez volt a Bébel becenéven is jól ismert sztár ötödik közös munkája Henri Verneuil rendezővel – összesen hét filmben dolgoztak együtt –, és ebben játszott először rendőrt. Az általa megformált kemény öklű Letellier felügyelőnek elszámolnivalója van egy veszedelmes bűnözővel, Marcuccival, és ezért eleinte kevesebb figyelmet fordít új ügyére, egy nőket zaklató erénycsősz kézre kerítésére. Ezzel végzetes hibát követ el, mert a Minósz álnevet viselő férfi gyilkolni kezd, sőt a sajtó közreműködésével gúnyt űz a rendőrségből. Letellier-ből azonban senki nem csinálhat bolondot… Belmondo szokása szerint kaszkadőr nélkül hajtotta végre a legveszélyesebb jeleneteket is: ha kellett, a párizsi háztetőkön kergette a gyilkost, egy metrószerelvény tetején hajszolta a körözött bűnözőt, vagy drótkötélen lógott egy helikopterről, hogy a túszejtő közelébe kerüljön. A Félelem a város felett nagy sikert aratott Franciaországban, amiben oroszlánrésze volt a nagyszabású médiakampánynak, beleértve a René Chateau által tervezett plakátot is. A közönségsiker bő három évvel később Magyarországon se maradt el. A francia Wikipédia szerint A félelem városa (1994) című vígjáték vizuális utalásokat tartalmaz Verneuil krimijére. A komédia IMDb-s adatlapján viszont nincs hivatkozás a Belmondo-filmre, ellenben több francia és amerikai alkotást is említenek, melyekre különféle vizuális és verbális célzások történtek.

(Hálás köszönetem Plakátfiúnak, aki rendelkezésemre bocsátotta a film magyar plakátját, amely erre a linkre kattintva meg is vásárolható. Grafikus: Sándor Margit.)

peur01.jpg

Tovább

Egészigen

2018. június 02. - luckylany

-- Anyám meghalt.

-- Remélem, nem súlyos. 

Franc Dubosc első vígjátékát (a színész a filmben szerepel is, ez az első rendezése) a filmforgalmazó HungariCom ügyvezetője úgy mutatta be, mint a filmet, amivel kapcsolatban olyan érzései támadtak az előzetest látván, mint annakidején az Életrevalókkal kapcsolatban. Végignézve a filmet csak azt tudom, hogy nagyon jól mulattam, és nem voltam ezzel egyedül a moziteremben. 

szerelemgposzter.jpg

Tovább

MAGYAR RAPSZÓDIA / ALLEGRO BARBARO

2018. május 30. - Field64

Magánbűnök, közerkölcsök (1976) című olasz–jugoszláv alkotásának viharos külföldi fogadtatása után Jancsó Miklós hazatért Olaszországból, és egy nagyszabású trilógia elkészítésébe kezdett, amely Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944) életének motívumain alapul. A rendező és állandó alkotótársa, Hernádi Gyula író azonban hangsúlyozta, hogy a készülő mű nem magáról Bajcsy-Zsilinszkyről fog szólni, noha évekkel korábban valóban tervezgettek róla egy életrajzi filmet. Az irodalmi forgatókönyv Vitam et sanguinem (Életünket és vérünket) címmel még a forgatás befejezése előtt megjelent nyomtatásban, de az alkotók leghűségesebb hívei körében sem részesült egyértelműen kedvező fogadtatásban. Ami a címet illeti, a történelemből tudjuk, hogy az 1741-es pozsonyi országgyűlésen Mária Terézia egy jól megrendezett színjátékkal nyerte el a vonakodó magyar rendek támogatását hatalma stabilizálása érdekében. Személyesen jelent meg az összegyűltek előtt gyászruhában (apja, a magyarok körében népszerűtlen III. Károly az előző évben hunyt el), karján a még kisded trónörökössel, a későbbi II. József királlyal, és így kérte a magyar főurak segítségét, akik meghatottságukban egybehangzóan így kiáltottak fel: „Vitam et sanguinem pro rege nostro” (Életünket és vérünket a királyunkért). Cserébe természetesen a királynő bizonyos engedményeket is tett a magyarok javára, így például érvénytelenítette apja néhány magyarellenes intézkedését. A címválasztással az alkotók feltehetően arra céloztak, hogy a huszadik század elején az ország sorsát irányító körökben még elevenen élt ez az érzelmi fellángolásokra és virtuskodásra épülő, a józan politikai előrelátást mellőző szemlélet. Ugyanakkor az Életünket és vérünket éppúgy áltörténelmi mű, mint a direktor korábbi alkotásai, ahogyan maga Jancsó mondta: „Minden filmem áltörténelmi film, magára húzott egy kosztümöt.” Ez azt jelentette, hogy a történelmi külső álcája mögött mindig is a jelenről kívánt szólni, ezért nem volt számára lényeges, hogy részletekbe menően hűséges legyen a történelmi tényekhez.  A trilógia három része híres zeneművek címét viseli, de csak a Magyar rapszódia (Liszt Ferenc) és az Allegro barbaro (Bartók Béla) készült el, a Concerto (szintén Bartók) végül nem realizálódott. A két filmet se Magyarországon, se külföldön nem fogadta egyöntetű lelkesedés, ámbár az 1979-es cannes-i filmfesztiválon Jancsó az új opuszok ürügyén életműdíjat kapott. A művek formai szépségét a kritikusok elismerték ugyan, mégis gyakran elhangzott az a megállapítás, hogy a direktor lényegében önmagát ismétli: puszta, füst, lovasok, gyertyák, meztelen nők stb. Ami a tartalmi részt illeti, a külföldi közönség valószínűleg a magyar történelemre vonatkozó hiányos ismeretei miatt nem tudott mit kezdeni a filmekkel, míg idehaza inkább az alkotók történelemszemlélete váltott ki vitákat.  

FIGYELEM! Az alábbi filmismertető egyes illusztrációi meztelenséget ábrázolnak. Csak 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre, amennyiben az ilyesmi nem sérti érzékenységüket. Az illusztrációk egy részét a Régi Magyar Mozivitrines Fotók című blogból válogattam a blogtulaj engedélyével. Hálás köszönetem önzetlen segítségéért. 

jancso01.jpg

Tovább

HALÁLFEJESEK

2018. május 23. - Field64

1967-ben mutatták be az Egyesült Államokban a Halálfejesek című filmet, amelynek Tom Laughlin egy személyben volt a forgatókönyvírója (James Lloyd álnéven), a rendezője (T. C. Frank művésznéven) és a főszereplője (a saját nevén). A történet egy amerikai kisvárosban játszódik, amelyet egy agresszív motoros banda tart rettegésben. Rémtetteiknek egy indián származású vietnami veterán, Billy Jack vet véget. Bár a Halálfejesek az akkoriban divatos motoros filmek sorába tartozik, valójában évekkel megelőzte a magányos igazságszolgáltatókról szóló hollywoodi filmhullámot, sőt a főhősben bizonyos értelemben még Rambo előfutárát is láthatjuk. A filmről általában negatív kritikák jelentek meg, erőszakosságát még az amerikai kritikusok is kifogásolták. Az opusz rekordidő alatt, egy éven belül eljutott a magyar mozikba, ahol óriási érdeklődés mellett játszották, egy hónap után azonban hirtelen levették a műsorról. Kifogásként hangzott el, hogy túl erőszakos alkotás, és káros magatartásmintákat közvetít a szocialista ifjúság számára. A Halálfejeseknek három befejezett és egy félkész folytatása készült, ám ezek magyarországi bemutatása az első rész botránya miatt már szóba se jöhetett. 

halal00.jpg

(Hálás köszönetem Plakátfiúnak, aki rendelkezésemre bocsátotta a film magyar plakátját, amely erre a linkre kattintva meg is vásárolható. Tervező: Töreky Ferenc grafikusművész.)

Tovább

54

2018. május 17. - Field64

„It was night and suddenly I felt like dancing
I took a cab to show me to the disco scene
He said: O. K., you wanna see those crazy people
Hastling at the door to get into Studio 54.”
(Amanda Lear: Fashion Pack)

Mark Christopher első egész estés mozifilmje, az 1998-ban bemutatott 54 a hetvenes-nyolcvanas évek legendás New York-i diszkóklubja, a Studio 54 hangulatát és a korszak felszabadult légkörét kívánta felidézni. A tizenkilenc éves főhőst, a Ryan Phillippe által játszott Shane-t a klub egyik volt alkalmazottjáról mintázták. A soundtracket az új évezredben már klasszikusnak mondható diszkóslágerekből állították össze. A produkció Harvey Weinstein cége, a Miramax támogatásával készült. A filmstúdió illetékesei mindennel elégedettek voltak egészen addig, amíg nem szembesültek a Long Island-i tesztvetítések közönségének negatív véleményével. A nézők kifogásolták, hogy egyik szereplővel sem lehet rokonszenvezni, a homoerotikus utalások pedig erőltetettek és kínosak. A kifogások hatására a Miramax vezetői elrendelték a film teljes átszerkesztését: mintegy háromnegyed órányi jelenetet kivágattak, és pótforgatást követeltek. Az újonnan felvett képsorokkal arra törekedtek, hogy az 54 jobban megfeleljen a konzervatív nézői ízlésnek, emiatt jelentősen csökkentették a homo- és biszexualitásra való egyértelmű utalásokat. Az átdolgozott verzióval azonban alaposan melléfogtak, mert a közönségnek ez se tetszett, és a kritikusok is fanyalogtak. A következő években az eredeti változat illegális úton terjedni kezdett, és a film néhány év leforgása alatt kultstátust ért el. Christopher ezért lehetőséget kapott arra, hogy elkészítse a hivatalos rendezői változatot, amely azóta DVD-n és Blu-Rayen is megjelent, és repertoárdarabja lett a világ különböző pontjain rendezett melegfilmfesztiváloknak.

FIGYELEM! Az alábbi filmismertető érinti a homo- és biszexualitás témakörét is. Emiatt a „TOVÁBB” linkre csak azok kattintsanak, akik 18. életévüket már betöltötték, és ez a téma nem háborítja fel őket.

studio01.jpg

Tovább

AZ ÉRZÉKEK BIRODALMA

2018. május 10. - Field64

Ósima Nagisza híres-hírhedt alkotása, Az érzékek birodalma (1976) egy nagy port kavart szerelmi bűnügy alapján készült, amely 1936-ban történt Japánban. Egy volt prostituált, Abe Szada a társadalmi tabukat sértő szerelmi viszonyt folytatott főnökével, akit szadomazochisztikus kapcsolatuk betetőzéseként megfojtott, kasztrált, majd a levágott hímtagot magával vitte. Három nap múlva került rendőrkézre. Az ügy példátlan visszhangot váltott ki Japánban, mert rávilágított a társadalmi különbségekre és a hagyományos japán erkölcsök válságára. Ósima filmjével egy időben a témát egy másik japán rendező, Tanaka Noboru is feldolgozta: műve, a Dzsicuroku Abe Szada (Abe Szada krónikája, 1975) a szigetországon kívül nem lett széles körben ismert. Az érzékek birodalma világszerte szélsőséges fogadtatásban részesült: egyes kritikusok korszakalkotó remekműként méltatták, miközben mások pornográfiát emlegettek, a filmben ugyanis valódi, nem imitált közösülések és egyéb provokatív szexuális cselekedetek is láthatók. A német hatóságok az 1976-os nyugat-berlini filmfesztiválon pornográfia vádjával lefoglalták a kópiát, és az egész NSZK-ban betiltották a filmet. Néhány hónappal később felülbírálták döntésüket, és engedélyezték a bemutatót. Japánban szintén pornográfia miatt emeltek vádat a rendező ellen. A bírósági eljárás óriási nemzetközi felháborodást keltett, számos világhírű művész nyilatkozatban állt ki a perbe fogott Ósima és filmje, tágabb értelemben az alkotói szabadság mellett. Két évvel később, ugyancsak japán–francia koprodukcióban, Ósima elkészítette A szenvedélyek birodalma (1978) című alkotását, amely szintén egy tabudöntögető szerelmi kapcsolatról szól, ám ezt a munkáját sokkoló erotika helyett inkább balladai hangvétel jellemzi. Az érzékek birodalma ihlette Chaz Jankel Ai No Corrida című 1980-as dalát, amely a következő évben Quincy Jones feldolgozásában vált világslágerré. (Ósima filmjével korábban itt foglalkoztunk.)

FIGYELEM! Az alábbi blogbejegyzés egy olyan filmről szól, amely a szexualitás szélsőséges formáival foglalkozik, és az illusztrációk egy része ezt explicit módon tükrözi. Csak 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre, és közülük is csak azok, akiket ez a téma nem botránkoztat meg.

korida01.jpg

Tovább

A HÁROM TESTŐR, AVAGY A KIRÁLYNÉ GYÉMÁNTJAI

2018. május 03. - Field64

„Egy mindenkiért, mindenki egyért!”

Id. Alexandre Dumas talán legnépszerűbb regénye, A három testőr filmváltozatairól Santino89 barátom néhány éve egy remek cikksorozatot írt, amelyben külön fejezetet kaptak Richard Lester adaptációi. Ezeket én is nagyon szeretem, ezért úgy gondoltam, közel hat év elteltével most elérkezett az idő arra, hogy én is megírjam a magam verzióját, amelyben nyilván lesznek átfedések az övével, de remélem, új infókkal is sikerül előhozakodnom. Kezdem azzal, hogy eleinte meglehetősen pesszimistán viszonyultam az első részhez. Ennek oka az volt, hogy alig egy hónappal a hazai mozipremier előtt a televízió bemutatta az 1961-ben forgatott kétrészes francia adaptációt. Ez annyira tetszett, hogy meg se fordult a fejemben, hogy egy másik feldolgozás jobb lehet ennél. A szereposztás is inkább kételyeket ébresztett bennem: a színészek egy részét akkor még nem ismertem, a többieket pedig el se tudtam képzelni ebben a kosztümös miliőben. Különösen Faye Dunawayt tartottam rossz választásnak a gyönyörű Milady szerepére, hiszen őt épp akkortájt láttam az Oklahoma olaja (1973) című filmben mint harcias és nem különösebben vonzó vadnyugati amazont. Eszembe se jutott, hogy egy vérbeli színésznőnek nem okoz gondot egy másik filmben szépséges középkori cselszövőként megjelennie. A Május 1. moziban néztem meg A három testőrt mindjárt a premier napján: tetszett, tetszett (Raquel és Faye cicaharca különösen), de elsőre mégsem hengerelt le igazán. Az áttörést az egy hónappal később bemutatott A négy testőr, avagy a Milady bosszúja jelentette, amely azóta is 12 örök kedvencem egyike, Faye Dunaway pedig mindmáig vezeti a legnagyobb színésznő szerelmeim toplistáját. Akkor most en garde, és tekintsük át, hogyan születtek ezek a filmek!

musketeers26.jpg

(A plakátot Sándor Margit grafikusművész készítette, és Plakátfiú bocsátotta rendelkezésemre. Hálás köszönetem mindkettőjüknek. )  

Tovább

SOKKOS KEZELÉS

2018. április 26. - Field64

A francia Alain Jessua 1973-ban bemutatott alkotása, a Sokkos kezelés az ún. paranoia-filmek egyik korai európai darabja. A történet hősnője, Hélène Masson egy fiatalító kúrán vesz részt egy csodaszép tengerparti klinikán, ahol szerelmi viszonyba kerül a jóképű főorvossal. A békés regenerálódást kisebb-nagyobb incidensek zavarják meg, és Hélène-ben egyre erősödik a gyanú, hogy a klinika által alkalmazott kezeléssel valami nagyon nincs rendben. Bár a történet bűnügyi vonatkozásai sem érdektelenek, Jessua valójában a társadalombírálatra helyezte a hangsúlyt, annak érzékeltetésére, hogy szerinte miként is működik a jóléti társadalom. A két főszerepet Alain Delon és Annie Girardot alakította, akiknek a Rocco és fivérei (1960) után ez volt a második és egyben utolsó közös filmjük. A Sokkos kezelés leghíresebb jelenetében, egy nudista tengeri fürdőzés képsorában mindkét sztár szemből is megmutatja magát ruha nélkül. Ez akkoriban nagy bulvárszenzációnak számított, de végső soron nem vált a film javára, mert elterelte a figyelmet a tényleges mondanivalóról. Jessua opuszát nem játszották a magyar mozik, a MOKÉP csak feliratos videokazettán hozta forgalomba a nyolcvanas évek második felében, Speciális kezelés címmel. A tévécsatornák közül elsőként a Duna Televízió mutatta be, a szinkronizált változat kapta a Sokkos kezelés címet. 2010-ben ugyanezzel a címmel többször is műsorra tűzte a Filmmúzeum. (Az ISZDb adatbázisa kizárólag a Filmmúzeum által megrendelt szinkronos változatról tud.)

FIGYELEM! A következő filmismertető néhány illusztrációja meztelenséget ábrázol. Csak 18 éven felüli és az ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre!

choc00.jpg

Tovább